Ha megdobnak antidemokratikus támadással, dobd vissza tényszerű
tájékoztatással - avagy: Justitia a mérlegen…
Lovas István jegyzete

Csodálkozó méltatlankodással hívta fel a MHL webmesterét egy rendszeres és aktív olvasónk. Vasárnap reggel meghallgatta Lovas István jegyzetét a Vasárnapi Újságban, majd el is akarta olvasni. Nem találta. Azt az aprócska feladatot adta, derítsük ki, mi az oka, szerezzük meg és tegyük ki a MHL-ra a szöveget.
Vele ellentétben mi megtaláltuk, ezek szerint csak időlegesen tűnt el. Ennek nem jártuk utána, de közzé tesszük mi is. A fenti link kivezet a VÚ honlapjára, ahol teljes terjedelmében ott az írás. Kicsit rövidítve mi is közöljük, már csak azért is, mert egy ponton vitába akarunk szállni vele.

 

"A demokrácia gyakorlatában járatosabbak tudják, hogy az nem egy olyan ajándék, amit csak úgy kaptunk és ami meg is marad, ha nem harcolunk érte. Naponta. Ez pontosan így van a többszáz éves demokráciákban is, ahol érdekcsoportok, politikai pártok, szakmai kamarák, szakszervezetek, környezetvédők ezrei naponta vívják harcukat, hogy a demokrácia csorbítatlan és élő maradjon. Természetesen a média is. Mint Magyarországon, ahol, meglehetősen sajátos módon a média egy része – és nem is a kisebb - azt a feladatot érzi magáénak, hogy a lényeges  információk forrásának egyikét, a Vasárnapi Újságot elhallgattassa. Kissé unalmas ismét erről beszélni, de az elmúlt héten  e szerkesztőségben nem kevesebb mint tizenhét támadást regisztráltak balliberális lapokból e műsor ellen. ...megértjük a balliberális sajtó intoleranciáját, hiszen ez a műsor hozta nyilvánosságra az adófizetőknek már eddig is mintegy 85 milliárd forintjába kerülő CW-bank ügyét, a 8 ezer forintért eladott Budapest Bank esetét, melyre a Horn-Kuncze-kormány által a rossz kihelyezésekre adott garanciája miatt épp most decemberben fizetjük a boldog amerikai tulajdonosnak az ötvenedik milliárd forintot. De ez a műsor volt az, amely az adófizetőknek mostanáig 162 milliárdjába került és vélhetőleg majd még 300 milliárdjába kerülő Postabank ügyéről először beszélt, nem is szólva a zsurki vodkagyárról, Máté Lászlóról, Hujber Ottóról és társairól. Nyilvánvaló, hogy akkor maradnának le e műsorról a jelzők, ha mi is folyamatosan az egyébként az  ártatlanság  vélelmétől védett Kaya Ibrahimról vagy a még fel sem épült Torgyán-házról beszélnénk. Mint a liberális sajtó, amelyben nem kap flekkdíjat, aki ne szuszakolná írásába Kaya Ibrahimot valahogy, bármiről is ír. Legalábbis kívülről így tűnik. Egyébként a liberális sajtó kedvelt témáiból az a benyomásunk, Magyarországnak ideális kormánya van, hiszen amennyi kárt Ibrahim vagy Torgyán okozott vagy okoz az adófizetőknek – pontosan nulla forintot – az többszáz milliárd forinttal kevesebb annál, mint a bevezetőben felsorolt ügyek.

Egy demokráciában viszont a médiának feladata lenne a tájékoztatás. De vajon azok közül, akik a
sajtónak köszönhetően álmukból felébresztve is tudják, ki Ibrahim és Joszip, vajon tudják-e azt a
történelmi fontosságú tényt, hogy idén szeptembertől minden tehetséges magyar gyerek diplomát
szerezhet? Vagy azt, hogy 30 ezer árvízkárokat szenvedett lakást és 1200 önkormányzati tulajdonú
épületet állítottak helyre vagy építettek újjá? Dehát a kayák ismételgetése nyilván fontosabb a
sajtónak, mint alapvető feladata, a lényegi tájékoztatás.

A Vasárnapi Újság az e heti támadásdömpinget látva örömmel jelenti, hogy felveszi a kesztyűt.
Méghozzá úgy, hogy tovább bővíti a demokráciát és összekapcsolja ezt az igyekezetét a
megfojtására irányuló antidemokratikus támadások folytatásával. Magyarán: zsarolunk. Egy
antidemokratikus támadásért cserében tájékoztatni   fogunk a demokrácia érdekében.  Hogy
konkrétak legyünk a következőkről van szó.

Mint ismeretes, Magyarországon sokan panaszkodnak az igazságszolgáltatásra. Amiért az nem vak
és nem egyenlő mércével mér. Például hatalmas apparátusát azonnal beindítja, ha egy bőrfejű
zenekar uszít gyűlöletre dalaival és ítéli szabadságvesztésre a banda tagjait, de az időhúzás és a
kibúvók keresésében a legötletesebbnek mutatkozik akkor, ha egy olyan zenekart kellene
felelősségre vonnia, amelyik Csurka István felakasztására buzdít, netán a svábok vagy a gazdag
parasztok likvidálására. Mi most elhatároztuk, teszteljük az igazságszolgáltatás vakságát és segítünk
neki megvédeni a vádaktól. Vagyis azt, hogy valóban betölti-e alkotmányos kötelességét, tehát a
bűnöst megbünteti-e,  és egyenlő mércével mér-e?

Miről is van szó? Idén március 1-én módosították a büntető törvénykönyv 154. paragrafusát, amely
így szól: „Aki a Magyar Köztársaság területén idegen fegyveres szervezetbe katonai szolgálatra,
katonai érdekű egyéb szolgálatra, vagy katonai kiképzésre toboroz, bűntettet követ el, és egy évtől öt
évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Eddig a törvény. Most pedig nézzük, mit reklámoz a
Magyarországi Cionista Szövetség Erec c. lapjának októberi száma: „Polgári Munka az Izraeli
Hadseregben – Három hetes önkéntes program”. A toborzó szöveg alatt harckocsi. Rajta
nehézfegyverei mögül diadalittasan kinéző katona. Talán épp egy palesztin gyereket lőtt le. Majd a
jelentkezési cím. Hogy a programnak milyen sikere van, arról a Népszava c. napilap december 1-i
száma fényképes riportban szolgáltat bizonyítékot Magyar állampolgárok izraeli egyenruhában
címmel. Kepecs Ferenc helyszíni tudósításából azután megtudjuk azt, hogy egy 16 tagú magyar
csoport Tel Nofon, az Izraeli Légierő legnagyobb támaszpontján végzett polgári munkát. A cikk tele
van lírai életképekkel. Mint az a jelenet, amikor az egyik katonalány kivonult a zuhanyzóból. Csak egy
maga köré csavart törülköző volt rajta, ám a hátán ekkor is ott himbálódzott a géppisztoly, idézi fel
elérzékenyülten a magyarok emlékébe oly mélyen bevésődött jelenetet a tudósító. Aki nyilván
sietségében elfelejtette említeni, ez az a hadsereg, amelyet az ENSZ lassan hetente ítél el. Hol a
túlzott erő használata, hol emberiség ellenes, hol háborús bűnök miatt. Nálunk ide toboroznak
magyarokat. Márpedig a BTK 154. paragrafusa a katonai érdekű egyéb szolgálatokra toborzókat is
egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.

A Vasárnapi Újság mostantól végigkíséri, e bejelentés után, miként működik a magyar
igazságszolgáltatás. És minden olyan alkalommal beszámolunk kerekei mozgásáról vagy
mozdulatlanságáról, illetve annak nógatási kísérleteiről, amikor antidemokratikus erők e műsor
bírálatával illetve betiltásának követelésével jelentkeznek kajaibrahimozó lapjaikban. Minden
alkalommal. Ez lesz – ahogy a latin mondja, a quid pro quo. A valamit valamiért. Az antidemokratikus
támadásra adott tényszerű tájékoztatás a demokrácia elmélyítéséért. Várjuk tehát a következő
támadást. Alig várjuk."
 



Eddig a kis rövidítéssel közölt írás. Szeretném tudni a műfaját. Nem tudom ugyanis szószerint venni. Vajon Lovas István íróember hallgatása megvehető azzal, hogy nem mocsoklódnak tovább a balliberális oldalon?
Kizártnak tartom. Lovas csak fenyeget, nincs is a tarsolyában további kiteregetni, nyomonkövetni való? Aligha. Sem róla nem gondolom ezt, sem a ballib oldalról, hogy ne adna témát, hiszen állandóan csurog a vaj lefelé a fülük előtt. Azt sem hiszem, hogy leállnának a támadásaik. Egyébként kár lenne, mert ezek a VÚ legjobb hírvivői, a hallgatók számának hatékony növelői.
A Vasárnap Újság nemcsak ellenszélben tud haladni. Tegye a dolgát. Ebbe beletartozik a hibák, a bűnök feltárása. Közhírré tétele. Akár az igazságszolgáltatás döntéseinek az ismertetése is. De még egy szellemes irodalmi fordulat érdekében sem kellene úgy csinálni, mintha zsarolna. Ne mondja, még latinul sem: valamit valamiért. Inkább mondja ki, ami tisztátalant, törvénytelent észlel. Tényeket, hogy ne lehessen azokat egy ideológiai szólammal lesöpörni az asztalról. Tényeket, amelykkel azután a hatóság foglalkozik, s amelyek felett a bíróság ítél. Szabadon és függetlenül. De igazságosan és következetesen. Reméljük.
Surján László

 
 
Vissza a kezdőlapra