2001. január 30-át írunk és sokan talán korainak tarják, de ma délután a Szabad Demokraták Szövetsége a Thália Színházban kampány-nyitó elõadásra készül. Hosszúnak ígérkezik ez a kampány és most az elején érdemes visszatekinteni a közelmúlt történéseire. 1994-ben a választások elõtt a Szabad Demokraták Szövetsége úgy próbált meg szavazatokat összeszedni, hogy egyértelmûvé tette, milyen feltételekkel vállal szerepet egy Magyar Szocialista Párti koalícióban: abban az esetben, ha az MSZP nem szerez abszolút többséget és ezért valódi koalíciós társra szorul és amennyiben nem Horn Gyulát jelölik miniszterelnöknek. Mint tudjuk, az MSZP abszolut többséget szerzett, Horn Gyula lett a miniszterelnök és az SZDSZ gondolkodás nélkül belépett a kormányba. A bûvészmutatvány sikerült. Az SZDSZ szemfényvesztésével kormányzati szerephez jutott.

2002-ben ismét választások lesznek. Az SZDSZ-nek most még nagyobb szüksége van a szavazatokra, ezért az illuzionista újra mutatványra készül. Az új mutatványhoz Demszky Gábor kapta meg a varázspálcát. Õ lett az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje és ma az ország helyzetét értékelõ beszéd elmondására készül. Úgy gondoljuk, hogy a beszéd elmondása elõtt elfeledkezett valamirõl. Elfelejtette, hogy ma még õ Magyarország fõvárosának Budapestnek a fõpolgármestere és mielõtt az ország helyzetét értékelte volna, illett volna a fõpolgármester felelõsségi körébe tartozó fõváros elmúlt 10 évét és mai helyzetét értékelni. Beszámolhatott volna a fõváros lakosságának arról, hogy mit teljesített az 1991-ben megfogalmazott ígérethalmazból. Ezt elmulasztotta, ezért kénytelenek leszünk most ezt mi megtenni helyette.

1. Az elmúlt tíz év egyik legnagyobb politikai hibája az volt, hogy Demszky Gábor soha nem tekintette egyenrangú partnereknek a kerületeket, és azok vezetõit, a kerületi polgármestereket. Folyamatosan központosítani akart és ezért az MSZP segítségével elsõ lépése az volt, hogy megszûntette a kerületek többségének vétójogát. Miközben a Fõvárosi Önkormányzatnak arányosan több jutott mûködési és fejlesztési forrásokból, a kerületeknek óvodákat, iskolákat, orvosi rendelõket kellett megszûntetni csak azért, mert aránytalanul kevesebb pénzt kaptak a fõvárostól. A polgári kormány ezért felismerve a kerületekkel szembeni büntetõintézkedéseket, az ország költségvetésében külön is meghatározta a kerületeknek fordítandó hányadot. Nem igaz az az állítás, hogy Budapest kevesebb pénzt kap, hiszen 2000-ben 151 milliárd forintot osztott szét ez (5 % - kall több volt az 1999-es költségvetésnél) és 2001-ben 158 milliárd forintot kell szétosztani. A fõváros vezetése az idei pénzelosztásnál is a polgári kerületeket és az infrastrukturálisan elmaradott külsõ kerületeket sújtja leginkább. Érzéketlen mindazokra az érvekre, amelyek a külsõ kerületek út, csatorna, és intézményi elmaradottságára utalnak. Ugyanígy nem értik, hogy a jövõ, az Európai Unióban csak a régióval - Pest megyével - együttmûködõ fõvárosé lehet.

2. Miközben Demszky Gábor azt híreszteli, hogy "Világvárost építünk", eközben gyakorlatilag az elmúlt tíz évben egyetlen-egy lakást sem épített Budapesten. 1991-ben még ezt írta programjában: "Vállalnunk kell továbbá azt a kötelezettséget, hogy a szegényeknek társadalmilag elfogadható lakásokat biztosítsunk."(34. o.) Ekkor még úgy tûnt, hogy az SZDSZ számára fontos a szegényekkel való törõdés, a bérlakásépítés beindítása, illetve a lakásmobilitás elõsegítése. Ma már tudjuk, hogy ebbõl is csak a szlogen volt érdekes, és egy-két kerületet kivéve a szociális és bérlakásépítés teljesen leállt a fõvárosban. Ezt a lehetetlen helyzetet ismerte fel a polgári kormány, amikor beindította a lakásprogramot, majd kiszélesítve beépítette a Széchenyi Tervbe és meghirdette az új lakástámogatási pályázatot. Ennek eredményeképpen ma már több kerületben is elkezdõdött a szociális lakásépítés programja (Újpest, Ferencváros, Kõbánya). Ugyanígy megállt, illetve el sem kezdõdött a lényegi város-rehabilitációs program, aminek feladata lenne a több mint 100 éves pesti belváros romos házainak felújítása. Érdemi támogatás hiányában az egyes társasházak kénytelenek saját erejükbõl, illetve csak kerületi támogatással megóvni és felújítani a régi épületeket. Elmaradt a Madách sétány kiépítése, a Várbazár felújítása, a pesti és a budai rakpartok kiszélesítése. Ugyanígy csak tervek készültek a Moszkva tér és a Móricz Zsigmond körtér átépítésével kapcsolatban, de lényegében nem történt semmi az elmúlt tíz évben. Az 1991-es Demszky-program öt Duna-híd megépítésérõl beszél, amibõl gyakorlatilag kormányzati pénzen csak a Lágymányosi híd épült meg. Elmaradt a gyorsvasúti és villamos törzshálózat fejlesztése, nincs csepeli gerincút, nem készültek el az agglomerációt és Budapestet összekötõ sugárirányú utak sem. A Duna partok kiépítésével is adós maradt a fõpolgármester, bár világosan megjelölte még 1991-ben a fejlesztési területeket, mind az Árpád hídtól északra, mind pedig a Petõfi hídtól délre. Az 1996-os Expo mindenáron való megfúrása valószínûleg elvette Demszky Gábor figyelmét és erejét attól, hogy valódi fejlesztéseket valósítson meg az expo területeken, ezért a lágymányosi egyetemváros befejezését, illetve a Dél-pesti városközpont és a Nemzeti Színház építését is a polgári kormány vállalta magára. Elmaradt a pesti Broadway kiépítése a Nagymezõ utcában és környékén, amibõl csak a Thália korábbi színtársulatának feloszlatására futotta a fõpolgármester erejébõl és mind a mai napig hatalmas gödör tátong a városháza udvarán az "elhíresült" Városháza Projekt mementójaként. Ennek keretében egy 850 férõhelyes mélygarázs építésérõl szóltak a tervek, valamint egy csodálatos felszíni parkról, de itt is csak az óvoda, az üzemi-konyha, és a garázs megszûntetéséig jutott el a "tettek embere". Még szerencse, hogy a Merlinben olyan ismerõs színészek dolgoznak, akik révén a színház megúszta a lebontást. Összefoglalva, ami épült az elmúlt tíz évben a kormányzati és kerületi összefogásból készült, jó, ha a Fõvárosi Önkormányzat valamihez hozzájárult és összevetve ezt a Demszky-féle 1991-es programmal elmondható, hogy az ígéreteknek a 10 % -a sem teljesült.

3. Ha a fõváros elmúlt tíz évérõl beszélünk, akkor nem feledkezhetünk meg azokról a korrupciós ügyekrõl, amelyeknek vizsgálata sokszor évekig elhúzódott és rendszerint egy-két városházi hivatalnok elbocsátásával végzõdött. A Nagyvásárcsarnok felújítása, az Ezres Ügyvédi Iroda sikerdíj ügye (a fõvárosi Tocsik-ügy), az 1997-es városházi vesztegetési ügy, amelynek szikrája az Uzsoki utcai Kórház kazánjából pattant ki, a tavaly elhíresült kábel-ügy és végül a még mindig vizsgálat alatt lévõ 1-es villamossal kapcsolatos túlszámlázás ügye - mind azt mutatja, hogy bár bizonyítható a politikai felelõsség és a városvezetés mulasztásainak sorozata, - lényegében Demszky Gábor és csapata a kollektív felelõtlenség álarca mögé bújik. Felháborító és cinikus az a magatartás, ahogy Demszky máig nem hozta nyilvánosságra vagyonnyilatkozatát és PR-fogásal próbálja elterelni a valóságról a figyelmet. A Fõvárosi Önkormányzat gazdálkodását 1996-ban az Állami Számvevõszék, 1998-ban a Transparency International vizsgálta. Ezek a vizsgálatok mind felhívták a figyelmet a Fõvárosi Önkormányzatnál mûködõ átláthatatlan állapotokra, közbeszerzési eljárások pontatlanságaira, és a hivatalban mûködõ korrupciós veszélyre. A Transparency International jelentése olyan kritikusra sikerült, hogy végül is hivatalosan nem hozták nyilvánosságra. "Megszûnt a Fõvárosi Önkormányzat átláthatósága a közpénz elköltéséért senki nem tartozik felelõsséggel" fogalmazott a Transparency anyaga. A közbeszerzések sem úgy mûködnek, ahogy kellene. A több százmilliós munkákra csak 4-5 cég képes pályázni, amelyek egymás között eldöntik, ki nyeri meg az adott munkát, és ki, mit, mennyiért csinál meg alvállalkozóként. A pályáztatás sokszor csak a látszat kedvéért zajlik, hiszen egy holding több cége versenyez egymással. Az átvilágítók szerint a monopolhelyzetbe levõ szolgáltatók piacára be kellene vonni nemzetközi ajánlatokat is, hiszen csak így csökkenthetõ a magyarországi cégek indokolatlanul nagy profitja, vagy a beruházásokat úgy kell kisebb tenderekre bontani, hogy a hazai középvállalkozások is sikerrel versenyezhessenek. Mindezt igazolja, az a legfrissebb hír is, hogy a Közbeszerzési Bizottság elnöke, októberben - egy interpelláció keretében - egy még el nem indított tender januári nyertesét elõre meg tudta nevezni. A városüzemeltetés szempontjából legsúlyosabb problémát a közmûcégek privatizációja jelenti. (Vízmûvek, Csatornázási Mûvek, Gázmûvek). Kétségtelen, hogy ezek az elmúlt rendszerben pénzelnyelõk, az eredmény iránt érzéketlenek voltak. A privatizáció fõ motívuma, hogy az üzleti szféra jobban meg tudja õket rendszabályozni és haszonnal képes, majd üzemeltetni. De kinek a hasznára? Az árképzés kikerült az önkormányzat hatáskörébõl, a piaci szféra profitkényszere alá, így a külföldi érdekeltségû cégvezetés gondtalanul viheti ki a hasznot az országból, miközben a több mint szászéves csövek cseréjére nem jut pénz. A korszerû városgazdálkodás épp a megtermelt profit révén nyújthatna díjkedvezményeket a lakosság számára, de ez meg a külföldi tulajdonost nem érdekli. Ma Budapesten a legdrágább és a legrohamosabban emelkedik a vízdíj és a csatornadíj, miközben semmi jel nem mutat arra, hogy a városvezetés díjkedvezményekben gondolkodna. Sõt, a menedzsment díjakon keresztül a fõváros vezetõi a multikat támogatják és nem Budapest lakosságát. Az elõzõ ciklus erõltetett privatizációjának tapasztalatai ma már mindenki számára világosak ezért is sikerült ebben a ciklusban megakadályozni a közmûvek erõltetett privatizációját. Új jelenség, hogy a polgári kormány inflációt megtörõ intézkedéseivel szemben Demszky és csapata tudatosan infláció-gerjesztõ díjnövekedést erõltet rá a fõvárosra.

4. Budapest talán legégetõbb problémája a környezetvédelmi szemlélet teljes hiánya és ennek elhanyagolása az SZDSZ-MSZP városvezetés részérõl. Nyolc év alatt készült el az Általános Rendezési Terv, amelyet átkereszteltek Fõvárosi Szabályozási Kerettervre, de az ügy lényegét tekintve nem foglalkozik a városfejlesztés koncepciójával. A legsúlyosabb probléma, a városszerkezet centralizáltsága megmaradt, és tovább romlott a peremkerületek helyzete. Budapesten rohamosan csökken a zöld felület, a meglévõ parkok gondozatlanok, és senki és semmi nem szab gátat a túlzott beépítésnek. Az átmeneti - úgynevezett ipari - zónában folyamatosan jönnek létre a bevásárlóközpontok, raktáráruházak, ipari parkok, miközben parkok létesítésérõl, erdõtelepítésrõl, fásításról sehol nem hallani. Az elmúlt években többször és több helyen volt olyan rosszminõségû a levegõ, hogy szmogriadót kellett volna elrendelni, ugyanakkor ezt a kérdést a városvezetés kényesen kerüli olyannyira, hogy Demszky Gábor még az autómentes világnaphoz sem csatlakozott. Ezzel szemben mit ígért Demszky Gábor 1991-ben? "Hosszabb távon ki kell alakítani a fõvárost körülvevõ külsõ erdõgyûrût és a város átszellõzését elõsegítõ fasorokat, zöld csatornákat. Tovább kell folytatni az erdõtelepítéseket, fõként az erdõben szegény pesti oldalon. Ehhez új zöldövezeti program kidolgozása is szükséges … célszerûnek látjuk, e célra létrehozni a megfelelõ jogosítványokkal rendelkezõ Fõvárosi Zöldfelület-gazdálkodási Hivatalt." (157-158. o.) Mondanunk sem kell, ebbõl sem valósult meg semmi. Megoldatlan problémát jelent a megfelelõ szennyvíztisztítás, a hulladékgyûjtõk és a lakossági szelektív hulladékgyûjtésére alkalmas hulladékudvarok kialakítása és talán legszomorúbb Budapest köztisztaságának a helyzete. A kertvárosokban döbbenetes hulladékkupacok találhatók, míg a belvárosban kutyaürüléktõl nem lehet normálisan közlekedni. Mindezek miatt a budapestiek tízezrei "a lábukkal szavaznak" és kiköltöznek Pest megyébe, az agglomerációba. Ez a folyamat 1995- óta még inkább felgyorsult. Tíz év alatt a város lakossága 10 % -al csökkent.

5. Ahogy a városfejlesztésrõl nincs stratégiai elképzelés, ugyan úgy közlekedési koncepciója sincs a fõvárosnak. Budapest legfõbb és egyre inkább megoldatlan problémája a felszíni tömegközlekedés, aminek egyik oka, hogy a BKV gazdasági átalakulása az elmúlt tíz évben nem igazodott a piaci viszonyokhoz, illetve ezen belül is 1995-óta - bár a fõváros legnagyobb közmû vállalata - folyamatosan alulfinanszírozza a városvezetés, miközben a tarifaemeléstõl és a fokozott kormánytámogatástól várnák a BKV, több mint 10 milliárdos hiányának megoldását. A BKV ellehetetlenülése, a csúcsidõben szinte a város közlekedését is megbénító autósforgalom nem fog megoldódni esetlegesen egy új metró szakasz megépülésétõl, de egyik legzsúfoltabb régió (Dél-Budai) közlekedésén sem segítene. A Fõvárosi Ellenzék 1996- és 1998 között azt hangsúlyozta, hogy az orosz államadósság terhére kéne a metróépítést mielõbb megkezdeni. Ebbõl akkor nem lett semmi, mondván, hogy az orosz gazdasági helyzet és az ottani piaci szereplõk alkalmatlanok egy ekkora beruházás lebonyolítására. 1998-tól a fõvárosi ellenzék elsõsorban a felszíni tömegközlekedés rendezését követeli a városvezetéstõl. A 4-es metró kérdésében új tárgyalásokat kellene kezdeményezni a kormánnyal, hiszen mind a finanszírozás, mind a nyomvonal tervezés kérdésében, az azóta eltelt idõszakban bekövetkezett változások miatt teljesen új helyzet állt elõ. A metró vonal építése meggyõzõdésünk, hogy nem elsõrendû városfejlesztési feladat, ugyanakkor 2000 - 2010 között a 2-es metró felújítása, illetve új vonalszakasz építése mindenképpen szükségesnek látszik. A metróépítkezés megfelelõ kormánygarancia nélkül még a fõvárosi MSZP sem támogatta egy ideig, ugyanakkor a felszíni útfelújításokat õk is fontosnak tartják, akárcsak mi. Ennek tudható be Demszky legújabb 4-es metró javaslata: azaz elõbb a megállókat építik meg, illetve a hozzájuk kapcsolódó útfelújításokat végzik el (Bartók Béla út, Thököly út) és csak a késõbbiekben látnak neki - "pénzhiány miatt" - az alagút megfúrásának. Szakértõk szerint ez a legutóbbi kezdeményezés sem szól másról, mint a költségvetési pénzek átcsoportosításáról Metró Projekt Kft. számára. Ezt a 2000. augusztus végi döntést próbálta a Fidesz-MDF-MKDSZ frakció megváltoztatni egy új javaslattal, amely az M2 plusz nevet viselte. A javaslat lényege, hogy a 2-es metróvonalat kell meghosszabbítani felszín alatt az Etele térig - közben távlati célként a Déli pályaudvar kiváltása is megtörténik - majd az Etele tértõl felszíni elõvárosi vasútként fut tovább az M2 plusz Budaörs, Gazdagrét irányába. Az új közlekedési miniszter pozitívan üdvözölte ezt a javaslatot és amennyiben a Fõvárosi Önkormányzat emellé állt volna, úgy konkrét támogatást is ígért. A 4-es metró Fõvárosi Közgyûlésben lefolytatott vitájában az ellenzék által megszólaltatott geofizikus szakértõi vélemények elõtérbe hozták a nyomvonalnak a Szent Gellért téri megálló megépítése körüli problémákat. A Gellért-hegy lábánál lévõ hõforrások kérdése élénken foglalkoztatja a budapestieket és a nyomvonalnak ez a kritikus pontja továbbra is elbizonytalanodást, okoz a beruházás mindenáron való erõltetése tekintetében. 1999. októberében, amikor Demszky Gábor a kormányülés vendége volt, gyakorlatilag kiderült, hogy a fõpolgármester semmiféle kompromisszumra nem hajlandó és elõre megírt propaganda szövegeket lobogtatott a tárgyalás után. Demszky nem a tömegközlekedés kérdését akarja megoldani, teljesen nyilvánvaló, hogy számára a metró kérdése egy a választási cikluson áthúzódó kampányfogás, ami nem a felelõs városvezetõrõl szól, hanem a kielégíthetetlen hatalmi vággyal rendelkezõ SZDSZ pártelnökrõl és miniszterelnöki álmokat szövõ politikusról. Ebben a helyzetben Demszkynek a 4-es metró kérdése az a "fehér ló", amin képletesen, de be akar lovagolni a Bartók Béla úton a fõvárosba és ezen keresztül a parlamentbe.

Tisztelt hallgatóság!

A fentiek alapján kimondhatjuk, hogy az 1991-ben elhangzott ígéreteknek csak a töredéke valósult meg, sokkal kevesebb, mint amire lehetõség adódott. Tegyük fel magunknak a kérdést: vajon miért? A fõvárosi ellenzék az elmúlt tíz évben többször kapta rajta azon a város vezetését, hogy a köz érdekében álló döntések elõterjesztése során fontos információkat eltitkoltak, vagy részben elzártak a döntéshozók elõl. Természetesen annak érdekében, hogy csak egyféle döntés születhessen. 1990 óta egyetlen olyan - a fõváros lakosságának életminõségét befolyásoló - fontos határozat sem születhetett a Fõvárosi Közgyûlésben, ami ne lett volna alárendelve elsõsorban Demszky Gábor, másodsorban a Szabad Demokraták Szövetsége politikai érdekének. Függetlenül attól, hogy éppen jobbközép, szocialista vagy polgári kormánya volt az országnak. Demszky Gábor fõpolgármester a város érdekében való együttmûködés helyett pártpolitikát folytatott, világváros helyett egy elkülönülõ városállamot teremtett. Beszédem elején utaltam rá: Demszky Gábor elmúlt tíz éve politikai bûvésztrükkök sorozata. A trükkökhöz használt kellék - nevezzük "Budapest varázsdoboznak" - 1991 óta megtelt ígéretekkel. Eljött az ideje, hogy a bûvész felnyissa és a publikum elé tárja, hogy mi is van most a dobozban. Nos, a varázsdobozban az elmúlt tíz év ígérethalmaza adóssághalmazzá változott. Demszky Gábor azonban az elhibázott mutatvány végén nem nyitja föl a varázsdobozt. Rettegve a leleplezéstõl inkább új kellékhez nyúl. A "Magyarország varázsdoboz" még üres és ma délután a Thália Színház hálás közönsége elõtt megkezdõdik ígéretekkel való feltöltése. A publikum elnézõ lesz, Demszky Gábor fõmutatványos önbizalma rendületlen. S mit tehetünk mi a jelen helyzetben? Megkezdjük a felkészülést a következõ ciklusra. Jól megalapozott programot kell készítenünk, hogy legalább 2002-tõl emberhez méltó lakhellyé, polgári településsé alakíthassuk szeretett fõvárosunkat. Olyan várossá, amelyik egészséges, boldog embereknek ad otthont és szerves egységben él környezetével - a Pest megyei agglomerációval. Együttmûködést!, ez a mi jelszavunk, megoldási javaslatunk, tervünk - jelenlegi helyzetben kérésünk - és követelésünk: Együttmûködést Budapest polgáraival, a kerületekkel, a környezõ településekkel és a kormánnyal! Ezért akarunk egy új, együttmûködõ fõvárost látni.