Január 10-én jelent meg Bauer Tamás (B.T.) képviselő úr cikke: "A hazátlanság tartósítása". B.T. felsorolja a státus törvény általa ismert főbb pontjait. Nem tekinti éremi változásnak, hogy a szomszéd-országbéli magyar részt vehet a honi kulturális életben, tanulhat felsőoktatási intézményekben, és ha pedagógus, továbbképzést kaphat. Ha mindezek alanyi joggá válnak, az szerinte csak formai változás. Zárójelben azért megjegyzi, hogy ez sem mellékes. Nem ám. Épp ez a dolog lényege. Hogy mennyit ad az anyaország az elszakított területek magyarjainak, azt a mindenkori gazdaság szabja meg. A kérdések kérdése: ad-e bármit alanyi jogon.

Nemzetünknek határon túli része - származása miatt - nyolcvan éven át csak megaláztatásban, hátrányban részesül. Amikor az MSZMP volt hatalmon, megpróbálták kimosni az anyaországiak tudatából, hogy magyarok élnek - születésük, és őseik születése jogán - a határokon túl is. A hajdani nyugat-németek kiírhatták a szögesdrótos, őrtornyos határra: Odaát is Németország van. Mit tettek volna azzal, aki egy ilyen táblát Ártánynál helyezett volna el? Németország azóta egyesült, nekünk meg azon is vitáznunk kell B.T.-vel és társaival, hogy adhatunk-e jogot. Nem alamizsnát, jogot.

Ez a jog megilleti a határon túl élőket. Megilleti, mint fájdalomdíj. Megilleti, mint a sajátja. A Magyar Állam köteles kárpótolni a határon túl élőket. Magyarország ugyanis nem háborúban vesztette el határon túli területeit, hanem a háború utáni békében. Ez azért volt lehetséges, mert államunk a háború előtti időkben nem volt jó "gazdája" ezeknek a területeknek, illetve az ott élő népeknek. Nem a területszerző hatalmaknak, hanem a terület-vesztő Magyar Államnak kell helytállnia. Talán épp ezért rögzíti az Alkotmány a határon túliak iránti felelősségünket.

Aki az alanyi jog megadását csak formai változásnak tekinti, nem érti, hogy miről van szó. Itt a mai magyar jobb és bal oldal közötti nagy különbség! A szemléletünk között mély, áthidalhatatlan a szakadék, bár van a baloldalnak is néhány reprezentánsa, aki ugyanúgy értetlenül fogadja B.T. okfejtését, mint a jobboldal.

B.T. emlékeztet, hogy egy időben a lengyelek Németországba jártak dolgozni. Szerinte természetes, hogy nem maradtak tömegesen ott. Úgy véli, hogy a nyelvi különbségek miatt nem tudtak beilleszkedni. Az erdélyi vagy kárpátalji magyar esetében nincs nyelvi különbség, tehát az áttelepedés veszélye nagy.

Nem a nyelv húzta haza Németországból a lengyeleket. Nem a nyelv, a haza, sőt a Haza a vonzerő. A Haza pedig, noha országnyi méretben képzeljük el, először házként, utcaként épül be lelkünkbe. A felcseperedő gyermek horizontja fokozatosan tágul ki a település egészére, s csak azután tovább. Szülőfalum, szülővárosom, iskolám helye bele ég a lelkembe, vele azonosulok, hozzá vonzódom. Sajnálom B.T.-t, hogy ezt nem érzi. Ezért nem is számol azzal, hogy ez valós, csak nagy, komoly okkal felnyitható kapocs.

Ezek a kapcsok mégis túl gyakran nyílnak meg a Kárpát-medencében. Felelős kormány részére minden ilyen esemény: halálos sikoly. Tennünk kell, hogy ne ürüljenek ki a nógrádi vagy zalai falvak, de azért is, hogy szülőföldjén boldoguljon nemzetünk minden tagja. Nem a jobbágyok röghöz kötésével, hanem az emberi élet lehetőségének megteremtésével. Elvárjuk például Romániától, hogy minden állampolgára, ha tud és akar, tanulhasson. Kolozsvárt, Temesváron, Nagyváradon, Marosvásárhelyt, Aradon, Jasiban vagy Bukarestben. Tehesse ezt, ha magyar, ha nem. Azt azonban nem várhatjuk el, hogy az utódállamok magyar származású polgáraikat Debrecenben, Szegeden, Győrött, Pécsett vagy Budapesten taníttassák. Ezt nekünk kell lehetővé tennünk. Kárpótlási kötelességünk nem a szomszéd nemzetekre, hanem a náluk élő magyarokra terjed ki.

Itt a másik kulcskérdés. Kik és hogyan dönthetnek arról, hogy ki a magyar? Magyarnak lenni, vállalás dolga - mondjuk, s ilyenkor Petőfire s másokra, például az aradi tizenhármakra gondolunk. Ám a világon mindenütt, ha előny származik valamiből, megjelennek azok, akik csak az előnyt akarják. Akik bár odaát élnek, magyarok csak itt lennének. Az olcsó utazásért, a kórházi ellátásért, egyéb előnyökért. Az egyén döntését, hogy magyarnak vallja magát, nem lehet megkerülni. Ezt azonban valakinek az illető környezetében hitelesítenie kell. Nem a vezetéknév csengése, nem a származás, hanem a kisebbségi létben való hiteles élet jogosít a magyar igazolványra. A törvény olyan megoldást keres, amelyben ezek a szintek, egymásra épülve érvényesülnek.

A cikk végén jut el B.T. ahhoz a következtetéshez, amelyet írásának címe tükröz. Szerinte a tervezett kedvezmények kifelé húzzák a magyarságot szülőföldjükről, s ezáltal hontalanná tesznek, pedig már milyen szépen beépültek alapszerződéses új hazájukba.

Az, aki kisebbségben él, s magyar iskolába jár, két nyelvet, két kultúrát ismer meg, s ezáltal gazdagabb lesz, mint többségi társa. Gazdagabb lesz az anyaországi magyarnál is. Ezt a gazdagságot többlet-munkával, többlet energiával szerzik meg. Nem kifelé húzzuk, épp az otthonmaradás irányába tereljük tehát azokat, akiknek - ha magyar iskolába járnak - kiegészítő családi pótlékot nyújtunk. Egyetemre évszázadokkal ezelőtt is külországokba jártak Erdélyből s a Felvidékről. Miért lenne csábítás, ha külföldre, de mégis haza jönnének? Ráadásul "visszakérhetnénk az iskolapénzt", ha elcsábulnának. A törvény célja, hogy kiegyensúlyozottabb, a nemzet egészéhez való tartozás látható jeleit élvezve boldogabb legyen minden magyar, ha határainkon kívülre született, akkor is.

B.T. büszkén vallja, hogy az ő politikájuk a gondoskodást a szomszéd országoktól (az utód államoktól) várja. Ne tudná, hogy ezzel kiszolgáltatta a magyarokat a többségi nemzetnek? Helyes, ha a többségi nemzet minél többet nyújt a kisebbségeinek. Mi azonban - többek között az említett kárpótlási gondolat jegyében - olyant is adni akarunk, amelyre a többségi nemzet soha nem kötelezhető. Ez a többlet viszont csak szülőföldjén illet meg az érintetteket, ezért nyakatekert és erőltetett B.T. siráma a hazátlanság tartósításáról. A romániai választási kampány során a legkisebb erdélyi magyar közösségekben is tudtak a tervezett státusz törvényről és örültek neki. Örömük rokoni-baráti szállakon átsugárzik Magyarországra. Ne vegyük el ezt az örömöt senkitől!

B.T. átértelmezi a dolgokat, kifordítja valójukból, majd az általa létrehozott torzót támadva próbál híveket szerezni. Régi módszer ez, de sajnos még mindig nem hatástalan.

Ha B.T. egy képzeletbeli nemzeti minimum talaján állna, (ami jelen esetben valószínűleg annyit tesz, hogy nem formai, hanem tartalmi kérdésnek tekintené, hogy a határon túli magyarnak legyenek kézzelfogható jogai), akkor felismerné, hogy a státustörvénnyel csak alkotmányos kötelességünket teljesítjük. Ha olyan ötletekkel állna elő, amellyel csökkenthető lenne az általa feltételezett kár: a kitelepülés mesterséges megnövekedése, talán értelmes párbeszéd indulhatna meg. Így csak a nézőpontok eltéréseit sorolhatjuk.

Vajon az alapszerződések megkötése csökkentően hatott-e a kivándorlásra? Nem. B.T. aggályainak nincs valós alapja. Az bekövetkezhet, hogy akik eddig messze idegenbe futottak, itt maradnak nálunk. Ez viszont nem veszteség, hanem nyereség.

Adja Isten, hogy az új évszázadban ne legyen indoka egy magyarnak sem elhagynia szülőföldjét.

Surján László

Vissza a kezdőlapra