Már látom a glóriát
Előfordul egyszerű földi halandóval, hogy időnként nem hisz egyes érzékszerveinek. Vagy az emlékezőtehetségébe vetett hite kérdőjeleződik meg. Vagy mindkettő egyszerre. Ahogyan történt az velem is, midőn kezembe vettem a február 1-i, csütörtöki Magyar Szót  és annak 12-ik oldalán megpillantottam A Cikket.

Hogyan úszták meg az újvidéki tévések? -- kérdezi a féloldalas cikk címe. Bevallom, ez engem is régóta érdekel.  Mert tényleg nem semmi, hogy egy médium éveken át minősíthetetlen háborús propagandát folytat, s aztán, mintha mi sem történt volta, alig néhány vezető leváltása után már minden a legnagyobb rendben is van.

De a cikk szerzője nem ezt a kérdést boncolgatja. Azt igyekszik felmérni, hogyan történhetett meg, hogy „míg a Belgrádi Televízió 16 alkalmazottja odaveszett, az újvidékieknek a haja szála sem görbült meg”.  Szakállas Ottó, az Újvidéki TV magyar szerkesztőségének akkori felelős szerkesztője ezt azzal magyarázza, hogy tudtak a veszélyről, de mégsem féltek, hiszen úgy vélték, a rendszernek kell félnie. Hát ezt nekem akkoriban sem tudták megmagyarázni Szakállasnál meggyőzőbb illetékesek sem, hogy hogyan lehet egy „rendszert” bombázni. Nevezett  úriember azonban nem is adott alkalmat, hogy ismételten eltöprengjek ezen a kérdésen, mert már a következő mondatában tudatta velem: hivatalos értesítést nem kapott a tévé arról, hogy veszélyben forog. Igazán piszok dolog: az újságírónak saját forrásaiból kell megtudnia a borzalmas hírt, miszerint az a sajtószerv (bocsánat: stúdió), mely fenntartások nélkül serkentette a háborúkat, célponttá vált. De a hab a tortán csak ezután következett: „Stevica Smederevac akkori igazgatót és főszerkesztőt többször figyelmeztettem, tenni kell valamit. Végül elrendelte a kitelepülést (...) Kimentettünk mindent, ami mozgatható volt.(...) A TV dolgozói emberfeletti munkával biztonságba helyezték a dokumentum értékű filmtekercseket, a drága műszaki felszerelést, számítógépeket. (...) Ennek köszönhető, hogy az újvidéki tévéseknek a haja szála sem görbült meg és az anyagi károk is minimálisak”. Már látom is a glóriát Szakállas feje felett. Igazán emberfeletti. És önzetlen is, ahogyan -- annak ellenére, hogy ő volt az, aki végül is meggyőzte a főnököt -- nem akarja kizárólag saját maga számára fenntartani a dicsőséget, hanem osztozik abban a TV dolgozóival. Egyenesen csodálni való. Elismerem.

Csak egyet nem értek. Ha mindent, ami mozgatható volt, elszállítottak az épületből, bútorostul, felszerelésestül, akkor hogyan történhetett meg az, hogy az Újvidéki Televízió épületének bombázását követően napokig azt kellett néznünk, hallgatnunk mindenféle külföldi és hazai adón, hogy a tévében minden odaveszett: a dokumentáció, a felszerelés, minden, azon a néhány dolgon kívül, amit korábban sikerült kimenteni? Emlékszem a képsorokra: kétségbeesett tévések téblábolnak a romok között, időnként lehajolnak egy-egy használhatónak vélt tárgyért, majd csalódott arckifejezéssel ejtik vissza; ez is tönkrement... Emlékszem a jelentős archívum utáni sóhajokra is, a nyilatkozatokra minden, magára valamit is adó magyarországi csatornán... Bevallom, még sajnálkoztam is: most már tényleg soha nem lesz alkalmam megnézni azt a rengeteg nagyszerű műsort, mely még „az akkori felelős szerkesztő” megkoronázása előtt készült...

Most igazából örülnöm kellene, hogy Szakállas legújabb nyilatkozata szerint ez utóbbira mégiscsak adódhat majd alkalom, hiszen „mindent sikerült kimenteni”. De nem tudok. Ugyanis egyfolytában csak az foglalkoztat, hogyan egyeztethetőek össze az akkori kijelentések és a mostaniak. Az én egyszerű logikámmal sehogy. Illetve: csak úgy, hogy az egyik nyilatkozatcsoport nem volt a valóságnak megfelelő. Azaz: a tévések hazudtak. Vagy akkor, 1999 májusában, vagy most, 2001 februárjában. S nem is igazán az érdekel, hogy mikor hazudtak. Sokkal inkább az, hogy miért kell őket most rehabilitálni? Olyannyira, hogy még a glóriát sem sajnáljuk a fejük felől.

MIHÁJLOVITS Klára
A cikk a febr.11. Magyar Szóban jelenik meg, a szerző engedélyével közöljük. Nem minden tanulság nélkül való. "Röptiben" csak kettő ezek közül.
Vissza a kezdőlapra