A barát ment, az adósság maradt.

 Hét szűk esztendő a gazdag országban

Aki azt hiszi, hogy a gazdag országnak számító Németországban a polgárok dúskálnak a pénzben, téved. Mégpedig alaposan. Nos, Németországban is élnek gazdag és szegény emberek. Az utóbbiakból sajnos egyre többen. Most nem a huzatos aluljárókban, áruházak, pályaudvarok előtt kolduló hajléktalanokról lesz szó. Mert bár ők is akadnak, de mégsem jellemzőek az egész országra. Az alábbi cikk inkább az úgynevezett adócsapdába keveredett családokról szól. Azokról az emberekről, akik nem tudtak bánni a pénzzel és teljesen tönkrementek.

   A németek tizenöt-húsz évvel ezelőtt kifejezetten spórolós népnek számítottak. A tipikus németre illet mondás, hogy csak tényleg csak addig nyújtózkodott, míg a takarója ért. Ez a pozitív kép azonban megváltozott az utóbbi években. Mégpedig alaposan. Az okok különbözőek. A legfontosabb: felnövekvő generáció már viszonylagos jómódba született, így soha nem tanult meg takarékoskodni. A bankok, áruházak, csomagküldő cégek pedig csábító ajánlatokkal csalogatták és csalogatják az embereket. Szintén fontos tényező, hogy a készpénzforgalom szinte megszűnt. A papírpénzt a bankkártya váltotta fel az utóbbi években. A kártyával pedig oly könnyű vásárolni… Veszélyesen könnyű.

   Katrin (30 éves titkárnő) példája jellegzetes. A történet tíz évvel ezelőtt kezdődik. Két fiatal egymásba szeret, közösen lakást bérelnek. Persze autó is kell, tévé, mosógép, videomagnó és Mallorcára is kellene repülni a nyáron. Mivel mindketten jövedelemmel rendelkeznek, a bank nem támaszt akadályokat, könnyedén kapnak személyi kölcsönt a vásárlásra. Az autó nem drága, a használt Ford Escort „csak” 7000 márkába kerül. A bútort részletre veszik, a kölcsönt a bútoráruház intézi… A mosógépre a barátnő ad kölcsön. A HI-FI toronyt is részletre veszik Aztán? A fiatalok összevesznek, a férfi elköltözik. Rita pedig marad a lakásban és maradnak a részletek is. Egy ideig fizet, hol ezt, hol azt a részletet törleszti. Mindig azt, amelyik bank éppen felszólítást küldi. A barátnő is türelmetlen lesz, a barátság nem tart sokáig. Aztán? Az öregecske autó nem megy át a műszaki vizsgán, az autószerelő szerint a komolyabb összeget kellene rákölteni. Mivel a gépkocsira szüksége van, Katrin nem fizeti ki a lakbért, az autó új féktárcsákat kap. Aztán? Lezúdul a lavina. Megjelenik a végrehajtó, elviszi a mosógépet. A bankok egyre küldik a számlákat, de Katrin nem bontja fel a felszólító leveleket. Bontatlanul dobálja a szemétbe. Aztán? Katrin egy hirdetést olvas az egyik napilapban. Egy luxemburgi cég minden biztosíték nélkül kölcsönt biztosít. A lány jelentkezik a cégnél. A férfi nagyon kedves, a 2000 márkát 40 hónap alatt kell visszafizetni. A részletek nem tűnnek magasnak. Havonta „csak” 159 márka, Katrin felveszi a kölcsönt.

   És most mi a helyezet? A titkárnő egy nedves, szűkös alagsori lakásban él. Egy ismerősnél megtűrt albérlő. A kétszobás lakásból ki kellett költözködnie, a lakástulajdonos felmondott a lánynak. Adóssága immár csillagászati. Immár 70,000 márkára duzzadt. A bankkártyáját régen bevonta a pénzautomata. Az az automata, amely éveken keresztül oly könnyedén „köpte ki” a pénzt, ha Katrin meglátott valami szép cipőt a kirakatban. A lány tartozása a kamatokkal együtt oly magas, hogy most csak törleszti a kamatos kamatot. Vagyis: élete végéig tartozással él majd. Csúnya történet? Az, de Katrin esete sajnos nem egyedi. Ma már 2,6 millió német háztartás a tökéletes csőd szélén áll. Az átlagos német polgár évente 5800 márkát pumpol a banktól, hogy különböző luxusholmikat vásároljon magának. Sztereótévét, videokamerát, magnót... Az utóbbi években pedig újabb aggasztó jelenségre figyeltek fel a szakemberek: egyre több ember kér pénzt a banktól nyaralásra. Sok német, mivel egyre kevesebb a jövedelme, már nem tudna elrepülni három hétre egy déli országba. Elvileg nem engedhetné meg magának a nyaralást. Elvileg. De mert a jót nagyon könnyű megszokni sokan egyszerűen nem törődnek bele, hogy az erkélyen töltsék a szabadságot. Irány hát a bank, a pénzt meg törlesztjük lassan, mondogatják, és elrepülnek napozni Spanyolországba.

   A tényleges gond akkor következik, ha a háztartás törékeny egyensúlya megbillen. Nos, akkor a szakemberek szerint már csőstül jön a baj, és az út vége mindig a tökéletes anyagai csőd. Lásd, Katrin esetét...

   Azért, hogy az adósoknak segítsenek évek óta speciális tanácsadó irodák üzemelnek NSZK-ban. Azért, hogy a nyakig eladósodott személyeknek tanácsot és valódi segítséget nyújtsanak. Persze sokan szégyellik szorult helyzetüket, nem mennek el a tanácsadóhoz. De a bankok nem tréfálnak. Előbb-utóbb küldik a végrehajtót és az elektromos művek emberei is szigorúan kikapcsolják az áramot. Sokan csak ekkor szánják rá magukat, hogy felkeressék a tanácsadó irodát. Itt a tanácsadó „átvilágítja”, az eladósodott személy életét. Sokan csak itt döbbennek rá, hogy soha többé nem szabadulnak a hitelezőktől. Egész életükre eladósodtak.

   Nos, most úgy tűnik, van remény az NSZK-ban. Katrinunk talán új életet kezdhet. A kormány ugyanis rendeletet hozott a végleg eladósodott személyek megsegítésére. Ennek első feltétele, hogy az adós valóban jobbulást ígér. Hét éven, a híres „hét szűk esztendőn” keresztül minden pénzét az adósság törlesztésére fordítja. Némi összeget megtarthat magának, de ez minimális, a lakbért, a villanyszámlát fizetnie kell. Élelmiszerre is költhet, de csak csekély összeget. Az összes fennmaradó pénzt pedig azonnal átutalja a hitelezőinek. Ami a lényeg, hogy hét év „becsületes élet” után az adósnak minden adósságát elengedik. De csak akkor, ha végig pontosan törlesztett. A legkisebb vétség esetén ugyanis azonnali hatállyal megszűnik a szerződés. Persze ez a megegyezés csak akkor lép életbe, ha a hitelezők is áldásukat adják a dologra. A helyzet azonban az, hogy a más választásuk nem nagyon marad. A legtöbb adósnak ugyanis semmilyen lefoglalható értéke nincsen. Már mindenüket régen pénzé tették.

   Mellesleg: a tanácsadó irodákba nem lehet egyszerűen besétálni. Az ok: a roham hatalmas, nagyon sokan szeretnének élni az új lehetőséggel. Stuttgartban például kilenc hosszú hónap telik el, mire végre fogadják az embert.

Miért mondtam mindezt el? Nos, mert Magyarországon lassan de biztosan jobb lesz a gazdasági helyzet, az emberek a nélkülözésekkel teli évek után jobban élnek, az üzletek pedig ma már gyönyörű választékkal csalogatnak. De tudni kell: könnyű az „lefelé” vezető út nagyon könnyű... Ezennel ajánlom mindenki figyelmébe nagymamám régi mondását, aki – ha gyerekkoromban titokban 100 Forintot a kezembe nyomott – mindig ezt monda: Itt van, de ne költsd el.

Kalász István

Vissza a kezdőlapra