Kedves Honfitársaim a haza határain belül és szerte a nagyvilágban!

 
 Nézzük már az órát,amely életünket méri. 2000 van még, de már csak néhány
 perc és átlépünk a harmadik évezredbe. Egymáshoz szorít bennünket az idő.
 Együtt van a család, a miénk, az országé, a nemzeté, azt hiszem az egész világé.
 Velünk van az is, aki valahol egyedül szolgálja a többit, meg az is, aki a szívében
 keresi otthonát, mert máshol nincs neki. Az óramutató tempósan halad, elhalkul
 lassan a beszéd, mindenki már az időnek a nagykapuja felé fordul.
 Visszatekintünk megélt örömök, születések, szerelmek, házasság felé, a közben
 elmentek felé. Az életpálya küzdelmei felé, testi és lelki elesettségeink, kudarcaink
 és sikereink felé, kinek miből adott többet az élet, meg hogy mit hoz a jövő. Ilyen
 gondolatok keresnek most helyet bennünk.

 Tíz év visszavett szabadság, 2000 év kereszténység, ezer év szent istváni
 Magyarország megpróbáltatásai és örömei, bennünk a saját életünk mai fordulója.
 Nem volt és nem lesz számunkra mégegyszer ilyen ünnepi pillanat nemzetünk
 történetében. Megrendítő a múltnak az a messzsége, amire ma visszapillantunk, s
 a jövőnek az a távlata, ami megnyilik előttünk. Emberöltőnyi életünk kételyeit, hogy
 mivégre jó ez az egész, legyőzi a jó élet öröme és az örökkévalóság reménye. A
 felgyorsult, zajos világ nagy dátumai kis csendet kérnek, hogy meghalljuk a lélek
 szavát, a magunk hangját, a saját életünkről, nemzetünkről, a világ történelméről
 és a jövő nehezen kiolvasható, belátható napjairól. A múlt, ha előbb erről szólunk
 most, nagy teher, de nagy erőforrása is lehet a jövőnek. Nagy teher, de a multat be
 kell vallani. A múlt bűneit is, az elmúlt század és századok bűneit, a miénket is,
 hogy békévé oldja őket az emlékezés. Szabaddá ez tesz, erkölcsi megújulást ez
 hozhat. Úgyis nyomasztanak bennünket tragédiáink, tatárjárás, Mohács, Világos,
 Trianon, világháborúk. Sok százezernyi honfitársunk pusztulása a frontokon,
 haláltáborokban és fogolytáborokban, meg 1956 mély sebei.

 Aztán itt vannak mai gondjaink. A társadalom és a gazdaság gyors átalakulása
 milliókat fosztott meg hagyományos szerepétől és kényszerítette őket újak
 vállalására, vagy hagyta őket szerep híján tartósan magára. Az erősek törnek előre,
 nem törödnek eléggé a többivel. A bírvágy korrupciót nevel. A szűkösség elkeserít
 és sokakat a jó rend ellen fordít. A szeretet helyett durva szó rontja jó kedvünket.
 Mindez tanúságnak nem kevés.Jó, hogy a múlt és a jelen erőforrásai is itt vannak
 velünk. Optimizmusunk hitelét ezek adhatják. A tízparancsolat a két kőtáblán a
 2000 éves kereszténységgel ránk virradt megváltás, az így sorsunkká és életünkké
 vált európai örökség politikai, gazdasági és erkölcsi elvei, a jóra való készség, a
 jellemerő, a becsület, a tisztesség, a szeretet, a szolidaritás, az értékteremtő
 munka, a tudományos kutatás, a művészi képzelet és a gazdasági vállalkozás és
 még sok minden más. Európai civilizációnk gazdag forrásai ezek, amelyek egyéni
 és közösségi felemelkedésünk zálogaként itt vannak velünk. Csak élni kell velük.

 Országunk, nemzetünk nagy teljesítményei is itt vannak velünk. Bennük
 önbecsülésünk és a magunk erejébe vetett hit forrásait is kell látnunk. Nekünk a
 szent istváni életműből Zrínyi Miklós, Hunyadi János, Rákóczi Ferenc, 1848 és
 1956 példájából a bátor hit üzenetét kell komolyan kiolvasnunk, hogy a történelem
 számunkra döntő pillanataiban áldozatos elszántsággal mertünk kiállni magunk és
 nemzetünk érdekeiért tudományban, zenében, sportban és a kultúra annyi más
 területén sok dicsőség övez bennünket. Aztán itt van legmáibb jelenünk. Tíz éve
 kezdődött békés forradalmunk meghozta függetlenségünket, szabadságunkat,
 biztonságunkat, működő demokráciánkat, európai integrációs esélyeinket,
 gazdasági és kulturális felemelkedésünk lehetőségeit, meghozta azt az erkölcsi
 parancsot is, hogy evégből mindneki és a kormányzat is tegye amit tennie kell,
 mert szabadságot és felelősséget kapott hozzá.

 Emlékeztessen bennünket ez a nagy évforduló arra, hogy elődeink, szüleink
 áldozatos szeretete tett bennünket azzá, amik vagyunk. Emlékeztessen ez az
 évforduló arra, hogy közös felelősséget kell vállalnunk másokkal a családban, a
 magyar hazában, a szétszórt nemzetben, a Földön velünk élők sorsáért. Arra,
 hogy segíteni kell egymást, az elesetteket is, hogy mindenkinek jusson nagyobb
 kenyér, mindenkinek jussanak szebb holnapok. Emlékeztessen arra is, hogy meg
 kell védeni az új életet, a környezetet és a Földünket is. Az Úr a
 teremtéstörténetben nemcsak azt mondta az embereknek, hogy hajtsátok
 uralmatok alá a Földet, hanem azt is mondta, hogy műveljétek és őrizzétek is azt.
 Csakhogy néhány sorral odébb ezt már nemigen szoktuk olvasni. Végezetül
 emlékeztessen bennünket ez a nagy évforduló arra, hogy különbözhetünk
 bármennyire egymástól, egyek vagyunk mégis, mert nincs másik sorsunk és nincs
 másik hazánk. Töltse el hát ezt a pillanatot egybetartozásunk öröme. Ebben a
 hitben köszöntsük most egymást, hogy meghallgatásra találjon himnuszunk
 fohásza, Isten áldd meg a magyart jó kedvvel, bőséggel! Isten éltessen mindenkit a
 hazában és szerte a nagyvilágban!

Vissza a kezdőlapra