maert3-beszed

A történelem által meghúzott határvonalak még a politikailag legzordabb, minden kapcsolatot gátló években sem tudták mesterségesen leválasztani a határainkon túli magyarság kultúráját az anyaországéról. Ami a földrajzi Magyarországtól elvétetett, kulturális értelemben mindig a magyar nemzet természetes része maradt. A határainkon túli magyarság által létrehozott kulturális javak mindenkor mindannyiunk közös örökségét gyarapították és gyarapítják.

Babits fogalmazott így: ,,...a történelmi Magyarország az a kerek, ép vonal, mely gyermekkorom óta belém idegződött, melyet oly természetesnek, magától értetődőnek éreztem, mint egy egészséges élő test sziluettjét. Szinte szerelmes voltam ebbe a vonalba.'' Ezt a költő által ,,egészséges élő testnek'' nevezett szellemi Magyarországot ma is nagyobbnak érezzük fizikai valójánál. Az az egység, amit a világ bármerre élő magyarjai együttesen jelentenek, nem logikai vagy szociológiai fogalom. Összetartozás-érzet az, amit nyelv, történelem, tudat táplál.

A magyar kultúra kérdése vitathatatlanul politika és pártok fölötti közös ügy. Más szóval: magyar nemzeti ügy. Amikor a Polgári Kormány létrehozta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát, annak feladataihoz egyértelműen hozzárendelte a földrajzi határok nélküli magyar kultúra védelmét, őrzését, támogatását. A rendszerváltás óta folyamatosan érezhettük, hogy ez a feladat egyszerre könnyű és nehéz.

Könnyű, amennyiben a mindig is elmetszetlenül megőrzött szellemi párbeszéd, a művészetek szerves együttfejlődésének meglévő fórumait kellett a megváltozott helyzetben hasznosítani. A kultúra, mint az önazonosság elemi kifejeződése, olyan határokat is képes volt szemtelenül átlépni, amelyre szögesdrótot feszítettek az emberek természetes együttélésének megakadályozására. Sohasem létezhetett például kötődéseitől megfosztott határon túli magyar irodalom, csak magyar irodalom, a maga teljességével.

Hogy nem lehetett beszélni róla, attól még mindig valamennyi magyar nyelven megjelenő értéket magában foglalt. A környező államokban élő magyar írók munkái akkor is eljutottak az anyaország folyóirataiba és tudatába, amikor ilyen művek kicsempészése és megjelentetése mindkét ,,oldalon'' büntetőjogi következményekkel járhatott.

Mérhetetlenül nehéz a helyzetünk azonban, amikor egyensúlyozni próbálunk az egységes magyar nemzeti kultúra iránti erkölcsi és anyagi felelősségünk és a nem mindig ideális lehetőségek, feltételek között.

Ezen vállalásainkban és terveinkben a 2000. esztendő különleges lehetőségekkel ajándékozott meg minket. A Magyar Millennium alkalmat adott, hogy egy tartalmát tekintve is az összmagyarságot érintő ünnep kapcsán a programokat és a programok állami forrásait a határainkon túl élő magyar közösségek számára is megnyissuk. Az ezeréves államiság segített és segít olyan pillanatok megélésében és megragadásában, amelyekben a ,,nemzeti öntudat'' érzete nem hamis pátosz, nem megmosolyogtató révület, hanem a valódi rátalálás és szembesülés öröme. Hamvas Béla szerint ,,A nemzeti öntudat az a képesség, amellyel a nép önmagát a többi nemzetek rangsorában el tudja helyezni, és történeti feladatait fel tudja ismerni''.

Ezer esztendő pedig senkit sem hagyhat közömbösen, okot ad a számvetésre, felismeréseket ösztönöz. Minden, amit magunkról, nemzetünk egységéről és Európában elfoglalt helyéről gondolunk, a mindennapokban, kulturális pezsdületben a felszínre tör.

Éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett valamennyi pályázaton bármely ország magyar alkotói, művészei, tudósai, társulatai és intézményei szabadon részt vehessenek. S összességében már kimondható, hogy a mindenkori keretösszegek egytizedét határon túli pályázók kapták. A millenniumi programok nyomában Alsólendvától Kassáig. Szabadkától Kézdivásárhelyig jöttek létre az ezeréves államiság ünnepétől kulturális impulzust s egyben anyagi támogatást nyert értékek. A tárca által meghirdetett Nemzeti Örökség Program jóvoltából halódó műemlékek rekonstrukciós munkálatai, levéltárak és könyvtárak által orzött kincsek magas technikai elvárásoknak megfelelő védelme valósulhatott meg. A Kárpát-medence valamennyi magyarjával való minden közösségvállalásunk kiindulópontja az egy nyelv. Így a kultúratámogatás sarokköve, minden kulturális teljesítmény alapja is az anyanyelvi művelődés feltételrendszere.

Munkánkat segítik az egyre növekvő számú civil szervezetek. Éppúgy, mint az egyházak, melyek a szülőföldön való megmaradásban, az anyanyelviség folyamatosságában, a népművelői hagyományok megőrzésében kimagasló szereppel bírtak a múltban és bírnak a jelenben is.

A kulturális kormányzat feladata nem szorítkozhat kizárólag a magyar-magyar párbeszéd ápolására. Szinte katasztrofálisnak volt mondható az a lemaradás, amit az évtizedekig elzárt regionális magyar kultúra külföldi megismertetésében produkált a múlt. Nevezhetjük nyugodtan kulturális öncsonkításnak e korábbi tehetetlenséget. Holott amennyiben komolyan hirdetjük, hogy egységes magyar kultúrában gondolkodunk, akkor ezt a sokszínűségében izgalmas egységet képviselnünk, reprezentálnunk is szükségeltetik. Adósságunk törlesztése részeként viselte tavaly a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron való megjelenésünk a Határtalan Magyarország címet, s vettek részt a határon túli alkotók a magyar programban. Frankfurt mellett a brüsszeli Europálián vagy a hannoveri Világkiállításon is. (Ugyanígy készülünk a jövő évi franciaországi Magyar Év rendezvényeire.) Mert Magyarország - nem mint államszervezet, hanem mint kulturális nemzet - a teljes magyarság értékeit szeretné a világnak megmutatni. Ugyanezt az elvet szolgálják a Magyar Köztársaság külföldön működő kulturális intézetei, amikor kínálatukban hangsúlyos szerep jut az anyaországon kívüli magyar művészetnek és tudománynak.

Egy ilyen számvető pillanatban szükségszerű az elvek mögött álló anyagi lehetőségekről is szólni. Arról a pénzben is kifejezhető gondolatról, amit a legnagyobb hatású magyar kultuszminiszter, gróf Klebelsberg Kunó így látott a tragikus trianoni döntést követően: ,,Most elsősorban a szellem, a művelődés fegyvereivel kell védeni hazánkat, és ezekkel az eszközökkel kell mindig újból és újból bebizonyítanunk a világ nemzetei előtt, hogy a magyar viszontagságos életének második ezer esztendejében is életképes...''

Hogy a Kárpát-medencei magyarság kulturális, művelődési szándékait és eredményeit valóban hatékonyan és folyamatosan tudjuk támogatni, a kulturális kormányzat több lábon álló, többforrású rendszerben teljesíti feladatait. A minisztérium szerepköre a művelődési alaptevékenységek támogatása mellett a stratégiakialakítás és a koordináció. Az Illyés Közalapítvány az intézményrendszer működtetésében és az ingatlanok kezelésében nyújt segítséget. A Nemzeti Kulturális Alapprogram szakkollégiumai pedig - részben a millenniumi esztendőre tekintettel - az elmúlt évtől fokozott figyelmet szentelnek az államhatárainkon túlról érkező magyar pályázatoknak, s támogatják az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai magyar közösségek programjainak megvalósulását.

A mindenki számára elfogadható eredmények érdekében számítunk a Magyar Állandó Értekezlet szakmai segítségére, mint az intézményesült párbeszéd fórumára.

Hasznos változásokat várunk a szomszédos államokban élő magyarok jogairól készülő törvény kulturális vonatkozásairól. Az ugyanis - a jelenlegi formájában - tekintélyes előrelépést jelentette a kölcsönös hozzáférés s a művelődés természetének megfelelő, mindig megújuló kultúracsere területén. Illyés Gyula jól választott metaforát, amikor arról szólt, hogy az erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, délvidéki, burgenlandi és magyarországi kultúráknak ,,egy a tűzhelyük''. S ennek a fény-, erő- és kultúraforrásnak a megőrzése, táplálása tudatos építkezést kíván. Mert a magyar kulturális örökség az egyetemes magyar nemzet közös kincse. Abból részesedni minden magyar eredendő joga. E jog gyakorlásának feltételeit és biztosítását megteremteni - mindannyiunk ügye.

Elhangzott a Magyar Állandó Értekezlet harmadik ülésén
2000. decemberében

A szöveget a kepesifi levelzőlista juttatta el hozzánk!