Dr. Asztalos László

A magyar biztosításügy harmonizációja az európai egységes piachoz

A magyar biztosításügy elmúlt 13 évéről nem kívánnék beszélni. Ez önmagáért beszélő sikertörténet volt. Jellemzője az, hogy egy proto avagy szendo biztosításból valami, egy állami biztosítón keresztül egy kegyetlen, néha brutális, modern iparággá vált. Ezen időszak alatt végrehajtottunk egy csöndes konszolidációt, amelyről most jelent meg az első cikk. Mindenesetre botrány, csőd, interpelláció és minden nélkül egy olyan iparágváltás következett be, melynek amerikai dollárban mért éves növekedési üteme 13 év átlagában 8,2 % volt. Ilyen növekedési ütemet, ilyen kiegyensúlyozottan egyetlen ország sem tudott fölmutatni. Gyorsabb növekedések voltak Dél-kelet Ázsiában, Dél-Amerikában is, de aztán visszaesések követték. A stabil, nyugodt, kiegyensúlyozott fejlődés közben persze a színfalak mögött igen nagy mérkőzések voltak. Ez egyedülálló, és ez okozza azt, hogy az elmúlt 13 év tapasztalatait Kínától Peruig, a fejlődő világ számára taníthatjuk. Amiről én beszélni szeretnék, az természetemből adódik. Inkább az előttünk álló gondok, feladatok, amelynél, a következő talán sikerül.

Két csoportot képeztünk. D1-be kerül az, ahol úgy gondoltuk, hogy a saját érdekünk lenne minél hamarabb modernizálódni, független az Európai Uniótól. D2-be pedig azokat a pontokat, ahol vagy csak akkor tudjuk átvenni, amikor már EU tagok vagyunk, vagy talán nem is kellene annyira elkapkodni a dolgot. Az E kategória pedig az ún. derogációs igények listája, vagyis az, hogy a belépésünk után is még x évig valamiféle kivételt kell kérni. Az eredmények némileg megleptek minket, és nem tagadom csalódást keltőek voltak. Valamikor 1992-ben - amikor a biztosítási törvény elindult - megnéztük a hat irányelvet. Arra jutottunk, hogy négy csoportra osztjuk a magyar joganyagot. Az elsőbe a hat biztosítási irányelvet (három élet és három nem élet irányelvet), második csoportba soroltuk a kötelező gépjármű felelősség szabályait, a harmadikba a tartalék és a számviteli jogszabályokat és a negyedikbe az egyéb szabályokat. Nos az általános és nagyon röviden ismertetendő szakvélemény szerint a hat irányelvnél körülbelül az, hogy szó szerint megfeleltünk Európának mindössze három esetben fordult meg. Azt lehet tehát mondani, hogy joganyagunknak 3/5-e, majdnem 60 %-a valamilyen apró módon nem megfelelő. Ha megbontottuk ezt a nem harmonizált állományt, akkor érdekes módon azt kaptuk, hogy kb. az ügyek egyik felét azonnal meg kellene oldani a saját érdekünkben, a másiknál meg nincs igazán ok arra, hogy elkapkodjuk. Ebből adódóan a 6 irányelvnél fel lehetett állítani egy kétlépcsős tárgyalási stratégiát.

Az árszabályozás ezen a területen úgy működött, hogy a piac igazából nem talált indokot a korrigálásra, miközben a kötelező gépjármű liberalizálása más országokban, nálunk sokkal fejlettebb országban, lásd: Németország, Ausztria, Olaszország plusz/mínusz 15-20 %-os ármódosulásokkal valósult meg. Nos ez a kötelező rendszer valószínűleg azért is lehetett ilyen sikeres, mert a magyar biztosításügynek ez a leginkább harmonizált területe. A tartalékok és a számvitel területén átlagosnak mondható a harmonizáltsági fok, de ugyanakkor az egyéb területeken például jogvédelmi biztosítás, technika, technikai segítségnyújtás, avagy a kezesség és hitelbiztosítás területén bizony jelentősebbek az elmaradásaink. Nagyon fontos és nagyon jelentős a jövőnk szempontjából, hogy nem találtunk olyan érvet, ahol a derogációs igény jogosult lenne. Most már nem vagyok köztisztviselő, tehát nyugodtan mondhatom, hogy az a bizonyos életbiztosítások külföldre való tartalékainak külföldre való befektetése sem jelenthet olyan komoly gondot a magyar gazdaság, a magyar biztosításügy számára, hogy különösebben fontos lenne ennek a mindenáron való védelme. Természetesen ez is egyik része a stratégiánknak, de felügyeleti szempontból, biztonsági szempontból, nemzetgazdasági szempontból jó pénzügypolitikával az ügy kezelhető. Így ez a derogációs igény adott esetben másképp ítélhető meg, mint akár az élelmiszergazdaság, akár a környezetvédelem, akár egyéb területen. Ha megnézzük, hogy melyek a főbb elmaradásai és néhány dolgot kiemelnek egy-egy apró történettel.

Szabad fióknyitás ugye azt jelenti, hogy jóval kisebb költséggel itt pillanatokon belül elindulhassanak a külföldiek és ilyen értelemben a verseny bizonyos területeken lehetne. Ez a rész és ez az elv amennyiben elfogadást nyer, szintén nem jelent igazán komoly kihívást, hisz a biztosítási piac igen koncentrált, igen nagy tőkeerőt kíván meg. Az itteni tömegbiztosítói jelleggel való megjelenés szinte kizárt egy fiókon keresztül. Nincs igazán nagy rész benne.

Kicsit más a helyzet a határon átnyúló szolgáltatással, mert ezen a területen már tragikomikus a helyzet. Ez azt jelenti, hogy a magyar állampolgár külföldi biztosítótól még adott estben Magyarország területén sem vásárolhat. Kérem típuspélda, hogy mondjuk egy Pécs környéki idegenforgalmi iroda elad egy síbérlet-csomagot valakinek “menjünk Ausztriába síelni” címen, amely mondjuk tartalmazza a szállást, síbérletet, és mindent, ami ehhez hozzá tartozik úgy 200.000,- Ft-ért, és van benne egy 2.000,- Ft-os sztornóbiztosítás, esetleg lemondásra. Aztán ilyenkor bizony jött a feljelentés a felügyeletnek, hogy engedély nélküli biztosítási tevékenység Magyarországon, hisz egy világcég nemzetközi hálózatán belül a csomagon belül ott volt egy ilyen kis biztosítás is. Engem ért mindig az a megtiszteltetés, hogy az ügyfeleknek elmagyarázhattam, hogy a 198.000,- Ft-os csomagrészt miért vehette meg alanyi jogon, de a 2.000,- Ft-ost miért nem. Nem érzem azt, hogy mindig meggyőző lehettem volna.

Hozzá kell tennem, hogy az euróban, ecuben való számítás is egyre a gazdasági élet kívánalma lesz, és amennyiben a deviza, mint elszámoló egység megjelenik, abban a percben egy sajátos tartalékolási rendszer is kell. Hisz az árfolyamváltozások akár EU-n belül, akár EU és OECD, vagy azon kívül egészen más mechanizmusokkal óriási potenciális veszteségekkel rendelkezik.

Nagyon komoly problémát okoz az egész európai szabályozásban a termékengedélyezés megszűnése, vagyis az, hogy a felügyelet megnézte, hogy az a termék, ami megjelenik a piacon, megfelel-e a jogszabályoknak, megfelel-e a matematikai, biztosítás-statisztikai elveknek, illetve általában a jó és tiszteletre méltó erkölcsnek. Nos ez a funkció megszűnik Európában. Következésképpen az a fura helyzet is előáll, előállhat, hogy egy biztosító komoly pénzügyi nehézségbe kerül. A felügyelet rájön arra, hogy mi okozza a veszteséget. Tehát ez egy élő, komoly gond lehet, csakhogy a felügyeletnek már nincs adott esetben joga, hogy ilyenkor termékre vonatkozó határozatokat adjon ki.

A következő dolog, hogy a minimális szavatoló tőke csökkentése szükséges. A részvénytársaságoknál még mindig magasabb. Ugyan a forint - euró árfolyamváltozása lassan beérik, beérleli a számokat, de még mindig gondolkodnunk kell. Nagyon fontos ügyünk a társadalombiztosítás, a pénztárügyek, és a magánbiztosítók közötti szabályok harmonizációja és a vagyontervezéssel összefüggésben annak a megteremtése, hogy az ügyfél nemcsak pénzügyi konglomerátumot, nemcsak pénzügyi csomagot kap, hanem a különböző típusú szociális és azt kiegészítő egyéb jogosítványait egybe tudja, optimalizált módon összefoglaltan. Úgy gondolom elkerülhetetlen az itteni szabályozás módosítása is.

Nagyon fontos, hogy a tulajdonos és menedzserkontroll egész eddigi logikáját meg kell Európában fordítani. Ugyanis nem volt szerencsés a mi üzleti hírnév fogalmunk. Most már valamelyest előre tudtunk lépni, amikor a Fitt and Proper kifejezést megpróbáltuk lefordítani üzleti megbízhatóság és szakmai alkalmasság fogalmára. De ennél sokkal fontosabb az a tartalmi elem, hogy definiálja a törvénymódosítást, hogy ez biztosítóra vonatkozó képességeket jelent.

Miközben állampolgári alkotmányos jog és ezt nem szabad senkinek kétségbe vonni az ún. általános verseny a cipőipar, élelmiszeripar, vagy bárhol másutt, hogy ott nem lehet ilyen előfeltételt tenni. Bizony az ún. különleges versenyterületeken, ilyen a bankbiztosítás, az értékpapír, a posta, a távközlés és az egyéb, monopóliummal összefüggő ügyek. Sajnos ezen a területen, miután idegen pénzt kezel valaki, ezért megfordul a bizonyítási teher. És azt kell mondani, hogy x y alkalmas egy nagyvállalat vezetésére, de sajnos nem alkalmas egy bank vagy biztosító vagy egyebek vezetésére. Ettől ő még jó üzleti hírnevű, ettől ő még kiváló ember. Csak épp erre a speciális feladatra nem alkalmas.

Következő dolog a tőke- és tartalék-befektetési szabályok. Kétségkívül agyonkötjük a biztosítókat azzal, hogy így lehet, úgy lehet, amúgy lehet, azért nem okoz ez nagy gondot, mert ma a magyar biztosítók túlzottan óvatos befektetési politikát követnek, körülbelül 75-80 % között mozog az állam, illetve állami garanciás papír, amibe befektetik a forrásaikat. Következésképpen még nem igazán érzékelhető, de ha az intézményi befektető funkciókat jobban fogják, erőteljesebben fogják, akkor rögtön beleütközünk abba, hogy 500 millió paragrafus van.

Következő dolog, ami nagyon kellemetlen, a biztosító egyesületek tőkeemelése. Ma 500.000,- Ft-os alaptőkével lehet 100 millió fölötti kockázatokat vállalni. Sajnos közgyűléses formával kell rendezni, adott esetben 2-300 millió forintos hiányokat. Ennek a másik oldala, hogy át kell gondolnunk az egész agrárbiztosítás támogatását. Életem legkeserűbb, legkellemetlenebb pillanatai közzé tartozott az, amikor ezeknél az egészen kis egyesületeknél édesapám korabeli idősebb parasztemberek bejöttek és elmondták, hogy ne haragudjak, hogy ők megszegték a biztosítási törvényt, de kérem olyan unalmas, hosszú vastag ez a jogszabály, hogy mi el sem olvastuk. Nekem kötelességem lett volna őket megbüntetni. 500.000,- Ft minimális bírsággal súlytani azt az egyesületet, melynek alaptőkéje volt 500.000,- Ft. Nyilvánvaló, hogy el kell gondolkodni azon, hogy a professzionális területen dolgozóktól el kell választani azokat a segédegyesületeket, amelyek tényleg nagyon fontos szerepet játszanak, de nem lehet őket a professzionális szinttel egyazon módon kezelni.

A magyar biztosításügyben egy eredeti megoldást választottunk. Ha jól tudom sehol máshol nincs ilyen az Európai Uniós tárgyalásoknál. Nyíltan vállaltuk, és elfogadtattuk, hogy mi két lépésben harmonizálunk. Európa ugyanis a folyamatos jogszabály-változtatási menetrendet javasolta, és nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült megértetni velük, hogy nem. Úgy gondolom a magyar gazdasági élet egyik legsúlyosabb problémája pontosan a jogszabályok állandó, folyamatos változása és a stabilitás hiánya az üzleti élet számára. Ezért ezen a területen elfogadott, kormányhatározattal is megpecsételt, hogy most 2000-ben van az első lépés, és valamikor egy hónappal az EU-ba való belépés előtt jön a második lépés, ahol szó szerint mindent átveszünk Európából. Úgy gondoljuk, nem lesz derogációs kérdés.

Csak érdekességként, hogy mi az a 12 pont, amit bevállaltunk:

1. Az egyesületek tőkeemelése.
2. Az adatszolgáltatás. Ez a termékengedélyezés enyhülése.
3. Szavatoló-tőkénél, a biztosítóknál is megjelenik az alárendelt kölcsöntőke.
4. Az élet, illetve nem élet üzletág szavatoló tőke szétválasztása szükségessé válik, de új módon összekapcsolható lesz.
5. A viszontbiztosítással való fedezhetőségnek egy maximumát kellett megadnunk.
6. Enyhítjük valamelyest, de nem vagyok elégedett a befektetési szabályokkal.
7. Enyhítjük, és európaivá tesszük a befolyásoló minősített részesedés fogalmát.
8. A biztosítók és a társadalombiztosítás közötti együttműködés javul.
9. Illetve a biztosításközvetítők – ez lesz a legrázósabb terület – a brókerek, ügynökök területén átvesszük az európai szabályozást, amely más előadás témája, elég sok gonddal küszködik.
10. A hitelbiztosításnál megteremtjük a külön tartalékot, és úgy gondolom ez a magyar bankrendszer fejlődése szempontjából különösen a fogyasztói hitelek, illetve szindikált hiteleknél igen jelentős lesz.
11. Megjelenik az első nagyon leegyszerűsített változata a deviza-megfelelési tartalékolásnak is, tehát erről az oldalról is most már lehetne devizához kötött, nominált, avagy devizában kötött biztosítás.
12. És az ügynök személyi feltételeinél az adatvédelmi dolgokat is.

Rátérek a második kérdéskörre. Itt már nagyon rövid leszek. Néhány számot csak és egy-egy történetet előadva.

Amennyiben megnézzük a nettó díjbevételt Magyarországon, az jó egy milliárd, 1,2 milliárd, 13 évvel ezelőtt ez 350 milliós iparág volt. Azonban látjuk, hogy 677 milliárdos európai piacon nem vagyunk igazán jelentős szereplők, és nem is leszünk.

A következő dolog az egy főre jutó díjbevétel, amely lassan eléri a 120 dollárt. Azonban látjuk, hogy 1650 az európai átlag, ami egyben azt is jelenti, hogyha levesszük az öt-nyolcszor magasabb életszínvonalból adódó mértéket, akkor látható, hogy a magyar biztosításügy potenciális piacának kb. 1/3-át használja ki. Hogy hol használja ki, azt is meg lehet tudni akkor, ha tudjuk, hogy minálunk az élet, nem élet egymáshoz való viszonya, két üzletágnak az aránya az kb. 40-60 %. Még mindig a vagyonbiztosítás a nagyobb, bár évi 16 %-kal nő az életbiztosítási állományunk, de még mindig el vagyunk maradva, miután Európában ez az átlag 55-45, tehát többet költenek az emberek életbiztosításra, mint vagyonra. Ez egyben azt is mutatja, hogy az életbiztosítás területén a potenciális piac kb. hatszorosnak tekinthető, és hogyha megfelelő a kormányzati politika és a tőkebefektetést nem sajnáló biztosítóink lesznek, az Isten sem ment meg minket egy életbiztosítási növekedés folytatódásától, kb. 2005-2008-ig tartó utolérési trendvonallal.

Egészen más a helyzet a vagyonbiztosítások területén, ahol évi 1-2 %-kal stagnál a piac, sőt az árak esése igen jelentős. Ezen a területen mind a biztosítók, mind a kormányzat részéről jelentős változás kell. Itt maguk a spontán piaci történések nem támasztják alá a bumm lehetőségét. Ha megnézzük a GDP-ben mért arányt, azt jelzi, hogy még nálunk 2,3-2,4 %, ez Európában 7,5 %, s el kell, hogy mondjam, hogy az OECD-ben (itt Japán is bejön a magas megtakarításával) már 8,4 %. Tehát az emberek 100 dollárból ennyit költenek ott és itt. Ezért állítjuk azt, hogy potenciálisan háromszoros a piac, kb. az életbiztosítás területén öt-hatszoros, és másfél-kétszeresre becsülhető a potenciális piac a vagyonbiztosításoknál.

Ennek egy másik mutatója sokkal kellemetlenebb. A termékenység az egy nagyon értelmes fogalom és hasonló is, de itt termelékenységnek kellene lenni. Egy alkalmazottra jutó, egy főre jutó díjbevétel ebben a szakmában 38.000,- dollár. Kizárólag az előremenekülés megy. Ha meg akarjuk azt a 30-35 ezer fős foglalkoztatást tartani, akkor ki kell használnunk a potenciális piacot. Csak szakmai érdekesség, hogy a magyar biztosítók megtartási hányada, értsd: mennyit adnak viszontbiztosításba, nemzetközileg nem igazán jelentős. Tehát nem igazak azok a vádak, hogy a viszontbiztosításon keresztül viszik ki a pénzt. Igen kiviszik annyira, mint a világon mindenütt másutt. Sőt ha a számokat megnézzük, akkor azt láthatjuk, hogy inkább strukturális problémánk van.

Az életbiztosítások területén úgy tűnik, hogy túl sokat adunk viszontbiztosításba, de a nem életbiztosítások területén talán még egy kicsit növelni kellene a viszontbiztosítási védelmet ahhoz, hogy ez egy stabil iparág legyen.

Az aktív vb szerepe, ami azt mutatja, hogy a magyar biztosítók mennyi kockázatot vesznek át másoktól. Ez egészen elenyésző. Míg más országban, ez a díjbevétel majdnem 10 %-a. Ez mutatja a magyar biztosításügy tőkeszegénységét, és azt hiszem, hogy ezen a területen az elkövetkező időben sem számíthatunk valami egészen kiugró dologra.

Rátérnék az utolsó, harmadik részre. Melyek azok a minőségi tényezők, amik előttünk állnak? Az első, a fogyasztók kiszolgálása. Aki külföldön élt, élhetett, az pontosan tudja, hogy egy-egy biztosítási ügynök 500-600 szerződésből nagyon jól megél és amikor ő elmegy nyugdíjba, akkor azt vagy örökségként hagyja unokájára, vagy eladja jó pénzért, mint mostanában az orvosi praxist fogják eladni. Ez azonban csak úgy megy, hogy akkorra azt az 5-600 ügyfelet, családot tényleg végiglátogatja, és tényleg megkérdezi, hogy meg van-e elégedve, van-e valami gondja. Ebből adódik az, hogy egy komoly biztosításügyi szakmában azt szokták mondani, hogy amely biztosító biztosít minket, azt csak akkor változtatják, ha azt a házat eladja a család. Mert normális esetben egy családban öröklődik a biztosítója is. Na ettől mi még azt hiszem, nagyon messze vagyunk. Ez nem csak technikai kérdés, nemcsak a províziónak a kérdése, amit az ügynökök kapnak. Itt azt hiszem alapvető szemléleti váltás kell.

Második dolog. Ma az ügyfelek, és itt van azért komoly vita a szakmán belül, termékcsomagban gondolkodnak. Mi valamikor - önkritikusan hagy mondjam el – azt hittük hogy az emberek a névhez, a márkához, a céghez, a csoporthoz kapcsolódnak inkább. Valójában kiderül az, hogy van egy ezzel párhuzamos olyan kapcsolódási pont is, hogyha én autót veszek, akkor tessék nekem az autóhoz mindent adni: hitelt, kötelezőt biztosítást, Casco-t, riasztót stb. Ha én lakást veszek, akkor tessék nekem mindent adni a lakáshoz. És ha az adott csoportnak nincs ilyen kiegészítő szolgáltatása, akkor tessék villámgyorsan összeállni valakivel, hogy együtt lehessen egy csomagot odaadni. És lehet hogy az nem optimális, de az ügyfelek jelentős része hajlandó akár a nem optimális vagyontervezési modellt is alkalmazni, ha ő ezt gyorsan, kényelmesen, flottul megkapja. Ezért tehát a pénzügyi konglomerátumok képződése, amelyeket nem csak úgy kell elképzelni, hogy tulajdonosi összefonódás, hanem valószínűleg meghatározott üzleti szegmenseken még esetleg vetélytársak egymással való részterületen való kooperálását is megengedi.

A következő dolog a piacszegmentálás, különösen a vagyonbiztosítás területén. Bizony nagyon sok munka van abban, hogy egy-egy külön célcsoportot elkülönítsenek, és külön neki kialakítsanak valami terméket. Ahhoz, hogy újabb és újabb ügyfeleket megnyerjünk, vagy egymástól elnyerjünk, úgy tűnik, hogy ma már a globális kínálat mellett bizony el kell kezdeni finomítani a terméket.

A költséggazdálkodás egy nagyon kemény dolog. A magyar biztosítók 30 % fölötti költséghányaddal dolgoznak. Ennek három oka van. Az egyik múltbeli örökség. Hát azt ki kell fizetni, és okos ember leköltségezi, nem csak egy Kft-ben, hanem a magyar biztosítók igen kreatív számviteli embereinél is. Másodszor. A jövőre kell berakni az iszonyú pénzeket. Nem véletlen, hogy a legnagyobb hat nyugdíjpénztár közül négy biztosítóhoz tartozik, kettő olyan bankhoz, amelyiknek megvan a biztosítója. Ebbe bizony milliárdokat kellett betenni, és valahol azt el kell számolni. Ez azonban nem mond annak ellent, hogy általában a költséggazdálkodás nem elég feszes, különösen, ha hozzáteszem, hogy a magyar adórendszer, különösen a pénzügyi holdingon belüli áfa-elszámolás problémái miatt, nem igazán kedvez annak, hogy egy költségcsökkentő lépés legyen. Ezért úgy gondolom, hogy az európai csatlakozásig a jelenlegi 32-36 %-os költségszintet valahol 22-24 %-ra lehet, és le is kell vinni. Ez azonban nem egy kampány, nem hiszem, hogy most holnap délután ezt el lehetne rendelni. Úgy gondolom, ez egy 4-5 éves, évi 1-2 százalékpontos költségcsökkentési terv lenne.

Számítógépesítés. Ezen a területen inkább csak a divatoktól óvnék. Tényleg óriási lehetőségek vannak, de igen nehéz döntése a menedzsmentnek az, hogy borzasztó pénzeket beleöl egy call-centerben, iszonyú pénzeket beleöl az Internetes hálózat és egyéb kialakításába. Hoz-e annyit vagy nem? Persze a másik oldala, ha a kezdet kezdetén ott van, és vállalja ezt a befektetési kockázatot, annak várhatóan a következő időszakban, behozhatatlan lesz a versenyelőnye. Ez azonban egy nagyon rázós terület. Nem merném azt mondani, hogy tessék belevágni, mert ez a jövő útja, igen, de ez igen nagy tőkeerőt és kockázatvállalást jelent.

Végezetül ez egy egységes piac, hihetetlenül erős a verseny, oligopolizált piacszerkezet van. A két legnagyobb biztosítónk aránya ebben az évben már 45-46 %-ra mérséklődött, de remélem, hogy itt stabilizálódik. Öt olyan biztosítónk van, amely 10 % fölötti vagy ahhoz közeli rész, piaci részesedéssel. Tehát itt már a szereplőknek egymásra a versenyelmélet alapszabályai szerint figyelniük kell.

Nagyon röviden összefoglalva úgy gondolom a magyar biztosításügy jogilag félig megfelelt már. Most 2000 végéig elérjük az előttünk álló út felét. Tehát 3/4-ig, 2/3-ig megfeleltek és semmi problémát nem okozhat Magyarországon, hogy az EU csatlakozás idejére derogáció nélkül ez a szakma átmenjen az EU színvonalba.

Másodszor a mennyiségi területen igen jelentős az elmaradásunk, ehhez egy nagyon gyors gazdasági növekedés kell. De a számokból következik, hogy ez nem elegendő. Nagyon átgondolt kormányzati élet- és egészségbiztosítás-fejlesztő stratégiára van szükség. Hasonlóképpen – ez már részterület – a vagyonbiztosítások meghatározott szegmenseiben. Gondoljunk csak akár az agrárbiztosítások, katasztrófa-biztosítások és még néhány részterületre, bizony nagyon átgondolt állami lépéssorozat is kell ahhoz, hogy mi az európai számokhoz közelítsünk.

Minőségileg van elmaradás. Ezen a területen azonban a verseny keménysége, már most kialakult keménysége reális esélyt ad arra, hogy lényegében a csatlakozás idejére Magyarország és a magyar biztosításügy felzárkózzon. Mindezek alapján azt hiszem, ha ilyen röviden is, vázlatosan is, talán tudtam igazolni, hogy miért nézünk optimistán. A magyar biztosításügy különösebb megrázkódtatás nélkül nyugodtan fog csatlakozni az Európai Unióhoz és annak, ha nem is legfényesebb csillaga lesz, de nem is a leggyengébb tagja, nem kell tehát félni a jövőtől.

---

2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el. A hozzászólók IDE kattintsanak!

Vissza a kezdőlapra