Vissza
a kezdőlapraMagyarország reneszánsza a 3. évezredben Bara GyulaA munkaerő gazdálkodási és társadalombiztosítási rendszerek Romániában
Önöknek ma délelőtt itt nehéz dolguk volt, hiszen hallgattak egy olyan előadást, amelynek a referencia-rendszere és a logikája egyféle volt, hallgattak egy másikat, amelynek a referenciája és a logikája egészen más volt, s bár voltak felületei, mint a bérpolitikák, melyeket érintve a képviselő úr és az igazgató úr ugyanazokat a szavakat használták, de különböző dolgokról beszéltek. És azért nehéz az önök helyzete, mert egy harmadik referenciarendszerrel fognak megismerkedni, amelyről én próbálok képet nyújtani. Természetesen azért, hogy a lássák: az a kétmillió magyar, aki Romániában él, hogyan kapcsolódhat ezekhez a gondolatokhoz, s hogy a magyar ajkú munkavállalók, akik Magyarország felzárkózásához hozzájárulhatnak - mert én remélni merem, hogy ennek a konferenciának az is célja, hogy amikor Magyarország felemelkedéséről, az emelkedő nemzetről beszélünk, akkor gondoljuk hozzá azokat is, akik még inkább lemaradtak – hogyan fognak felzárkózni. Hogy bevezetőül még mondjak valamit, és esetleg eloszlassak bizonyos kételyeket, megemlítem, hogy vannak, akik azt mondják: az RMDSZ vétkesként került a Román kormányzatba, ezt rosszul tette, mások azt mondják, hogy úgy került oda, mint Pilátus a krédóba, nem nagyon tudta, hogy mibe lépett bele, megint mások - és elég sokan - mondják azt, hogy a kisebbségi sors ezen fejleménye, hogy végül is betekinthetünk annak az országnak a működésébe amelyben élünk, ez egy igazán nagyon fontos mozzanat, és mi számítunk arra, hogy ezt, ezeket az ismereteket lesz alkalmunk hasznosítani. Én az előadásomat úgy képzeltem el, hogy nyújtok egy kis képet arról, hogy néz ki Románia az utóbbi 10 esztendőben. A munkaerő-gazdálkodásról szólnék, statisztikákról, intézményi rendszerről, néhány szót a jövőről, a társadalombiztosításról és annak a két komponenséről, az egészségbiztosítás reformjáról illetve a nyugdíjrendszer megreformálásáról szólnék. A GDP növekedési rátája sajnos a 10 év alatt rendszeresen a negatív növekedés jeleit mutatta, kivéve azt a 94-95-ös periódust, amelyben a jelenlegi ellenzék dicsekvése szerint egészséges növekedést idézett elő Romániában, de ha a másik mutatókat vizsgáljuk meg, akkor egészen biztosan megállapítható, hogy az egy hamis, egy nem egészséges növekedés volt. Mert pontosan abban a periódusban, tulajdonképpen megerőszakolva az amúgy is rosszul működő, szocialista gazdaságot, beleépített az a kormányzat néhány olyan dolgot, amit a jelenlegi kormányzatnak és az országnak kiműteni belekerült körülbelül 3 és fél millió dollárjába. Arról nem is beszélve, hogy mit jelent ennek a szociálpolitikai vetülete, a szétzilálás és a nehézségi teher viselése. A bérindexet, a fogyasztási árindex arányát illeti és a reálbér csökkenését, alakulását illeti: ebben az időszakban, 1990 októberéhez képest a jelen pillanatban az emberek reálértékben az akkori érték 56 százalékát keresik. Ezt hozta az utóbbi 10 esztendő. Lehet, ez hogy magyarázatot ad arra, hogy Romániában a megkérdezettek 72 százaléka azt mondta: jó állami alkalmazottnak lenni, biztosabb állami vagy közületi vállalatban vagy hivatalban dolgozni. S hogy több mint 80 százalékuk úgy gondolja: a boldogságuk letéteményese az állam, és oda érdemes felzárkózni. Ami az utóbbi, 10 esztendőben történt, azt természetesen nem lehet elválasztani attól, ahogyan a privatizáció alakult. A legintenzívebben privatizált ágazat, a mezőgazdaság talán azok közé tartozik, amelyek a legkevésbé voltak felkészülve a magán árutermelés körülményeire, és ebből rengeteg egyensúlytalanság adódik, beleértve például a foglakoztatásit is. Mert Romániában mutatkozik egy olyan paradoxon, hogy a 10 év gazdasági és szerkezetváltásának eredményeként a falusi lakosság számaránya megnövekedett több mint 5 százalékkal, tehát a Zsil völgyéből kiköltöztetett 100 000 bányász visszaköltözött valahová falura. És ott vegetálnak, ott vannak, nem tudni pontosan, hogy mit csinálnak, de természetesen hozzájárulnak a mezőgazdaságban megtermelt, tehát a mezőgazdaságban mutatkozó munka-termelékenység rontásához. A legdinamikusabban fejlődő magán-építőipar az összes építőiparban jó tendenciát mutat. Sok kritika hangzik el arról, hogy ez az 1990-re kialakult magánszektor- állami szektor struktúra az a szint az a kritikus állapot, amikor is továbblépni veszélyes, a jelenlegi állapotban maradni pedig még veszélyesebb. Itt tartunk ezzel a kérdéssel jelen pillanatban. Megjelentek a gazdasági növekedésnek az előfeltételi. 1990-re a bruttó küladósság dollárban számolva lakosonként csökkenő tendenciát mutat, és eléri a fejenként 360 dollárt. A népesség termelékenységét mutatja az, hogy ha az egy főre eső GDP-t dollárban számolva a vásárlóértékben számoljuk, akkor: 6000 dollárt jelent de tekintve, hogy még egyet előrelépünk, a vásárlóerő tényező 360 százalékos. Ez azt jelenti, hogy az egy főre eső GDP nominálértéke valahol 1650 dollár körül mozog. Igazán merész tervezőnek kell lennie annak, aki az elkövetkezendő 4-5 esztendőben eurokonform termelékenységet ír elő.
Néhány szót mondanék a foglakoztatási, szervezeti illetve munkaügyi szervezet felépítéséről. Körülbelül ugyanazoknak a gondolatoknak a mentén alakul ez, mint ahogy az Magyarországon történt. Lehet, hogy összefogottabban. T.i. abban az értelemben, hogy a Munkaügyi és társadalomvédelmi minisztérium a politikák kidolgozásáért és összehangolásáért maradt felelős, mandátumot ad az országos foglalkoztatás ügyi, munkaerő- piaci ügynökségnek, hogy a munkaerő-piaci alapot - ha jól értem, ez az anyaországi megfogalmazás -, amelynek költsége körülbelül 250 millió dollár. Ennek az elköltésére kap mandátumot az országos ügynökség, ennek vannak megyei hivatalai, és ezek bonyolítják a konkrét tevékenységet. Ugyanakkor, vagy ezzel párhuzamosan beindult, kiépült az országos munkafelügyelet, megjelennek ennek a megyei képviseletei, és ezek tulajdonképpen nem a munka biztonsági feltételeit ellenőrzik, hanem a munkaviszony, munkaszerződések betartását is célul tűzik ki maguk elé. Ettől a második intézményrendszertől reméljük, várjuk azt, hogy a körülbelül 30-35 százalékos fekete-szürke munkaerő-piacot valamilyen módon megtörjük, és törvényessé tegyük a foglalkoztatást. Tehát az, hogy ebben a ciklusban történt meg az intézmények externalizálása, kihelyezése, független ügynökségekbe, azért is fontos, mert mi folyton arról beszélünk és ez a mi opciónk ebben a kormányban és, hogy a régiófejlődésnek, a településnek elsőrendű opciónak kell lennie beleértve a munkaerő-gazdálkodást is. Ezeknek a döntéseknek oda kerülniük, ahol valójában megvalósul a foglakoztatásuk, s valójában felmerülnek azok a kérdések, amelyek jellemzik a munkaerő-piacot. Egyáltalán nem mellékes tényező, hogy Harrach Péter miniszter úr az elmúlt héten Bukarestben tárgyalt: májusban aláíródik az a két egyezmény, amely Magyarország és Románia között születik a gyakornokok foglalkoztatottságáról és a idénymunka-kontingens meghatározásáról. A magyar ajkúak, akik rendszeresen eljöttek, és főként a Moszkva téren adták el munkaerejüket, hazahozták Csíkszeredára, Sepsiszentgyörgyre a megkeresett pénzt, ahol körülbelül 8-10 százalékos árindex-különbséget mutatott az, hogy a Magyarországról hazatelepített pénzekből jobban el lehetett adni az árut. Tehát ennek semmiféle intézményes alapja, semmiféle törvényes alapja nem volt. Mi úgy gondoljuk, hogy a településekhez közelebb kell vinni ezt a dolgot, úgy kell bevonni, és figyelembe venni ezt a szabadon mozgó munkaerőt, hogy egyrészt védettek legyenek, másrészt pedig ne zavarják, ne gerjesszék a magyarországi fekete-szürke munkaerő-piacot. Az átlag nettó jövedelem kb. 95 dollár. Az átlagjövedelem 28, de 2000-től már bevezetik a személyi jövedelemadó rendszert. A munkabér-költségek, járulékok összesen 43 százalékot tesznek ki, a minimálbér 35 dollár. Ez a 40 000 Ft-tól hát a jelenlegi 25-től,
25 500-tól is messze áll, viszont van heti 40 órás munkaidő, amelyre a nemzetközi valutaalap minden egyes alkalommal rákérdez, hogy nem kéne egy kicsit intenzívebbre fogni? A munka-termelékenység 1650 dollár amint már az imént említettem. Ez egy integráló kép arról, hogy Romániában, a mezőgazdaságban foglalkoztatott száma relatívan magasabb, mint 1990-ben, tehát az általános csökkenés közepette, miközben az ipar jelentősen csökkent (a bányaipart is beleértjük), akkor a mezőgazdaság relatíve növekedett, a szolgáltatások szinte szinten vannak, és az építkezések a maguk nemében pozitív tendenciát mutatnak. Tehát azaz aránytalanság, hogy hová mentek el az iparból az emberek. Itt ugyanis nem a szolgáltatásba, hanem valahová a mezőgazdaságba vagy annak a környékére. Egyáltalán nem mellékes az a kérdés sem a magyarság egy olyan államba zárult, rekedt, ahol ezek a mutatók érvényben vannak. Nézzük meg hogy mi köze van az oktató-képző rendszernek a foglalkoztatáshoz és hogy ebben mi, magyarok hogy állunk. Tehát a 92-es népszámlálási adatok szerint a lakosság 7,12 százaléka magyar. Erdélyben, ahol a magyarok zöme él, 25 százalékos. Ez azt jelenti, hogy azok a mutatók, amelyek az aktív lakosságot jellemzik, nagyjából kivetíthetőek a magyarságra is, figyelembe véve azt is, hogy Erdélyben a magyarok inkább városi környezetben élnek, mint falusiban. De ezt nem jelentős mértékben tér el az erdélyi átlagtól. Itt arra hívnám fel a figyelmüket, hogy például az oktatási rendszer, amelyről annyi szó esik, hiányzik az erdélyi magyarságnak. Alap- és középfokon, pl. 4,67 százaléknyi a magyar ajkúaknak, tehát az oktatás magyarokra eső része 4,67 százalék. Magyar óvodába többen járnak a gyerekek, 1-4 osztályba kevesebben, 5-8 osztályba még kevesebben, 9-12-ben még kevesebben, szak- és inasiskolában még kevesebben, mesteriskolába még kevesebben, hogy azután az állami egyetemeken 4,20 százalék legyen a hallgatók közt a magyar. A magánegyetemen pedig 3,4 százalék. Ezzel az utolsó adattal mondanám azt, hogy van kereslete a magyar nyelvű magánegyetemeken folyó oktatásnak, hogy valahol szakadás mutatkozik a felsőfokú képzés igénye illetve a magyar ajkú képzés igénye vagy aközött, hogy az óvodától az egyetemig eljutnak a fiataljaink. A magyar állami egyetem léte tulajdonképpen azt garantálná, hogy ez a csökkenő százaléksor itt megváltozzon, tehát ugyanannyian legyenek. Az emberek bízzanak abban, hogy az óvoda után tovább iskolába lehet járatni a gyereket, magyarul tanulhatnak, mert magyar középiskolába megy, mert magyar egyetemre jár ezután. Világos, hogy ez a megközelítés kimondottan statisztikai, mert az előadásom végére majd felvetem azokat a kérdéseket, amelyekre valójában választ kell adni, függetlenül attól, hogy hogyan alakulnak ezek a statisztikák.
Röviden beszélnék még a társadalombiztosítás, egészségbiztosítás oldaláról. Itt az intézményhálózat az úgy néz ki, hogy a szolgáltatórendszer, a megyei közegészségügyi igazgatóság, adminisztrátorok-, ebből van 42, ők állóeszköz-felszerelés, humán erőforrás-menedzsmenttel foglalkoznak, és természetesen a szakrendelők, kórházak menedzsmentjét is ők látják el. Van egy olyan szolgáltató csoport, a családorvosi hálózat, amely kimondottan a biztosítóval kötött szerződéses viszony keretein belül fejti ki tevékenységét., A szakrendelők, kórházak is szerződést kötnek (sajnos ez a folyamat még most zajlik). Tehát 416 kórház, körülbelül 16 000 családorvos, összesen 24 000-ből 2500 szakrendelő, 42 megyei mentőszolgálat évi 120 millió dolláros gyógyszertámogatás jellemző. Rendkívül egyensúlytalan a területi illetve szakosodási megoszlás, a szolgáltatási szabványok hiányosak, s az információs rendszer bevezetése, és a rendelők privatizációja most van folyamatban. Hol vagyunk ebben mi magyarok? Az orvostársadalom körülbelül 2,8 százalékos a magyar ajkú. Itt most ez a biztosítási rendszerhez csatolódott, tehát a szolgáltatás biztosítási szerződéseken alapul, így számíthatunk arra, hogy a magyar orvosok magyar vidékeken fognak szolgálni, mert ott jobbak az esélyeik. Ennek a folyamatnak megítélése a lakosság körében pozitív, sőt el is várják, hogy ez így történjen. Néhány szó még a nyugdíjreformról: a rendszerben a függőségi ráta jelen pillanatban 1,29. Ez azt jelenti, hogy a várható szerkezeti hiány folyamatos növekedésére számítunk. Ennek az esztendőnek az egyik jelentős intézkedése az lesz, hogy a részmunkaidőre is kivetik a TB-járulékot, és elkezdődik a nyugdíjkorhatár bővítése, a férfiaknál 5 évvel, a nőknél 3 évvel. Tehát 65 illetve 60 évre bővülne a nyugdíjkorhatár. A törvénytelen foglalkoztatás visszaszorítása a nyugdíjrendszerre is pozitívan hathat, ebből a két pontból kb. 4000-4500 milliárd lej bevételre számíthat az adminisztráció, ami viszont csak a krónikus hiány pótlására lenne elegendő. Itt egyáltalán nem veszik figyelembe azt a szándékot, hogy ebben az esztendőben kb.19-21 százalék általános nyugdíjnövekedésre kerüljön sor, ugyanis az átlagnyugdíj az valahol 30-35 dollár körül van. Ez egy olyan szám, amely távol van minden olyan elvárástól, amit Surján képviselő úr az imént elmondott a jövedelmekről és a társadalomba áramló jövedelmektől.
A társadalombiztosítási alap évi kb. 2,5 milliárd dollár. Ennek a menedzsmentjében próbálunk jelen lenni, olyan értelemben, hogy RMDSZ és magyarság. Beindult a második pillér kiépítése, a törvénytervezet valószínűleg még ebben a választási esztendőben, vagy jövőre elfogadják és beindul. Rövid jellemzéséül az új rendszernek: a TB-járulék kötelező egyharmadát a tőkésített nyugdíjalapba kell majd befizetni, a rendszerben saccolt költsége kb. 1,8 milliárd dollár, ez egy 13-14 éves időtartamból kalkulált költség, ami pontosan annak az egyharmadnak az áttelepítését hivatott fedezni. A rendszer a szigorú szabályozás kategóriáit alkalmazza, tehát ellenőrizni kell a kihelyezett alapok kockázati szintjét és a pénzügyi menedzsment körülményeit, a szerződéses előírások betartását, az alapkezelő jogi személyek tőkeerejét. Közben a jelenlegi rendszer modernizálódik, és létrejön az országos nyugdíjtanács, amelynek az lesz a feladata, hogy összehangolja a különböző biztosítási stratégiákat, megvalósítsa a biztosítottak érdekképviseletét és, összekösse, és áttekinthetővé tegye a rendszert, megossza az információs infrastruktúrát.
Ezek olyan szavak itt, amelyek nem igazán rímelnek arra, amit Surján képviselő úr mondott. De az világos, hogy pénzügyi szempontból ezeket a dolgokat kötelező módon kezelni kell, és nem szabad hagyni a rendszereket még csak bukni sem.
Merném javasolni, hogy beszélgessünk a jövő, az együttgondolkodás pilléreiről. Azt hiszem, elhangzott már, hogy például mi, erdélyiek integrálódunk vagy keressük a módját, hogy abban az államban vagy abban a változó államban hogyan létezzünk. Románia egészében keresi a regionális integrálódást. Természetes, hogy ebben jelentős szerepe van annak, hogy milyenek a magyar esélyek, illetve milyen a román viszonyulás a Magyarország által felkínált, vagy adott lehetőségekre. Ez történik Európával, és történik természetesen a világban. Milyen értelemben integrálódunk? Mit áldozunk fel az integrálódás érdekében? Miről mondunk le az interfészekkel, saját rendszerek átalakításával hogyan járjunk el? Ha csak a következő dolgokra gondolunk, arra hogy a szabad munkaerő-vándorlást illetve mozgást kívánják megteremteni a Kárpát-medencében, hogy az a kb. 500-600 ezer munkavállaló Erdélyben a Videotonnak dolgozzon vagy az IBM-nek vagy a Suzukinak dolgozzon-e Magyarországon, akkor ez azt jelenti, hogy a biztosítási rendszereket átjárhatóvá kell tenni, hogy a mozgás szabadsága ne járjon olyan következményekkel, mint ami például az erdélyi szociálpolitikát abba a helyzetbe hozza, hogy a gyerek nem csak 30-40 km-re van távol a falusi szüleitől, hanem 800 km-rel van odébb, és ráadásul olyan életkörülményeket teremtett magának, amelyek közt már nem kívánatos, vagy nem illik, vagy már kényelmetlen a falusi vagy kisvárosi mamához, papához hazautazni, és gondját viselni.
Második pillérként reflektáljunk a fejlődési paradigmaváltásra a tudás alapú gazdálkodásra és a hatalmak átalakulás a régióban, Európában, világszinten. Ha általában szociálpolitikáról, foglakoztatáspolitikáról beszélünk, akkor figyelembe kell vennünk azt, hogy a harmadik évezredben egészen másként fognak alakulni a dolgok, még akkor is, hogy ha nem egy ciklusban, hanem kettőben-háromban megy végbe. De a trend az, hogy másféleképpen születnek a gazdagságok, másképpen menedzselődnek a gazdagságok, és másféleképpen kell ezekhez viszonyulni. Természetesen az információtechnika és a kommunikáció sokkja, és tényezője, ami azt jelenti, hogy ez motorként és korlátként működik, és hogy a tanulás és a felejtés paradoxona is közrejátszik. Tehát az új technológiával bevezetett munkamorál, stílus tulajdonképpen milyen dolgokat felejtet el velünk, ez is kérdés – íme, itt újból van egy kapcsolat Surján képviselő úr előadásával. Mert pontosan azokat a dolgokat felejtjük el ezekben a folyamatokban, amelyek a szociális, a társadalmi kohéziók előfeltételei. Mert ha foglalkoztatási szempontból pontosan a családbarát foglalkoztatás stb. jöhet, mert technológiailag lehetőség van rá, az viszont egyáltalán nem az a típusú családkép és berendezkedés, amelyekben helye van a nagymamának, nagytatának, és a dédunokának.
Itt egy másik kérdés, amit figyelmükbe ajánlok, az a hit és bizalom kérdése. Egészen biztosan, hogy Széchenyitől Fukujamáig kell ezt a dolgot megvizsgálnunk. Egészen biztosan számolhatjuk a versenyképesség mutatóit, de valójában a jövő évezredben azt is, amit társadalmi kohéziónak hívnak, és az emberek egymásba vetett bizalmát, azt a rádiuszt, hogy azt emberek mennyire bíznak meg egymásban, hogy együtt mehetnek, együtt működhetnek. Kérdés, hogy milyen feltételek között. A multik humán-erőforrás politikáját figyelembe véve, vagy nemzeti értékek mentén, vagy regionális értékek mentén, hogyan fog ez történni, nem tudjuk, de valószínű meg kell tudjuk ahhoz, hogy mi erre elfogadható választ adjunk a csökkenő tízmillió magyarnak, és az ugyancsak csökkenő öt millió magyarnak egyaránt. Meg fog változni a nemzetek és államok valósága, a virtuális világban olyan elemeket fog behozni, amelytől nekünk ezt jól meg kell majd gondolnunk, hogy ez egyáltalán mit jelent a foglalkoztatáspolitikában, a szociálpolitikában. És egyáltalán, hogy milyen életminőséget tudunk magunknak biztosítani. Elhangzott a felzárkózás fogalma. Meg is jegyeztem, hogy ha a hullám elérte a keleti partot, akkor valószínű, hogy a következő lépés az már Erdélyben van, tehát a multik elefántlába a következő lépésben oda dobban le, és azt mondjuk, hogy ez pozitív. De mégiscsak mondanám, hogy az alaptrend az nem a felzárkózás stratégiája lehet, hanem az előremenekülés stratégiája, tehát megtervezve, hogy ő hová fog eljutni a következő húsz évben, és nekem azon dolgoznom, hogy ott találkozzunk. Ha ez a szociálpolitikára is érvényes - mert tökéletesen egyetértek képviselő úr azon kijelentésével, hogy Európában nincs valódi szociálpolitika -, akkor nekünk ebben a dologban igenis vannak nem elfelejtett tapasztalataink a családról, az együttműködésről. Amelyek például Erdélyben még intenzívebben jelen vannak, mint Magyarországon, és ezeket a dolgokat mi letehetjük az asztalra, elmondhatjuk, hogy kevesebb pénzbe is kerül és hatékonyabb is lehet.
Ha a nemzetük jövőkép alkotási vagy kialakítási folyamatában mi elmondhatjuk a véleményünket és ennek a műhelymunkának részesei lehettünk, az akkor egy-egy igazán figyelemre méltó dolog.
2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el.A hozzászólók IDE kattintsanak!