Vissza
a kezdőlapraMagyarország reneszánsza a 3. évezredben Bauer Edit
A jelenlegi szociálpolitika és foglalkoztatáspolitika a Szlovák Köztársaságban
Engedjék meg, hogy talán egy kicsikét kevésbé hagyományosan fűzzek néhány gondolatot -remélem sikerül - egy összefüggő füzérré!
Az International Herald Tribune szombati száma hozott egy cikket arról, hogy a világ egyötöde él súlyos szegénységben. Mit tehetünk? Azt hiszem, nem kell bővebb kommentárt fűzni ahhoz, hogy ez az újság nem nevezhető szocialista újságnak. Egy-két mondata így hangzik: "A világon élő, hatmilliárd ember közül minden ötödik súlyos nyomorban él. Az emberiség 1,2 milliárdja küzd naponta a túlélésért, kevesebb jövedelemből, mint napi egy dollár." Ez a legnagyobb morális kihívás, amellyel a mi generációnk szembenéz.
Azt hiszem, hogy az utóbbi hónapokban rengeteget beszélünk arról, hogy mik is azok a kihívások, amikkel egyáltalán a tranzíciós országok, tehát az átmeneti társadalmak szembenéznek. Lehet, hogy ezek a kihívások másként is elhangzanak, ugyanis nemcsak a volt szocialista országok néznek szembe új és még újabb kihívásokkal, ami a szociális szférákat illeti - teljesen egyértelmű, hogy egész Európában visszhangzik a téma. Ezzel összefüggésben két olyan meghatározó folyamat alakult ki a népességi folyamatokon belül, amelyek teljesen egyértelműen meghatározóak. Ezt úgy szokták mondani, hogy az egyik egy jó hír, a másik meg egy rossz hír. A jó hír az, hogy növekszik a megélt átlagéletkor, a másik az, hogy csökken a születések száma. Az első téma rendkívül izgalmas, ugyanis itt valóban drámai változások következtek be, és ez akkor is így van, ha a mindennapi életben nem regisztráljuk, vagy, nem teljesen nyilvánvaló. A népességi statisztikák azonban azt mutatják, hogy az elmúlt 40 évben, térségünkben körülbelül 5 évvel nőtt a megélt átlagéletkor, ami nem egy nagy szám, de ha a nyugdíjrendszerek szempontjából nézzük, így is meglehetősen nagy változást jelent. Drámai változássá akkor válikigazán, ha a másik oldalát, a rossz oldalát nézzük, amelynek lényege, hogy úgy csökken a születések száma, hogy gyakorlatilag fönntarthatatlanná teszik a szociális ellátórendszereket. Nem véletlen, hogy az Európa Uniós elnökségben Portugália elnöke - aki most a soros elnök - rettenetesen nagy ambícióval indult az elnökségnek, s megpróbálja terítékre tenni azt a kérdést, hogy, hogyan is nézhet ki a jövő Európája, s hogy Európa egyáltalán versenyképes marad-e a világ többi térségeivel szemben, meglehetősen nagy szociális terhei mellett. Ezen a téren, úgy érzem, rendkívül nagy jelentősége van annak a lisszaboni deklarációnak, amit a lisszaboni csúcs az elmúlt hónapban fogalmazott meg, miután egy megtorpanást követően az Európai Unió letette a voksát a szociális Európa képe mellett. A szociális Európa gyakorlatilag ezzel szemben illetve az előző megtorpanásokkal szemben megerősítést nyert. Sőt! Egészen új megfogalmazások láttak napvilágot, amelyek afelé tolódnak el, hogy a passzív ellátórendszerekből át kell térni a szociális védelem aktív megjelenítésének és szerepének kidolgozására, ugyanis a technológiai és egyéb változások olyan sok bizonytalansági tényezőt hoznak az emberek életébe, amelyeket csak úgy tudnak vállalni, ha van mögöttük egy bizonyos szociális védőháló. Én úgy érzem, hogy ez egy merőben új jelenség az európai gondolkodásban, mert gyakorlatilag a viták máig sem zárultak le, és nagyon gyakran elsősorban a liberális közgazdászok hangoztatják azt a véleményt, hogy az európai versenyképesség komoly veszélybe került az amerikaival szemben. Az elemzések, amelyeket elsősorban az Európai Uniós szervezetek készítettek, (de persze ezen kívül más európai szervezetek is, pl. az OECD, a nemzetközi munkaszervezet és mások) viszont azt mutatják, hogy Amerikához képest a foglalkoztatottság az exportáló ágazatokban, Európában nem alacsonyabb, mint, Amerikában. Ebből viszont az következik, hogy az európai szociális rendszerek fönntarthatóak, de mindenképpen új modellekben kell gondolkodni.
Van ezeknek az új modelleknek néhány húzóágazata, vagy egy fő vonala, amire az európai védőhálók, védőrendszerek építkeznek - az csak nyelvbotlás volt, hogy "ellátórendszerek", mert igazából az ellátórendszerektől Európa többé-kevésbé el akar távolodni. Teljesen nyilvánvaló, hogy az ellátórendszerekben az jelenti a legnagyobb problémát, hogy a függőségi ráta megváltozott. Jól tudnám ezt illusztrálni Szlovákia példáján, ahol, a nyugdíjrendszerek teljesen nyilvánvalóan a csőd szélére kerültek. De nemcsak Szlovákiában, és nemcsak Magyarországon, hanem gyakorlatilag egész Európában is. Addig, míg ma Szlovákiában például három keresőképes ember tart el három nyugdíjast, ez az arány a népesedési folyamatok alakulásának következtében úgy változik meg, hogy 2020-ra, egy keresőre jut egy nyugdíjas. Teljesen nyilvánvaló, hogy ezek az átfolyó nyugdíjrendszerek teljesen tarthatatlanná váltak, és gyakorlatilag nincs más megoldás, mint valamiféle kombinált rendszerben gondolkodni, vagy tőkésített rendszerben gondolkodni. Szlovákiában kombinált rendszerben gondolkodunk, ennek bevezetése gyakorlatilag előttünk áll, körülbelül 2002-2003-ban fogják teljeskörűen bevezetni ezt az új a kombinált rendszert. Teljesen nyilvánvaló az is, hogy, amikor azzal kell számolni, hogy gyakorlatilag egész Európában csökken a népesség, akkor a fenntarthatóság egyik alapfeltétele a gazdasági teljesítőképesség fokozása. Szeretnék kitérni néhány adatra. Az aktuális adatok azok azt mutatják, hogy Szlovákia teljesítőképessége az EU átlagához képest a bruttó hazai termék viszonylatában átszámítva (természetesen a vásárlóerő standardjára) 46 százalék. Magyarország egy picikével jobban áll, Magyarországon 49 százalék az EU -s átlagnak az aránya, Csehország van a visegrádi négyek közül talán a legjobb helyzetben - 64 százalék, Lengyelország 37 százalék. S teljesen nyilvánvaló, hogy ilyen helyzetben hogy lehet továbblépni. Az a kérdés, amit a New York Herald Tribune tárcaírója is föltesz: - " Mit lehet tenni?" - ez egy hatalmas kérdés. Elhangzott itt az előző előadások közt, hogy az egyik legnagyobb probléma a munkanélküliség, illetve az a ráta, amilyen arányban az aktív lakosság részesedik a munkaerőpiacon. A ’98-as adatok szerint a ráta: Magyarországon 7,8; Csehországban 6,5; Lengyelországban 10,6% - ekkora volt a munkanélküliség. Meg kell, hogy mondjam, hogy a regisztrált munkanélküliség ’98-tól hatalmasat nőtt Szlovákiában. Tehát a labour for surway adat is 17 százalék fölött van ma Szlovákiában. A regisztrált munkanélküliség ennél is magasabb, európai elsők vagyunk munkanélküliségben: több mint 20 százalékos a munkanélküliség ma Szlovákiában. Ami egészen megdöbbentő adat a regionális különbségek nagyságát illetően, az az, hogy 5 százaléktól egészen 37 százalékig terjednek az egyes járások szerint a munkanélküliségi ráta adatai. Ahogyan az előbb is elhangzott, igazából nincs statisztika arról, hogy milyen ezen belül a nemzetiség megoszlása, de nagyon sok mindenre következtetni lehet, és erre majd még szeretnék visszatérni. Az aktivitás nem nagyon különbözik a volt szocialista országok között: 59-61 százalék között van az aktivitási ráta, tehát a keresőképes lakosság ilyen arányban van jelen a munkaerőpiacon. Ez nem igazából magyarázat az ország teljesítőképességére. Ahol az igazán nagy különbségek vannak, azok a közvetlen külföldi beruházások, az FDI aránya. Csehországban a most jelenlévő külföldi beruházási adatok: 1,2 milliárd dollár EKÜ, Szlovákiában 59,7, Magyarországon 1741 millió, Lengyelországban 8985 millió. Azt hiszem, ezek azok az adatok, amelyekkel az ország helyzetét érzékeltetni lehet. Nem szeretnék bővebb elemzésekbe bocsátkozni, hogy ez miért van így, azt hiszem, elsősorban politikai okokra vezethető vissza. Ezeknek az arányoknak a kialakulása addig, míg a környező országok - tehát Magyarország, Csehország, Lengyelország - olyan politikát alakítottak ki, amely kedvező volt a külföldi tőke letelepedésére, addig Szlovákia igazából meglehetősen ellenséges politikát folytatott az elmúlt néhány esztendőben is. Az az időszak, amelyben elsősorban multinacionális vállaltok telepedtek le ebben a térségben, visszavonhatatlanul elmúlt, és ez idő alatt nem sikerült az ország imidzsét megváltoztatni. Valószínű, hogy az ország kifelé egy nem teljesen stabil politikai berendezkedés képét mutatja. Van egy érdekes jelenség a munkanélküli statisztikában. A munkanélküliségről szóló adatok azt mutatják, hogy a munkanélküliek között körülbelül 70 százalékban vannak jelen azok, akik nem rendelkeznek teljes középiskolai végzettséggel.
Ha ilyen szempontból nézzük a népszámlálás adatait, a lakosság iskolázottsági szintjét tekintve, akkor egészen megdöbbentő következtetéseket lehet levonni, annak ellenére, hogy nincsenek igazából közvetlen adatok (erre majd még részben kitérek) a foglalkoztatottságról, nemzetiségi hovatartozás szerint. Teljesen nyilvánvaló - és már ez el is hangzott -, hogy azok a fiatalok, akik csak alapfokú végzettséggel rendelkeznek, gyakorlatilag munkanélküliségre vannak ítélve. Ha ilyen szempontból nézzük a 15 évesnél idősebb népességről szóló adatokat, amelyek szerint, az alapfokú végzettséggel a szlovák népesség 36,8 százaléka rendelkezik, amíg a szlovákiai magyar népességben ez az arány csaknem 50 százaléka. Akkor azt a következtetést is le lehet vonni, hogy ilyen szempontból a magyar népesség sokkal veszélyeztetettebb. Hozzá kell tenni, hogy ez így nem teljesen igaz, és erre majd még szeretnék kitérni. Az ember azt gondolhatná, hogy a szlovákiai magyar lakosság iskolázottsági szintje, nagymértékben függ a korösszetételtől, de ha megnézzük azt a fiatal középosztályt, ahol ennek már nem kéne jelentőséggel bírnia, azt láthatjuk, hogy a különbségek ott is megdöbbentően nagyok. Gyakorlatilag ezek a különbségek a gimnáziumi érettségivel rendelkezőkön kívül mindenütt megmaradnak. Ezek a különbségek a főiskolát illetve az egyetemet végzettek közt a legnagyobbak: több mint kétszeresek. Én azt hiszem, addig, míg a szlovák népességben ez az iskolázottsági szint 8,2 százalék a magyar népességben 3,6 százalék, ugyanígy megmarad a kétszeres különbség gyakorlatilag a fiatal középgenerációban is. Ezek rendkívül sokatmondó adatok, és gyakorlatilag ott válnak drámaiakká, ahol közvetlen összefüggésbe kerülnek a munkanélküliséggel. Azt hiszem, ez a világon mindenütt így van: azok, akik egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkeznek a munkanélküliség szempontjából a legkevésbé veszélyeztetettek. A szlovákiai munkanélküliek közül mintegy 2,4 százalék az aki munkanélküli és ilyen típusú végzettséggel rendelkezik.
Arra lehet gondolni, hogy majd ez a legfiatalabb generáció behozza ezt a hátrányt. Ugyanakkor nem erről tanúskodnak azok a számok sem, amelyek azt mutatják, hogy a főiskolai illetve egyetemi diákok közt milyen a magyar diákok aránya. Mert még a népességben a magyarok Szlovákia lakosságának a 10,7 százalékát teszik ki gyakorlatilag csak egy olyan iskolai év volt, amelyben a diákok közt a magyar diákok aránya meghaladta az 5 százalékot. Tehát ez a feles lemaradás hosszú távon konzerválódik. Itt szeretném megjegyezni, hogy, amikor Szlovákiában vagy Romániában magyar egyetemről beszélnek, az mennyire nem szimbolikus értelmű és jelentőségű, és mennyire arról van szó, hogy a foglalkoztathatósággal összefüggő, nagyon szorosan összefüggő tényező. Azt hiszem, ez ezekből az adatokból teljesen nyilvánvalóan és egyértelműen kitűnik. Annál is inkább, mert - és itt szeretnék visszacsatolni arra a gondolatra, ahonnan ezt a füzért elindítottam-, a csökkenő népességből származó hátrányt csak úgy lehet ellensúlyozni, hogy ezek az emberi erőforrások a minőségükben javulnak. Ezért érdekes odafigyelni arra, hogy mit mond az egy hónappal ezelőtt elfogadott lisszaboni deklaráció a jövő lehetőségeiről. Ez elsősorban úgy fogalmazza meg a jövő európai társadalmát, mint a tudásra alapuló társadalmat. Ebben a fölkészülésben azt látja az Európai Unió, illetve az európai tagországok vezetése a járható útnak, ha Európa az emberi erőforrás fejlesztésére irányuló befektetéseket állandóan és folyamatosan növelni fogja. 2010-ig a felére akarják csökkenteni azoknak a fiataloknak az arányát, akik nem rendelkeznek teljes középiskolai végzettséggel, és nem részesülnek további képzésben. Nagyon-nagyon ambíciózusak ezek a célok, és azt hiszem, az üzenetük a konferencia témájával kapcsolatban is rendkívül sokatmondó. Az iskoláknak és a képzési központoknak az internethez kapcsolódva sokoldalú helyi képzőközpontokká kell alakulniuk, s ezeknek mindenki számára hozzáférhetőknek kell lenniük. Ez egyértelműen összecseng azzal, amit az elemzések is mutatnak, hogy a következő 20 évben a technológiák 80 százalékát fogják lecserélni, ugyanakkor 80 százalékban azok lesznek jelen a munkaerőpiacon, akik már ma is jelen vannak, és akik befejezték az oktatásban való részvételüket. Újra meg kell határozni az alapismereteket, Európai méretekben. Alapvető igény az, hogy az információs technológiák az alapvető ismeretek közé tartozzanak, az idegen nyelvek, a technológiai kultúra decentralizált elismerésével próbálja ezt az Európa Unió megoldani. Sőt, van egy olyan elképzelés, hogy európai integrációs technológiát és diplomát kellene bevezetni, amely elismert lenne egész Európában. 2000 végéig úgy döntöttek a tagországok, hogy meg fogják határozni azokat az eszközöket, amelyek a diákok, tanárok és a kutatások cseréjére és mobilitására vonatkoznak. Közös európai curriculumot akarnak kialakítani, amely átjárhatóvá teszi a határokat, és megkönnyíti a szakképzés elismertetését, és elismerését.
A célok hallatlanul ambiciózusak, s arra próbálnak meg választ találni, hogy miként lehet fenntartani az európai kohéziót. Ha ezt a kérdést lefordítom a konferencia címére, talán nem illegitim az a kérdésem, hogy hogyan lehet fönntartani a magyar kohéziót. Van-e olyan erős nemzeti identitástudat, amely megfelelő értékhátteret biztosít egy magyar kohézióknak? Ugyanis azok a témák, amelyekről most beszélünk, 5 év múlva, 10 év múlva európai témákként jelennek meg. És nem arról lesz szó, hogy hogyan jelenik meg a magyarországi magyar a magyar munkaerőpiacon, hogyan jelenik meg a szlovákiai magyar a szlovák munkaerőpiacon, hanem arról, hogy hogyan jelennek meg a magyarok, a szlovákok, a lengyelek az európai munkaerő piacon. Ha a nemzet egyes részei ilyen hátrányos helyzetbe kerülnek, mint amilyenben a szlovákiai magyarság most van, vajon hogyan lehet versenyképesek egy európai munkaerőpiacon? Hallatlanul nagy ez a kihívás, és rettenetesen nehéz a válaszadás. Éppen úgy, ahogyan nehéz a válaszadás arra kérdésre is, hogy a keresztény értékrendszer elég alap-e egy európai identitáshoz és az európai kohéziókhoz. Az európai uniós országok és az európai országok megpróbálják ezt a kérdést úgy megközelíteni, hogy pozitív választ keresnek erre a kérdésre. Az én kérdésem az, hogy megtaláljuk-e ezt a pozitív választ magyar-magyar viszonylatban is? A délelőtt a roma témával zárult, és arról volt szó, Magyarország felemelkedése igazából úgy képzelhető el, hogy Magyarország népessége egy emelkedő fázisba kerül. Szlovákiában ma talán úgy lehetne fogalmazni, hogy a roma probléma - én inkább így mondom, mert nálunk a cigányság így határozta meg magát, és sértésnek veszik, hogy ha őket cigányoknak nevezik, - tehát a romáknak kb. 96 százaléka rendelkezik alapfokú végzettséggel. Rettenetesen differenciáltak, s a számuk meghatározhatatlan. A népszámlálás alapján, amiből az előbb idéztem az iskolázottsági adatokat, 80000 roma él Szlovákiában. A rendőrségi becslések 350 és néhány ezerről szólnak, más szakmai becslések 300-420000-ig teszik a szlovákiai roma lakosság számát. Ami azonban teljesen megdöbbentő adat, az a roma kolóniák elszaporodása, és ez teljesen más pozícióba is helyezi az egész témát. Addig, míg Szlovákiában, 1988-ban az ilyen kolóniákban körülbelül 13000 ember élt 1998-ra a számuk megnőtt 123000-re. Maguknak, a kolóniáknak a száma is megszaporodott, ami három tényezőre vezethető vissza. Egyrészt az ország elszakadásának következtében, kiszorultak a cseh munkaerőpiacról, s nem kapták meg, vagy elvesztették a lakásukat. Nagyon sokukat rászedtek, és gyakorlatilag kicsalták a lakásukat így kiszorultak a perifériára és kiszorultak a munkaerő piacról. Ott, ahol 20 százalékos a munkanélküliség, és, ahogyan mondtam, gyakorlatilag vannak régiók, ahol a munkanélküliség meghaladja a 37 százalékot, vannak mikrorégiók (például a losonci járás alsó része), ahol a munkanélküliség meghaladja a 70 százalékot rettenetesen kevés a szabad munkahely. Nemrég jártam a lőcsei járásban, ahol egy szabad munkahelyre 600 munkanélküli jutott, és összesen öt szabad munkahely volt: egyik fogorvosi, a másik zongoratanári, a harmadik muzeológusi munkakörre. A 3000 munkanélküli között pedig, egy sem volt ilyen szakképesítésű, tehát aki ott abban a régióban munkát keresett, az gyakorlatilag abszolút nulla eséllyel indult. Teljesen nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények közt a romák az első vesztesek voltak Ez a tendencia azonban nemcsak Szlovákiára érvényes, ez másutt is így zajlik. Ami ezekből az adatokból érdekes, az az, hogy gyakorlatilag nem bontható le a hátrányos helyzet ma már egy olyan trendre, vagy egy olyan tendenciára, hogy a munkaerőpiacról a magyarok szorulnak ki. Nem így áll a helyzet. Arról van szó, hogy a magyarok lakta régiók, a romák lakta régiók, a kisebb régiók leszakadnak. Maguk a régiók kerülnek hátrányos helyzetbe. Ha szegénységről beszélünk, akkor az is teljesen nyilvánvaló, hogy tájainkon nem volt szokásban, de a lehetőség sem volt meg, hogy az emberek tartalékokat halmozzanak föl. A munkanélküliséggel kéz a kézben jár a szegénység elterjedése. Ma Szlovákia lakosságának körülbelül 10-11 százaléka, él a létminimum szintje alatt - ez egy hivatalosan meghatározott összeg. Ha abból indulunk ki, hogy az európai uniós országok hogyan határozzák meg a szegénységet, hogy az a jövedelmek fele alatti élet, akkor azt kell, mondjam, hogy ez az egész térség Csehországot kivéve, úgy ahogy van szegény régiónak számít. De használva azokat az adatokat, amelyek hivatalos adatok, s amik a létminimum számítás alapján érvényesek, Szlovákia lakosságának körülbelül a 10 százaléka a létminimum alatt él és szociális támogatást kap. Ennek 92 százaléka a munkanélküliek közül kerül ki. S teljesen nyilvánvaló az is, hogy ma már nem egyszerűen szegénységről beszélnek, hanem szociális kirekesztettségről. De nyilvánvaló az is, hogy az, aki olyan alacsony jövedelemmel rendelkezik, hogy a mindennapi túlélés is gondot okoz a számára, az nem tud költeni a gyerekek iskolázására. És hogy itt is generációs probléma lesz a munkanélküliség, mert ha a gyerek itt is csak alapfokú végzettséggel fog rendelkezni, akkor itt is 100 százalék lesz, annak valószínűsége, hogy az adott körülmények között kiszorul a munkaerőpiacról, illetve, hogy nem is tud bekapcsolódni, és nem is tudja vállalni a versenyt a munkaerőpiacon. S hadd mondjak még egy adatot ezzel kapcsolatban: Szlovákiában az összes munkanélkülinek a fele háromtizednyi különbséggel, 49,7 százalékban a 15-29 évesek közül kerül ki. Aki ma csak alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, annak gyakorlatilag nincs esélye. Egyszerűen nincs esélye. Mert olyan szűkülés állt be azokban a munkahelyekben, amelyek ilyen iskolázottságot igényelnek, hogy ez szinte példátlan, s nem úgy tűnik, hogy a most következő 20 évben bármiféle változás beáll.
2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el.A hozzászólók IDE kattintsanak!