Vissza
a kezdőlapraMagyarország reneszánsza a 3. évezredben Fodor István távollétében Turányi Zoltán
Tudásintenzív technológiák szerepe jövőnkben
Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim!
Fodor István vagyok, a következő előadás meghirdetett szerzője és előadója. E két feladat közül csak az egyiket tudtam elvégezni, mivel egy időközben jött programváltozás miatt, külföldi utam miatt sajnos a konferencia ideje alatt nem tartózkodom Magyarországon. Ugyanakkor a konferencia szelleme és ígéretemnek megfelelően elkészítettem az előadást, és egy szokatlan módon, egy fiatal kutató kollégámat kértem meg arra, hogy ezt Önöknek bemutassa. Turányi Zoltán, fiatal tudósunk a cégünknél. Reményeim szerint saját gondolatait is hozzá fogja tenni, és ezzel bizton állítom, hogy az előadás még attól is színesebb lesz, mint ha Én tettem volna. Köszönöm figyelmüket, minden jót!
Jó napot kívánok! A nevem Turányi Zoltán, és engedjék meg, hogy megosszam Önökkel azt az érzésemet, hogy most mennyire furcsán érzem magam, amikor Fodor István helyett nekem kell beszélnem.
Amiről ebben az előadásban beszélni szeretnék, az a hazai tudásbázisok, azok a tudáscentrumok, amiket az előttem szóló előadó is említett. Ezeknek a szerepe a mi országunk fejlődésében. Én, illetve Fodor István nagy cégtől jövünk, így a nézőpontunk kicsit eltérhet az eddig elhangzottaktól.
A kérdés, amit ennek a konferenciának részben meg kell válaszolnia, az, hogy vajon a mi fejlődésünk gyorsabbá tehető-e annál az ütemnél, ami egyébként természetes ebben a régióban. Célzott intézkedésekkel elérhető-e az, hogy Magyarország kiemelkedjen abból a tempóból, amiben fejlődik az egész világ. Mi azt gondoljuk, hogy fejlődés, ilyen gyorsítás lehetséges, ám ennek vannak feltételei.
Egyrészt kellene egy cél, amiben mindenki megegyezik, amit mindenki reálisnak tart, és ami miatt az egész ország egységes akarattal képes küzdeni. Fontos, hogy ismerjük a környezetünkben végbemenő folyamatokat, amelyek nagymértékben meghatároznak minket. Európai integrációnk egyre valószínűbbnek tűnik, majdhogynem biztosnak, már csak az időpontja kérdéses. De azt hiszem, hogy maga a csatlakozás már nem elegendő cél, hiszen csatlakozásunk lehet lemaradó is. Vannak az Európai Uniónak olyan tagjai, akiknél jobb pozícióba szeretnénk kerülni. Illetve lehet egy nagyon intenzív csatlakozásunk is, amelyben nem csak az Európai Unió határoz meg minket, hanem mi is meghatározzuk az Európai Uniót. Azt hiszem, hogy ezt szeretnénk elérni. A cél, amit megfogalmazhatnánk, de nem én mondom ezt egyedül, 15 éven belül el lehetne érni azt a szintet, ahol Európa akkor tartani fog. Ha belegondolunk ebbe, akkor azt látjuk, ez nem is olyan kevés idő, hiszen 10 éve sem gondoltuk volna arra, hogy ott leszünk most, ahol vagyunk. 10 évvel ezelőtt a világ, gazdasági szempontból két részre szakadt, és ez a két rész mára gyakorlatilag egy, és a világ országainak túlnyomó része egy közös gazdaságnak a tagja.
Ez az egyesülés és mondhatni a gazdasági kapcsolatnak ez a felszabadulása számos olyan folyamatot indított be, amelyek csírájukban már korábban is léteztek, amelyek robbanásszerűen elárasztották és megváltoztatták az egész világot, amiben élünk. Három ilyen fő folyamatot ragadnék ki.
Az egyik a globalizáció. Ez egy gazdaságvezérelt, pénzvezérelt folyamat, amelyik áthatja az egész világ gazdaságát.
A második: az információs társadalom. Ez ebben a kontextusban az a mód, ahogyan élünk, az a mód, ahogyan kommunikálunk. Ahogy személyes kapcsolatainkat és üzleti folyamatainkat bonyolítjuk.
A harmadik természetesen a technológiai forradalom. Elsősorban az információtechnológiáé. Mindezek a forradalmak és folyamatok természetesen egyéb más következményekkel is járnak. Sok közülük pozitív, de nem egy közöttük negatív.
Nagy kérdés az, hogy ebben a rohanásban, ebben a mobiltelefonos világban vajon az ember belső harmóniája, a társadalmi értékek milyen módon tarthatók fenn. A fenntartható növekedés érdekében vajon mi fog itt történni.
Egy pillanatra tekintsük át ezeket a folyamatokat, és röviden felvillantanék néhány gondolatot ezekről. A globalizáció minden szinten a verseny növekedésének intenzitásával járt. Ez természetesen versenyképesség-növekedést követel mindenkitől. Hagyományosan a versenyképesség növekedését egy költségvezérelt folyamatnak gondoljuk. Azonban mára egyéb szempontok is felmerültek. Úgy gondoljuk, hogy ez a másik három szempont, a hatékonyság, az innováció és az oktatás egy vállalatnak vagy egy országnak a versenyképességét legalább annyira meghatározza, mint a költségek. Fontos tudnunk, hogy ez a másik három mind a tudásból indul ki, és a tudásban meríti forrását.
Úgy gondoljuk, hogy a versenyképesség növekedéséhez a tudás alapvetően fontos. Kiemelt szerepet tulajdonítunk az oktatásnak, amely nem csak közvetlenül, hanem közvetve is eredményezi e versenyképesség növekedését. Az információs társadalom tulajdonképpen mindenre hatással van. Szabályozásra, egyének életére, vállalatok r a, mindenre. A technológia forradalmáról pedig azt gondoljuk, hogy annak elsősorban a konvergencia a motorja. A híradástechnika, a számítástechnika és a médiaiparnak az egyesülése. Ebben a folyamatban benne élünk, szinte már közhelyszerűen. Ezen kívül teljesen új technológiák is megjelennek, a hagyományos távközlés mellett a mobil- és az adatkommunikáció is színre lép. Olyannyira, hogy nekem, mint kutatónak a hagyományos távközlés egész egyszerűen már nem is létezik. Ennek a kockának valahol itt a felénk közelebb eső csúcsában helyezkedik el az az új világ, ami létrejött. Egy teljesen új világ.
Vajon milyen is ez az új világ, ami kialakul? Mindenesetre nagyon más, mint ami eddig volt. Van egy sor új jelenség, csak néhányat emelnék ki: egyrészt ma már nem elég az egyes emberek számára a vagyonnak, az anyagi biztonságnak a megteremtése. Nyugat-Európában tisztán látható trend, hogy szociális biztonság, hosszú életkor, egészség egyre fontosabbá kezd válni.
Aztán teljesen megváltozik a világ nagyvállalatainak tulajdonosi szerkezete. Eltűnnek a régi tulajdonosok, a gazdag családok, és egyre inkább pénzügyi- és befektetési alapok kezébe kerül az egész tulajdon. Ezek a nagyvállalatok. Ma úgy mondják, hogy a világ vagyonának a fele ilyen befektetési alapok kezében van.
A vállalatok értékét egyre inkább nem csak a tőke és az éves jelentésben feltűntetett adatok határozzák meg, hanem vevőkapcsolataik, kiépített belső folyamataik, a márkanév, az egyes munkatársaknak a képzettsége mind-mind hozzájárul egy vállalat értékéhez. Szintúgy a kapcsolati rendszere is megváltozik a vállalatoknak, erről majd még később szó lesz.
A hardver, szoftver anyagok teljesen felborulnak, ma már szinte a távközlésben minden berendezésben dominál a szoftver. És ez egy nagyon-nagyon új keletű fejlemény. A saját bőrömön is érzem, hogy a kutatás-fejlesztésben is az a nyerő, az jó, aki nagyon-nagyon jól tudja, hogy mit akar, tudja, hogy miért azt akarja, és ezt nagyon gyorsan meg is csinálja.
Aztán az egyén életében is változásokat hozott. Amikor elhagytuk az egyetemet, egyikünk sem gondolta, hogy majd elmegyünk egy vállalathoz dolgozni, ott végigjárjuk a szamárlétrát, és onnan megyünk nyugdíjba. Sokkal vonzóbbnak és reálisabbnak tűnk számunkra az, hogy gyakori váltásokkal éljük végig a szakmai karrierünket, ami nem csak a munkánk területét fogja megváltoztatni, hanem esetleg a céget is, ahol dolgozunk. Ez a dinamizmus és a folyamatos fejlődés jellemzi ma már a munkaerőt is.
Hasonlóképpen a vállalatok értékei is megváltoznak. Hogyha végigolvassuk ezt a listát: lojalitás, alkalmazkodás, kötelességtudat, minőség – azt gondolnánk, hogy ez az a vállalat, amit szeretnénk, hogy sok ilyen legyen. Hát ez az, amelyik sikeres. De ez nem így van. Ezek az értékek helyett vagy mellett más értékek is vannak, amelyek legalább ilyen fontosak, ha nem fontosabbak. A hatékonyság, a sebesség. Vannak olyan helyek, ahol csak ez dönt. Az alkalmazhatóság, a hozzáadott érték, erről majd még később külön fogok beszélni, a fejlődési készség, és legvégső soron az eredményesség . Szinte semmi más nem számít.
Aztán van néhány érdekes újdonság. Az adatvadászat, a papír nélküli vállalat. Bár nem tudom, hogy ez hány helyen valósult eddig meg. A közvetítő halála, az a mód, ahogyan az interneten vásárolunk, az egész kereskedelmet gyökeresen át tudja rendezni, és a kiskereskedői réteget el tudja sorvasztani nagyon nagymértékben.
Aztán a virtuális méretek. A web képes nagy dolgokat kicsinek, kis dolgokat nagynak feltűntetni. Ezt szinte észre sem vesszük. Itt van a világfalu. Nem csak személyes kapcsolatainkat éljük most már más földrészein élő rokonainkkal vagy barátainkkal úgy, mintha itt lennének a szomszéd utcában, hanem képes az ember földrészeket átfogó, kicsi csoportokban kutatni. Én például napi kapcsolatban állok amerikai, ausztrál és ázsiai kutatókkal, és ez ilyen gördülékenyen nem bonyolódhatott volna le 5 évvel ezelőtt, 10 évvel ezelőtt.
Vagy a web életforma. Fiatalok órákat töltenek a számítógép előtt. Bill Gates-nek van egy kijelentése erről a bizonyos digitális világról. Azt mondja, hogy “A digitális világ kemény és bizonytalan jövőt állít a vállalkozások elé. Gyors fejlődés, vagy halál.”. De közben mindannyian jól járunk. Hát engedtessék meg, hogy én ehhez egy kérdőjelet hozzátegyek. Mert azt gondolom, hogy ha ez a gyors fejlődés vagy halál átszivárog a vállalatok, az egyes emberek életébe, akkor mi egyáltalán nem járunk jól.
A gyorsulás. Új jelenség a gyorsulás. Ilyen tempójú gyorsulás. Elsősorban most a technológiára gondolok. Mindazok a berendezések, amiket használunk, gyártunk vagy fejlesztünk, az életciklusuk olyan tempóban rövidül, ami előtte még soha nem látott volt. Az, hogy manapság valaki évente új mobiltelefont vesz, az egyáltalán nem hangzik idétlenségnek. De korábban, mondjuk 10 évvel ezelőtt alig volt olyan berendezés, amiből évente újat vettünk volna. Itt van például egy illusztrációként ez a kis berendezés. Minden van benne, ami ma egy iroda asztalán megtalálható. Számítógép, web-hozzáférés, telefon, vagy itt van például a jövő mobiltelefonja. Ilyen pici és kedves kamera is van benne. Félreértés ne essék, ezek nem fantáziaképek, ezek működő és operatív prototípusok. Nem 10 évet kell majd várni arra, hogy ezek kereskedelmi forgalomban kaphatóak legyenek. A világ telefon-előfizetőinek a száma szép lassan emelkedi k . Mobiltelefon előfizetők száma exponenciálisan nő. Hasonlóan az Internet-előfizetők számához. Ám mindeközben a lebeszélt percek átvándorolnak a fix hálózatokból egyre inkább a mobilhálózatokra. Körülbelül 2004-re éri el az Internet-előfizetők és a mobilt telefon-előfizetők száma a fix vezetékes előfizetők számát. Ám addigra az Internet-előfizetők számának fele már a mobil-Internet. Mobil módon éri el az internetet. Körülbelül 2004-re várható egymilliárd mobil-előfizető, és egy teljesen új, harmadik generáció s mobiltelefon rendszer elterjedése, ahol az Internet-elérés már annyira mindennapos, mint a mobiltelefon ma. Ez az egész egy olyan szociális transzformációhoz vezethet, ami beláthatatlan egyelőre.
Nem tudtuk a mobiltelefon elterjedésének kezdetén, hogy milyen lesz az a világ, amelyben most élünk. Most sem tudjuk, milyen lesz az a világ, amilyenben majd 5 év múlva fogunk élni. De csak egy zárójeles kitekintésként engedjenek meg. Ez a két oszlop a világ lakosságának 13, illetve 87 százalékát ábrázolja. Mit gondolnak, vajon melyik mit ábrázol? Hát bizony a 13 százalék ábrázolja azt, akinek van telefonja. A 87 százalék azt, akinek nincs. Mi több, a világ lakosságának a fele még soha életében nem telefonált. Mi pedig itt egy harmadik generációs telefonról beszélünk. 2004-ben akár egymilliárd mobil-előfizetőről. Nagyon érdekes a kérdés, hogy vajon kettészakad-e a világ. Illetve már kettészakadt, de vajon a kettészakadás végleges-e.
Ha még ehhez hozzávesszük, hogy 2025-re nyolc és fél milliárd lakost jósolnak a világra, ez nyílván nem a fejlett világban fog megugrani 2 milliárddal. Vajon elég gyorsak-e a világszervezetek ennek a problémának a kezelésére? Ez sajnos a mi problémánk is. Nem mondhatjuk azt, hogy ami messze van, az ránk nincs hatással, mert igenis van. Mondjuk a brazíliai őserdők kiirtása összefüggésben van ezzel a folyamattal, és ránk is nagyon durva következményekkel van.
Visszatérve kis hazánkra. Vajon melyek a helyes irányok? Mit gondolunk arról, hogy merre kellene ennek az országnak elindulnia?
Ehhez először vessünk egy pillantást az ipar struktúrájára. Egy elnagyolt felosztás lesz, azért remélem, a gondolata érthető. A vízszintes tengelyen a hozzáadott érték van. Kis hozzáadott értékű ipari szegmensnek tekinthetjük, mondjuk az összeszerelő, feldolgozóipart. Ahol végül is kész technológia szerint termelünk. A hozzáadott érték alacsony. A spektrum másik oldalán van a fejlett technológiájú integráló ipar, ahol az innovatív láncnak elsősorban az eleje van meg feltétlenül. A kutatatás, a fejlesztés, a koncepciógyártás, a stratégiai döntések, a technológiai döntések itt születnek ebben az iparban. Valahol ezek között félúton van a beszállító ipar, és mi most egy huszáros húzással idesoroltuk a magyar kis- és középvállalatokat is. Akik gyakorlatilag mind a két szegmenshez tartozhatnak. Hiszen lehetnek beszállítói egy összeszerelő üzemnek, de hordozhatnak önálló innovációs értéket is.
Ez az összeszerelő és feldolgozóiparnak az igazi helye a közeljövőben. Már most is Kína, India és Oroszország lehet ez a hely. Ezek a területek, ahol a munkabérek elég alacsonyak ahhoz, hogy gazdaságosan lehessen összeszerelő üzemeket odatelepíteni.
Ezzel szemben a fejlett technológiájú ipar elsősorban a fejlett világban van, de ott sem mindenütt. Portugáliában, Görögországban, vagy mondjuk az óraipart leszámítva Svájcban nagyon különös ilyen integráló ipar nincs, tehát ebből is ki lehet maradni.
A legfontosabb azonban Magyarország számára ezeknek az iparoknak az idetelepülése eredményeként bekövetkező változás. Ha idetelepül, vagy itt létrejön egy összeszerelő és feldolgozóipar, az elsősorban foglalkoztatottságot jelent. Azt jelenti, hogy a magyar munkaerőt használjuk.
Ezzel szemben, ha idekerül Magyarországra egy tudás-intenzív technológiai folyamat, kutatás-fejlesztés, az egész egyszerűen visszahat az oktatásra, emeli annak színvonalát, és szívja az egész magyar technológiai színvonalat felfelé. Ne legyen azzal kapcsolatban illúziónk, hogy a Magyarországra települt összeszerelő üzemek meddig fognak itt maradni. Addig, míg a magyar munkaerő elég olcsó. Aztán néhány év alatt továbbállnak. Mert ezt technológiailag megteheti, és még mindig gazdaságosabb felépíteni Szingapúrban egy üzemet, mint ráfizetéssel üzemeltetni ezt itt Magyarországon.
Ezzel szemben a fejlett technológiájú ipar nem mozog ilyen könnyen. A beszállító ipar mind a két szegmenshez tartozhat. Az együttműködés ezek között a szegmensek között olyan is lehet, hogy a beszállító ipar alkatrészeket, részegységeket szállít egy összeszerelő üzemnek, vagy pedig kompletten rendszereket és megoldásokat fejlett nyugati vállalatoknak. A magyar kis- és középvállalatoknak lehet önálló alkalmazása, önálló terméke, amellyel meg tud jelenni a nemzetközi piacon.
A multinacionális cégeknél egy új struktúra van kialakulóban. Egyrészt vannak vertikális, rendszerintegrátor cégek, akik az egész innovációs láncon végigkísérik a terméket. Például a saját cégemet ilyennek tartom. Ezeknek a cégeknek a neve van ezeken a termékeken, még akkor is, ha a gyártás, ahol ennek az egész technológiai folyamatnak egy szeletét művelik - azt azonban több nemzetközi multi számára is - maga is nemzetközi, sok országban lehet gyára. Könnyen mozgatja ezeket a gyárakat, mindig a világnak arra a pontjára, ahol gazdaságosan lehet termelni. Mivel azt az egy technológiai folyamatot gazdaságosabban végzi el, mint maga a multi, ezért a multik hajlamosak ezeket a munkákat kiadni ilyen horizontális cégeknek.
Az Andersen Consulting előrejelzése, azt mutatja, hogy 2005-2006 felé az amerikai összterméknek a fele az elektronikai iparból fog származni. Ennek akkor a 60-70 százaléka szoftver lesz. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az amerikai gazdaság termelésének egyharmada szoftver lesz. Ez egy nagy piac, ahol valószínűleg számos lehetőség nyílhat majd Magyarország szám ára is.
Egy azonban - még mindig a fogalmak tisztázása érdekében - nézzük végig, milyen tulajdonságokkal jár a szoftver-fejlesztés. Itt most nem arra a szoftver-fejlesztésre gondolok, amikor valaki egy nagyszerű ötletet itt Magyarországon megvalósít, és az ötlettől elviszi a termékig. Hanem arra a szoftverfejlesztésre, ami nagytömegű és iparszerű, és amit a nagy cégek döntenek el. Annak ki kell fejleszteni a szoftverét. Én most ilyen jellegű szoftver-fejlesztésre gondolok. Elsősorban széles skálán mozog a szoftverfejlesztés, hiszen mindenben van szoftver, másodsorban azonban nagyon is meghatározott egy szoftverprojektnek a mozgástere.
Adottak a célok és a terepfeltételek. Az egész folyamat projektszerű, könyvből vezethető, lebonyolítható. Az egész tudomány leírt. Meglehet tanulni, mit hogyan kell tenni. Viszonylag kevés előképzés szükségeltetik ahhoz, hogy egy átlagos alaptudással rendelkező mérnök egy adott vállalatban hasznos szoftver-fejlesztő tevékenységet tudjon folytatni. Az egész folyamat borzasztó költségérzékeny, és nagyon mobil. Oda megy a tőke, ahol olcsón jó munkaerőt kap.
Ezzel szemben a kutatás, legalábbis az alkalmazott kutatás meghatározza azt a technológiát, amivel foglalkozik. Rányomja bélyegét. Nagyon fontos a sebesség. Kutatni nem lehet egyedül, és a kooperáció és az informáltság nem csak egy cégen belüli más kutató-laboratóriumok irányában van, hanem a cégek között is.
Az folyamat viszonylag kevésbé költségérzékeny, és miután elért egy kritikus tömeget, már gyakorlatilag immobil. A TJ Watson kutatóintézetét az IBM nem fogja áthelyezni egy másik városba, még Amerikán belül sem. De Szingapúrba sem fogja áthelyezni, mert egyszerűen nem lehet.
Azt is mondhatnánk, hogy a szoftverfejlesztés épít arra az oktatási színvonalra, ami egy országban van. Ha nálunk jók az informatikusok, akkor ez azért van, mert ez a színvonal nálunk jó. Ezzel szemben a kutatás visszahat erre a színvonalra, megváltoztatja tartalmát és emeli a színvonalát. Ezzel együtt természetesen mindent. Az egész szakmai kultúrát, ami az országban van. Vajon egy cégnek milyen eszköze van arra , hogy a saját kutatási kapacitását növelje. A legkézenfekvőbb megoldás az agyelszívás. Ha nekem van egy meghatározott országban kutatóintézetem, oda csábítok más országból remek agyakat, és ott foglalkoztatom őket. Másik módja ennek az, hogy kialakítunk ezekben az országokban, ahol jó agyak vannak, új kutatóközpontokat. Nekem meggyőződésem az, hogy ezzel maga a cég jár jobban, hiszen sokkal színesebb, sokkal kreatívabb lesz az egész kutató-palettája. Nem határozza meg annyira egyik kutatóközpont hagyomány a a másikat. Ez nagyon fontos tulajdonság.
Azt gondoljuk, hogy Gerhard Schrödernek ez a bizonyos kijelentése a harmincezer informatikusról Magyarország számára komoly veszélyeket jelent. Nem az lenne a jó a német cégeknek sem, ha mi odamennénk, hanem az lenne a jó, ha ők jönnének ide. Nekik is.
Hol vannak ezek után Magyarország kitörési pontjai? Hova menjünk, merre menjünk, mit csináljunk, amitől a saját felemelkedésünket várhatjuk? Azt gondolom, azt gondoljuk, hogy azokon a területeken, ahol, nem a gazdasági erő számít, hanem ahol kis méretekben nagy értékeket tudunk felhalmozni és felmutatni. Ezeken a helyeken van Magyarországnak a kitörési pontja. Ez pedig a tudás-intenzív technológia körül van.
Azt gondoljuk, hogy a hazai tudás-intenzív ipar két forrásból alakulhat ki. Egyrészt a nemzetközi high-tech ipar felől, másrészt a hazai kis- és középvállalkozások felől. A high-tech ipar felől úgy, hogy technológia transzferrel, kutatóközpontok, fejlesztőközpontok települnek Magyarországra, akik nem csak használják a nyugati multiknak a technológiáját, de egyben fejlesztik is azt. A másik irány, hogy a hazai kis- és középvállalatok tesznek szert nemzetközi ismertségre, és válik nemzetközileg értékessé és elérhetővé az a tudásbázis, ami náluk megvan. Egy lehetséges program ennek a dolognak a meggyorsítására a multi 100 százalékos tulajdonú magyar vállalata, amely kutatással vagy fejlesztéssel foglalkozik. Fontos az, hogy 100 százalékos tulajdonú legyen. Egyrészt ha magyar tulajdon van egy ilyen vállalatban, nem sokat nyerünk, mert az a profit, amit az a vállalat a kutatással kitermel, gyakorlatilag elenyésző ahhoz a nyereséghez képest, amivel az egész ország szakmai színvonalán megemelkedik. Másfelől viszont egy multi a technológiatranszfert nem hajtja végre olyan nyugodtan egy vegyes vállalat irányában.
Nekem, mint egy 100 százalékos Ericsson tulajdonú magyar vállalat tagjának az Ericsson minden erőforrásához hozzáférésem van. Ez elképzelhetetlen lenne, ha mi vegyes vállalat lennénk. Tehetünk néhány megállapítást ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, miszerint nemzetközi szintű kutatás nélkül nincs tudásközpont. Nem elég Közép-Európában publikálni és jónak lenni, világszínvonalon kell jónak lenni. Kritikus tömeg többszörösen fontos. Egy-két egyetemi professzor köré kialakuló csoport nem képes nagy eredményt felmutatni, ami áttörést okozhat Magyarország számára. A kis- és középvállalatok tudásbázisa is könnyen nemzetközivé tehető. Mind pénzügyileg, mind pedig technológiailag. A kritikus tömeggel kapcsolatban azt gondoljuk, hogy egy tudásközpont minimum 15-25 kutatót jelent. Egy adott tématerületen, mondjuk az informatikában minimum három tudásbázis kellene véleményünk szerint ahhoz, hogy Magyarország felkerüljön a térképre.
Egyrészt a kialakuló tudásbázisok nyomást gyakorolnak a nemzetközi technológiára. Újabb cégek betelepülését, technológiai betelepülését segítik elő. Másrészt pedig az egyéni kiválóságok is jönnek. Így mi is tudunk máshonnan agyakat ”elszívni”. Bár nekünk is az a jó, ha ott hozunk létre kutatóközpontokat.
Végül mit is mondhatnék összefoglalásként? Azt gondolom, hogy a csúcstechnológiára kell koncentrálnunk. Nem szabad összemosni a kutatást, a fejlesztést, és az összeszerelést, ezek közül a kutatás a legfontosabb. Olyan megoldásokat és helyzeteket kell teremtenünk, ahol ennek a nyugati multinak, vagy a magyar kis- és középvállalatnak megéri tudásbázist létrehozni itt, Magyarországon. Ez aztán nekünk nagyon jó lesz. Azt gondolom, hogy az oktatásban egy hosszú távú stratégiára lenne szükségünk, amelyik a tudásbázis kialakulását célozza. Ezzel itt Magyarországon létrejöhessen egy tudás-intenzív társadalom, szakmai társadalom.
Mi is ez a tudás-intenzív társadalom, vajon mire jó ez? Pontosan mit is jelent egész konkrétan az, hogy tudás-intenzív társadalom. a mi hétköznapi szakmai életünkben. Vajon milyen tudásra van szükségünk ehhez? Olyan tudásra, amely általános, széleskörű, konkrétumokat tartalmaz és naprakész? Ilyen tudást kell adnunk nekünk a diákjainknak az oktatási intézményeinkben? Esetleg olyan, amelyik az érvényesülést segíti? Én azt gondolom, hogy nem. Megszűnt az a világ, ahol kijárom az iskoláimat, ezzel felkészülök a munkámra, és aztán dolgozom. Az egyetem alatt rengetegen elkezdenek dolgozni, különböző vállalkozásokba fognak, cégekhez kerülnek, és ez a folyamat gyakorlatilag az egyetem befejeződésével puhán megy át a munkába , hiszen a munkahelyükön tovább képzik magukat.
Mindehhez a dologhoz, az örökös változáshoz és fejlődési készséghez nekünk alaptudást kell adni és tanulási képességet. Vulgárisan fogalmazva felesleges megtanítani mindenkit százalékot számolni, azt kell megtanítani neki, hogy tudja ezt megtanulni, ha erre szüksége lesz. Az ipar is körülbelül ilyen vonalak mentén szervezi a saját továbbképzéseit. A továbbképzések folyamatosak. Minden magára valamit adó cégnél a megmérettetések folyamatosak, ugyanakkor lehetőséget adnak folyamatosan a munkatársaknak arra, hogy a megszerzett tudásukat kamatoztassák is.
A tudás tehát merőben nem elméleti. S emiatt a képzés jellege is . Alaptudást, rend szerező képességet, kommunikációs képességet és értékrendeket kell átadni a lexikális tudás helyett. Hangsúlyozom, ez erre a tudásintenzív szektorra vonatkozik. Nyílván a műszerészeknek rengeteg lexikális tudást kell tudnia, hiszen nem tudja elvégezni a munkáját. Nyílván az oktatás ebben a kérdésben stratégiai jelentőségű.
Rá kellene állni a mennyiség és minőség kérdésre, egyiket sem lehet elhanyagolni. Ez bizony sok energiaráfordítást igényel. Nem mondhatjuk azt, hogy erre nincs lehetőség, mert ha erre nincs lehetőségünk, akkor kevesebb dologra lesz lehetőségünk a jövőben. A szakképzésnek az egyetemeinken az átlag mellett kiválóságokat kell termelnie. Folyamatosan rohannia kell az idővel, hiszen a cégek mindig egy lépéssel az egyetemek előtt járnak. Tartani kell ezt a tempót, amit diktálnak.
Mindennek az a lényege, hogy gazdasági erőt képzünk, közvetlenül gazdasági potenciált képzünk. A tudás az a gazdasági potenciál, amit elő tudunk így állítani. Azt gondolom, hogy ezeknek a lehetőségeknek a kihasználása illetve a buktatók elkerülése nagyrészt politikai feladat és felelősség. Ezt minden kormánynak fel kell vállalnia. Másrészt társadalmi összefogás is szükségeltetik ehhez, hogy ezt elérjük. Fontos a jó szabályozás. Elsősorban az oktatásban.
Azt hiszem, hogy nem lehetne jobban zárni ezt az előadást, mint kollégám, az előadás eredeti szerzőjének egyik kedvenc mondásával: “Jól csinálni a dolgokat, és jó dolgokat csinálni.”. Hát remélem, nem bánták meg, hogy Fodor István emellett a megoldás mellett döntött. Köszönöm a figyelmüket.
2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el.A hozzászólók IDE kattintsanak!