Vissza
a kezdőlapraMagyarország reneszánsza a 3. évezredben Mohos LászlóA munkaerőhelyzet Magyarországon
Püspök úr szavai után nekem is olyan gondolataim támadtak, amelyeket, azt gondolom, most talán meg kell osztanom, és mondandóm elé fűzném. Az, amiről Ő beszélt az a Rérum Novarum, és mindaz a mozgalom, amely elindult a múlt században a munka világát illetően az egyházon belül, nagyon sok mindenben a mai világunkban is vezérmotívum. Talán mi most sok esetben nem tudunk rápillantani azokra az, úgymond misztikus pillanatokra, amelyek az időben zajlanak, és amelyek esetlegesen a történelemtudásunk folytán megtörténtek. Itt egy konkrét példát említenék Karl Marxra és a Kommunista kiáltványra vonatkozóan: azzal egy időben, egy napon alapította meg Adolf Kolping Németországban azt a szociális munkásmozgalmat a fiatalok részéről, melynek lényege, hogy a világot nem proletárdiktatúrával, hanem egymás formálásával és az ember belső megváltoztatásával kell alakítani. Azt hiszem, hogy erről beszélt az előttünk szóló. És talán amikor ezek a szociális mozgalmak Ketteler püspökkel elindultak a világban, és amelyek, azt gondolom, ma is tevékenyen jelen vannak a mai magyar társadalomban, inkább megújulva, a jövő szempontjából nagyon fontosak. Mégis ez az új idő, ez az idősodor új kihívások elé késztet bennünket, és itt rákanyarodnék a témánkra, amely a munkaerő-piaci folyamatokról szólna, a munkaerőpiac helyzetéről Magyarországon, 2000-ben és arról, hogy mik a kilátásaink.
A munkaerő-piaci folyamatokról szólnék talán, és főleg püspök úr gondolatait felidézve, hogy most miket indukál ez bennünk. Ma az új gazdasági helyzetben a munkabérét sokféleképpen kapja meg az ember. A menedzser megkapja részvényben, és nagymértékben ez igazodik a vállalat teljesítőképességéhez. Ez sokszorosa esetlegesen annak a bedolgozóénak, aki darabbérben dolgozik, vagy azénak, aki órabérben - a világ valami döbbenetes módon kezd ezen a területen szétnyílni, és azt gondolom, hogy ezek nagymértékben előttünk tornyosuló problémák. De nemcsak a bér, hanem azt gondolom, a fiataloknak és időseknek a problémáik is ilyenek. A fiataloknak egyre nagyobb gondokat okoz a munkaerő-piacra való bekerülés, a képzési idő folyamatosan nő, és aki ma már nem képzett, az gyakorlatilag a munkaerőpiacon ma, Magyarországon szinte semmi eséllyel nem bír.
Ugyanakkor az időseknek a problémája - ez összefügg az elöregedésünkkel - éppen a Gazdasági Minisztériumban és a mi tárcánkkal együtt most próbáljuk igazítani a gazdasági- és munkaerő-piaci folyamatokhoz, amelyről, úgy gondolom, a médián keresztül sokfélelét halottak, 2050-re lemehetünk 7 és fél millió alá. Ez az egyik legpesszimisztikusabb forgatókönyv, de azt hiszem, nem ez mostani előadásnak a témája. Az viszont egyértelmű tény, hogy az elöregedés és az időseknek a munkaerő-piacon történő megtartása egy olyan komoly kihívás, amely nagyon sok feladat elé állít bennünket. Többek között mit? Azt, hogy az idősek tapasztalatukkal és azokkal a kézségekkel, amelyet életük folyamán megszereztek, meg tudják előzni a fiatalokat, ugyanakkor a számítógépes munka és sok minden egyéb olyan kombinatív és kreatív készséget igénylő feladat mindenképpen a fiataloknak az előnyére válik. Úgy gondolom, hogy ez is egy olyan feladat, amely alapvetően komoly kihívások elé állít bennünket a munkaerő-piaci folyamatokban. De még egyről szólnék, és ez gyakorlatilag a munkahelyek kérdése, amelyeket úgy gondolom egyre nehezebb növelni ebben a gazdaságban (erről majd még lesz szó); és ez a menedzsereknek a kérdése. Ma a menedzsereknek a legnagyobb kihívása a jövő szempontjából az lesz, hogy az eddigi vertikális irányítási rendszer, amely meg tud nyilvánulni egy vállalat életében és amely nagyon jó strukturált viszonyokat tudott teremteni, egyre inkább átmegy egy horizontális irányítási rendszerbe, a munkákban azok összehangolásába, a műszaki képességek felértékelődésébe, a kreativitásba, és ezek nagyon komoly munkaszervezési feladatatok elé fogják állítani a társadalmat és a menedzsereket. Úgy gondolom, hogy mindezek együtt éppen elég problémát jelentenek. Talán most akkor térjünk át a munkaerő-piac magyarországi helyzetére. Ennek kapcsán a következőket szeretném mondani: Hál' Istennek, elmondhatjuk, hogy ’99-ben Magyarországon a munkanélküliség folyamatosan csökkent, és ez azt jelenti, hogy ma már a foglalkoztatottak száma - és ez ’99 harmadik negyedévi adat - 3.800.000 fő fölé emelkedett. Ez gyakorlatilag 3,1 százalékkal meghaladta a ’98-as adatokat és a munkanélküliség a KSH adatait figyelembe véve 7 százalékra csökkent Magyarországon. Ez két százalékponttal jobb, mint a nyugat-európai eredmények. Ugyanakkor arról is kell egyidejűleg szólni, hogy az aktivitás a gazdasági aktivitási mutatónk nagyon nagymértékben leromlottak Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a 16 és 64 éves korosztályra számított aktivitási mutató, a foglalkoztatott és a munkanélkülieket együttvéve, 1999 3-dik negyedévében 53,5 százalékot jelentett, Európában szinte az utolsók vagyunk. Egyedül Olaszország előz meg bennünket ebben a nagyon szomorú statisztikában. Azt gondolom, hogy ebben legalább alapvetően két tényezőt kell látnunk: hogyan és mire lehet ezt visszavezetni. Egyrészről beszélhetünk arról, hogy Magyarországon a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése ellenére ma még mindig a korai nyugdíjba vonulás a jellemző, ahogyan gyakorlatilag az egészségügyi okokból történő nyugdíjazásnak az aránya tradicionálisan nagyon magas. Az elmúlt 10 évben gyakorlatilag a korengedményes nyugdíjazással rengetegen menekültek ki a munkaerő-piacról, éppen amiatt, hogy látták: komoly veszély fenyegeti a munkahelyeiket, és ebben bizonyos értelemben a liberális szabályozás is segített. Másrészről kell beszélni a részmunkaidős foglalkoztatásról Magyarországon, ami gyakorlatilag - ellentétben a nyugat-európai országokkal - Magyarországon nagyon, nagyon rossz. Mi próbálunk ezen a területen majd lépéseket tenni, és reméljük, hogy ebben eredményeink is lesznek. Jelenleg a jogi szabályozás minden tekintetben ez ellen dolgozik, hisz' egyrészt a részmunkaidőben ma Magyarországon a félállásnak megfelelően csak fél nyugdíjszerzési lehetőséget lehet szerezni, az egészségügyi hozzájárulásnak a fix összege 3900 Ft, ami nagymértékben gátolja a részmunkaidős foglalkoztatást. Hiszen aki egész munkaidőben dolgozik, a munkáltatónak az után is 3900Ft-ot kell befizetnie, a részmunkaidő után ugyanennyit. Gyakorlatilag az egyént terheli az utazási költség, az öltözködési költség az élelmezési költség, mert otthon nem tudja azt az élelmet előállítani, nem beszélve arról, hogy sok esetben egy főállásban sem tudnak a keresetből megélni, nemhogy részmunkaidőben. Tehát ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon a munkaerő-felmérés adatait nézve a nőknél 8,6 százalék, míg a férfiaknál 2,9 százalék dolgozik heti 36 óránál kevesebbet. A részmunkaidő kérdése, azt gondolom, ténylegesen egy nagyon komoly feladat, és ez összefüggésben van éppen a tárcánál alakuló nemzeti családpolitikai koncepcióval, amelynek munkaerő-piaci vonatkozásában ez egy meghatározó eleme lesz, és reményeink szerint a tárca ebben konkrét eredményeket is el fog tudni érni. Itt elsősorban a családos nőkre szeretnénk fókuszálni, azért, hogy egy anyának ne kelljen mérlegre tennie azt, hogy akár diplomásként én most a munkában akarok sikeres lenni, vagy a családot szeretném választani. Tehát ha lehet, a kettőt együtt is tudja valaki művelni, ezzel mintegy megkönnyítve azt a lehetőséget is, hogy ha valaki részmunkaidőben otthon, a megélhetését kiegészítve dolgozik, ugyanakkor a családja mellett tud maradni, esetlegesen a gyermekek felnövekedésével a munkaerő-piacra történő visszaintegrálás egy sokkal kisebb megrázkódtatást, és egy sokkal könnyebb átmenetet fog jelenteni. Mi érzékeljük, hogy azoknak az egyéneknek, akik tartósan kivonulnak a munkaerő-piacról a re-integrálása roppant költséges folyamat. És úgy gondolom, hogy ez senki előtt nem kérdés. Ma Magyarországon a munkanélkülieknek az 56 százaléka azért keres munkát, mert elvesztette az állását, azaz megszűnt a munkahelye, vagy a munkaköre, vagy létszámleépítés volt a munkahelyén. Ez az arány az elmúlt egy évet tekintve szép lassan csökkent. Ugyanakkor a szezonális és időszakos munkák befejezése miatt a tanulás utáni munkakeresés enyhe emelkedést mutat ma Magyarországon A munkakeresőknek az 55 százaléka gyakorlatilag teljes munkaidős állást keres Magyarországon. A munkanélküliség színteréről, a település színteréről mindenképpen kell pár szót váltani. Talán mindenki tudja, hogy a munkaerő-piac egy roppant töredezett valóság, amit nagyon nagymértékben befolyásol a környezet, a mikroklíma, a közlekedési infrastruktúra, amely az adott kis régiót vagy nagyobbat érinti. Ma Magyarországon a falvak munkanélkülisége mindig nagyobb, mint a városoké vagy a kisvárosoké. Az, hogy egy kis faluból valaki el tudjon jutni egy megfelelő munkahelyre, sok esetben lehet, hogy éppen az úthálózat bonyolultsága révén olyan óriási költségbe és annyi időbe kerül, ami egyszerűen lehetetlenné teszi, azt hogy azt az állást el tudja foglalni. Vagy egyáltalán rentábilis legyen a számára. Ilyen értelemben azt gondolom, hogy Magyarországon a közlekedési szerkezet változásai, illetőleg azok a koncepciók, amelyek a Gazdasági Minisztériumban születnek, és amelyek kis- és középvállalkozások fejlesztését célozzák meg, nagyon nagymértékben fogják tudni segíteni majd ezen településeknek is a helyzetét. A magyar munkaerő-helyzetben természetesen – még a régióknál maradva – más a helyzet Borsodban és Csongrádban, és más Győr-Sopron megyében. Ma elmondhatjuk, hogy a legdinamikusabban fejlődő régió gazdasági szempontból a főváros és Közép-Magyarország, tehát Pest megye illetőleg Győr-Sopron megye, Győr környéke és Székesfehérvár környéke. De főleg Győr környéke, illetőleg a főváros a maga 4,3 százalékos munkanélküliségével azt jelzi, hogy itt már munkaerőhiány van. És ez bizonyos értelemben – majd még látni fogjuk – a gazdaság fékjévé is válhat. Majd erről még a későbbiekben szeretnék szólni. Mindenesetre az tény – és nem tudom, hogy Bauer Edit államtitkár asszony erről szólt-e – éppen a közelmúltban voltam kint Galántán a szlovák-magyar foglalkoztatási keretegyezmény kapcsán. Itt a munkaerőcsere kvótáját szeretnénk emelni, és éppen a csallóközi, a felvidéki magyarok munkaerő-vállalását vagy munkahelyhez juttatását szeretnénk növelni. Ezt a kvótát szeretnénk megemelni 800 főre, mert egyrészt óriási az igény, főleg Győr környékén, hogy a Felvidékről jöjjenek hölgyek munkát vállalni. Gyakorlatilag a 80-100 kilométeres körzetben igényelt buszoztatással sem tudják ezt a munkaerő-igényt a cégek kielégíteni. Ugyanakkor pedig a problémák robbanásszerű felhalmozódásával küzdő Szlovákiában gyakorlatilag a munkanélküliség véleményem szerint még jelentősen növekedni fog, és ahol még a bankkonszolidáció előtt állnak, és ahol gyakorlatilag még a gazdaság szerkezetváltásának csak a csírái jelentek meg, ott a gazdasági folyamatokat sejtetve ez azt jelzi, hogy a munkanélküliség még jelentősen növekedni fog. Az komoly presztízst jelent egy polgármesternek, hogy Magyarországra tud valakit buszoztatni és munkát tud neki adni, a polgármesterek tehát azon dolgoznak, hogy hozzá tudjanak járulni az utaztatási költségekhez. A polgármesteri hivatal ezt részben állja, azért, hogy ezáltal is valaki munkát vállaljon Magyarországon. Azt gondolom, hogy ezek azok a lehetőségek, amelyek bizonyos értelemben érzékeltetik azt a kontrasztokkal teli helyzetet. Hiszen a határ egyik oldalán ez a helyzet, a másik oldalán, szinte 30 kilométerre az a helyzet. Ugyanakkor egy országon belül is ugyanez a kontraszt jelen van, pl. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol helyenként 20százalék feletti munkanélküliséggel is küzdő települések is vannak. Ez természetszerűleg felveti a mobilizáció kérdését, hogy ma hogy is állunk a mobilitással. Természetszerűen, amikor a mobilitást nemzetközi viszonylatban nézzük, és külföldön vagyunk, amikor egyeztetések folynak erről a kérdésről, akkor alapvetően mindenki ezt a kérdést teszi az első helyre. Gyakorlatilag sehol nem kérünk – legalábbis a szociális tárca egyetlen területen sem kért – derogációt. Úgy áll a helyzet, hogy minden európai uniós kitériumnak meg tudnánk felelni, így a munkaerő szabad áramlása kritériumának is, amely a négy elvnek az egyike, mégis elég komoly ellenállásba ütközünk. Próbáljuk elmondani nyugati partnereinknek – és itt elsősorban a németek azok, akik leginkább ettől a hatástól félnek –, hogy Magyarországról vagy Közép-Európából a munkaerő el fogja árasztani Nyugat-Európát. Elsősorban a németek félnek ettől. Elmondjuk azt, hogy ez Magyarországon belül egyáltalán nem okoz ilyen félelmeket, hiszen gyakorlatilag a kelet-magyarországi térségről sem igen jellemző a migráció a nyugat-magyarországi területre. Nem jellemző a munkaerő mobilitásnak ez a válfaja, ami, gondolom, nem is cél. A cél az, hogy egy adott régióban mindenki a családi környezetében, ahol született, vagy amit választott magának, ott találja meg a képességének megfelelő munkát. Ehhez kell segíteni, ehhez kellenek a vállalkozók, és ehhez kell a tőke. De ma Magyarországon a munkaerő, aki eddig már ki tudott menni nyugatra és munkaerő-pozíciókat szerzett, az már eddig is megtette ezt, s azt gondolom, hogy a jövőben a tömeges külföldi munkavállalástól nem nagyon kell félni. Ezt nagyon nehezen fogadják el tőlünk. Mi ugyan ezt mindig próbáljuk mondani, de elég nehezen szokták megérteni. És azt gondolom, hogy ebben még nagyon komoly kihívások állnak előttünk. Úgy érzem, hogy az osztrákok ebben a kérdésben sokkal rugalmasabbak, és kevésbé félnek ettől a kérdéstől. Visszatérve az ország belső problémáira a legnagyobb kihívás, azt gondolom, az inaktivitás kérdése Magyarországon. Az inaktívak száma nagyon nagy mértékben emelkedett. Nagyon nagy az az eltartott réteg, amely gyakorlatilag a munkaerő-piacon, státuszként nem tud megjelenni, és ez óriási terhet ró az országra. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a munkási korosztályon belül, az 1999 első félévi adatok alapján a15-60 év közötti népesség esetében 37százalék volt az, akinek inaktív volt a státusza Magyarországon. Természetszerűen a többség igazoltan van távol ettől a munkaerő-piactól, s itt elsősorban a fiatal korosztály jelentős részéről lehet szólni, akik még nem hagyták el az oktatási rendszert; a szülőképes korú nők egy része, akik gyermekgondozási ellátáson vannak; az idősek közül pedig sokan öregségi nyugdíjba vonultak. Igazolt, bár a munkaerő-piaci helyzettől nem független a rokkantnyugdíj illetve a korengedményes nyugdíj lehetőségének az igénybevétele. Gyakorlatilag a távollétek 30százalékát a tanulás, 12százalékát a gyermekgondozás, a 38százalékát a nyugdíjazás magyarázza. Mintegy 15százalék az, aki igazolatlanul van ma távol a munkaerő-piacról, ani mintegy 360 000 főt jelent, és ebből 124 000 a középkorú, tehát 35 és 49 éves. Ez egy óriási szám. Ebből 87 000 nő és 37 000 a férfi. A munkanélküliség 1992-től lejjebb ment, most ez lényegesen jobb számot mutat, a munkaügyi regiszterek alapján 400 000 fő körüli létszámot. Az inaktivitás és a foglalkoztatás aránya ma nagyon jó tendenciát mutat.
Még szeretnék szólni a gazdasági folyamatokat sejtető adatokról, mint tudjuk, ’97-ben 4,4 százalékkal, ’98-ban 5 százalékkal nőtt a GDP. Ez ’99-ben 4-5 százalékot tett ki, és reményeim szerint 2000-ben talán az 5-6százalékos gazdasági növekedés is realizálható lesz, ha nem jön közbe további, olyan probléma amely ugyan már ebben az évben is ért bennünket, a ciántól kezdve a mostani ár- és belvíz problémákig, amelyek éppen a tárca vonatkozásában is elég komoly feladat elé állítanak bennünket. Miután ezekről a munkaerő-piaci folyamatokról szóltam és Magyarország munkanélküliségének a helyzetéről, azt gondolom, hogy néhány szót kell szólni az Európai Unió tagállamaiban jelentkező helyzetéről, arról, hogy ott is elsőrendű problémaként lépett elő a munkanélküliség. Gyakorlatilag az Európai Unió országaiban azt tapasztalták, és 1994 -ben Essenben meg is fogalmazták, hogy a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés csupán a feltétele a foglakoztatás növekedésének, de nem oldja meg automatikusan a munkaerő-piacon jelentkező gondokat. Úgy gondolom, hogy ez Magyarországon is nagymértékben igaz, és a tagállamok az utóbbi években jelentős erőfeszítéseket tettek azért, hogy a nemzeti foglakoztatás-politikák koordinálásával, a foglalkoztatás növekedése érdekében hathatós lépéseket tegyenek. Gyakorlatilag a foglalkoztatási szint jelentős és tartós növelését célzó közösségi irányvonalak közül négy stratégiai célt vagy pillért kell megemlítenem. Az első a foglalkoztathatóságának a javítása, a második a vállalkozásoknak a fejlesztése, harmadik az alkalmazkodóképességnek az elősegítése. Az alkalmazkodóképesség elsősorban a munkaerőre vonatkozik. A cégek belső képzései az oktatási rendszer kihívását jelentik. Azt gondolom, hogy ebben jelentős lépés az Oktatási minisztériumnak a 48/99-es rendelete, mely annak a szakképzési hozzájárulásnak a fél százalékát, tehát 100 fő fölött gyakorlatilag 0,5 százalékban szabja meg, tehát a 0,5százalék-át a saját belső képzésekre lehet majd fordítani. Ez a cégek számára óriási lehetőséget fog jelenteni. A negyedik ilyen pillér az egyenlő esélyek támogatását határozza meg, és erre konkrétan 22 feladatot meg is jelöl. Úgy gondolom, ezek azok az irányvonalak, amelyek alapvetően a mi számunkra is nagyon fontosak, és amikor az Európai Unióval ezekről a kérdésekről egyeztetünk, alapvetően emellett a négy pillér mellett próbálunk mi is a Gazdasági Minisztériumban konkrét lépéseket tenni. Talán a csatlakozni kívánó országok sikere attól függ majd, hogy a gazdaságpolitikai döntéseiknél figyelembe veszik-e, hogy pénzügyileg fenntartható szociális és munkanélküli ellátó rendszert alakítsanak ki. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos dolog. Ennek kapcsán kell szólnom arról, hogy Magyarországon a múlt év végén a parlament módosította a foglalkoztatási törvényt, a '91-es 4-es törvényt, és ilyen értelemben a munkanélküli ellátásban jelentős szigorítás lépett érvénybe. Ez a szakmát nagyon nagymértékben megosztotta. A szigorítás lényegét megpróbálom pár gondolatban elmondani: az egyik ilyen jellegű dolog az, hogy az eddigi maximális 360 napos jogszerzési lehetőség 270 napra korlátozódik. Tehát maximum kilenc hónap lehet az eddigi egy évvel szemben. A jogszerző idő, amely eddig azt jelentette, hogy 4 napi munkaviszonnyal lehetett 1 napi munkanélküli ellátást szerezni, most 5:1-re változik. Továbbá: a munkanélküli ellátó-rendszernek a két nagy rendszere – tehát a munkanélküli ellátás és a jövedelempótló támogatás – úgy változik, hogy ha valakinek lejárt a munkanélküli ellátása és jövedelempótló ellátásban részesül, annak számára a második elem május 1-jével teljesen meg fog szűnni, és gyakorlatilag be fog lépni egy 30 napos közcélú foglalkoztatási elem. Ez azt jelenti, hogy annak a munkanélkülinek, akinek a munkanélküli ellátása lejárt, az az önkormányzatnál közcélú foglalkoztatásra kell jelentkeznie, amennyiben az egészségügyi állapota ezt lehetővé teszi. Vagyis a képzettségi szintjénél egy szinttel lejjebbi munkát kell vállalnia, és amennyiben erre alkalmas, a későbbiekben is rendelkezésre kell állnia, a további ilyen foglalkoztatottságban azt vállalnia kell. Ezért bért fog kapni. Amennyiben erre nem alkalmas, akkor természetesen jár számára a rendszeres szociális segély. Ez alapvetően azt a kérdéskört feszegeti, hogy ma Magyarországon mi indokolta igazán, hogy ez a módosítás így alakuljon. Azt gondolom, hogy a politika elsősorban azt látta, hogy Magyarországon van egy jelentős munkanélküli tömeg, amely elsősorban szociális ellátásokból él, ugyanakkor rengeteg közfeladat, parlag terület, belvíz van, és egy csomó olyan dolgot lehetne még felsorolni, ahol látszódik, hogy ezek a problémák ugyanakkor nem nagyon oldódnak meg. A politika próbálta ezt úgy kezelni, hogy közelítse a megoldatlan közfeladatokat és a munkanélkülieket valamilyen szinten egymás felé, hogy mind a két oldalnak valamilyen módon ebből nyereséget tudjon hozni. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon komoly kihívás elsősorban az önkormányzati rendszerre nézve, hiszen nekik kell ezeket a helyi foglalkoztatási gondokat megoldani, szerintem jelentős lépések fognak születni mind a szociális ellátásban, mind az olyan területeken, ahol ezeket a közcélú munkákat meg lehet szervezni. Ugyanakkor most reményeink szerint elindul az a mérési rendszer, az a program, amely igazolni is fogja, hogy ez a törvény a törvényalkotó szándékát azt tükrözi-e, és amennyiben kell, akkor a későbbiekben esetleg ezen lehet módosítani. Mindenesetre ez a munkanélküli ellátási rendszerben jelentős változást eredményezett. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a képzésnek, mint eszköznek a lehetősége nagyon fel fog értékelődni. A foglakoztatási törvény értelemében az, aki a munkanélküli ellátásának a 180-adik napjáig képzésre jelentkezik, akár további 365 nappal is kaphatja még a munkanélküli ellátást, és gyakorlatilag kedvezőbb helyzetbe kerül, mint a korábbi rendszernél.
Ez mindenképpen nagyon jelentős mértékben meg fogja növelni a képzés, mint eszköz iránt igényt, és a célunk is az, hogy a munkanélküli ellátó rendszer passzív oldalára tudjuk átcsoportosítani a fogalmakat. Ez egy nagy kihívás. Az idei évben még sajnos jelentős megtakarítások nem keletkeznek, de a folyamatosan kerülnek ki az egyének az ellátó-rendszer következtében, és majd a jövő évben vagy az azutáni évben jelentős megtakarítások fognak jelentkezni. Munkaerő-piaci kilátások és a 2000-dik év: az idő nagyon halad, erről még pár szót, ha lehet.
Azt gondolom, ha megnézzük az Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központnak a rövidtávú munkaerő-piaci prognózisát, amelyet 4700 gazdálkodó szervezetnek az információja alapján készít, akkor azt mondhatjuk, hogy 2000-ben tovább fog a folytatódni a munkaerő-piacon az 1997-ben megindított, kedvező munkaerő-piaci folyamat, amelyeknek az összefoglalása a következő volna: egyrészről a foglalkoztatottság színvonala 2000 első félévében tovább fog emelkedni, s ez gyakorlatilag azt fogja jelenteni, hogy mintegy 50 700 főre prognosztizáljuk a foglalkoztatás növekedését. Ez a szezonális, tehát a tavalyi évben mért adatoknak megfelelt. Ugyanakkor ez a tendencia a szezonális adatokat figyelembe véve várhatóan a második félévben és a továbbiakban szintén folytatódni fog. A munkanélküliek létszáma tendenciájában várhatóan tovább mérséklődik, ez várhatóan 2000 július végére – tehát a mi regiszterünk alapján, és nem a KSH alapján – ez mintegy 370-380 000 főre prognosztizálható. Ez a mostani, 400 ezres számot tekintve kb. 20-30 000-res csökkenést jelent. Ami azt jelenti, hogy ma a munkaerő-piacra nagyon sok inaktív visszajön, tehát nem a munkanélküliek száma csökken radikálisan mintegy csak felével, hanem nagyon sokan gyakorlatilag azért jönnek vissza a munkaerő-piacra, mert a munkaerő-piac és az ott elérhető bérek komoly csábító erőt jelentenek. Ez ebben az értelemben az inaktívok visszatérését segíti. A gazdaságilag nem aktív népességnek a száma, ugyanúgy, mint ’99-ben, enyhe ütemben tovább mérséklődik. Gyakorlatilag a foglalkoztatási helyzet makroszintű javítása mögött a vállalati mikroszintű, az eddigieknél markánsabb tendenciák húzódnak meg, amelyek gyakorlatilag a következők: mindenekelőtt magasabb lesz a munkaerő-forgalomban résztvevő cégek aránya, ezt mintegy 64-65 százalékra tudjuk prognosztizálni, ráadásul a növekvő munkaerő-állomány gyakorlatilag folyamatosan és jelentősen meg fogja haladni a létszámcsökkentést végrehajtó cégeknek a számát. Ez egy nettó munkaerő-keresletre utal, ami a ’99 második félévi adatgyűjtés alapján a cégeknél 36,5 százalékot jelentett. A leépítettek aránya 28 százalék volt. Különös fellendülés várható a feldolgozóiparban és az építőiparban. Ugyanakkor a mezőgazdasági cégeknél várhatóan a helyzet nem fog nagyon javulni. Fontos információ talán az is, hogy továbbra is az 51 fő alatti foglalkoztató cégek lesznek a legfontosabb munkahelymegtartók Magyarországon, tehát a kis- és középvállalkozások. A hét régió foglalkoztatási helyzetének elemzésében a különbségek jelen vannak, 2000-ben, azt hiszem az a ’99-es folyamat tovább fog tartani, amely bizonyos értelemben a polarizálódást eredményezi. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy minden régióban, a gazdaság minden szegmensében gyakorlatilag nettó létszám-bővülés jelentkezik.
A legnagyobb létszámbővülés természetesen Közép-Magyarország, a főváros, és a Közép-Dunántúl vonatkozásában prognosztizálható. Ezeket a kedvező folyamatokat nem fogják befolyásolni igazán azok a kedvezőtlen folyamatok, amelyek az egyes ágazatokban és az esetleges leépítések folytán meg fognak jelenni a társadalomban. A 2000-dik évben a strukturális feszültségű adatok továbbra is meg fognak jelenni. Ez abban mutatkozik meg, hogy a nemzetgazdasági ágaknál, főleg a feldolgozóiparban emelkedhet azoknak a gazdálkodó szervezeteknek a száma és aránya, amelyek a szakképzett munkaerő részleges hiánya miatt nem tudják a termelőkapacitásukat kihasználni. Előadásom elején szóltam arról, hogy ma Magyarországon bizonyos régiókban gyakorlatilag munkaerő-hiány van, és a közelmúltban a miniszterelnök úr is szólt arról, hogy esetlegesen munkaerő-behozatalra fog szorulni Magyarország. Ezt a kérdést bizonyos értelemben éppen a nemzeti családpolitikai koncepció miatt próbáljuk tompítani. És azt gondoljuk, hogy ezt a kérdést már, mint valós problémát talán jelezni kell, de az tény, hogy ez ma Magyarországon bizonyos szakmákban nagyon komoly feszültséget fog jelenteni. És éppen a lengyelek mögött talán mi is fel fogunk sorakozni ahhoz, hogy ebben a kérdésben ne legyünk esetleg ennyire engedékenyek. Hiszen ezek burkolt agyelszívást jelentenek, vagy egészen nyílt agyelszívást, miközben ma Magyarországon ténylegesen vannak olyan iparágak, ahol munkaerőhiány van. Ezt a kvalifikált munkaerőt nem lehet egy-két év alatt előállítani. Ilyen értelemben ez egy nagyon komoly fékezőerőt jelenthet a gazdaság számára. Úgy gondolom a külföldi munkaerő-vállalás bizonyos értelemben a státusztörvénnyel is összefügg majd, s a munkaerő, a munkahelyek védelme ugyanakkor bizonyos ágakban a munkaerő-hiány olyan feszültségeket fog jelenteni, amelyeket törvényi szinten kezelnünk kell. Azt gondolom, hogy a státusz-törvény bizonyos értelemben erre jó megoldás lehet, amely abba az irányba tudná elvinni a határon túli munkavállalókat, vagy a határon túli magyarokat, hogy csökkentsük a feketemunkát, hogy biztosítási viszonyuk legyen, hogy kétévente egy, esetlegesen 3-4 hónapi legális munkaviszonyt tudjunk számukra biztosítani. Ugyanakkor a család többi tagja vagy a rokonság folyamatosan, ugyanarra a munkahelyre folyamatos munkaerőt tudjon biztosítani, s az a státus biztosított legyen. Úgy gondolom, ez mindenképpen a rendezettség mutat, főleg, ha ezek a munkák bizonyos értelemben szezonális jellegűek. Bizonyos szakmunkák területén pedig hiány mutatkozik. A fővárosi munkaügyi központ nem tud egy olyan kőműves tanfolyamot elindítani, ahová hét munkanélkülit be tudnának iskolázni. Ez ma a fővárosban valóság. Nem lehet ilyen képzést elindítani. Egyszerűen nincsen rá jelentkező. Úgy gondolom, ezek azok a főbb feszültségek, problémák, amelyek ma a magyar társadalmat jellemzik. Én ebbe szerettem volna önöknek egy rövid kis betekintést adni.
2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el.A hozzászólók IDE kattintsanak!