Vissza
a kezdőlapraMagyarország reneszánsza a 3. évezredben Náray LászlóA magyar bankrendszer fejlődése és távlatai
A magyar bankrendszer főbb jellemzőit tekintve kiemelném azokat a jelenlegi helyzetről, trendekről, folyamatokról, amelyeket fontosnak tartok.
Az adatokat vizsgálva óriási különbséget látunk 1991 és 1999 között. Úgy van ezzel az ember, mint a hegymászással. Amikor az ember mászik fel a hegyre, akkor szenved, és úgy érzi, nem jut kellő sebességgel előre. Aztán mikor egyszer, másfél, két, három óra kimerítő mászás után visszafordul és lenéz, azt látja, uramisten milyen távol vannak a falvak, milyen kicsik az emberek, milyen messze van az a mező, ahonnan elindultam. Nézzük meg ezt a táblázatot! Ha így egymásmellé rakjuk a számokat, a változást, akkor imponáló az eltérés.
Nézzük meg a tulajdonos struktúrát! Tíz évvel ezelőtt 70%-ban állami tulajdonban volt a magyar bankrendszer és ehhez hozzá kell tenni, hogy ebből a számból még hiányzik az, ami szövetkezeti tulajdonban volt, amit kvázi állami tulajdonnak lehet tekinteni. Ma pedig a stratégiai tulajdonosok tulajdonában van a részvények 60%-a. Ezek a tulajdonosok meghatározó európai bankok. Óriási változás következett be tulajdonosi oldalról a magyar bankrendszerben.
A következő adat a tőkésítettségét mutatja. Az 1991-es számmal kénytelenek voltunk csalni, mert ha a hivatalos statisztikát vennénk elő, akkor csak papíron találhatnánk tőkét. Ha figyelembe vesszük, hogy milyen volt az a portfolió, akkor azt lehetett mondani, hogy a magyar bankrendszernek 1991-ben negatív tőkéje volt. Ezt jól mutatják a számok. Idén pedig a 8%-os baseli mutatóhoz képest is imponáló a magyar bankrendszer átlagos tőkemegfelelési mutatója. Ráadásul hozzá kell tennem, hogy az 1999-es év nem a legjobb éve a magyar bankrendszernek. (Erről később szólni fogok.)
A profitabilitásnál a számok önmagukért beszélnek. Azt kell mondanom, hogy nyilvánvaló, a kettő szorosan összefügg. A profitabilitás és a tőkehelyzet 1991-ben.
Megpróbáltuk visszavetíteni 1991-re azokat a veszteségeket, amelyek 1992-ben és 1993-ban jelentkeztek. Szükségszerű volt, mert 1991-ben a magyar bankrendszer elég komoly profitot mutatott ki. Csak az mind papíros profit volt.
Kik voltak a bankrendszer ügyfelei? Alapvetően a nagy állami vállalatok, illetve a mezőgazdasági termelőszövetkezetek. Ezek túlnyomó része eladósodott és fizetésképtelen volt. Amikor 1990-ben elindult az új gazdasági és társadalmi rendszer, akkor az egyik legfontosabb probléma a vállalati szférát terhelő mintegy 200 milliárd forintos körbetartozás volt. Az ügyfélkörben az állami vállalatok voltak többségben, amelyeknek a piacai elvesztek. Ma pedig a bankok ügyfelei maguk is teljes körűen privatizált cégek, többségük nagy nemzetközi cég. Olyan cégek, amelyek határozott és expanzív exportpolitikát folytatnak és a növekedési ütemük meghaladja a világátlagot.
A szabályozottság az egyik legfontosabb kérdés egy bank életében. Ez tíz évvel ezelőtt abszolút kezdetleges volt. Ebben az időszakban a bankok úgy működtek, hogy nem voltak meg a meghatározó belső szabályzataik. Manapság minden bank a nemzetközi normáknak megfelelően szabályozott. A felügyeletnek csak arra kell figyelnie, hogy ezek egyrészt kövessék a törvényi változásokat, másrészt ezek alkalmazására kell figyelni, hogy ezek valóban érvényesülnek-e a bank életében. Korábban a bankok szervezettsége, felépítettsége nem felelt meg a normális banki működésnek, de mára ezek már kiépültek.
A belső szabályozottság mellett igen fontos a törvényi szabályozottság is. 1991. december 31-én születtek meg azok a fontos jogszabályok, amelyek törvényi keretet adnak a magyar bankrendszer működésének. Azóta 17, a pénz és tőkepiaccal kapcsolatos törvényt hozott az országgyűlés, és azt lehet mondani, hogy a teljes bankszektor szabályozott. Valamennyi speciális pénzintézeti tevékenység szabályozása rendelkezésünkre áll. Ezek a jogszabályok már nagyrészt megfelelnek az EU előírásainak is. Most kerül a parlament elé az a törvényjavaslat, amelyik a hitelintézetek esetében már 100%-osan EU megfelelést biztosít. Már azok a paragrafusok és szabályok is szerepelnek benne, amelyek a belépéssel lépnek hatályba. Itt ebben a 70%-os EU komformitásban azt emelném ki, hogy ezt mára teljesen “elbírja” a magyar bankrendszer, illetve a pénz és tőkepiaci rendszer.
Mi volt a bankrendszer fejlődésében a két legfontosabb állomás? Véleményem szerint a két legfontosabb dolog a konszolidáció és a privatizáció. Nézzük meg, hogy a konszolidáció mekkora költséget jelent.
Ekörül óriási viták folynak még ma is a szakmán belül, mert az összeg imponáló. Az összeg GDP 9,4%-át tette ki. Ez egy óriási összeg, abban az adósságállományban, ami 1994-ben az éves GDP 80%-a fölé vitte az államadósságot. Ennek 1/8-a volt, amit a konszolidáció képviselt.
Az a kérdés, hogy miért volt ez ilyen drága, másrészt mi volt az, ami ezt kikényszerítette. Egyik nagyon fontos tényező az 1990-ben kialakult makroökonóiai szituáció volt. Az egész KGST piac összeomlott, a másik oldalról pedig a liberalizáció sokkhatásszerűen érte a magyar gazdaságot. Ennek természetszerűen és értelemszerűen az volt a következménye, hogy óriási veszteségek jelentek meg a vállalati szférában. Annak idején a Szovjetunióba irányuló kivitel az export durván 30%-át képezte és ennek 60%-a azonnal elveszett az 1990-es évek elején. A többi KGST országba irányuló kivitelnél is hasonló mértékű volt a piacvesztés. Ugyanakkor a KGST országok a kivitel 50%-át fedték le. Ez így nagy veszteséget jelentett a vállalatok számára, ami a vállalatok likviditásán keresztül óhatatlanul és gyorsan megjelent a bankszférában. A szabályozás is olyan jellegű volt ebben az időszakban, ami nagyon gyorsan felszínre hozta ezeket a veszteségeket. Itt három meghatározó törvényt kell megemlíteni. Az egyik a számviteli törvény, a másik a csődtörvény, a harmadik pedig a pénzintézeti törvény.
A számviteli törvény az európai normákhoz igazodva lehetetlenné tette a veszteségek rejtve maradását. A másik a csődtörvény, amiről tudjuk, az öncsőd törvényével borzasztó szigorú volt, hiszen 60 nap után, ha a vállalat csődbejutott, magának kellett csődöt kérnie önmaga ellen. Így a veszteségek sajnos nagyon gyorsan felszínre jöttek. A harmadik a pénzintézeti törvény volt, ami a bankok mérlegében is felszínre hozta ezeket a veszteségeket. Ezek olyan gyorsan jöttek felszínre, hogy 1992 végén a PM pánikszerűen 100 milliárd forintos konszolidációt indított el.
Azt lehetne mondani, hogy hónapról hónapra megduplázódtak a veszteségek. Ezek közismert dolgok, de azért említettem, mert szeretnék egy kevésbé ismert elemről is beszélni, az infláció kérdéséről. Összehasonlítottam 14-15 ország átalakulási folyamatát. Azt látjuk, hogy a mértékekben óriási különbségek vannak. Magyarország lóg ki egyedül egyetlen paramétert tekintve, az összes többi átalakuló ország sorából. Ez pedig az infláció kérdése. Magyarország az egyetlen olyan ország, ahol az infláció mértéke egyik évről a másikra 8%-nál jobban nem növekedett. Magas, 31%-os infláció volt ebben az országban, de az előtte meglévő drágulás mértéke is 24-25%-os volt, és innen emelkedett fel 31%-ra. Egyetlen egy évben sem volt olyan drámai változás, mint mondjuk a bennünket követő, legszolidabb országnál, Csehországnál, ahol egyik évről a másikra 50%-kal emelkedett meg az infláció mértéke. Ez azt jelentette, hogy az adósságok, a betétek és a megtakarítások nem értéktelenedtek el egy év alatt, a kamatok viszonylag követni tudták az infláció mértékét. Azt lehetne mondani, hogy a reálkamat a legrosszabb esetben is nagyobb volt, mint zérus. Ebből fakadóan a vállalatoknak nem értéktelenítette el az infláció az adósságát. Ugyanakkor a betéteseknek sem értéktelenedett el a pénze. Ez szerencsés volt a magyar gazdaság számára, rákényszerítette a kormányzatot arra, hogy a bankrendszert radikálisan tegye rendbe, nem volt választási lehetőség. Ugyanakkor a vállalatoknál igen gyors átalakulást, szelekciót eredményezett. Mi lett ennek a konszolidációnak a következménye?
A konszolidáció a bankoktól kikényszerített egyfajta stratégiai gondolkozást. Minden konszolidált banknak nagyon komolyan elő lett írva, hogy stratégia terveket készítsenek. Kialakult egy stratégiai gondolkozás. Nem biztos, hogy ezek a stratégiák megvalósultak, de valahol mindenütt visszaköszöntek a később megvalósított elképzelésekben.
Fontos része volt ebben a folyamatban a piactisztulás. Ez a piactisztulásnak a végeredménye volt, hogy több bank eltűnt a piacról. Általában a kisbankok.
Mind az állam, mind a bankok részéről meglehetősen tapasztalatlanok voltunk ebben a folyamatban. Mi ennek a folyamatnak a tapasztalata? Én úgy látom, hogy az egyik nagyon fontos tapasztalat az, hogy konszolidálni csak nagyon gyorsan és radikálisan szabad. Minden olyan bank, amelyikkel ez a konszolidáció nem történt meg, azoknál a később megjelenő költség nagyságrenddel nagyobb annál, mint amit az infláció meg a reálkamatok alapján föl lehetne számítani. A másik dolog, ami számomra még világossá vált az, hogy valójában decentralizált és centralizált konszolidáció kérdésében valószínűleg a decentralizált konszolidáció az, ami járható út, nem a centralizált. Persze itt az állami ügyetlenséget is figyelembe kell venni, a centralizált modell nálunk nagyon rosszul, rossz hatékonysággal működött. Azt kell mondani, hogy a decentralizált konszolidáció és a rossz bank – jó bank szétválasztás az igazán használható modell.
Ezt követően viszonylag gyorsan megtörtént a privatizáció, ami szerencsének mondható, mert a konszolidáció csak beindított egy folyamatot, és tulajdonképpen pénzügyileg szanálta ezeket az intézményeket, de nem állította egy olyan pályára, ami a jövőnek is alapot ad. Ez a privatizáció feladata volt. Amiben azt hiszem, Magyarország abból a szempontból szerencsés volt, hogy stratégiai befektetők, nagyhírű nemzetközi pénzintézetek vettek részt benne. Jórészt tőkeemeléssel valósult meg ez a privatizáció. Ezek alapvető fontosságúak abból a szempontból, hogy ma jelenleg egy jól működő bankrendszere van Magyarországnak. Ezek a cégek kialakították, tovább fejlesztették azokat a belső mechanizmusokat, ami egy modern bankrendszerre jellemzők. De van némi csalódás a privatizációval kapcsolatban, hiszen látszik, hogy amíg a piacot megismerik a bankok, az 1-2 év vagy annál is több idő. Így vannak melléfogások, plusz költségek. Úgy látom, most kezd ez a terület abba az irányba fordulni, hogy stabil bankok jöjjenek létre. Nagyon fontos dolog, hogy Magyarországon nagyon sok zöldmezős bank is létrejött, és ezek a zöldmezős bankok mára már a nagy, meghatározó bankok között vannak. Ez azt eredményezi, hogy ma Magyarország, azzal a reménnyel léphet be az EU-ba, hogy a bankrendszere bírni fogja azt a versenyt, ami ott vár ránk.
Azzal szeretném folytatni, hogy hogyan néz ki a magyar bankrendszer helyzete az elmúlt időszakban. Mik azok a fő tendenciák, amelyek jellemzik ezt az intézményrendszert. A GDP-hez mért mérleg- főösszeg csökken. Tért veszít a magyar bankrendszer, az úgynevezett ROE<FONT FACE="Arial" SIZE=2 COLOR="#ff0000"> mutatók mind csökkenő tendenciát mutatnak. Az adósság előtti nyereség is csökkenő összeget mutat. Azért emeltem ki ezekből a nyereségszámokból a Postabankot, MFB-t meg a Reálbankot, mert azokkal együtt értelmetlen lett volna bemutatni a számokat, mert ott egy egyszerű, több évről felhalmozott veszteség jelenik meg. Nem lehet rendesen értékelni a számokat. Mi van a trend és a tendencia mögött?
Milyen jövőképet lehet felrajzolni ezzel kapcsolatban? Hogy erre választ tudjak adni, először értékelni kell azokat az okokat, amik ezt a folyamatot megmagyarázzák. A makrogazdasági környezetet az első dolog, amiről beszélnünk kell 1998 és 1999 között. Az adatok rendkívül impozánsak, hiszen az 1997-es 5%-os GDP növekedés után, 1998-ban a 4,5% növekedés volt, összevetve az európai teljesítménnyel, nagyon imponáló, most 2000-ben pedig ennél is jobbat várhatunk.
Miért volt ez a visszaesés? 1998 végén a harmadik negyedévhez képest megállt a növekedés, és ez 1999 első negyedévében is folytatódott. Ez a lassulás természetesen az orosz válsággal függött össze. A visszaesés jól látszik a banki mérleg-főösszegekben is. Ebben az időszakban a bankok által nyújtott hitelek körülbelül 6-8%-kal nőttek, 1999. január 1. és 1999. június 30. között. Az infláció ebben az időszakban 10 % körüli szintre esett. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a hozamgörbe lefelé tolódik. A hozamgörbe 7-7,5 %-os csökkenése következett be, és az eltolódás fele 1999-ben 1998-hoz képest. Ez óhatatlanul rontja a nyereséget a bankmérlegekben, hiszen szükségképpen a kamatozó eszközök állománya nagyobb, mint a kamatozó forrásoké. Ez a jelentős mértékű inflációcsökkenés a nyereségre kedvezőtlenül hat.
Van egy nagyon sajátos tényező, mégpedig a sterilizáció kérdésköre. 1997-től 1998 első félévéig igen erős a tőkebeáramlás, a kamatkülönbözet miatti spekulatív tőkebeáramlás. Nagy a bizalom a magyar gazdasággal szemben és ezt nyilvánvalóan sterilizálni kell a Jegybanknak, amelynek költsége megjelenik a Jegybank nyereségében, és ezen keresztül a költségvetésben. Másrészt nagymértékben jelen van a kereskedelmi bankok nyereségességében. Ennek összegét nehéz megítélni, de azért 10 milliárdos nagyságrendekről lehet beszélni. 1998 második felében az orosz válság miatt megszűnik ez a folyamat, de 1998-ban még nem viszi el azt a nyereséget, amit az első félévben realizáltak rajta a bankok. 1998. június 30-án a bankok mérlegen belüli nyitott pozíciója durván 500 milliárd Ft volt. Ez 60 milliárdra csökkent le december 31-re, és 1999 végére gyakorlatilag 0 a mérlegen belüli nyitott pozíció. Tehát ez a jövedelmezőség 1999 végén nem jelenik meg a bankok jövedelmében. Ez az a következő tényező, ami megjelenik ebben az eredményben.
Az utolsó tényező a fejlesztési költségek. 1995-,'96-ban megvalósul a privatizáció, és megindulnak az új stratégiáknak megfelelő fejlesztések. Egy jelentős része 1998-, '99-ben még folyik. 1999-ben készültek fel a bankok igazából a “2000 év” problémára. Ekkor jelenik meg költségként, és ennek voltak pótlólagos költségei a bankszektorban.
Hogyan reagált erre a magyar bankrendszer? Ezen a kis piacon 43 bank működik. Öldöklő verseny folyik ma a magyar bankpiacon. Ebből fakadóan azok a lehetőségek, hogy a kamatmarzsot szélesítse, és így próbálja a jövedelmezőségét növelni, nem állt rendelkezésére. Sőt, a kamatmarzs ebben az időszakban csökkent, az 1998-as 4,5%-ról 4,2%-ra. Egyetlen dolgot tehetett, átrendezte a portfolióját. Elment a vállalati hitelezés irányába a portfolió, és leépültek az állampapírok. Ez azt jelentette, hogy egyrészt kockázatosabbá vált a portfolió, másrészt jövedelmezőbbé. 3,5%-kal nőtt a hitelek aránya a portfolión belül 1998 végéhez viszonyítva. Mindenki tudja, hogy az arányokat elmozdítani, komoly teljesítmény és egy 3,5%-os elmozdulás komoly lépést jelent.
Mik a jövőbeli kilátások és lehetőségek? Gazdasági oldalról kedvezőbbek, hiszen egy erőteljes növekedés mutatkozik ma a magyar gazdaságban. Az elkövetkezendő évben az 5-5,5%-os növekedést sem tartjuk kizártnak. Ez már megmutatkozik a magyar bankok mérlegében is. 1999 második félévében 26%-kal nőtt a vállalatoknak nyújtott hitelek állománya a bankrendszeren belül. Az előző számhoz képest - ami 8% körüli volt - egy nagyon erős gyorsulás van, mert a növekedés most 26%-os. Ha a hitelek állományát mérjük a GDP-hez, akkor azt kell mondani, hogy a magyar bankrendszer növekedett a GDP-hez képest. Az infláció csökkenése valószínűleg tovább fog folytatódni, ha talán nem is olyan mértékben, ahogy a kormány reméli, de mindenképpen csökken. Ebből fakadóan az infláció oldaláról az a probléma, amit az előző szakaszban bemutattam, kevésbé jelentkezik.
A tőkebeáramlás kérdése. A magyar gazdaság viszonylag gyorsan regenerálódott az 1998-as válság után. Ez megmutatkozik abban, hogy 2000 elején és 1999 végén újra megjelenik a sterilizációs probléma. Újra megjelenik a nagymértékű tőkebeáramlás, és ez a banki mérlegekben is látszik. Újra megjelennek a korábbi problémák, mint 1997-ben és 1998-ban. De a jegybank lépései ezt keresztülhúzzák. Ma olyan kicsi a különbség a Magyarországon realizált kamatok és a külföldi kamatok között, hogy ez a folyamat leáll. Azt gondolom, hogy hosszútávon ez a dolog nem egyértelmű. Hiszen egy ilyen átalakuló országnak, mint Magyarország, egyik alapvető jellemzője, hogy a kompetitív szektorban a termelékenység lényegesen meghaladja a többi ország adatait. A felzárkózásnak ez a legfontosabb része, és akkor életbe lép az a<FONT FACE="Arial" SIZE=2 COLOR="#ff0000"> hatás, hogy a belföldi infláció valószínűleg mindig magasabb, mint ami az áruforgalmi termékek inflációja, áremelkedése. Ebből következően tartósan fönn tud állni egy kamatdiszparitás, ami magával hozza a külföldi tőkebeáramlást, és ennek a hatásnak próbál ellenállni a jegybank. De van egy alapvető oka ennek a folyamatnak, és erre lehet időszakonként számolni. Ez a banki nyereségekben meg fog jelenni.
A következő, amiről beszélnünk kell, hogy milyen problémák vannak, amikkel szembe kell néznie a magyar bankrendszernek. Ez a jövőkép, ami azt mutatja, hogy kedvező tendenciák lesznek a banki nyereségre és a banki jövedelemképre, de én azt várom, hogy a folyamat trendje meg fog törni.
Milyen problémákkal kell szembenézni a bankrendszernél kapcsolatosan? Két dolgot emelnék ki, az egyrészt a polarizációt, másrészt pedig a tőkekérdéseket. A polarizáció a verseny miatt nagyon erőteljes a magyar bankrendszerben. A 43 magyar bank közül 17 veszteséges volt 1999-ben, és ezért ezeknek a veszteséges bankoknak nem jelentéktelen a súlya a magyar bankrendszerben, 20% a mérleg-főösszegre vetítve. Úgy látom, hogy ezt egyrészt megoldja az élet a bankfúziókkal, másrészt pedig a probléma kisebb súlyú, mert tőkeerős tulajdonosok állnak a bankok mögött.
Itt térnék át a másik nagyon fontos dologra, a tőkekérdésre. Azért nagyon fontos a tőkekérdés, mert az elkövetkezendő időszakban expanzióra számítok, méghozzá azokon a területeken, amelyek kockázatosabbak és az eszköz-portfólióban fontosak. Van egy strukturális hatás, meg egy dinamikus növekedés is. A kettő együtt azt jelenti, hogy a bankoknak tőkével kell az iramot tartani. A másik oldalon pedig ott van a nyereség a jövedelemképződésben. Úgy tűnik, hogy azok a bankok fognak jól helytállni ezen a piacon, amelyeknek megvan az a háttere, hogy tőkével ki tudják egészíteni ezt a fejlődést. Ezért tartom nagyon fontosnak a tőkét.
Végül egy utolsó dologról szeretnék beszélni, ami a kockázatoknak a mértéke a banki portfoliókban. 1999-ben kockázatosabb lett a bankok szerkezete. A kockázati céltartalék képzése, illetve a minősített portfolió aránya csökkent a bankok eszközállományán belül. Ez nyilvánvaló azzal magyarázható, hogy a konjunktúra fölfelé tart. Itt is nagyon vigyázni kell, mert amikor egy kisebb recesszió vagy visszaesés van, akkor nyilvánvalóan felszínre jönnek ezek a problémák, és azt gondolom, hogy erre nekünk, a felügyeletnek, nagyon oda kell figyelnünk. A közeljövőben lesznek problémák, de rendszerproblémákra nem számítok a magyar bankrendszerben.
Hosszabb távon két dolgot szeretnék kiemelni, amire mindenféleképpen a magyar bankrendszernek megfelelő választ kell adnia.
Az egyik az EU-hoz való csatlakozás, amelyre vonatkozóan én optimista vagyok. Azért vagyok optimista, mert a bankrendszer mögött európai és amerikai nagy bankok állnak. Azt valószínűsíthetjük, hogy valószínűleg nagy rendszerek fiókjává fognak válni a magyar bankok. Éppen ezért a versenyben valószínűleg meg fogják állni a helyüket.
A másik kérdés a bázeli irányelveknek a módosulása, ami nagy kihívás. Az ország kockázatoknak nagy jelentősége van itt, és várhatóan megváltozhat Magyarország besorolása. Ez a bankok szempontjából nem feltétlenül jó, hiszen az a következménye, hogy a nekünk hitelt-nyújtókat, azokat egy más kockázati kategóriába kell besorolni. Esetleg az intézményeket is, mert rávetül az ország besorolása az egyes intézményekre. Azt gondolom, hogy ezekkel a problémákkal a magyar bankrendszernek meg kell küzdeni. Azzal a problémával, ami általános a világon, hogy a tőkeközvetítésben a versenytársak megerősödnek. Ez egy természetes folyamat, ezért a magyar bankoknak valószínűleg továbbra is a szolgáltatásban kell megerősödni.
2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el.A hozzászólók IDE kattintsanak!