Vissza
a kezdőlapraMagyarország reneszánsza a 3. évezredben dr. Németh Szilárd
Kultúra, Művészet, OktatásSzekcióvezetői értékelés a plenáris ülésen
A Kultúra, Művészet, Oktatás szekcióban tizenkét, nyugodtan mondhatom, nagyon magas színvonalú és nagyon értékes előadás hangzott el. Nekem, mint szekcióvezetőnek most az a feladatom, hogy összegezzem ezt a tizenkét nagyszerű előadást, de hogy jövök én ehhez, amikor volt tanárom, iskolám neves egykori diákja, illetve az adott szakmának kiemelkedő szaktekintélyei adtak elő. Ha megbocsátanak, nem vállalkozom erre, inkább azt teszem, hogy felvillantok egy-két képet az elmúlt napból. Engedjék meg nekem, hogy nagyon röviden, kitérjek arra, hogy ez a konferencia hogyan jött létre és szervezésekor milyen félelmeink voltak. Tudom, hogy ez nem feltétlenül az én tisztem, de úgy gondolom, hogy a szekcióban elhangzott előadások nagyon jól visszatükrözték ezt és egy picit érthetővé válik majd az összefoglaló. Először is a bőség zavarával küszködtünk, hiszen annyi rendkívül jó előadót, és azt hiszem minden szekcióvezető nevében mondhatom, rendkívül jó előadót tudtunk felvonultatni és borzasztóan féltünk attól, hogy ezek az előadók az utolsó pillanatban, egyéb fontos teendőikre hivatkozással esetleg nem fognak megjelenni. Hála istennek ezek a félelmeink nem igazolódtak be! A másik félelmünk az volt, hogy a hivatásos politika rátelepszik erre a konferenciára és azt kell mondjam, hogy a hivatásos politika távol tartotta magát ettől a konferenciától és én úgy gondolom, hogy ez ennek a konferenciának az előnyére vált. Sok hivatásos politikus megjelent ugyan a konferencián előadóként, de nem mint politikus, hanem mint szakember. És a szó igazi, nemes értelmében, mint szakember jelent meg és hozzá tudott tenni ahhoz, amit ez a konferencia célul tűzött ki magának.
Ezen rövid bevezető után rátérnék a Kultúra, Művészet, Oktatás szekcióban elhangzottakra. A konferencia kezdetekor nagyon sajnáltam azt, hogy szekcióvezetőként más szekciók előadásait nem tudom meghallgatni, pedig valószínűleg sok olyasmi elhangzik majd, amiről ebben a szekcióban szó sem esik. Ez a félelmem nem igazolódott. Volt szó nálunk is pénzről, tőkéről, idegenforgalomról, kereskedelemről, szociálpolitikáról és foglalkoztatáspolitikáról, de hála istennek mondhatom, egy kicsit másként mint a szakmai szekciókban és erre a máskéntre szeretnék kitérni. Andrásfalvy Bertalan úr tartotta a nyitóelőadást és tulajdonképpen ez az előadás megadta az alaphangját a szekciónak és a témaköreit is teljes körűen felölelte. Beszélt pénzről és mint említettem, másként beszélt a pénzről, mint ahogy ez az erre szakosodott szekcióban történt. Pénzről, ami nincs, nagyon kevés szó esett. A pénzről, ami tulajdonképpen elegendő, csak másként kellene elkölteni, több előadó is beszélt. Gedai István, Petró Bálint, Tóth Erzsébet, Kerényi Imre, Szabó Imre, Bencze Lóránt, Kindler József és Maróth Miklós. Szinte minden előadásban elhangzott, hogy jelenleg a kultúra, művészet, oktatás terén található pénz, nem biztos, hogy jól költődik el és tulajdonképpen ők a választ is megadták arra, hogy hogyan kellene ezt a pénzt elkölteni. Egyértelműen az előadásokból az következett, hogy ezt a pénzt tőkére kellene elkölteni, mégpedig szellemi tőkére, szellemi tőkefelhalmozásra. Hogyan lehet ezt a szellemi tőkefelhalmozást elérni? Több előadó foglalkozott azzal, hogy bár rengeteg nagyon jó szakemberünk van a világban és keresik a magyar szakembereket, az általános műveltségi szinttel baj van. Tulajdonképpen az általános műveltségi szint, szinte pénz nélkül is emelhető és ehhez a jelenlegi oktatási rendszer némi átdolgozására van szükség. Gyakorló egyetemi tanárok, főiskolai tanárok tartották az előadást, illetve olyan művészetben gyakorlati szakemberek, akik tudják, hogy miről beszélnek. Az, hogy az általános műveltségi szint hogyan emelhető, erre különböző megoldásokat javasoltak és én azt hiszem, hogy együttesen van igazuk. A súlypontok nyilván mindenkinek szakmájához képest kicsit eltolódtak. Ennek megfelelően Maróth Miklós professzor úr arról beszélt, hogy a humánképzésre kell borzasztóan nagy hangsúlyt fektetni, ezen belül is a nyelvtanításra.
Tóth Erzsébetnek is az volt a problémája és a jogos problémája, hogy ma Magyarországon el lehet végezni úgy egy gimnáziumot, sőt nagyon sok egyetemet is, hogy mozgókép kultúráról semmit nem hall az ember, ami valahol az általános műveltségi szinthez vagy ennek emeléséhez hozzátartozik.
Jó lenne, ha a gimnáziumot gimnáziumként, tehát humán képzésként élnénk meg, az egyetemet és a főiskolát pedig annak aminek ezt valóban létrehozták. Tehát az egyetem a magas szintű elméleti képzés műhelye legyen, a főiskola pedig a gyakorlati szakemberek képzésének a helye. Ebben nagyjából egyetértettek az előadók, látszólagos ellentétek voltak, de hát természetesen ezek is a súlypont eltolódás miatti látszólagos ellentétek. Abban is egyetértettek, hogy az általános műveltségi szint emeléséhez nem kell nagyságrendileg több pénz, mint ami most rendelkezésre áll. Egyszerűen olcsóbb általános szintű ismereteket kell magas szinten adni, mint fölöslegesen tömegeket ellátni olyan szakismeretekkel, amiket nem fognak használni.
Az előadók egybehangzóan egy másik problémát is felvetettek. Az erkölcs, az erkölcsi nevelés hiányát. Több előadó megjelölte ennek az okát és hátterét is: nevezetesen, hogy a második világháború után egy tulajdonképpen értéksemleges vagy múltbeli értékeket kifejezetten leromboló és hagyományokat nem tisztelő társadalom alakult ki. Tudatosan alakították ki ezt a társadalmat és innen elég nehéz visszajutni arra a szintre, hogy erkölcsről, erkölcsi nevelésről, morálról lehessen beszélni és hogyha erről beszélünk, akkor azt mindenki meg is értse. Tulajdonképpen elvesztettük – és erre Andrásfalvy professzor mutatott rá –azokat a népi, nemzeti gyökereinket, amikből táplálkozott a magyar kultúra, táplálkozott a magyar művészet és ez rányomta bélyegét a magyar oktatásra is.
A konferenciának a szerepe nemcsak az volt, hogy a meglévő problémákra rámutasson, hanem, hogy előremutasson. Ezt a kiútkeresést majdnem minden előadó megemlítette, hogy igen is szükség van Magyarországon a hagyományaink megismerésén alapuló erkölcsi és morális nevelésre, ennek az újjáélesztésére, valamint az előbb már említett általános képzés szintjének és időtartamának emelésére. Mihelyt elérünk egy megfelelő általános képzési szintet, utána tudunk gondolkodó, és logikusan gondolkodó szakembereket kiképezni, hiszen ebben jártas előadóink szerint szakmai ismereteinket napról-napra meg kell újítani Tulajdonképpen a kiútkeresés és a kiút megtalálása nem annyira reménytelen, mint amennyire ezt gondolnánk, hiszen ennek a munkának az alapműhelyei és az alapjai megtalálhatók ma Magyarországon, úgy a színházban, mint az építészetben, a főiskolákon. Ahonnan el lehetne kezdeni az építkezést és el lehetne indítani Magyarország kulturális, művészeti és oktatási reneszánszát.
Úgy gondolom, hogy igazából ezzel a szekcióüléssel nem végeztünk el semmit, csak elkezdtünk valamit. És az a véleményem, hogy a Magyarország Felemelkedéséért Alapítvány és a jelen konferencia szekcióvezetői készek arra, hogy ezt a kiútkeresést, talán előremutatást folytassuk és nagyon kérem a hallgatóságot, folytassuk együtt!
2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el.A hozzászólók IDE kattintsanak!