Vissza
a kezdőlapraMagyarország reneszánsza a 3. évezredben Szabó Imre
A zenekultúra, zeneoktatás és művészképzés az ezredfordulón
Eltérően Falvy Zoltántól, én nem zenei szakelőadásra jöttem, hanem a zene jelentőségéről, és általában a szlovákiai zenei helyzettel is szeretnék foglalkozni. Tekintve, hogy a zenei tanulmányaim kezdetei Budapesthez kötnek, külön örömömre szolgál, hogy most itt tarthatok a zenéről előadást. Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy a második és harmadik évezred fordulóján joggal érezzük úgy: rohanó tempóban élünk. Kevés az időnk a kikapcsolódásra, hogy az élet mindennapi kihívásait gördülékenyen és akadálymentesen, magunkba vetett önbizalmunkban megújulva és pozitív belső erővel feltöltve viseljük el. Feltehetjük a kérdést, hogy vajon felgyorsult világunkban milyen hely jut a művészeteknek, így a zeneművészetnek? Az igényes és értékálló zene minden időben az emberi lélek legbelsőbb húrjainak megszólaltatásával képes olyan érzelmek kifejezésére, amelyeknek gyakran még a szóbeli megfogalmazása is körülményes. Korunk versenyorientált világában a zene kiegyensúlyozottságot sugárzó élménye iránti igénynek fontos szerephez kell, jutnia. A zeneművészet gyöngyszemei az emberiség számára örök értéket képviselnek. Itt most természetesen az úgynevezett komolyzenéről beszélek, de idetartozik természetesen népzenénk gazdag kincsesháza is. Ezek értékállósága nem összehasonlítható a könnyű műfajéval, amely ma elsősorban az igénytelen szórakozás szolgálatában áll. Gondolok itt elsősorban az olyan stílusú zenére, hogy megyek az utcán, és az autón keresztül dübörög valami. Ezt már nem is lehet zenének nevezni, hanem csak zörejek halmazának, és ez ellen valamilyen úton-módon valóban fel kell lépni. De szerintem nem azzal, hogy szidjuk, hanem éppen, hogy az ellenkező műfajnak kell a lehető legnagyobb teret biztosítani. Tehát mondhatnám úgy is, hogy az a zene az értékállóbb, amelyet megszületése után sok évvel is játszani fognak, még ha esetleg más formában is. Nagyon leegyszerűsítve úgy szoktuk mondani, hogy a zene nemesíti a lelket. Ha belepillantunk a történelembe, azt tapasztaljuk, hogy a primitív népek sokszor mágikus erőt tulajdonítottak a zenének. A zenébe vetett hitüktől várták az esőt, napfényt, betegségek megszűnését, stb, stb. Tehát úgy is lehet fogalmazni, hogy a zene a kezdetektől fogva a gondolatok tárházának hordozója és a megismerés átvitt értelemben vett közvetítője. Miért is hallgatunk zenét?
Ha elmegyünk, miért is megyünk el hangversenyre? Úgy érzem, azért, hogy szép, lelket gazdagító élményben legyen részünk. Az ember vágyódása a szép és tökéletes iránt, születése óta benne van. Mai világunkban, itt már ezt többen említették, a lényegében az értékek devalvációjának lehetünk tanúi. Aki viszont meg tudja különböztetni az értékest az értéktelentől, az könnyebben leli meg a saját boldogságát is. Az anyagi jólét nem elégséges, ehhez lelki gazdagságnak is kell társulnia. A lelki gazdagság minden társadalom fejlődésének fontos részeleme. Aki lelkiekben szegény, az sokszor csak keresi sajátmaga helyét az élet rengetegében. Annak az embernek az érzelemvilága gazdagabb, aki lelkiekben is igényesebb. Zenei nyelvre lefordítva, akik ismerik Bachnak pl. A fúga művészete c. művét vagy akiknek Beethoven szimfóniái is örömet nyújtanak, azok előtt az élet szépségeinek egy kapuja biztosan kinyílott. Az ilyen öröm jogosan igazi értéket képvisel. Ezek a zeneművek érzelmeinkre hatnak, felfrissítik lelki világunkat, benyomást gyakorolnak ránk. Ez azért van így, mert amit hallgatunk, az tartalmilag egységes és különleges tehetséget adó munka eredménye. A zene azért is csodálatos dolog, mert nyelvezete nyelvtől függetlenül, minden nemzetnek a zenekultúrája, ennek az egyén részéről való ismerése szerves részét képezi a nemzeti közösséghez való identitástudat erősítésének. Ennek felismerése egy kisebbségi magyar számára hatványozottan érvényes. Ezt elősegítendő, az anyaország szerepe nagyon fontos a kisebbségi magyarság önazonosság tudatának erősítésében. Magyarország szempontjából kiindulva, a szomszédokkal való kulturális kapcsolatok intenzívebbé tétele nagyban hozzájárulhat a még létező görcsök oldásához. Számunkra az is az egyik útja lehet annak, hogy elismertessük: ami a mi kisebbségi identitásunk megőrzéséhez nélkülözhetetlenül szükséges, az nem a másik a többség ellen irányul, hanem egymás kölcsönös elismerését és boldogságát szolgálja. Kicsit megállnék március 15-dikénél: a Magyar Kulturális Központ Pozsonyban magyar napokat rendezett. 15-én a Filharmónia termében hangverseny volt, és ezek a rendezvények általában úgy szoktak elsülni, hogy zömmel összejön a magyarság. De sétálva a szünetben nagy megelégedéssel konstatáltam, hogy nagyon sok szlovák szót hallottam, tehát a szlovákok is eljöttek erre a rendezvényre. Ez is egy bizonyos szignál lehet, úgymond a helyzet javulására. Minden társadalom színvonalának egyik felmérője, hogy a kultúra részterületein milyen értékek létrehozására képes, és hogy milyen az ezek iránti igény. Ehhez feltétlenül szükséges a kultúra minden szintű anyagi támogatása. A kultúrateremtés anyagi támogatás nélkül szinte elképzelhetetlen. Tehát az előzőekben hangzottak alapján ez azért fontos, mert aki a lelkiekben gazdagabb, az az életet is máshogy szemléli. Aki a zenén keresztül fel tudja fogni, mi az, ha valami szép és tökéletes, az ezt a hajlamát az élet más területein is kamatoztatni tudja. A zeneértés tehát közvetlenül hozzájárul az ember kulturáltságának széles talajon való kiépítéséhez, ami rendkívül fontos egy egészséges társadalom létezéséhez. A művészetek, így a zene iránti fogékonyság az ember veleszületett adottsága, de csak adottsága, és ahogy az sok minden mást az életben, úgy ezt is tanulni kell. Tehát eme fogékonyság nagy mértékben függ az oktatásunk milyenségétől. De vajon milyen a szlovákiai oktatás általános helyzete, és ezen belül milyen helyzetben van a zeneoktatás? Egy kicsit kitérnék az oktatás általános helyzetére, Szlovákiában. Itt tulajdonképpen az 1989-es változások óta nem született az egész oktató-nevelő tevékenységet átfogó, a kor követelményeinek megfelelő, új koncepció. Részfeladatokra készültek munkák, de az 1992-ben megfogalmazott, az európai szintű Konstantin tervezetet a Me?iár kormány tulajdonképpen figyelembe sem vette. A megvalósítás szándékával a Millennium-tervezet az első komoly munka. Sajnos a tervezet széles körökben még kevésbé ismert, viták folynak róla. Ezért fontos lenne, hogy a pedagógus társadalom ezt részleteiben is megismerhesse, és véleményt alkothasson róla. Melyek azok az elvárások, amelyeknek egy ilyen tervezetnek meg kell felelnie? Mindenekelőtt elemezni kell a társadalmi-gazdasági helyzetet, amelyben az oktató-nevelő munka megvalósul. Foglalkozni kell a társadalmi fejlődés lehetséges irányaival. Meg kell határoznia az általános célokat, és elsősorban azt, hogy mely változások nélkülözhetetlenek az oktatás megújult koncepciója terén. Itt szintén sokan említették a globalizációt. Természetesen ezt nem úgy értem, hogy a globalizációnak minden téren utat és szabad teret kell engedni, mert még ha változtatásokat is kell végrehajtani, ugyanúgy gondolkoznak sokan itt is, mint odaát. Itt is csak abban hajtunk végre változtatást, ami valóban fontos. De ami jó volt és bevált, azon nem szabad változtatnunk. Úgy érzem elsősorban az nagyon fontos, hogy az egész életen át tartó művelődés mindenki számára fontos legyen. Ebben kulcsszerepet játszik a jól képzett pedagógus. Fontos ez, annál is inkább, mert az oktatás helyzetével foglalkozó felmérések szerint az utóbbi időben az oktatás színvonala csökkent Szlovákiában. Ezt társadalmi problémaként kell kezelni. Helyre kell állítani a pedagógus szakma megbecsülését, társadalmi szerepét és ezen sajnos a pedagógusok alacsony bérezését is értem. A pedagógusok átlagbér alatti keresetét látva nem csodálkozhatunk azon, hogy főiskolánk frissen végzett pedagógusai sok esetben más pályán keresnek érvényesülést. Ha ezekre a gondokra a közeljövőben nem találunk megoldást, akkor oktatásunk nem tud majd közeledni az európai elvárásokhoz. Kisebbségi pedagógus utánpótlásunk nem jár sima úton. A szlovákiai magyar pedagógusképzés helyzetében az elmúlt tíz év demokratikus változásai ellenére nem a pozitív elmozdulás, hanem inkább az egyhelyben topogás a jellemző. Nem tudom, mennyire tudják róla, változatlan a probléma Nyikla kérdésében. Itt elsősorban arra gondolok, hogy az elmúlt tíz évben az oda jelentkező magyar pedagógus jelöltek száma nagyon lecsökkent. De mivel is függ ez össze? Tulajdonképpen nem megoldott a főiskolán belül a pedagóguskérdés. Én csak a zenéről kaptam kicsit pontosabb információt. Arról van szó, hogy lényegében a tantárgyak felét szlovákul oktatják, tehát így a magyar terminológia nem is kerül be, és szlovákul is vizsgáznak. Nem is ez a baj, hogy szlovákul is vizsgáznak, hiszen mindenki megtanul szlovákul, hanem ha egy pedagógus magyar iskolába megy tanítani akkor a szókincse is nagy mértékben szűkül. Manapság tudatosítani kell, hogy az iskolán kívül nagyon sok egyéb formája létezik az információszerzésnek. Ezért a ma iskolájának a hagyományos információ átadásán kívül másra is összpontosítania kell. Gondolok itt az információkeresésre, ennek átadására és feldolgozására is. A klasszikus tárgyi tudáson kívül nagy szükség van az új, még ismeretlen irányába ható motivációra, az értékek ismeretére és nem utolsó sorban a kommunikációs készségre. Tehát az oktatás keretei átalakításra várnak. A tanulókat az egész életen át tartó foglalkoztatottságra kell felkészíteni úgy, hogy a felkészítés egyre inkább a középiskola utánra tolódjon és az egész életen át tartó művelődés eszköze legyen. Korunk elvárásai a jól képzett szakemberekkel szemben igényesebbek, mint amit iskoláink nagy átlagban nyújtani tudnak. A világ globalizációja az egyén számára növeli a konkurenciaharcot. Erről már sokan beszéltek itt s, hogy most ez mennyire jó, mennyire rossz arról valóban sokat lehetne beszélni. Versenyben maradni csak folytonos megújhodással lehet. Szlovákia és a környékbeli posztkommunista országok fejlődése, a Nyugat-Európa országaihoz való felzárkózása polgári alkotókészségétől, eredetiségétől függ. A fejlődés legfontosabb forrása, amivel mi rendelkezünk, a műveltség. Ha magasabb művészi szintet akarunk elérni, többet kell költenünk az alkotásra. És itt kanyarodnék vissza a zeneművészethez. A magasabb műveltségi szint elérése nem lehetséges a teljes kulturális színvonalunk emelése nélkül, hiszen a kultúrateremtéssel magát az alkotást támogatjuk. Tudatosítanunk kell, hogy anyagi értékeink feltételeinek megteremtése kulturális színvonalunk függvényének is tükörképe, ennek értelmében a művészetek, így a zene iránti fogékonyságunk minőségétől függ. A jövő feladata, hogy a szlovákiai alapiskolai zeneoktatás a jelenlegihez képest méltóbb helyet kapjon oktatási rendszerünkben. Én, mint zenész valamikor egy kicsit talán elfogultan szoktam nyilatkozni, arról hogy középiskolában, miből kell érettségizni. Ami az alkotó tevékenységet illeti, kiemelném az irodalmat. Irodalomból kell tudni Shakespeare-ről, Jókairól, Aranyról valamit. De hol vannak a zeneszerzők, és hol vannak a művészeteknek az egyéb ágai? Gondolok itt a filmre, színházra, képzőművészetre. Ezekről egy középiskolás nagyon, nagyon keveset tud. És itt nem látok túl sok reményt, hiszen nálunk heti egy óra a zeneoktatás. Az alapiskolákban (mi alapiskolának mondjuk) nem várható valamiféle változás. Ráadásul el mondhatnám azt is, hogy hát bizony a pedagógusainknak a felkészültsége is bizonyos szempontból alacsony. Az egyik kollégám említette a múltkor, hogy kiesett egy zenepedagógus, és valakinek helyettesítenie kellene. Ekkor egy olyan tanár jelentkezett akiről kiderült, hogy még a kottát sem ismeri, de hát azt mondta, hogy ő milyen jól tud énekelni. Tehát a szakmabeliség lényegében zsákutcába kerülhetne, ha ez így folytatódna. Ezenkívül Szlovákiában nagyon kevés az ének-zene szakos alapiskola. Magyar csak egy van: Komáromban a Marián ének-zene szakos egyházi alapiskola, amely tulajdonképpen az iskola igazgatójának aktivitása folytán jött létre- többről jelenleg nem tudok. Tehát itt egy kicsit leépülőben van az alapszintű és a középiskolai zeneoktatás. Gondolom, mi ebben még elég nagy hátrányban vagyunk, tekintve, hogy itt azért Kodály Zoltánnak nagy szerepet lehet tulajdonítani abban, hogy legalább ilyen színvonalon áll a zeneoktatás, még ha kritikák is érték. Ha már említettem a komáromi zeneiskolát, szólnék az egyéb kisebbségi magyar zenei rendezvényről is, amelyekből annyira kevés van, hogy érdemes legalább itt szólni róla. Itt gondolok elsősorban a Galántai Kodály- Napokra- ez is kórusfesztivál, minősítéssel egybekötve. Említeném a komáromi Egyházzenei fesztivált, ezt is minden évben megrendezzük. Ez is a kórusok szemléje, zömmel magyar, de természetesen szlovák kórusok is vannak. De említenék egy más jellegű rendezvényt is. Kadosa Pál Léván született, ahol az emlékére zongoraversenyeket rendeznek. Ez is magyar rendezvény, nem lehet azt mondani, hogy csak magyar, de a jelentkezési íveket lényegében a magyar részre küldik oda, ahol a magyar lakosság is él. De nincs meggátolva, hogy szlovák is jelentkezzen. Zsűritagok mindig jönnek Budapestről is. Megemlíteném még, hogy kétszer vagy háromszor volt középiskolásoknak meghirdetett Bartók-verseny is és nagyon meglepő volt, hogy erre milyen nagy számban jelentkeztek. A versenyt olyan helyeken tartották, ahol Bartók is megfordult. A nagyobb zenei tehetséghez kötött hangszer- és énekoktatás a magyarországihoz hasonlóan, Szlovákiában is lényegében három szinten mozog.
Az alapfekvő zeneiskolák széles hálózata mellett a középfokú konzervatóriumokban, és a Pozsonyi Zene- és Drámaművészeti Főiskolán, illetve a Besztercebányai Zene- és Drámaművészeti Akadémián folyik. A közép- és felsőszintű zenei oktatás az elvárásaiban lényegében megegyező, részleteiben bizonyos pontokon eltérő elvárásokon alapul. Itt van különbség a magyar és a szlovákiai zeneoktatásban. Itt, ha jól tudom, a 60-as években végrehajtottak egy császárvágást: a zenei szakközépiskola, azt hiszem, ha tévedek, javítson ki valaki - 4+3 rendszerű volt és ez tanári képesítést adott alapszinten a hangszeroktatásra.
Nálunk a zenei szakközépiskola tulajdonképpen kenyeret ad a diák kezébe. A negyedik év után van az érettségi, és ez után még 2 év tanárképző. A törvényben benne van, hogy mindenkinek, aki alapszinten oktat, főiskolai végzéssel kell rendelkeznie. Ez a jövő nagy kihívása, hogy mi a jobb. Én magam is tulajdonképpen először gimnáziumot jártam, az után folytattam konzervatóriumban a tanulmányaimat. Sokszor dilemmában vagyok, mert a konzervatórium egyoldalúan beszűkít, ugyanakkor tágas teret nyit a tehetségnek. A beszűkítést abban látom, hogy aki abba az intézménybe bekerül, annak számára lényegében beszűkül az a továbbképzési lehetőség, amit egy más középiskolás megkap, vagy akár egy zenei szakközepes is, mert itt a nyelven és hittanon illetve etikai nevelésen kívül az összes tantárgy szaktantárgy, zenei tárgy. Tehát se földrajz, se matematika, se biológia nem létezik. Ezt én sokszor nagyon hiányolom, és amikor beléptem abba az intézménybe, akkor azt mondtam az osztálytársaimnak, hogy én itt bevezetnék egy tantárgyat, és ez a matematika lenne. Persze, ezt ironikusan mondtam, de ez a gondolkodási mód egy előadóművész számára szerintem fontos, a zene logikus felépítése az, hogy egy zeneművet fel tudjon építeni, gyakran igényel matematikával összefüggő, logikus gondolkodásmódot. És ezt én sokszor hiányolom.
Az oktatásról: A millennium tervezet szintén foglalkozik ezzel s hogy, a szakemberek milyen megállapodásra fognak jutni azt majd a jövő dönti el, én a magam részéről szeretném támogatni azt, ami esetleg itt is van, és gondolom, más országokban is, és ami lényegében nagyobb teret nyitna a zenészeknek is a zeneművészek képzéséhez is, hogy ti. önálló tanárképző fakultások legyenek, amelyek, ha jól tudom már egyre inkább önállósodnak, Debrecenben vagy Szegeden a Budapesti Zeneakadémia mellett. Tehát az, hogy melyik út lesz járható, majd eldől. A szlovákiai magasabb szintű zeneoktatás alapjai közvetlenül az első világháború után Pozsonyban teremtődtek meg. Pozsony, mint Szlovákia jelenlegi fővárosa, két nagy közép-európai kulturális központ, Budapest és Bécs között fekszik. Pozsony, mint nagyon régi város, jelentős hagyományokkal bír. A 18-ik században sok főnemes tartózkodott itt, és többeknek saját zenekaruk is volt. A város szülöttei közül kiemelném a korábbiak közül Johann Nepomok Hummel<FONT FACE="Arial" SIZE=2 COLOR="#ff0000"> nevét, de többször hangversenyezett itt Haydan, Mozart, és Beethoven, Liszt Ferenc karrierje is itt kezdődött Pozsonyban. Budapest, és elsőségben Bécs közelsége bizonyos szempontokból negatív hatást is gyakorolt Pozsonyra. Nem teremthette meg a zenei tehetségek felkarolására alkalmas zenei intézmény létrejöttének feltételeit. Így aki a múlt század második felében, magasabb szinten akart zenét tanulni, az Budapesten vagy Bécs neves intézményeiben próbálkozott. Ilyen szempontból figyelmet érdemelt Albrecht Sándor század eleji tevékenysége, akinek köszönhető az első városi zeneiskola megalapítása. Albrecht a budapesti zeneakadémia növendéke volt. Tanárai Koessler Thomán és Bartók voltak. Az első világháború után a pozsonyi zenei élet szervezésével is foglalkozott. Mikor Roupelt lépett fel aktívan. Neki köszönhető a mai konzervatórium elődjének szó szerinti fordításban az első szlovákiai zeneiskolának a megalapítása. Roupelt Lipcsében tanult, Pozsonyban, ’19-ben telepedett le. Említést érdemel, hogy ennek az iskolának volt növendéke a 20-dik századi szlovák zene talán legnagyobb képviselője Eugen Sucho? is. De természetesen mások is. A 20-as években az önálló szlovák kultúra feltételeinek létrejöttében fontos szerepet játszott a cseh oldalról érkezett segítség. A pozsonyi iskolát a 20-as, 30-as években több vidéki zeneiskola megalapítása is követte. A többi konzervatórium létrejötte már a második világháborút követő időszakra esik. Jelenleg Szlovákiában még Kassán, Zsolnán, Besztercebányán van állami konzervatórium, és Nagytapolcsányban magániskolaként létezik konzervatórium. Ezek a zeneiskolák képezik a zeneiskolai oktatóképzés alapbázisát, ahogy már említettem. A konzervatóriumok végzősei így felsőbb szintű középiskolai képesítéssel rendelkeznek, ami alkalmassá teszi őket a zeneiskolai hangszeres - illetve énekes oktatásra. A főiskolai szintű művészképzés Szlovákiában csak a ’40-es évek végén, a Zene- és Drámaművészeti Főiskola megalapításával indult be. Itt szintén egy bizonyos eltérés mutatkozik, a zenészek, színészek, filmesek ugyanis lényegében egy főiskola égisze alatt tanulnak. Voltak próbálkozások, hogy a 89 után szétválasszák az intézményt legalább két intézménnyé, de ez nem sikerült. Megjegyzem, hogy a konzervatóriumban is folyik középiskolai színészképzés, ha rajtam múlna, én szintén szétválasztanám. Nem szeretném bonyolítani a helyzetet, de a zenészek magaviselete rendszerint jobb, mint a színészeké. Ennyi csak ennek a margójára. A főiskola megalapításánál a szlovákiai zenei élet, kimagasló egyéniségei voltak jelen, akik közül többen voltak olyanok, akik zenei műveltségüket részben vagy teljesen Budapesten szerezték meg. Gondolok itt például Szapolai Hiller Ernőre, aki a 30-as, 40-es években zeneakadémiai tanár volt. A Szent István Bazilikának volt a művészorgonistája. Vagy Renjter Lajosra, aki ’45-ig a Rádiózenekarnak volt a vezető karmestere. Ők ketten, ha jól sejtem, tulajdonképpen a zűrös politikai helyzet miatt honosították vissza magukat, a mai szlovák területre. De gondolok itt Németh Istvánra is, aki a pozsonyi dómnak volt az orgonista karnagya. Ő szintén Budapesten végzett. Ez a pozsonyi főiskola jelenleg is a szlovákiai művészképzés legmagasabb szintű intézménye. A főiskolai tanulmányokra pályázók nagy száma jelzi, hogy sokan szeretnének felsőszintű, művészi képzésben részesülni. De vajon hányukból lesz a főiskola elvégzése után elismert előadóművész? Kik azok, akiknek teljesülhet ez az álmuk? Zenében tehetség és tökély nem ugyanaz. Földes Andor könyvében olvastam Kodály Zoltán egyik megállapítását, amelyet egy interjú során tett, s amely szerint édeskeveset számít, amit egy muzikális, tehetséges gyereknek 18 éves koráig produkál. Vagyis az a lényeg, hogy élete további szakaszában mire lesz képes. Ez nagyon elgondolkoztató megállapítás s, a jelenlegi helyzetünkben viszont több kérdést felvet. Ha egy tehetséges fiatal a főiskola elvégzése után a hangszerét nem akarja félretenni, az csak további szívós munkával lehetséges. Ez az alapja. Fontosnak tartom, hogy a fiatal tehetségek minél több lehetőséget kapjanak művészetük bemutatására. Vagyis nagyon fontos a motiváció. Ma nincs lehetőség, és ezt látom odaát is, hogy a lehetőségek szűkülőben vannak, ami sajnos a rossz gazdasági helyzettel függ össze. Sokan elvégzik a főiskolát, diplomát szereznek, és lényegében örülnek, ha elhelyezkednek valamilyen zeneiskolai tanári pályán. Ez nem nagyon jó jel, mert így sok tehetséges ember mellékútra kényszerül. Ha számba vesszük a lehetőségeket, hangszeres zenész számára, mi marad? Illetve az énekesek számára? Szlovákiában van három operatársulat: Pozsony, Besztercebánya, Kassa. Ez az énekesek számára a lehetőség. A zenekarok számában, úgy érzem, még rosszabb a helyzet. Lényegében három önálló szimfonikus zenekar létezik. Ezek közül is az egyiket megpróbálták megszüntetni. Gondolok itt a Pozsonyi Rádiózenekarra, amely a legidősebb zenekar Szlovákiában. Tehát ha valaki legalább aktívan akar zenélni és ezt állandó fizetésként is szeretné magának biztosítani, akkor ez a három lehetősége van, illetve van még a Zsolnai Kamarazenekar, amely lényegében egy kibővített, kisebb szimfonikus zenekar. Ez még Beethoven, Mozart szimfóniák előadására alkalmas, esetleg Mendelssohnra, de nagy, romantikus műveket nem tudnak bemutatni. Tehát a lehetőségek lényegében így beszűkültek. És nem is várható, hogy jobbak lehetnének a jövőben, mert tudom, hogy ezek lényegében közpénzen működő zenekarok, vagyis a költségvetési pénzekből működnek, és állandóan lefaragnak ezekből. De mondhatnám úgy is, hogy ami a tehetségeket illeti, fontos, hogy a művészetet a tehetséges egyén egy egész életre szóló hivatásként tudja kezelni. Ennek viszont megfelelő tanár híján nehéz eleget tenni. Tehát a tanár szerepét nagyon fontosnak tartanám. Tehát a kezdetektől a legfontosabb az olyan hozzáértő tanár, aki annyira szereti a gyereket, mint a zenét. A jó zenepedagógia jelentős alapelve, hogy a tanár a szakmai ismeretei mellett értsen a tanuló nyelvén, és tudja, hogyan kell vele bánni. A művészi színvonalú előadói tehetség nem mindig feltételezi a jó tanári képességeket. Itt természetesen az alapszintre gondolok. Főiskolai szinten szerintem nagyon fontos, hogy olyanok kapjanak lehetőséget a főiskolán a tanításra, akik a nehéz helyzet ellenére maguk is aktív zeneművészek. Tehát az a tanár jó tanár, aki maga is meg tudja mutatni, amit elképzel mert, ha csak elméleti síkon beszél róla, az kevésbé hiteles. Tehát fontos a rokonszenves tanári egyéniség, akinek hatására esetleg még a zenével szemben semleges beállítottságú gyerek is zenekedvelővé válhat. A tanárnak személyiségnek kell lennie, akinek úgy kell tudnia megszerettetni a zenét, hogy a diák azt ne vegye nyűgnek, de aki a gyerekkel szemben egyúttal igényes is tud lenni. A tanár személyisége, egyénisége a tanulmányok minden szakaszában döntő jelentőségű. A felső szintű képzésnek viszont alapeleme, hogy minden növendéket egyéniségként kezeljünk, amit én a tanári praxisomban úgy alkalmazok, hogy ha ketten is játsszák ugyanazt a művet egy időben, jelentős eltérések mutatkozhatnak. A tanár főszerepét abban látom, hogy tudjon irányt mutatni, tudja a növendéket vezetni. És ehhez széleskörű szakmai ismeretekre van szükség. Nekem tulajdonképpen abban a szerencsében volt részem tavaly, hogy a szikrát ahhoz, amit most is csinálok odahaza, éppen itt kaptam Budapesten. Egy olyan tanártól, akit méltán tudok ilyen minősítésben jellemezni, mint ahogyan az előbb elmondtam. Tehát fontos a széleskörű szakmai ismeretek megszerzése, és hogy ezek később biztos alapul szolgáljanak az önálló művészi munka folytatásában.
Talán zárógondolatként annyit: az a zenei egyéniség, aki saját művészetével meg tudja szólítani a hallgatót, és teszi ezt abban a hitben és meggyőződésben, hogy ezzel a hallgató számára igazi, tiszta lelket gazdagító élményt tud nyújtani.
2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el.A hozzászólók IDE kattintsanak!