Amint a Kisgazdapárt egyre jobban támadhatóvá vált, a baloldali ellenzék egyre hangosabban próbálta meg a kisgazda hibákat és bűnöket a Fidesz-nek tulajdonítani. Elég gyorsan megszületett a válasz, a többi kormányzó erő nevén nevezte a helyzetet: 1998 óta kényszer-koalícióról van szó. Ez a megközelítés még akkor is igaz, ha a koalíció tagjait a közös kormányzási érdeken kívül a vallott eszmék is összekötik. A hangsúlyok ugyan eltérőek, a szó-használatban és a stílusban is nagy a különbség, de végeredményben a koalíció mindhárom pártja a mérsékelt jobbközép, kereszténydemokrata pártok nemzetközi szervezetéhez az Európai Néppárthoz tartozik.

Kényszerkoalícióról volt szó, mert sem a Kisgazdapárt vezető rétege nem rendelkezett kormányzati gyakorlattal, sem a párt mögött nem jelent meg a magyar szellemi élet élvonalához tartozó jelentős szakértői háttér. Néhány egyetemi tanár ugyan megpróbált segíteni, de az alaphelyzeten mindez nem változtatott. Volt azonban a Kisgazdapárt mögött egy meglepően erős választói akarat, s a közel 50 képviselő megkerülhetetlen csoportot alkotott minden jobbközép kormányzat számára.

A 98-as választások eredménye - mivel baloldali többségre nem volt lehetőség - csak az alábbi lehetőségeket biztosította:

­ koalíció a jobbközép erőkkel
­ nagykoalíció - azaz tűz és víz, ez nem járható út
­ kisebbségi kormányzás - valójában a nagykoalíció burkolt formája
­ hibásnak minősítik a választások eredményét, és új választásokat írnak ki

A Fidesz tehát nem azelőtt a döntés előtt állt, hogy vállalja-e a kisgazdákkal való kormányzás kockázatát, vagy meghagyja az ország irányításírását a szocialisták kezében. A kérdés úgy szólt, követjük-e a választói akaratot, amely a Kisgazdapártot kormánytagságra ítélte, vagy új választások kiírását kezdeményezik. Ez utóbbi lehetőség - függetlenül attól, hogy nem egyszerűen elhatározás kérdése - sem belpolitikailag, sem külpolitikailag nem lett volna jó lépés.

A Fidesz népszerűsége a választások után hihetetlen mértékben megnőtt, ezzel a lakosság visszaigazolta a döntés helyességét. A következő választásokon azonban a Fidesz joggal kérheti, hogy négyéves kormányzati munkájának eredményei alapján a kormányzás felelősségét már ne a kisgazdákkal megosztva kapja meg.

Ez a jövőkép természetesen nem vonzó a szocialisták számára, s Kovács László új szóhasználattal, magát a kényszerkoalíciót is a Fidesz hibájaként tünteti fel. Mint a politikai tisztesség „bajnoka” nagy hangon kijelentette a Szocialista Párt biztosan nem fog ilyen kényszerkoalíciót kötni. Jól hangzó, ám de semmit mondó szavak. Ugyan már kivel köthetne? Az SzDSz-szel nem tud, hiszem egyazon érem két oldaláról van szó. Más meg nem hajlandó vele koalíciózni, ezért nem is nevezett meg egyetlen lehetséges partnert sem. Ködös célzásai a parlamenten kívüli pártokról ugyancsak megtévesztők, s a kínálat itt sem nagy, Türmer mellett egyedül Giczyre számíthat.

Azt pedig nagyon nehéz indulat nélkül elviselni, hogy a Kisgazdapárt tagjai vagy vezetése által elkövetett hibák és bűnök kapcsán a Fidesz cinkosságáról beszél. Felháborodhatunk ugyan például Székely Zoltán viselt dolgai miatt, de el kell ismernünk, hogy az ügyet a Kisgazdapárt sokkal korrektebben kezelte, mint a szocialisták Boldvai esetét. Ízléstelen dolog, ha a korrupció elleni fölháborodás vezérmotívuma az irigység, hogy most nem a szocialisták pénztárnoka hajtja be a korrupció „külön adóját”.

A Nagy Sándor - Szájer József találkozó kudarca óta világos, hogy nehéz másfél év áll előttünk. A belpolitikai viták természetesek. A nézetkülönbséget nem kell, nem is szabad eltagadni. De Kovács László mostani megnyilvánulásai szerint, politikai munkája mindössze a versenytárs besározásából áll. A választópolgárnak ennél többre van szüksége.
 

Vissza a kezdőlapra