Vissza
a kezdőlapraA magyar szabadság napjáról ELNÖK:Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról szóló törvényjavaslat általános vitája. Gémesi György, MDF, Orosházi György, Független Kisgazdapárt és Salamon László, Fidesz, önálló indítványát T/2574. számon kapták kézhez. A törvényjavaslat előterjesztői jelezték, hogy megosztva kívánják felhasználni a napirendi ajánlásban jelzett 15 perces időkeretet.
Először megadom a szót Gémesi György képviselő úrnak.
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy nagyon rövid, de azt gondolom, tartalmában egy nagyon fontos törvénytervezet, törvényjavaslat fekszik előttünk az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról.
Nagy öröm számomra, hogy ez a parlament elé került hosszú idő után, hiszen 1991. június 30-án, Gödöllőn először ünnepeltük meg azt, hogy Magyarország területén nincsenek idegen megszálló csapatok. 1991. június 19-én ment ki az utolsó szovjet katona Magyarországról, és így hosszú évszázadok után valóban lehetővé vált az, hogy június 30-án egy független állam ünnepelte a magyar szabadság napját.
(18.00)
Azóta minden esztendőben június utolsó hétvégéjének szombatján a magyar kultúra értékeinek bemutatásával emlékezünk meg arról, hogy Magyarország szabad, független állam. Hangsúlyozom, hogy nem transzparensekkel, nem felvonulással, nem jelszavakkal, hanem a magyar kultúra értékeinek bemutatásával emlékezünk meg arról, hogy Magyarország szabad, független állam.
1993-ban pont Mohácson került megrendezésre ez az országos ünnepség, amelyet természetesen a Magyar Televízió is közvetített. Ennek az ünnepségnek az egyik kísérő rendezvénye volt egy szintén dokumentált és a Magyar Televízióban leadott beszélgetés, amelyre azon országok nagyköveteit hívtuk meg, amelyek csapata korábban valamikor megszálló csapatként állomásozott Magyarországon, vagy valamilyen formában Magyarországon voltak: a mongol, a török, az orosz, az osztrák és a német nagykövetet. Azért tartom fontosnak megemlíteni ezt a beszélgetést, amely egyébként egy nagyon jó hangulatú és egy valóban a feszültségeket kiváltó beszélgetés volt, mert egy ilyen törvénytervezet kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy a törvényjavaslat abból az apropóból kerül az asztalunkra, hogy 1991. június 19-én elmentek a szovjet csapatok, és nem okoz-e esetleg egy olyan jellegű nemzetközi konfliktust vagy feszültséget - konfliktust talán nem - az, hogy ennek az emlékére június 19-ére emléknapot, június utolsó hétvégéjére pedig egy ilyen, valóban kulturális értékeket felvonultató magyar szabadságnapot foglalunk törvénytervezetbe.
Ennek a beszélgetésnek a tudatában, ismeretében és visszanézhető dokumentációja alapján, képviselőtársaimmal együtt azt gondolom, hogy a mi szándékaink ebben a kérdésben tiszták és korrektek: egyrészt ragaszkodnak egy történelmi dátumhoz, másrészt pedig olyan formában kívánunk emlékezni erre a jeles történelmi dátumra - amely egy hosszú időszakot, konkrétan a szovjet csapatok magyarországi állomásozását, de egy hosszú, évszázados történelmi időszakot is lezárt Magyarországon -, amely a kultúra értékeinek a bemutatásával, azt gondolom, feloldódást ad, tehát az a feszültség, amely esetleg ez alapján keletkezhet, feloldódik.
Tehát minden esztendőben június utolsó hétvégéjén megtörténik ez a szép ünnep, amely ebben az esztendőben pontosan június 30-ára esik, mint első alkalommal. Meggyőződésem, hogy ez egy jó lehetőség arra, hogy végre törvényben rögzíttessék a korábbi szándékunk, és hogy valóban megjelenhessen a naptárunkban is ennek az emléknapnak és ennek az ünnepnek a ténye.
Egyébiránt minden esztendőben minden magyar országgyűlési képviselőt is meghívtam erre az ünnepségre, voltak, akik eljöttek, voltak, akik a mostani ellenzék padsoraiból is eljöttek, voltak, akik eljöttek a kormánypártok padsoraiból; ők meggyőződhettek arról, hogy ezek a szándékok valóban valami olyan formában kerülnek megvalósításra, ami mindannyiunk számára elfogadható, mindannyiunk számára egy olyan lehetőség, amely az idegen csapatok közelmúltbeli állomásozásából fakadó feszültségeket teljes mértékben feloldja. Nagyon szép lenne, ha a tizedik évfordulóra ez törvénybe foglaltatna.
Kérem az Országgyűlést, hogy támogassa törvénytervezetünket, hogy együtt ünnepelhessünk majd június 30-án Gödöllőn is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most megadom a szót Orosházi György képviselő úrnak.
DR. OROSHÁZI GYÖRGY (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Nagy megtiszteltetés valamennyi magyar számára, hogy megélhette az ezredfordulót, egy új évezred kezdetét, ami a hívő ember számára a Jóisten különös kegyelmét is jelenti. Ez a kegyelem nemcsak ünneplésre, hanem történelmi visszatekintésre és a jövőbe mutató törvény megalkotására is késztet bennünket, magyarságukat felvállaló képviselőket. A T/2574. számú törvényjavaslat, amelyet Gémesi György és Salamon László képviselőtársammal együtt nyújtottunk be a tisztelt Házhoz, ezt a célt tűzte ki maga elé. A törvényjavaslat címe: törvényjavaslat az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról.
A magyar nép sorsát a múlt ködébe vesző őshazából eredő, szinte napjainkig tartó állandó szabadságvágy jellemzi, amit őseink valahonnan a Tarim-medencéből a mai otthonunkig hoztak lobogó fáklyaként; Árpád vezérünk a Nagy Károly seregei által szétzilált népek szabadságát hozta a Kárpát-medencébe. De mi is az a szabadság? Mi is ez a vele született szabadságvágya a magyar népnek, egyénileg és csoportosan egyaránt?
A szabadsághoz való viszonyunk soha nem egy merev, rendfenntartó eszmeként jelent meg, hanem a szeretet keretében. Az ősi törvénykönyvek vagy Kézai Simon írásában, de a Képes Krónikában is megjelenik a gondolat, hogy Magyarországon minden magyar nemes a szabadság ugyanazon állapotába születik. Minden magyar ember a szabadság állapotával születik, viszont a magyar és magyar a méltóságok viselésében különbözik. Vagyis akár egy kisnemes, akár az esztergomi érsek ugyanazon előjogokkal rendelkezik, mert ugyanazzal a szabadsággal születik; ami különbség közöttük van, az a méltóságok viselése. Ezt a szabadságot el lehet veszíteni, mert itt még a társadalmi szabadság és a lelki szabadság nagyon szorosan összefüggött. A szabadságjogokat úgy lehet elveszíteni, hogy az ember nem teljesítette a saját hazája felé támasztott kívánalmakat. Aki nemesnek és szabadnak született, annak nemcsak előjogai, de kötelezettségei is voltak, melyeket örömmel vállalt. Hazájáért köteles volt akár vérét is ontani, ha ezt nem tette, elvesztette az úgynevezett szabadságjogokat. Régen szabad emberek irányították egy ország életét, ők vérüket is hajlandók voltak áldozni ezért a szabadságért. Werbőczy híres törvénykönyve szerint az ország szabadsága a haza szeretetén alapul.
A haza védelmére történelmünket tekintve mindig nagy szükség volt. A frankok, tatárok, törökök, Habsburgok, németek, majd a második világháború után a szovjetek lábnyomai sokáig rátapadtak a magyar földre. Épp csak éledezett népünk a második világháború nyögéséből, amikor kényszerből ünnepet írtak elő április 4-ére: hazánk felszabadulása a szovjet csapatok által. Ezt a napot ünnepeltették velünk közel 50 évig, elfeledtetve népünkkel azt a szomorú tényt, hogy a legenda szerint április 4-én Mátyás király halálának napjára is emlékezünk, pedig már iskolás gyerek korunkban is tudhattuk azt, hogy meghalt Mátyás, oda az igazság. Azt akarták elhitetni velünk, hogy a magyar szabadságot ezen a napon hozták el nekünk Moszkvából.
Már-már valamennyien elkönyveltük, hogy a szovjetek letelepedő felszabadítása lassan a törökök 150 évét is felülmúlja, de mint oly sokszor dicső történelmünk során, a '80-as évek végén a magyar szabadságban döntő változások kezdődtek. A Magyar Köztársaság 1989. október 23-án történt ünnepélyes kinyilatkoztatásával kezdődött a politikai, társadalmi és tartalmi változás, a teljes szuverén jogállamiság kialakulása. Időközben a demokratikus választások során a magyar közélet visszatért a '40-es évek végén kényszerrel felszámolt demokráciához, amelyre a magyar társadalomban mindig is igény volt.
1991 júniusa végén az utolsó szovjet katona is elhagyta az országot, és ezzel a 47 esztendeig tartó ideiglenes megszállás véget ért. Sajnos, a szabadságunk visszatérte miatt érzett örömbe gazdasági ürömök is vegyültek: nem történt meg az elszámoltatás, az államadósság világos feltérképezése, a rendszerváltás. A millenniumi évek örömteli és nagy jelentőséggel bíró eseménye volt a magyar Szent Korona Országházba hozatala, mert a Koronának ott a helye, ahol az ország kormányzása folyik, így volt ez évszázadokon keresztül.
A múltat ismernünk kell ahhoz, hogy okuljunk, tanuljunk belőle, hogy továbbléphessünk a fejlődés útján. Jelen gondjaink megoldása napi feladatunk. Ne feledkezzünk meg arról, hogy nemcsak kívülről jövő ellenfelekről beszélhetünk, az is feladatunk, hogy az egymás között fellépő ellentéteket is becsülettel elsimítsuk.
(18.10)
A népünkben rejlő erő sokszor bizonyította már a csodát. A múltra, a fájdalmakra ne haraggal gondoljunk. Legyen ez a megbocsátás pillanata egyben, melyben a szabadság öröme segít bennünket. Ne feledjük: a magyarság ősi hite a szeretet vallásán alapszik, amelynek része a megbocsátás.
Törvényjavaslatunk a szabadság eszménye előtt kíván tisztelegni. Hadd zárjam mondandómat József Attila soraival: "Ahol szabadság a rend, ott mindig érzem a végtelent."
Kérem, hogy a tisztelt Országgyűlés törvényjavaslatunkat elfogadni szíveskedjen. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem Hende Csaba államtitkár urat, hogy a kormány nevében kíván-e szólni. (Dr. Hende Csaba: Igen.) Igen. Tessék, államtitkár úr!
DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány támogatja a törvényjavaslat elfogadását, hiszen függetlenségünk visszaszerzése és az erről való megemlékezés kiemelkedő jelentőségénél fogva érdemes arra, hogy azt az Országgyűlés törvényben méltassa.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem az alkotmányügyi bizottságot, hogy kíván-e előadót állítani. (Nincs ilyen jelzés.) Nem kíván.
Most a képviselői felszólalások következnek tízperces időkeretben. Elsőként megadom a szót Salamon László képviselő úrnak, aki már korábban jelezte felszólalási szándékát. Tessék, képviselő úr!
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat egyik előterjesztője vagyok, de az előterjesztő képviselőtársaimmal történt munkamegosztás jegyében, miután ők vállalták az előterjesztői expozé előadását, én most a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója nevében szólalok fel.
Tisztelt Képviselőtársaim! Történelmünk viszontagságos napjai megtanítottak minket arra, hogy szabadságunkat, országunk szuverenitását kellő módon értékelni tudjuk. A magyar nemzet a történelmének utóbbi fél évezredében csak ritkán és általában csak rövidebb ideig volt szuverenitása, szabad önrendelkezése teljességének birtokában. Úgy gondolom, hogy e Ház falai között nem szükséges hosszabban érvelnem arról, hogy milyen fontos, milyen különlegesen nagy érték az ország szabadsága, és hogy mennyi hátrány, mennyi baj, sőt adott időszakokban milyen tragikus következmények adódtak szabadságunk, szuverenitásunk hiányából. Mindezekről a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat preambuluma méltóképpen meg is emlékezik.
Talán valamennyien emlékszünk arra, amikor Nagy Imre és társai újratemetésén, 1989. június 16-án egy fiatal ellenzéki politikus - aki ma Magyarország miniszterelnöke - megtört egy tabut, és megfogalmazta a mindnyájunk szívében élő, de 1956 óta addig nyíltan kimondani nem mert vágyat: az idegen csapatok hagyják el az ország területét. És nyilván emlékszünk arra is, hogy két esztendő elteltével Antall József kormánya alatt ez a vágy megvalósult, ez az álom valóra vált, és eljött a nap, amikor az utolsó szovjet katona is eltávozott hazánkból.
Ezt a napot, június 19-ét kívánja egyfelől ez a törvényjavaslat a nemzet emlékezetében megörökíteni. Másfelől ennek okán és ehhez kapcsoltan emléknapot kíván állítani a magyar szabadság napjának, annak a szabadságnak, amelyért századokon át újra és újra küzdelmet folytatott a magyar nemzet.
Tisztelt Képviselőtársaim! A népet és a nép fölött a nép nevében uralkodó hatalmat sohasem szabad összetéveszteni. A hatalom, amely az ország szuverenitását korlátozta, már nem létezik, és a helyükbe lépők képviselője erről a helyről megkövette a magyar népet. Így a törvényjavaslattal megörökíteni indítványozott emléknap nem egy létező hatalommal szembeni emléknap, nem másokkal szembeni emléknap, nem negatív érzésekkel összekapcsolódó emléknap. Olyan emléknap, amely felidézi a múltat, világosan megjelölve a rosszat, az elfogadhatatlant, emléket állítva ettől való szabadulásunknak. Ugyanakkor olyan emléknap, amely egyesíti mindazokat, akik számára szent ügy a szabadság ügye, és olyan emléknap, amely a szabadságünnepen az ünnepi asztal mellett helyet ad, helyet kínál mindenkinek, aki sajátján kívül természetesnek fogadja el és tiszteletben tartja más népek szabadságát is.
A törvényjavaslat szerény; tudomásul veszi, hogy a történelem egyes eseményeinek konkrét jelzésértékét, kikezdhetetlen jelentőségét és valóságos súlyát csak hosszabb idő eltelte után lehet pontosan és tévedhetetlenül meghatározni. Ma annál többet, hogy június 19-e méltó az emlékezésre, és hogy a magyar szabadság eszméje jegyében tíz esztendeje meghonosodott ünneplés méltó a törvényi védelemre, nem lehet kimondani. A törvényjavaslat ezért tartózkodik attól, hogy eddigi hármas ünnepünket további munkaszünetinek minősülő ünnepnappal bővítse. Az emléknap törvénybe iktatása, a magyar szabadság eszményére történő emlékezés napjának kijelölése azonban történelmi önismeretünkből és önbecsülésünkből fakadó, indokolt lépés.
Ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja nevében a törvényjavaslatot támogatom, és kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot fogadja el.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Katona Béla képviselő úrnak, MSZP.
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szocialista frakció ennek a törvényjavaslatnak a napirendrevételét sem támogatta. Nem azért, mintha nem lehetne a magyar szabadság napjáról tárgyalni ebben a parlamentben, hanem azért, mert olyan technika kezd elharapózni ilyen fontos ügyekben, amivel mi alapvetően és elvileg nem értünk egyet. Nem értünk egyet azzal, hogy emléknapokat, ünnepnapokat képviselői önálló indítványok alapján külön-külön tárgyaljon és fogadjon el a parlament.
Nem hiszem, hogy nemcsak az a néhány ember, aki itt van még az ülésteremben, de bárki más meg tudná mondani, hogy március 15-ét mely képviselők javasolták nemzeti ünneppé vagy augusztus 20-át, vagy október 23-át, hiszen ez minden esetben a kormány és a parlament közös egyetértésével ment. Ezért én nagyon csodálkoztam, amikor az államtitkár úr azt mondta, hogy támogatja, hiszen úgy gondolom, ez pontosan a kormány dolga lenne, hogy ezeket a javaslatokat kormánypárti és akár ellenzéki képviselőktől is begyűjtse, és egyszer, egy törvény keretében fogadjuk el, hogy mik a nemzetnek azok a fontos emléknapjai, amelyekről meg kell emlékezni.
Ha így lesz, azt a javaslatot mi támogatni fogjuk. Ha kéthavonta bejön egy emléknap, mert ezen kívül van már egy újabb emléknap beterjesztése a parlamentben, úgy gondoljuk, hogy az nem helyes, nem jó módszer, és ebben mi nem akarunk részt venni.
ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ. Tessék!
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Harmadik alkalommal van történelmi tárgyú törvényjavaslat, illetve határozati javaslat az 1998-ban alakult Országgyűlés előtt, és harmadik alkalommal kíván a jelenlegi jobboldali kormánytöbbség egy országgyűlési előterjesztéssel egyúttal hivatalos történelmet elfogadtatni az Országgyűléssel.
(18.20)
Mi, szabad demokraták tizenegy éve, amióta a Fővárosi Önkormányzat Demszky Gábor javaslatára minden évben budapesti búcsún, népünnepélyen emlékezik meg a szovjet csapatok kivonulásáról, világossá tesszük, mit jelent számunkra az, hogy Magyarország visszanyerte állami szuverenitását. Azt hiszem, hogy ebben a kérdésben ebben az Országgyűlésben nincs vita.
Abban a kérdésben van vita, hogy helyes-e az Országgyűlésnek történelmi értékeléseket határozatokba, törvényekbe iktatni. Nekünk az a véleményünk, hogy nem helyes. De ha mégis olyan különleges alkalom adódik - például az első szabadon választott Országgyűlés megalakulása 1990-ben -, amikor a parlamenti pártok egyetértésre jutnak abban, hogy ennek itt van az ideje, akkor ennek az a módszere, amit 1990-ben alkalmazott akkor az Országgyűlés, nevezetesen, hogy a hat párt leül és abban a bizonyos '56-os törvényben megállapodik, annak a szövegnek minden egyes szavában. S nem is az a szöveg került elfogadásra, amit eredetileg benyújtottak, hanem az egy alkufolyamat következtében alakult ki. Azt a módszert, hogy a kormánypártok képviselői magukat az ügy letéteményesének tüntetve fel tesznek előterjesztést, írnak egy szöveget, indoklást, ami történelmi értékelést tartalmaz, a maguk szája íze szerint, ezt a magam részéről nem tartom elfogadhatónak. Nem korrekt ezt a módszer.
Túlmegyek azonban ezen: tartalmilag sem tartom a dolgot szerencsésnek. No nem azt nem tartom szerencsésnek, hogy Magyarország számára nagyon fontos esemény az állami szuverenitás visszaszerzése és a szovjet csapatok távozása. Csakhogy az állami szuverenitás nem azonos a nép szabadságával. Ha ez így lenne, akkor harminc évvel ezelőtt Ceaus escu Romániája lett volna a legszabadabb ország a régióban, hiszen ott nem voltak már szovjet csapatok - talán tudják. Ha ez így lenne, akkor a Horthy-korszak Magyarországán szabadabb lett volna a magyar nép, mint a dualizmus Magyarországán, holott az ellenkezője volt igaz: a polgári szabadságjogok szilárdabbak voltak a dualizmus kori Magyarországon, mint a Horthy-korszak Magyarországán. A nép szabadsága ugyanis - ezt tudjuk Petőfitől, Adytól, József Attilától és sok mindenkitől - nem azonos az állam szuverenitásával. A nép szabadsága a demokráciának, a jogállamiságnak, a polgárok méltóságának tiszteletben tartásától függ.
S ha már idáig eljutottunk, akkor azt a kérdést kell feltennünk, itt van-e az ideje, hogy a magyar szabadság napját iktassuk törvénybe, és különösen, hogy a jelenlegi kormánykoalíció képviselői jogosultak-e arra, hogy a magyar szabadság ünneplésére tegyenek javaslatot. Én azt gondolom, hogy nem jogosultak. Nem jogosultak, tisztelt Országgyűlés, és különösen nem jogosultak két és háromnegyed évvel az után, hogy átvették a kormányzást ebben az országban, mert ez a több mint két és fél év ebben az Országgyűlésben a jelenlegi kormánytöbbség jóvoltából a szabadság korlátozásának két és fél éve volt. Mert a szabadság garanciáit korlátozták hónapról hónapra ebben az Országgyűlésben a kormánytöbbség képviselői.
A szabadság garanciáit korlátozták, amikor visszaszorították a Magyar Országgyűlést, hiszen az ellenzéki jogok korlátozása a parlament korlátozása. Az előterjesztők egyikének, Salamon László képviselő úrnak az ügyrendi bizottság elnökeként különös érdemei vannak a magyar szabadság, a magyar parlamentarizmus korlátozásában. Korlátozták, tisztelt képviselőtársaim, a sajtó szabadságát és függetlenségét azokkal a lépéseikkel, amelyekkel ellenzéki nyomtatott sajtótermékeket igyekeztek felszámolni, amelyekkel újságírókkal szemben léptek fel, amelyekkel a közszolgálati médiában vették át maguknak, a kormánykoalíciónak a hatalmat.
Korlátozzák a lelkiismereti és vallásszabadságot. Olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amely kifejezetten erre irányul. Olyan kampányt folytatnak, olyan légkört teremtenek, ami egyes hitek híveit más hitek hívei elé helyezi a politikában, a mindennapi életben. Amikor erőszakszervezeteket használnak fel a politikai ellenféllel szemben; hadd utaljak a Juszt-ügyre, hadd utaljak a kazettavásárlásra. Ez is a szabadság, a polgárok szabadságának korlátozása. Ez a kormány, amelynek önök a parlamenti képviselői, nyolc év után visszahozta a félelmet a magyar közéletbe, a politikai életbe, az üzleti életbe, hiszen a gazdasági életbe is beavatkoztak - hiába csodálkozik, államtitkár úr! (Dr. Hende Csaba: Nem csodálkozom, csak mosolygok!) Tessék az emberek közé járni, tessék az újságokat olvasni!
Ennek a kormánytöbbségnek nincs erkölcsi alapja, hogy előterjesztést tegyen az Országgyűlésben a magyar szabadság megünneplésére.
Köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Nem.
Így az előterjesztők nevében Salamon László képviselő úrnak adom meg a szót. Tessék!
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az itt elhangzott felszólalásokból kiformálódott vita kapcsán szeretném előrebocsátani, hogy Bauer képviselő úr felszólalásából az aktuálpolitikai kérdésekre most nem kívánok reflektálni. Ez a törvény sokkal emelkedettebb ügy annál, semhogy lerántsuk a földre azzal, hogy most az ő napi politikai vádjait válaszra méltassuk. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Ami a további kérdéseket illeti: amit Katona Béla képviselőtársam mondott, az nem ok arra, hogy ezt a törvényt az MSZP ne támogathassa. Nem tudom, találkozott-e vele, de figyelmébe ajánlom, hogy mintegy háromnegyed évvel ezelőtt, amikor ez a törvényjavaslat tárgysorozatba került, Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke egy sajtónyilatkozatban támogatta azt a gondolatot, hogy június 19-ét nyilvánítsuk emléknapnak. Nagyon szeretném, ha az igen tisztelt legnagyobb ellenzéki párt, elfogadva, hogy ez nemzeti ügy, függetlenül attól, hogy ki kezdeményezte, hogyan kezdeményezte - erre majd Bauer képviselő úr mondandói kapcsán azért kitérek -, ettől függetlenül felülbírálná a most elhangzott álláspontját, és mégiscsak minél nagyobb szavazattal fogadnánk el ezt a törvényjavaslatot, és - Gémesi György képviselő úr és polgármester úr szavaihoz kapcsolódva - az igen tisztelt szocialista képviselők is ott lennének majd a június végi gödöllői rendezvényen, hogy együtt emlékezhessünk a szabadság eszményére.
Bauer Tamás képviselő úr felszólalása kapcsán arra szeretnék kitérni, hogy emléktörvények alkotása nem példa nélküli a magyar politikatörténetben; számos ilyen törvény alkotására került már sor a korábbi történelmi múltban is. Anélkül, hogy az egyes események jelentőségét összehasonlítanám, csak tessék kimenni az Országház kupolájába, vannak ott például a honfoglalás ezeréves évfordulójáról szóló törvényből kőbe vésett szavak is, annak idején az oszlopba bevésték az egyik emlékező törvény szavait. Véletlenül sem gondolom azt, hogy a mi gyarló kísérletünk ilyen külsőséges megörökítésre méltó, csak azért említem ezt meg, hogy a honfoglalástól kezdve Rákóczi vagy Kossuth személyének a megörökítése visszatérő példa, és szokás volt a magyar történelemben, hogy megörökítsék nemzetünk nagyjainak az emlékét, illetve törvénybe foglaljanak nagy sorsfordulónak tekintett eseményeket is. Maga Bauer képviselő úr is hivatkozott az első szabadon választott Országgyűlés elsőként alkotott törvényére, az 1956. évi forradalom és szabadságharc jelentőségének törvénybe iktatásáról szóló törvényre.
(18.30)
Az sem példa nélküli, hogy nem az összes politikai tényező áll egy előterjesztés mögött. Az elmúlt ciklusban például, ha jól emlékszem, Nagy Imre emlékének a megörökítésére került sor úgy, hogy előterjesztőként nem jelentek meg az akkori ellenzéki pártok, momentán a törvény bizonyos megfogalmazásaival és bizonyos, a törvénnyel kapcsolatos kérdéseket illetően voltak is fenntartásaik. De az Országgyűlés azt elfogadta, tehát az sem példa nélküli, amire Bauer képviselő úr hivatkozott, és éppen abból a ciklusból tudtam most példát hozni, amikor a most igen tisztelt ellenzék volt kormányon és fogadott el kormánytöbbséggel egy ilyen törvényt. (Bauer Tamás: Mi azt sem fogadtuk el.)
Ami az állami szuverenitás és a népszuverenitás viszonyát illeti, a képviselő úr által mondottakban van igazság, de csak féligazság. Abban egyetértek, hogy az állami szuverenitás és a népszuverenitás nem azonos, és az is igaz, hogy állami szuverenitás létezik népszuverenitás nélkül is. Például a sztálini Szovjetunió, ahol nem volt népszuverenitás, nagyon is szuverén állam volt, hatalma korlátlan volt saját állampolgárai fölött, mert az állami szuverenitás fogalmának ez a belső oldala, a külső oldala pedig, hogy a nemzetközi jog viszonyaiban teljes értékű hatalomként vett részt. Ebben az értelemben tehát valóban igaza van képviselő úrnak, hogy az állami szuverenitás biztosítása - és Ceausescu példája valóban erre ugyanilyen helytálló és jó példa - nem jelent népszuverenitást.
Fordítva azonban a dolog nem igaz. Állami szuverenitás nélkül nincs népszuverenitás sem, mert akkor ki van zárva. Ha egy állam nem szabad, egy ország nem szabad, ha egy ország államalkotó alkotmányos tényezői nem dönthetnek szabadon a sorsuk felett, akkor eleve kizárt az, hogy abban az országban a nép valóságos akarata érvényesüljön. Tehát ilyen értelemben a példája és a hivatkozása alkotmányjogilag - mert tulajdonképpen alkotmányjogi probléma, amit fölvetett, ennek alkotmányjogi olvasata van - nem helytálló. Tulajdonképpen ez a fölvetése nem szólhat a törvényjavaslat ellen, vagyis az, hogy nem volt a magyar államnak hosszú időn át szuverenitása, az bizony azzal is járt, hogy ott a nép akarata, ha tetszik, a demokrácia sem érvényesülhetett valójában.
Összességében, tisztelt Országgyűlés, úgy érzem, hogy az elhangzott felszólalásokban semmilyen olyan konkrét érv nem hangzott el, amely okot adna arra, hogy ezt a törvényt ne fogadjuk el minél nagyobb többséggel. Ismételten kérem azt valamennyi pártfrakciótól, valamennyi képviselőcsoporttól, amint egy kicsit korábban Katona Béla képviselő úrhoz - aki nyilván a Szocialista Párt nevében fogalmazott - intéztem gondolatot, szavakat, hogy tegyük félre azokat a szempontokat, amelyek nem illenek ehhez a törvényhez, nem illenek e törvény elfogadásának a kérdéséhez és ehhez az alkalomhoz, amit ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása felvet, és minél nagyobb többséggel fogadjuk el ezt a törvényt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
B.Ágnes