Megadom a szót Mikola István egészségügyi miniszter úrnak, a napirendi ajánlás szerint 20 perces időkeretben.
DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány javaslatára első intézkedései között változtatta meg a Bokros-csomag családokat sanyargató törvényi rendelkezéseit; nekem jutott az a tisztesség, hogy ugyanezt kérjem az Országgyűléstől az egészségügyben oly sok zavart és ésszerűtlenséget okozó-eredményező "ágylábtörvény" kapcsán. Sajnos tisztában kell lennünk azzal, hogy azt az anyagi veszteséget, amit az egészségügy az előző kormányzati ciklusban szenvedett el, nem lehet ugyanilyen gyorsan, ugyanennyi idő alatt orvosolni, ahhoz több évi szívós munkára, egészségbarát kormányra van szükség a következő parlamenti ciklusban is.
Nem dicsérni jöttem ezt a törvényjavaslatot, mivel megteszik ezt helyettem a leginkább érintettek, az önkormányzatok, amelyeknek szövetségei üdvözölték és támogatták a módosítást. Azt prognosztizálom, hogy a maguk módján dicsérni fogják az ellenzéki pártok is. A törvényjavaslat bizottsági vitájában az egészségügyi bizottság szocialista elnöke úgy fogalmazott: "vajúdtak a hegyek és szültek egy egeret". Ezt a kritikát vagy dicséretet büszkén vállalom a XXI. században, amikor egy egérrel hatalmas számítástechnikai rendszereket is lehet mozgatni. (Derültség.)
Ugyanakkor a kritika mögül kihallom a keserű irigységet, hiszen a kormánynak sikerült a kapacitásszabályozás bonyolult kérdéskörét mindösszesen négy törvényi paragrafusban rögzíteni, és ennek ellenére is megfelelni az önkormányzati feladatszabályozás alkotmányos követelményeinek. A kapacitásszabályozás szándékosan ilyen rövid és tömör, mivel az ésszerű, a lakosságot, a betegeket jobban szolgáló egészségügyi struktúrát nem lehet jogi eszközökkel kikényszeríteni. Mi olyan egészségügyi rendszer kialakítására törekszünk, amelyben az állampolgár a lakóhelyéhez minél közelebb, elsősorban a háziorvosától, majd a járóbeteg-ellátás keretében kapja meg az igényelt szolgáltatást, szükség esetén egy lakóhelyhez közeli színvonalas kórházba feküdhet be.
Emellett célunk, hogy az ország bármely pontján lakók azonos eséllyel vehessék igénybe a legmagasabb szintű progresszív ellátást. Ezt az ésszerű struktúrát valódi minőségbiztosítás bevezetésével, differenciált szakmai követelmények, úgynevezett akkreditációs sztenderdek megállapításával és mindenekelőtt a teljesítményfinanszírozás eszközhatékonyságot is figyelembe vevő korszerűsítésével kívánjuk elérni. Ezért kell szakítani a kapacitásszabályozás korábbi bokrosi módszerével, amely a teljesítmények alapján szabályozott egészségügyi rendszert az ágylábak számlálására kényszerítette. Ezzel szemben mi a díjharmonizációval, a kasszák merev határainak lebontásával, hatékony ellenőrzéssel, finanszírozási technológiákkal megteremtjük a feltételeit annak, hogy a teljesítmény szerinti finanszírozás valós információkat közvetítsen a szerkezetátalakítással kapcsolatos döntésekhez.
Ebben a helyzetben a törvényi szintű kapacitásszabályozásnak két feladata van: egyfelől, hogy garantálja a szükséges egészségügyi szakellátási kapacitások fenntartását az önkormányzatok és az állami szervek által; másfelől, hogy ne akadályozza az ésszerű szerkezetátalakítást, szerkezetváltást.
A benyújtott törvényjavaslat mindkét követelményt teljesíti, amikor egyfelől előírja a 2001. január 1-jei normatív módon lekötött kapacitások fenntartását és további finanszírozását, másfelől viszont lehetővé teszi, hogy a fenntartók kihasználatlan kapacitásaikat csökkentsék vagy azokat a szükségleteket jobban kielégítő kapacitásokra cseréljék le, illetve, ha akarják, egymás között át is csoportosítsák ezeket.
A törvénynek nagyon fontos eleme, hogy a lakosság és különösen a legelesettebb rétegek jobb ellátása érdekében rögzíti az új egészségügyi szolgáltatások befogadásának prioritásait, elsődlegességeit. A területi ellátási egyenlőtlenségek mérséklése, speciális, például a fogyatékos gyerekek ellátási igényeinek kielégítése, progresszív, azaz a legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátás nyújtása szerepel a kiemelkedő célok között.
Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt években többször keltett riadalmat egyes egészségügyi intézmények átgondolatlan privatizációja. A törvényjavaslat, meghagyva az önkormányzatok jogát arra, hogy az egészségügyi ellátást vállalkozással kötött szerződés útján nyújtsák, egyértelmű helyzetet teremt, amikor kimondja, hogy az önkormányzat felelős annak az egészségügyi kapacitásnak a fenntartásáért is, amelyet vállalkozással működtet. Következésképpen minden önkormányzatnak alapvető érdeke lesz, hogy csak megfelelő garanciák mellett határozzon egészségügyi ellátás vállalkozásba adásáról. A szintén módosításra kerülő egészségbiztosítási törvény pedig kizárja annak lehetőségét, hogy a finanszírozók tudta nélkül alvállalkozásba, gebinbe adják a kórházak egyes szerkezeti elemeit, részlegeit. A javasolt törvényi szabályok és a készülő végrehajtási rendeletek kizárják a vadprivatizációt, a kimazsolázást, de lehetővé teszik, hogy megfontolt önkormányzati testületi döntéssel elindulhassanak azok az új működtetési formák, amelyek hozzájárulhatnak az egészségügy hatékonyságának növeléséhez.
Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott törvénymódosítási csomaggal a kormány további hat, az egészségügyet érintő törvény kisebb mértékű megváltoztatását is kezdeményezi. A számos módosítás közül csak a lakosságot leginkább érintő, az egészségügyi ellátás színvonalának javulását leginkább szolgáló kormányzati javaslatokat emelem ki.
Miniszteri programomnak a kormány által is támogatott legfontosabb eleme: átfogó népegészségügyi offenzíva indítása a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében. Ebben a programban 2010-ig határozunk meg feladatokat, és 2010-ig egy indikátorrendszerrel követve garanciát adunk arra nézve, hogy a népegészségügyi mutatók tekintetében is Európához közelítsünk. Örömmel jelenthetem be, hogy a téma legavatottabb szakembereinek bevonásával tárcánk elkészítette "Az egészséges nemzetért" című, tíz évre szóló programot, melynek tárcaegyeztetése, társadalmi egyeztetése a mai napon megkezdődött. E program végrehajtásának feltétele az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megerősítése, presztízsének és hatáskörének növelése. Ezt a célt szolgálja az ÁNTSZ-ről szóló törvény módosítása. A fertőző agyhártyagyulladás tavalyi, sorkatonák közötti megjelenése felhívta a figyelmet arra, hogy a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek közegészségügyi tevékenysége nem függetlenedhet az ÁNTSZ-től, mivel a járványok nem tisztelik a laktanyák kerítéseit és kapuit. Ennek az ellentmondásnak a megszüntetése érdekében a törvényjavaslat kimondja, hogy a Magyar Honvédség, illetve a Belügyminisztérium egészségügyi szolgálata közegészségügyi feladatait az ÁNTSZ szakmai irányelveinek betartásával és vele együttműködve látja el.
A népegészségügyi helyzet javulása érdekében még fontosabb az a javaslat, miszerint a jövőben a lakossági célzott szűrővizsgálatokat az ÁNTSZ szervezi, felügyeli és hangolja össze. A lakossági szűrővizsgálatok szervezése nagyon igényes, nagyon komoly felkészültséget igénylő, epidemiológiai szaktudományok birtoklását feltételező feladat. Ennek nyomán megszűnik majd az egyes szűrővizsgálatoknál tegnap még megvolt zűrzavar, amikor is lobbicsoportok generálhattak ellenőrizhetetlen és szakmailag indokolatlan vagy nem kellően végiggondolt, nagyon drága szűrővizsgálatokat. Itt szeretném megemlíteni, hogy a betegségmegelőzés és a betegségmegelőzés keretébe tartozó szűrővizsgálatok rendkívül drága részei az egészségügynek, amelyekben csak kellő racionalitással, előretervezettséggel és epidemiológiai felkészültséggel szabad közreműködni. A megkezdett nagy jelentőségű szűrőprogramok természetesen nem állnak le, hanem a jövőben tervszerűen, az érintett lakossági csoportok teljes körű tájékoztatása mellett folytatódnak, és megteremtjük a feltételeit annak, hogy a betegnek bizonyultak, a betegek azonnal megkapják a szükséges orvosi ellátást. Ilyen értelemben tehát a szűrővizsgálati program azonnal átcsatol a megfelelő, adekvát betegellátásra.
Tisztelt Országgyűlés! Az előző Országgyűlés által 1997-ben elfogadott egészségügyi törvény sajnálatos módon két szabályozási tárgya tekintetében nem állta ki az alkotmányossági próbát. Az Alkotmánybíróság 36/2000. számú határozata értelmében alkotmányellenes, hogy a törvény a korlátozottan cselekvőképes betegek jogait a cselekvőképtelenekkel azonos módon határozta meg, továbbá alkotmányos mulasztást követett el az előző Országgyűlés azzal, hogy nem megfelelő garanciákkal szabályozta a pszichiátriai betegekkel szembeni korlátozó intézkedéseket. A kormány által most benyújtott, a pszichiátriai szakmai kollégium által is támogatott javaslat elfogadásával a tisztelt Országgyűlés korrigálhatja a jogelődje által elkövetett alkotmánysértést.
Az egészségügyi törvény kényszerű módosítása egyúttal lehetőséget ad további jobbító javaslatok megtételére is, amelyek például a környezetszennyezés egészségügyi veszélyeinek elhárítását, a biztonságosabb oltóanyag-ellátást szolgálják, illetve lehetővé teszik, hogy a kórboncolásokkal kapcsolatos szigorú szakmai követelményeket végre megállapíthassuk. A budapesti Nyírő Gyula Kórházban nyilvánosságra került tolerálhatatlan eset hívta fel a figyelmet arra, hogy a boncolást mint az egészségügyi minőségbiztosítás egyik legfontosabb eszközét, hagyományos bástyáját nem szabad háttérbe szorítani. Az egészségügyi kormányzat nem hajlandó bagatellizálni ezt az esetet, és a maga eszközeivel mindent megtesz azért, hogy a betegek halála felett a kórházi vezetés ne tudjon elsiklani, kellő kontrollt gyakorolhasson az intézeten belüli történésekre. Ennek érdekében a kórboncolást április 1-jétől külön finanszírozzuk, és a boncolások gyakoribbá tételét célozza a benyújtott törvénymódosítás is.
Tisztelt Országgyűlés! Ritkán fordul elő, hogy a miniszter egy másik tárca által gondozott törvénymódosítást terjeszt be a parlament elé, én azonban készségesen vállaltam a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet kényszergyógykezeléssel kapcsolatos szakmai módosításának parlamenti képviseletét, mivel az új szabályozás a büntetés-végrehajtás területein is az egészségügyi törvény szellemének megfelelő, az emberi jogokat maximálisan figyelembe vevő helyzetet teremt.
Azt tapasztalom általában, hogy az egészségügyet korábban övező síró, egymás vállára boruló hangulat megszűnőben van. A lakosság és a szakma is érzi, hogy az egészségügyben valami megkezdődött - talán egy hosszú távú felemelkedés. Ennek a kormánynak, ennek az Országgyűlésnek fontos kell legyen az egészség ügye. Riadalmat az egészségügy rendezetlensége okán megtollasodottakon kívül csak egyes ellenzéki körök részéről tapasztalok, akik nyilván attól félnek, hogy a gazdasági növekedés, a családpolitika, a felsőoktatás fejlesztése - és még folytathatnám a sort - után a ciklus végére az egészségügy is a kormánykoalíció sikerágazatává válik. Magunk erre törekszünk akkor is, amikor ezt a törvényjavaslatot benyújtjuk. Azon leszünk természetesen, hogy ez így legyen. Az egészségügy rendkívül érzékeny kérdés a polgárság számára, minden jobbítás, amely ezen a területen bekövetkezik, fontos, és szükséges, hogy a kormány és az Országgyűlés is ez irányba elkötelezett legyen.
A kormánypártok mellett arra kérem tisztelettel az ellenzéki pártok képviselőit is, hogy a törvény elfogadásával járuljanak hozzá az egészségügy fejlődéséhez, megújításához.
Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági állásfoglalások, valamint a kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, 5-5 perces időkeretben.
Megadom a szót Bartha Lászlónak, az egészségügyi bizottság előadójának.
DR. BARTHA LÁSZLÓ, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt héten az egészségügyi bizottság ülésén vitattuk meg és fogadtuk el általános vitára alkalmasnak a törvénytervezetet.
Néhány szót hadd szóljak a többségi oldal véleményét összefoglalva arról, hogy miért tartottuk mi alkalmasnak ezt a tervezetet. Maga a többször salátatörvénynek becézett csomag négy nagy, az egészségüggyel kapcsolatos törvény módosítását bocsátotta, terjesztette a tisztelt Ház elé; így a kapacitásokkal, az ÁNTSZ jogkörével, a korlátozottan cselekvőképesekkel kapcsolatos törvényekkel, illetve az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban. Mint az várható volt, a legnagyobb vitát a kapacitásokkal foglalkozó szakaszok váltották ki a bizottságban is, és talán a legfontosabbnak is mondható ez az egészségügy szempontjából. Ugyanakkor az sem vitatható - és talán ebben egyezség volt a bizottsági ülésen, tehát azt gondolom, nem volt, aki ellene szólt volna -, hogy az ÁNTSZ jogkörének a bővítése, a közegészségügyi és járványügyi kompetenciák erősítése, a szűrések koordinációja mindenféleképp indokolt, és azt gondolom, hogy az európai normáknak megfelelő lépés, a megelőzés irányába hat. Ha sokat szoktuk más országok, más népek egészségügyét idézni, citálni, a finn példa talán tökéletes arra, hogy a szűrésekkel milyen népegészségügyi fejlődést lehet elérni, így a törvénynek ezt a részét mindenki üdvözölte.
A korlátozott cselekvőképességgel kapcsolatos és az egészségbiztosítási törvényről néhány képviselő szólt csak. Itt gyakorlatilag a szakma egyértelműen azt mondta a bizottsági ülésen, hogy támogatja ezeket a módosításokat. Hadd térjek ki a kapacitástörvényre, hiszen ez volt az a néhány szakasz - mint már előbb említettem -, amely a legtöbb vitát váltotta ki. Induljunk el a kályhától, '90-94-től, amikor is megtörtént az alapellátásban egyfajta modell, ami józan ésszel arra ítéltetett, hogy tovább folytatódjon majd a szakellátás területén is. '94-98 nem hozott mást, csak Bokros-csomagot és a kapacitásszabályozási törvényt, aminek a módosításáról most fogunk beszélni. Azt gondolom, senki nem vitatta akkor, az akkori parlamentben sem, hogy az egészségügyben struktúraváltásra szükség van, talán a módszer nem az volt, amit követett volna esetleg az akkori ellenzék, mint a '94 és '98 között fungáló kormány, ugyanis nem ágyak bezárása a fő cél, hanem a struktúraváltás, az alapellátás és a járóbeteg-ellátás felé tolni az egészségügyet mint hatékonyabb és egyébként a betegek számára is kedvezőbb ellátási formát.
Ez az alapellátási, járóbeteg-szakellátási bővítés sajnos elmaradt, így a célját sem érhette el maradéktalanul a kapacitási törvény. Létrehozta a megyei egyeztető fórumokat, ami - a bizottsági többség ítélete szerint - inkább a felelősség elhárítása volt, mint az egyeztetés valós indoka. Ez egy kicsit Janus-arcúnak tűnt az akkori időkben, hiszen sem önkormányzat, sem egészségügyi intézmény nem volt érdekelt abban - sokszor politikai okok, sokszor különböző presztízsokok miatt -, hogy a saját kapacitását csökkentse. Ezért olyan viták születtek, amelyek méltatlanok voltak az egészségügyhöz, és a kívánt célt egyébként, ami kívánatos volt, a kapacitás csökkentését nem kellő mértékben tudták elérni, hiszen a különböző miniszteri befogadásokkal ezt a lehetőséget sokszor visszaadták az egészségügynek. Ha a törvény, ez a salátatörvénynek nevezett törvény nem csinál semmi mást, csak a '96. évben született LXIII. törvényt megszünteti, már elérte a célját. (Bauer Tamás közbeszól.) Azt gondolom, hogy az önkormányzati felelősség mellé ez a törvény lehetőséget is biztosít majd az ellátási kötelezettséggel, felelősséggel járó önkormányzatoknak. Korlátoz bizonyos szempontból, és átcsoportosítási lehetőséget ad, amely valóban a struktúraváltás irányába mutathat.
Befejezésként azért annyit hadd mondjak el, hogy megítélésem és a többség megítélése szerint ez a törvény önmagában nem elégséges, ehhez még hozzá kell tenni az akkreditációs sztenderdek lehetőségét, amely megmondja, hogy mely intézetben milyen típusú munkát lehet folytatni, és egy nagyon fontos elemként a finanszírozás szabályait is meg kell változtatni. Azt gondolom, hogy e három együtt alkalmas lesz arra, hogy valóban egy előremutató váltást vigyen az egészségügy irányításába.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: A kisebbségi véleményt Vojnik Mária képviselő asszony ismerteti. Megadom a szót.
DR. VOJNIK MÁRIA, az egészségügyi és szociális bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi és szociális bizottságban közel háromórás vita után tíz ellenzéki képviselőtársammal ennek a benyújtott törvényjavaslatnak az általános vitára való alkalmassága kérdésében nemmel szavaztunk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Abban reménykedem, hogy miniszter úr nemcsak azt az egyetlen mondatot olvasta el a bizottsági jegyzőkönyvből, amelyet idézett az előbb, hanem végigolvassa a bizottsági vitát a maga teljes terjedelmében, és akkor látni fogja, hogy ezt a törvényjavaslatot nemcsak az ellenzéki képviselők nem dicsérték, hanem a kormánypárti képviselőknek is komoly aggályaik voltak a beterjesztett javaslat kapcsán.
A következő kérdésekre kerestük a választ a vitában:
1. Mi az a közös jogalkotási cél, melynek alapján a kormány ezt az úgynevezett salátatörvény-csomagot beterjesztette? Miért kell nyolc törvényt ebben a csomagban módosítani? Miért kell egy csomagban tárgyalni a kapacitásszabályozási törvény megszüntetését, a korlátozottan cselekvőképes személyek jogaival összefüggő kérdéseket, különös tekintettel arra, hogy a Ház a polgári törvénykönyv jelenleg folyó módosításán dolgozik? Miért van összefüggésben a szakellátási törvény módosítása az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hatás- és jogkörének módosításával?
2. Mennyire felel meg a beterjesztett törvényjavaslat egészségügyi szakellátási kötelezettségről szóló módosítása az Alkotmánybíróság 1995-ben hozott határozatának, és mennyiben felel meg a beterjesztett módosítás az Alkotmánybíróság 1996-os határozatában foglalt alkotmányi kötelezettség előírásának? Emlékeztetem miniszter urat és kormánypárti képviselőtársaimat, hogy az 1996-ban született alkotmánybírósági határozat azt a bizonyos kapacitásszabályozási törvényt minden elemében alkotmányosnak ítélte.
3. Hogyan érvényesül a normativitás, a szektorsemlegesség, az esélyegyenlőség, az önkormányzati autonómia a beterjesztett törvényjavaslatban?
4. Milyen lesz az egészségügyi szakellátó rendszer a törvényjavaslat érvényesülése, elfogadása után?
5. Hogyan tud megfelelni az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat feladat- és hatásköre bővítésének maga a rendszer?
6. A korlátozottan cselekvőképes személyek jogairól szóló törvényjavaslat megfelel-e a jelenlegi polgári törvénykönyv módosításának?
Tisztelt Országgyűlés! A kérdéseink és a vitában elhangzott hozzászólások mindegyikére egy kisebbségi javaslat ismertetése során nem tudok kitérni, ezt képviselőtársaim meg fogják tenni. Azt tudjuk megállapítani, hogy a javaslat kidobja a régi rendszert, de újat nem állít a helyébe, a javaslat indoklása hangzatos, ugyanakkor üres, és a későbbiekben megalkotandó kormányrendelet tartalmára épül. A törvényjavaslat szövegezése jól tükrözi, hogy az előterjesztő, az előkészítő saját előítéleteinek áldozata lett, mert szinte kizárólag az önkormányzatok tulajdonában lévő intézmények kapacitására koncentrál, és megfeledkezik a szektorsemleges szabályozásról. Az új törvényjavaslat sem alkotmányossági, sem célszerűségi szakmai követelményeket nem elégít ki, az alkotmányossági korlátok formális kerülgetése kifejezetten öncélú, és a már említett ellenérzés igazolására szolgál.
Mindezek alapján a kapacitásszabályozásról szóló törvényjavaslati rész általános vitára véleményünk szerint teljes mértékben alkalmatlan. Az ÁNTSZ-ről szóló törvényjavaslat határozott módosításra szorul, hiszen annak az eredetileg kitűzött célnak, hogy egy egységes szabályozórendszert hozzon létre, nem tud megfelelni, a fokozott követelményeket pedig a jelenlegi rendszer nem tudja kielégíteni.
Az elfogadott törvényjavaslat politikai szándéka egyértelmű: a választásokra való felkészülés egy mozzanatának tekintendő, és ezért nem támogatjuk az általános vitára való alkalmasságát.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
ELNÖK: Megadom a szót Ódor Ferencnek, az önkormányzati bizottság előadójának.
DR. ÓDOR FERENC, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati bizottság március 21-én megtartott ülésén a törvényjavaslat tárgyalásakor elsősorban az első öt paragrafusra irányította a figyelmet, hiszen az önkormányzati ellátási kötelezettségről a törvényjavaslat ezen paragrafusai szólnak.
Az önkormányzati bizottság a javaslatban leírtakkal 13:8 arányban egyetértett, és általános vitára alkalmasnak találta a beterjesztett törvényjavaslatot.
A törvényjavaslatban szereplő, az előbbiekben is elmondott egyéb törvények módosítása nem került vitára a bizottság ülésén, hiszen itt elsősorban az első öt paragrafussal kapcsolatos kérdésekben merült fel vita.
Úgy gondoljuk, hogy az egyeztető fórumokon kialakult ellátási mértékek az elmúlt évek során megadtak egy olyan ellátási szintet, amelynek a betartásával nem befagyasztást érzékelünk, hanem egy valós igényt, amely megjelent egyrészt az ellátási kötelezettséggel terhelt önkormányzatokra, illetve kórházaikra és a járóbeteg-intézményekre vonatkozóan, másrészről pedig megjelent az egészségbiztosító pénztár által finanszírozható nagyságrend. Tehát ebben a rendszerben kialakult a kereslet és a kínálat igényének megfelelő szintje.
Ugyanakkor azt éreztük, és az a vélemény, hogy nem egy olyan jellegű befagyasztása, ami a bizottsági véleményeknél elhangzott - gondolom, a kisebbségi véleményben majd lesz szó erről -, az ellátási kötelezettségeknek az önkormányzatok szintjére, hanem lehetőség van arra, amennyiben az önkormányzati kötelezettséget más fenntartó átvállalja - mert jobbat tudott létrehozni és minőségben jobb rendszerben, több beteg megy oda -, azért, mert úgy gondolják, hogy nem tudják fenntartani és ezt bebizonyítja az élet, akkor van mód és lehetőség, hogy ne kelljen az ilyen jellegű szolgáltatási részeket fenntartania az önkormányzatnak, illetve az általa működtetett, fenntartott kórházaknak és járóbeteg-intézeteknek, hanem megegyezés alapján - a megyei tiszti főorvosi véleménnyel kiegészítve - legyen mód és lehetőség átadni az ilyen jellegű szolgáltatásokat.
Ezért az önkormányzati bizottságban az a vélemény alakult ki, hogy az ellátási felelősséggel együtt nem egy bebetonozott állapotot kapunk, ha a 2001. január 1-jei állapotot vesszük figyelembe, hanem módot és lehetőséget arra, hogy amennyiben megváltozott a szerkezet, akkor ezt tovább tudjuk vinni önkormányzati kötelezettségátadással, illetve a szolgáltatás helyének megváltoztatásával.
Ezek alapján az önkormányzatokra vonatkozóan, a helyi önkormányzatok esetében - értjük alatta a települési, illetve megyei önkormányzatot -, a két szinten, amennyiben a települési önkormányzat adja át ezt a kötelmet és nem másik települési önkormányzatnak, értelemszerűen a megyei önkormányzat az a következő szint, amely át tudja venni az ellátási kötelmet. Tehát ilyen értelemben úgy gondoljuk, hogy a rendszer működőképes, és a megfelelő rugalmasságot tudja biztosítani.
Mindezek alapján a vitában, ahogy említettem, az önkormányzati bizottság 13 igen és 8 nem arányban a törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak találja.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)
ELNÖK: A kisebbségi véleményt Szabó György ismerteti. Megadom a szót.
SZABÓ GYÖRGY, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Miniszter Úr! A kisebbségi vélemény megfogalmazásánál természetesen abból a tényből indultunk ki, hogy a törvényjavaslat jelentős mértékben érinti az önkormányzatok egészségügyi szakellátási kötelezettségét, jelesül azt, hogy mennyi kórházi ágyat tarthatnak fenn, illetve hány órában üzemeltethetnek szakorvosi rendelőintézetet. Teszi ezt oly módon, ahogy erre utalt a miniszter úr is, hogy az eddig hatályos LXIII. törvényt, amely '96-ban született, hatályon kívül helyezi, és helyébe egy néhány paragrafusból álló, meglehetősen elnagyolt, felületes, nyúlfarknyi törvényt terjeszt be.
Hangsúlyozni szeretném, nem az volt az alapvető gondunk, hogy a LXIII. törvényt hatályon kívül kívánja helyezni két részletben ez a most benyújtott törvényjavaslat, mert ez akár célszerű megoldás is lehetne, abban az esetben, ha helyette egy ésszerű, célszerű, szakmailag jobban védhető álláspontot, szabályozást alakít ki. Sajnos, azt kellett megállapítanunk, hogy erről nincsen szó, ellenben a most beterjesztett törvényjavaslat igazságtalan az önkormányzatokkal és az önkormányzatok által képviselt ellátandókkal szemben, és emellett súlyosan sérti az önkormányzatok alkotmányosan is végzett igazgatási-ellátási autonómiáját.
Igazságtalannak azért tartottuk, mert azáltal, hogy a jelenleg érvényes kapacitásszerződések alapján rögzíti, kvázi mintegy befagyasztja az ellátási kötelmet az egyes önkormányzatok számára, ezzel azt a látszatot kelti, mintha e területen minden a legnagyobb rendben volna, azaz sem területi, sem szakmai aránytalanságok nem volnának a rendszerben. Érdekes módon Ódor úr is erre utalt abban a véleményben, amely persze nem hangzott el az önkormányzati bizottság ülésén, mert ott többségi álláspontot nem fogalmazott meg senki, viszont elhangzott a kormány képviselője részéről az egészségügyi bizottság ülésén, amit módom volt hallgatni, hogy erről bizony szó sincs, ez a rendszer sem szakmai, sem területi ellátási aránytalanság szempontjából nem védhető, mert példának okáért konzerválja azt a jelentős és elfogadhatatlan különbséget, ami a főváros és egyes vidéki körzetek között kialakult.
Most az a furcsa helyzet, hogy a kormány gyakorlatilag elismeri ezt az aránytalanságot, és mégis azt a látszatot kelti a szabályozással, hogy a jelenleg kialakult helyzetet kell alapul venni, és ez mintegy megfelelő is az ellátási igények kielégítése szempontjából. Ennek a sajátos paradox megoldásnak, ami visszatükröződik az indoklásban is, ahol struktúraváltás szükségességéről beszél, vélelmezhetően két oka lehet. Az egyik: sajnos azt kellett megállapítanunk, hogy a kormánynak jelenleg semmifajta elképzelése nincs arról, hogy ezt a bizonyos struktúraváltást hogyan kellene végrehajtani. Ez egy óriási szakmai hiányosság, amit a törvény, ha úgy tetszik, önmaga mutat be, leleplezvén ebben a jelenlegi kormányzatnak a koncepciótlanságát. A másik, amit csak vélelmezhetünk, hogy a jelenlegi status quónak, kialakult helyzetnek egyfajta befagyasztásával talán a kormány az önkormányzatokat kívánja elandalítani, mondván, hogy ez a rendszer kialakult, megfelelő és csak finom szabályozásokat kell végrehajtani.
Tartok tőle, hogy néhány önkormányzati érdekszövetség sem vette észre, hogy egy sajátos csapdát állítottak számukra. Zárójelben jegyezem meg, sajnos az nem igaz, hogy az önkormányzati érdekszövetségek egyetértettek volna ezzel a törvényjavaslattal, viszont azt nemigen vették észre, hogy például a törvényjavaslat a tartós kapacitáskihasználatlanság esetén kapacitáscsökkentést írt elő az önkormányzatok számára, anélkül, hogy megmondaná, mi a tartós kapacitáskihasználatlanság, és ha csökkenteni kell, akkor milyen formában kell megtenni.
Emellett a kormány számos felhatalmazást kap a 13. § alapján a kapacitásokat fenntartók, azaz önkormányzatok, illetve szolgáltatók közötti átcsoportosítására is. Tisztelt Képviselőtársaim! Tartok tőle, hogy a törvényjavaslat előkészítői nem tanulmányozták figyelmesen az Alkotmánybíróság korábbi határozatait, ami egyértelműen megmondja, hogy ugyan a jogalkotónak módjában áll meghatározni az önkormányzatok számára egy adott szakterület ellátási kötelezettségének a terjedelmét és szakmai összetételét, de ezt csak kifejezetten törvényben teheti meg. Erre sem a kormány, sem a miniszter nem kaphat felhatalmazást, ezért tehát, miután igazságtalan területi és szakmai értelemben, és alkotmányos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) aggályokat is felvet, nem tartottuk általános vitára alkalmasnak.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
ELNÖK: Megadom a szót Balsay István úrnak, aki a költségvetési bizottság véleményét ismerteti.
BALSAY ISTVÁN, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A költségvetési és pénzügyi bizottság megtárgyalta az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes, egészségügyet érintő törvények módosításáról szóló T/3931. számú törvényjavaslatot. Megállapítottuk, hogy ez a törvényjavaslat olyan gyűjtemény, amely meghatározó egészségügyi törvények módosítását tűzte ki célul. Aktualitását az adja, hogy folyamatában részben jogharmonizációs feladatokból eredő kötelezettségeink vannak, másrészt korábbi, aktuálisnak mondható elképzelés, hogy a jövőben a finanszírozás elveit megváltoztassuk, illetve a kórházi kapacitások szabályozásában új alapelv érvényesüljön. Voltak és vannak olyan kötelezettségeink, amelyek alkotmánybírósági döntésekből, illetve az ombudsman ajánlásából kerültek a törvénycsomagba. Ilyenek azok, amelyek a cselekvőképességet, a pszichiátriai betegeket, a büntetés-végrehajtási intézmények egészségügyi szolgálatainak működését érintik.
Ma is és a bizottsági vitában is a törvény első részéről, az úgynevezett kapacitástörvényről igen komoly vita alakult ki. Ennek a szabályozásnak az a lényege, hogy az elmúlt években évente ismétlődő alkufolyamat - amiben az összes önkormányzati fenntartónak, az összes intézménynek, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak, valamint az OEP-nek mint meghatározó szervnek hatalmas feladatot kellett megoldania - eredményeként a továbbiakban egyszerűen felesleges olyan szisztémában dolgozni, amelybe a nagyjából stabilizálódónak mondható egészségügyi ellátórendszer került. Az előterjesztésnek erről a részéről jelentős vita alakult ki az ellenzék és a kormánypártok között. Olyan szabályozást kell elkészítenünk az újonnan belépők, illetve kilépők ki-belépésére vonatkozó normatív szabályozásban, amely szakmai szabályokat határoz meg.
A költségvetési és pénzügyi bizottságban ennek megfelelően elsősorban az általános vitára való alkalmasságot vizsgáltuk, azt, hogy megfelel-e az alkotmányos szabályozásnak, megfelel-e az uniós csatlakozás alapvető feltételeinek, és hogy más törvényekkel összhangban van-e. Megítélésünk szerint ez a törvény megfelel annak az alkotmánybírósági határozati elvárásnak, amelybe egyetlen ágazatnak, az egészségügyinek a meghatározó törvényei kerültek.
Külön vita volt az egészségügyi ágazatra vonatkozó egyes törvényeken túli terjeszkedésről. Megállapíthattuk azt, hogy mindazon kérdésekről, amelyekben az egészségügyi ágazat változtatni kíván és meg kívánja magának teremteni a változtatás lehetőségét, erről szól ez a csomagban beadott törvénytervezet.
Egyetértettünk abban is, hogy a jövőben az ÁNTSZ ellenőrző szerepét erősítsük, és az önkormányzati szándék essen egybe a betegek, az ellátandó lakosság szükségleteivel.
A törvénytervezet-csomag egy másik része szerkezeti változtatásra utal, és az országos, regionális, térségi elmozdulást próbálja előtérbe helyezni. Annyiból nyilván célszerűbb lenne ez az elmozdulás, hogy a rendszerben kezelhető progresszív ellátás fogalma lépcsőzetesen egymásra épüljön. Az a véleményünk, hogy az önkormányzatok számára ne minden nyáron egy-egy szelet tortát próbáljunk felosztani "aki kapja, marja" alapon, a számukra legkedvezőtlenebb módon, hanem szakmai irányítási szempontok figyelembevételével, szakmai érvekkel, a törvényben meghatározott módon préselje a szolgáltatókat a szükséges feladatok ellátásának az irányába.
A tárgyalás során a másik szempont az volt, hogy az elmúlt négy évben átalakult a magyar egészségügy szerkezete, a szolgáltatói paletta sokkal színesebb lett. Ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni.
Tisztelt Ház! A költségvetési és pénzügyi bizottság 15 igen szavazattal, 8 nem ellenében általános vitára alkalmasnak találta a törvénytervezetet.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
ELNÖK:
A bizottságban született kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót
Bauer Tamás képviselő úrnak.
BAUER
TAMÁS, a költségvetési és pénzügyi
bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
Köszönöm a szót, elnök úr. Egy kérdésben egyet kell értenem a többségi
előadóval, nevezetesen abban, hogy a bizottság kormánypárti többsége 15:8
arányban általános vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslatot. Abban
viszont már nem, hogy a törvényjavaslat alkotmányos szempontból általános
vitára alkalmas volna.
A törvényjavaslat alkotmányos szempontból nem alkalmas általános vitára, hiszen az Alkotmánybíróság 42/95. számú határozatában - amit volt szerencsém a bizottsági vitában is felidézni - rámutatott arra, hogy az effajta salátatörvény, ahol egymással nem összefüggő, különböző törvényeket egyszerre módosítanak, "ritkán előforduló, kényszer szülte kivétel lehet csupán, nem pedig a törvényalkotás körében szélesebb körben alkalmazott modell". A Fidesz-kormány ezt széles körben alkalmazza, mindenféle kényszer nélkül, és ez alkotmányellenes, tisztelt Országgyűlés.
A bizottság vitájában a felszólaló ellenzéki - tehát szabad demokrata és szocialista - képviselők rámutattak: ez a törvényjavaslat is azt tükrözi, hogy a Fidesz vezette kormány két és fél éven keresztül semmiféle érdemi lépést nem tett az egészségügy felhalmozódott problémáinak megoldására. Felidézték képviselőtársaink, hogy a Fidesz-kormány a választási programjában megígért egészségbiztosítási reformról lemondott; felidézték azt, hogy milyen botrányos események történtek a többször vezetőt váltott egészségbiztosítás körében; felidézték azt, hogy az ellenzékben oly sokat támadott kapacitástörvényhez, az ellenzékben oly élesen támadott egészségbiztosítási szűkítéshez két és fél éve hozzá sem nyúltak. Az önök költségvetéséből sem jut pénz arra, amire sokkal nehezebb helyzetben az előző kormány költségvetésében nem jutott hely. Felidézték azt, hogy a járóbeteg-szakellátásnak a miniszterelnök által 2000-re beígért reformjából nem történt semmi, és ez a törvényjavaslat azt mutatja, hogy az egész választási ciklus alatt a járóbeteg-szakellátás reformjára nem kerül sor. Ellenzéki képviselőként rámutattunk arra, hogy a törvényjavaslat tartalma nem teszi alkalmassá ezt a törvényjavaslatot arra, hogy az, aki komolyan veszi az egészségügy problémáinak a megoldását, ezt támogassa.
A törvényjavaslat legfontosabb eleme - mint ahogy azt kormánypárti képviselőtársainktól is hallottuk - az úgynevezett kapacitástörvény hatályon kívül helyezése. Azt mondta itt az egyik kormánypárti előadó, hogy ha semmi mást nem tenne, mint hogy ezt a hatályban lévő szabályozást megszünteti, már az is jó dolog lenne. Tisztelt Országgyűlés! Ezzel szemben a költségvetési bizottságban felszólaló szocialista és szabad demokrata képviselőknek az volt az álláspontja, hogy ha egy kényszer szülte szabályozást felváltunk a nem szabályozással, az nem előremutató megoldás. Ha egy kényszer szülte törvényes szabályozást felváltunk a kormányzati és hivatali önkénnyel, az nem előrelépés, tisztelt Országgyűlés, hanem visszalépés. És ez a törvényjavaslat, tisztelt Országgyűlés, erről szól.
Rámutattunk arra, ha igaz az - amit állítólag a Ház mindkét oldalán minden egészségügyi és nem egészségügyi szakember is lát -, hogy az egészségügyben szerkezeti átalakulásra van szükség, arra, hogy a rendkívül költséges kórházi ellátást az olcsóbb és hatékony járóbeteg-ellátás váltsa fel, ha erre van szükség, akkor egy olyan szabályozás, amelyik a kormány képviselői szerint is elismerten a meglévő állapotok konzerválását mozdítja elő, nem szolgálja az egészségügy problémáinak a megoldását. Ez a törvényjavaslat tehát nem csupán az alkotmányos követelményeknek, hanem az egészségügyi szakmai követelményeknek és az általános gazdaságpolitikai követelményeknek sem felel meg. Ez a törvényjavaslat valóban egér, de halva született egér, tisztelt Országgyűlés; és ha csak halott egeret szülnek a hegyek, akkor a hegyek nem teljesítik azt a feladatukat, amivel a választók a hegyeket megbízták!
Befejezésül, tisztelt Országgyűlés, meg kell említenem, hogy a miniszter úr itteni expozéja is alátámasztja azt a kisebbségi véleményt, ami a bizottságban kialakult, hiszen ha a Fidesz-kormány képviselője az expozéját már megint a Bokros-csomag szidalmazásával kezdi, akkor azt kell látnunk, hogy nincs érdemi mondanivalója az ország problémáinak megoldására.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 15-15 perces időkeretben.
Elsőként megadom a szót Imre Zsoltnak, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak.
IMRE ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes, egészségügyet érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat most kezdődő parlamenti vitájában az egészségügy szereplői által már jó ideje várt, az ágazat működésén, szervezeti rendszerén messze túlmutató jelentőségű jogszabály-alkotási folyamatba kezdünk.
Miniszter úr már expozéjában utalt arra, hogy az egészségpolitikai prioritások szükségessé teszik a legfontosabb ágazati törvények összehangolását és korszerűsítését. A Fidesz-Magyar Polgári Párt támogatja ezt az integráló szándékot.
Fontosnak tartjuk, hogy a most beterjesztett törvényjavaslat a nagyon összetett egészségügyi rendszer újraszabályozásában nem részterületekre korlátozódik, hanem kitér a népegészségügy, valamint a betegjogok szakellátással kapcsolatos vonatkozásaira is. A törvényjavaslat széles hatóköre miatt célszerű áttekinteni egészségpolitikai programunk néhány összefüggését.
A kormányprogram ide vonatkozó részében hangsúlyozottan szerepel, hogy az egészségügyi rendszer átalakításának végső célja a lakosság egészségi állapotának, életminőségének javítása, az ebben meglévő társadalmi különbségek csökkentése. Tudjuk, hogy az egészség érték, személyes és egyben össznemzeti kincs. Az aggasztó halálozási és megbetegedési mutatóinkban egy éve mutatkozó szerény javulás ezért mindannyiunk erőfeszítéseit tükrözi.
Kormányprogramunk világossá teszi, hogy mind az alapellátás privatizációja, mind a szakellátási rendszer racionális átalakítása nem önmagáért való. Az egészségügy eredményessége ugyanis erősen befolyásolja a gazdaság, a társadalom jövedelemtermelő képességét, egyben a jóléti kiadások terheit is. Ezért mondjuk azt, hogy a lakosság egészségügyi állapota a társadalom egyre jobban felértékelődő közjava. Az általános felértékelődés ellenére az egészségügyben még a leggazdagabb országoknak sem könnyű sikereket elérni.
Tisztelt Ház! A hazai helyzetet alapvetően meghatározza, hogy a gyógyító ellátásokra fordított források reálértéke 1990 és 1998 között közel a felére csökkent. Ezt a csökkenést azonban az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók áldozatvállalása, másfelől a lakossági hozzájárulások növekedése ellensúlyozta. Így maradhatott az ellátórendszer nemzetközi összehasonlításban is jó hozzáférésű, így tudott a magyar közegészségügy kimagasló eredményeket elérni, példának okáért a tavalyi évben a régi és új járványok visszaszorításában.
Ezzel együtt és ennek ellenére a magyar egészségügy állandó elégedetlenség és konfliktusok forrása. Ha a több kórházban és háziorvosi rendelőben végzett úgynevezett betegmegelégedettségi kérdőíves vizsgálatok kiértékelését is figyelembe vesszük, azt látjuk, hogy a lakosság nem magával a gyógyító munka tartalmával elégedetlen, hanem sokkal inkább annak körülményeivel: az omladozó falú rendelőkkel, az el-elmaradó kórházi vacsorával, a használhatatlan kórházi fürdőszobákkal, a fáradt és ingerült orvosokkal és a hálapénz kényszerével.
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A polgárok anyagi helyzetének javulásával ugyanakkor az egészségügyben is megjelent a differenciált igények differenciált kielégítésének vágya, és a lakosság jelentős része az egészségügyi ellátás tekintetében is ragaszkodik ahhoz, hogy fogyasztási szokásai érvényesülhessenek. Ma ezt az igényt kórházaink nagyobb része biztosítani sajnos nem tudja. A korszerűen felszerelt, magas fokozatú hotelszolgáltatást nyújtó kórházak ellátásait még akár anyagi áldozatvállalás árán is sokan szívesebben veszik igénybe, mint a lerobbant, saját városi vagy megyei kórházukat. Több jel is arra mutat, hogy a kórházak között verseny alakult ki a betegekért és ezen keresztül az egészségbiztosító finanszírozásáért. A verseny megjelenésének természetesen örülünk, különösen akkor, ha ez a minőségi mutatók javulását eredményezi.
Más kérdés azonban, hogy ma még sajnos kevés a biztosíték arra, hogy egy jól kihasznált, teljes szakmai palettát biztosító kórház vagy szakrendelő hosszú távon rentábilisan, biztonságos szakmai és személyzeti háttérrel tudjon működni. Elég a megrendüléshez egy-egy nagy értékű gép vagy műszer cseréjének elmaradása, elég ehhez, ha kritikus szintet ér el az orvosok vagy ápolók hiánya. Az elmúlt évben bebizonyosodott, hogy a kórházak működési stabilitását, tervezhetőségét csak a tulajdonos önkormányzat segítségével biztosíthatják, már amennyiben az önkormányzat felelősséget vállal az egyre növekvő működési költségek legalább részleges fedezésére.
Az egészségügy ellentmondásos piaci viszonyai miatt az intézmények és az önkormányzatok szerepén kívül célszerű megvizsgálni a szolgáltatást igénybe vevő beteg és a szolgáltatást vásárló biztosító helyzetét is. A beteg nálunk - csakúgy, mint szerte a világon - nem tudja az igénybe vett szolgáltatások hatékonyságát megítélni; nem tudja, hogy például az epekövét endoszkópos módszerrel vagy éppen hagyományos műtéttel kell-e kivetetnie. Az információs aszimmetria tehát jelentős a szolgáltató intézmény javára. A szolgáltatást vásárló biztosító hivatott arra, hogy csökkentse ezt az információs aszimmetriát, és biztosítottja számára csak szükséges és hatékony szolgáltatást vásároljon. Az igazi vásárlói szerep megvalósulása, a piaci szelekció lehetősége arányos a biztosító vásárlóerejével. Ezt a vásárlóerőt pedig a társadalombiztosítás járulékbevételei és a kiegészítő állami források határozzák meg, ez tehát végső soron az ország mindenkori gazdasági teljesítményétől függ. Ettől különleges az egészségügyi piac, ahol a kínálat határozza meg a keresletet, és ahol az államnak kell olyan jogi és gazdasági eszközöket alkalmaznia, hogy az említett szereplők vásárlói döntéseit megfelelő szinteken koordinálja.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvénycsomag, törvényjavaslat legfontosabb célja, hogy több meg-megújuló kísérlet után végre érdemi lépést tegyünk az egészségügy tervezett és szabályozott piacának megteremtése felé. A tervezett és szabályozott piac létrehozása egészségügyi programunk célkijelölése szerint szoros összefüggésben van a tulajdonviszonyok változásának lehetőségével. Ma már több intézmény külső vállalkozóval kötött szerződés alapján egyes részlegeit funkcionálisan privatizálta, így biztosítva a hiányzó forrásokat az eszközök pótlására és fejlesztésére. Az önkormányzati törvény ezt lehetővé teszi, a finanszírozási jogszabályok viszont csak többszörös áttétellel. Nem meglepő, hogy a szabályozás kétértelműségét kihasználva számos intézményben a biztosítói forrásokon is túlmenően, jelentős extraprofitra tett szert a külső szolgáltató, ezzel is hozzájárulva a kórházak eladósodásához.
Sürgetően indokolt tehát, hogy ezen a területen átlátható és kiszámítható viszonyokat teremtsünk. A törvény 2. §-a lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok az egészségügyi ellátási kötelezettségüket vállalkozással kötött szerződés útján teljesítsék, de egyben kötelezően elő is írja azok fenntartási felelősségét. A javasolt törvényi szabályok és végrehajtási rendeletek megakadályozzák az úgynevezett vadprivatizációt, de egyben lehetőséget biztosítanak fenntartói garancia mellett új működtetési formák elindításához.
A törvényjavaslat jövő év január 1-jével hatályon kívül helyezi az 1996-ban elfogadott egészségügyi ellátási kötelezettségről, a területi finanszírozási normatívákról szóló, utóbb "ágylábtörvényként" elhíresült és 1997-98-ban komoly társadalmi és szakmai ellenállást kiváltó törvényt.
Az akkori kormányzat mintegy 10 milliárd forint megtakarításának reményében közel 10 ezer kórházi ágy megszüntetését irányozta elő 1997-re, és 1999-re újabb 2 ezerét. Ma már tudjuk, hogy a pénzmegtakarításból semmi sem lett, és a megszüntetés - főleg a fővárosban - csak részleges, olykor névleges volt.
A törvényjavaslat azzal, hogy az idei év elején érvényes szerződésben lekötött kapacitás mértékén határozza meg az önkormányzatok szakellátási kötelezettségterjedelmét, eleget tesz mind az alkotmányossági szempontoknak, mind a társadalombiztosítási törvényben foglalt jogoknak. A javaslatban a rögzített kórházi fekvő- és járóbeteg-kapacitások garanciális finanszírozási kötelezettsége jelenik meg, míg az efölötti kapacitások befogadását az OEP mérlegelési körébe utalja. A jelenlegi, normatív módon befogadott kapacitásokat kötelezően ellátandó körnek tekintve kormányrendeletben határozza meg a lekötött kapacitások módosításának, illetve új kapacitások befogadásának részletes eljárási szabályait. Az egészségügyi ellátórendszerbe új szolgáltató, illetve többletkapacitás csak indokolt esetben, szigorú feltételek teljesítése esetén kerülhet. A normatíva feletti szolgáltatás finanszírozását mindenekelőtt költséghatékonyabb működés esetén vállalhatja a biztosító. Ilyen eseti döntés lehetősége fennáll akkor is, ha az igényelt többletszolgáltatás területi egyenlőtlenséget szüntet meg vagy mérsékel.
Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az országban a kedvezőtlen starthelyzet, az évi 10 százalékos fejlesztési felső határ miatt igen jelentős területi különbségek alakultak ki a vidék hátrányára a járóbeteg-óraszámokban. Éppen a költségesebb kórházi ellátás kiváltása, a népegészségügyi szempontok miatt mérlegelendőnek tartjuk, hogy itt a törvényi szabályozás normatívabb legyen. A fekvő- és járóbeteg-kapacitások átcsoportosításának igénye a nem önkormányzati vagy állami tulajdonban lévő szolgáltatók jelentősebb szerepvállalása miatt fog vélhetően megjelenni. Célszerűnek látszik itt is több szerződéses elemet nem kormányrendeletben, hanem a törvény normaszövegében szabályozni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat 6. §-a több helyen módosítja az ÁNTSZ-ről szóló törvényt, amelyből én elsősorban a lakossági célzott szűrővizsgálatok szervezését emelném ki. Ezzel szoros kapcsolat jöhet létre az ÁNTSZ és a népbetegségek megelőzéséért egyébként is legtöbbet tenni tudó háziorvosok között. Itt szeretném még megemlíteni és egyben támogató figyelmükbe ajánlani a népegészségügyi offenzíva jegyében született "Az egészséges nemzetért" című programot, amely nem nélkülözheti az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megerősítését.
Kiemelném még a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet módosítását, amely a büntetés-végrehajtás területein is az egészségügyi törvény szellemének megfelelő, az emberi jogokat minden tekintetben figyelembe vevő helyzetet teremt.
Összegezve: a Fidesz-Magyar Polgári Párt támogatja és néhány kisebb korrekció után elfogadásra javasolja az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes, egészségügyet érintő törvények módosítására vonatkozó törvényjavaslatot.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Schvarcz Tibor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka. Öné a szó, képviselő úr.
DR. SCHVARCZ TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Temetni jöttünk ma, nem dicsérni; temetni, de nemcsak egy törvényt, a '96. évi LXIII. törvényt, hanem egy ábrándot, egy eddig pozitív imázst, mármint ami a miniszter úrról eddig kialakult. Az ábránd, a remény arról szólt, amit a miniszter úr ígért a meghallgatásán, éspedig azt, hogy igyekszik konszenzusos döntéseket hozni. Ez a törvénytervezet lett volna az, ahol szükségeltetett volna a megegyezés, a konszenzus a politikai pártok és a szereplők között, hiszen a struktúra kérdése mindig felborzolja a politikai és nem politikai kedélyeket egyaránt.
Idézek a területi önkormányzati szövetség vezetőjének leveléből: "Az önkormányzatok és az egészségügyi ellátás problémaköre az elmúlt időszakban ismételten kiemelt szerephez jutott. Dr. Mikola István miniszter úr nyilatkozataiban kilátásba helyezte többek között még az önkormányzati törvény módosításának a szükségességét is, egyben jelezte, hogy tárgyalni kíván az önkormányzati szférával. Ez a tárgyalás ez idáig elmaradt, és a mostani tervezet is megfelelő alapul szolgált volna a részletes és személyes egyeztetésre."
Miniszter Úr! Az ön elődje említette egyszer társaságban, hogy a most megszüntetni kívánt törvény nem is volt olyan rossz törvény, csak a politika kihátrált mögüle. Nem teljes felsorolás következik: Pincehely, Pásztó, Kisbér, Budapest.
Ritkán adatik meg egy képviselőnek a parlamentben, hogy a korábbi, '96. évi LXIII. törvénynek lehettem és ennek a törvénynek is én lehetek a vezérszónoka az MSZP részéről. A dolgokat dinamikájában próbálom meg szemlélni, és nem demagógiájukban. Fellapozva a '96-os parlamenti jegyzőkönyveket és felidézve az akkori vitákat, azok hangulatát, hangnemét, megállapíthatjuk, hogy sok minden elhangzott azzal a törvénnyel kapcsolatosan. Mi akkor voltunk nemzetvesztők, arra kényszerítettük a betegeket, hogy gépkocsiban szüljenek; azt mondták: sok embertársunk halálát jelenti majd ez a törvénytervezet, országos anarchia fog kialakulni, megakasztja a sikeres stroke-programot, a javuló vérellátás látja majd a kárát, fővároscentrikus, nemzetrontó, alkotmányellenes, orvos-munkanélküliséget és ellátási hiányokat fog eredményezni. (Selmeczi Gabriella tapsol.) Az orvosegyetemek nyilatkoznak, hogy nem tudnak felelősséget vállalni ezen törvény káros következményeiért, a MOK a képzésért, az átképzésért, az egyetemekért aggódik többek között; egyesek név szerinti szavazást kértek, hogy az utókor jobban tudja, kik verték szét az egészségügyet. A Fidesz vezérszónoka akkor nem beszélt az egészségügy szétveréséről, csak a valódi reformot hiányolta - mint mi most, ezen salátatörvény kapcsán.
Ezek csak kiragadott, szélsőséges példák, de elhangzottak az akkori vitákban, mégpedig korábban és később felelős minisztériumi beosztást betöltők szájából is - igaz, hogy a szék határozza meg a tudatot. A Fidesz az egész propagandát a Bokros-csomagra alapozza, kivéve azt a részt, amelyet az egész ország áldozata hozott meg és most mindenki élvez, de sikereit maguknak sajátítják ki: a gazdasági növekedésre gondolok.
A propagandának és a gyűlöletnek, ami süt, a másik része a kapacitásszabályozási törvényre, a LXIII. törvényre irányul; ezt a törvényt hivatott megszüntetni a most tárgyalandó T/3931. számú javaslat. A Fidesz a választási és kormányprogramjában a következőket mondta: "meg kell szüntetni a közpénzek elfolyását", "meg kell szüntetni az egészségügyben a pazarlást", "olcsó gyógyszert biztosítunk a nagymamának, unokának", "átalakítjuk az ellátórendszert". Mi a valóság? Megszüntették a társadalombiztosítási önkormányzatokat, azóta az OEP felügyelete vándorol a minisztériumok között, most végre jó helyen van; de a nyugdíjbiztosítás felügyelete sehol sincs biztosítva. A gyógyszerkassza és a gyógyszerek ára sem sikertörténet, hiszen ebben az évben a sok sikeres megállapodás után 24 milliárd a kassza hiánya, s '98 óta közel 30 milliárddal nőttek a lakosság terhei a gyógyszerek vonatkozásában. Az egész rendszer átalakítására vonatkozóan megszületett a sürgősségi betegellátás torzója; az Akadémián elhangzott egy prevenciós programszerű, jellegű demonstráció, ami nagyon szép volt; megszületett a praxistörvény, na meg most ez a törvénytervezet, amelyet a miniszter úr a stílusa miatt "salátatörvény"-nek, az államtitkár úr a bizottsági vitában az eredményessége tekintetében "egér"-nek nevezett, mármint amit a hegyek szültek, de meg is nyugtatott minket, hogy most ilyen egérre van szükségünk.
Lássuk, hogy mi a bajunk a salátával és mi a bajunk az egérrel, egyáltalán mi benne a saláta és mi az egér! A "saláta"-része az, hogy több jogszabályhoz nyúl egyszerre: beszél az ÁNTSZ-ről, az élelmiszertörvényről, a büntetés-végrehajtás szabályairól, a kábítószerekről, több helyen módosítja az egészségügyi, a gyógyszer- és az egészségbiztosításról szóló törvényt. Ezzel általánosságban az az aggályunk, hogy nincs olyan jogalkotási kényszer, amely magyarázná a csomagban való tárgyalást, hacsak nem a háromhetes parlamenti ülésszak.
Az Alkotmánybíróság a gazdasági stabilizációs törvénnyel kapcsolatban jegyezte meg, hogy ott a csomagban való tárgyalást magyarázza a tartalmi összefüggés és a gazdasági kényszer. Itt mi a kényszer? A "saláta"-rész több paragrafusa támogatható, elfogadható lenne, kivéve a 11. §-t, ahol az egészségügyi törvény azon részét kívánja a törvénytervezet módosítani, amely a korlátozottan cselekvőképesek egészségügyi önrendelkezési jogát, valamint a pszichiátriai betegekkel szemben alkalmazott korlátozó intézkedéseket kívánja megváltoztatni.
Ezt is igen szokatlan módon teszi, hiszen a parlament most fejezi be a polgári törvénykönyv ezen irányú módosítását. A két tervezet nincs összhangban egymással. Mire ez a kettős párhuzamos tárgyalási módszer? Ráadásul a TASZ véleménye szerint a törvénytervezet 11. §-a nem alkalmas a jogalkotó által megjelölt cél elérésére. A 11. §-ban foglalt rendelkezések nem hozzák összhangba az egészségügyi törvényt az alkotmányos és nemzetközi kötelezettségekkel, ezért ezt az egész paragrafust elhagyni javasolják. Erről bővebben majd a képviselőtársaim szólnak.
Nézzük az "egér"-részt! Még mielőtt bárki azt hihetné, hogy visszasírom a LXIII. törvényt, az téved. A most tárgyalandó tervezet kapcsán csupán néhány kifogásunkat, aggályunkat, alkotmányossági aggályunkat kívánom az MSZP nevében megosztani önökkel.
Először is nézzük az indoklást! A törvényjavaslat célja az egészségügyi struktúraváltás megalapozása, az új népegészségügyi program megvalósításának elősegítése, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozás keretfeltételeinek megteremtése. A struktúraváltásról egyáltalán nincs szó a törvényben, az uniós csatlakozáshoz pedig semmi köze a tervezetnek. A salátatörvény a korábbi törvényt kívánja meghaladni úgy, hogy nem ad helyette semmit. A megszüntetendő törvényt, amit akkor a gazdasági kényszer szült, furcsa módon két részletben kívánja hatályon kívül helyezni a jogalkotó, és majdan megalkotandó rendeletekkel helyettesíteni. Az a törvény kiállta az alkotmányossági próbát, működött, részben elérte célját, néhány pozitív eleme volt, de most ab ovo nem kellene minden részét kidobni, pláne úgy, hogy visszatérjünk egy elvtelen, alkupozíciókon alapuló, egyszemélyes döntési folyamathoz, ahol a kapacitások meghatározása nem normatív, nem szektorsemleges, és zömmel csak az önkormányzatokat érinti.
A LXIII. törvény egyik pozitív eleme a MEF volt, ahol igenis születtek konszenzusos döntések, és megvolt a jogorvoslat lehetősége, amit most teljesen kidob a törvénytervezet. Igenis az önkormányzatok meg tudtak egyezni, sőt csodálatos világbanki pályázatok is születtek a régiós együttműködések tekintetében, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Ezek is a MEF-ek eredményei.
A törvényjavaslat abból indul ki, hogy a több éven át tartó egyeztetési folyamatok eredményeként a települési önkormányzatok egészségügyi szakellátási kötelezettségének mértéke kialakultnak tekinthető, azaz nincs szükség arra, hogy ezt a mértékrendszert évente teljeskörűen felülvizsgálják. Elegendő a jelenlegi normatív módon befogadott kapacitásokat kötelező ellátási szintnek tekintve törvényi szinten meghatározni, hogy a lekötött kapacitás csökkentésének, illetve új kapacitások befogadásának melyek az alapvető szabályai. Tehát a létrehozott struktúra ezek szerint jó? A '99-es egyeztetések eredményét merevíti be a törvénytervezet ezáltal, s majdan megalkotandó rendeletekkel szabályoz törvény helyett, holott ez alkotmányellenes.
Az átalakítás vonatkozásában jelenleg nincs koncepciója a tárcának, nem tudja, hogy mit akar, és hogyan akarja elérni. Ez a nagy struktúraváltás, miniszter úr?
A MOK a törvénytervezethez beadott véleményezésében is egyeztetést szeretne, erre javasol egy testületet, és joggal kifogásolja az igen nagy hatalommal felruházott ÁNTSZ-eket, ahol az egyszemélyes szakfőorvosi rendszer alkalmatlan a törvényben meghatározott szakmai kérdések eldöntésére.
A bizottsági vitában elhangzott az államtitkár úr szájából, hogy az önkormányzati szövetségek üdvözölték az új tervezetet és a régi törvény megszüntetését - egy vélemény a TEOSZ részéről, mivel csak egy vélemény volt.
A törvénytervezet jelenlegi formájában elnagyolt, és a megfogalmazások pontatlanok, ezért is feltétlenül szükség lenne további részletes egyeztetésre és megalapozottabb szabályozástervezet készítésére.
A vita sajnos csak a késő éjszakai órában tud folytatódni e törvény szakmai részéről, a tv-közvetítés a délelőtt folyamán megszűnik. A törvény vitája késő este kifejezetten csak néhány képviselővel fog folytatódni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A fenti törvénytervezet politikai szükségességből született, pótcselekvésszerű. Nemhogy megoldja az ágazat gondjait, hanem tovább mélyíti azokat. Ezért a "saláta"-részt némi változtatásokkal tudjuk támogatni, az "egér"-részt, vagyis a LXIII. törvényt megszüntető részt vonja vissza a tárca, és terjesszen be egy konszenzusos javaslatot, amelynek kimunkálásában készségesen részt vesz az MSZP is, a többi párttal és szereplővel együtt. Itt nincs helye az elhivatottságnak, konszenzus kell, hosszú távú megegyezés. Idézek a korábbi LXIII. törvény vitájából, Hérodotosz: "Barbár az, aki lerombol valamit, amit felépíteni sose lesz képes."
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Hegedűs Mihály képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő; őt követi majd Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
DR. HEGEDŰS MIHÁLY, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon megkezdjük egy összetett törvényjavaslat általános vitáját, amelyben tartalomra, súlyra, jelentőségben is eltérő törvényszakaszokat kívánunk módosítani több, szorosan nem egybetartozó törvényt illetően. A mindössze tizenhárom szakaszban rögzített törvényjavaslat tartalmaz egészségügyi szakellátást sorsdöntően befolyásoló módosításokat, illetve új elképzeléseket öt szakaszban, míg a többi szakaszban megfogalmazott javaslatok életbe lépése elősegíti az új népegészségügyi program megvalósítását, az Európai Unióhoz való csatlakozás keretfeltételeinek megteremtését.
Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően élénk vita várható mind az általános, mind a részletes vitában. Egy válságágazat, az egészségügy ellátórendszerét több évre szólóan determinálhatja ez a mindössze öt szakaszból álló javaslat. A mai vitában minden valószínűség szerint nemcsak arról folyik vita, amiről a javaslatok szólnak, hanem terítékre kerül az egészségügy ellátórendszerének egésze, valamint a finanszírozás mikéntje is.
A Független Kisgazdapárt is aggályait fejezi ki az egészségügyi szakellátás jövőbeni sorsával kapcsolatban. Ez az aggály elsősorban a finanszírozási háttér hiánya miatt fejeződik ki. Aggályaink másodsorban nem az itt terítékre kerülő javaslatokkal szemben fogalmazódnak meg, hanem azokkal, amelyek nem jelennek meg e javaslatokban. Magyarul, azokra a lényeges kormány-, illetve miniszteri rendeletekre gondolunk, amelyekre e törvényjavaslat felhatalmazást ad, így nem kerülhetnek át a magyar parlament előzetes szűrőjén. Meglehet, ezek hibátlanok, mindent megoldóak lehetnek, de az utóbbi évtizedek sikertelen kísérletei aggodalomra adhatnak okot.
A ma tárgyalandó törvényjavaslat és megszavazása esetén a születendő alacsonyabb szintű rendeletek több évre szólóan rögzíthetik a jelenlegi rossz ellátói és finanszírozási szerkezetet. Talán érdemes előbb a kevesebb vitát és több egyetértést kiváltó javaslatokkal foglalkozni. Ezek között kiemelkedő fontosságú az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat felhatalmazása arra, hogy a lakossági célzott szűrővizsgálatokat megszervezze és összehangolja. Lényeges az a javaslat is, amely az ÁNTSZ közegészségügyi szakmai jogkörét kiterjeszti a fegyveres erők közegészségügyére, megteremtve az országban egységes elvek szerint működő közegészségügyi feladatot. Így lehetővé válik, hogy járványügyi szolgálata az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szakmai irányelveinek betartásával, vele együttműködve lássa el feladatát.
De felmerül ismét egy fontos kérdés: van-e elegendő ereje a csökkenő létszámú ÁNTSZ-nek e feladatok ellátására? Felmerül az is, hogy milyen forrásból lesz finanszírozva a lakossági célzott szűrések rendszere.
Természetesen az ÁNTSZ csak szervezi a népegészségügyi program kiemelkedően fontos tényezőjét, a lakossági szűréseket. Az alap- és a járóbeteg-szakellátás attól tart, hogy ennek anyagi és valóságos fizikai terheit egyszerű miniszteri rendelettel rájuk terhelik, az anyagi alapok biztosítása nélkül, arra az alapellátásra, melynek finanszírozása 1994 óta 50 százalékkal csökkent reálértékben. Az alapellátás jelentős része csak a kötelezően előírt egy szakápolót képes eltartani. Az egy ápolónő, ápoló csaknem teljes energiáját lekötik a megemelkedett adminisztrációs feladatok, betegellátásra csak tűzoltómunkaszerűen jut ereje. Így elmarad a megelőzésben rá váró óriási feladat ellátása.
Tisztelt Képviselőtársaim! Lám, egy vezérszónoklat keretein belül is már a gondok sűrűjében vagyunk. Egy éve sokat foglalkozom azzal a gondolattal, mi lenne, ha az ellenzéki pártokkal együttműködve keresnénk megoldást az egészségügy gondjaira. Ez nem eretnek gondolat, hanem egy szükségszerűség felismerése. A szükségszerűség felismerése azon egyszerű tényből fakad, hogy az egészségügy ellátórendszerének túlnyomó része önkormányzati tulajdont képez. Tehát jó, eredményes, hatékony törvényt csak kétharmados többséggel lehet hozni. Kétharmados törvény nélkül csak a közfinanszírozás köldökzsinórját vagyunk képesek szűkebbre vagy egy kissé bővebbre engedni, csak közvetve befolyásolhatjuk ezen keresztül a nagy ellátórendszerek szerkezetének alakítását.
Erre hozhatnék a közelmúltból egy negatív példát. A gyakorlatban csak praxistörvénynek nevezett törvény a szemünk előtt mond csődöt. Mivel az önkormányzatok jogkörét nem voltunk képesek szabályozni ezen törvényben, az e törvényt kijátszani akaró önkormányzatok semmissé tehetik a fő eredményt, amelyet a törvény céljával megfogalmaztunk, hogy a praxisjog egy anyagi értékkel bíró jog, amely a piacon értékben testesülhet meg. A praxistörvényt elfogadni nem akaró önkormányzat egyszerűen hat hónapon túlra kitolhatja a praxis betöltését, így az úgynevezett betöltetlen praxissá válik, amelynek megszűnik a piaci értéke. Mivel lehetőség van a törvény céljának kijátszására, élnek vele. Már vannak becsapott orvosok, és magukat ügyesnek vélő önkormányzatok.
Fontosak azok a javaslatok, amelyek elősegítik a közigazgatás korszerűsítését oly módon, hogy eddig a minisztérium által gyakorolt hatósági jogköröket országos szakmai szolgálatokhoz telepítenek. Ez meggyorsíthatja a különleges táplálkozási igényeket kielégítő élelmiszerek előállítását, illetve állatgyógyászati készítmények forgalomba hozatalát. Technikainak tűnő javaslat, de óriási szakmai és ideológiai viták között hozhat csak eredményt, hogy a génmanipuláció útján előállított állatok behozatalához, és a genetikailag módosított organizmusok felhasználásával készült takarmányok és állatgyógyászati készítmények előállításához, kipróbálásához a Környezetvédelmi Minisztérium és az ÁNTSZ hozzájárulása szükséges.
A törvényjavaslat az egészségbiztosítási törvény szakaszainak módosításával rendezi a külföldi betegszállítás költségeit, teherviselővé az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt teszi. A méltányosság gyakorlását előzetesen is lehetővé lehet tenni. Pontosítja a helyi önkormányzatok kötelezettségeit saját fenntartású intézményeikben, olyan esetekben is, amikor egészségügyi szakellátási kötelezettségüket más egészségügyi szolgáltató igénybevételével oldják meg.
A törvényjavaslat módosítani kívánja az 1997. évi egészségügyi törvényt is, az Alkotmánybíróság határozata miatt. Ez vonatkozik az egészségügyi törvény korlátozottan cselekvőképes betegekre vonatkozó rendelkezésére. Így a korlátozottan cselekvőképes betegek többletjogosítványokhoz jutnak. Kiemelkedő jelentőségűek azok a szabályok, amelyek szerint olyan korlátozó intézkedést, amely kínzó, kegyetlen, embertelen, megalázó, vagy büntető jellegű, tilos alkalmazni. Megfogalmazódik az ellenőrzés követelménye is, amely azt jelenti, hogy a beteget folyamatosan ellenőrizni kell, és fizikai, higiénés, valamint egyéb szükségleteit ki kell elégíteni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Reményeim szerint megszavazzuk ezen javaslatokat, de szólni kell azon intézmények sanyarú körülményeiről, ahol a pszichiátriai betegségben szenvedő embertársainkat ápolják. Sok esetben orvos, ápoló, segédszemélyzet hiányában a legnagyobb jóindulat mellett sem képesek ezen követelményeknek eleget tenni. Van olyan pszichiátriai osztály, ahol nyolcvan betegre egy szakképzett ápoló esik. Van olyan pszichiátriai osztály, ahol egyetlen orvos dolgozik csak orvosként.
Látható ezek szerint, hogy minden olyan módosítás, amely európai normákat fogalmaz meg, folyamatosan finanszírozási gondokból fakadó akadályokba ütközik. Az egészségügy mint finanszírozási probléma, egyre nyomasztóbb, és a rendszer lényegéből fakad, hogy ez a probléma spontán nem oldódik, sőt az élettartam meghosszabbodása, a tudomány és technika fejlődése miatt a költségek folyamatosan növekednek. Az is tisztán látható, hogy az ellátórendszer külső és belső tartalékai kimerültek. Az 1990-es évek elején elindított finanszírozási reformok nagyban növelték az intézmények hatékonyságát, költségtudatosságát, de ez ma már nem rejt újabb tartalékokat magában.
Az intézményekben folyamatosan nő mind a külső, mind a belső eladósodás mértéke. A külső adósságokról viszonylag pontos számokkal bírunk, de a belső eladósodást, amely magában foglalja a lerobbant, lepusztult építményeket, a források hiányát, az amortizáció megoldatlanságát, és az óriási elmaradást a bérezésben, még senki nem vette számba. A finanszírozási gondok a gyógyítás napi gyakorlatába is leszivárogtak, és az általános presztízsvesztés miatt a gyógyítás szakmai színvonala is kezd egyenetlenné és kiszámíthatatlanabbá válni, mert a rendszer utolsó tartaléka, az egészségügyi dolgozók morális tartása is kimerülőben van. Ha a teljes leépülést szeretnénk megakadályozni, akkor fokozni kell az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését. Új egészségügyi program nem valósítható meg kiválóan képzett, elkötelezett elitgárda nélkül, ennek pedig ára van. A dolgozók bér és kereset szerinti sorrendjében kívánatos lenne, ha az egészségügy az első négy-öt ágazat közé kerülhetne.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenki számára világos, a jelenlegi forrásokból és a jelenlegi szolgáltatási csomag mellett ez az ellátórendszer nem működtethető. Tehát két megoldási lehetőség van. Az első: forrásokat kell növelni, meg kell kezdeni a GDP egészségügyi közkiadásokra fordított részének fokozatos emelését. A második: az ellátórendszert és a szolgáltatásokat kell a forrásokhoz igazítani. Ez annyit jelent, hogy csökken az egészségügyi rendszer finanszírozásába bevont közpénzek aránya, a rendelkezésre álló közpénzekből pedig a leghatékonyabb egészségügyi rendszert kellene működtetni. Ez a jelen politika. Ez a meglévő feszültségeket konzerválja, az egyenetlenségeket fenntartja, és nem képes az ország egészségügyi helyzetének jelentős javítására.
Néhány gondolat erejéig foglalkozni kell a javaslat első öt szakaszával, amelyek a kapacitáslekötési megállapodások megszüntetésének, módosításának, az új szolgáltatók befogadásának és finanszírozásának fő elveit határozzák meg. Az ellátórendszer struktúrájának adatai egyértelműen azt mutatják, hogy nagyon sok az aránytalanság, mind a területi, mind a progresszív ellátás szintjén. Ezek súlyosan terhelik a mai ellátórendszert. Az aránytalanság elsősorban a vidéki kórházakat, szakrendelőket sújtja, ezen keresztül a rosszabb egészségügyi állapotban lévő vidéki embereket.
A jelen törvényjavaslat ezt a súlyos, vidéket sújtó aránytalanságot konzerválja. Az aránytalanság fokozódik, ha az egészségügyi vezetés elképzelése szerint az úgynevezett akkreditációs sztenderdeket meghatározzák, így ennek az alapja szintén a jelenlegi torz, vidéki kórházakat sújtó állapot lesz, és így az egyenlőtlenség a vidék kárára még tovább súlyosbodhat.
A Független Kisgazdapárt abban a reményben támogatja ezen pontokat, ha az előterjesztő képes kompromisszumra, és közös módosító javaslatokkal ezek jobbá tehetőek.
Köszönöm türelmüket. (Taps a Független Kisgazdapárt és az MDF soraiból.)
ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. Hozzászólásra következik Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Csáky András képviselő úr. Öné a szó, képviselő asszony
BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényre nem az ellenzéki képviselők használták azt a kifejezést, hogy "saláta", ezzel a meghatározással illette maga a miniszter úr ezt a beterjesztett javaslatot, és azt gondolom, nagyon lényeglátó módon, kifejező módon, ez tényleg egy saláta, jobb lett volna nem beterjeszteni.
Engedjék meg, hogy a mondanivalóm elején néhány érvvel kifogásoljam ezt a tárgyalási eljárást, amibe belekényszerített a miniszter úr ennek a törvénynek a benyújtásával. Az Alkotmánybíróság néhány ízben már foglalkozott azzal, hogy milyen törvényeket lehet egy csomagban beterjeszteni, egy csomagban tárgyalni. Az Alkotmánybíróság évekkel ezelőtt, egészen pontosan akkor, amikor a gazdasági stabilizációval kapcsolatos törvényt tárgyaltuk, foglalkozott ezzel a kérdéssel, és akkor úgy fogalmazott, hogy a törvényalkotásban ritkán előforduló, kényszer szülte kivétel lehet csupán, hogy egy törvényben több korábbi törvény kerüljön módosításra, de erre a kényszerre csak akkor van lehetőség, ha ezeket a törvénymódosításokat nagyon fontos tartalmi szempontok összekötik, összekapcsolják. Meg kell állapítani, hogy ebben a csomagban ilyen nagyon fontos, kényszer jellegű tartalmi összefüggések nincsenek, semmiféle közös jogalkotói cél nem ismerhető fel benne, következésképpen kár volt elénk terjeszteni egy olyan csomagot, amelyben tíz törvény kerül módosításra.
Tekintettel arra, hogy sok részlet elhangzott, de így teljességében senki nem sorolta fel, engedjék meg, hogy gyorsan végigszaladjak rajtuk. Módosításra kerül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló törvény, az élelmiszerekről, az állategészségügyről szóló törvény, a kötelező egészségbiztosítási ellátásról szóló törvény, az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről szóló törvény - ugye feltűnik, hogy ebben a vitában ezeket a törvényeket nincs is időnk emlegetni, nem mintha olyan fontos módosítások lennének -, az egészségügyről szóló törvény, valamint a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló törvényerejű rendelet itt kerül újraszabásra, és természetesen hatályon kívül kerül az a törvény, amelyet a legnagyobb figyelem kísér ebben a vitában is: az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló ominózus 1996. évi LXIII. törvény. De néhány bekezdés erejéig még a költségvetési törvény, sőt a tb pénzügyi alapjai is megbabrálásra kerülnek.
Hogy miért olyan komoly probléma ez? Túl az alkotmánybírósági hivatkozáson - hiszen az Alkotmánybíróság álláspontját illendő lenne figyelembe venni és szem előtt tartani -, azt gondolom, egy ilyen csomag kapcsán sérül a törvényalkotás racionális rendje, és ha ez sérül, akkor sérül a jogbiztonság, arról nem is beszélve, hogy nagymértékben nehezíti az előterjesztő a képviselők alapos felkészülését és felelősségteljes döntését. Ennyit a salátáról.
A hátralévő időmben ebből a sok mindenből két kérdéssel szeretnék foglalkozni: az egyik a kapacitástörvény, amelyet már előttem sokan emlegettek, a másik pedig a cselekvőképességgel kapcsolatos jogszabályok megváltoztatása. Ami ennek az ominózus 1996. évi LXIII. törvénynek a hatályon kívül helyezését illeti, azt gondolom, ebben a tekintetben megoszlanak vélemények, hogyan is ítéljük meg ezt az 1996-ban keletkezett törvényt.
Abban az érvelésben, amit kaptunk, lényeges ellentmondásokra tudtam bukkanni. Ellentmond maga a normaszöveg és a normaszöveg általános indoklása. Hadd idézzek egy szakaszt az indoklásból: "A törvényjavaslat meghatározza a lakosság biztonságos egészségügyi ellátásához szükséges kapacitások mértékét és szakmai összetételét, és ezek fenntartásához kötelező finanszírozást biztosít. A javaslat kötelezi a helyi önkormányzatokat és az egyéb területi ellátási kötelezettséggel rendelkező intézmények fenntartóit a 2001. január 1. napján érvényes kapacitáslekötési szerződésekben meghatározott kapacitásai fenntartására." Ebben a szövegben nem szerepel a "normatív" jelző, tehát általában fogalmaz az általános indokolás, a 2001. január 1. napján érvényben lévő kapacitáslekötési szerződésekről beszél az indoklás.
Maga a normaszöveg ehhez képest - és itt tényleg van egy ellentmondás - úgy fogalmaz, hogy a 2001. január 1. napján rájuk érvényes normatív kapacitáslekötési megállapodások szerinti mértékben és összetételnek megfelelően teljesítik a továbbiakban a kapacitáslekötést. Következésképp kinyílik az a nagyon izgalmas kérdés, hogy mi van azokkal a kapacitásokkal, amelyek, mondjuk, 2000. január 1-jén nem normatív, hanem úgymond normatíva feletti kapacitáslekötéssel kerültek finanszírozásra.
Tisztelt Képviselőtársaim! A létező ágyszámoknak több mint 5 százaléka ilyen normatíva feletti ágyszám. Azt gondolom, mindegyik kórház, illetve intézmény, amely ilyenekkel rendelkezik, most izgathatja magát, hogy ezekkel az ágyakkal a következő évben mi történik, hiszen a 3. §, valamint a 4. §, amelyik a változások lehetőségeit szabályozza, már feltételes módban fogalmaz, vagyis az OEP az előzőekben említetten túlmenően az egészségügyi szolgáltatóval köthet finanszírozási szerződést, azonban semmi nem mondja meg, semmi nem szabályozza, hogy milyen körülmények között köteles kötni. Van egy felsorolás az e) pontban, hogy milyen feltételek esetén köthet, következésképp önkényes a mérlegelési lehetősége annak, hogy befogadja vagy nem fogadja be.
Ez egy olyan probléma, ami nemcsak az ellenzéknek okoz gondot természetesen, de a kérdésekre a kormánypárti oldalon ülő, egészségügyben dolgozó képviselők is szerettek volna választ kapni. Egyértelműen azt kell mondani, hogy nem kaptunk megnyugtató választ a bizottsági ülésen.
Ami a bizottsági ülést illeti, további lényeges ellentmondásokat lehetett érzékelni abban, ahogy a tárcát képviselő helyettes államtitkár úr fogalmazott, hiszen egyfelől nagyon pozitívan értékelte az 1996. évi LXIII. törvényt, úgymond, betöltötte hivatását. Egyfelől úgy fogalmazott, hogy ezt a struktúrát lényegében rögzíteni kell, tehát be kell fagyasztani, másfelől a képviselők kritikai észrevételeit követően maga is úgy fogalmazott, hogy egyáltalán nem optimális ez a struktúra, vagyis a változtatásoknak teret kell nyitni.
Csakhogy az az igazán izgalmas kérdés, hogy mitől következnének be ezen a területen változások, hiszen a kórházak a kapacitásaik fenntartásában érdekeltek. Ha valami miatt nagy izgalmat és nagy ellenszenvet váltott ki ez az úgynevezett ágylábszámtörvény, akkor az éppen az volt, hogy azt az izgalmat élték át a kórházak, az egészségügy szereplői, hogy kénytelenek lesznek racionalizálni, kénytelenek lesznek a kapacitásokat csökkenteni. Most ebben a négy paragrafusban, amelyre a miniszter úr büszkén hivatkozott, hogy ilyen egyszerűen meg lehet oldani a kérdést, nos, ebben a négy paragrafusban egyrészt rögzül, és azt gondolom, tényleg bemerevedik, befagy a jelenlegi struktúra, másrészt ott van a 3., 4. §-ban a lehetőség a változtatásra. Csak az nem világos, ki és milyen alapon lesz érdekelt abban, hogy csökkentsen kapacitást, hogy milyen alapon nyílik lehetősége annak, hogy új, korszerűbb kapacitásokat befogadjon az OEP abból a szűkre méretezett keretből, amely rendelkezésre áll.
Következésképp sajnálattal kell feltételeznünk, hogy nagyon valószínű, hogy az egészségügyi szerkezet a jelenlegi struktúrájában valóban bemerevedik, pedig jó néhányan vagyunk, akik úgy gondoljuk, hogy szerkezeti reformra szükség van, hogy végre el kellene tudni érni, hogy a fekvőbeteg-ellátási kapacitás szűküljön és tovább szűküljön. A szabad demokraták ennek egyetlen lehetséges útját abban látják, hogy a járóbeteg-szakellátás értékelődjön fel, a járóbeteg-szakellátás jelentsen egy szívóhatást, amely a fekvőbeteg-szakellátásból egyfajta racionalizálási folyamatot elindíthat.
Nagyon röviden szeretnék szólni arról az alkotmánybírósági határozatról, illetve az azzal kapcsolatos módosító indítványokról, amelyek a cselekvőképes korlátozást érintik. Az Alkotmánybíróság valóban két ponton, a korlátozó intézkedések vonatkozásában, illetve a korlátozottan cselekvőképesek önrendelkezési joga vonatkozásában kifogásolta az egészségügyi törvényt. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az a módosítás, amely a kezünkben lévő 11. §-ban található, nem oldja meg az Alkotmánybíróság által kifogásolt szakaszokat.
Ami a korlátozó intézkedéseket illeti, itt az emberi méltóság védelmének kellene az egészségügyben szabályozott módon érvényt szerezni, azt az általános elvi tilalmat, amely következik egyebek között az alkotmányból is, egyeztetni azokkal az esetekkel, ahol megengedő módon kivételekre sor kerül, hogy egészen egyszerűen fejezzem ki magam, a hálós ágy, a rácsos ágy használatáról van szó elsősorban. A közelmúltban, '99-ben az európai kínzásellenes bizottság látogatást tett több pszichiátriai intézményben és az a jelentés, amelyet a látogatást követően megfogalmaztak, arra hív fel minket, hogy a pszichiátriai otthonokban található rácsos ágyak használatból történő kivonásának a szükségességét meg kell fogalmaznunk, és ezzel összefüggésben intézkedéseket kell tennünk.
Nos, úgy gondoljuk, hogy ez a javaslat, amelyet beterjesztett a miniszter úr, nem oldja meg ezt a problémát, hiszen eddig az egészségügyi törvényben csak akkor volt szabad használni ilyen eszközöket, ha veszélyeztető állapotú pszichiátriai beteggel találkozott az orvos. A módosítás után pedig akkor is lenne lehetőség ilyen eszközök alkalmazására, ha a kezeléssel szemben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) mutat ellenállást.
Elnézést, úgy érzem, hogy nagyon kicsúsztam az időből, és sajnálatosnak tartom, hogy éjszaka néhány jelen lévő képviselő és néhány érdeklődő rádióhallgató előtt tudjuk folytatni majd a beszélgetést.
Azzal a mondattal szeretném befejezni...
ELNÖK: Képviselő asszony!
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): ...hogy sajnálatosnak tartom, hogy e törvény mentén a miniszter úr rendesen megrendítette azt a bizalmat...
ELNÖK: Képviselő asszony!
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): ...amit a fellépésével keltett. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiból.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy jeleztem, 15 perc áll rendelkezésre egy-egy képviselőnek a felszólalásra a vezérszónoki körben. Hozzászólásra következik Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Erkel Tibor képviselő úr. Öné a szó, képviselő úr.
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Szeretnék lehetőséget kérni, hogy a helyemről mondjam el felszólalásomat. Elég sok papírt szeretnék igénybe venni, nem azért, mert salátatörvényről van szó. (Keller László: Ez is azt mutatja!)
Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, hogy a vitát hallgatva időnként az volt az érzésem - és ezt nem bántólag mondom -, mintha nem ugyanarról a törvényről beszélnénk. (Bauer Tamás: Ez igaz!) A beterjesztett, előttünk lévő javaslat indoklási részében egyértelműen megfogalmazza a hármas célt: az egészségügyi struktúraváltás megalapozása, az új népegészségügyi program megvalósításának elősegítése és az Európai Unióhoz való csatlakozás keretfeltételeinek megteremtése. Ennek érdekében összességében tíz törvényt, illetve minisztertanácsi rendeletet érint maga a javaslat, ebből hetet módosít, a többit megszünteti, hatályon kívül helyezi. Ha ebből a szempontból nézzük, az egyes célok megvalósítása nyilvánvalóan több, egymással összefüggésben lévő törvényjavaslat módosítását igényli. Tehát ez önmagában magyarázza, hogy a végén egy úgynevezett "saláta" - idézőjelbe téve - alakult ki, ami - nem vitatom - igen nehézzé teszi az interpretációt és a törvény feldolgozását.
A legnagyobb vita, mint az várható volt, az úgynevezett kapacitástörvényt, a szlogennel ágylábtörvénynek ismert 1996. évi LXIII. törvényt érinti. Több kritika hangzott el: nem elég normatív, nem biztosítja az esélyegyenlőséget és a szektorsemlegességet, illetve az ellenzéki képviselőtársaim, nem azt mondom, hogy védeni próbálták, hanem ingerülten reagáltak azokra a felvetésekre, amelyek erről az oldalról jöttek, és kritikát fogalmaztak meg e törvényjavaslattal kapcsolatban. Holott tulajdonképpen büszkék lehetnének, hiszen a most benyújtott törvényjavaslat etalonnak tekinti az annak a törvénynek az alapján kialakult struktúrát. Azt mondja, hogy az elmúlt években a megyei egyeztetések alapján ilyen-olyan - lehet minősíteni - struktúra kialakult, ezt tekintsük alapnak, és a 2001. január 1-jén érvényes normatív kapacitáslekötési megállapodások alapján befogadott szolgáltatásokra kimondja, hogy ezt az OEP-nek kötelessége finanszírozni. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos tétel. Az ezt követő paragrafusok pedig megítélésünk szerint lehetőséget biztosítanak az egészségügyi struktúraváltás továbbvitelére.
Méghozzá abban a szerencsés formában, hogy nem durván avatkozik be a rendszerbe, hanem az organikus fejlődést figyelve felhatalmazást kér arra, hogy időnként szabályozzon. Hiszen egyrészt a kapacitáscsökkentésre azt mondja, hogy csak abban az esetben lehet csökkenteni, ha tartós kihasználatlanság van. Itt inkább vita tárgyát képezhetné az az egészségügyi bizottságban kiosztott anyag, hogy e rendelettervezet koncepciója azt tartalmazza, hogy ha tartósan 75 százalék alatt van a kórházi ágyak kihasználtsága, akkor ezt minősíti majd a rendelet. Úgy gondolom, ez túl magas arány ahhoz, hogy ezt ki lehessen mondani, de azonkívül a helyi önkormányzat jogosítványát megtartja, illetve az ezzel kapcsolatos módosításhoz mindenféleképpen az ÁNTSZ szakmai hatósági bizonyítványa szükséges; és nem zárja be a kaput a kapacitás bővítése előtt, hisz kimondja a törvény, hogy abban az esetben, ha progresszív egészségügyi ellátás nyújtására kerül sor, vagy speciális ellátási igényt elégít ki, és ami legfontosabb, területi ellátási egyenlőtlenséget szüntet meg, akkor lehetőséget biztosít arra, hogy újabb kapacitások kerüljenek be a rendszerbe.
Ennek a résznek az általunk aggályosnak tartott bekezdése azt mondja, hogy ha a korábban finanszírozott szolgáltatásokhoz képest költséghatékonyabb megoldást kínál, akkor azokat az új szolgáltatásokat befogadja. Az egészségügyben a költségek tulajdonképpen nincsenek egzakt módon meghatározva. Számtalan próbálkozás volt szakmánként külön-külön, hogy az egyes ténykedések, beavatkozások valós árát meghatározzuk, de ez mindig alapvetően - ezt is be kell vallani - szakmán belüli okok miatt meghiúsult.
Úgy gondoljuk, hogy ezzel a bekezdéssel egy árversenyt szabadítanak rá az ágazatra. Mi úgy gondoljuk, hogy ezzel bizonyos esetekben lehetetlen helyzetbe kerülnek az ellátások, hiszen, mondjuk, bejelentkezik egy új szolgálat, és azt mondja, hogy az adott szolgáltatást költséghatékonyabban - ami magyarul a jelenlegi viszonyok között azt jelentheti csak, hogy olcsóbban - tudja ellátni. Tudom, hogy erre miniszter úr azt mondja, hogy az ÁNTSZ engedélye szükséges, de abban az esetben, ha hasonló feltételeket biztosít, mint a meglévő szolgálat, akkor nincs oka az ÁNTSZ-nek az engedély megtagadására. Egy idő után, miután a konkurencia eltűnt a környékről, akkor pedig benyújtja a számlát. Úgy gondolom, hogy volt, illetve van most is erre precedens, és ez nagyon nagy veszélyeket rejt magában.
Nagyon jónak tartjuk, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény módosításával végeredményben a mi megítélésünk szerint a szektorsemlegesség érvényesül, hisz itt kimondja a törvény, hogy a szolgáltatóval kötött finanszírozási szerződésben meg kell határozni azt, hogy saját maga végzi vagy egyéb szolgáltatóval végezteti el azt a tevékenységet. Ez lehetővé teszi azt, hogy más is bekerüljön a rendszerbe adott keretek között, illetve azt, hogy a tárgyi feltételeket illetően írásos megállapodást kell kötni. Ennyit az egészségügyi ellátási kötelezettségről szóló törvény módosítását illetően.
A másik rész az ÁNTSZ-törvény módosítása, ami kedvenc témám, hisz bő egy évvel ezelőtt nagy viták folytak a kormányzattal ebben az ügyben. Miniszter urat, bizonyára tudja, csak emlékeztetem, hogy 1990 decemberében született az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének egy jelentése, melyet annak idején igen részletesen megtárgyalt az egészségügyi bizottság is. Ebben a helyettes úr azt írja, idézem: "Aggályosnak tartom az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, valamint a fegyveres erők hasonló feladatot ellátó közegészségügyi szervezetének elkülönülését, az intézményesített együttműködés hiányát." Továbbá idézi az ÁNTSZ-törvényt, s azt írja: "A törvény tehát előírja a szolgálat és a hasonló tevékenységet végző egyéb szervek, így a fegyveres erők külön szolgálatainak együttműködését, ennek formáiról azonban jogszabály és tudomásunk szerint együttműködési megállapodás sem rendelkezik. Így a tényleges együttműködés bizonytalan, személyes kapcsolatokon és elhatározásokon alapul, ami nem elégíti ki az alkotmányos követelményeket."
A bizottság is annak idején bizottsági módosítással és azt követően a Magyar Demokrata Fórum önálló törvénymódosítással kísérelte meg ezt a bajt orvosolni, hisz akkor a bizottsági vitában kiderült, hogy akkor még csak kilenc, most már elmondhatjuk, hogy tíz év alatt sem sikerült az érintett tárcáknak az ezzel kapcsolatos megegyezést tető alá hozni. Így, gondolom, joggal mondhatjuk ki azt, hogy ez az elkövetkezőkben sem fog megvalósulni. Tehát mindenféleképpen törvényi szinten kell szabályozni ezt a kérdéskört.
Miniszter úr expozéjában azt mondta, hogy az a megoldás, amit beterjesztett elénk, ezeknek a kritériumoknak megfelel, elegendő az, ha kimondjuk, hogy a szolgálat szakmai irányelveinek betartásával és vele együttműködve végzik a fegyveres erők a közegészségügyi tevékenységüket. Optimista vagyok és bízom benne, hogy a szakmai irányelvek figyelembevételével, illetve betartásával végezték eddig is a szolgálatok, mert a szakmai irányelvek törvényerejű hatállyal bírnak az egészségügyön belül, tehát eddig elméletileg ezzel nem lehetett baj. A "vele együttműködve" viszont igen aggályos, mint ahogy az előbb mondtam, erre tíz év alatt nem kerülhetett sor.
Egyértelműen ki kell mondani azt, hogy Magyarországon a közegészségügyi feladatok irányítása az ÁNTSZ kezében van, függetlenül a különböző szolgálatoktól. Az már egy más kérdés, hogy az ÁNTSZ irányítása alatt a különböző szolgálatok a saját szervezeti struktúrájukat megtartják, és operatíve azok végzik a munkát.
Annak idején, amikor az ezzel kapcsolatos módosítást benyújtottam, azt a dörgedelmes választ kaptam, hogy nem jó, mert nem egyezik a NATO-SOFA-egyezménnyel. Ez úgy este fél hat felé volt telefonon, az illető nem tudta megmondani, hogy mi az a NATO-SOFA, de két óra kutakodás után a jogtárban megtaláltam, hogy az nem más, mint az 1995. évi CII. törvény, amely az Észak-atlanti Szerződés részes államai és a békepartnerség más részt vevő államai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló megállapodás és annak kiegészítő jegyzőkönyve megerősítéséről és kihirdetéséről szól.
Nagyon aprólékosan végigtanulmányoztam a NATO-SOFA-t, egy szót nem találtam abban, ami a közegészségügyet érintő rész lenne, sőt kifejezetten azt mondja, hogy a fogadó országok - ez a külföldi fegyveres erőkre vonatkozik - törvényeit illik betartani bizonyos esetek kivételével, nem kell útadót fizetnie, nem kell ilyen adót, olyan adót fizetnie, de közegészségügyről szó sincs. Akkor azt kértem a tárca államtitkár asszonyától, hogy akkor legyenek szívesek nekem megmutatni pontosan, hogy a NATO-SOFA melyik cikkelyével ütközik ez a módosító javaslat.
Miniszter úr, vélhetőleg azóta is keresik ezt a cikkelyt, ugyanis ilyen nincs. Arra kérem, hogy támogassa azt a módosító javaslatot, hogy tegyük tisztába egyszer s mindenkorra ezt a kérdéskört.
Nagyon halad az időm! A következő rész az alkotmánybírósági döntés által érintett rész, amit itt többen felhoztak. Valóban nagyon nehéz értelmezni ezt a leírást, ami előttünk fekszik, különösen annak fényében, hogy már említették, hogy a cselekvőképességgel és gondnoksággal összefüggő egyes törvényeket a parlament párhuzamosan tárgyalja; nagyon aprólékosan, áttekintve és összehasonlítva a különböző részeket, nincs koherenciazavar, nem mond ellent egymásnak a két törvény, azonban szerencsésnek tartanánk, ha a polgári törvénykönyv megfogalmazásaiból átemelnénk ide néhány részt, ugyanis az egészségügyi dolgozóktól nem várható el az, hogy az egészségügyi törvényektől kezdve a polgári törvénykönyvig minden egyéb törvénykönyvvel tisztában legyenek, általában az egészségügyi törvényt tanulmányozzák, és ha átemeljük, akkor egyértelművé és érthetővé válik a rész.
A többit majd este, a következő felszólalásomban fogom elmondani. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását, és egyben megadom a szót Erkel Tibor képviselő úrnak, aki a MIÉP képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. Öné a szó, képviselő úr.
ERKEL TIBOR, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A T/3931. számú, az egészségügyi szakellátás kötelezettségéről, továbbá az egészségügyet érintő egyes törvények módosításáról szóló, most tárgyalt törvényjavaslat célját az indoklási rész általános szakasza egyetlen tömör mondatban meghatározza: az egészségügyi struktúraváltás megalapozása, az új népegészségügyi program megvalósításának elősegítése, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozás keretfeltételeinek biztosítása. E cél érdekében tekint át és hangol össze az egészségpolitikai prioritásoknak megfelelően több ágazati törvényt, és módosít elavult jogszabályok egyes rendelkezéseiből. Fentieknek megfelelően vizsgáljuk és véleményezzük a törvényjavaslat bizonyos paragrafusait, és adunk számot az összbenyomásról.
A törvényjavaslat első öt paragrafusa az önkormányzatok egészségügyi szakellátási kötelezettségére vonatkozik, ezek közül a 2. § az önkormányzatok egészségügyi szakellátási kötelezettségét határozza meg oly módon, hogy a 2001. január 1-jén érvényes kapacitáslekötési megállapodásokat kötelező ellátási szintnek tekintve a járó- és fekvőbeteg-szakellátás mértékét és szakmai összetételét rögzíti, beleértve a saját vagy más szolgáltatónál lekötött kapacitásokat is - ágylétszám, szakrendelő óraszám s a többi.
A 3. § szerint az országos egészségügyi pénztár a fentiekben meghatározott járó- és fekvőbeteg-szakellátás kapacitását finanszírozni köteles. A 3. § 2. pontja szerint az OEP a meglévő, tehát a 2001. január 1-jén érvényes kapacitáson túl akkor köthet finanszírozási szerződést egy egészségügyi szolgáltatóval, ha a szolgáltató a korábbihoz képest költséghatékonyabb, progresszív egészségügyi ellátást nyújt, speciális igényt elégít ki, országos, illetve regionális ellátási területtel működik, vagy területi ellátási egyenlőtlenséget szüntet meg, illetve mérsékel.
A törvényjavaslat 4. §-a a szolgáltatási kapacitások csökkentésének, illetve módosításának feltételeit szabályozza. Tartós kihasználatlanság esetén az önkormányzat az egészségügyi szolgáltatások kapacitásának a mértékét csökkentheti, illetve szakmai összetételét megváltoztathatja. A tartós kihasználatlanság tényét azonban a helyi önkormányzat kérésére az ÁNTSZ tiszti főorvosának igazolnia kell.
Az önkormányzat az egészségügyi szakellátási kötelezettségének mértékét csak úgy csökkentheti, illetve szakmai összetételét csak úgy változtathatja meg, ha az ellátást más módon biztosítani tudja. Erről az önkormányzatnak előzetesen ki kell kérnie a tiszti főorvos véleményét.
A 2001. január 1-jei járó- és fekvőbeteg-kapacitás törvényben foglalt rögzítése és finanszírozásának kötelezővé tétele bizonyos fokú védelmet jelent. A módosításra vonatkozó szabályozás szabadsága azonban ezzel ellentétes hatású. A kapacitás növelésére, új szolgáltatóval köthető finanszírozási szerződésre vonatkozó feltételek megfogalmazása túlságosan általános, ezek nehezen megfogható, szubjektív döntéseket tesznek lehetővé, ami kerülendő lenne.
Ide kapcsolódik a 13. § (3) és (4) bekezdése, mely szerint felhatalmazást kap a kormány, hogy a kapacitások módosításának szabályait, eljárási rendjét, a kapacitások átcsoportosításának és új szolgáltatók befogadásának szabályait rendeletben határozza meg, valamint felhatalmazást kap az egészségügyi miniszter, hogy a járó- és fekvőbeteg-szakellátás kapacitásának megosztására, az ellátórendszer szakmai összetételére vonatkozó szakmai szabályokat rendeletben határozza meg.
A leendő kormány- és miniszteri rendeletek a kapacitások módosítására vonatkozó feltételeket bizonyára pontosítani fogják, jelenleg ezek ismeretének hiánya - egy tervezetvázlatot még nem tekinthetünk annak - bizonytalanságot eredményez, ugyanis, tekintettel arra, hogy az egészségügyi adatszolgáltatás hiányos és nem megbízható, általános morbiditási adatgyűjtés nincs, minek az alapján tudja az egészségügyi miniszter a járó- és fekvőbeteg-szakellátás kapacitásainak megosztására, az ellátórendszer szakmai összetételére vonatkozó döntéseit meghozni.
A megalapozatlan ágyszámcsökkentés az ellátórendszer torzulását idézte eddig elő. Például: a mozgásszervi betegek konzervatív kezelésének feltételei nagymértékben romlottak, mivel igen nagy arányban szűntek meg a reumatológiai ágyak, osztályok.
A tartós kihasználatlanság tényének az ÁNTSZ részéről történő igazolása önmagában nem elengedő, mert ez minden további mérlegelés nélkül lehetőséget nyújt szükséges kapacitások felszámolására. Például: az egészségügyi fekvőbeteg-ellátó rendszernek biztosítania kell az előre nem meghatározható mértékű járványok, tömegszerencsétlenségek esetén szükségessé váló betegellátást is. A traumatológiai, fertőző- és gyermekosztályok esetén bizonyos többletkapacitás szintén indokolt, hiszen közismert, hogy például a tavaszi-őszi hónapokban zsúfolt gyermekosztályok a nyári hónapokra üresek. Vannak tehát szakterületek, ahol nagyobb kapacitásra van szükség, mint ami a folyamatos kihasználtságból kikövetkeztethető.
Egy adott betegellátó osztály vagy járóbeteg-szakellátás kihasználtságáért felelős lehet a szakmai vezetés, illetve a szakorvos is. Gyakran tapasztalható, hogy néha egy személycsere is jelentős mértékben megváltoztatja egy osztály vagy szakrendelés kihasználtságát. Lehetséges tehát, hogy egy adott kapacitás szükséges volna, de az adott körülmények között a betegek az igényeiket inkább máshol elégítik ki, ahol viszont ez a pluszigény többletzsúfoltságot, túlterhelést okoz. A tartós kihasználatlanság tényének az igazolása önmagában tehát nem elegendő, a kihasználatlanság okának megállapítására is szükség volna.
A törvényjavaslat szerint a helyi önkormányzat belátása szerint csökkentheti, illetve módosíthatja szakellátási kötelezettségének mértékét, ha az ellátást más módon biztosítani tudja. Erről a helyi önkormányzatnak ki kell kérnie a tiszti főorvos véleményét. Ha az ÁNTSZ véleményének nincs súlya, illetve következménye, akkor az ÁNTSZ véleményének ismerete az önkormányzatot nem kötelezi. Amennyiben a jogalkotó az ÁNTSZ felelősségét és beleszólását az egészségügyi szakellátás mértékére és összetételére vonatkozóan növelni kívánja, akkor a tiszti főorvos véleményének a kikérése helyett a tiszti főorvos egyetértését, hozzájárulását kellene feltételként előírni.
A 4. § 4. pontja szerint a helyi önkormányzat mentesül az egészségügyi szakellátás kötelezettsége alól, ha más egészségügyi szakellátási kötelezettel saját kötelezettségének átvállalásáról megállapodik. Ennek a megállapodásnak, illetve következményeinek ékes példáját tapasztalhatjuk például Budakeszin, ahonnan a betegek bizonyos szakrendelésekre a János Kórházba kénytelenek bejárni. Egy nehezen mozgó, mankóval, támbottal járó mozgásszervi beteg számára adott esetben a távolság és a tömegközlekedés egyaránt legyőzhetetlen akadályt jelent. A betegek többségét emiatt - nem szakorvosi színvonalon - a háziorvosok látják el. Adott helyi önkormányzat csak akkor háríthassa át saját egészségügyi szakellátási kötelezettségét másra, ha ehhez a megyei önkormányzat és az ÁNTSZ is hozzájárul, és az ellátás hozzáférhetősége nem romlik számottevően.
A törvényjavaslat 6. §-a az 1991. évi XI. - állami népegészségügyi - törvény módosításait tartalmazza. Ebben - nem minősítve ezzel a paragrafus egyéb elemeit - rendkívül fontosnak ítéljük, hogy az ÁNTSZ népbetegségeket megelőző feladatai közé a lakossági célzott szűrővizsgálatok bekerültek: az 5. § (1) bekezdés e) ponttal történő kiegészítése.
A törvényjavaslat 9. §-a az 1997. évi LXXXIII. - egészségbiztosítási - törvény módosításaira vonatkozik. Ezen belül az Ebtv. XXXI. § 1. pontja a törvényjavaslatban kibővül. Eszerint "az egészségügyi szolgáltatóval kötött finanszírozási szerződésben meg kell határozni a lekötött kapacitásra nyújtandó szolgáltatásokat szakterületenkénti bontásban, a területi ellátási kötelezettség és a rendelkezésre állás megjelölésével, ideértve azt is, hogy az adott szolgáltatást saját vagy más szolgáltató igénybevételével nyújtja". Ebben a megfogalmazásban egy adott kapacitás átruházásának a lehetősége rejlik. Amennyiben a 2001. január 1-jei állapot a kiindulás, és a kapacitásmódosító kormány-, illetve miniszteri rendelet megakadályozza a szelektív privatizációt, akkor a módosítás csak a hiányzó kapacitások más szolgáltató által történő pótlására vonatkozhat.
Az Ebtv. 3. § 2/c. pontja kibővül "A finanszírozási mellékletét képezi - a c) alpontban - a feladatot átadó nyilatkozata a minimumfeltételeknek a szolgáltató részére történő térítésmentes rendelkezésre bocsátásáról. A tárgyi feltételeket, illetve ezek egy részének a biztosítását az egészségügyi szolgáltató írásbeli megállapodásban magára vállalhatja." Ez a járóbeteg-szakellátás magánrendelőkre való kiterjesztése esetén járható út.
A törvényjavaslat 10. §-a az 1998. évi XXV. törvény módosítását tartalmazza, mely szerint az egészségügyi miniszter a kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal kapcsolatos engedélyezési jogkörét a 13/1987. számú egészségügyi miniszter rendeletében meghatározott hatóságra, az Országos Gyógyszerészeti Intézetre ruházza.
A 11. § az 1997. évi CLIV. - egészségügyi - törvény módosítási javaslatait tartalmazza. Ebből kiemelve: az egészségügyi törvény 219. § (3) bekezdésének módosítása szerint "a kórbonctani vizsgálat elvégzésétől el lehet tekinteni azon esetben is, ha az esetnek tudományos vagy oktatási jelentősége van, ha az elhunytat hamvasztani kívánják, amennyiben az elhunyt még életében vagy a hozzátartozó a halált követően a boncolás mellőzését kérte". Hamvasztás esetén a kórbonctani vizsgálat hozzátartozó kérésére való mellőzése vitatható. Vannak esetek, amikor a halál oka egyértelműnek látszik és természetesnek minősül, utólag mégis felmerülhetnek olyan körülmények, amelyek miatt szükség volna a kórbonctani vizsgálat eredményeire is. Erre a sajtó az elmúlt hónapokban számolatlanul nyújtotta a bizonyítékot.
Összefoglalóan: a Magyar Igazság és Élet Pártja az ÁNTSZ irányító jogkörének a fegyveres erőkre történő kiterjesztésével egyetért; az egészségügyi miniszternek az élelmiszerekkel, illetve kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal kapcsolatos, továbbá állat-egészségügyi engedélyezési, hatósági jogkörének átadásáról szóló módosítást elfogadja; a cselekvőképes és cselekvőképtelen betegekkel kapcsolatos, valamint a kényszergyógykezeltekre vonatkozó módosításokat támogatja; az Ebtv. módosítása a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok egészségügyi ellátásának a megszorítását jelenti, ezért abból a 26. § (2) bekezdése és a 31. § módosításait kivéve, a törvényjavaslat 9. §-át nem támogatja. A törvényjavaslat első négy pontjára vonatkozóan - figyelembe véve a kapacitás szabályozására vonatkozó végrehajtási rendelettervezet tartalmát is - a MIÉP az egészségügyi kapacitások ebben a formában történő megszüntetését, módosítását, illetve bővítését nem tudja elfogadni.
A törvénymódosítási javaslat egészének támogatásával kapcsolatos álláspontunkat a végrehajtást szabályozó kormányrendelet végső formája, tartalma ismeretében alakítjuk ki.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MIÉP soraiban.)
ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Tekintettel arra, hogy 12 óráig még van időnk, kétperces hozzászólásokra lehetőséget fogok biztosítani, lévén, hogy hat képviselőtársam jelezte kétperces hozzászólási igényét. De mielőtt erre sort kerítenék, megadom a szót Mikola István egészségügyi miniszter úrnak, aki szólni kíván. Öné a szó, miniszter úr.
DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Nem terveztem, hogy szólok, de most mégis megteszem.
Nagy örömmel és izgalommal követtem a megnyilatkozásokat, és általában néhány dologra szeretnék reflektálni. Nem vagyok parlamenti képviselő, így különösen érdekes és tanulságos volt az első expozémat követő sok-sok megnyilatkozás. Azt gondolom, hogy a salátatörvényként aposztrofált - nem én találtam ki ezt a nevet, de felvállalom - törvénytervezet jó úton van. Éppen ezt akartuk, hiszen a saláta attól saláta, hogy a leveleit összerakjuk, és egységes egésszé formáljuk. Senkinek ne legyen kétsége abban, hogy ez egy megalapozó törvénytervezet annak érdekében, hogy a tárcának a ciklus végéig elkészült 13 pontból álló programját megvalósíthassuk.
Többen kitértek a népegészségügyi programunkra. Ez annak az egyik megalapozása. Kormánypárti oldalról is többen kitértek az alapellátás reformjának a kritikájára. Az alapellátás reformját szolgáló programunk éppen itt alapoztatik meg. Azt is szeretném elmondani Bauer képviselő úr megjegyzésére - hogy nem teremtünk konszenzust, a miniszter már a pályája kezdetén feladata a konszenzus teremtését - válaszolva, hogy ezt csak két oldalról lehet tenni. Mi még most is fontolgatjuk a kétharmados törvénynek az alapellátás vonatkozásában a területi ellátási kötelezettségről szóló fejezete bizonyos újragondolását, de néhány megnyilatkozás ez ügyben megfontolásra késztet.
Én továbbra is konszenzusra törekszem, hiszen pontosan tudom, hogy az egészségügy nagy kérdései nem kezelhetők a napi pártpolitikai egymásnak feszülésekben, gyötrődésekben. Nagy tisztelettel kérek mindenkit az Országgyűlésben, hogy emelkedjen felül azokon a kicsinyes szempontokon, amelyeket a választások közeledtével napi politikai irányultságok diktálnak. Ha elegánsabban akarom ezt kifejezni, akkor azt kell mondjam, nem biztos, hogy az egysejtű legfőbb vágya a filogenezis.
Tessék ezt végiggondolni! Itt nagyon nagy ügyekről van szó. Senki nem várhatta azt, hogy egy vagy két hónap alatt manna fog hullani az égből, hogy az egészségügyben valami fantasztikus nagy változás lesz, hogy mindenki számára paradigmaszerű jólét támad a kötelező általános egészbiztosítás szolgáltatói körében. Nem! Itt elkezdődik egy építkezés. Az időnk meglehetősen kevés ahhoz, hogy azt a programot, amit összeállítottunk, megvalósítsuk. Nem hiszem, hogy bárki számára elvetendő lenne akár a népegészségügy, akár az alapellátás, akár az egységes integrált egészségügy - az informatikai rendszerre gondolok -, vagy éppen az országos intézetek évtizedes hányattatottságának a rendbetétele. Nem hiszem, hogy ezek a programok bárki számára elfogadhatatlanok lennének.
Valóban, ez a salátatörvény túl nagy falat, nagyon nehéz kezelni, én ezt belátom, mégis arra kérem az Országgyűlés képviselőit, hogy próbálják meg ezt kezelni. Nem lenne szerencsés, hogyha ennek a salátatörvénynek bármelyik passzusa - nagyon végiggondoltuk - ebből kimaradna vagy valamiféle csorbát szenvedne a végső jóváhagyás előtt vagy éppen annak folyamán.
Az egészségügyi miniszter szeretné élvezni azt a bizalmat, amit megkapott az első napokban, de ez a bizalom nem illúziókon alapult, ez azon alapult, hogy félreteszünk bizonyos - előbb utaltam már erre - kicsinyes megközelítésekből fakadó egymásnak feszülést, és megpróbálunk igazán az egészségügy és a polgárok egészségügyi elvárásaira alapozva valamiféle együttgondolkodást megalapozni.
Magam azt mondom, hogy az egészségügy mindenki számára egy futballpálya, ehhez mindenki ért, ebbe mindenki bele tud szólni, mindenki tud rettenetesen okosat mondani, de azért tessék elhinni, kérem szépen, hogy ez egy szakma. Én nagyon tisztelem mindazok felszólalását, akik egészen más szakterületen dolgoznak. Én harminc éve dolgozom az egészségügyben, Magyarországon, külföldön, benne gyötrődtem a kórházvilágban a Kórházszövetség elnökeként, ma is a Kórházszövetség, a világszövetség alelnökeként, Amerikában szerezvén health-care manager diplomát; én pontosan tudom, hogy milyen mélységei vannak az egészségügy szakkérdéseinek - ehhez csak nagyon nagy alázattal szabad viszonyulni.
Én is ezt teszem, amikor az egyik programpontunkban éppen az egészségügy közgazdasági megalapozásáról, standardrendszerekről vagy éppen a tőkeérték, amortizáció, eszközvisszapótlás kérdésköreiről beszélek. Eset sincs arra, hogy felszólaljak anélkül, hogy az egészségügyi közgazdaságtanban jártas profikkal ne konzultáljak, mert a rendszer nagyon bonyolult, az egyenlet nagyon sok ismeretlenes; hozzányúlni csak azzal a veszéllyel lehet, hogy érintésre harangok kondulnak meg a jobb- és a baloldalon, és feltárulnak olyan mélységek, amelyek újabb és újabb problémakezelést jelentenek.
Többen szóltak forráshiányról, évtizedes vagy talán évszázados örökségekről. Nem lehet egyik napról a másikra bepótolni! Látom, a ma esti vagy délutáni programban lesz hozzám egy kérdés a bérharccal kapcsolatban. Kérem szépen, nem lehet egyik napról a másikra sem a bérek, sem a finanszírozási kondíció, sem a kapacitások terén csodát tenni - de meg lehet ezeket alapozni.
Mi, amikor elkészítettük ezt a törvénytervezetet, elkészítettük a végrehajtási rendeletet is, és bemutattuk a parlamenti bizottságnak, a szociális és egészségügyi bizottságnak. Pontosan tudják, hogy mi van benne. Pontosan tudják, hogy arról szól a történet, hogy valamiből ki kell indulni, és a kiindulás csak a jelenleg meglévő kapacitásrend lehet. De fel kell lazítani ezt a rendet, mert ha nem tesszük meg, ezen a bázison nem kezdjük meg a fellazítást, akkor nem tudjuk használni a kapacitásszabályozásnak azokat a világszerte elterjedt módszereit, amelyekkel mindenhol a világon szabályozzák a szükségletekké redukált differenciált igényeknek adekvát kapacitásokat. Ugyanis az egészségügyi ellátás arról szól, hogy hogyan lehet a minden szolgáltatással szemben - és így az egészségügyi szolgáltatásokkal szemben is - meglévő differenciált igényeket szükségletté redukálni, hogyan lehet ezeknek a szükségleteknek a kielégítésére adekvát kapacitásokat teremteni.
Ma a világ a kapacitásokat a finanszírozás technológiai rendszerében szabályozza. Van Magyarországon egy örökség, ami egyrészt a kapacitásszabályozásnak most már elutált korábbi rendjére vonatkozik, de létrejött egy helyzet, és van egy olyan örökség a magyar finanszírozásban, amelyik a normatív dominanciájú fekvőbeteg-szakellátás finanszírozását és az ehhez nem adekvát, nem normatív, többletteljesítésre ösztönző pontrendszer-finanszírozást jelenti.
Mi úgy fogunk - és a végrehajtási rendeletben ez van leírva - kapacitást szabályozni, hogy a két nagy rendszer között átjárásokat biztosítunk a kasszahatárok összebontásával, és adekvanciát, egyenlőséget teremtünk a homogén betegcsoport-finanszírozás teljesítményegységeihez jutó pénzek és az ugyanazon szolgáltatásra vonatkozó, a pontrendszerben, vagyis járóbeteg-szakellátásban finanszírozott ugyanazon teljesítmény, pontokban kifejezett teljesítmény forintértéke között. Ez azt jelenti, hogy átjárást biztosítunk. Ugyanaz a szolgáltatás a járóbeteg-szakellátásban - ha ez a törvény elfogadtatik, legalább az esélye megvan ennek - ugyanannyit fog érni pénzben, mint ugyanaz a szolgáltatás a fekvőbeteg-ellátásban nyújtva.
Mi a következmény? A következmény nyilván az, hogy racionálisabbá válik a betegeket a szakellátás, járóbeteg-szakellátás területén ellátni, méghozzá - és nem adtunk mi le a járóbeteg-szakellátás finanszírozási reformjából, privatizációjából semmit - oda fogjuk vinni a járóbeteg-szakellátó orvosok egy részét, a tömeges szakellátást kielégítő orvosok egy részét az alapellátás közelébe, hogy úgy alakuljon át a rendszer, hogy a beteget a lakóhelye közelében, lehetőleg az alapellátás és a hozzá csatlakozott letelepült, privatizált járóbeteg-szakellátás definitív gyógyításban tudja részesíteni. Ha ezt nem csináljuk meg, nem tudjuk a tömegeket elhúzni a progresszív ellátás legdrágább helyétől, a kórházaktól. Nem egészséges a mai struktúra, a kapacitásszabályozás torzszüleményt hozott létre - tudom, mert harminc éve benne élek a kórházvilágban -, drágább lett az egészségügy, a korábbi kapacitásszabályozás kódolta a mai működtetésben meglévő súlyos forrásgondokat.
Nem hiszem, hogy ebben az Országgyűlésben ül valaki, aki be tudná nekem mutatni hitelt érdemlően, hogy a kapacitásszabályozás indukálta struktúraátalakítás valahol és valamiféle racionálisabb működtetést eredményezett volna. Nem eredményezett racionálisabb működtetést, a gondok csak nőttek, a problémák a jelenlegi kapacitásban kódolva vannak. Ezért kell fellazítani, és ezért kell a finanszírozás technológiai rendszerével, funkcionális technológiákkal a kapacitásokat a továbbiakban szabályozni.
Sajnos ez nem fog egyik napról a másikra menni, tehát aki azt mondta, hogy erőszakos, direkt, egy kicsit autokratikus módszerekkel nyúlunk bele a rendszerbe, nem erről van szó. Éppen arról van szó, hogy megadjuk a sanszát annak, hogy egy lassú, immár egy szabályozott, kontrollált piacon mozogva, a finanszírozás technológiai rendszereivel szabályozzuk az egészségügyet. Kérem szépen, ezt meg kell érteni, mert a világ ezt így csinálja! És ha ezt a törvényt nem fogadjuk el, akkor ez Magyarországon nem fog így menni! Akkor továbbra is lobbifunkciók, erőszakos beavatkozások és olyan jellegű jogi szabályozások, prejudikciót jelentő jogi szabályozások fogják Magyarországon az egészségügy struktúráját alakítani, ami már anakronizmus lesz nemcsak Európában, hanem mindenhol a fejlett világ egészségügyi rendszereihez mérten.
Tehát a végrehajtási rendelet elkészült, nem szólok én erről részletesen. Én azt kívánom - és természetesen este is részt fogok venni a vitában, mert nagyon élvezem ezt, és gondolom, az estit még inkább fogom élvezni -, hogy tessenek nagyot gondolni, tessenek belátni, hogy ez egy megalapozó tevékenység az egészségügy új adminisztrációja részéről, ennek mindenképpen meg kell indulnia. Meg fogjuk találni a módját, hogy ahol tényleg valami igazítanivaló van, ott ezt tegyük meg, nyilván a parlamenti eljárás rendje ezt lehetővé teszi; de alapszellemében attól káposzta vagy saláta - vagy minek neveztük -, attól saláta a saláta, hogy a levelei egymásra simulnak, egymásra fekszenek. Nagyon is jó és felvállalható részünkről ez a szándékában kicsit pejoratív beállítású jelzős salátatörvény; ez már így fog bevonulni a történelembe, de ehhez először a magyar parlamentnek ezt el kell fogadnia.
Elnök Asszony! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen a miniszter úr hozzászólása idejének függvényében tudok önöknek és csak annak a hat képviselőnek szót adni, akiknek a monitoron a neve megjelent; elsőként Kökény Mihály képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, kétperces időtartamban. Öné a szó.
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Ön most egy kicsit előremenekülési taktikát is követve, a győzelmi jelentésnek is beillő expozéjában cselekvési programról, népegészségügyi offenzíváról beszélt, ezt a javaslatot egy nagyívű stratégia részeként mutatta be; és a Fidesz vezérszónoka is a népegészségügyi stratégia támogatására buzdított.
Azonban - kérdezem én önt, miniszter úr - hogyan alakíthatnánk ki ehhez a dokumentumhoz a viszonyunkat, ha meg sem ismerhettük? Azt gondolom, miniszter úr, tisztelt képviselőtársaim, hogy a titkos kormányhatározatok és KB-határozatok ideje lejárt.
A másik, amit mondani szeretnék: az Országgyűlés egészségügyi bizottságának ülésén kormánypárti képviselő mondta ki azt, hogy itt nem négy-öt paragrafusról van szó a szakellátási kötelezettség tekintetében, hanem az egészségügy jövőjéről, és a miniszteri expozéból is ez derült ki. Ha pedig erről van szó, akkor különösképpen nem érthető az, legalábbis számomra, összevetve az elhangzottakat azzal, amit a miniszter úr a miniszterjelölti meghallgatáson mondott, hogy miért nem tett a tárca legalább egy kísérletet előzetes politikai egyeztetésre, hiszen itt stratégiai kérdésről van szó. Ennek a törvénynek a végrehajtása, az alkalmazása - azt hiszem, ez itt ma délelőtt világosan kiderült - túlnyúlik a parlamenti cikluson.
Azt gondolom, hogy a végrehajtáshoz természetesen kölcsönösen szükség van bizalomra - azonban a bizalomerősítő és a bizalmat megteremtő intézkedéseket a kormánytól, öntől várjuk!
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Gógl Árpád képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó.
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Igen tisztelt Miniszter Úr! Elnök Asszony! (Keller László: Fordítva!) Nagyon érdekes volt hallgatni a ma délelőtt elhangzottakat, különösen most már Kökény miniszter úr hozzászólását is. Miért van szükség erre a törvényre, erre a halmazra? Azért, mert 2001-ben egy feles törvényrendszerrel kell előrelépni a szűk ösvényen. Azt gondolom, hogy ez indokolja ezt a tíz törvényt és a végrehajtási rendszerét. Az alkotmány - mindannyian tudják - kétharmados, és kormányzati felelősséggé teszi az ellátószerkezetet és annak finanszírozhatóságát. Ezt kell biztosítani, úgy, olyan módon, hogy az ellátórendszer négyötödét tulajdonló és kétharmados önkormányzati törvénnyel szabályozott rendszert is befolyásolni tudjuk. Azt gondolják át, hogy vajon ez a javaslat tükrözi-e az alkotmányos kötelezettséget, és lehetőséget ad-e az önkormányzati törvény szabta lehetőségeken belül az előrelépéshez. Azt gondolom, hogy ad. Ez volt a célja, és az, hogy ne sértse meg a kétharmados önkormányzati törvényt.
A tisztiorvosi szolgálat szerepvállalásának változása egyrészt azért szükséges, mert az egészség össztársadalmi kérdés, és összkormányzati felelősség is az egészség területén való előrelépés. Ehhez már csak adalék, hogy az uniós csatlakozásunk is szükségessé teszi mindezt.
Úgy érzem, hogy ez a törvényjavaslat meg tudja oldani a kérdéseket; az összes jelenleg fennálló gondot nyilván nem tudja feloldani, mert egy kétharmados törvényrendszert ebben a szakaszban nem lehet módosítani. A szakmai biztonságra, a felügyeletre, a kamarákra szeretném felhívni a figyelmet. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), és szeretném felhívni a figyelmet a szakdolgozói fórumra, amely emögött áll.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó.
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Miniszter Úr! Én tényleg véghetetlen szomorúsággal mondom (Közbeszólás és derültség a Fidesz-frakció soraiban.), hogy ez az előterjesztett törvénymódosítás csalódást okozott. Miniszter úr, lehet, hogy vágyálom a konszenzusra törekvés az egészségügyben is, lehet, hogy a mai politikai légkörben illúzió egyeztetést ígérni meg igényelni, de arra szeretném emlékeztetni a miniszter urat, hogy ezt éppen a miniszter úr ígérte, a bizottsági meghallgatásán is ezt ígérte. Ehhez képest történik az, hogy az egészségügy egy fontos szeletét érintő részen kapunk egy javaslatot, amivel kapcsolatban én a magam részéről úgy fogalmazok, hogy a kapacitástörvény helyett a miniszter úr kitalált egy másik kapacitástörvényt, amely az eredetinél egy kicsit rosszabb a mi olvasatunkban.
Meg is indokolom, hogy miért érzem így: lehetett a '96-os törvényben azt az egyeztetési eljárást, amibe belekényszerültek az érintettek, utálni és nehézkesnek tartani, de legalább átlátható egyeztetési kritériumok voltak; ebben a törvényben nincsenek. Ez a centralizálás irányába tett jelentős lépés, az átláthatatlanság, a kézi vezérlés irányába tett újbóli lépés; a normatíván felüli kapacitáslekötések valószínűleg ilyen pult alóli hozzáféréssel lesznek majd elosztva.
Következésképp azt gondolom, hogy tényleg komoly a csalódásunk akkor, amikor érdemi egyeztetési folyamat nélkül terjesztette ide ezt a miniszter úr.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP- és az SZDSZ-frakció soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Csáky András képviselő urat illeti a szó kétperces időkeretben, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából.
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Sajnálatos módon valóban megint nem tudunk felülemelkedni a napi politika színterén, ugyanis abban mindannyian egyetértünk - és ebben már régóta egyetértünk -, hogy a rendszer átalakítására szükség van. A benyújtott törvényjavaslat kapcsán szerintem arról folyhat a vita, hogy az a javaslat, amelyet a tárca letett elénk, a struktúra átalakítására alkalmas-e vagy sem, ez egy alapvető kérdés, úgy gondolom. Az eddig elhangzott kritikák alapján - például amit Béki képviselő asszony mondott, hogy kézi vezérléssel akarják ezt követően szabályozni a kapacitást - arra a kérdésre, hogy ennek a törvénynek a segítségével át lehet-e alakítani a struktúrát, megadja a választ: ki kell mondani, hogy igen, lehet. Ha ez a válasz megvan, akkor utána azt kell megvizsgálni a megítélésünk szerint, hogy megfelelő módon kezeli-e ez a törvény ezt a struktúraváltást. Ha az általunk kifogásolt pont kivételével nézzük a dolgokat, az én megítélésem szerint a javaslat mindenféleképpen abba az irányba mutat, és azért vannak garanciális elemek, hogy azoknak a strukturális, igazságtalan egyenetlenségeknek a kapcsán, amelyek most az ellátórendszerben vannak, szép fokozatosan - és itt, azt hiszem, ebben nagyon fontos, hogy kimondjuk azt, hogy nem durva, kapkodó mozdulatokkal - megteremti a lehetőséget arra, hogy finom kis kormánymozdulatokkal végbemenjen az átalakítás.
Úgyhogy szerintem arról vitatkozzunk, hogy ez ennek alapján lehetséges-e vagy sem - szerintünk igen. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő asszony!
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A ma délelőtti vitában megszólaló vezérszónokok választ adhattak vagy kereshettek arra, hogy a lakosság egészségi állapota által indokolt, korszerű, a szükségletekre alapozott szakorvosi ellátórendszer kialakításának megvannak-e a lehetőségei, hogy ezt a kormány bemutathassa, és hogy azt is megmutathassa, milyen eszközökkel rendelkezik ennek a megvalósítására. Tisztelt képviselőtársaim, az is kiderült, hogy a kormánypárti képviselők és a miniszter úr meg tudja-e védeni a beterjesztett törvényjavaslatot, és a kormánypárti képviselőket meghallgatva most már azt is tudjuk, hogy meg akarják-e védeni ezt a törvényjavaslatot.
Nem lehet véletlen, hogy a Fidesz egyetlen mérvadó egészségpolitikusa eddig nem vett részt ebben a vitában; hogy az MDF képviselőcsoportjának vezérszónoka az ÁNTSZ-törvény módosítását kritizálta élesen; és az sem lehet véletlen, miniszter úr, hogy az ön által elmondott megvalósítási lehetőségek ebben a normaszövegben nincsenek benne, ahogy nincs meg a végrehajtási utasítás sem, mert a koncepció nem azonos ezzel, és ezért nem tudhatjuk meg, hogy melyek azok az eszközök, amelyeket ön be kíván vetni ennek a kapacitásszabályozási rendszernek a finomítására.
Ahogy nincs meg a finanszírozási reform, amely az egyik elem lehet ebben a rendszerben, mert aki dolgozik az egészségügyi pályán, tudja, hogy az önök által kiadott finanszírozási rendelet enyhén szólva sem felel meg az ön által támasztott követelményeknek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
ELNÖK: Képviselő asszony, köszönöm a felszólalását. Utolsóként a délelőtti időben Bauer Tamás képviselő úrnak adom meg kétperces időkeretben a szót, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja részéről. Ön az a hatodik felszólaló, aki ebben az időkeretben még részt vehet.
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én örömmel hallottam volna azt, amit ön most, fél tizenkettő után arról mondott, hogy konszenzusra törekszik és hogy jó elkerülni a politikai csatározásokat. Csak akkor azt nem értem, hogy reggel fél tízkor viszont az expozéját jó fideszes miniszterként miért a Bokros-csomag támadásával kezdte. Mert ez nem a konszenzushoz vezet, hanem annak a gazdaságpolitikának a támadása, amely ma egyáltalán lehetővé teszi önnek mint egészségügyi miniszternek, hogy többletek elosztásán törhesse a fejét. (Derültség és moraj a Fidesz soraiban. - Tóth István: Megint félrebeszélsz!) Ez a dolog egyik fele.
De ami a dolog érdemét illeti, tisztelt képviselőtársaim: amikor ön hatályon kívül helyezni javasolja az úgynevezett kapacitástörvényt, akkor - elismerem - egy olyan megoldástól fordul el, amely a súlyos betegség kezelésében a sebészkéshez nyúlt. Kétségtelen tény, hogy ha valakinek megvan az energiája, a képessége és a pénze arra, hogy felkészüljön arra, hogy a leghatékonyabb és a legkevesebb hátránnyal járó kemoterápiát alkalmazza például a betegség kezelésére, akkor ez egy jó dolog. Csak ha az ember ezt a törvényjavaslatot olvassa el, akkor nem a korszerű, bonyolult, alkalmas gyógymódot találja meg benne, hanem az jut eszébe (Tóth István: Zavaros! - Dr. Horváth Zsolt: Az egy másik szakma! - Derültség a Fidesz soraiban.), hogy itt mintha a Š vejk katonaorvosával állnánk szemben, aki minden betegségre beöntést rendel. (Derültség a Fidesz soraiban.)
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Keller László, Schvarcz Tibor és Gidai Erzsébet képviselőtársaim jelezték még kétperces hozzászólási igényüket, az esti órákban erre sor kerülhet; most már sajnos nem tudok szót adni, hiszen délben le kell zárjuk a vitának ezt a részét. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására este kerül sor.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes, egészségügyet érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/3931. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3931/1-2-3. számokon kapták kézhez a képviselők. Most a képviselői felszólalások következnek a napirendi ajánlás szerint 10-10 perces időkeretben.
Délelőttről elmaradt - mondja a főtitkár úr és a jegyző asszony - egy kétperces felszólalás. Keller László képviselő úrnak adom meg a szót, MSZP. Tessék!
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Délelőtt hosszú vita folyt a törvényjavaslatról, és akkor már kicsúsztam az időből, nem kaptam két percre lehetőséget.
Három kérdéskört szeretnék érinteni a délelőtti vita alapján. Az egyik: miniszter úr, délelőtt nem értettem délelőtt az indulatát és azt, ahogyan a képviselőket megpróbálta minősíteni. Azt gondolom, hogy itt olyan törvényjavaslat vitájáról van szó, amelyhez hozzászólhat az a képviselő is, aki nem vett részt hosszú időn keresztül amerikai egyetemi tanulmányokon, tanfolyamokon. Azt gondolom, hogy nem szabhat a miniszter olyan feltételt az itteni vitához, hogy csak az szólhat hozzá, aki olyan harmincéves gyakorlattal rendelkezik, mint amivel ön, miniszter úr.
A második kérdéskör, amiről röviden szólni szeretnék: a miniszter úr figyelmét szeretném felhívni, hogy január 1-jén nem kormányváltás volt, hanem minisztercsere, éppen ezért nem lehet most abból kiindulni, hogy ön mit tett, hanem abból kell kiindulni, hogy ez a kormány, amit most ön képvisel miniszterként, mit tett.
Kérte tőlünk, hogy legyünk toleránsak, hiszen három hónapja van csak miniszteri poszton. De miniszter úr, mi az, amit három hónap alatt tett azon kívül, hogy rendszeresen, folyamatosan biztatja az egészségügyi ágazat dolgozóit azzal, hogy majd jobb lesz, és közben ez az első olyan salátatörvény, amit benyújt három hónap alatt, és nem nyújtotta be a költségvetési törvény módosítását, amivel érdemi jelzést adhatott volna az ágazatnak, hogy itt történni fog valami.
A harmadik kérdés, ez már átcsap a törvényjavaslatba: mit üzen ez a törvényjavaslat? Ez számomra nagyon siralmas üzenetet hordoz. A délelőtti vitában hosszan beszéltünk erről (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), erre szeretném a két percben felhívni a figyelmet. Nagyon rossz üzenetet hordoz, miniszter úr. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirendi ajánlás szerint tízperces felszólalások következnek. Először Bartha László képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz. (Dr. Bartha László nem tartózkodik az ülésteremben.) Nem látom Bartha László képviselő urat. Így Kökény Mihály képviselő úr, MSZP, következik.
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azzal szeretném kezdeni, hogy igen méltatlan, hogy ilyen esti, éjszakai időszakba beszorítva vitatkozunk erről a törvényről. Nem az a baj, hogy ekkor is vitatkozunk erről, mert erre természetesen azok, akik érdeklődők vagyunk, készek vagyunk, hanem az, hogy gyakorlatilag egy ilyen nagyon fontos, mint elhangzott, kilenc törvényt érintő változtatás az általános vitát tekintve egy nap alatt lezárul, tehát a tízperces hozzászólásokban csak jelzéseket tudunk arra adni, hogy mik azok a pontok, amelyekkel egyetértünk, mik azok, amelyekkel nem értünk egyet, és természetesen a kitörési irányok megjelölésére is nagyon kevés a lehetőség.
Tisztelt Képviselőtársaim! A délelőtti vita már utalt arra ellenzéki oldalról, hogy megjósolható, hogy ez a tervezet nem fog az egészségügyi jogalkotás dicsőségtáblájára kerülni. Nem ismétlem meg, Béki Gabriella képviselőtársnőm tökéletesen elmondta, hogy nincs egy olyan kényszerpálya, ami miatt most egyetlen törvénybe kellene bezsúfolni ezt a számos, egymással tartalmi és logikai összefüggésben nem álló törvénycsomagot, azoknak a módosításait, sajnálatos módon hevenyészett indokolással, és többnyire erősítve a kormány, a miniszter rendeletalkotási jogait, felhatalmazásait, és ezzel párhuzamosan gyengítve a parlament mandátumát, az Országgyűlés ellenőrzési jogosítványait.
Nemcsak azért bíráljuk a törvényt, mert ahogy ez elhangzott, sajnos nem elégíti ki sem az egészségügy, sem a társadalom várakozásait, és tulajdonképpen most már lassan három év elteltével azt kell konstatálnunk, hogy a polgári kormány adós maradt reform értékű törvényjavaslatok beterjesztésével az egészségügyben, hiszen nem készült el a kórházak működtetésének keretszabálya, nem készült el, csak állandóan hallunk az orvosok jogállásáról szóló törvényről, tulajdonképpen nem készült el az amortizáció szabályozása és így tovább. Ehelyett azonban számtalan alkalommal korábbi törvények foltozgatásával és kommunikációs kampányokkal igyekeztek önök elterelni a figyelmet az ágazat nyomorúságáról, és egy támogatásra érdemes vagy legalábbis megfontolható egészségügyi jövőkép hiányáról.
Azért kell ezt itt is megjegyeznünk, a jövőkép és a hosszú távú stratégia hiányát vagy legalábbis halljuk, hogy ilyen van és készül, de egyelőre itt a parlamentben mindez hiányzik, és azért is hozom ezt szóba, mert az előterjesztés szándéka szerint egy jövőre orientált, az egészségügyi szerkezetváltás megalapozását vállaló előterjesztésről van szó.
Ha csak azt a részt nézzük, ami a szakellátási kapacitás mértékéről és összetételéről szól, akkor azt kell hogy mondjam, hogy az előterjesztés egy, a múltban sikertelenül alkalmazott módszert, technikát választ, és ezt röviden úgy jellemezhetem, hogy a kézi vezérlést. Ugyanis ez az öt szakasz semmilyen új szabályt nem léptet a várhatóan ötödik születésnapján jobblétre szenderülő, kórház-rendelőintézeti normatívákat tartalmazó, rendszeres szolgáltatói egyeztetést előíró, napjainkban ágylábtörvénynek csúfolt rendelkezés helyébe.
Nehezen hihető, hogy a mai számottevő egyenlőtlenségekkel terhelt kórházszerkezetet fenntartó önkormányzatok, miután ezzel a törvénnyel tulajdonképpen mentesülnek a változtatás kényszerétől, majd politikai kockázatot vagy legalábbis presztízsveszteséget vállalnak egy mégoly túlélt és finanszírozhatatlan intézményhálózat átépítésére. A beterjesztett törvényjavaslat ugyanis meghatározatlan időre, talán örökre konzerválja a 2001. január 1-jén érvényes kórházszerkezetet, sőt ennek működtetését, már ami az önkormányzati kórházszerkezetet illeti, előírja. Többlet az Egészségbiztosítási Pénztár, illetőleg a felügyeletet ellátó miniszter engedélyétől függő eljárás eredményeként kerülhet a rendszerbe, a csökkentés vagy más módosítás a tiszti főorvos állásfoglalásán múlik, aki szintén az egészségügyi miniszter beosztottja.
Tehát a kényelmetlen, de 1996 után számos megyében eredményre vezető egyeztetések és előre meghirdetett követelményekhez történő alkalmazkodás helyett visszaáll a háttéralkuk átláthatatlan és sokszor erkölcstelen gyakorlata. Ennek zsinórmértékét pedig - szöges ellentétben alkotmánybírósági döntésekkel - kormány- és miniszteri rendeletekre bízzák.
Az elhangzott, és ezt sem ismétlem, ha volt is olyan vagy lehetett is olyan önkormányzat, amely nem tiltakozott vagy egyetértett, mi tudunk olyan önkormányzati érdekképviseletekről és konkrét önkormányzatokról is, amelyek nem fogadták lelkesedéssel ezt a tervezetet. De én szeretném most felhívni külön is a figyelmet egy másik nagyon fontos szervezet véleményére, jelesül a Magyar Orvosi Kamara véleményére, amely vélemény azt javasolta, hogy a törvénynek meg kellene határoznia a lakosság valós szükségleteinek megfelelő kapacitásokat országosan egységes elvek szerint, és úgy fogalmazott egy általunk ismert véleményében, hogy az ÁNTSZ erre nem képes, sőt - idézem - "az ÁNTSZ ezen hatásköre azt a látszatot keltheti, hogy a kapacitások meghatározása politikai döntésen alapszik". Az Orvosi Kamara egyébként indokoltnak látta volna egyeztető fórumrendszer fenntartását - mondta ezt az Orvosi Kamara az államigazgatási egyeztetés folyamatában. Rejtély számunkra, hogy az előterjesztés ezeket a javaslatokat miért is hagyta figyelmen kívül.
A szakellátási kötelezettség tekintetében tehát az előterjesztés, úgy látjuk, a virtuális valóság mezejében mozog, cselekvés látszatát kelti, de tulajdonképpen nem ösztönöz a cselekvésre.
Fel kell tenni a kérdést, tisztelt Országgyűlés: vajon tényleg lezártnak tekinthető-e a kórház-rendelőintézeti átalakítás folyamata? A LXIII. törvény - ezt tudjuk - nem volt tökéletes. A végrehajtásban is rossz kompromisszumok születtek. És tény az is, hogy a '95-ös, '96-os kapacitáscsökkentés nem társult az alapellátás és a járóbeteg-szakellátás pozícióinak, felszereltségének erősítésével. Jóllehet az ágyszámcsökkentéstől remélt megtakarítás nem volt kimutatható, de az is tény, hogy közel 20 százalékkal kevesebb kórházi ágyon a kihasználtság javításával, az ápolási idő csökkentésével összességében több beteget láttak el, mint korábban, és a szövődmények száma sem nőtt.
Sajnos azonban 1998 után leállt az átalakítás folyamata. Először csak felfüggesztették, most pedig hatályon kívül helyeznék a kapacitásszabályozási előírásokat. Teszik ezt akkor - és csak utalok a bizottsági vitákra -, amikor olyan egyenlőtlenségek vannak, mint amilyenekről tudunk, és amilyenek orvoslására egyelőre hatásos intézkedések nem születtek.
Ha valódi struktúraváltást akarunk, akkor bizony több hangszeren kell játszani. A miniszteri expozé ugyan részben szólt ezekről az eszközökről, de sajnos a törvényjavaslatban ennek nyomát nem látjuk, tisztelt képviselőtársaim. Mert nem látjuk nyomát, hogyan kívánja a tárca - mondjuk - a vállalkozási társasági formák előnyeit kihasználni a kórház-szakrendelői rendszer átalakításával. Hogyan kíván olyan fejlesztési és finanszírozáspolitikát folytatni, amely kívánatos irányba terelné, ösztönözné az átalakítást? Hogyan gondolkodik például, ha nem is megyei, de nagyobb térségi, egy regionális egyeztetési rendszeren, ellátásszervezési rendszeren? - és még sorolhatnám.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mint említettem, a miniszteri expozé számos, a törvényjavaslatban nem szereplő elemet, javaslatot vetített elénk. Nos, ezek egy része, úgy láttuk, nem is kapcsolódott az előterjesztéshez, másik részét pedig az ellenzék nem ismerhette egyelőre meg. Ami viszont a törvényjavaslat megismerhető szövegét illeti - és itt most a hozzászólásom az időkorlát miatt csak az első öt szakaszra korlátozódott -, az sajnos alkalmatlan az egészségügyi szerkezet korszerűsítésére. Ezért én ezeket a pontokat, paragrafusokat nem tudom támogatni.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak, MSZP.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nem tudtam az előbb a kétpercesben befejezni mondanivalómat az üzenetről, amit ez a törvényjavaslat közvetít felénk. És itt nem a miniszter úr tevékenységéről van pusztán szó, hanem a kormányzat tevékenységéről. Ugye, a kormányváltás után elindult az egészségbiztosítási rendszer átalakítása, majd nagy összetűzések következtek be a kormányon belül. Emlékezzünk rá, hogy az egészségügyi tárca az akkori politikai államtitkárral milyen csatát vívott! Kivérzett az egészségbiztosítás átalakítása, merthogy nem volt tekintettel az ellátórendszer átalakítására. De az ellátórendszer átalakítását maga az egészségügyi kormányzat is szükségesnek tartotta.
Majd nem történt hosszú ideig semmi, most pedig itt van előttünk ez a törvényjavaslat, amelyik egyet üzen: nem kell változni semminek, csak nem teszi hozzá a mérleg másik oldalát, hogy ezt miből fogjuk finanszírozni, és hogyan lehet tartósan fenntartani a jelenlegi struktúrát. (Bauer Tamás: Így van!)
Miniszter Úr! Lehet, hogy ennyire futotta a három hónapból. De akkor ezt a változatlanságot nem lehet erényként feltüntetni! Akkor be kell ismerni, hogy ezen paraméterek között, amelyek között ön mozog, ennyire futotta.
Az EDDSZ-ről, ezt is szóba hozta délelőtti megszólalása során miniszter úr: nem lehet a SZEF-fel takarózni, miniszter úr! Önnek az EDDSZ-szel kell megállapodni. Mert az, hogy önök a SZEF-fel bizonyos megállapodásokat kötnek, nem jelenti azt, hogy az önálló Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete nevében a SZEF bizonyos megállapodásokat köthet. Önnek nagyon jól kell azt tudnia, azzal, hogy a SZEF-nek tagja az EDDSZ, az ő önállósága semmiképpen nem csorbulhat.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, MDF.
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Csáky András képviselőtársam délelőtt vezérszónoklatában támogatta ezt a törvényjavaslatot. Ezt teszem én is, és olyan dolgokról beszélek, amelyekre talán kevesebb hangsúly esett.
A törvényjavaslat hét, egészségügyet érintő törvényt módosít. A módosítások szándéka az egészségügyi finanszírozás egyszerűsítésére, a területi ellátások egyenlőtlenségének mérséklésére, valamint a betegek jogainak határozottabb megfogalmazására irányul.
A meglévő 81 ezer kórházi ágy működtetésére féléves vita után kötött január elsején finanszírozási szerződést az országos egészségpénztár az intézménytulajdonosokkal. A törvényjavaslat értelmében új ágyak működtetésére a jövőben már csak akkor adna pénzt a biztosító, ha azok a meglévőknél hatékonyabb ellátást nyújtanának, területi ellátási egyenlőtlenséget szüntetnek meg, vagy mérséklik a területi ellátottság indokolatlan különbségeit.
A törvényjavaslat értelmében a szolgáltatói kapacitások tartós kihasználatlansága esetén az egészségügyi szakellátási kötelezettség mértékét a helyi önkormányzat csökkentheti, szakmai összetételét megváltoztathatja, jelentős tartós kihasználatlanság esetén pedig be lehetne zárni az ilyen intézményeket. A finanszírozás új rendje véleményünk szerint is egyértelműen átláthatóbbá teszi az egészségügyi intézmények működését.
A már most is kihasználatlan vagy nem is működő egészségügyi intézmények ingatlanjainak eladásából 2 milliárd forint bevételt remél a tárca. Ebből a bevételből újítanák fel a már igen elavult tüdőszűrő-állomásokat. Ezt Bács-Kiskun megyei tapasztalataim alapján is támogatom.
Az egészségügyi ellenőrzés hatékonyságát a jövőben egyértelműen javítja az, hogy az egészségügyi hatóságok az ország egész területén végezhetnek közegészségügyi ellenőrzést. Azaz ellenőrizhetik a jelenleg még hatáskörükön kívül álló fegyveres erőket is, beleértve az országban tartózkodó szövetséges külföldi fegyveres erőket is. Ha belegondolunk abba, hogy 15 esztendővel ezelőtt magyar egészségügyi hatóság be sem tehette a lábát egy szovjet laktanyába, s emiatt esetleg járványveszélyre sem hívhatta fel a figyelmet, nos, ha belegondolunk az akkor lehetetlen kívánságba, akkor érthetjük csak meg igazán, mit jelent ez az egyszerű mondat, hogy az egészségügyi hatóságok az ország egész területén végezhetnek közegészségügyi ellenőrzést.
A törvényjavaslat egyértelművé tenné a külföldön tartózkodó egészségügyi ellátásának térítését is. Ez jelentős előrelépés lenne a ma még rendezetlen térítési lehetőségekhez viszonyítva. Amennyiben a biztosított külföldön munkát vállal, tanulmányokat folytat, vagy egyéb jogcímen átmenetileg külföldön tartózkodik, s valamely egészségügyi szolgáltatást, továbbá sürgősségi betegszállítást azért vesz igénybe külföldi tartózkodási helyén, mert annak elmaradása az életét vagy testi épségét súlyosan veszélyezteti, illetve maradandó egészségkárosodáshoz vezetne, a megyei egészségbiztosítási pénztár a felmerült és igazolt költségeket az igénybevétel idején érvényes belföldi költség mértékének megfelelő összegben, sürgősségi betegszállítás esetén a számla szerinti összegnek megfelelően megtéríti. Természetesen ez nem százszázalékos térítés, de ismét hangsúlyozom, jelentős előrelépés lesz a ma még rendezetlen térítési lehetőségekhez viszonyítva.
A törvényjavaslat szigorítaná - és ezzel a legteljesebb mértékben egyetértek - a kábítószernek, illetve pszichotróp anyagnak minősülő gyógyszerek gyártásához, forgalomba hozatalához, forgalmazásához és e gyógyszerekkel folytatott nagykereskedelmi tevékenységhez meghatározott engedélyek megszerzését.
A törvényjavaslat pontosítaná a személyes szabadságában bármely módon korlátozott betegekkel kapcsolatos eljárásokat.
A korlátozás csak addig tarthat, illetőleg csak olyan mértékű és jellegű lehet, amely a veszély elhárításához feltétlenül szükséges. Kínzó, kegyetlen, embertelen, megalázó vagy büntető jellegű korlátozó intézkedést tilos alkalmazni. Eddig is érvényben voltak ilyen jellegű előírások, de a mostani törvényjavaslatban ezek egyértelműbbek és szigorúbbak.
A törvényjavaslat több helyen feloldaná a jelenlegi törvényi szabályozás szükségességét, és ezeket a jogszabályalkotó jogosítványokat a miniszter hatáskörébe utalná. Ezzel a szemlélettel egyetértek, mert véleményem szerint is indokolatlan részletkérdésekben ma törvény intézkedik. Például véleményünk szerint ma kellő indok nélkül törvény szabályozza a halottvizsgálatra és a halottakkal kapcsolatos orvosi eljárásra vonatkozó részletes jogszabályokat, vagy a pszichiátriai betegekre vonatkozó korlátozó intézkedések alkalmazására, az időszakos ellenőrzésre, a gondoskodásra, ezek dokumentálására, valamint az elrendelés időtartamára vonatkozó szabályokat. Célszerű ezeket a jövőben az illetékes tárca hatáskörébe utalni.
Végezetül, tisztelt Ház, tisztelt miniszter úr, hallgatva a délelőtti vitát és a mostani két kétpercest, illetve Kökény képviselő úr hozzászólását, az az érzésem támadt korábban is, délelőtt is, mintha látogatóba jönnének az ellenzéki képviselő urak, és a beteg feje fölött beszélgetnének egymással, túllicitálva és túldramatizálva az egyébként olykor drámai helyzetet. A megszólalások nem arra vonatkoznak, hogy mit kellene tenni, hanem inkább arra, hogy nekik mit kellett volna tenniük.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, képviselő úr.
ELNÖK:(Megkocogtatja a csengőt.) Képviselő úr, rendre utasítom! Még egyszer mondom: rendre utasítom! Az előbb szavazás volt a parlamentben; nem a személyemre vonatkozik, de a parlament tekintélyét járatja le. Még egyszer mondom: határozottan rendre utasítom! Vagy ne használjon semmilyen szót, de egy levezető elnököt nem nevezhet képviselő úrnak. Ezt jegyezze meg! (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)
Többet velem így, még egyszer mondom, ne beszéljen, mert komolyan rendre kell önt utasítanom, képviselő úr! (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Megsérti az elnököt!) Ne sértegesse az elnököt! A Ház tekintélyét járatja le ön, aki annyira kényes a Ház tekintélyére! Erről már több ízben tájékoztattam önt; amikor megvolt az ügyrendi bizottság állásfoglalása, ön akkor se lett volna jogosult képviselőnek szólítani a levezető elnököt. Most pedig, a szavazás után egyáltalán nincs joga hozzá. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Helyes!) Kérem, hogy ezt a szót soha többé ne használja, inkább ne szólítson semminek! Ön mindig Bauer Tamás marad, én meg mindig Gyimóthy Géza, ebben biztosak lehetünk. De ha én elnöklök, akkor vagy elnöknek szólít, vagy pedig nem szólít semminek sem! Tessék, kezdje el a felszólalását!
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Az itt ülő Surján László miniszter úr, aki az Antall-kormány minisztere volt, elmondhatná azoknak a képviselőknek, akik eleve fideszesként indultak a politikában, hogy az Antall-kormányban elképzelhetetlen lett volna, hogy olyan törvénycsomagok kerüljenek benyújtásra és tárgyalásra, amelyekben egymással semmilyen tekintetben össze nem függő törvények vannak egybegyúrva, csak azért, hogy a képviselőknek kevesebb lehetőségük legyen érdemben tárgyalni a témát.
Ez az oka annak, hogy nekünk ellenzéki képviselőként újra meg újra tiltakoznunk kell a Fidesz-kormány eme eljárása ellen. Tudom, hogy Surján képviselő úr ma már fideszes képviselő, de talán még emlékszik rá, hogy KDNP-s miniszterként az Antall-kormányban milyen alkotmányos elveket követtek. Nem valami kekeckedés, hanem az Alkotmánybíróság reggel is idézett 42/1995-ös határozatában megfogalmazott elv az, ami bennünket erre a tiltakozásra késztet.
Túllépve ezen a kérdésen, rátérnék a vitakérdés érdemére, ami engem közgazdászként megszólalásra késztet ebben a vitában, hasonlóan az elmúlt hét év számos más egészségpolitikai vitájához. Tudom, hogy nekünk, akik nem vagyunk orvosok, nincs 30 éves orvosi múltunk, és nincs 30 éves egészségszervezői múltunk, mint a miniszter úrnak és sok, egészségügyi kérdésekre specializálódott politikusnak, nincs meg a tapasztalatunk, nincs meg a belső ismeretünk az egészségügy működéséről, hiszen rossz esetben betegként, jó esetben látogatóként ismerkedünk a magyar egészségügy működésével.
Ugyanakkor a miniszter úr is tudja, ha máshonnan nem, Kornai János vagy Mihályi Péter műveinek a tanulmányozásából, amelyekre a meghallgatáson, ahol találkoztunk, pozitív értelemben hivatkozott, hogy a közgazdásznak van mit hozzáadnia az egészségpolitikai kérdések átgondolásához. Én ebben a felfogásban merészkedem arra, hogy felszólaljak ezekben a vitákban. Van ugyanis az egészségügy problémájának egy olyan sajátossága, hogy ott is, mint a gazdaságban, milliós, milliárdos, tízmilliárdos ráfordításokról, kiadásokról, gazdasági erőforrások felhasználásáról van szó, ott is emberek dolgoznak, emberek költekeznek, ott is érdekeltségek vannak, ott is intézmények működnek, mint a szűken vett gazdaságban. Ezért azok a tanulságok, amelyeket a gazdasági rendszerből levonunk, itt is figyelembe vehetők.
Az egészségügy alapkérdése évtizedek óta az, hogy az egyik oldalon mindenki többet kér, többet kíván, többet szeretne költeni - és a maga szempontjából igaza van -, és sok egészségpolitikus azzal a követeléssel próbál magának mindenekelőtt az orvostársadalomban híveket szerezni, hogy hány százalékkal akarja növelni az egészségügy GDP-részesedését. A másik oldalon senki sem szeretne több egészségbiztosítási járulékot fizetni, sőt a politikai erők rendszeresen megígérik az egészségbiztosítási járulékteher csökkentését.
Ha ez így van, akkor a kérdés az, hogy lehet-e hatékonyabb az egészségügy, lehet-e kevesebb ráfordításból többet kihozni. Mindenkinek, aki ezt a kérdést felteszi magának, szembe kell néznie azzal a kérdéssel, azzal az elég elterjedt ismerettel, hogy az egészségügyben egyszerre van jelen a nyomor és a pazarlás. Azok az orvoskollégáink is, akik azt mondják, hogy az ilyen szerkezetű, ilyen mechanizmusú egészségügyre kár többletráfordításokat, kár többletpénzt fordítani, éppen abból indulnak ki, hogy tudják, egyszerre van hiány, és egyszerre van pazarlás. Ezen pedig életünk minden területén, így az egészségügyben is csak szerkezeti átalakulással, az intézmények átalakításával lehet segíteni.
Valamennyien tudjuk, hogy ez egyfelől a kínálati oldalon van így: a kínálati oldalon az egészségügyi szolgáltató rendszerek területén kívánja meg az intézmények átalakítását. Ennek többek között eleme az, amit az alapellátásban is, a járóbeteg-szakellátásban is privatizációnak szoktak nevezni - lehet elegánsabban is hívni -, és a kórházi rendszerben is a tulajdoni szerkezet átalakításának, s a másik oldalon, a keresleti oldalon a biztosítási rendszer újragondolásának szoktak nevezni.
Az a közhelyszámba menő felismerés, hogy a magyar egészségügyben akkor lehet ugyanennyiből többet kihozni - és erről a miniszter úr is beszélt a meghallgatásán -, ha az alapellátás, a járóbeteg-ellátás, a kórházi rendszer arányai változnak, mert valamennyien tudjuk, hogy a legdrágább, a legköltségesebb a kórház. S akkor világos, hogy az intézményeken és az érdekeltségeken kell változtatni. Ellenzékben a Fidesz is tudta, hogy ez a teendő, ezért iktatta be a programjába a biztosítási reformot, ezért iktatta a programjába az ellátórendszerek reformját. A probléma az, hogy kormányra kerülve a Fidesz sorra feladta ezeket a célokat.
Miért mondom el mindezeket a közhelyeket?
Azért mondom el, tisztelt Országgyűlés, azért mondom el ezt, miniszter úr, mert ennek az előterjesztésnek a lényege az általános indoklásnak abban a passzusában fogalmazódik meg - és ugyanezt mondta el Csáky képviselő úr is a mai vezérszónoklatában -, hogy a több éven át tartó egyeztetési folyamatok eredményeként a települési önkormányzatok egészségügyi szakellátási kötelezettségének mértéke kialakultnak tekinthető, azaz nincs szükség arra, hogy ezt a mértékrendszert évente teljeskörűen felülvizsgálják, elegendő törvényi szinten meghatározni, hogy a lekötött kapacitás csökkentésének, illetve új kapacitások befogadásának melyek az alapvető szabályai.
Ez a bekezdés azt jelenti - és erről beszéltek itt képviselőtársaim -, hogy a kormány ebben az előterjesztésben abból indul ki, hogy az arányok, a szerkezet elfogadható úgy, ahogy van. Mi azt gondoljuk, hogy ennek a törvényjavaslatnak az a hibája - most az első részéről beszélek -, hogy ebből indul ki, abból indul ki, hogy nem áll már előttünk - vagy nem áll még előttünk, nem tudom -, most nem áll a kormány előtt, most nem áll az Országgyűlés előtt az a feladat, hogy szerkezeti változásokat valósítson meg, és ehhez érdekeltségi és intézményrendszereket teremtsen. Nem áll az a feladat, hogy ugyanannyi erőforrásból vagy kicsit több erőforrásból lényegesen jobb ellátást lehessen az egészségügy belső szerkezetének átalakításával elérni.
Miután lemond erről a teendőről ez az előterjesztés, megkerüli az igazi kérdését az egészségügy problémája megoldásának, ezért gondoljuk azt, hogy ez a törvényjavaslat az alapfeladatot nem oldja meg. És ez azért fájdalmas, tisztelt Országgyűlés, mert a Fidesz vezette kormány két és háromnegyed évet már elvesztegetett az egészségügy terén, és most - ez tulajdonképpen természetes egy egyéves miniszter esetén, de mégis nekünk az egészet kell nézni - a hátralévő másfél évet is elvesztegeti, és újra úgy telik el négy év a rendszerváltás óta, hogy az ország egyik legnehezebb feladatában, az egészségügy átalakításában, az egészségügy reformjában érdemi változás nem történik. Ezért felelős ez a kormánytöbbség, és e felelősséghez járul hozzá ezzel a tevékenységével az újonnan kinevezett egyéves miniszter is.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
ELNÖK: Két percre megadom a szót Surján László képviselő úrnak, Fidesz.
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon gondolkodtam, hogy részt vegyek-e ebben a vitában vagy sem, de Bauer Tamás képviselőtársam kényszerített rá.
Az első salátatörvény az én ismereteim szerint - amelyek korlátozottak és nem terjednek ki a magyar joganyag egészére - Bokros-csomag néven ismeretes. Az a bizonyos alkotmánybírósági határozat részben az én beadványomra született, elítélve a Bokros-csomagot, és azt mondva, hogy nota bene, a beadványtevőnek nincs teljesen igaza abban, hogy ez törvénytelen lenne, csak nem célszerű, és ne legyen belőle rendszeres gyakorlat. Ezt követően a Horn-kormányban sorozatban jöttek még hasonló salátatörvények.
Nem örülünk ennek a salátatörvénynek, szerintem a miniszter úr sem örül, senki sem örül. Ez egy kényszerhelyzet, idő után szaladunk és így tovább.
Szeretnék talán még érdemben mondani annyit, hogy a vita során figyelem az igéket, és azt hallom, hogy az egészségügy átalakítása, átalakítása, struktúraváltása - átalakulásról kellene beszélni, nem átalakításról. Ez bukott meg, ez a "kapacitás" - ezt a szót is ki kellene irtani! Ha valaki kritizálni akarja ezt a törvényt, miért nem úgy kritizálja, hogy bennmaradt még három helyen a kapacitás szó? Lehet, hogy szívesen felajánlom a miniszter úrnak, hogy még ezt is kiirtom belőle - nem kiirtom, csak egy tiszteletteljes javaslatot teszek egy módosítványban. Mert ez kapacitásszinten, így, hogy egy képlet megszabja, hogy hol hány ágy lehet - hát ez tartozik az agyrémek világába! Ha ettől már egy kicsit elmegyünk, ez már nagyszerű, ilyen értelemben lehet nyugodtan üdvözölni ezt a törvényt.
Én nagyon örültem viszont annak a korrekt hangnak, amit Kökény képviselő úr, a korábbi szabályozás egyik alkotója, annak a szabályozásnak az alkalmatlanságáról mondott.
A jelen helyzetben pedig nincs jobb, mint a kézi vezérlés. Ott még lehetne a törvényen változtatni, hogy hogyan lehet levinni majd a számokat, nagyobb érdekeltséget teremteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - de most köszönöm a jelzést, és befejezem a kétpercest. (Taps a Fidesz soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre adom meg a szót Takács Imre képviselő úrnak, MSZP.
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Nem tudom, jó-e, egészséges dolog-e éjféltájban az egészségi ellátásról beszélni, de hát beszéljünk róla. (Dr. Surján László: Még van egy fél óránk! - Babák Mihály: Még van fél óra!)
Az erőforrások szempontjából szeretném én is megközelíteni a dolgot. Ha a miniszter úr megnézi, hogy a nemzeti össztermékből 1999-ben mennyit fordítottunk az egészségügyre, és a kétéves költségvetés elfogadása után mennyit fektetünk majd az egészségügybe, ez bizony nem kedvező szám. Tudniillik 1999-ben az egészségügyre a nemzeti össztermék 4,4 százalékát fordítottuk, és a kétéves költségvetés elfogadása után az egészségügyre 3,7 százalékát fordítjuk a nemzeti összterméknek. Ez 0,7 százalékkal kevesebb 2003 elején, 2002 végén, mint 1999-ben volt. Márpedig erőforrások szempontjából, közgazdasági szempontból is fontos azért, hogy mennyi pénz áll az egészségügy rendelkezésére. Tulajdonképpen a kórházakat ellátni, az orvosokat ellátni, műszerekkel ellátni - ehhez pénz kell.
Hadd fejezzem be Széchenyinek egy gondolatával ezt a sort, aki 1857 novemberében Döblingben a következőket írta: "Az egészséggazda magasan áll a pénzgazda felett, mert a beteg, a nyomorék sokkal szerencsétlenebb, mint a szegény ember."
Köszönöm szépen. (Keller László tapsol.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Szintén két percre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak.
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Surján Képviselő Úr! Sajnálom, hogy önből most nem az Antall-kormány minisztere, hanem az Orbán Viktor-féle Fidesznek a képviselője beszél, hiszen a ma délelőtti vitában mi fölidéztük azt, hogy valóban, az alkotmánybírósági határozat a stabilizációs törvénycsomagra vonatkozott, és az alkotmánybírósági határozat nemcsak azt mondta, hogy "ritkán", hanem azt is, hogy "kényszer szülte kivétel". Azt is elismerte az alkotmánybírósági határozat, hogy 1995-ben ez a gazdaságpolitikai kényszer megvolt, hiszen gyorsan kellett intézkedni egy válságos helyzetben, és kivétel volt, mert abban a ciklusban nem követték egymást az ilyen típusú csomagtörvények. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Nem, képviselő úr, nem így volt! (Közbeszólások.) Vegye elő, mutassa meg nekem azt az ötöt - nem igaz!
Nézze meg ezzel szemben azt, ami most folyik, csak ezen a héten két ilyen csomagtörvényt tárgyalunk: a pénzügyi törvények módosításáról meg az egészségügyi törvények módosításáról szóló csomagtörvények. És hadd emlékeztessem arra a törvényre, amikor az önök kormányában önkormányzati típusú törvényekhez, vagy már nem is tudom, mihez csapták hozzá, anélkül, hogy a címben benne lett volna, az egészségügyi törvény módosítását. Ilyen eljárást sem az Antall-kormány idején, sem a Horn-kormány idején nem követtek, mert nem volt célja egyik kormánynak sem a parlament folyamatos megcsonkítása és elszegényítése. Ennek a kormánytöbbségnek ez a célja, és ezért csinálja ezt.
Köszönöm szépen. (Keller László tapsol.)
ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, MSZP.
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is Surján képviselőtársam megnyilvánulásához szeretnék néhány megjegyzést fűzni, ahhoz kapcsolódva, amit előbb Bauer Tamás elmondott. Úgy gondolom, hogy olyan típusú kényszerhelyzet, mint 1995-ben volt, amelyet a gazdasági válság indokolt, hál' isten az elmúlt három évben már nincs.
Azért emlékezzenek csak a tisztelt képviselőtársaim arra, hogy pontosan az egészségüggyel kapcsolatban máskor is csomagban jutottak ide különböző törvényelemek. Most hirtelenjében csak az az emlékezetes eset jut az eszembe, amellyel sikerült aztán a dajkaterhesség lehetőségét kiiktatni a magyar jogrendszerből, és amelyet tulajdonképpen egy egész más igazságügyi tárgyú törvényjavaslatba csempésztek be, szintén egy csomagban a tisztelt Ház elé, képviselőtársaim!
Szóval lehetséges, hogy van egy kényszerhelyzet, ez a kényszerhelyzet bizony a háromhetes ülésrend, de én ezt nem tekintem olyan kényszerhelyzetnek, amelyet az alkotmányosság követelményei alapján elfogadhatunk. És tisztelt képviselő úr, én nem idealizáltam és nem is kritizáltam a LXIII. törvényt, azt hiszem, megpróbáltam nagyon röviden egyfajta reális, távlatos értékelést adni csak címszavakban erről.
Azt gondolom - és ezt szeretném megismételni, nehogy félreértsenek -, hogy annak a törvénynek volt egy nyilvánosan meghirdetett normatív követelményrendszere, annak a törvénynek volt egy egyeztetési rendszere. Ennek a törvénynek sajnos mindez nincsen, és én csodálkozom önön, hogy tulajdonképpen most azt mondja, hogy érdemes visszatérni az államszocialista idők kézi vezérléséhez.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
ELNÖK: Sok kétperces következik még, és négy-öt személy még normál felszólalásra is vár.
Megadom a szót két percre Vojnik Mária képviselő asszonynak, MSZP.
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Magam is Surján képviselő úr hozzászólásához szeretnék kapcsolódni. A szabályozás kiindulópontja a törvényjavaslatban foglaltakkal összhangban az, hogy a jelenleg működő egészségügyi kapacitások mennyiségükben elegendőek a lakosság biztonságos ellátásához, új kapacitások befogadása csak kivételes esetben indokolt. A jelenlegi normatív módon befogadott kapacitásokat kötelezően fenntartandó ellátókörnek tekintve a kormányrendelet meghatározza a lekötött kapacitások módosításának, illetve új kapacitások befogadásának részletes szabályait.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az egészségügyi szakellátási kötelezettségről szóló most tárgyalandó törvényjavaslat végrehajtásáról szóló rendelet koncepciója. Én némi mérsékletet javasolok az irtásokban, hiszen Surján képviselőtársam azt mondta, hogy szívesen közreműködik abban, hogy a kapacitás szót a javaslatokból kiirtsa. El nem tudom gondolni, hogy amennyiben a most elmondott kapacitások helyét kipontozzuk, kifüttyözzük, akkor hogyan lesz értelmezhető a törvényjavaslat és a végrehajtási rendelet.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
ELNÖK: Két percre megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ.
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Én hadd kezdjem azzal: őszintén méltányolom, hogy fél 12-kor itt van velünk a Házban, és a saját bőrén is tapasztalja a háromhetes tárgyalási rend diszfunkcióit. Éppen 15 órával ezelőtt kezdtük meg a munkát ma reggel fél 9-kor, azóta egyórás rövid ebédszünet volt. Végigdolgoztunk ilyen méltatlan körülmények között gyakorlatilag két munkanapnyi terjedelmet. Jó lenne kapacitásügyben egyezségre jutni, de attól tartok, ha hajnalig itt leszünk, akkor sem fogunk közös nevezőre kerülni, akkora a zűrzavar a kapacitás ügyében.
Engedje meg, miniszter úr, hogy néhány idézetet felolvassak abból a bizottsági jegyzőkönyvből, ahol a helyettes államtitkár úr foglalt állást ebben a kérdésben. Az első megszólalásában azt bizonygatta, hogy a kialakult struktúrának fenn kell maradnia. Úgy fogalmazott, hogy a kormány azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy szakítson az eddigi kapacitásszabályozási gyakorlattal, s ne évente a teljes szakellátási kapacitást szabályoztassa újra, hanem abból induljon ki, hogy a kialakult struktúra maradjon fenn, és csak a szükséges változtatások kerüljenek törvényi szabályozásra. Tehát mintegy hitet tett amellett, hogy a kapacitástörvény betöltötte hivatását.
Néhány körrel később, egy jó fél óra elteltével, amikor sok képviselő kifogásolta a jelenlegi helyzetet, mondván, hogy az messze nem optimális, akkor úgy fogalmazott, hogy egyrészt valóban nem optimális a helyzet, másrészt hogy úgy gondoljuk, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a törvény betöltötte a hivatását, és ez az egyeztetési mechanizmus vált fölöslegessé a továbbiakban. (Az elnök ismét csenget.)
Elnézést, elnök úr, de tényleg annyira nem lehet tárgyalni ilyen időkeretekben! Akkor megpróbálom majd teljes felszólalásban... (Dr. Csáky András: Tessék rendes felszólalást kérni!) Hányszor lehet teljes felszólalást kérni? Miért van tízperces korlátozás a felszólalásokban?
ELNÖK: Képviselő Asszony! Ezt az ajánlást fogadta el a házbizottság, illetve hétfőn a parlament, és ha most mindenki a 2 perc helyett 2 perc 30 másodpercet beszélne, akkor a többi képviselőt korlátoznánk. Ha más tenné ugyanezt, akkor ön is szóvá tenné. Nyilván azért van a két perc, hogy lehetőleg a két percet tartsa be minden felszólaló.
Két percre megadom a szót Surján László képviselő úrnak, Fidesz.
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Ma estére befejezem a Bokros-csomag kérdését, úgyhogy ezekre az ügyekre nem kívánok visszatérni. Amit szeretnék elmondani, az az, hogy az egészségügyben - és itt több ellenzéki felszólaló ebbe az irányba tett félmondatokat, amiknek én örültem - olyan szabályozási környezetet kell teremteni, amelyek ésszerű irányba terelik magát a rendszert. Ez szerintem meg is történt az emlegetett Antall-kormány alatt, hiszen tízezer ágy épült le anélkül, hogy abból ilyenfajta vita lett volna, mint ami az elmúlt években a kapacitás körül kialakult. (Bauer Tamás: Más volt az ellenzék!) Én tudnék olyan esetben a kapacitás szóval érdemben foglalkozni, hogy ha valahol látnám, hogy a finanszírozás közvetlen módon összefügg a kapacitással.
Van összefüggés, közvetett összefüggés. Arra gondolunk, hogy ha egyszer az az ágy ott áll a maga négy lábán, akkor a szakma majd valamiképpen kerít rá egy beteget. Ezen az alapon van szakmai indokoltsága az ágyak csökkentésének, ami föltehetőleg fölösleges bennfekvéseket takar. Azonban nem lehet íróasztal mellett kitalálni, hogy hány ágy az ideális. Ezért volt rossz az a törvény, amelyik megpróbált, úgymond, normatívát adni valamire, amin az egész szakma a hasát fogta a nevetéstől. Azt gondolom, hogy ez egy teljesen elveszett út volt. Ezt be kell fejezni. Ha egyszer bekerül az államigazgatásba egy szó, annak a kiirtása rettenetesen nehéz, mint ahogy egyszer bekerül egy... - ezt nem mondom. A salátatörvényt akartam megint ragozni, de megígértem, hogy nem teszem.
Le is járt az időm. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Kékkői Zoltán tapsol.)
ELNÖK: Köszönjük a megértését, képviselő úr. Két percre megadom a szót Schvarcz Tibor képviselő úrnak, MSZP.
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány megjegyzés ütött itt szíven vagy megütötte a fülemet. Először is Lezsák képviselő úr, hogy vendégként alkudozunk a betegek feje felett. Ezt nem értettem teljesen, lehet, hogy majd egy kétpercesben megmagyarázza, de végül is azt hiszem, a beteget maga a struktúra és a kapacitás abszolút hidegen hagyja. Egy esetben nem hagyja hidegen, ha az ő ellátási biztonsága sérül.
Surján képviselő úr azt mondta, hogy nincs jobb, mint a kézi vezérlés. Akkor hol vannak az ilyen dolgok, hogy átláthatóság, kiszámíthatóság, hozzáférhetőség? És a képletet bántja mindenki abban a törvényben, amit én nem sírok vissza, de az új rendeletben, rendelettervezetben szerepel a területi egyenlőtlenségek mérséklésére néhány olyan mutató, amit valamilyen módon figyelembe kell venni, ha meg akarjuk határozni, hogy ott valamilyen módon új kapacitást, új ágyakat akarunk fejleszteni - morbiditás, mortalitás, az átlagot meghaladó betegségszint -, tehát valamihez kell mérni, mert csak úgy a légből nem tudunk venni ágyat.
Azt szeretném, hogy az egész kérdéskörben az ágyfetisizálást felejtsük már el! (Dr. Surján László: Hát ez az !) Mindenki a LXIII. törvény vitájánál is az ágyfetisizmusról beszélt, hogy hány ágy van, hány ágyláb van, a szülőágynak több lába van, a kórházi ágynak csak négy lába van. Ne erről beszéljünk, hanem arról beszéljünk, hogy milyen struktúrában, milyen kapacitással lehet megoldani az adott térség morbiditási, mortalitási viszonyait, és azt hogyan tudjuk megfinanszírozni. Ennek valamilyen módon átláthatónak, kiszámíthatónak és biztonságosnak kell lenni, ezt kellene törvényileg garantálni, és nem kézi vezérléssel megoldani. Ha ezt nem tudjuk megoldani, akkor beleszaladunk abba a csapdába, ami volt a LXIII. törvény előtt; nem volt jó, mert akkor személyes alkuk voltak.
Köszönöm.
ELNÖK: Két percre megadom a szót Mánya Kristóf képviselő úrnak, Fidesz.
DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Már régen jelentkeztem normál felszólalásra is, de valószínűleg azt fogom tenni, hogy szakaszonként mondom el a hozzászólásom.
Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Nagy a veszélye annak, hogy a mostani vita e kései órán sokkal inkább fog szólni a háromhetes ülésrendről meg arról, hogy az Antall-kormány idején ki milyen ágyszámcsökkentést hajtott végre. Nagyon veszélyes út ez, mondom ezt mindannyiunknak. Ahogy most utoljára Schvarcz Tibor képviselő úr mondta, valóban, inkább arról beszéljünk, hogy itt és most Magyarországon hogyan valósulhat meg az irányított és a szabályozott piac. Ezt a kategóriát még nem nagyon használta itt senki sem, pedig erről van szó; miniszter úr talán érintette az expozéjában.
Két oldalról lehet szabályozni a magyar ellátórendszert, az egyik az úgynevezett vaslábmódszeres - ahogy annak idején Kökény miniszter úr mondta, hogy csak rossz alkuk születhettek, és valóban rossz alkuk is születtek -, a másik módja pedig a teljesítményoldalról történő szabályozás. Ez a törvényjavaslat érthetően erre tesz kísérletet. Hogy ez a kísérlet a normaszöveg szerint nem teljesen konzisztens és nem áll össze, az egy másik kérdés. Erre való az általános vita, és hogy ezt módosító indítványokkal lehet moderálni.
Az alkotmányossági kérdésekhez, hiszen a vezérszónoklatokban is elhangzott, miniszter úr is utalt erre az expozéjában: hányszor kell még elmondani, hogy ez abszolút alkotmányos törvényjavaslat; két alkotmánybírósági határozat, a 44/95-ös és a 77/95-ös vonatkozik ide. Az egyik azt mondja - nem mond többet, Bauer képviselő most nincs itt -, hogy mindenféle önkormányzati ellátási jogosítvány csak és kizárólag törvénnyel és nem kormányrendelettel szabályozható. Ez a 77/95-ös, amelyik mellesleg valóban a gazdasági stabilizációs törvény helyretételében volt fontos. Ez azt mondja, hogy önkormányzati gondoskodási kötelezettséget nem lehet kormányrendeletben szabályozni, és itt ez a veszély nem is áll fenn.
Később majd folytatom. Köszönöm.
ELNÖK: Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak, MSZP.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Surján képviselő úrhoz szeretnék kapcsolódni. Borzasztóan örülök, hogy a Fidesz harmadik éves kormányzásának a vége felé megvilágosodott önben az, hogy ezt a törvényt úgy, ahogy van, el kell felejteni, miközben az elmúlt évek során rendre módosították a törvényt, de ha nem is rendre, kétszer legalább. Akkor miért nem jutott eszükbe, hogy más módszert kell választani arra, hogy valamilyen módon ezt az ellátórendszer-beli szerkezetet megpróbálják egy optimális irányba beállítani?
Azt persze le lehet írni a törvényjavaslat indoklásában, hogy elérkeztünk az optimálishoz, de mindnyájan tudjuk, hogy ez nem az optimális szerkezet. Surján képviselő úr is ugyanilyen jól tudja, és azt is nagyon jól tudja, hogy bármilyen módszernek, ami nem áll elő - mert a kormány nem állított elő bármilyen más módszert annak érdekében, hogy ezt az ellátószerkezetet optimalizálja -, de bármilyen módszert ide hozott volna a Házba, ugyanolyan ellenállásba ütközött volna a végrehajtása, mint amilyen ellenállásba ütközött a jelenleg hatályos törvénynek a végrehajtása, mégpedig azért, mert a rendszer optimális irányba történő elmozdítása bizony kegyetlen érdeksérelmekkel jár. Nyilvánvaló, hogy amikor valaki ezt a lépést meg akarja tenni, bármilyen módszer szerint, akkor azonnal azt kezdik támadni, ami alapján megpróbálja ezt a lépést megtenni. Ezen is el kellett volna Surján képviselő úrnak gondolkodnia, amikor megszólalt.
A másik: a kapacitás szót nem lehet kiiktatni a rendszerből, képviselő úr! Egy ilyen bonyolult ellátó intézményrendszernél a kapacitással számolni kell! Elfogadhatatlan, hogy ami nekem most nem tetszik, arra demagóg módon azt mondom, hogy töröljük a rendszerből!
ELNÖK: Szintén két percre adom meg a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak.
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy nagyon szétszaladnak a vélemények a LXIII. törvény megítélése kapcsán. Pedig a továbblépés érdekében jó lenne tisztázni, hogy mi is volt a funkciója, mennyire töltötte be a funkcióját, hogyan is értékelhetjük reálisan. Surján képviselőtársam úgy beszél a kapacitástörvényről, mint a nevetség tárgyáról, és hitet tesz a kézi vezérlés mellett. Ehhez képest bizottsági ülésen Pulai Gyula eléggé érdemén méltatta, elismeréssel - visszafogottan, de elismeréssel - szólt róla, mondván, hogy betöltötte a hivatását.
Úgy érzem, ennek a törvénynek - mindenféle hibája ellenére - voltak, vannak erényei. Ilyen erény az én szememben az, hogy próbált normativitást vinni a dologba, és hogy egyeztetési folyamatot kapcsolt a történetbe. Azt gondolom, hogy egy demokrata gondolkodásmódban sokkal inkább igényelhetjük az egyeztetési folyamatot - még akkor is, ha ez az erény jelentette a legtöbb nehézséget a történetben -, mert ez jelentheti számunkra az átláthatóságot, a kiszámíthatóságot. Ez pedig ellentéte annak, amit kézi vezérlésnek nevezünk.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)
ELNÖK: Nagyon sokan jelentkeznek kétperces hozzászólásra. Két percre megadom a szót Vágvölgyi János képviselő úrnak, MSZP.
DR. VÁGVÖLGYI JÁNOS (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy élvezettel hallgattam a kapacitástörvényről szóló eszmecserét. Csak egy dolgot felejtünk el: azt, hogy mi, orvosok azért vagyunk, de azt gondolom, a parlament is azért van, hogy a magyar lakosság, ha úgy tetszik, polgári szükségleteit és igényeit valamilyen formában kielégítse. Azért van az egészségügyi ellátás, hogy a gyógyítással, megelőzéssel kapcsolatos feladatait ellássa. Tehát amikor meg akarjuk határozni, hogy milyen kapacitása legyen a magyar egészségügynek, abból kell kiindulni, hogy mire van szüksége a magyar lakosságnak. Erről kellene vitatkoznunk, erről lenne érdemes beszélni! Azt én most nem tudom megmondani, hogy 80 ezer ágy sok vagy kevés, de azt gondolom, ha a 80 ezer aktív ágy, akkor sok, de ha csak 50 vagy 60 ezer az aktív ágy, akkor azt mondom, hogy körülbelül elég. De ezt nem most kell eldöntenünk.
S arról sem érdemes túl sokat beszélni, hogy mi volt öt esztendővel ezelőtt. Most 2001 van, lesz 2002, a jövőbe kell tekinteni, és azt kell megnéznünk, melyik az a legideálisabb struktúra, amivel a lakosság szükségleteit és igényeit a jövőben ki tudjuk elégíteni. Ezen kellene vitatkoznunk és ezt kellene meghatároznunk. Az a vita, ami itt megy, meddő és én nem is látom értelmét.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Két percre megadom a szót Schvarcz Tibor képviselő úrnak.
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter úr expozéjában említette, hogy ezekhez a kérdésekhez alázattal kell közeledni, de érzünk ebben egy pici autoritást is. Ha vissza akarunk térni a rendeleti szabályozáshoz, azt nem lehet alázattal tenni. Majd említette a fellazítást. A menedzserelméletből ismerjük, hogy ha egy rendszert meg akarok változtatni, azt előbb fellazítom, urambocsá' szétzilálom, majd utána megváltoztatom.
Mánya Kristóf képviselőtársam utalt arra, hogy ez egy piacgazdasági modell felé való elmozdulás. Adjanak nekünk biztosítékot, hogy ez nem piacgazdasági és tiszta privatizációs modell felé való elmozdulás! Itt tulajdonképpen még nem látszik - s ezt a bizottsági vitában is elmondtam -, hogy mi a hátsó szándék vagy egyáltalán van-e benne hátsó szándék. Mert ha ez egy piacgazdasági modell alapján próbál meg szabályozni, azt tudjuk, hogy az egészségügy egy szimulált piac, és ha szimulált piac, akkor valamilyen módon vissza kell hozni az egyeztetést. A MOK-nak van egy nagyon jó javaslata arra, hogy milyen szereplőkkel szeretné megvalósítani az egyeztetést, mert ha az egészségügyre ráeresztjük a vad piacgazdaságot, akkor tudjuk, hogy mi lesz belőle, és Magyarország azt nem tudja megfizetni, és ez megosztja a betegeket is.
Tehát a szimulált piac viszonylatában valamilyen formában egyfajta egyeztető mechanizmust kellene visszahozni. Azt mindenképpen megtagadnám, hogy ezt az egészet rendeleti úton csináljuk meg, mert az átalakítás kemény érdeksérelmekkel jár, és ha ez nem konszenzusos módon zajlik le, akkor ugyanúgy felkavarja az egészségügy amúgy is több sebből vérző ellátórendszerét, és sehova nem vezet.
Köszönöm.
ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Mánya Kristóf képviselő úrnak.
DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen. Azt hiszem, a paradigmaváltás ránk, képviselőkre is kell hogy vonatkozzon, képviselőtársaim, mert nemcsak a beteg, nemcsak az intézményvezető, kórházigazgató elégedetlen a rendszerrel, mert azért tárgyiasulva mégiscsak az a fontos, hogy egy intézmény hogyan működik. Elégedetlen, de nem feltétlenül, kedves Keller képviselőtársam, és ezt részben mondanám Bauer képviselő úrnak is, ha itt lenne, nem feltétlenül azért, mert a kassza mennyi pénzt ad, és a hbcs-ben mennyi a súlyszámra eső forint, hanem például azért elégedetlen a magyar kórházigazgatók jelentős része, mert a tulajdonos önkormányzat, a fenntartó jó esetben a saját költségvetésének a töredék százalékát adja oda a kórházának, így aztán a minimumfeltételekről szó sem lehet. Ez a dolog azért ettől a mai vitától nem elválasztható. De elégedetlenek vagyunk mi is most már idestova tíz éve, mert ezeknek a reformoknak mindig az a tragédiája, és remélem, hogy most már ez a rossz hagyomány megszűnik, hogy mindig csak és kizárólag az ellátórendszerben gondolkozunk.
És akkor itt folytatnám, hogy mi a népegészségügyi offenzíva, amit a miniszter úr meghirdetett februárban, és tessenek türelemmel lenni, hogy ezt végig tudja csinálni; az a lényege, hogy ezt a holisztikus szemléletmódot meg tudja honosítani a magyar egészségügyben. Mert, kérem szépen, ez közhely, de itt újra és újra el kell mondani, hogy az egészség nem az egészségügyben keletkezik, és nem is ott vész el. Hol az a három pont, ahol a miniszter úr által meghirdetett szűrési program javulást hoz? Az egy egészen más, egy vertikális problémamegközelítés, nem pedig horizontális. Eddig ez történt az elmúlt tíz évben, horizontális struktúrák egyenlő és azonos időpontban történő változtatása történt. Most, egy egészen más egészségpolitika indul, amit, tudom, szocialista oldalon nehezen tudnak elképzelni, de ez egy piackonform politika lesz nyilván.
Köszönöm, majd folytatom. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
ELNÖK: Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Érdeklődéssel várom a miniszter úrnak a reagálását, hogy vajon a népegészségügyi offenzíva keretében tett-e arra javaslatot, hogy a parlament normális ülésrendben működjön. Mert Béki Gabriella már utalt arra, hogy ez egy abnormális ülésezés, amikor reggel nyolctól folytatjuk a munkát éjfélig. (Dr. Csáky András: A napirendhez térjünk vissza!) Ez is népegészségügyi offenzíva, és a példamutatás, Mánya Kristóf képviselőtársam, nagyon fontos, hogy itt a Házban példát mutassunk a népegészségüggyel kapcsolatban. (Dr. Mánya Kristóf: Nem dohányzom!) A dohányzásról szintén lehetne beszélni. A második kérdés, amelyről szeretnék beszélni... Egyébként a dohányzásra visszatérve: hányszor veszik figyelembe az országgyűlési képviselők a hatályos törvényt? De nem erről akarok beszélni.
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy most ennek a kormánynak a hároméves eddigi tevékenységéről is beszélünk, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, amely kormány a most agyonszidott hatályos törvény alapján az elmúlt időszakban értelmes egyeztetéseket folytatott le az ellátórendszerrel kapcsolatban. Miért nem beszélnek akkor erről is, tisztelt képviselőtársaim, hogy most ezek helyébe mi fog lépni, ezen egyeztető fórumok helyébe? Ez nem egy statikus rendszer, ezt nem lehet úgy felfogni, hogy most ilyen az ellátórendszer, és ez változatlan lesz. Ez óriási tévedés!
Béki képviselő asszony azt mondta, hogy beszéljünk a jövőről, és ebben teljesen igaza van, de az, amit a kormány ide elénk rakott, ehhez semmiféle munícióval nem szolgált. Tehát itt az a nagy gond, hogy most leragadunk az úgynevezett kapacitástörvénynél, és nem tudunk továbblépni, mert nem ismerjük a kormánynak a szándékát. Most tulajdonképpen annullálja az eddigi hároméves tevékenységét, de hogy majd a maradék egy évben mit akar folytatni, arról nem szól semmit, hiszen a népegészségügyi offenzíva, tisztelt Mánya képviselő úr (Az elnök jelzi az idő leteltét.), nem egy év alatt fogja kifejteni a tevékenységét. A miniszter úrnak pedig a napjai meg vannak úgymond számlálva, mert csak egy évre kapott most megbízást. (Taps az SZDSZ soraiban.)
ELNÖK: Két percre megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak.
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ahogy hallgatom a vitát, és magam is részese vagyok, egyre inkább gondolok arra, hogy nagyon sajnálatos, hogy tulajdonképpen itt most egy nem eléggé kiérlelt törvényjavaslat elemzésével vagyunk elfoglalva. Miközben szó esik az egészségügy mindenféle bajáról, hallunk egy készülő stratégiáról, és nagyon-nagyon nagy kár, hogy nem egy stratégia került most ide megvitatásra, ezt kellett volna idehozni, erről kellett volna beszélni, mert most valahogy úgy vagyunk, hogy a gombhoz keressük a kabátot, és én azt gondolom, hogy ez nem jó, és nem szerencsés.
Mánya Kristóf képviselőtársam itt beszélt a tulajdonosi érdekeltségről. Itt azért meg kell azt jegyezni, hogy nekem meggyőződésem, hogy a tulajdonosok bizony tennének, sok helyütt nagyon nyomorúságos körülmények között - most az önkormányzatokról beszélek - tesznek is az intézményekért. Én nagyon sok olyan konkrét megyét és várost fel tudok sorolni, ahol még a működési költségekbe is besegítenek, és hitelt vesznek fel az önkormányzatok ahhoz, hogy az OEP-finanszírozást kiegészítsék. És ehhez azért hozzá kell tenni, hogy ahhoz, hogy erről beszélhessünk, olyan finanszírozást kellett volna az önkormányzati szférában biztosítani, amely ennek a felelősségnek a számonkérését lehetővé tenné, mint ahogy mi javasoltuk annak idején már nemegyszer a tulajdonosi normatíva bevezetését, egy konkrét címkézett támogatás erejéig; sajnálatos módon a költségvetésben ez nem nyert jóváhagyást.
És a LXIII. törvénnyel kapcsolatban - most már utoljára említem meg - én azt gondolom, hogy azt világosan kell tudni, hogy minden kapacitásszabályozás, mindenütt a világon, óriási (Az elnök jelzi az idő leteltét.) érdeksérelmekkel jár, ezzel együtt jár, de ha ezt kikényszerítjük, ha ezt kézi vezérléssel tesszük, akkor sokkal nagyobb a baj (Az elnök jelzi az idő leteltét.), ezt Angliától Norvégiáig számos példa igazolja.
Elnézést, elnök úr, majd folytatom. (Taps az MSZP soraiban.)
ELNÖK: Két percre megadom a szót Schvarcz Tibor képviselő úrnak.
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha itt most azt szeretnénk eldönteni, és azon vitatkozunk, hogy hogyan lehetne jobbítani ezt a most előttünk lévő salátát, akkor nem kellene azzal sértegetni minket, hogy nem tudjuk elképzelni holisztikusan az egész rendszert, és el se tudjuk képzelni azt, hogy lenne egy ilyen prevenciós modell is az egészségügyben, amely mellett fel lehetne sorakozni - igenis el tudjuk képzelni. De úgy nem tudjuk elképzelni, hogy elhangzik az expozéban, hogy azért kényszerülünk ilyen törvényeket beterjeszteni, mert a kétharmados törvényeket csak 50 százalékos törvényekkel tudjuk meghaladni, és azért vagyunk kénytelenek ilyen úton haladni. Így nem lehet, ez kétségtelen.
Ahhoz, ha én egy prevenciós programot akarok elfogadtatni, és holisztikusan akarom az egészet vertikálisan átalakítani, konszenzus kell; konszenzus kell a szereplők között, konszenzus kell a politikai pártok között, mert egy ilyen holisztikus program és egy ilyen vertikális átalakítás nem egy évre, nem egy négyéves ciklusra, hanem legalább 10-15 évre kell hogy szóljon. És ha nincs megegyezés a szereplők és a pártok között, akkor ugyanúgy kezdődik minden, mint ahogy a következő ciklusnál: jön egy új miniszter, meghirdet egy csodálatos programot, majd négy év múlva újrakezdjük az egészet, és elköltöttünk egy csomó pénzt, és a lakosság egészségi állapota olyan, amilyen.
Tehát ha így állunk hozzá, akkor biztos, hogy nem megy, tehát ne kezdjük el itt egymást sértegetni, és ne rugdaljon egyik a másikba, elég késő van, és mindenki most már egy kicsit nyugtalan és frusztrált, hanem próbáljuk meg nyugodtan megbeszélni azt, hogy mi lenne az, ami ebben a törvényjavaslatban javítható, mi az, ami megmaradhat ebben, mi az, amit ki kellene belőle venni, és mi az, amit abból az agyonszidott LXIII-asból vissza kellene tenni, vagy ne adj' úristen, valamilyen módon azt helyettesíteni. És ha kell a kétharmados törvényeket módosítani, akkor módosítsuk a kétharmados törvényt, csak csináljunk már valamit, ne csak beszéljünk róla, mint a praxistörvénynél - elkezdtünk egyeztetni, majd aztán nem lett belőle semmi -, mert így eltelik a miniszter úr egy éve, és megint nem történt semmi.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
ELNÖK: Két percre megadom a szót Mánya Kristóf képviselő úrnak.
DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Schvarcz Tibor képviselőtársam, egyáltalán nem félek attól, hogy úgy fog eltelni ez a 14 hónap, hogy nem fog történni semmi, ez a mai nap is már egy jelentős esemény, de ahhoz, hogy a dolgok előremenjenek, kormánypárti és ellenzéki oldalon is legalább az alapfogalmakban azonos értelmezést kell adni a dolgoknak.
Például most azt mondja Schvarcz Tibor képviselő úr - akkor beszéljünk a dologról -, hogy vertikális megközelítés. Schvarcz Tibor képviselőtársam, ha azt jelenti a vertikális megközelítés, hogy az EDDSZ, a SZEF és az összes érdekegyeztetést megcsinálom, és aztán megyek le a kórházak irányába, akkor én nem erről beszélek. Én arról beszélek, hogy problémaorientált megközelítés, tehát kiragadok három-négy olyan népegészségügyi kérdést, amelynek a prevenciótól a rehabilitációig az egész vertikumát fogom meg, ez jelenti a vertikális megközelítést, és sajnos Magyarországon ennek semmi hagyománya nincs.
Azért nincs, mert maga az orvos szakma sem érdekelt benne, kedves képviselőtársam, és ezt maga a politika is ritkán mondja ki, mert az orvos szakmát igazából nem tudtuk érdekeltté tenni a megelőzésben.
Ma Magyarországon erről kellene beszélni, ezért mondom, hogy holisztikus szemléletmód, mert ebben a törvényben végre népegészségügyi vonatkozású, az ÁNTSZ-jogosítványok lényeges bővítése van, és ez csak úgy elsikkad, erről sem beszéltünk. De beszéljünk erről is! Hogy is vannak ezek a szűrővizsgálatok, amelyeket az ÁNTSZ-nek kellett volna eddig többé-kevésbé koordinálni? Csomó civil szervezet benyomult és szűr, ahogy a miniszter úr az expozéjában részben említette, jelentős állami források tűnnek el, és ezeknek a szűréseknek nincs megfelelő programjuk, célkitűzésük. Ez egy óriási előrelépés, képviselőtársam, hogy végre bekerül egy törvénybe, hogy csak és kizárólag az ÁNTSZ kezdeményezhet szűrővizsgálatot, csak és kizárólag az ÁNTSZ ellenőrizheti azt, és végül az ÁNTSZ fogja koordinálni. Igen, ez egy kétmondatos törvényi elem, de nagyon jelentős, mert szemléletbeli változást fog hozni, és nem fordulhat elő az, hogy mindenféle ötletszerű szűrésekkel, a lúdtalptól elkezdve minden miatt, felkészületlen csoportok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) állami pénzeket szereznek meg. Igen, kérem, ide kézi vezérlés kell, igen!
Köszönöm.
ELNÖK: Újabb kétpercesek következnek. Keller László képviselő úr, MSZP.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban nagy bajban vagyunk, mert jó lenne az egészségügy égető problémáira megoldást találni. (Dr. Mánya Kristóf: Erről van szó!) Ezt már az előbb is elmondtam, de éppen ez a mai vita mutatja mindenki számára, hogy a kormánynak nincs koncepciója. Mert ha lenne egy világos elképzelése, világos koncepciója, akkor most arról folyna a vita. De itt most már látszatvitatkozás folyik, mondvacsinált ügyeket hozunk elő azért, mert arról, amit törvényként benyújtott a kormányzat, nem lehet most már érdemben vitatkozni, mert az arról szól, hogy maradjon minden változatlanul.
Akkor mondja el, képviselő asszony, hogyha lehet! Eddig még egyetlenegy értelmes gondolatot nem mondtak el a törvénnyel kapcsolatban! Annyit elmondtak, hitet tettek az államszocializmus mellett, hogy a kézi vezérlés most már jó. Ennyit elmondtak - semmi többet nem mondtak el!
Ami pedig az önkormányzati törvény módosításával kapcsolatos, tisztelt képviselőtársaim, éppen a mai nap kaptuk meg a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslatot. És megkaptuk ehhez a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló módosítási javaslatot. Azért, mert mikor kidolgozta a kormány a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslatot, rájött arra, hogy hol kell módosítani az alkotmányt. Tessék szíves lenni megmondani nekem azt, hogy a három év alatt hányszor nyújtottak be ilyen módon törvényjavaslatot! Egyetlenegyszer sem! Tehát úgy, hogy van egy szakmai törvényjavaslat, és ennek vannak következményei. Hol van ilyen, miniszter úr? Szívesen tárgyalnánk róla. De nincs előttünk, éppen ezért nem tudunk arról beszélni, ami nincs elénk terjesztve.
Azt persze mondhatnánk, hogy mi úgy gondoljuk..., de most nem ez a döntő, mert mi ellenzékben vagyunk, önök pedig kormányon. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Önöknek kell benyújtaniuk törvényjavaslatokat, amelyekről lehet tárgyalni.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Képviselő urak, hölgyek, általános vita folyik, de azért szeretném, ha a T/3931. számú törvényjavaslatról beszélnénk. (Keller László: Arról beszélünk!) Tudom, hogy minden összefügg és általános vita van, de azért a késő éjszakai órára és arra tekintettel, hogy hat képviselő még tízperces normál felszólalásra jelentkezett, ezért önmérsékletre kérném a kétpercesben hozzászólókat.
Két percre megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak.
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen. Nagyon rövid leszek, elnök úr. Mánya Kristóf képviselőtársam a holisztikus szemlélet kapcsán beszélt az ÁNTSZ hatáskörének erősítéséről. Ez valóban kiviláglik a tervezetből. Én azonban azt gondolom, hogy bár vannak pontok, ahol az egyértelműbb megfogalmazásnak van előnye, de nem minden területen van meg egyébként ez a törvényben, mert mondjuk, ott meg engedményeket látunk, ahol a rendvédelmi szerveknek változatlanul lehetőségük van a maguk saját kis külön ÁNTSZ-ét megcsinálni, de ezzel együtt nem gondolom, hogy a holisztikus szemlélet leegyszerűsíthető az ÁNTSZ hatáskörére és annak az erősítésére.
Amit igazán el szeretnék mondani nagyon röviden, az az, hogy az egészséget nem az ÁNTSZ vagy a tisztiorvos teremti, hanem akkor lesz egészségesebb a társadalom, ha az állampolgárok közösségeit a mindennapi élet színterein egészségre kedvező megoldások választásában tesszük érdekeltté. Ez a szabadidőtöltés színtereitől kezdve az élelmiszer-vásárlásokig nagyon sok mindenben megnyilvánul. Azt gondolom, hogy itt egy komoly ágazatközi együttműködésről és felelősségről van szó. Tehát csak jelezni szeretném, hogy ezt ez a törvénytervezet nem tudja elintézni, nem tudja kezelni, és egy kicsit félek attól, ha most ezt a holisztikus szemléletet e törvénynek az ÁNTSZ-re vonatkozó paragrafusain kérjük számon. Csak azt szerettem volna jelezni, hogy részben másról, részben pedig messze többről van szó.
Köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Köszönöm. Mánya Kristóf következne normál felszólalásra, de a kétpercesgombot nyomta meg. Gondolom, most inkább normál felszólalással él. (Dr. Mánya Kristóf: Köszönöm szépen, inkább szeretnék normál felszólalást mondani. Köszönöm szépen.) Igen. Akkor tessék!
DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen. Részben a kétpercesekben elmondtam már a véleményemet, és ahogy Kökény képviselő úr mondta, az ÁNTSZ-törvénynél nem lenne célszerű leragadnunk. Igen, nem lenne célszerű leragadni. A holisztikus szemlélet kérdését szépen ki lehet bontani, de természetesen akkor vissza kell mennünk egészen az alkotmányhoz.
Vissza kell mennünk, képviselőtársam, az alkotmányhoz, mert az alkotmány e pillanatban - és ez egy prevenciós törvénynek lenne igazából a feladata - a legmagasabb szinten deklarálja az egészséghez való jogot. Deklarálja az állampolgár szintjén, deklarálja az ellátórendszer szintjén, de például - és itt kezdődnek a gondjaink - nem deklarálja ezt a gazdálkodás szereplői, a gazdasági társaságok részéről. Márpedig ha azt mondjuk, hogy a mortalitási statisztikában a második legfontosabb a környezet-egészségügyi ártalom, akkor rögtön ott vagyunk, hogy az alkotmány kötelezi-e a gazdálkodó szférát arra, hogy betartsa a legelemibb környezet-egészségügyi előírásokat; a NEKAP ezt szépen kifejti. Természetesen, Kökény képviselőtársam, ez is része ennek a holisztikus szemléletnek, messze nem arról van szó, hogy csak és kizárólag az ÁNTSZ mozgásterében keressük ezt meg. De még egyszer mondom, azért az nem mindegy, hogy a prevencióra szánt állami költségvetési forrásokat mennyire tudjuk kézben tartani. Igen, ez is a holisztikus szemlélet része.
Tekintettel arra, hogy ez a törvényjavaslat a gyógyszertörvényhez is hozzányúl, engedjék meg, hogy erről is mondjak néhány szót. A törvényjavaslat 10. §-áról van szó, amely a gyógyszertörvényt módosítja. A normaszöveg ezen a helyen javasolja, hogy a kábítószernek, illetve pszichotrop anyagnak minősülő gyógyszer gyártásához, forgalomba hozásához, forgalmazásához és e gyógyszerekkel folytatott nagykereskedelmi tevékenységhez külön jogszabályban meghatározott hatóság engedélye is szükséges. Lényegében annyiban változna a gyógyszertörvény, hogy kormányrendelet nevesíthetné ezt az engedélyező hatóságot, szemben a jelenlegi állapottal, amikor ez a jogosítvány az egészségügyi minisztert illeti meg.
Itt gond van, mert a törvényjavaslat indoklásában az egészségügyi miniszter által telepített jogról van szó; tehát az indoklás azt sugallja, mintha ez a bizonyos kormányrendeletben megjelenő hatóság csak és kizárólag a tárcán belül lehetne. A legális kábítószer-forgalom ellenőrzése roppant fontos kérdés, és ez messze túlmutat azon, mintsem hogy egyszerű államigazgatási jogosítványokat keressünk és azoknak a telepítéséről beszéljünk. Az érdemi ellenőrzéshez és a nemzetközi kábítószerügyi rendelkezésekhez igazítás tekintetében viszont jelentős szemléletbeli különbségre lenne szükség. Ma ugyanis, és ez nagyon fontos, nem mindig jut el sem a szakmai, sem pedig a politikai közvéleményhez, hogy milyen átmeneti állapotban van a legális kábítószer-tartalmú gyógyszerek és pszichotrop anyagok engedélyezése. Ez, kérem szépen, igenis népegészségügyi vonatkozású kérdés, csak keveset beszélünk róla. Ma ugyanis hét hatóság, köztük három minisztérium ad ki engedélyt és ellenőriz. Ez olykor kaotikus viszonyokat hoz Magyarországon, amely a szabályokat betartó gazdálkodószervezeteknek hátrányos, mert akik betartják, azoknak az eljárásrend, míg egy-egy készítménynek a forgalmazására sor kerül, roppant hosszú. Arról nem beszélve, hogy a kaotikus viszonyok viszont kifejezetten kedvezőek azoknak, akik a zavarosban szeretnek halászni.
És itt a zavarosban halászás azért más dimenziót nyer. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a múlt év végén elfogadott országgyűlési határozat a nemzeti drogstratégiáról külön is kitér arra, hogy a kábítószerek legális előállítására és forgalmazására vonatkozó jogi szabályozást összhangba kell hozni hazánk nemzetközi szerződéseivel. Annak ugyanis igen nagy a népegészségügyi jelentősége, hogy a legális kábítószer-tartalmú gyógyszer ne jelenhessen meg az illegális piacon. Nem véletlenül kell az említett gyógyszerek, pszichotróp anyagok hazai gyártásáról és forgalmazásáról az ENSZ nemzetközi kábítószer-ellenőrző szervéhez negyedéves jelentéseket küldeni.
Úgy gondolom, hogy ezen kábítószer-tartalmú gyógyszerek előállításának és forgalmazásának intézményes ellenőrzése nem rendőrségi kérdés. Annyiban igen, hogy a kriminális esetek, a piaci bűnözés és az utcai bűnözés kezelése rendőrségi kérdés, de a legális gyógyszer-kereskedelem ellenőrzésének a helye továbbra is - hangsúlyozom: továbbra is - az Egészségügyi Minisztériumban kell maradjon. Ilyen értelemben a törvényjavaslatnak az a bizonytalan megfogalmazása, ami a 10. §-ban olvasható, egyszerűen számomra nem elfogadható. Ez volt az első, ami a holisztikus szemlélet jegyében kikívánkozott most belőlem.
A másik kérdés pedig a szakmaiság megjelenése egyáltalán ebben a törvényjavaslatban. Ez a legfontosabb, mert az alkotmányossági kérdéseket... - azt hiszem, körülbelül most már meggyőztük itt egymást, hogy ilyen alkotmányossági probléma a törvénnyel nincs. A szakmaiság megjelenése valóban nagy kérdés. A törvényjavaslat a tiszti főorvosnál - aki a hatósági bizonyítványt kiadja például egy önkormányzat által kezdeményezett kapacitáscsökkentésnél - jelenik meg. Képviselőtársaim az eltelt bő két órában és a vezérszónoklatokban is többször kétségüket fejezték ki, hogy a tiszti főorvos el tudja-e látni ezen feladatait. Ne felejtsük el, hogy az elmúlt közel öt évben ezek a megyei egyeztető fórumok azért mégiscsak működtek, és a tiszti főorvos vezetésével és szavazatával működtek. Jómagam elég sok ilyen fórumon vettem részt, konszenzussal végződő fórumon egyébként, miniszter úr, mert ilyen is van, és ezeken azért a tiszti főorvosok jelentős tudásra tettek szert.
De Kökény képviselő úr, azért ne felejtsük el: ezek a tiszti főorvosok, különösen egy átlátható megyében úgy ismerik azt a négy-öt kórházat, mint a tenyerüket. Ismerik azt, hogy hol nincs kihasználva az osztály, ismerik azt, hogy egy bizonyos CT-telepítés kapcsán hol nincs leárnyékolva az a terem, és hogy mennyibe fog kerülni a kórháznak, és sorolhatnám. Igen, a megyei tiszti főorvosoknak az esetek jelentős részében van áttekintése, rálátása. Az, hogy a magyar orvos szakma bizonyos értelemben rossz skatulyába tette be a tiszti főorvosokat, nem tudom, kinek a felelőssége, nem hiszem, hogy parlamenti képviselőknek itt most ebben a kérdésben meg kell nyilvánulni. Bizonyos, hogy az ÁNTSZ - éppenséggel a holisztikus szemlélet hiánya miatt - e tekintetben sincs helyén.
De a szakmaisághoz visszatérve: nem féltem e tekintetben, hogy a törvényjavaslatban a tiszti főorvosok ezen jogosítványa meglegyen. Azt viszont sokkal inkább - hogy is van ez? - és akkor visszakanyarodom Schvarcz Tibor képviselőtársam megjegyzéséhez, hogy sajnos valóban Magyarországon valid adataink a haláloki statisztikára még csak-csak vannak, de a megbetegedésire végképp nincs. Igen, az igazi kapacitásszabályozás - vagy minek nevezzem - az lenne, amikor az adott terület megbetegedési, demográfiai és egyéb mutatóihoz igazítanánk ezeket a kórházi osztályokat, szakmai összetételt és a többi.
Igen, ez nem egy év, nem négy év, Keller képviselő úr, hanem ez legalább tíz év kérdése itt Közép-Európában, amikor meg fogjuk tudni azt, amikor például egy háziorvos fogja tudni, hogy a 2500 lakosa közül hány hipertóniás van, hány diabéteszes van, mennyit kell szűrni. Ez ma még Magyarországon különböző okok miatt nincs így. De egyre inkább így lesz, hiszen maga az a rendelet, ami nemsokára életbe lép a szűréssel kapcsolatban, és aminek a másik csatlakozási pontja ez a törvény, amikor a tiszti főorvos megteheti, hogy ellenőrzi a háziorvost. Ma még nem teszi meg, mert nincs rá jogosítványa. Meg fogja tenni, hogy a szűrési programok szervezésében együtt vesz részt a háziorvossal. Ne felejtsük el, hogy a háziorvos a letéteményese mégiscsak ennek a prevenciós rendszernek, nem az ÁNTSZ önmagában! Igen, de őt ellenőrizni kell tudni valakinek, valakinek módszertani segítséget kell tudni adni. Ez lesz az ÁNTSZ például, és így a kör alakul. Ehhez viszont már nem kell négy év, Keller képviselő úr, ehhez elég két-három hónap és két-három olyan ellenőrzés, amit időnként meg kell csinálni, és természetesen akkor tudunk előrelépni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, MIÉP.
DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az itt lévő törvénynek számtalan sok olyan területe van, ami végre egy változást hozhat az egészségügyi ellátási rendszerben, ezért a magam részéről, illetve a frakció részéről - délelőtt ezt elmondtuk - el is tudjuk fogadni és támogatni tudjuk.
Amire én koncentrálni szeretnék, szintén arra a két kritikus részterületre, amely itt a vita tárgya is volt, a kapacitás vagy erőforrás kérdése, a másik pedig a finanszírozás kérdése. Azt tudjuk általában, hogy ha valahol rendetlenség van, a rendet nem lehet piaci szabályozással vagy áldemokráciával megteremteni. A rendhez bizony rendeleti úton erősebb kézzel történő beavatkozásra van szükség, hogy az a rend megteremtődjön. Ezért indulok ki ebből, mert el tudom azt is fogadni, ami benne szerepel, hogy miniszteri hatáskörbe tartozzon, hiszen ez nem törvényhozás kérdése, bizonyos részletekbe való beavatkozás vagy legalábbis rendezése rendeleti úton történjen.
Ami mégis egy óriási ellentmondásként jelenik meg, és nem először hozom fel, az az, hogy igazán nincs tisztában a rendet akaró, vagy legalábbis feltételezem, hogy nem lehet tisztában a jelenlegi helyzet miatt, és a törvényhozó sem, hogy hol és milyen feltételek mellett szeretné ezt a rendet megtenni. Miért? Mert ha... - emeljem ki például az erőforrásokat vagy nevezzük kapacitásnak, számtalan területet átfog, ez nemcsak az ágyakat illeti, ez illeti a munkaerőt, a technikai eszközöket, a kisegítő személyzetet, a kisegítő infrastruktúrát. Egyszerűen nincs egy olyan erőforrás-kataszter az egészségügyben elkészítetten, amely alapul szolgálhat arra, hogy a rendteremtést megkezdje. Ha nem ismerem pontosan, tisztességesen és gazdaságilag, szakmailag jól felmérten, hogy mivel rendelkezik az egészségügy, akkor rendkívül nehéz vagy legalábbis sötétben tapogatózik az - a jó szándék ellenére is -, aki itt ezt a rendet meg kívánja teremteni. Ez az első nagy gond.
A másik gond: való igaz, hogy egy csomó olyan bukott intézkedés volt már, amelyek a sokak által bírált, íróasztal mellett rendcsinálást képviselték. Gondoljunk a 35 ezer ágyas leépítésre, amit annak idején egy hírhedt tanulmányban elkészítettek, vagy később a 10 ezer ágy!
Vagy hadd emeljem ki az általam is nyilvánosságra hozott, 1996-ban az IMF-fel aláírt szerződést, a titkos szándéknyilatkozatot, amit annak idején a pénzügyminiszter, Medgyessy, Surányi, illetve Camdessus írt alá. Abban szerepel egy oldalon keresztül, hogy az egészségügyben mit kell csinálni. Hogy tudhatta az IMF, amikor fogalma se volt arról, és az aláíróknak sem, hogy mi van a magyar egészségügyben a valóságban?! És beleírta, hogy tízezresével kell például az ágyakat leépíteni, a többiről nem is szeretnék beszélni, mert hiszen szerepelt benne 6 ezer fős orvosleépítés, majd 5 ezer, majd 3 ezer. Tehát ezek mind blöff számok, anélkül, hogy tudták volna, hogy mihez kell hozzányúlni, mert ezt sem statisztikailag, sem felmérés szempontjából, sem az egyes kórházaknál... - jómagam, aki 16 kórház átvilágításában vettem részt, tudom, egy-egy kórházban nagyon mélyen el kell mélyedni egy-egy ilyen felmérésben, hogy ez a kép összeálljon.
A harmadik nagy kérdés, ami ide tartozik, hogy egyszerűen mihez kívánjuk igazítani a kapacitásokat, az erőforrásokat. Nemzetközi megfeleléshez, vagy a hazai rendszernél szeretném itt-ott, mondjuk, esetleg piacosítás vagy látszatprivatizáció szempontjából átalakítani? Vagy ami a lényeg lenne: megnézni, hogy milyen a magyar népesség egészségi állapota, milyen a demográfiai szerkezet, várhatóan mi lesz, mert semmiféle prognózis nem készült, és akármilyen döntést hozunk, az prognózis értékű.
Nem abban gondolkodom, hogy a miniszter úr most csak egy évig lesz miniszter. Esetleg lehet, hogy tovább lesz miniszter. Azt feltételezem, hogy olyan intézkedéseket hoz, hogy az intézkedések majd tovább élnek. Ez volt mindig is a gondom a korábbi miniszterekkel is. Négy miniszter ült itt, most ugyan már csak egy, a jelenlegi. (Keller László: Kettő!) Hát hol vannak azok az intézkedések... - bocsánat, kettő. (Dr. Kökény Mihályhoz intézi szavait:) Azt hittem, hogy kimentél, ne haragudj! Tehát ez azt jelenti: valójában hol vannak azok az intézkedések, voltak-e olyanok, ami megvalósítható vagy továbbélhető? Egyetlenegy intézkedés sem tudta a célját betölteni, mert nem volt jól előkészítve. Tehát amíg nem történik meg ennek a szükséglet-ellátás kapcsolatának feltárása, felmérése, addig nem lehet tisztességes intézkedést hozni, és biztos, hogy egy év múlva, fél év múlva megbukik, meg fogják változtatni, és maga a szakma is meg fogja buktatni, nem csak a szakmán kívül állók.
Hadd idézzem fel, hogy húsz évvel ezelőtt csináltunk egy olyan vizsgálatot, szükséglet-ellátás - ezt már korábban is felhoztam itt a Keller képviselőtársammal folytatott vitában -, amelyből, el lehet mondani, lett egy jó publikáció, sőt még több nyelven is megjelent, de idehaza íróasztalfiókba került. De közben eltelt húsz év - azért húsz év alatt lehetett volna valamit tenni ebben a kérdésben! Ha mindig ott vagyunk, hogy nincs rá idő, mert azonnali beavatkozás, tűzoltás szükséges, akkor valójában - és én ezt több nemzetközi fórumon is elmondtam - megoldhatatlanok ezek a kérdések, és örökösen, nagyon súlyos ellentmondásokkal telítettek. Márpedig, ne haragudjanak, de az egészségügy - most kicsit túlzok, a hallgatóimnak is azt szoktam mondani - azért nem gatyamadzag-előállító üzemterület vagy ágazat. Ez egy olyan ágazat, amelyben rendkívül erőteljes a döntéshozók és a döntésvégrehajtók felelőssége, és ha ezzel nem ütköztetem, akkor nem lehet jó intézkedést hozni. Ezt nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy el kell kezdeni egyfajta szükséglet-ellátás összhangjának megteremtését vagy elindítani feltérképezését vagy egy becslést csinálni, hogy lehessen legalább egy kicsit is megalapozni szakmailag komolyabban az intézkedéseket.
Hadd említsem meg például, készül a státustörvény - nagyon fontos -, felvetette-e a már valaki, hogy ez az egészségügy számára milyen többletfeladatot jelent; hogyan lehet megcsinálni úgy egy kapacitásátrendezést, hogy ezeket az elemi, alapvető kérdéseket fel se vetem, be se kalkulálom a kapacitás rendezésébe?! Ezért a másik terület, a finanszírozás nagyon szervesen összefügg ezzel. Elfogadom azt is, hogy a finanszírozás részleteiben, szerződés szintjén ez nem a törvényhozás feladata, a törvényhozás állapítsa meg, hogy milyen finanszírozási rendszert kell és hogyan megvalósítani. A részletek legyenek miniszteri, majd további rendelkezések alapjai.
De kérdezem: hogyan lehet jó miniszteri rendeletet hozni - és nagyon sajnálom a miniszter urat, hogy ebben próbálkozik - egy olyan finanszírozási bázison, amelyik tele van sötét foltokkal, tisztázatlan, pazarló, forráselvonó területekkel? Az egy elméleti modell lesz, ami soha nem lesz valós! Mert olyan erőforrás-pazarlás történik az OEP szintjén, bizonyos pazarlás van a gazdálkodás szintjén, ha nézem egy kórház üzemgazdálkodását, ott is, hiszen 10-12 százalékos megtakarítást még a legrosszabbul dolgozó vagy legrosszabb költségvetéssel ellátott kórház esetében is el lehetne érni; nem térek ki erre, ez egy szakmai kérdés, meg lehet csinálni. De ha valójában a nagy rendcsinálás nem történik meg, akkor nem tudjuk megoldani a finanszírozás alapkérdését sem! Ezért először fontosnak tartanám - és már kétszer interpelláltam ebben -, hogy az OEP összes megbízási szerződéseit és azokat a szerződéseket, amelyek hibásan mentek ki, azonnal felül kell vizsgálni; egyes cégbirodalmaknak alantas módon átadtak jogokat, az egészségügy teljes ellenőrzését, a TAJ-számokat, a gyógyszer-ellenőrzést; olyan információs bázissal és olyan forrásokkal rendelkeznek, amely szinte kivette a kezéből a teljes egészségügy irányítását. Itt kell kezdeni és azonnal megszüntetni, mert ez költségfaló és nem finanszírozásjavító.
Ide sorolom azt is, hogy természetesen végig kellene nézni, hogy milyen gazdálkodási megtakarítási lehetőség van az alapellátástól a rendelőintézeti és a fekvőbeteg-ellátásig. Erről viszonylag rövidebb idő alatt lehet képet kapni, de ha elindít egy komolyabb feltárómunkát, akkor párhuzamosan elvégezhető a kettő, hogy mondjuk, egy vagy két év múlva egy komolyabb finanszírozási reformot végbe lehessen vinni.
A harmadik, ami nagyon lényeges, hogy a finanszírozásnál valójában az esetre kell koncentrálni. Rendkívül szimpatikus számomra ez a fajta arányelosztás, hogy a fekvőbeteg-ellátástól egészen az alapellátásig, tehát a háziorvosig az arányokat megtalálva rendkívül komoly költségtakarékos finanszírozást lehet elvégezni, ha - jelképesen: - egy ujjvágással nem a kórházba küldöm a beteget. Ehhez természetesen az kell, hogy a rendelőintézet egy olyan szűrőrendszer lehessen, hogy az eseteket nyomon lehessen annak az orvosnak követni, és ha ezzel a háziorvosi ellátásra helyezzük a hangsúlyt, ami például Ausztriában vagy Németországban is megvan, akkor bizony a fekvőbeteg-ellátás költségtakarékosabban tud gazdálkodni, és a beteg is jól jár. Tehát mindenki jól kerülhet ki ebből, ha ehhez egy olyan ösztönzési rendszert építek ki, amely érdekeltté teszi a szereplőket jövedelem szintjén és természetesen a szakmai tudás szintjén és az eszközellátottság szintjén.
A negyedik, ami ehhez tartozik, hogy itt egy jelentős változtatást kell végrehajtani, mert úgy tűnik, hogy az önkormányzatoknak ma egy óriási nyűg vagy teher a kórház finanszírozása. Ezt számtalan esetben tapasztalom. Akkor azt kell csinálni, hogy más tulajdonosi rendszerrel, átmenetileg minisztériumi vagy állami, vagy ha tetszik, kormányzati felügyelet alá hozzuk - míg a rendcsinálás történik - azokat az intézményeket, amelyeket az önkormányzat nem hajlandó ellátni, és egy más finanszírozási rendszerrel a rendcsinálás idején nagyon kemény minisztériumi, kormányzati felelősség szintjén kell ezeket végrehajtani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy azokat a forrásokat - egy másodpercet kérnék szépen! -, ami itt nem jelenik meg, mert az önkormányzat mint tulajdonos, nem biztosítja a fejlesztést, azt egy más szinten be kell hozni ebbe a rendszerbe.
Hadd mondjam el, hogy végső soron a költségvetés felelős ezért. Tehát most azt el lehetne érni, hogy a költségvetés tartalékából, mondjuk, egy egészségügyi konszolidációs forrás teremtődjön meg ezeknek a kérdéseknek a rendezésére, és ezt át lehet vinni pár hónap alatt is itt a parlamentben, amellyel lehet gazdálkodni és forrásokat fel lehet használni.
Én ezeket a leglényegesebb, megoldásra váró kérdéseknek tartom. Köszönöm szépen, elnök úr. (Erkel Tibor és dr. Horváth Zsolt tapsol.)
ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Vágvölgyi János képviselő úrnak, MSZP.
DR. VÁGVÖLGYI JÁNOS (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Ezen a kora hajnali órán - úgy látszik, hogy nekem már az jutott, hogy mindig ilyenkor tudok hozzászólni, mert volt, amikor fél kettőkor kerültem sorra - néhány gondolattal szeretnék kapcsolódni a hozzászólásomban Gidai képviselőtársam utolsó mondatához, a finanszírozás kérdéséhez. Tudniillik a jelenlegi finanszírozási rendszer nem alkalmas arra, hogy az egészségügy szereplőit, az orvosokat és az egyéb dolgozókat arra ösztönözze, hogy hatékonyan lássák el a munkájukat, hanem arra ösztönzi őket, hogy minél nagyobb teljesítményük legyen, hogy meglegyen a megfelelő jövedelmük, hogy az adott intézmény fennmaradhasson. Ez a lényege az egésznek.
Egyébként akkor, amikor ezelőtt jó tíz esztendővel arról vitatkoztunk, hogy bevezessük-e a hbcs-rendszert és ezen az alapon legyen finanszírozva a magyar egészségügy, amerikai szakértők voltak itt és azt mondták, óva intik a magyar egészségügy vezetőit, hogy a hbcs-rendszerű finanszírozást vezessék be általánosságban a magyar egészségügyben. Azt gondolom, hogy igazuk lett. Ha jól emlékszem, 1990 kora őszén volt ez a megbeszélés. Igazuk volt, mert ez tönkreteszi a magyar egészségügyet, ha változatlanul folytatjuk.
Még egy problémát szeretnék itt megemlíteni: azt mondta a képviselőtársam, hogy az intézkedések nem tudják a céljukat betölteni. Persze, hogy nem tudják, ha azoknak az ellenére akarják megvalósítani azokat, akik nem érdekeltek abban, hogy megvalósuljanak ezek az intézkedések. Azon elbukik a legjobb elgondolás és rendelet is, ha nem beszéljük meg az illetőkkel, hogy mi a feladatuk ebben az egészben, és nem hatunk oda, hogy el is fogadják az elgondolásainkat.
Nem akarok a kapacitástörvényről beszélni, hanem a salátatörvény 11. §-a az, ami azt gondolom, hogy szót érdemel a többi egyéb mellett, hiszen ez foglalkozik az egészségügyi törvény módosításával; a korlátozó intézkedéssekkel a 11. § (1)-(7) bekezdése, míg a 92. § problémáival a 11. § (7) bekezdése. Tudnunk kell, hogy az egészségügyi törvény 10. §-a eddig is kimondta, hogy a beteget tilos olyan eljárásnak alávetni, amely emberi méltóságát sérti. Ez a rendelkezés egyértelművé tette, hogy a beteg egyébként jogos korlátozása sem lehet büntető jellegű.
A törvényben megfogalmazott módosítás kétségtelenül hozzátesz az emberi méltóságot sértő korlátozások általános elvi tilalmához, a probléma az, hogy nem határozza meg a megengedett korlátozó módszereket. Mind az Alkotmánybíróság, mind az Európai Kínzás Elleni Bizottság azt a követelményt állította fel, hogy törvény keretei között kell meghatározni a szabadságkorlátozás megengedett módszereit.
A javaslat 11. §-ának (7) bekezdésében tulajdonképpen az egészségügyi törvény 192. §-át fogalmazzák újra. Többletgaranciát nem vezetnek be. Az Alkotmánybíróság 36/2000. számú határozata azért minősítette alkotmányellenesnek az egészségügyi törvény ezen paragrafusát, mert nem adott választ arra, hogy melyek azok a főbb módszerek, amelyek a személyes szabadság - beleértve a mozgásszabadságot is - korlátozása tekintetében a pszichiátriai betegeknél igénybe vehetőek. Indoklásában is felhívta az Alkotmánybíróság a figyelmet arra, idézem: "A szabályozás ne tartalmazzon további elvont megfogalmazásokat a korlátozás arányosságának eldöntésére irányadóan."
Az előbbieknek megfelelően olyan előírásokat kell megfogalmazni, amelyek kizárják az önkényes jogalkalmazás lehetőségét. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint önkényes szabadságkorlátozás, idézem, "amikor a szabadságkorlátozás módozatainak megválasztása tekintetében a jogalkalmazót semmilyen konkrét előírás nem köti". Ezen emberi jogi kérdés garanciális súlya is szükségessé teszi, hogy törvény szabályozza a megengedett módszereket.
Az egészségügyi törvény 247. §-ának kiegészítése, mely szerint az egészségügyi miniszter felhatalmazást kap a korlátozó intézkedések meghatározására, nem vezet eredményre az eddigi tapasztalatok alapján. Példaértékűként mondanám, a 2/1994. számú népjóléti miniszteri rendelet előírta, hogy a szociális otthonokban a Magyar Pszichiátriai Társaság módszertani levelét kell a gondozás során betartani. A módszertani levél három év elmúltával, 1997-ben el is készült, s ez előírta, hogy a szociális otthonokban tilos a hálós ágyakat használni. A tiltásnak nem igazán sikerült érvényt szerezni mind a mai napig, hiszen nemcsak szociális otthonokban, hanem kórházakban, pszichiátriai osztályokon is vannak még ma is rácsos ágyak. Én örömmel mondhatom, hogy a közeljövőben még általam vezetett intézetben, egy 530 ágyas pszichiátriai kórházban tíz éve nincs hálós ágy. Tehát megoldható megfelelő ápolási és orvosi gondoskodással.
A múlt év végén történt törökszentmiklósi tűzeset is bizonyítja az alacsonyabb szintű jogszabály elégtelenségét, és megkérdőjelezi a hatékonyságát. És még egy dolgot szeretnék hozzátenni. Nem elég csak törvényt vagy rendeletet alkotni, gondoskodni kell a megfelelő ellenőrzéséről, mert egyszerűen nem hajtják végre az emberek. A könnyebb ellenállás felé menekülnek. Egyszerűbb egy szerencsétlen beteget bedugni egy hálós ágyba, mint megfelelően gondozni, ápolni és megfelelő gyógyszereket adni neki.
A törvényjavaslat 11. §-ának (3) és (5) bekezdésében a korlátozottan cselekvőképes személyek egészségügyi önrendelkezési jogát érintő változtatásokat vezetnek be. E módosításokra is az Alkotmánybíróság már idézett határozata értelmében kerül sor. A javaslat valamelyest bővíti a korlátozottan cselekvőképesek egy szűk csoportjának, a 16. életévüket betöltött kiskorúaknak az egészségügyi önrendelkezési jogát. Ez a többletgarancia azonban nem vonatkozik a 16 év alatti kiskorúakra, és nem vonatkozik a csökkent értelmi képességű, valamint a pszichiátriai betegség folytán korlátozottan cselekvőképes személyekre.
Az egészségügyi törvénynek a betegjogok gyakorlására való képességet meghatározó szabályai a polgári törvénykönyv cselekvőképesség-fogalmán alapulnak. Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatosan felvetette azt a kérdést is, hogy nem válik-e szükségtelen és aránytalan korlátozás forrásává az a tény, hogy az egészségügyi törvény elmulasztott önálló, a gyógykezelési döntésekre vonatkozó meghatározást adni a cselekvőképességről. A jelenleg érvényben lévő polgári törvénykönyv elsősorban vagyoni érdekvédelmet biztosít, és azt tartotta szem előtt. Korántsem biztos azonban, hogy aki a pénzügyei intézésére képtelen, az azt sem tudja eldönteni, hogy vállalja-e a megajánlott gyógykezelést, vagy pedig haza akar-e menni a kórházból, és annak lesz-e esetleg valami jogi következménye.
Tisztelt Képviselőtársaim! Jelenleg tárgyalja az Országgyűlés a polgári törvénykönyv módosítását, éppen ebben a témakörben. E vita során az előterjesztő támogatta azokat a képviselői indítványokat, amelyek megfordítanák az ügykörökről szóló döntést. Nevezetesen, a bíróság nem azokat az ügyköröket állapítaná meg, amelyekben az érintett önállóan is eljárhat, hanem azokat, amelyekben nem kompetens a döntésben. Ha ez elfogadásra kerül, akkor a jövőben a korlátozottan cselekvőképes személy csak akkor nem dönthet önállóan a gyógykezelését illetően, ha a kompetenciája alól kivont egészségügyi döntési kört a bírósági ítélet külön megnevezi. Akkor megint meg kell változtatni az egészségügyi törvény idevonatkozó rendelkezéseit, ha ez így elfogadásra kerül.
Szeretném még elmondani (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) - befejezem azonnal -, hogy a 11. §-ban megfogalmazott módosítások nem egyértelműen felelnek meg az Alkotmánybíróság előírásainak, és ennek módosítását tartom szükségesnek. Jelen formájában nem tartom elfogadhatónak.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Két percre megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak.
DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Egy gondolattal szeretnék itt reagálni előző képviselőtársam hozzászólására, és egy kicsit be is fejezni a tízperces hozzászólásomat. Itt arról van szó, hogy a jelenlegi teljesítményfinanszírozás az egészségügyben nemzetközileg is jó. Szóval, a teljesítményfinanszírozás nem rossz rendszer. A baj ott van, hogy a hazai teljesítményfinanszírozásnak nagyon sok hibája van. Egyrészt egy csomó olyan - már a hbcs-nél, de lehet, hogy ugyanúgy a rendelőintézeteknél, sőt a háziorvosok esetében is - korrekciót hajtanak végre, amely nem a teljesítményt fedi. Egyfajta teljesítménykorrekciót hajtanak végre, és nincs mögötte a tényleges teljesítmény; mindez azért, hogy több forráshoz jussanak.
Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy ezt az egész rendszert úgy kell átalakítani, ahogy például esetleg Ausztriában. Bár ott még nem ezt a teljes pontrendszert vezették be, de sokkal erőteljesebben lehet érvényesíteni a teljesítmény honorálását. Így például azonnal meg lehetne változtatni - és ezért választom én szét az azonnali beavatkozás szükségességét és egy stratégiát, amit meg kell csinálni, ki kell alakítani, szakmailag meg kell alapozni -, hogy a kórházak ne két-három hónap csúszással kapják meg a forrásokat a működésükhöz, hanem azonnal, ahogy a számlát leadják, vagy a teljesítményt igazolják, kapják meg a forrást, ami jelenleg nincs meg. És ha ezt a forrást másképp osztják el, akkor a belső javadalmazást - ami nagyon akut kérdés, és megoldásra vár - lehet egy értelmes ösztönzőrendszerrel is összekapcsolni. Tehát itt ha magát a forrást nem teszem máshová - például a társadalombiztosítási befizetést vagy egyéb forrásokat az önkormányzatoknál -, akkor még ez elegendő is lenne arra, hogy jelentősebb jövedelmi változtatást hajtsanak végre.
S talán egy gondolattal zárnám: Németországban évek óta vitatkoznak a pontrendszer bevezetésén. Most jön Magyarországra egy delegáció, amely azt fogja megnézni, hogy itt mik a hibái a hbcs-rendszernek, és közben egy ausztrál pontrendszert vásároltak meg sok száz millió dollárért. Pedig minket is megvásárolhattak volna, a tapasztalatainkat. Tehát négy év kell ahhoz, hogy egy rendszert módosítsanak, nálunk pedig egy év alatt, ripsz-ropsz, bele a közepébe, és rengeteg hibával tudják csak végrehajtani.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, MSZP.
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót ezen a késő éjszakai órán. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma délelőtt a bizottsági kisebbségi vélemény ismertetésekor a törvényjavaslattal szembeni legfontosabb kifogásainkat, amelyek megfogalmazásában magam is részt vettem a bizottságban, már elmondtam. (Dr. Mikola István dr. Mánya Kristóffal beszélget.)
(És abban a teljesen reménytelen állapotban, hogy...)
MM/Vidoven-Juhászné/ (Vojnik Mária )/pa
Abban a teljesen reménytelen állapotban, hogy ezt a felszólalásomat a miniszter úr követhetné, hiszen képviselőtársam lefoglalja őt ebben a vitában, ezért hát a Ház többi tagjának teszem meg az észrevételemet. (Dr. Mikola István: Bocsánat! - Dr. Mánya Kristóf a helyére megy.)
Tisztelt Ház! Az egészségügyi szakellátási kötelezettségekről, továbbá az egyes, egészségügyet érintő törvények módosításáról beterjesztett törvényjavaslat vitájakor fel kell idéznem az 1996. évet, amikor az a bizonyos kapacitásszabályozási törvény megszületett. Ebben a parlamentben ül egy képviselőtársam, sőt talán kettő is, aki a Magyar Orvosi Kamara tisztségviselőjeként az akkori törvényjavaslat vitájában velem együtt külső résztvevőként részt vett.
Ennek a kapacitásszabályozási törvénynek a megalkotásakor a Magyar Orvosi Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökeként megbeszélést kezdeményeztem az akkori országgyűlési képviselőkkel azért, hogy egy munkanélküliség által sújtott, rossz egészségi állapotú, nagy populációjú megyében a területi egyenetlenségek minden bajával küzdő megyei egészségügyi ellátórendszernek adjanak esélyt. Gógl Árpád miniszter úr és Mánya Kristóf képviselőtársam tudja, hiszen együtt mentünk el akkor Szabó György miniszter úrhoz, hogy én azt a véleményemet nem rejtettem véka alá, hogy a kapacitásszabályozási törvénynek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye számára előnyei lesznek. Mégpedig azért lesznek előnyei, mert a kapacitásszabályozási törvény, amelyik normát írt elő és keretfeltételeket szabott, világossá tette, hogy az én megyém jelentős mértékben van elmaradva az országos átlaghoz, a lakossági szükségletekhez és az ellátás iránti igényhez képest. Akkor, abban a törvényjavaslatban megláttam a törvényi lehetőséget arra, hogy a törvény erejénél fogva valamilyen módon ki tudjuk kényszeríteni, hogy ezt a hatalmas elmaradást pótolja és segítse az Országgyűlés a maga törvényalkotási keretein belül.
Szeretném elmondani képviselőtársaimnak, hogy ennek a kapacitásszabályozási törvénynek az elfogadása után egy igen kulturált megyei egyeztető fórumon a szolgáltatók és az önkormányzatok lehetőséget kaptak, és éltek is a lehetőséggel, hogy a hiányzó kapacitásokat a szükségleteknek megfelelően kérhessék. Mivel az akkori törvény csak a 10 százalékos kapacitásnövekményt tette lehetővé, miközben a szakellátó rendszerben hatalmas, az országos átlaghoz képest hatodnyi résszel elmaradásunk volt - és ezt a kapacitástöbbletet természetesen nem engedte bepótolni az akkori rendszer -, ezért éltünk a jogorvoslatnak azzal a lehetőségével, hogy az OEP és az egészségügyi miniszter akkori döntését megfellebbeztük. Ennek volt az eredménye az, hogy a döntés értelmében a legkritikusabb területeken, a tüdőgondozói hálózatban és a pszichiátriai gondozói hálózatban többletkapacitások befogadását kellett engedélyezni. Mert aki ismeri annak a megyének a morbiditási mutatóit, az tudja, hogy ez az elmaradás ott nagyon súlyos volt. Az esélyünk azért nem tudott nagyobb lenni, és a felzárkóztatás nem tudott végbemenni, mert ezt a kapacitásszabályozási törvényben meglévő lehetőséget önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, két évvel ezelőtt elvették tőlünk azzal, hogy befagyasztották a kapacitásokat.
S akkor még az is megvolt nekünk esélyként, tisztelt képviselőtársaim, abban reménykedhettünk, hogy az egyeztető fórumok lehetőséget adnak arra, hogy a címzett- és céltámogatásokból, pályázat útján, az ellátórendszer technikai fejlesztéséhez többletforrásokat kapjunk. Arra is esélyünk volt - úgy gondolom, ebben kicsi részem tán még nekem is volt -, hogy ki tudtuk kényszeríteni, hogy a kormány indítsa el a nagy műszerfejlesztési programokat, gondoljunk a hagyományos radiológiai géppark fejlesztésére, az aneszteziológiai és intenzívterápiás géppark fejlesztésére, az onkoradiológiai eszközterápiás géppark fejlesztésére. Önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ezt a lehetőséget is elvették az én megyémtől!
Most, igen tisztelt miniszter úr és tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, az önök által támogatott új kapacitásszabályozási törvényben nem adják meg a garanciáját annak, mert nincs meg a normaszövegben, hogy az ellátási egyenetlenségek norma szerint, szükséglet arányában biztosan eljuthassanak azokhoz az emberekhez, akiknek erre igenis nagyon szükségük van.
Hosszasan lehetne még ragozni, hogy miről szól ez a törvény, én azonban egyetlenegy tételét szeretném kiemelni a hátralévő időben. Ez pedig ennek a beterjesztett törvényjavaslatnak a 4. §-a, amelyik, bárhonnan ragozzák, igen tisztelt képviselőtársaim, csak arról szól, hogyan csökkentsék a szolgáltatók a kapacitásokat. Az (1) és (2) bekezdésben arról szól, hogy a szakellátási kötelezettség mértékét a szolgáltatói kapacitás tartós kihasználatlansága esetén a helyi önkormányzat csökkenti, illetve a szakmai összetételét megváltoztatja. Nagy kedvezményt tesz a (3) bekezdésben, amikor azt mondja, hogy a szakellátási kötelezettség mértékét a helyi önkormányzat csökkentheti, a szakmai összetételét megváltoztathatja, ha az ellátást más módon biztosítani tudja. Azt gondolom, hogy ez nem egy garanciális szabály. Már elmondtuk a délelőtti vitában, hogy ebben az értelemben az ÁNTSZ szerepe, ebben az ügyben legalábbis, vitatható. Az első esetben nincs értelme a hatósági bizonyítvány kiállításának, s a második esetben sem találom ennek különösebb értelmét.
A felhatalmazó rendelkezéseknél, a 13. §-ban pedig, amelyben a miniszter kap felhatalmazást, hogy rendeletben meghatározza a járóbeteg-szakellátás, a fekvőbeteg-szakellátás kapacitásainak a megosztására és az ellátórendszer szakmai összetételére, a tiszti főorvos eljárására vonatkozó részletes szabályokat, lehet hogy lesznek pozitív elemek, csakhogy azokról meg azért nem lehet beszélni, mert ezt a rendeletet mi még nem láttuk. Ezért a legnagyobb jóhiszeműség mellett is csak azt tudom mondani, hogy feltételezem, a miniszter úr ezeket a rendeleteket a legkorrektebb módon fogja meghozni. Én azonban azt gondolom, hogy mivel ennek a törvénynek ez garanciális szabálya kellene hogy legyen, ez ide való, ebbe a törvénybe, igen tisztelt miniszter úr és tisztelt kormánypárti képviselőtársaim!
Még azt is szeretném elmondani, hogy amikor a finanszírozás kérdései olyan gyorsan változnak, amikor a finanszírozási szabályok nem elsősorban a legfontosabb szakmai érvek szerint, hanem nagyon gyakran gazdasági kényszerek mentén is szabályozzák az adott ellátásért kapható bevételeket, akkor az intézmények ellenérdekeltek ennek a törvénynek a korrekt véghezvitelében is. Lehetne még ezt a törvényjavaslatot a részleteiben hosszabb ideig is vitatni, én azonban azt gondolom, hogy ameddig a szabályok nincsenek tisztázva, addig a legjobb, ha az ember a korábbi tapasztalatai alapján egy kicsit gyanakvó.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF.
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. A délelőtti hozzászólásomat szeretném befejezni; bár féltem, mivel nemcsak az egységnyi miniszterek száma elég magas a Házban, hanem az egységnyi patológusok száma is (Derültség.), hogy valaki le fogja lőni az ezzel kapcsolatos hozzászólást.
Szeretném a miniszter úr figyelmét felhívni, hogy jóllehet abban, gondolom, teljesen egyetértünk, hogy a megfelelő minőségi kontroll, illetve megfelelő népegészségügyi adatok megszerzése szempontjából a patológia mint szakma alapvető, és az ezzel kapcsolatos tevékenység kényszerű okokból, úgy gondolom, és talán nemcsak szakmán belüli, hanem szakmán kívüli okokból is jelentős mértékben lecsökkent. Feltehetően ezt észlelve kíséreli meg a tárca, hogy valamilyen lépést tegyen ebben az ügyben, hiszen a 11. § (3) bekezdésében, a hatályos egészségügyi törvényben szereplő részt módosítja. Jóindulatú vagyok, ha azt mondom, hogy gépelési hiba miatt még liberálisabbá teszi, mint amilyen eddig volt.
Ugyanis, jóllehet az egészségügyi törvény 219. § (3) bekezdésébe berakja azt, hogy külön jogszabályoknak megfelelően, és később a miniszter úr felhatalmazást kap, hogy rendeletben szabályozza ezt a dolgot, azonban e passzusból kimaradt az, érdekes módon, ami egy évvel ezelőtt komoly vitát váltott ki a Házban - emlékezzünk vissza -, hogy szekciók mellőzését hozzátartozó csak úgy szóban bejelentheti, vagy pedig írásban kell kérnie azt, hogy tekintsen el az osztály a patológiai vizsgálattól, és utána a törvényben lefektetett módon megy végig az ügymenet.
Ez az "írásban" szócska ismételten kikerült. Bízom benne, hogy ez csupán gépelési hiba, mert ez hihetetlenül sok vitát válthat ki az életben is, hogy mit értünk ilyen kérelemnek. Meggyőződésem azonban, hogy ha a minisztérium nem kezdeményezi, vagy mi nem kezdeményezzük valamilyen módon az egészségügyi törvény 219. §-a megváltoztatását - ebből a szempontból pesszimista vagyok -, nagyon szűk mozgástere marad a miniszter úrnak ahhoz, hogy megfelelő módon rendeletben tudja szabályozni. Hiszen e rész végrehajtási rendeletének tekinthető a 34/1999. számú BM-egészségügyi miniszteri-IM-rendelet, nagyon részletesen szabályozza a kérdéskört. Úgyhogy csak javasolni tudnám, hogy nagyon gyorsan át kellene tekinteni a többi részét, hogy hol lehetnek azok a garanciális elemek, ugyanis az életben nagyon nehéz megvalósítani azt, hogy esetlegesen e vizsgálatok száma emelkedjen, mert túl liberálisra sikeredett az ezzel kapcsolatos törvénykezés az egészségügyi törvényben.
Ez azért szorosan összefügg az úgynevezett kapacitásszabályozással, mert itt már több ízben szó volt arról, hogy jó-e az a '76-os ágylábtörvény vagy sem. Egyben azért egyetérthetünk, hogy ez a metódus, amit az a törvény meghatározott, mindenfajta szakmaiságot mellőzött. Jó, lehet, hogy túlzás, hogy mindenfajtát, de abban a számítási képletben azért nem feltétlenül csak szakmai megfontolások voltak.
Ezért jelentős az, amit Mánya képviselő úr is mondott, hogy itt az ÁNTSZ-nek a szűrővizsgálatokkal kapcsolatos, és a népegészségügyi tevékenységgel kapcsolatos egyes feladatai megerősödnek, és ha hozzátesszük azt, hogy a szekciók során nyert adatok is rendelkezésre állnak, akkor sokkal hitelesebb morbiditási, mortalitási adatok alapján lehet az átalakítást végezni.
A nyolcvanas évek végén csináltunk egy tanulmányt - akkor még nagyon magas volt Magyarországon tulajdonképpen a szekciók száma -, hogy a szekciók után kiállított halottvizsgálati bizonyítványok adatait az otthonukban elhunyt, és az akkori körzeti orvosok által kiállított halottvizsgálati bizonyítványok adataival összevetve - feltételezve, hogy azért valami párhuzamosságnak kell lennie, ha nem az életkort és a lakókörnyezetet tekintjük -, rá kellett jönnünk, hogy köszönő viszonyban nincs egymással a kettő. Tehát igenis jelentősége van a kórbonctani vizsgálatoknak.
Ha ezek az adatok rendelkezésre állnak, a benyújtott javaslat alapján megindulhat az az átalakítás, amely valóban hiteles és megfelelő ellátást biztosíthat majd valamikor. Nem most, nem jövőre, hanem elindulhatunk valamerre, amit lehet, hogy megérünk; bízzunk benne, hogy egy viszonylag optimális... - habár, ha körülnézünk, az egészségüggyel mindenhol gondok vannak, mindenhol átalakítják, hol előremennek, hol visszamennek. Nem tudom, hogy a miniszter úr mondta vagy olvastam valahol, hogy a németek nagyon epekedve figyelik a magyar ellátórendszert, biztosítási rendszert, és azt javasolják, hogy nehogy föladjuk ezt az egészet.
Az is elhangzott, hogy készül - és tudom, hogy erre lehet az a válasz, hogy akkor miért nem nyújtották be azt is - az az akkreditációs szempontrendszer, amely a különböző intézményekben elvégezhető beavatkozásokat meg fogja határozni, és hogy ehhez a finanszírozást is hozzá fogják alakítani. Gondolom, hogy készül, illetve már van, elméletileg a bizottság tagjai megkapták az OEP szervezeti és működési szabályzatát; azért abban körvonalazódik, hogy egy tisztességes ellenőrzési rendszer is kialakulóban van. Ez a hármas együttesen azért sok reményre jogosít, habár, miután minden változtatás hihetetlen érdeksérelmekkel jár, ekörül elég nagy hangzavar várható.
Azt hiszem, hogy mi akkor tehetünk sokat a magyar egészségügyért, ha elhisszük egymásról azt, hogy mindannyian javítani akarjuk, és támogatjuk egymást abban, hogy ezek az átalakítások zökkenőmentesen menjenek, és nem sanda feltételezésekkel valami rosszat gondolunk. Habár, közeledvén a választásokhoz, megmondom őszintén, ebben nagyon szkeptikus vagyok, de miután nagyon leszűkült itt most a résztvevők száma, és nagyobbrészt azért egészségügyiek vagyunk, gondolom, hogy mi ezt a szemléletet megfogadhatjuk.
Úgyhogy véleményem szerint az a paradigmaváltás, amelyről mindannyian beszélünk, tényleg benne van e törvényjavaslatban. Én nagyon kritikus szoktam lenni, nagyon jól tudják képviselőtársaim. Első olvasatra, megmondom őszintén, nekem is gondot okozott, de minél mélyebben belement az ember, minél jobban átgondolta az összefüggéseit, ez egy komoly paradigmaváltás alapját jelentheti, úgyhogy én kérem, hogy támogassuk ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az FKGP padsoraiban.)
ELNÖK: Végül megadom a szót felszólalásra Béki Gabriella képviselő asszonynak.
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék rövidebb lenni, mint terveztem, különös tekintettel arra, hogy most már tényleg csak a legelszántabb, legedzettebb képviselők és a miniszter úr van jelen.
Amikor délelőtt 11 óra magasságában időzavarba kerültem, akkor éppen a korlátozó intézkedésekkel és a korlátozottan cselekvőképesek önrendelkezési jogával kapcsolatos törvénymódosítási részletekről kezdtem beszélni.
Nem akarom megismételni részben az elhangzottakat, illetve néhány körrel előttem most Vágvölgyi János beszélt ugyanerről a témáról, aki nálam minden tekintetben jobban ért a pszichiátriai betegekhez, illetve azokhoz a gondokhoz, bajokhoz, amik ezzel kapcsolatban megfogalmazódnak. Én csak tömören utalni szeretnék arra, hogy az Alkotmánybíróság milyen feladatot bízott a törvényalkotókra, és úgy gondolom, hogy ez a 11. §, ahol próbált megbirkózni az egészségügyi tárca ezekkel a feladatokkal, ez nem sikerült.
Az Alkotmánybíróság a szabadságkorlátozás megengedhető módszereinek meghatározására írt elő követelményt. Ebben az előterjesztésben pedig lényegében megismétlődik, ami a hatályos egészségügyi törvényben benne van, illetve egyetlen ponton van változás a korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban, de ez éppen nem visszaszorítja az önkényes szabadságkorlátozást, hanem ha tetszik, akkor bővíti azt arra a speciális esetre vonatkozóan, amikor a kezeléssel szemben ellenállást tanúsító beteggel szemben is meg lehet engedni ezeknek a korlátozó intézkedéseknek az alkalmazását. Tehát mindent egybevéve azt gondolom, az önkényes jogalkalmazás lehetőségét nem szünteti meg és nem szűkíti ez a szabályozás, ami itt a kezünkben van.
Ami a másik területet, a korlátozottan cselekvőképesek önrendelkezési jogát illeti, ott az volt a feladat, amit az Alkotmánybíróság feladatul rótt, hogy válasszuk szét a cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes személyek önrendelkezési jogának szabályozását, mert a jelenleg hatályos törvény mind a kettőt egyaránt tiltja, illetve korlátozza. Most az az új helyzet állt elő, hogy éppen ma este döntött a Ház a cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról, és kedvezően döntött, úgy döntött, hogy a bírósági eljárás során a jövőben a bíróságnak nemcsak a döntési képesség érintettségének mértékéről kell határoznia, hanem arról is, hogy a cselekvőképesség hiánya milyen döntési körökben mutatkozik meg.
A bíróság nem azokat az ügyköröket fogja megállapítani, amelyekben az érintett önállóan is eljárhat majd, hanem fordítva, azokat, amelyekben nem kompetens a döntése. Ezzel a Ptk.-módosítással most a jövőre nézve lehetővé válik, egy speciális döntési körnek tekintve az egészségügyi önrendelkezési jogot, hogy tudniillik az illető kezelést elfogad vagy nem fogad el, kórházban bennmarad vagy nem marad benn, hogy erről dönthessen, ha a bírósági végzést ezt lehetővé teszi; következésképp az a szabályozás, ami itt előttünk van ennek a salátatörvénynek a részeként, máris korrekcióra szorul, a ma esti döntésünk értelmében újra kell fogalmazni annak megfelelően, ahogy a Ptk.-módosítás megvalósult.
Ezzel mondanivalóm végén megint csak visszautaltam arra az összefüggésre, amivel kezdtem ma a beszédemet, hogy miért is kifogásolom én, hogy salátatörvényt kaptunk. Szeretnék egy gondolatmenet erejéig visszatérni arra a fogalmi zűrzavarra, ami a jelző körül támadt. A miniszter úr délelőtt meglehetősen öntudatosan megvédte és értelmezte ezt a saláta jelleget. Úgy beszélt erről a törvényről, mint egy koherens rendszerben a különböző salátalevelek egymásra borulásáról, szóval mint valami egybecsengő harmóniáról, aminek a végén valamifajta tökéletesség képződik.
Ehhez képest Surján képviselő úr néhány körrel ezelőtt kifejezetten pejoratív éllel, pejoratív tartalommal szólt a saláta jellegről. Megmondom őszintén, nekem sem az a harmonikus zöldség jutott eszembe, hanem az a sok mindenből együvé vágott salátatál, amibe nagyon sok mindent összeraknak, de nem mindegy, hogy miket. Attól függően, hogy itt édes, keserű, savanyú, csípős egy helyre kerül, valószínűleg élvezhetetlen lesz a étel.
Köszönöm a figyelmet. (Bauer Tamás tapsol.)
ELNÖK:
Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita lezárására, a módosító
javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnap végén
kerül sor.
