Vajon nem ismerünk-e rá itthoni vitáinkra?

Képes Ifjúság levelezőlistáról

Visszatértek a tévébe a népi képviselők. Új Szerbia, régi parlament. A legnagyobb csoda, hogy a főszereplő a legnagyobb ellenzéki párt képviselőcsoportjának főnöke. És képzeljék, mit mesél. Hogy a "demokráciának besötétedett" (idéztem), hogy ez "szégyen", hogy "kirakatperek" folynak. Mintha az október 5-e előtti sötét hónapokban és években lennénk, és a professzor úr az "áruló" ellenzék képviselője lenne. Nem pedig annak a pártnak az egyik vezetője, amely Szerbiát átkos helyzetbe sodorta. Aki, ha lenne tisztesség, etika, és bizony bíróság is, szégyenében át sem merné lépni a parlament küszöbét. Ha nem saját személyes (szégyenében), akkor mindazért, amit az "övéi" csináltak. A főnök példájára felbátorodtak a pártbeli elvtársak is. Most többet beszélnek, mint amikor kétszer ennyien voltak.

A népnek nem maradt más hátra, mint hogy hányja magára a keresztet. Mint amikor a második legerősebb ellenzéki párt főnökének helyettese megjelenik. Mindent tud, mindenhez ért, mindenkit kioktat, minden órában átlagban 7--8 alkalommal kér szót. Pedig nem Nárcisz a neve. És óriási szakmai vagy hivatásbeli eredményeiről sem híres. Kivéve azt, hogy nagy hazafi és hevesen támad minden "árulót". Hazait és idegent. Az övéinek segítségével olyan nagyon védte a "szerb ügyet", hogy örökké emlékezni fogunk rájuk. Csak ne védjenek bennünket többé.

A főnök után jönnek a többiek. Nem hagyják abba, míg mindannyian fel nem sorakoztak. Plusz a replikák. Mind agresszív, "szép és okos". Mindentudók. Akár a nagyfőnök, az enciklopédista.

Az SZDE-sek valahogy a legcsendesebbek. Megszokták, hogy azok, amik már nem.

Végtelenül sok érvük van arra, hogy "eltöröljék" az ellenzéket, de valahogy szégyenlősen és ügyetlenül élnek velük. Mintha nem a legjobbjaikat küldték volna. Vagy valaki "cenzúrázza" őket.

Noha, lehet, hogy a parlamenti események igazi oka egészen másutt van. Mi van akkor, ha az SZDE képviselői, akárcsak mi, egyszerű polgárok, továbbra is csak a makroromlást látják, nem pedig annak elosztását az egyénekre, ill. elvtársakra. MEGETTÉK A SZUBSZTANCIÁT, ÉS KIDERÜL, HOGY SENKI SEM HÍZOTT MEG. Nem gyilkolt, nem rabolt, nem vert. A villák, paloták, kastélyok, dzsipek, devizaszámlák meg állnak és hallgatnak. Míg a "gazdák", igazgatók és (volt) funkcik lassan "SZDE-sednek" vagy különleges "földalatti" csatornákon szervezkednek.

Nagyon is alázatosak lennének az elvtársak a parlamentben, ha valaki kiállna és azt mondaná... ez és ez, ennyit és ennyit... Sokan be sem mennének.

Így meg az általános romlás megtörtént, és (még) senki sem az oka. Mert nem tartóztatták le. Van-e nekünk egyáltalán igazságszolgáltatásunk és rendőrségünk?

Vagy már (egyes) "újak" is megérezték "a pénz kábító illatát"? Ha így van, akkor az SZDE képviselői is talán csak áldozatai bizonyos láthatatlan eseményeknek. Mivel ez a mindennapi nem-cselekvés már kissé abszurdnak tűnik.

Semmilyen okkal sem lehet azonban indokolni a képviselők és "szent" székeik absztinenciáját. A büfé, a folyosói beszélgetések, vásárlás vagy fővárosi látogatás bizonyosan vonzóbb a "parlamenti beszélgetéseknél", de ők esküt tettek a népnek. Ha (még) nem tudják, amit tudniuk kellene, az biztos, hogy ölni tudnak és kell is nekik. Egyébként vegyenek példát a radikálisoktól.

A parlamentnek végülis első ülésszakát önmagának kell szentelnie. Aminek az a célja, hogy a népi képviselők megértsék, hogy a parlament nem felvételi vizsga a színiakadémisták számára -- tragikomédia irányzat -- hanem "szent hely", ahol a törvényeket hozzák és a polgárokat képviselik.

Ha semmi sem változik, legalább a tévéközvetítést kellene beszüntetni. Mégis ostobaság mazochistának lenni, és nevetni azoknak, akik az életünkre törnek.

Dragan VUJADINOVIC (Danas)

Vissza a kezdőlapra