Magyar és indián kisebbség
Dr. Tapolyai Mihály

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzoraként, felelősséget éreztem a kolozsvári magyar egyetem visszanyeréséért. Ennek érdekében a strasbourgi Emberi Jogok Egyetemének rektorával dr. Warwick Montgomeryvel együtt levelet írtunk a volt román közoktatási miniszter úrnak, dr. Andrei Margának, akivel mint kolozsvári rektorral, valaha őszinte baráti viszonyban is voltam. Választ sem kaptunk rá. Ezért az erdélyi magyar nyelvű lapokat kértem, hogy közöljék le levelünket. Nem volt hatása.
A román hivatalos állítás, elsősorban Iliescu szavai, a propaganda és a tömeghangulat manipulációjának eszközei lettek, amely szerint "nincs állam a világon, ahol egy kisebbségnek saját egyeteme volna. Egy külön magyar egyetem pedig már szeparatizmus volna".
Ezért személyesen akartam meggyőződni arról, hogy igaz-e ez a világ egyik legdemokratikusabb államában, Amerikában is? Ezért 2000 év második szemeszterét az észak-amerikai indiánok között töltöttem. Másik okom erre az indián útra az volt, hogy meg akartam ismerni az indiánoknak, mint őslakó kisebbségnek túlélési titkát és módjait.
Hiszen a határon túli magyarok is ugyanebben a helyzetben vannak. Megmaradásuk lélektani elemei hasznosak lehetnek népem ismeretének helyreállításában.
Az első meglepetés: a 2,2 millió indiánnak 32 egyeteme vagy más felsőoktatási intézménye van! Az elvet is megismertem, az igazi demokráciának nem a népesség homogenizálása a célja, hanem a pluralizmus elfogadása. Amit nálunk magyaroknál már Szent István király is ezer évvel ezelőtt kimondott. E minta szerint az Erdélyben megközelítő létszámú magyarságnak is ugyanennyi egyetemhez van joga, és ezért küzdeni is kell! Némelyek tájékozatlanságát és politikai tudatlanságát és elvakult sovinizmusát nem vagyunk kötelesek tekintetbe venni.
A túlélésben is van valami hasonlóság: őket is sújtották történelmi katasztrófák. Nem a szociális helyzet, sem csak az aktuális politikai feszültség vagy hangulat nyomorította őket, hanem a visszavonhatatlannak látszó történelmi tragédia érzete. Az indiánoknál a kiirtott törzsek emléke és az a tudat, hogy földjüket sosem fogják többé szabadon birtokolni, úgy hatott, mint a határon túli magyarságnál a Habsburg elnyomás hatott és Trianon. Ezek a történelmi katasztrófák sodorják kollektív depresszióba, és vezetnek kimagaslóan magas alkoholizmushoz és öngyilkossághoz. Ugyanakkor valamennyi kisebbségi magyarnak, mind az észak-amerikai indiánoknak állandó megaláztatással kell viselniük traumákkal járó kisebbségi sorsukat.
Az indiánok is háborúkat vesztettek, rokonsági szálak szakadtak meg, elűzték őket, vagy áttelepítésekkel megváltoztatták saját hazájuk demo-politikai arculatát és ezzel sorsunkat. Az indiánok több mint negyven törzsét kiirtották sztereotíp előítéletek alapján, vagy érdekből, mert területükön arany volt.
A világon és a történelemben mindenütt a kisebbségek helyzete a politikai és gazdasági érdekektől függően a megtűréstől a genocídium tényéig ingadozik.
Sajnos azonban, ez nemcsak történelem, hanem ma is véresen aktuális tény. Az örmény, az ír, a kurd és a magyar is, ha nem küzd a megmaradásért, előbb-utóbb genocídium áldozata lesz. Csak emlékezzünk az örményirtásra, Musa Dag Negyven Napjára, (Franz Werfel) vagy legutóbb Szaddam Huszein felügyelete alatt ciángázzal kivégzett kurdok százezreire, vagy Koszovóra stb. Ezek mind most történtek.

Az indián egyetemek professzoraival és többszáz diákjával való csoportos megbeszélésen arra a következtetésre jutottunk, hogy a kisebbségek csak akkor képesek túlélni, megmaradni ha:

1. szaporodnak, (az észak-amerikai indiánok lélekszáma a múlt században megduplázódott 960 000-ről 2,2 millióra);
2. identitásukat nem adják föl és kulturális tradícióikat ápolják;
3. megértik, hogy a kisebbségi elnyomás és harc sosem szűnik meg (semmiféle békítgetés és engedmény, semmiféle hízelgés vagy gesztus nem nyugtatja meg a többséget sehol a világon. A megbékélés igazságtétel nélkül merő illúzió. Az erősek másképpen gondolkoznak, mint a legyőzöttek.).
4. ugyanakkor a kisebbségeknek is meg kell érteniük, hogy a többségi állam érdekeivel kell azonosulniuk úgy, ahogy a világ egyik legősibb kisebbségének üzente Isten a próféta szavaival: "És igyekezzetek a városnak jólétén, a melybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek". (Jer. 29, 7).
5. Végül az indiánok 450 éves sorsából és a mi történelmi sorsunkból, és a világ valamennyi kisebbségének sorsából világos, hogy az európai stabilitás elsősorban Kelet-Európa stabilitása a kisebbségek és a többség viszonyától függ!

Az erősek másképpen gondolkoznak, mint a legyőzöttek.
Az igazi béke és stabilitás alaptételét az Észak-Amerikai Fekete Polgárjogi Szövetség fogalmazta meg, "No justice, no peace!" Semmiféle manipulációval nem lehet egy többségi népet megnyugtatni, ha törvényes igazságtétel nem történt, a kisebbség sorsa kiszámíthatatlan, de ennél is rosszabb az, hogy a többség sorsa is! Az egész világ sorsa rosszabb lesz!
"Ahol igazságosság nincs, ott béke sosem lesz!"
2000. szeptember 19-én a Kongresszusban, a Bureau of Indian Affairs (BIA) a Nemzeti Indián Szövetség színe előtt az Egyesült Államok képviselője bocsánatot kért az indiánoktól 450 év kegyetlenségei miatt.

Megjelent a Szabadság c. erdélyi lapban

Vissza a kezdőlapra