Határozott, ám jóravaló embernek tűnt az új városatya, senki sem gondolta volna, hogy mindebből néhány nap alatt csupán határozottsága lesz nyilvánvaló, a többi – jóravalóság és emberség – elillan mellőle; a polgártársat ugyan valaki (korábbi tapasztalatai alapján) komplett hülyének, erősen frusztráltnak és nagyzási hóbortban szenvedőnek definiálta, hozzátéve, hogy érdekesebb kombináció aligha akad, ám épp ezért tűnt a jellemzés oly nehezen hihetőnek; de lőn első nap és kiderült általa: az emberek vélhetően unják már, hogy buszremíz legyen a Thököly út szomszédságában, ezért azt el kell bontani, a helyére pedig nagybani piacot kell építeni, mellékvágány-csatlakozással a Keleti-pályaudvarhoz, így sokkal egyszerűbbé válik annak szállítók általi megközelítése, a vonat amúgy is olcsóbb; teherdiszkontvagonokat rendszeresítünk, mondá a homo novus, csak tessék megcsinálni, mindenki nagyon fog örülni; és lőn második nap és kiderült: egymáshoz nem messze fölösleges két nagybani piac, a régit tehát a Bosnyák-téren meg kell szüntetni, lehetne ott például buszremíz, hisz azoknak is kell garázs, szerelőcsarnok, menetirányító, s onnan egyből ráfordulhatnának a buszjáratok főközlekedési útvonalára, mindenki nagyot fog örülni, mondá; és lőn harmadik nap és kiderült: sportkomplexum épül az új nagybani piac közelében, átépítik a Népstadiont és újjáépítik a Sportcsarnokot; akkor viszont a nagybani piac vasúti szárnyvonalát a sportcentrumig kell építeni, sőt, a két új főlétesítményt mélygarázshálózattal, alszintszolgáltatókkal és barlangi csónakázó tóval (amely hajózható csatorna-összeköttetésben állna a városligeti tóval, motorcsónakvonták találkozása természetesen tilos) kell vonzóvá tenni; bizony, mindenki nagyon boldog lesz; és lőn negyedik nap és kiderült: az új Bosnyák-téri buszremízt sokkal egyszerűbb megközelíteni, ha beálló sávot aszfaltoznak a parkon át, így az utolsó járatok nem zavarják meg az utasokat; csupán a templom van útban; nosza, kerekekre kell helyezni és áttolni (Nyugaton ez bevált módszer) a Városliget mellé, a lebontott Regnum Marianum helyére; szép környék, minden hívő elégedett lesz, tessék, tessék hozzákezdeni; és lőn ötödik nap és kiderült: nagyon sok lakópolgár sötét udvari lakásban él, ez tarthatatlan; a háztömbök előnytelen fekvésű oldalait át kell tehát fordítani, s ahol ez nem megoldható, oda (átmenetileg, hiszen végleg semmi sem megoldhatatlan) hatalmas tükröket kell felszerelni, így a kellő nap (mert persze az között is szelektálva lészen) sugarai a túloldalról is fényárba borítják majd a szobákat; bizony mondom néktek: mindenki boldog lesz; és lőn hatodik nap és kiderült: túl sok ember jár a földön, ráadásul mindkét lábával, így hát méterenként csatornanyílásokat kell vágni a járdákba; a fedeleken át felgomolygó köd majd azt az érzetet kelti, hogy a fellegekben járnak, s ugye: az, amit érzünk, előbb-utóbb legyőzi a tényeket és le mindenki aggodalmát, no de hát mit is beszélek, hisz mindenki örülni fog; és lőn hetedik nap és – beborult; esett, álló nap és hónap, esett éveken át; mire elállt, a város víz alá került, mindenki maga eszkábálta vízi csotrogányokkal közlekedett, ezek egyre fejlettebbekké váltak, de így, hogy elállt az eső és levonulóban volt a vízszint is, kezdtek jelentéktelenedni; ám jött akkor egy polgártár, egy homo novus, aki meggyőző erővel hirdette: mennyivel egyszerűbbé vált minden; a közlekedés, a sportos életmód, nem kell uszodákra költenünk; igaz, hogy koracivilizációs értékeink javarésze víz alatt áll, de ne engedjük le életterünkről a vizet – jóval egyszerűbb, ha megtanulunk kopoltyúval lélegezni; minden és mindenki sokkal boldogabb lesz!

Torday E. Kornél

Vissza a kezdőlapra