Kedves televíziónézők, hallom: nagyon ki tetszettek akadni (ismét) az adók szilveszteri műsorkínálatán. Meg kell hagyni: teljes joggal. Még akkor is, ha ez a felháborodás mifelénk egyidős a televíziózással. Ám – muszáj védelmembe vennem a műsor(ok) szerkesztőit. Szeretném, ha mindannyian a lényeget látnánk… Miszerint: ők a legjobb munkát végezték. Talán…
A közszolgálati és a kereskedelmi adók együtt véve összesítették a honi szórakoztatás jelenlegi jeleseit, kiválóságait. És nem a megbízó tehet arról, hogy a Gálvölgyi-show (nem először) elmaradt önmaga átlagától. Is. Hogy a két Gyuri (Markos és Nádas) régi legendáik „Gyujikáivá” lettek. Hogy a Heti hetes tréfamesterei képtelenek voltak egészestés mókagyártásra. De nem akarom felsorolni a műsorújság valamennyi szereplőit – aki ma topon van, az látható volt valamelyik csatornán. (Hofi Géza kivételével; no de az ő képernyővel szembeni averziója nem újkeletű.) S csodát a legjobb szerkesztő sem tehet; nem lehet egyszerre beszállító és vásárló ugyanazon a piacon.
Illetve – lehetne. Ha valóban kíméletlenül „kereskedelmivé” válna, még a közszolgálati is. A királyi… Ha – Déry János emlékezetes mondatával élve – gonosz profik irányítása alatt működne ez a valóban új mechanizmus. Akik nem néznék el (ha már másképp nem megy) azt, hogy mindenki ugyanarra faragja ki a maga kis poénocskáját. Torgyán-villa, húsz dokumentum, miniszteri gyerek balkézről, a romatábor Strassbourgba megy. Passz. Valóban csak ennyi történt volna kétezerben? Jóval több… Sőt, ha igazán szigorú vagyok, akkor azt mondom: az említett témákat – amelyek amúgy eluralták a szilveszteri tréfagörcsöket – egy gonosz profi „tilalmi listára” is teszi, jóelőre. Mondván: ma este kivételesen ne azzal próbáljanak megnevettetni, amivel évközben tucatszor megtették. Sokadszor is szívből felkacagni csak egy klasszikus bohózaton lehet; márpedig ami itt folyt, az messze nem az…
Van politikai giccs is, mondotta Feleki László. Pontos megállapítás. A kérdés csupán az: ha silány – és egy ponton túl már kifejezetten unalmas – az alapanyag, akkor elkerülhető-e, hogy annak átlényegítése is azzá váljon? Egy önmaga mércéjét hitelesen szolgáló és követő művész számára minden bizonnyal – igen. Egy nézettséget „gonosz profi” módjára őrző műsorszerkesztő számára – dettó. De ha feladják; ha a szórakoztatás színvonala a szappanoperák épületes dialógusaival lesz egyenértékű – akkor a kortárs kabaré műfaja lemondhat klasszikus hagyományairól. Vagy ez talán már meg is történt…? A humorban már elfelejtették a tréfát?

Torday E. Kornél

Vissza a kezdőlapra