T.:    Van egy álmom: Bánk Attila, az országgyűlés alelnöke tárgyszerűtlen tartalmú és közjogi méltósághoz méltatlan hangnemű mondatai miatt előbb figyelmezteti Torgyán Józsefet, a kisgazdapárt frakcióvezetőjét, utóbb megvonja tőle a szót. Majd ezt ismételten megteszi. Szép álom? Inkább – valószínűtlen. Hiszen, ha ezt tenné, számolnia kell azzal, hogy Torgyán József a következő elnökségi ülésen kizáratja őt a pártból és delegál egy másik alelnököt a parlamentbe. Megtehetné? Meg.

S.:   Megteheti. Ám az álmod szerintem - ha más formában is, - de tegnap teljesült: a Bánk Attila vezette frakció nem választotta meg a pártelnököt frakcióvezetőnek.

T.:    S ez nem emlékeztet téged valamire?

S.:    De igen, Giczy György is így járt. Ő azonban kenyértörésre vitte a dolgot, míg Torgyán sokkal bölcsebb, s szerintem is "kézben tartja" - mindezek ellenére a pártját.

T.:    Akkor tehát miről beszélgetünk mi mostanság oly bőszen, oly ünnepi hangulatban? Mire föl fogalmazzák a közírók és politikusok oly vehemensen a „temetni jöttem Torgyánt, nem dicsérni, hisz dicséret őt nem illeté meg…” kezdetű ékes cirádáikat? Mire föl – hiszen nem történt semmi. Torgyán József visszatér kedvenc terepére, a napirend előtti felszólalások, a kétperces reagálások és a vidéki nagygyűlések arénájába. Nota bene: néhány héten belül kijelentheti, hogy pártja a továbbiakban a kormány belső ellenzékeként kíván működni, majd ismét meghirdeti a harag napját. Megteheti? Meg.

S.:    Hát ez azért nem olyan biztos. A kisgazda képviselők pontosan tudják, ha a Fidesz elfordul tőlük, nincs esélyük 2002 után. Torgyán sem léphet ki másodszor is egy koalícióból.

T.:    S ez még mindig a kisebbik rossz…
Mert majd évtizedes regnálása után – illetve: közben! – arról is számot kell adnunk: hol tart ma a közjogi morál? A skála erősen mínuszos tartományában, sőt, annak kirívó jelenségei is (sajtónyelven szólva) gyakorta a mínuszos hírek közé szorulnak.

S.:    Gondolod, hogy ennek Torgyán a fő oka?

T.:    Erről persze nem kizárólag Torgyán doktor tehet; a felelősséget minden pártnak viselnie kell. Hiszen a rendszerváltás évtizedes történetében mindegyiknek voltak gyanús pénzügyei, önmaguk szétverésébe torkolló belső tyúkperei, anyagi és erkölcsi tekintetben is immorális törekvései, álláspontjai. Amelyek – végső soron – lerombolták a demokráciába vetett társadalmi illúziókat, gyengítették a politika lehetséges tekintélyét. Ma a választók negyvenöt-ötven százaléka nem menne el voksait leadni, mi több, az „egész felhajtás” a politikai plakátok graffitik általi „korrekciójának” szintjén sem érdekli őket…

S.:    Hát ebben amit mondasz van igazság is, de van egy jó adag leegyszerűsítés. A pártok gyanús ügyei nem azonosak egymással, a skála széles és nem helyes összemosni a dolgokat. Most épp a kisgazdák vannak terítéken, s közben elfeledjük, hogy a Székely ügyet ezerszer tisztességesebben intézték, mint a szocialisták a maguk tocsikolásait. A politikai életben és a szavazásban való részvétlenség viszont világjelenség. A politikától való elfordulás nem (csak) magyar ügy.

T.:    A világszínvonal elérésében elvitathatatlanok Torgyán doktor érdemei. De azoké is, akik lehetővé tették számára nyílt arroganciáig ívelő, a politikai színteret egy abszurd operetté átdíszletező tartós közszereplését. És azoké, akik most beérnék a torgyáni sakk-készlet bábfiguráinak átrendezésével. Megtehetik? Nem!

S.:   Vigyázz! Torgyán tartós közszereplését történetesen a választók tették lehetővé. Meg a média. Ha a kilencvenes évek elején a média nem gyűlöli olyan mélységesen, s nem szerepelteti állandóan, ma talán már senki nem tudná, ki volt. Ám tudatunk mérnöki formálói elszámították magukat. Őket is megutálta egy réteg, s az ellenfelem ellenfele a barátom logikájával Torgyán mögé álltak.

T.:    Hát ez az. Mert egy év múlva az én voksomra is számít majd valamely párt. De – megtartom. Meg én, ha addig nem tapasztalom a közjogi morál hatpárti akaraton és hatpárti tettek összefogásán alapuló megtisztítási kísérletét. Elegem van a politikai egymásra mutogatásból; s számomra semmiféle politikusi magyarázkodás nem tudja elfogadhatóvá, pártválasztóként viszonyítási alappá tenni azt az árfolyamot, amelyen kilencszázvalahány tocsikot, húsz dokumentumot és három küldeményt kell(ene) összehasonlítanom.

S.:    Ezzel persze nem fedtél le minden pártot, s a húsz dokumentum kapcsán már említettem, hogy a kisgazdák az azonnali kizárással példát mutattak. Persze még az is lehet, hogy csak koncnak dobták oda Székelyt.

T.:    Ám azt sem tudom elfogadni, hogy mínuszos hírré változzon néhány nap alatt az a százmillió forint, amelyet a nemzeti bank korrupciós és pénzmosási ügyek hírébe keveredett bécsi lányvállalatának menesztett igazgatója kapott – végkielégítésként. Orbán Viktor tehetetlenül széttárt karokkal kommentálta az eseményt; s ha ez csak ennyivel jár, akkor tessék mondani: mi most miért lázadozunk egy államtitkár thaiföldi kiruccanásain? Különösen így, hogy nem kell elszámolnia az utak közhasznával. Elegendő tudomásul vennie lemondatását.

S.:    Bizony, a miniszterelnök széttárt karja jogos, hiszen erős törvények és még erősebb nemzetközi nyomás védi a jegybank függetlenségét. A milliókat egyébként nem a bűnös, hanem a felszámoló igazgató kapta - ami persze nem mentség, de lényegesen más, mintha a pénzmosó részesült volna ebben a vastag mosodai díjban. Azt sem értem, hogy miért nem tekinted elszámolásnak a távozást. Az államtitkár valószínűleg nem sértett törvényt, politikai hibát követett el, politikai a következmény.

T.:    Végül mégis rajtunk csattan az ostor. Hiszen így már nem ismerhetjük meg a távolkeleti türelmi zónák kijelölésének működőképes tektonanciáját, sem a chilei cseresznye páratlan zamatát. Szegény hopponmaradt kolumbiai farmerekről nem is beszélve, akik pedig már gerjedtek a kokacserje egyhangúságát kiváltó magyar édesnemes fűszerpaprikára.

S.:    Hát igen, félek, hogy Demszky sem tanulmányozta kellő mélységben a türelmi zóna kérdést Kínában. Ezért itthon is maradnak a türelmetlen zónák.

T.:    De hozzám eztán az APEH is hiába csönget. Mert mínuszos hír már a Gyermekrák Alapítvány számlaszámára tévedésből átutalt százvalahány millió forint sorsa is. Az ügyben a hivatal részéről semmilyen személyi konzekvencia levonása nem történt; menesztés, fegyelmi – fel sem merült. Ha ez csak ennyivel jár, akkor én ezennel máris bejelentem: idén esedékes személyi jövedelemadómat tévedésből anyám címére fogom postázni. Adatait az ellenem indított eljárás során szívesen ismertetem, hiszen a Tekintetes Apeh úr is jól járhat vele. Kisnyugdíjas – meghurcolása a közjogi morál tőzsdéjén ér annyit, mint egy rákos kisgyermeké…

S.:    Félek, hogy itt is melléfogtál. Nem szabad mindig bedőlni a látszatnak. Egy másik forgatókönyv szerint az alapítvány jó nevet választott és sok adományozót, majd az Apeh urat is megvezette. Rájöttek, léptek - a bíróság mai döntése szerint ügyetlenül. Ezért lehetne cikizni őket. Arról azonban nem szól a fáma, hogy az alapítvány jogosan marta fel a pénzt.

T.:    Ennyi. Elérkeztünk a „harcos publicisztikák” ilyenkor szokásos toposzához. „Ki kell vágni a társadalomból a korrupció burjánzó rákos sejtjeit.” Na igen. De mi van akkor, ha az a sejt egyszerűen – lemond? S ezt orvos, beteg és szike egykedvűen tudomásul veszi. Akkor bizony semmi érdemleges nem történik. Lehet irogatni – de érdemes tartalékolni is a cirádás szófordulatokból. Mert, ha ez csak ennyivel jár, akkor: jövőre, velük, ugyanitt.
És – ugyanígy.

S.:    Látod, ezért kell fiatalkora bízni a dolgokat. Számukra fontos, hogy tisztán megmaradjanak. Ahhoz, hogy valaki valóban nagyot tudjon alkotni a közéleti pályán, nem elég egy-két ciklus. A magyar történelem igazán teremtő vezetői sokkal több időt kaptak. Igaz, akkor nem kellett négy évenként választásokat tartani. Ma ez a módi, ezek szerint kell tehát dolgozni. Erre a fiatalokban van készség, van képesség és van tisztesség.
Torgyán Józsefnek aligha lesz még esélye, hogy miniszter legyen. A lemondás egyben ítélet is. A történetnek viszont nincs vége. Ma még nem tudni, hogy bűnös-e Torgyán maga, vagy a fia. Lehet, hogy áldozatok. Csak most nem valódi, hanem politikai bombát dobtak rájuk. Érdekes volt a Magyar-Hon-Lap olvasóinak reakciója. Amikor azt kérdeztük: Bűnös-e Torgyán vagy sem, fele-fele volt a válasz. A lemondása után több mint két harmad úgy vélte, hogy a kormányt akarta mentesíteni a támadásoktól. Ez ráadásul még igaz is lehet. Ha nem, akkor akár a börtön is kijár, Attilának, és/vagy a papának. Mindezt az idő eldönti majd, de ebben a bizonytalanságban képtelenség kormányozni. Lépni kellett tehát, s ez a látszólagos megmenekvés volt a legjobb lépés.
A baj az, hogy a kisgazdapárt nagyobb parlamenti súlyt kapott a választóktól, mint amekkora szellemi erővel rendelkezett. Ezért a kieső miniszter pótlása nem is olyan egyszerű. Mi tehát a feladat? Pont a ellenkezője annak, mint amiben te gondolkodol. Nem otthon maradni kell, 2002-ben, hanem szavazni. Dönteni. És ne feledd, hiába vagy a toll mestere, téged is megvezetnek a hírek gazdái. Ott ülnek minden agytekervényünkön, s döntenek helyettünk. Ne engedjük meg nekik. Mert akkor tényleg rajtunk csattan az ostor.
 
 
 

Vissza a kezdőlapra