A Vasárnap Reggel április 22-i számában egy idézet olvasható Dávid Ibolya miniszter asszonytól, az MDF elnökétől:
"Még saját pártomnak sem kívánnám, hogy abszolút többségben kormányozzon."
Elgondolkodtató mondat. Nem lehet úgy félvállról venni, mint az az ellenzéki politikus, aki az idézet olvastán imígyen csatlakozott az elnök asszonyhoz: "Hát az MDF-nek én sem kívánnám."
Lassan tizenkét éve van szabadon választott parlamentünk, s eddig mindig koalíciós kormány alakult. Még 1994-ben is, amikor a szocialisták az abszolút többség birtokában sem mertek egyedül kormányozni. Mindez azt a benyomást erősíti, hogy az abszolút többségben való kormányzás nem eléggé demokratikus dolog, amelyet jobb elkerülni.
Ennek ellenére most mind
a két vezető párt meg szeretné kapni a parlamenti mandátumok több mint
felét.
Ha a parlamenti erőviszonyok
koalíciós kényszerhelyzetet teremtenek, még akkor is azt mondhatjuk: ez
a választók akarata, ha a kampányban erről a lehetőségről a pártok nem
beszéltek, sőt az éles versenyben egymás ellen küzdöttek.
A koalíciós kormányok két csoportra bonthatók. Vannak koalíciók, amelyeket egymástól eltérő programmal, elkülönülő eszmerendszerrel rendelkező pártok alkotnak. Ezeket nehéz megalakítani, mert eltérő nézeteket kell összhangba hozni, sok lemondás és kompromisszum árán. Ráadásul arra is vigyázni kell, hogy az egyes pártok kívánságára tervezett lépések ne rontsák le egymást. Ha azonban meg tudtak egyezni a kormányprogramban, a polgárok is jól járnak, mert világos lesz számukra, melyik párt mit vitt be a kormányba, és a munka zavartalanul folyhat a meghatározott keretek között.
Könnyebb megalakítani azokat a koalíciókat, amelyeket az úgymond természetes szövetségesek alkotnak. Nincsenek ugyanis közöttük elvi eltérések, amit az egyik akar, akarja a másik meg a harmadik is. Viszont ezekben a koalíciókban nehezebbek a hétköznapok. Különösen a választások előtti évben nőhet a belső feszültség, az eredményeket szívesen tartja mindenki a magáénak, a hibákat pedig örömmel írja a másik számlájára. Mindegyikük megerősödve akar kikerülni a választásokból.
A rendszerváltás mindhárom koalíciója ilyen természetes szövetség talaján jött létre. A szabaddemokraták ugyan megpróbálták hangoztatni, hogy esetükben ez nem így van, mert hiszen egy szociáldemokrata és egy liberális párt összefogásáról van szó. Ám jól tudjuk, sem szociáldemokrata sem liberális párt nem volt az MSZP-SZDSZ koalícióban. A kádár-rendszer elitjének két csoportja fogott össze, egymástól eltérő köpönyegbe burkolózva, de azonos társadalmi réteg érdekeit védve. (Itt is, mint általában a magyarországi baloldal megnyilvánulásaiban, nem szabad a felszíni látványt alapos elemzés nélkül elhinni. Sajnos ennek az oldalnak a megnyilvánulásai velejéig hazugok, a választók "átverésére" törekvőek.)
A koalíciós feszültségek csökkentik a koalíciós pártok hitelét, rontják választási esélyeiket. Az MSZP-SZDSZ kormány ezek eltusolásával akarta kezelni a kérdést, de ezzel csak fokozta a kiábrándulást.
Az Orbán kormány megpróbálta a munkát a kormányprogram keretei között tartani, számos engedményt téve a kisgazda érdekeknek és érzelmeknek. Mivel a koalíció gondjait a miniszterelnök sikeresen kezelte, a lakosság nagyra értékelte a teljesítményét, és nem vonta meg tőle a támogatást. A kisebb koalíciós partnerek azonban nem jutottak egyről kettőre. Komoly esély van arra , hogy csak egyikük, de esetleg egyikük sem jut be a parlamentbe.
Dávid Ibolya idézett kijelentését tehát az MDF kampány részének tekinthetjük. A 98-as választásokon döntő szerepe volt annak az üzenetnek, hogy senki ne szavazzon esélytelen pártra. Most ennek a fordítottjával: az abszolút többséggel való riogatással találkozunk. Ezt nem szabad zokon venni, de nem érdemes komolyan sem venni. A mondat egyértelműen önérdeket szolgál. A választópolgárnak ugyanis inkább az abszolút többséggel való, egységes kormányzó erő a kedvező, ahol belső viták - ha vannak - valóban belső vitaként zajlanak le, és több idő és erő marad az érdemi munkálkodásra.
A Fidesz - Magyar Polgári Párt és az MKDSZ amúgy is belső koalícióként működik, tehát azok az előnyök, amelyek a több szem többet lát elvből fakadnak, ezen a réven is élvezhetők.
Ugyanakkor az MDF és a kisgazdapárt számára is előnyös, ha a Fidesz-MKDSZ-nek abszolút többsége lesz. Bármilyen optimistán nézzük ugyanis a jövőnket, kétharmados többségre nem számíthatunk. Ám, ha jelenlegi koalíciós partnereink képesek lesznek a több mint öt százalékos eredményre, a mai koalíció számára kétharmad sem reménytelen. Ám ez csak akkor jöhet létre, ha a koalíciós pártok nem egymás szavazóira ácsingóznak, hanem a magyar társadalom mintegy hetven százalékát kitevő mérsékelt jobboldali polgárok inaktív részétől várják saját felemelkedésüket.
Mindebből következik, hogy a Fidesz, miközben a maga abszolút többségét szeretné elérni, egyben továbbra is a koalíció megmaradásában érdekelt. Ehhez fel kellene nőnie a kisgazdáknak, és egyértelműbb együttműködési készséget kellene mutatnia az MDF-nek.
MHL elemzés
Vissza
a kezdőlapra