Nagyon jó programmal fog a Fidesz előállni a 2002-es választásokra, ha minden felvetett gondolatát ilyen hevesen és kiterjedten vitatják majd meg az emberek, mint a házasságok anyakönyvezésének kérdését.

Ebben a vitában a Magyar Kereszténydemokrata Szövetés társelnökeként magam is szívesen részt veszek. Először szubjektív leszek. Polgári esküvőnket - rokonaink kisebb csodálkozására - minden formaság nélkül tartottuk meg. A tanuk eljöttek, az apák is, másokat nem hívtunk, s talán még csokrot sem vettem a feleségemnek. Az anyakönyvvezető furcsán nézett ránk, mi azonban ki akartuk fejezni, hogy ez a jogi aktus számunkra még annyit sem jelent, mint a pár héttel korábbi családi körben megtartott eljegyzés. Az egyházi esküvő jelentette azt a pillanatot, amikor véglegesen egymáshoz kötöttük az életünket.

Ennek ellenére nem én javasoltam ezt a programpontot, de akik leírták, mintha olvastak volna a gondolataimban. Minek ismételni a dolgokat, mint aki mindent kétszer mond, kétszer mond…

Kereszténydemokrata politikusként azt vallom, hogy minél több döntést az emberekre kell bízni. Miért kényszerítünk adminisztratív dolgokat emberekre, ha azok elkerülhetők? És miért akadályoznánk meg bárkit, hogy polgári szertartást tartson, ha ez örömet okoz neki? A Fidesz, amikor szabad választást adna ezen a téren is az embereknek, a tolerancia és a megértés jegyében gondolkodik. Az államnak természetesen marad feladata, hiszen érdemes, sőt szükséges fenntartani az anyakönyvezés egységét, s nem feledkezhet meg sok olyan részletről sem, amely talán még fel sem merült a vitában. Ez majd a szakemberek feladata lesz, ha eljutunk a törvénykezési szakba.

Most azt érdemes megvizsgálni, mi lehet a célja ennek a rendelkezésnek, milyen hatást gyakorolna a magyar társadalomra, s ártana-e valaki jogos érdekeinek.

Ma többen kötnek polgári, mint egyházi házasságot. Az elképzelés, hogy a templomi esküvő mellett ne kelljen még külön polgári házasságot is kötni, nem érinti azokat, akik nem kötnek egyházi házasságot.

Ha egy fiatal párt nem zavar a kettősség, sőt kedvét leli benne, továbbra is megteheti. A harmadik csoportot azok alkotják, akik felesleges tehernek érzik a polgári anyakönyvezést. Nos ők mentesülhetnek ennek a feladatnak a külsőségeitől.

Vajon e gondolat felvetése egyben a "kultúrharc" ismételt fellángolását jelenti-e? Néhány ellenzéki megszólalás erre utal. Nos, a polgári anyakönyvezés bevezetése és az egyházitól való részleges függetlenítése az egyházak társadalmi kirekesztésének folyamatához tartozott. Napjainkra fellazult ugyan a sorrendiségre vonatkozó szabály, de a magyar polgári házasság intézményét eleink úgy hozták részre, hogy az egyházi esküvőt, amelyet - még szerencse - nem tiltottak meg, csak a polgári megkötése után lehetett megtartani. Ennek fényében a Fidesz javaslata annak elismerése, hogy az egyházak, felekezetek társadalmunk szerves részei. Ennek mindenki örülhetne, de a viharos támadások arra utalnak, hogy a "tiporjátok el a gyalázatost" gondolata még sokak fejében vagy szívében megtalálható. Ha egy a társadalom számára fontos feladatot, a konkrét esetben annak megvizsgálását, hogy az illetők valóban össze akarják kötni egymással életüket, az egyház ellát, akkor az erről szóló tanúsítványt ugyanúgy el lehet fogadni, mint a kórház igazolását arról, hogy ember született a világra. Soha nem követelték meg, hogy az újszülöttet be kell mutatni az anyakönyvvezetőnek. Elég a kórházi igazolás. Nos, a mostani tervek között ugyanez lesz a helyzet a polgári házassági anyakönyvezetéssel. Egyházi házasságlevelet mindig is kiállítottak. Ez tartalmaz, (ha nem, tartalmazzon) minden olyan adatot, amire az állami anyakönyvezésnek szüksége van. Elég lesz ezt például elfaxolni a hivatalba, s a posta majd meghozza a polgári anyakönyvet.

Az ötlet jó, látszólag nem is lényeges. Két komoly üzenete mégis van. Itt az ideje, hogy minden tekintetben rendezett, együttműködő és egymást tiszteletben tartó viszony alakuljon ki az egyház és állam között. A másik nem az elgondolásból, hanem az arra adott politikai reakcióból származik: sokan vannak még olyanok, akik félnek ettől az együttműködéstől. Kézzel-lábbal hadakoznak minden ilyen jellegű lépés ellen. Erre nehéz magyarázatot találni, hiszen épp azok az értékek hiányoznak belőle, amelyeknek a jegyében megfogalmazzák azokat. A kényszer mellé állnak a tolerancia nevében.

Surján László dr.

Vissza a kezdőlapra