MEGÁLLAPODÁS

    VÁLASZTÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉS LÉTREHOZÁSÁRA
    amely létrejött

    a Fidesz - Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség
    között

    A Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Elnöksége és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség Ügyvezető Elnöksége áttekintve a két szervezet 1999. Szeptember 17-én kelt Együttműködési Megállapodása óta eltelt időszak tapasztalatait, mérlegre téve a polgári kormányzat eddigi tevékenységében közösen elért eredményeket, illetve az ország felemeléséért vállalt közös felelősségből fakadó feladatokat; az alábbi megállapításokat teszi:

  1. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség támogatja a Fidesz -ˇ Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőjelöltjeit a 2002-ben esedékes általános országgyűlési választásokon. Az MKDSZ a Fidesz egyetértése nélkül más párt jelöltjeit nem támogatja.
  2. A Fidesz - Magyar Polgári Párt vállalja, hogy biztosítja az MKDSZ Ügyvezető Elnöksége által megnevezett személyeknek a Fidesz alapszabálya szerinti jelölését az alábbi egyéni országgyűlési választókerületekben:

  3.  
    Baranya megye
    5. vk. (Mohács)
    Borsod-Abaúj-Zemlén megye
    4. vk. (Miskolc)
    6. vk. (Sajószentpéter) 
    7. vk. (Kazincbarcika)
    Budapest
    7. vk. (V-XIII. ker.)
    15. vk. (XI. ker.) 
    20. vk. (XIII. ker.)
    26. vk. (X-XVIII. ker.)
    28. vk. (XIX. Ker.) 
    30. vk. (XXI. Ker.)
    Csongrád megye 
    6. vk. (Hódmezövásárhely)
    Heves megye
    4. vk. (Hatvan) 
    5. vk. (Heves)
    Komárom megye 
    5. vk. (Esztergom)
    Nógrád megye 
    3. vk. (Szécsény)
    Pest megye
    1. vk. (Szob)
    12 vk. (Szigetszentmiklós)
    Somogy megye
    4. vk. (Balatonlelle)
    6. vk. (Nagyatád)
    Vas megye 
    3. vk. (Köszeg)
    Zala megye
    4. vk. (Lenti)
       
  4. A Fidesz - Magyar Polgári Párt az országos illetve területi listáin 12 olyan helyet biztosít a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség által megnevezett jelöltek számára, amelyekről a Fidesz az 1998-as országgyűlési választások során mandátumot szerzett. A Felek arra törekednek, hogy az MKDSZ által megnevezett jelöltekkel betölthető helyek sorszáma mind az országos, mind pedig a területi listákon kifejezze a Kormányzati felelősségben osztozó MKDSZ partneri helyzetét, a jelenlegi országgyűlési mandátumok által meghatározott erőviszonyokat, és legyen tekintettel a Fidesz érdekeire, esetleges egyéb szövetségesi elkötelezettségeire.
  5. Az országos illetve területi listákon a 3. pontban meghatározott helyekre csak egyéni választókerületi képviselőjelöltek nevezhetők. Az MKDSZ Ügyvezető Elnöksége által megnevezett egyéni kerületi képviselőjelöltek jelen Megállapodásnak és a Fidesz alapszabályának megfelelően, a jelöltállításra jogosult testületek által meghatározott általános szabályok szerint kerülnek megnevezésre az országos illetve területi listákon. Rendkívüli esetben a Felek egyetértésével e pontban foglaltak alól kivétel engedhető.
  6. A mandátumát bármely okból elvesztő képviselő helyére a listáról új képviselő megnevezésére illetve az egyéni kerületi mandátum esetén képviselőjelölt megnevezésére az a szervezet jogosult, amelyik a mandátumát vesztett képviselőt a jelen megállapodás értelmében megnevezte.
  7. A Fidesz e Megállapodás megkötése után más politikai szervezet javára vállalandó egyéb kötelezettségeiről előzetesen tájékoztatja az MKDSZ-t. E kötelezettségek az MKDSZ jelen Megállapodásban foglalt érdekeit nem érinthetik.
  8. A Felek felszólítják saját helyi, illetve területi szervezeteiket, hogy a választásokra történő felkészülés jegyében kezdjék meg a helyi, illetve területi együttműködésre vonatkozó megállapodások előkészítését.
  9. A Felek kifejezik azon eltökéltségüket, hogy a 2002-ben esedékes önkormányzati választásokon a lehető legszorosabb együttműködésre törekszenek.
  10. Jelen Megállapodástól a Felek - kölcsönös egyetértés alapján, az alapszabályaikban lefektetettek figyelembe vételével - eltérhetnek.

  11. Budapest, 2001. május 4.
Kövér László
Fidesz - Magyar Polgári Párt
elnöke
Harrach Péter
Magyar Kereszténydemokrata Szövetség
elnöke