Sok keresztény szellemben gondolkodó ember számára okoz rendszeres konfliktust a mai világot uraló siker-, hatalom- és elsősorban pénzközpontú gondolkodásmód. Ha kinyitjuk a televíziót, vagy egyszerűen csak kimegyünk az utcára, máris elárasztanak bennünket az anyagi biztonságot, egészséget, vágyaink maradéktalan beteljesülését ígérő reklámok százai, ezrei. Manapság az számít elismert embernek, aki nagy karriert fut be, vagy különféle tőzsdei manipulációk révén tekintélyes vagyonra tesz szert, vagy akinek sikerül „megcsípni” egy busásan jövedelmező állást. Az anyagias, sikerorientált gondolkodásmód átitatja a médiát, ezáltal az emberek gondolkodásmódját is, és sajnos egyre inkább a társadalom egyedüli mércéjévé válik.

Azok az általános emberi értékek, amelyek valamikor mértékadóak voltak és az emberek egymás közötti viselkedésformáit meghatározták, mára elfelejtődtek, vagy legalábbis mély válságba kerültek. A pénzt régen Isten áldásának tekintették, ma bálványozzák és birtokolják. Valaha szégyenletesnek és tűrhetetlennek számított, ha valaki szájára vette Isten nevét, mára azonban a káromkodás minden további nélkül elfogadottá vált utcán, munkahelyen, de még művészeti alkotásokban is. Régen létezett az adott szó szentsége, ma már nem létezik megállapodás ügyvédek által részletesen kidolgozott szerződések nélkül. Valaha léteztek általánosan elfogadott erkölcsi alapelvek, ma elutasítják őket az erkölcsi relativizmus jegyében, mondván, mindenkinek megvan a maga felfogása.

Nemzetünk nemrég ünnepelte március tizenötödikét, amelyet tágabb értelemben sokunk a szabadság feletti őszinte öröm spontán kifejeződéseként él meg. A szabadság az ember egyik legalapvetőbb igénye. Nem mindegy azonban, hogyan élünk vele. Immár szabad országban élhetünk, szabadon választhatjuk meg és gyakorolhatjuk vallásunkat, a végletekig szabad média hangadó többsége pedig éberen őrködik a világnézeti semlegesség elve fölött. Általános érvényű értékek megfogalmazása és irányadóvá tétele a liberális, vagyis haladónak tartott gondolkodásmód elleni támadást jelent. Az ember azonban orientáció és viszonyítási alap hiányában menthetetlenül sodródik a legkülönbözőbb eszmék útvesztői között.

Nem könnyű a dolgunk tehát, ha Isten útján akarunk járni a mai világban. Most kezdődő sorozatunkban azt szeretnénk alaposabban megvizsgálni, miben rejlenek a mai modern társadalmak buktatói, valamint kísérletet teszünk arra, hogy válaszokat találjunk a Krisztust követni akarók problémáira. Forrásként használtuk a Vision 2000 című osztrák katolikus magazin 2001 januári számát, amelyet döntő többségében ennek a témának szenteltek.

A gazdasági szempontok mindig is jelentősek voltak az ember életében. Manapság azonban lassan de biztosan az egyedüli mértékadóvá válnak. Visszavezethető ez arra, hogy pluralisztikus társadalmakban élünk, amelyek világnézeti kérdésekben látszólag semlegesen viselkednek: Boldoguljon mindenki a maga módján!

Az állítólagos semlegesség valójában csak a felszínen nyilvánul meg. Habár mindenki szabadon választja meg magának az istenét, a társadalom tagjaként azonban részese mindannak, amire a közösség vállalkozik. A pluralisztikus társadalom egész közösséget érintő „projektje” az is, hogy saját anyagi bázisáról gondoskodjon, valamint egyre több felmerülő igényt kielégítsen. Első megközelítésben ez világnézetileg semleges vállalkozásnak tűnik, ha azonban közelebbről megvizsgáljuk, igenis jelentősen érint világnézeti szempontokat is. Ugyanis olyan központi szerephez juttatja a materializmust, amely a társadalmi – vagyis mindenki számára kötelező – játékszabályok szempontjából meghatározó.

A materializmus megfosztja az embert emberi méltóságától. Olyan ösztönök által vezérelt, energiát és információt fogyasztó evolúciós terméknek tekinti ugyanis, amely olyan mértékben értékes csak a számára, amilyen mértékben az jól végzi a feladatát pici fogaskerékként a társadalom hatalmas gépezetében.

Természetesen ez nem fejeződik ki ilyen világosan. Az előttünk felvázolt, követendő példa azonban azt sugallja, hogy az emberi boldogság egyetlen lehetséges módja a személyes sikerek és az anyagi dolgok halmozása. A tévéreklámokból és az óriásplakátokról a következő üzenet érkezik hozzánk: Aki sokat áldoz magára és akinek sok van, aki fit, teljesítménycentrikus, akinek biztosítva van a technikai háttere, valamint több nyelvet ismer, arra rámosolyog a szerencse.[ …]

Azt halljuk: legyél rugalmas, mozgékony, minden újra nyitott, küzdj meg a céljaidért! A világ nyitva áll a számodra, a tudomány és a gazdaság gondoskodnak arról, hogy egyre jobb legyen a sorsod. És való igaz, a szemünk előtt alakul át a világ és veszi egyre jobban kezébe az ember. Fantasztikus teljesítményekre képes rendszerek teszik egyre kényelmesebbé az életünket, az egyes embereket azonban arra kényszerítik, hogy az ő logikájukhoz alkalmazkodjanak. Alig elképzelhető emberi élet internet, televízió, számítógép, elektromos áram, működő tömegközlekedés stb. nélkül.

A mammon világa ez, de nem fedi fel magát nyilvánvalóan előttünk, hanem az ésszerűség, a törvényszerűség és a természetesség álarca mögé rejtőzik, ezek a fogalmak pedig nem vonhatók kétségbe. „Csak nem akar visszamenni a középkorba!” – vetik a kritizálók szemére.

A globalizálódó világban ez a gondolkodásmód egyre jobban megtámadja az emberek szívét. A mammon azt sugallja: Vegyétek az életeteket magatok a kezetekbe, képesek vagytok rá! Építsetek fel egy új világot, ahol jól megy majd a sorotok, ahol nem kell többé tartanotok a természet csapásaitól, ahol mentesek lesztek minden szenvedéstől és gondtól, ahol egészséggel megáldva sokáig élhettek (nem lesz többé rák, Alzheimer-kór…). Nézzétek, mennyi mindent elértetek már, és még ennél sokkal többet is elérhettek majd!

Nagyvonalúnak és emberbarátnak tűnik mindez, pedig valójában nem más, mint bizonyos társadalmak vagy egyes emberek hatalomra törése. Az Isten adta korlátok nélkül a gépezet féktelenül tör előre és embert, természetet, mindent maga alá gyűr. Puszta eszközzé válnak a dolgok, értékük kizárólag a hasznosságuktól függ. Minden kiszámíthatóvá, pénzben kifejezhetővé válik, értékesnek az számít, aminek magas az ára. Ez a gondolkodásmód magát az embert sem kíméli, megvalósul a pápa által sokat emlegetett „halál kultúrája”, amelyben az emberi életet termékként szemlélik, költség-haszon elemzések alapján létrehozását szükség szerint elindítják, illetve leállítják.

A világnézeti semlegesség, amellyel társadalmunk büszkélkedik, téveszme, szellemi téren ugyanis nem létezik semlegesség. Valójában itt életről vagy halálról, áldásról vagy átokról van szó, úgy ahogy arról a Kivonulás könyvében olvashatunk. Az a társadalom pedig, amelyik a törvényeit istentelenül alkotja, a gyermekeit istentelenül neveli, amely istentelenül végez tudományos kutatásokat és Istent nem ismerve rendelkezik óriási hatalom fölött, maga is istentelenné válik és istentelenséget teremt. Tudatosan vagy öntudatlanul, de mindenképpen a mammon uralma alá veti magát és a halál kultúráját építi.

Annak érdekében, hogy világosan lássuk, milyen ijesztően következetesen történik mindez, vessünk egy pillantást az elmúlt három hónap történéseire [értsd: 2000 év vége - a szerk.] :

• A holland parlament nagy többséggel jóváhagyja az eutanáziát, vagyis a szenvedő és haldokló emberek halálánál való segítségnyújtást.
• Franciaországban a legfelsőbb bíróság jóváhagyja, hogy egy tizenhét éves sérülten született fiú anyja kártérítést követeljen a terhessége alatt őt kezelő orvosoktól, akik annak idején nem ismerték fel a terhes asszonyon a rubeola betegség tüneteit. Így a terhesség megszakítása elmaradt. (Hasonló ítéletek születtek egyébként Németországban is.)
• Az angol parlament törvényesíti az emberek klónozását (átültethető emberi szervek létrehozása céljából).
• A holland parlament jóváhagyja azt a javaslatot, hogy az azonos nemű párok ugyanolyan jogokkal rendelkezhessenek, mint a házaspárok (hasonló, de kevésbé átfogó rendelkezések születnek Németországban, Svédországban és Franciaországban).
• Németországban nyilvánosságra jut, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal szabadalmi jogot adott egy ausztráliai cégnek ember-állat-lények létrehozására.

Keresztények számára különösen nagy jelentőségű, hogy ezzel tisztában legyenek, azért, hogy tudatosítsák magukban, más a kiindulópontjuk, mint a legtöbb embernek a környezetükben. Nem mindig volt ez így. Történelmünk folyamán a keresztények túlnyomórészt otthonosan érezhették magukat egy kereszténységgel átitatott társadalom védelmében (hacsak nem éppen a francia forradalom, a kommunizmus vagy a nemzeti szocializmus időszakában éltek). Aki tartotta magát ahhoz, amit az iskolában tanítottak, amit a törvények és a hétköznapi élet szokásai megköveteltek, az lényegében nem került összetűzésbe a hitével. Látszólag elegendő volt alkalmazkodni a fennálló rend törvényeihez.

Valójában ez azonban mindig is túl kevés volt. A jogrend mai drasztikus változásai azonban különösen nyilvánvalóvá teszik, hogy keresztényként az ember óriási szellemi küzdelem részesévé válik a világban. Aki azonban szellemről beszél, Isten személyére kell, hogy gondoljon.

Kereszténynek lenni ugyanis nem csupán azt jelenti, hogy keresztény értékrend szerinti életet élünk, hanem azt is, hogy Jézus Krisztus mellett döntünk. „Aki nincs velem, az ellenem van”, olvashatjuk Lukácsnál. Az egyre jobban kiterebélyesedő halál kultúrája letépi rólunk az életigenlő társadalmi játékszabályokat megtestesítő meleg kabátot, szelének csak az tud ellenállni, aki az Úr kezébe helyezi az életét.

Nem tagadhatjuk ugyanakkor a mai kor vívmányainak pozitív oldalait. Számos területen olyan színvonalat értünk el, amelyről a hatvanas években álmodni sem mertünk volna, pedig akkor már Európa igen jó anyagi helyzetben volt. [Európa alatt itt nyilvánvalóan Nyugat-Európát érti az osztrák cikkíró. – a szerk.] Ebben az összefüggésben azonban eszembe jutnak Max Thürkauf szavai: „Minden rossznak vannak jó oldalai is, ez az Ördög csomagolópapírja. Minél rosszabb valami, annál díszesebb a csomagolópapírja, vagyis annál több jó oldala van.”

Pontosan az emberi fejlődés sok jó oldala teszi a keresztények számára oly nehézzé, hogy megőrizzék a jó irányt. „Szabadíts meg, kérünk Urunk, minden gonosztól.” – imádkozza a pap minden szentmisén. [Az összegző magyar szöveggel szemben – „minden gonosztól” – a német liturgikus szöveg így szól: „Bewahre uns vor Verwirrung und Sünde.” – Ments meg minket az összezavarodástól és a bűntől. A német változat rámutat a gonosz egyik legrafináltabb és számunkra talán legveszélyesebb módszerére, az ember Istentől kapott, eredeti értékrendjének összezavarására.]A fejlődés szószólóinak a hasznosságról szóló érvei megzavarnak, a tévutakat és a fejlődés zsákutcáit vonzó színben tűntetik fel.

Ebből a szempontból a fent említett egészen nyilvánvalóan negatív fejlődési irányvonalaknak is van jó oldaluk. Egyértelművé teszik a frontvonalakat, és tudatosítják bennünk, hogy a fejlődés ezen irányvonalait keresztény ember nem követheti. Jézus szavai világossá válnak: „Senki sem szolgálhat két úrnak [ …] . Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.”

Mit jelent azonban Isten szolgálata? Azt jelenti, hogy egész életünket az Ő kezébe helyezünk, Rá bízzuk magunkat. Aki ezt teszi, avval a meggyőződéssel éli az életét, hogy titokzatos módon minden Isten kezében van, és Ő mindent jóra fordít. Saját maga igazolására Istennek nincsen szüksége arra, hogy minden létező eszközzel mindenáron bizonyítson.

Adjunk el tehát mindent, hogy ne kelljen semmivel se törődnünk, tegyük a kezünket az ölünkbe és várjuk a megígért „mindennapi kenyerünket”? Biztos nem ez az első lépés, amelyet minden hitre találónak meg kell tennie. Először meg kell tapasztalniuk, hogy Istenre mindig számíthatnak. Így lépésről lépésre megtanulnak lemondani önmaguk bebiztosításáról.

Mindehhez azonban elengedhetetlen, hogy egészen konkrétan, nap mint nap Istenre hagyatkozzunk, és kifejlesszük magunkban azt a készséget, hogy életünk fordulópontjainál arra figyeljünk, Isten melyik utat mutatja nekünk. Vegyük például gyermekeink iskolaválasztásának kérdését. Mennyire magától értetődő, hogy ebben a kérdésben szinte kizárólag a későbbi elhelyezkedési lehetőségek alapján mérlegelünk. Melyikünk teszi ezt a kérdést imáiban Isten elé? De ugyanez vonatkozik az egyetemi tanulmányokra, a munkahely megválasztására, a barátok és a házastárs kiválasztására.

Az a csodálatos a mi hitünkben, hogy nem kell fáradtságosan, elvont szempontok és hasznossági megfontolások alapján magunknak építenünk az utunkat. Istennek, aki jót akar nekünk, terve van az életünkkel. Számíthatunk a segítségére. Nem következik-e ebből, hogy kérhetjük is az útmutatását? Akár egészen konkrétan és válaszra várva. Amennyiben pedig intenzív kérő imáink ellenére sem érkezik egyértelmű válasz, döntsünk legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint abban a hitben, hogy Ő akkor is vezet bennünket.

Most, az új évezred kezdetén óriási szellemi tusa kellős közepén találjuk magunkat. El kell döntsük, kinek adjuk az első helyet az életünkben, Istennek, vagy a mammonnak. Isten országa csak akkor tud kibontakozni, ha ma, holnap és minden nap újra és újra Jézus-Krisztus mellet döntünk.