Subject:  Fw: egy mai gondolat...

From: "Nagybojti gondolatok" <bojt@kati.theol.u-szeged.hu>
To: "Nagybojti gondolatok" <bojt@kati.theol.u-szeged.hu>
 
 

Vége a napnak. Hazafelé mész a kocsiddal. Bekapcsolod a
rádiót... A recsegő adáson keresztül hallasz egy kis faluról,
valahol távol Indiában, ahol a falu három lakója váratlanul és
nagyon furcsa módon meghalt. Valami olyan influenza okozta a
halálukat, amiről még soha senki nem hallott. Igazából nem is
influenza, és tulajdonképpen csak három emberről van szó… na-
gyon érdekes... néhány orvos útban van, hogy kivizsgálják a dol-
got.
   Nem sokat törődsz a hírrel, de aztán vasárnap, útban haza-
felé a gyülekezetből, a rádióban újabb híreket hallasz. Most
már nem csak három emberről van szó, hanem harmincezerről, és
most már a tévé is foglalkozik a témával. Az atlantai járvány-
ügyi központból embereket küldenek a terepre, hiszen egy olyan
különleges járványról van szó, amilyennel még eddig nem talál-
kozott az emberiség.
   Hétfő reggel, mire felkelsz, már minden újság vezércikke a
történet. Most már nemcsak India, de Pakisztán, Afganisztán és
Irán is megfertőződött, és mielőtt észbe kaphatnál, már min-
denhol erről beszélnek. Az elnök tartott valami beszédet,
amelyben elmondta, hogy ő is és a kormányban mindenki imádko-
zik és reménykedik, hogy minden rendbe jön. De mindenki elmé-
lázik egy kicsit a bejelentésen, hogyan tudjuk távol tartani
magunktól mindezt? És ekkor Franciaország elnöke Európát sok-
koló bejelentést tesz közzé: lezárják a határaikat. Indiából,
Pakisztánból vagy bármely érintett országból érkező repülőjá-
ratokra érvényes a zárlat, vagyis nem szállhatnak le a gépek
az ország területén. A hír hallatán kiver a verejték, és le-
fekvés előtt kicsit tovább nézed a CNN nemzetközi műsorát. Az
állad a térdedet verdesi, amikor egy tudósító bejelenti, hogy
egy férfi Párizs egyik kórházában haldoklik a rejtélyes influ-
enzától. Tehát megérkezett a vírus Európába is. Kitör a pánik.
   Mindössze annyit tudnak róla, hogy amikor kiüt rajtad a ví-
rus, tulajdonképpen már egy hete lappangott benned. Aztán négy
napig hihetetlen állapotba kerülsz, különféle tünetekkel, majd
meghalsz. Anglia lezárja határait, de túl későn: Southampton,
Liverpool, Northampton, és kedden reggel az Egyesült Államok
elnöke a következő bejelentést teszi: "A nemzet biztonságának
érdekében minden repülőjárat Európába és -ból, valamint Ázsiá-
ba és -ból törölve. Ha szeretteik a tengerentúlon vannak, saj-
náljuk, de addig nem térhetnek vissza, amíg meg nem találjuk
az ellenszert." Négy napon belül az egész ország kimondhatat-
lan félelmbe merül. Az emberek arról beszélnek, hogy mi lesz,
ha a mi országunkat is eléri?
   A keddi istentiszteleten már a lelkipásztorok is "Isten
büntetésének" hívják a vírust. Szerda este éppen a gyülekezeti
imaalkalmon vagy, amikor valaki a parkolóból lélekszakadva
ront be a terembe: "Kapcsoljátok be a rádiót, kapcsoljátok be
a rádiót!" És amíg a gyülekezet feszülten figyel a kis hang-
szóróból jövő bejelentésre, megtörténeik a legrosszabb, amire
számítani lehtett: két nő New York állam egyik Long Island-i
kórházában haldoklik a rejtélyes influenzában. Órákon belül
végigsöpör ez a valami az egész országon. Emberek ezrei dol-
goznak éjjel-nappal, hogy megtalálják az ellenszert. De semmi
nem bizonyul hatásosnak.
   Aztán teljesen váratlanul érkezik a hír: megfejtették a
rejtélyt. Megtalálták az ellenszert. De az elkészítéséhez egy
olyan valakinek a vére kell, aki még teljesen tiszta. Az egész
országot felszólítják, hogy mindenki menjen el a városi kór-
házba, hogy a vértípusát ellenőrizhessék. Mindössze ennit kér-
nek az emberektől. Amikor a szirénák megszólalnak a városban,
gyorsan szálljon mindenki a kocsijába és mihamarabb menjen el
a kórházhoz.
   Természtesen amikor pénteken, késő este a kórházhoz értek,
már a parkolóban kígyózik a sor. Nővérek és orvosok rohangál-
nak, szúrják meg sorra a várakozókat és cimkézik a kémcsöve-
ket. Aztán odaérnek hozzád és családodhoz, és tőletek is vért
vesznek, majd arra kérnek, hogy maradjatok a parkolóban és
csak ha halljátok a neveteket, akkor mehettek haza. Szomszéda-
iddal együtt rémülten állsz, azon gondolkodva, hogy vajon mi
is történik itt valójában. Hirtelen egy fiatal férfi rohan ki
a kórházból ordítva. Egy nevet kiabál és egy kórlapot lebeg-
tet. Mi? Újból kiabál, és a fiad megrángatja a kabátod ujját:
"Apu, az én nevemet kiabálja." És mielőtt bármit tehetnél,
megragadják a fiadat. "Egy pillanat! Álljon meg!" – kiáltasz
rá, mire azt válaszolják: "Semmi baj, minden rendben van. A
vére teljesen tiszta. Szeretnénk megbizonyosodni róla, hogy
nem fertőzött. Úgy tűnik ugyanis, hogy megfelelő a vértípusa."
Öt feszült perc múlva sírva és egymást ölelgetve jönnek ki az
orvosok és a nővérek. Néhányan még nevetnek is. Az elmúlt egy
hét alatt ez az első alkalom, hogy valakit nevetni látsz. Egy
idősebb orvos ekkor odalép hozzátok és azt mondja: "Köszönjük,
uram. A fia vére tökéletes. Tiszta és hibátlan. Most már elő
tudjuk állítani az ellenszert." Ahogy a hír elkezd terjedni, a
parkolóban álló tömeg egyre hangosabban örvendezik, imádkozik,
sír és nevet. De aztán az ősz orvos feleségedet és téged fél-
revon: "Beszélhetnék önökkel egy percre?... Nem vettük észre,
hogy a donor kiskorú. Ezért szükséges, hogy aláírják ezt a be-
leegyező nyilatkozatot." Elkezded aláírni, de aztán észreve-
szed az üresen hagyott leveendő vérmennyiség rubrikáját. "M-m-
m-mennyi vért vesznek le tőle?" És ekkor az idős orvos mosolya
eltűnik. "Nem tudtuk, hogy egy kisgyermek lesz. Nem voltunk rá
felkészülve. Az összes vérére szükségünk lesz." Megdöbbenve
válaszolsz: "De-de... ezt maga nem értheti! Ő az egyetlen fi-
am!" "Mi a világról, az egész emberiségről beszélünk! Kérem,
írja alá! Mindre szükségünk van." "Nem lenne megoldható, hogy
vérátömlesztést kapjon?" "Ha lenne tiszta vérünk, akkor kap-
hatna… Kérem, aláírná?" Tompa csöndben aláírod. Aztán megkér-
dezi az orvos: "Szeretnének néhány percre bemenni hozzá, mie-
lőtt elkezdjük?"
   Oda tudsz menni? Oda tudsz menni, ahol a fiad az asztalon
ül, és azt kérdezi: "Apa? Anya? Mi történik itt?" Meg tudod
fogni a kezét, és azt mondani neki: "Fiam, anyukád és én na-
gyon szeretünk téged, és soha nem hagynánk, hogy valami olyan
történjen veled, ami elkerülhető, érted?" És amikor az idős
orvos visszajön, és azt mondja: "Sajnálom, el kell kezdenünk.
Emberek ezrei halnak meg világszerte." El tudsz menni? Ki tusz
úgy menni a szobából, hogy közben hallod fiadat, amint azt
kérdezi: "Apa? Anya? Apa? Miért, miért hagytok el?" És aztán a
következő héten, amikor a fiad temetése van, néhányan átalusz-
szák az alkalmat, és vannak, akik el sem jönnek, mert más dol-
guk van, vagy vannak, akik eljönnek ugyan, de csak egy mester-
kélt mosolyt erőltetnek az arcukra, hogy úgy tűnjön fontos ne-
kik az egész. Vajon nem akarnál felugrani és azt mondani: EL-
NÉZÉST! A FIAM ÉRTED HALT MEG! HÁT ENNYIRE NEM ÉRDEKEL? EGYÁL-
TALÁN JELENT EZ NEKED VALAMIT?!

   Vajon Isten is ezt szeretné mondani ebben a helyzetben? "A
FIAM ÉRTED HALT MEG! SZÁMÍT EZ NEKED VALAMIT? HÁT NEM ÉRTED,
HOGY NEKEM MENNYIRE FONTOS VAGY?"
 
 
 

----------------------------------------------------------------
Otleteket, kerdeseket a "denis@theol.u-szeged.hu" cimre kerjuk.
           Web:  http://kati.theol.u-szeged.hu/bojt
----------------------------------------------------------------
 
 
 
 

Vissza a kezdőlapra