“Jó reggelt, kedves újdonsült kerubok és szeráfok, szeretettel köszöntjük önöket a Republikánus Mennyben. Ha idelebegnek egy percre, elmondom a bevezetőt. Először is, örülni fognak annak, hogy a liberálisok nem jutnak a mennyországba; mi a vidámságot szeretjük errefelé, nem a nyavalygást. Bizonyára észrevették, hogy itt nincsennek fekete emberek; ez nem rasszizmus – hanem belsőépítészeti tervezés. Pontosabban, vannak afrikai amerikaiak, de ha valaki feketebőrű és republikánus, bizonyára annyira őrült, hogy muszály őket elszigetelten tartanunk. Nem az Apartheidről beszélek, hanem a szellemi tisztaságról. Miután alkalmazkodtak az itteni dolgokhoz, sokan önök közül őrangyalokká lépnek elő. Ez azt jelenti, hogy a földön figyelemmel kell kísérniük azokat az embereket, akik évente 250 ezer dollárnál többet keresnek. Előbb-utóbb ők ugyanis itt lesznek velünk, és nem akarjuk, hogy bármiféle bántódásuk is legyen. Természetesen a legtöbb hárfás magas jövedelmű családból származik, továbbá, mivel mi az örökkévalóságig együtt leszünk, ezért jobb, ha füzértáncot járnak. És, ahogy a mennyben mondani szokás, minden azon múlik, milyen a viselkedés, viselkedés és viselkedés. Öltözködési szokások: az urak nyakkendőt, a hölgyek bokáig érő szoknyát hordanak. Kérem, járjanak össze, de ne feledjék a házszabályokat: a fecskendőtűk egyszer használatosak; a gumióvszer tilos (az angyalok önmegtartóztatók) és nincs abortusz. Vegyék fel az adóvisszatérítésüket, ott van bal oldalt, az asztalon, és ne feledjék, hogy az örököseik nem fizetnek örökösödési adót. Hej, ha ez nem mennyország, akkor mi a  pokol..., he!? ... Oké, kedves kerubok és szeráfok, ismerkedjenek meg egymással, járjanak fox-trotot, vadásszanak galambokra és beszélgessenek Tuscany-ról. Még egy utolsó gondolat az időzítésünkről és a jószerencsénkről: a republikánus elnökség ideje alatt nem kell ott lent lennünk. Csak viccelek.”

Ez a rövid szatíra frissen végzett színészek egy csoportjának színházi előadásából való, címe White Elephants, ugye utalva a republikánusokra (írta Jane Martin). Az “egypercesek” csak részei azoknak a színházi hétvégéknek, amelyeket minden tavasszal rendszeresen megrendeznek Kentucky állam Louisville nevű városában. A színház rendkívül termékeny, egy-egy ilyen alkalommal 8-9 premiert is megnézhetünk. Gyakori vendég itt Marton László, a Vígszínház igazgatója; többek között 1995-ben ő rendezte itt Molnár Ferenc Olympia című darabját. Azért emeltem ki, mert azt a hétvégét teljes egészében a nagy magyar drámaírónak szentelték, méghozzá nagy sikerrel.

 Az idei, ímmár 25. új amerikai darabok Humana fesztiválja (Humana Festival of New American Plays) sokban hozott mást. Nemcsak azért, mert új igazgató került az élére friss életet lehelve a darabokba, hanem azért is, mert a jó színház maga – természeténél fogva – egy kicsivel mindig előbbre van, mint mi. Vagy inkább úgy mondanám, örökösen új utakat keres. Ez azért lehet így, mert az emberi természet is nyugtalan, forrongó és permanensen új felé nyitó. A jó színházat valószínűleg az örök emberi kielégítetlenségünk teremti meg, és az, hogy elénk tartja azt a valóságot, amit a kielégítettségünkkor érhetünk el. Hogy a katarzis után újabb kihívások elé nézhessünk.

 Az “Actors Theatre of Louisville” negyedszázados történelme az amerikai színház történelme is. Marc Masterson igazgató általánosságban elmondta, a fontos az, hogy szenvedéllyel csináljuk a színházat. Bár bizonyos hagyományok szigorúan tartják magukat, a lényeg, hogy az emberi kívácsiságot mintegy megtalálja. “Európában újrahatározzák a színházat, de ebben az évben nem látom, mik az új témák és trendek. A trendek leheletfinomak és nem választás eredményei. A stílusok és a formák viszont nagyon változatosak. Ezt felszabadítónak és izgalmasnak találom” – jelentette ki. A képiség vagy imázs dominál a világ ellenében. “Nagyszerű képiség, intellektuális tartalom, gyönyörű nyelv.”

 A város színházát a lelkes lakosság támogatja, a lokálpatrióták, vagyis az itt dolgozók minden évben egy dollárt adományoznak a színházuknak az adójukból – annyira büszkék rá. Úgynevezett régi pénzek (Kentuckyban vagyunk; tehát lóverseny, whiskey és dohány) vagyonos családjai a legnagyobb szponzorok. Az Ohio-folyó kiöntött tengernyi vize hatalmas házaik kerengőit nyaldosta pár éve, de szerencsére adakozási kedvükben nem tett kárt.

Niemetz Ágnes
NEW YORK
 
 
 

Vissza a kezdőlapra