Erőszak és brutalitás a műsorokban (1. rész)
Az erőszak képeinek akkora tömege még sohasem vett körül bennünket, mint napjainkban. A televízió képernyőjéről az agresszív cselekmények szakértelemmel megtervezett ábrázolásai árasztanak el bennünket. Az a közhely, miszerint a televízió azt adja a nézőknek, amit azok kívánnak, igencsak megtévesztő. Hiszen a többi médiummal ellentétben a televíziózás tulajdonképpen egy rituálé, vagyis az emberek napi időrendjük alapján nézik a tévét, nem pedig a műsor szerint. A nézettséget nem annyira a műsor minősége, sokkal inkább a műsor sugárzásának időpontja, az előző műsor, valamint az határozza meg, hogy mi más látható ugyanabban az időpontban a többi csatornán.
Azok a szerepek, amelyekbe a gyermekek ma belenőnek, már nem a családi otthonban kialakuló, a lakóhely és a környezet által formált, közösségi igényeket kifejező szerepek, hanem egy komplex, globalizált tömeggyártásnak és marketingnek a termékei. A televíziós erőszak (definíciója szerint olyan fizikai cselekvés, amely sérülést vagy halált okoz, illetve azzal fenyeget) szerves része a fenti rendszernek. El kell fogadni, hogy az erőszak bemutatása nem szükségszerűen negatív jelenség. Akadnak véres jelenetek a mesékben, vér folyik a mitológia legendáiban és Shakespeare darabjaiban is szerepelnek gyilkosok. Ezekkel ellen-tétben a televízióban tálalt erőszak egyfajta dramaturgiai futószalagon készül. Ez a "vidám erőszak " hidegvérű, gyors, fájdalommentes és gyakran látványos, ám általában üres és híján van a tragédiák katartikus hatásainak. A "vidám erőszakot" tartalmazó film mindig happy end-del végződik. Arra tervezték, hogy szórakoztasson, nem arra, hogy felkavarja a nézőket, az a funkciója, hogy a közönséget megfelelően fogékony hangulatba hozza a következő reklám előtt. Az erőszakos Filmek elterjedésének magyarázata az is, hogy ezek bármilyen nyelven érthetőek, bármely kultúrába beleillenek.
