a fogmegtartó kezelések ingyenességérõl
SZILÁGYINÉ DR. SZEMKEÕ JUDIT szociális és családügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont elõadója
DR. SURJÁN LÁSZLÓ, az egészségügyi és szociális bizottság elõadója
a fogmegtartó kezelések ingyenességérõl
DR. VOJNIK MÁRIA, az egészségügyi és szociális bizottság kisebbségi véleményének ismertetõje
DR. BARTHA LÁSZLÓ, a Fidesz képviselõcsoportja részérõl
a fogmegtartó kezelések ingyenességérõl
DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az MSZP képviselõcsoportja részérõl
a fogmegtartó kezelések ingyenességérõl
DR. HEGEDÛS MIHÁLY, az FKGP képviselõcsoportja részérõl
a fogmegtartó kezelések ingyenességérõl
BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselõcsoportja részérõl
a fogmegtartó kezelések ingyenességérõl
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselõcsoportja részérõl
ERKEL TIBOR, a MIÉP képviselõcsoportja részérõl
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. A végére értünk a napirend elõtti felszólalásoknak.
Tisztelt Országgyûlés! Soron következik az egészségügyet, a gyógyszerellátást, a szociális ellátást érintõ egyes törvények jogharmonizációs célú, valamint a kötelezõ egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény, továbbá a társadalombiztosítási járulékfizetéssel és az egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az elõterjesztést T/4614. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/4614/1-6. számokon kapták kézhez.
Tisztelt Országgyûlés! A miniszteri expozét az egészségügyi miniszter úr és a szociális és családügyi miniszter úr megosztva kívánják ismertetni, a napirendi ajánlás szerint 20 perces idõtartamban. Elsõként megadom a szót Mikola István egészségügyi miniszter úrnak. Tessék, miniszter úr!
DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter, a napirendi pont elõadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A most tárgyalásba vett törvényjavaslat több, összesen kilenc törvénypont módosítását kezdeményezi. E törvénycsomagot egyetlen fonalra fûztük fel, nevezetesen, az egészségügyi és szociális tárgyú törvényeknek azokat a módosításait kötöttük csokorba, amelyekre az Európai Unióhoz történõ csatlakozás érdekében van szükség. Ez egy jogharmonizációs törvénymódosítás, amely a magyar törvényeket összhangba hozza az Európai Unió tagállamaiban kötelezõen alkalmazandó úgynevezett közösségi jogszabályokkal.
Az európai integráció szociális, egészségügyi dimenziója rendkívül bonyolult, a gazdaság és a társadalom minden területét átszövõ, azokkal kölcsönhatásban levõ kérdéskör, amelynek néhány jellemzõjére utalnunk kell a javasolt törvényi szabályozás hátterének megvilágításához.
Az Európai Unióban a tagállamok szociális védelmi, egészségügyi ellátórendszerei nem harmonizáltak, a szociálpolitika, az egészségügy meghatározó kérdései tagállami hatáskörben vannak, így ezeken a területeken sajátos keveréke alakult ki a közösségi jogszabályokban rögzített követelményeknek és a nemzeti szinten szabályozott, ám a közösségi szinten is egyre inkább meglévõ elvárásoknak. Az integrációs folyamat ugyanis mind a jelenlegi tagállamok, mind pedig a csatlakozni kívánó országok számára nem hagyja érintetlenül az egészségügyet és a szociális ellátást; a termékek, a szolgáltatás, a tõke és a személyek szabad áramlására vonatkozó szigorú követelményeket ezeken a területeken is meg kell valósítanunk.
A személyek szabad áramlása feltételeinek biztosítása során új megközelítést jelent számunkra az, hogy számos kérdésben a magyar állampolgárokéval megegyezõ, diszkriminációmentes elbánást kell biztosítanunk nemcsak az Európai Unió, hanem egy annál tágabb országcsoport, az európai gazdasági térség állampolgárainak. Ez számos esetben azt is jelenti, hogy eltérõ bánásmód alkalmazására kerül sor az európai gazdasági térség tagállamai, illetve az azon kívüli országok tekintetében.
A diszkriminációmentes elbánás kiemelt területeként jelenik meg a szociális biztonsági ellátásokra való jogosultság, illetve azok nyújtásának kötelezettsége, amennyiben az európai gazdasági térség tagállamainak állampolgárai munkavállalóként, vállalkozóként, nyugdíjasként, azok családtagjaiként, diákként, illetve az azonnali orvosi beavatkozást igénylõ egészségügyi ellátás vonatkozásában turistaként hazánkban tartózkodnak. Természetesen ugyanezen jogok megilletik a magyar állampolgárokat az egységes gazdasági térség tagállamaiban történõ tartózkodás során. Az ezen jogosultságok érvényesítésének alapját jelentõ közösségi jogi szabályozást a migránsok szociális biztonságára vonatkozó koordinációs rendeletek alkotják, amelyek a közösség egyik legbonyolultabb szabályozási rendszerét jelentik.
E kérdéskört tehát közösségi rendeletek szabályozzák. A közösségi rendelet - szemben a közösségi irányelvvel - olyan közösségi jogszabály, amelyet a tagállamoknak közvetlenül kell alkalmazni, tehát a Magyar Országgyûlésnek e tekintetben nincs sem jogszabályozási kötelezettsége, sem szabályozási lehetõsége, mivel a közösségi rendelet egyértelmûen meghatározza, hogy az európai gazdasági térség tagállamainak állampolgára magyarországi tartózkodása esetén milyen szociális védelmi ellátásra lesz jogosult. Az Országgyûlés feladata annyi, hogy a magyar szociális védelmi törvények módosításával megfelelõ jogi keretet teremtsen a közösségi rendelet alkalmazásához - például definiálja a külföldi, a lakóhely fogalmát -, hatalmazza fel a kormányt a szükséges technikai jellegû végrehajtási szabályok megalkotására.
A személyek szabad áramlásához kapcsolódó második kiemelkedõ fontosságú terület a diplomák és a szakképesítések egyenértékûsége, illetve a szakmai tevékenység folytatásának diszkriminációmentes biztosítása. E kérdéskörön belül kiterjedt szabályozás vonatkozik az egészségügyi szakmákra, amely a szakmai tevékenység folytatása tekintetében számos érzékeny területet érint, így többek között az alábbiakat: az alap- és mûködési nyilvántartásba történõ felvétel feltételei; az európai gazdasági térség országaiban eltöltött szakmai gyakorlati idõnek a magyarországi gyakorlati idõvel történõ azonos megítélése; annak az elvnek az alkalmazása, amely szerint ha a közösségi szabályozás alapján a tagállamokban meghatározott képesítés elegendõ egy tevékenység folytatásához - jelen esetben a gyógyszerészdiploma a gyógyszertár vezetéséhez -, akkor Magyarországon sem követelhetünk meg egyéb kiegészítõ feltételeket, így például gyógyszerészi szakvizsga letételét, illetve meglétét; a hazai egészségügyi ellátórendszerre, a társadalombiztosításra, a gyógyszerrendelésre vonatkozó ismeretek, illetve a magyar nyelv ismerete esetében az egészségügyi tevékenység folytatásához szükséges mérték és számonkérés módjának meghatározása; bizonyos egyszerûsített eljárások alkalmazása azon esetekben, amikor a külföldi nem magyarországi munkavállalás, magánvállalkozás formájában, hanem magyarországi letelepedés nélkül, szolgáltatásnyújtás formájában akarja foglalkoztatását Magyarországon gyakorolni.
Mind a migrációhoz kapcsolódó szociális biztonsági koordináció, mind pedig az egészségügyi tevékenység folytatása közösségi normáknak megfelelõ szabályozása tekintetében komoly érdekeltségek és ellenérdekeltségek, érzékeny feszültségek léteznek. Ezek közül a leglényegesebbek az alábbiak: a közösségi szabályozások alkalmazása egyértelmûen rendkívül pozitív a magyar állampolgárok, az egészségügyi dolgozók számára a tekintetben, hogy állampolgári jogaik jelentõsen bõvülnek; jelentõsen nõ az állampolgárok szociális biztonsága az európai gazdasági térség tagállamaiban történõ tartózkodásuk során, illetve meghatározott esetekben, hazatérésüket követõen, egészségügyi ellátási kötelezettségeik térítése tekintetében javul a kiküldöttek és a turisták helyzete. A magyar egészségügyi dolgozók is diszkriminációmentes elbánásban részesülnek majd a diplomák és szakképesítések egyenértékûsége, az egészségügyi tevékenység folytatása tekintetében, amennyiben az európai gazdasági térség tagállamaiban kívánnak dolgozni.
Ugyanakkor tudatában kell lennünk annak is, hogy egyes esetekben a szociális és egészségügyi ellátásoknak a közösségi szabályozások szerinti nyújtása jelentõs többletkiadást jelent a költségvetésnek és a társadalombiztosítási alapoknak minden érintett területen, de legnagyobb mértékben az Egészségbiztosítási Alapnál a külföldön nyújtott egészségügyi ellátások költségeinek megtérítése miatt. Fel kell ismernünk egyébként azt is, hogy a Magyarországon nyújtott egészségügyi ellátások alacsony, a teljes költségeket nem magában foglaló társadalombiztosítási térítése olyan következményekkel is jár majd, hogy az európai gazdasági térség állampolgárai a Magyarországon nyújtott, de valamely tagállam teherviselõje által történõ ellátása esetén nem tudjuk majd a teljes bekerülési költséget érvényesíteni. Az is egyértelmû, hogy míg a külföldi munkavállalás feltételeinek javulása pozitív változás a magyar egészségügyi dolgozók számára, addig az európai gazdasági térség állampolgárainak nyújtandó diszkriminációmentes bánásmód aggodalmat és ellenérzést kelt a magyar egészségügyi szektor egyes szereplõiben.
A jelzett követelményekkel, elvárásokkal összhangban a törvényjavaslat a szociális, társadalombiztosítási, egészségügyi tárgyú törvények széles körére vonatkozóan tesz módosító javaslatot. A fõbb szabályozási területek a következõk: az egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények olyan tartalmú módosítása, amely biztosítja a migráns munkások, az önálló vállalkozók és családtagjaik szociális biztonságáról szóló közösségi rendelet közvetlen alkalmazásának törvényi feltételeit a korábbiakban ismertetett elvek alapján; megteremti az egészségügyi dolgozók szabad mozgásának és a szolgáltatások nyújtása szabadságának feltételrendszerét, továbbá a gyógyszerekhez kapcsolódóan az áruk szabad mozgását is elõsegíti. A magyar állampolgárok számára nagyon fontos, kedvezõ változás, hogy ha csatlakozásunkat követõen az európai gazdasági térség területén betegszenek meg, akkor az ott kapott indokolt egészségügyi ellátás költségeinek teljes körû megtérítésére lesznek jogosultak.
A törvényjavaslat a közösségi szabályozás jellegébõl fakadóan a szociális ellátást érintõ egyes törvények módosítását is magában foglalja a szociálpolitika két kiemelkedõ kérdéskörében: a családi támogatások és a fogyatékossági támogatás vonatkozásában. Mint azt a bevezetõben is hangsúlyoztam, a szociális és egészségügyi kérdések az Európai Unión belül nemzeti hatáskörbe tartoznak, ugyanakkor az Európai Bizottság és a tagállamok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a csatlakozni kívánó országok egészségügyi helyzetére, így a kötelezõ egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1999. évi LXXXIII. törvénynek a fogászati ellátásra vonatkozó szabályozása tekintetében benyújtott módosító javaslat illeszkedik az integrációs folyamathoz.
A törvény hatálybalépését követõen a fogmegtartó kezeléseket életkortól függetlenül térítésmentesen lehet majd igénybe venni. Ez összhangban van a népegészségügyi célkitûzéseinkkel, és egyúttal a Bokros-csomag lakosságot sújtó, utolsó életben maradt rendelkezésének megszüntetését jelenti. Szomorúan kell megállapítanom, hogy a fogmegtartó kezelések térítési díjának bevezetésével elvárt megtakarítás aránytalanul kisebb volt az ennek eredményeként bekövetkezett egészségromlás pénzügyileg is mérhetõ káránál.
A kormány a közelmúltban a költségvetésbõl 10,7 milliárd forintot csoportosított át a gyógyító-megelõzõ ellátások finanszírozására. Ebbõl az összegbõl 2-2,5 milliárd forint azt a célt szolgálja, hogy a fogmegtartó kezelések a törvény hatálybalépését követõen ismét minden biztosított részére térítésmentesek legyenek.
Jogharmonizációs kötelezettségeink teljesítése érdekében végzett munkálkodásunk sem most, sem a jövõben nem lesz elválasztható a szociálpolitika területén sem a jogszabályok - a gazdasági és társadalmi belsõ fejlõdésünk következtében szükségessé váló - folyamatos felülvizsgálatától és korszerûsítésétõl. Ennek egyik példája a kötelezõ egészségbiztosítás ellátásairól szóló '97. évi LXXXIII. törvényben szabályozott gyermekgondozási díj felsõ határával összefüggõ módosítás. A hatályos rendelkezések meghatározzák a gyermekgondozási díj legmagasabb összegét, mely évente a minimálbér arányában emelkedik. Ugyanakkor azon jogosultak esetében, akiknek gyermekgondozási díját a maximális összegben állapították meg, az ellátás folyósításának idõtartama alatt nem kerül sor az ellátás összegének évenkénti felülvizsgálatára. Ezért javasolja a kormány az Országgyûlésnek, hogy a családtámogatási politikában újabb lépést tegyünk a gyermekgondozási díjra jogosultak jogainak szélesítésében. A javaslat lényege, hogy évente felül kell vizsgálni, és az új, magasabb minimálbér alapján kell megállapítani azoknak a gyermekgondozási díját, akik korábbi átlagkeresetük alapján a gyermekgondozási díj legmagasabb összegét kapják.
Kérem a tisztelt Ház támogatását az európai integráció és a hazai szociális és egészségügyi érdekek szempontjából egyaránt nagyon fontos törvényjavaslat elfogadásában.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Most megadom a szót Szilágyiné Szemkeõ Judit államtitkár asszonynak. Tessék, államtitkár asszony!
SZILÁGYINÉ DR. SZEMKEÕ JUDIT szociális és családügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont elõadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gyermekgondozási díj eltörlése a Bokros-csomaggal történt meg. Az MSZP-SZDSZ-kormány ezt a lehetõséget megszüntette.
A Fidesz-kormány egyik elsõ tette, döntése volt, hogy elõ kell készíteni azt az elõterjesztést, amely a gyermekgondozási díjat ismét visszahozza lehetõségként a gyermeket vállaló családok számára. A gyermekgondozási díj azért nagyon fontos, mert a segély jellegû ellátást felváltja a munkabérhez kapcsolódó ellátási forma, amely a szociális biztonságot nagymértékben emeli.
A gyermekgondozási díj bevezetésre került, és ma már több mint 50 ezer édesanya van otthon gyermekgondozási díjon. Számukra nagyon fontos az, hogy biztonságban érezzék magukat, hogy a gyermekgondozási díj mértéke valóban olyan módon alakuljon, hogy ha több évig otthon vannak több gyerekkel, ez a díj igazodjon a munkaerõpiacon elérhetõ összeghez, ezért nagyon fontos az, hogy a gyermekgondozási díj felsõ határát rendszeresen felül kell vizsgálni, és ezt a felülvizsgálatot javasoljuk a parlamentnek.
A gyermeket vállaló családok nagyobb biztonsága érdekében kérjük, hogy ezt a javaslatot a parlament fogadja el.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyûlés! Megadom a szót Surján Lászlónak, az egészségügyi bizottság elõadójának ötperces idõkeretben. Tessék!
DR. SURJÁN LÁSZLÓ, az egészségügyi és szociális bizottság elõadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Az egészségügyi és szociális bizottság a törvényjavaslatot megtárgyalta, megvitatta és azt többségi szavazással általános vitára alkalmasnak tartotta. Engedjék meg, hogy a vita néhány elemét összefoglaljam.
Végeredményben - mint ahogy a miniszteri expozéban is hallottuk - alapvetõen egy európai jogharmonizációs törvénycsomagról van szó, és ez az elem viszonylag kevés vitát szokott kiváltani bizottsági szinten, akár plenáris szinten is. Itt mégis volt két olyan pont, amelyet vitattunk, kérdésekkel próbáltunk tisztázni, illetve ellenzéki oldalról különösképpen is problémákat vetettek föl. Az a két elem, amely nem tartozik bele az európai jogharmonizációs csomagba, amelyrõl egyébként a beterjesztett javaslat címe is elég világosan jelzést ad: elsõ részben közli, hogy itt egy európai integrációs, valamint az egészségügyrõl, illetve tb-járulékkal kapcsolatos törvények módosításáról szól a dolog. Nos, ez a két elem nyilvánvalóan különösebb vitát váltott ki, amelyet kormánypárti oldalról viszonylag nehezen tudtunk megérteni.
Arról van ugyanis szó, hogy a fogászati ellátás visszakerülése a társadalombiztosítás által finanszírozott körbe - jelesül a fogtömések, nevezzük meg világosan, hogy mirõl van szó: tehát a fogtömések társadalombiztosítás terhére történõ végzése -, valójában úgy tûnik, hogy az egészségpolitikai részt illetõen az utolsó olyan elem a Bokros-csomagból, amelyet helyre kell tenni, és éppen ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy a kormánypárti oldal ezt a dolgot támogatta. Csodálkozni azon lehet, hogy az ellenzék vitatta ennek az ésszerûségét, kereste a forrásait.
Én azt gondolom orvosként, hogy azt, ami megelõzésnek számít, minden erõvel támogatni kell. A magyar társadalom, a magyar népesség fogazata rossz állapotban volt, és ehhez a rosszhoz képest még rosszabba került akkor, amikor kisöprõdött a társadalombiztosítási eljárásból a fogtömés. Hogy egy csonkoló beavatkozást megfinanszírozzunk - mint ami a foghúzás -, és ne finanszírozzuk meg azt, ami meg tudja elõzni a foghúzást, ez minden ésszerû logikának ellentmond, és már akkor, '95-ben megjósoltuk, hogy lesz egy magyar kormány, amelyik ezt mindenképpen meg fogja változtatni.
Örülök, hogy erre most sor kerül, örült a bizottság kormánypárti oldala is. Ha nem akarnánk örülni, akkor azt mondanánk, hogy miért nem egy évvel elõbb vagy két évvel elõbb került erre sor, de akkor ezt lehet folytatni, hogy miért nem '95-ben került már erre sor, de azt gondolom, hogy tragikusabb ez a dolog, mintsem hogy viccelõdni lehetne vele. Elmondtam a bizottsági ülésen, hogy ha az ember bemegy - és nekem be kellett menni beteget kísérni - az éjszakai ügyeletre a sztomatológiára, és ott végignézi azokat a betegeket, akik ott foghúzásért jelentkeznek akut állapotban, bizony nagyon megérlelõdik az emberben, hogy mindent meg kell tenni a népesség fogazatának megõrzése érdekében.
A gyermekgondozási díj összeghatárának a fölemelése is váltott ki némi kritikát, de ez sokkal kisebb erõvel szólalt meg, mint a másik a vita során. Elég logikus ez a lépés. Eddig arról volt szó, hogy a minimálbér kétszerese jelentette a határt. Jól tudják képviselõtársaim, hogy a minimálbér kétszerese 80 ezer forintos összeg pillanatnyilag. A kormány azonban azt javasolta korábban, hogy ezt nominálisan rögzítsük, ne pedig úgy, hogy a minimálbér kétszerese, és a költségvetési törvényben mondjuk meg, mirõl van itt szó.
Ha maradt volna a minimálbér kétszerese kategória, akkor a következõ évtõl 100 ezer forint lenne ez a bizonyos fölsõ összeghatár, és a költségvetési törvényben úgy döntöttünk, hogy ez 83 ezer forint legyen. Azok, akik elõszeretettel arról beszélnek, hogy a tehetõsebbeket szoktuk támogatni, vegyék észre, hogy itt elvárjuk a szolidaritást azoktól, akiknek a jövedelme ezt a 80-83 ezer forintos határt meghaladja, ugyanakkor a minimálbér megemelésével pedig éppen a legszegényebbeken segítettünk.
Kedves Képviselõtársaim! El is szaladt az idõm. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. Mint említettem, bizottságunk többsége támogatta a javaslatot. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselõ úr. A bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetõje Vojnik Mária képviselõ asszony; szintén ötperces idõkeretben adom meg a szót.
DR. VOJNIK MÁRIA, az egészségügyi és szociális bizottság kisebbségi véleményének ismertetõje: Köszönöm a szót. Miniszter Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Az egészségügyi és szociális bizottságban ennek a benyújtott törvényjavaslatnak a vitája után 11 igen és 10 nem szavazattal fogadta el a bizottság általános vitára a benyújtott indítványt.
A szavazás szorossága és a vita maga is jelzi, hogy a jogharmonizációs céllal benyújtott törvényjavaslat ebben a bizottsági vitában nyilvánvalóan megkérdõjelezõdött, az aktuálpolitikai megfontolások elõkerültek, a jogharmonizációs célú módosító indítványok elõkészítettségét, a benyújtott javaslatok formáját, tartalmát tekintve pedig úgy ítéltük meg, hogy ez az indítvány nem alkalmas arra, hogy a Magyar Országgyûlés vitára bocsássa és végül is elfogadja.
Tisztelt Országgyûlés! A kormánypárti többség - melynek a jogalkotási törvénytervében ez a benyújtott törvényjavaslat erre az idõszakra nem is szerepelt - visszaél azzal az ellenzéki attitûddel, miszerint a patkó ezen oldalán ülõk minden alkalommal pozitívan reagálnak arra, hogy az európai uniós csatlakozás követelményeinek a Magyar Köztársaság megfeleljen. Bár hozzá kell szokni ebben a Házban a salátatörvényekhez, a mai napon tárgyalásra kerülõ indítvány nem egy koherens javaslat, sokkal inkább hasonlít ahhoz a halászat, vadászat, dajkaterhesség csomagú törvényjavaslathoz, amely ennek a Háznak már az asztalára került egyszer.
Töretlen a kormány, minden jogalkotási, alkotmányossági elõírás figyelmen kívül hagyásával abban, hogy kezelhetetlen, össze nem illõ törvények módosításából álló törvénycsomagot tegyen a parlament asztalára. Az elõttünk fekvõ törvényjavaslat elõkészítõ munkája oly sürgõs és oly elkapkodott volt, hogy az érintett köztestületi kamarák véleményének kikérésére, a szükséges egyeztetésekre már nem maradt idõ. És bár léteznek a Gyógyszerész és a Magyar Orvosi Kamarának a benyújtott javaslatot kritizáló észrevételei, ezeket azonban, mivel nem egyeznek a kormány elõterjesztésével, az elõterjesztõk teljes mértékben figyelmen kívül hagyták.
A benyújtott törvényjavaslatok külön-külön is körültekintõ és alapos vizsgálatot igényelnének, meg kellene vizsgálni, hogy az Európai Unió direktívái, a kötelezõ elõírások és az ajánlások milyen viszonyban vannak a benyújtott törvényjavaslattal. Nem jelentéktelen kilenc törvény módosítására készül most a kormány, hiszen többek között a személyek és szolgáltatások szabad áramlásának örve alatt az orvosi és gyógyszerészeti hivatás gyakorlásának alapvetõ feltételeit kívánja megváltoztatni. A rendelkezésemre álló öt percben természetesen nincs mód arra, hogy minden szakmai kritikát megfogalmazzak, csak szeretném elmondani, hogy ezek a törvényjavaslatok sértik a magyar orvosok és gyógyszerészek, és sértik a magyar betegek érdekeit, az aktuálpolitikai céllal benyújtott indítványok pedig költségvetési kihatások vizsgálata nélkül, kizárólag kormánypíár-szempontok alapján kerültek ebbe a törvényjavaslatba.
Az ellenzéki szónokok vezérszónoklatai a mai napon meg fogják indokolni a tartalmi kifogásainkat, és sajnos attól tartok, hogy mint mindig máskor, a további kifogások és kritikák az éjszakai viták homályába vesznek, esélyt sem adva arra az állampolgároknak, hogy ezeket a kifogásokat megismerhessék.
Tisztelt Képviselõtársaim! (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) Köszönöm a figyelmüket, és ajánlom a kormánynak, hogy még egyszer gondolja meg ennek az elõterjesztésnek a létjogosultságát.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
ELNÖK: Megkérdezem, hogy az emberi jogi vagy az integrációs bizottság kívánja-e szóban is ismertetni állásfoglalását. (Senki sem jelentkezik.) Nem.
Tisztelt Országgyûlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 15 perces idõkeretben. Elõször megadom a szót Bartha Lászlónak, a Fidesz képviselõcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselõ úrnak. Tessék!
DR. BARTHA LÁSZLÓ, a Fidesz képviselõcsoportja részérõl: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány mondatban összefoglaljam a Fidesz-frakció véleményét a benyújtott törvénytervezetrõl.
Bevezetésként néhány elõzményi adatot, illetve tényt szeretnék említeni, ami indokolja azt, hogy miért tudunk itt ma a tisztelt Házban errõl a törvénycsomagról beszélni. 1991-ben az akkori magyar kormány az Európai Közösséggel egy megállapodást kötött. Ez a megállapodás az Európai Megállapodás címet viseli, sokan társulási szerzõdésként elhíresülve ismerik ennek a tartalmát. Ebben akkor egy olyan döntés született, amely általában egymás országaiban a vállalkozások szabad áramlását teszi lehetõvé. Akkor úgy döntöttek, hogy a hatálybalépést követõen ötéves türelmi idõt adnak majd Magyarországnak azért, hogy megerõsödhessen az ország vállalkozói közössége. 1994. február 1-jén lépett hatályba a törvény, az öt év türelmi idõ pedig '99-ben járt le. De a '99-es évhez egy másik dátum is kötõdik, méghozzá az, amikor Pulay Gyula közigazgatási államtitkár úr - akkor még a Szociális és Családügyi Minisztériumban volt államtitkár - tárgyalásokat folytatott, és akkor a kormány nevében vállalta azt, hogy 2002. január 1-jére a jogharmonizációs kérdések mind a szociális területen megalkotásra kerülnek, és ebben az egészségügyi kérdések is benne foglaltattak már.
Térjek rá picit az Európai Unió szerkezetére! Maga az Európai Unió jó néhány országból áll, de van néhány ország, amely nem tagja az Uniónak, de egyébként különbözõ szerzõdésekkel társult ehhez az Unióhoz, ezt európai gazdasági térségnek nevezzük. A magyar társadalom túlnyomó többsége már évek óta várja és igényli azt, hogy Magyarország jogi szempontból is ismételten Európához tudjon tartozni. A közvélemény-kutatások egyértelmûen mutatják azt az igényt, ami a magyar társadalomban megfogalmazódott. Azt gondolom, hogy ennek a feltételnek meg kell felelni a magyar parlamentnek és a magyar kormánynak is, és amikor errõl a törvénycsomagról itt tudunk tárgyalni, ennek az igénynek teszünk eleget.
Az európai uniós csatlakozásnak vannak kötelezettségei, vannak feltételei, esetenként vannak hátrányai is, de ha összességében vizsgáljuk ezt a csatlakozási folyamatot és az abban rejlõ lehetõségeket, egyértelmûen kijelenthetõ, hogy az elõnyök vannak többségben. A felmérések, a közvélemény-kutatások azt bizonyítják - mint ahogy említettem már -, hogy a társadalom várja a csatlakozást, és a magyar kormány megígérte ezt a választóinak, megígérte a magyar állampolgároknak, hogy mindent elkövet, hogy minél gyorsabban teljesülhessen.
Az a törvénycsomag, amit megkaptunk, két fõ elemre bontható a megítélésünk szerint. Az egyik, amely kifejezetten az európai uniós jogharmonizációval foglalkozik, és van egy olyan része, amely bár szorosan véve nem európai jogharmonizációs követelmény, de minden, európai értékrendet magán viselõ országban gyakorlatilag föllelhetõ ennek a mintája.
Elõször engedjék meg nekem, hogy az európai jogharmonizációs csomagról ejtsek néhány szót! A kormány fölvállalta azt, mint már említettem, hogy 2001. december 31-éig vagy 2002. január 1-jéig a maga részérõl kész a csatlakozási folyamatra, a maga részérõl a jogharmonizációt befejezettnek kívánja tekinteni. A polgári kormány már bebizonyította többször a szavazóinak és a magyar lakosoknak, hogy amit megígér, azt megpróbálja megtartani. Így van ez ebben az esetben is, tehát amikor ellenzéki vádak érik, nem értik a sürgõsséget, nem értik, hogy szerintük miért ilyen elkapkodott módon van benyújtva a törvény, akkor ez egy '91-rõl elindult folyamat, amiben teljesen ütemszerûen haladunk, és a vállalt ígéreteinket próbáljuk megtartani, és megígérhetem, hogy meg is fogjuk tartani.
Van egy másik fontos része is ennek a csomagnak, ami két olyan alapelemet tartalmaz, amirõl miniszter úr, illetve államtitkár asszony már szólt az elõzõekben. Az egyik a fogászati, illetve fogmegtartó kezelések újbóli térítésmentessé tétele a beteg számára - hiszen ezt más forrásból majd a társadalombiztosítás fedezi, amirõl késõbb szeretnék szólni -, a másik pedig a gyednek egyfajta szintre emelése, amely szintén társadalmi igényt fogalmaz meg. Mind a kettõ olyan igény, ami ebben a törvényben kezelhetõ.
Visszatérek az EU-s várakozásokra. Az EU-s várakozások esetében vannak témakörök és vannak feltételek, amiket teljesíteni kell. Ez a törvénycsomag két alapvetõ feltételt próbál meg teljesíteni, az egyik a személyek szabad mozgásához, a másik a szolgáltatások szabad áramlásához kapcsolódó európai követelmény. Ebben a Házban nem is olyan túl rég más témakörben, az egyéb vállalkozásokkal kapcsolatban már volt vita, amikor is érthetetlen módon vita kerekedett ezekrõl a feltételekrõl, és sajnos most is ez várható.
A feltételek két formáját is ismeri az EU. Ezeket azért szeretném kihangsúlyozni, hogy amikor vita zajlik e Házban, akkor minden hallgató tudja azt, hogy mikrõl vitatkozunk. Direktívák és rendeletek vannak az Európai Unióban. A direktívákat be kell építeni egy ország jogrendjébe, annak gyakorlatilag a tükörképét kell adni. A rendeleteket pedig ha beépíti, ha nem az adott ország a saját jogrendjébe, akkor is végre kell hajtania. Az egészségügyön belül is vannak konkrét direktívák, amelyek a képzési rendszerre, az egészségügyi munkaerõ szabad áramlására, az egészségügyi szolgáltatások és az egészségügyi vállalkozások szabad áramlására vonatkoznak.
A törvény hét olyan európai direktívát idéz, amelyekhez kapcsolódnunk kell, ha az Európai Unióhoz kívánunk csatlakozni, illetve nem próbáljuk meg nehezíteni a csatlakozás folyamatát, és ezek közül öt a különbözõ egészségügyi szakmákról szól. Ilyen az általános ápolónõvérek, a fogszakorvosi, a szülésznõi, a gyógyszerészekkel és az orvosokkal foglalkozó, amelyek a diploma és a végzettség elismerésével, a szolgáltatásnyújtással és a letelepedés lehetõségével foglalkoznak. Ezek hatálybalépése csak akkor várható, ha Magyarország az Európai Unió tagjává válik. Minden olyan félelemkeltés, amely a magyar orvosokat, gyógyszerészeket, ápolókat és minden, az egészségügyben dolgozó szakembert megpróbál megrémíteni azzal, hogy kinyitjuk a kaput mások elõtt, és nekik ez a lehetõség nincs megadva, az ebben a formában nem valós, hiszen a törvények többsége az európai uniós csatlakozással lép érvénybe, és a csatlakozás után a lehetõségek a magyar egészségügyi dolgozók elõtt is nyitva fognak állni.
A jogharmonizációs csomag másik kiemelkedõ eleme a természetbeni egészségügyi ellátások kérdésköre. Itt azt érdemes és kell hangsúlyozni, hogy - említettem az elején, hogy az EU-n kívül van még egy másik forma, az európai gazdasági térség is - az európai gazdasági térségben jelen pillanatban csak részleges egészségügyi ellátásokat finanszíroz a társadalombiztosítás. Ha ezt a törvényt elfogadjuk, akkor gyakorlatilag a teljes egészségügyi ellátás finanszírozását magára vállalja a magyar társadalombiztosító, ami a külföldön megbetegedettek számára csak elõnyt jelent, mert teljes ellátást tudnak kapni, ami viszont teher a magyar költségvetés, illetve a társadalombiztosítás számára.
Egy gondolat erejéig szólnék arról, valóban úgy van, hogy a Magyar Orvosi Kamarának és a Magyar Gyógyszerész Kamarának van némi ellenvéleménye ezzel a törvénnyel kapcsolatban. Az egyeztetések megtörténtek, de azt nem lehetett várni, hogy ezek a szervezetek teljes örömmel fogadják majd ezt a törvénycsomagot. Ez így van rendjén, hiszen nekik az a dolguk, hogy a saját érdekeiket Magyarországon belül próbálják meg védeni. Ugyanakkor az európai jogharmonizáció nekünk ezt a kötelezettséget elõírja, és tekintettel arra - mint már említettem -, hogy a törvény a csatlakozással együtt lép érvénybe, a kötelezettségek és a lehetõségek mind a Magyar Orvosi Kamara, mind más orvosi kamarák részére eggyé válnak, és mind a magyar, mind a külföldi egészségügyi dolgozók részére is ugyanazok lesznek.
Most két olyan témára térek vissza, ami nem szorosan jogharmonizációs kérdés. Tudom jól - hiszen gyakorlatilag minden egyes plenáris héten többször hallhatjuk -, hogy az ellenzék soraiban a Bokros-csomagnak tulajdonítanak minden földi jót. (Bauer Tamás: Mert így is van.) Önök nagyon sokszor elmondták, hogy a gazdasági fellendülés, az, amit Magyarországon prosperitásnak hívunk, mi mindennek köszönhetõ. Engedjék meg, hogy mi ezt másképp, a polgári kormány gazdaságpolitikájának értékeljük. (Bauer Tamás: 1997-ben még nem volt polgári kormány!)
ELNÖK: Képviselõ úr, tessék csendben maradni!
DR. BARTHA LÁSZLÓ, a Fidesz képviselõcsoportja részérõl: Egy dologban azonban maximálisan egyetértek ellenzéki képviselõtársaimmal, abban, hogy van néhány olyan egyértelmûen kimutatható következmény, ami biztosan a Bokros-csomag rovására írható. Ilyen például az odvas fogak vagy a foghúzások számának az emelkedése, a fogorvoshoz forduló betegek számának néhány év alatt a felére való csökkenése, vagy a szájüregi, a nyelõcsõ-, a gyomor- és általában az emésztõrendszeri betegségek számának az emelkedése. Ha valami köszönhetõ a Bokros-csomagnak, ez biztosan. Ez a törvény ezt a hibát korrigálja - ezt már 1997-ben meg kellett volna tenni -, ezért csak pozitív tartalommal lehet róla szólni.
Felmerült a költségek kérdése, hogy mennyibe is kerül ez majd az állami költségvetésnek. Itt konkrétan meg van jelölve a 6 milliárd forint körüli összeg, ami két tételbõl tevõdik össze, az egyik a várhatóan duplázódó betegek számából, akik kezelésre fognak jelentkezni, illetve a lakossági visszapótolt költségvetésekbõl, amit a tb fog állni és nem a lakosság. Ha egy számítást végeznénk - s biztos vagyok benne, hogy az illetékesek ezt megtették -, nem lepõdnék meg, ha az jönne ki, hogy ez a 6 milliárd forint még így is kevesebb, mint amit a nem elvégzett fogászati kezelésekbõl adódó betegségek diagnosztizálására, kezelésére és esetleges utókezelésére kellett fordítani. Meggyõzõdésem, hogy sokkal jobban járunk, ha megelõzzük ezeket a betegségeket, egyúttal jót teszünk vele a magyar lakosoknak. Abban is biztos vagyok, hogy ez hajdanában valakiknek hasznos volt, de azok nem a magyar betegek voltak.
Végül a gyermekgondozási díj és a minimálbér kérdésérõl ejtenék néhány szót. Surján képviselõtársam már említette, hogy hajdanán a minimálbér kétszeresében maximáltuk a gyed nagyságrendjét. Mi ezt most 83 ezer forintban állapítottuk meg. Ez közel 60 százalékos emelkedést jelent bizonyos foglalkozási körökben, illetve egyfajta szolidaritást is be tudtunk vinni a rendszerbe azzal, hogy nem mindenkinek egyenlõ mértékben emeljük fel ezt a juttatást. Azzal, hogy évenkénti felülvizsgálatot tarthatunk, azzal, hogy a 2001. január 1-je elõtt benyújtottak esetében - akik elvileg nem kaphatnák az emelt bért - a törvény megpróbálja elkerülni a diszkriminációt, tehát azoknak is, akik 2001. január 1-je elõtt nyújtották be igényüket a gyermekgondozási díjra, meg lesz adva a lehetõség arra, hogy az emelt összeget kapják, ami lehet, hogy jelen pillanatban csak egy szûk kört érint, de a gyermekvállalási kedv növekedésével reményeink szerint egyre nagyobb lesz az a réteg, amelynek ezt a pénzt örömmel és boldogan tudja odaadni a polgári kormány.
Összességében, tekintettel arra, hogy régi igényeket, társadalmi elvárásokat, európai jogharmonizációs igényeket elégít ki a törvény, és azt jól szerkesztettnek és tartalmasnak ítéli a Fidesz frakciója, ezért azt alkalmasnak találja.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Kökény Mihálynak, az MSZP vezérszónokának.
DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az MSZP képviselõcsoportja részérõl: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Miniszter Úr! Államtitkár Asszony! Az egészségügyet, a gyógyszerellátást és a szociális ellátást érintõ törvények részben európai jogharmonizációs célú, részben annak álcázott módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor újra szembesülni kényszerülünk azzal, hogy a kormány nem kíván lemondani az Alkotmánybíróság által több ízben kifogásolt gyakorlatáról, és tartalmilag össze nem tartozó jogterületeket ötvöz; most éppen kilenc jogszabály változtatását férceli össze egy csomagba.
Rendkívül sajnálatos, hogy ez az elõterjesztõi magatartás, túl azon, hogy bennünket, képviselõket is megoldhatatlan feladatok elé állít, veszélyeztetheti a jogbiztonságot és a jogalkalmazás egységét, hiszen követhetetlenné teszi az ágazati alaptörvények tartalmát.
Az egészségügyi törvény az elmúlt három esztendõben legalább fél tucat módosítást élt meg, és ez nehézkessé teszi az érintettek tájékozódását. Zavarja a tervezet megítélését az is, hogy a kormány - szokás szerint - társadalmi és gazdasági hatásvizsgálatok nélkül nyújtotta be javaslatát. A törvény házában ezt a fogyatékosságot már nem tudjuk kompenzálni, nem tudjuk megbecsülni, hogy mibe kerül valójában a fogmegtartó kezelés térítésmentessége vagy a visszamenõlegesen korrigálandó gyermekgondozási díj mértéke.
Arra sem méltatott bennünket a kormány, hogy részleteiben bemutassa az Európai Unió átvételre javasolt szabályait, alkalmazásuk korlátaival együtt. Csak egyetlen példát, miniszter úr: a gyógyszerek ármegállapításával kapcsolatos rendelkezéseket Brüsszel többször megpróbálta egységesíteni, ez azonban a tagállamok ellenállásába ütközött, sõt maga az Európai Bíróság döntött úgy, hogy a nemzeti árképzés és finanszírozás legális gyakorlat, azaz nincs kényszerpályán a mi normatív alapú gyógyszer-támogatási rendszerünk átalakítása, legalábbis az Európai Unió miatt nincs. Ilyen információkkal azonban az elõterjesztõ nem szolgált a képviselõknek.
Tehát nagy baj, hogy a kormány most olyan törvényjavaslat elfogadását erõlteti, amelynek tényleges hatásait nem tudjuk még csak prognosztizálni sem. Szeretném arra is felhívni valamennyiük figyelmét - és errõl már esett itt szó -, hogy a tárcák nem törekedtek arra - és ez különösen igaz az egészségügyi tárcára -, hogy az egyes szakterületek jövõjét alapvetõen befolyásoló kérdésekben, így az orvosi és gyógyszerészi hivatás gyakorlásának alapfeltételeirõl az érdekképviseletekkel, a szakmai kamarákkal kompromisszumra jussanak. Ezt mind a Magyar Orvosi Kamara, mind a Magyar Gyógyszerész Kamara sérelmezte. Ez persze nem meglepõ, tisztelt Országgyûlés, hiszen az egészségügyi miniszter úrnak közismerten nem erõssége az egyeztetés, a konszenzusteremtés, fõleg a gyógyszerész-társadalommal.
Most legyen szabad a tisztelt Országgyûlést csupán arra emlékeztetnem, hogy a gyógyszertárak árrésének puccsszerû csökkentése milyen bizonytalanságot eredményez a gyógyszerellátásban, és mennyire kiszolgáltatottá teheti a patikusokat a külföldi befektetõk körében, holott az Európai Unió tagállamaiban a gyógyszertárak honi tulajdonban maradása nem véletlenül jellemzõ, tisztelt képviselõtársaim.
Tehát, tisztelt miniszter úr, hadd adjak önnek egy tanácsot: erõvel lehetetlen pótolni a jó szándékot, egy szakmai réteg bizalmát könnyû elveszíteni, de nehéz visszaszerezni.
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyûlés! A Magyar Szocialista Párt sohasem hagyott kétséget afelõl, hogy ellenzéki pártként támogatja azokat a javaslatokat, amelyek az Európai Unióba történõ belépésünket készítik elõ, illetõleg amelyek hazai jogrendszerünket az Unió elõírásaihoz igazítják. Azt azonban nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a nemzeti érdekek védelmére és képviseletére máskor olyan büszke kormány jelen esetben miért akar inkább eminens diák lenni. Hiszen az egészségügy területén egyes esetekben védtelenné tesz rétegeket, és még azokról az eszközökrõl is le kíván mondani, amelyek valójában megõrizhetõ sajátosságaink.
Szeretném ráirányítani a figyelmet arra, hogy az egészségügy kérdéseiben egyáltalán nem mutatkozik egyértelmûnek az európai uniós szabályozás, tág tere van a nemzeti keretek között eltérõ szabályozásoknak. Ebbõl az is következhet, hogy van egy bizonyos mozgásterünk önálló szabályozásra, olyan megoldások kialakítására, amelyek nem minõsíthetõk diszkriminatívnak. Jó példa erre az orvosoknak, a gyógyszerészeknek a magyar nyelv által nyújtott védelem. Ezért nehezen érthetõ az a koncepcionális közelítés, hogy a magyar nyelv ne játsszon szerepet az európai uniós tagországok állampolgárainak Magyarországon orvosként, gyógyszerészként történõ mûködésében. Még csak viszonosságról sem beszélhetünk, mert nem valószínû, hogy, mondjuk, Portugália lehetõvé kívánná azt tenni, hogy az ország nyelvét rosszul beszélõ, a diplomahonosítási vizsgát saját nyelvén abszolváló orvosok, gyógyszerészek dolgozzanak a portugál egészségügyben.
Az orvosok, gyógyszerészek védelmén túlmenõen lakossági érdek is amellett szól, hogy a magyar nyelv igazolt ismerete maradjon meg követelményként, hiszen ellenkezõ esetben ennek hiánya komoly kockázatot jelent az egészségügyi ellátásban, a gyógyító munkában.
Hogy mi a kötelezõ számunkra mint európai uniós tagoknak, azt könnyû megállapítani, errõl beszélt Bartha képviselõtársam. Hogy melyek a felénk irányuló uniós, úgynevezett puha elvárások közül a feltétlenül kielégítendõk, nos, erre a kérdésre már nehezebb válaszolni. Annyi bizonyosnak látszik, hogy nincs okunk a teljes önfeladásig elmenni, pusztán az elvárások kielégítése okán. Ebben a tekintetben mi úgy gondoljuk, hogy a törvény által felmutatotthoz képest a magyar orvosoknak és gyógyszerészeknek lehetséges egy pozitív jövõképet adni, és ehhez a szocialista frakció módosító indítványaival hozzá fog járulni.
Tisztelt Képviselõtársaim! A törvényjavaslat talán legfájdalmasabb vonása, hogy a jogharmonizációs csomagot az elõterjesztõ indokolatlanul terheli napi aktualitásokkal; olyan ügyekkel, amelyek köszönõ viszonyban sincsenek a javaslat általános indokolásában kifejtettekkel. Úgy gondoljuk, hogy ez a vegyítés teljesen fölösleges.
A kormányt senki sem akadályozta volna meg abban, hogy a jogharmonizáción túlmutató részeket önálló törvényjavaslatként benyújtsa. Így könnyen elõfordulhat, hogy az ezekkel az elemekkel szembeni kifogásainkat a koalíció majd úgy kívánja beállítani, hogy lám, az MSZP minden elõzetes ígérete ellenére akadályozza az Európai Unióba történõ belépésünket. Már most szeretném azt jelezni, tisztelt képviselõtársaim, hogy a szocialisták az ilyen természetû megközelítéseket elutasítják.
Tisztelt Országgyûlés! Szólnom kell az egészségbiztosítási törvény módosításának két tételérõl, amelyek integrációs kapcsolata számomra - minden bizonygatási kísérlet ellenére - meglehetõsen homályos, mert ismereteim szerint, ami a fogászati kezelést illeti, "ahány ház, annyi szokás" alapon ez az Európai Unióban nagyon különbözõképpen alakul. De ezt hagyjuk, és elsõként hadd mondjam azt, hogy a kormányfõ és az egészségügyi tárca vezetõje már kész tényként tájékoztatta a közvéleményt a fogmegtartó kezelések társadalombiztosítási támogatásának a kiszélesítésérõl, noha erre a törvényjavaslat elfogadása után nyílik majd meg a lehetõség.
Félreértés ne essék, a Szocialista Párt elfogadja, hogy kedvezõ gazdasági körülmények között a fogászat egészségbiztosítási támogatása bõvüljön. Azt azonban legyen szabad megkérdeznem, hogy a népegészségügyi stratégiával indokolt változás miért nem a prevenció, a szûrés feltételeit javítja? Miért nem a gyermek- és ifjúsági fogászatok, az ifjúsági fogászati rendelések megerõsítését segíti elõ?
Véleményünk szerint, ha tényleg áll rendelkezésre pluszforrás, akkor azt elsõsorban a gyermekkori megelõzésre kellene fordítani és nem illúzió keltésére. Hiszen ha lehet hinni a hivatalos megnyilatkozásoknak, mindössze a társadalombiztosítás által befogadott fogorvosi rendeléseken nem kell majd fizetni gyökérkezelésért, fogtömésért, de nem lesz több az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által támogatott praxisok száma, és a magánfogorvosoknál megforduló biztosítottnak sem jár majd a térítés.
Ha már itt a számokról beszélt Bartha képviselõtársam, én is hadd mondjak egy statisztikai adatot, azzal szemben, amit õ mondott.
Arányaiban - mert csak így érdemes nézni - az összes fogorvoshoz fordulás százalékában 1999-ben a fogtömések 19 százalékot tettek ki. Ez 1990-ben csak 13 százalék volt. A következtetés levonását a képviselõtársaimra bízom.
Számunkra az is elfogadhatatlan, hogy a javaslat általános felhatalmazást ad ezen a területen a kormánynak. Nekünk, képviselõknek úgy tûnik, hogy még ahhoz sincs jogunk, hogy megtudjuk, honnan teremti meg a kormány a fedezetet. Én õszintén remélem, hogy nyelvbotlás volt az államtitkár úr részérõl a bizottsági ülésen az a mondat, hogy a ki nem osztott egyszeri közalkalmazotti béremelés terhére spórolták meg a fogmegtartó kezelések ingyenessé tételét. Vagy tényleg, miniszter úr, az egészségügyi dolgozók áldozatvállalása teremt lehetõséget a fogászat többlettámogatására? Szomorú, hogy erre már nem tellett, vagy nem telik a költségvetési többletbevételekbõl.
Tisztelt Országgyûlés! A gyermekgondozási díj szabályainak módosításával kapcsolatban megint csak szükséges azt hangsúlyoznom, hogy alapjaiban nem azt kifogásoljuk, hogy a családok széles köre jobb ellátásban részesül. A kifogásunk tárgya az, hogy a kormány nem rejti véka alá, hogy az átlagosnál jobb anyagi körülmények között élõ családoknak akar kedvezni, az alacsony minimálbérrel beléptetett gyermekgondozási díjak korrekciójára készül, miközben, mondjuk, a gyes összegét már nem igazítja a tervezettnél nagyobb inflációhoz, csak egy egyszeri kiegészítést ígért meg.
Mi, képviselõk, itt sem tudhatjuk meg a törvényjavaslatból, hogy ez milyen többletkiadásokkal jár, és ezeknek hogyan teremti meg a kormány a fedezetét. Hogy milyen sajátosan családbarát a kormány, azt a táppénz szabályainak megváltoztatásánál mutatja meg igazán. E módosítás kapcsán is emlékeztetném a kormányt, hogy milyen következményekkel jár, ha egy törvényi szabályozáshoz nem kellõ körültekintéssel nyúl. Ugyanis itt arról van szó, hölgyeim és uraim, hogy a gyedrõl, gyesrõl visszatérõk számára szigorítják a szabályozást azoknál, akiknél szinte bizonyos, hogy a munkába lépést követõen megbetegszik a gyermeke, és táppénzre kell mennie.
A törvényjavaslat indoklásában leírt egyedi eset megítélésünk szerint nem szolgálhat elégséges alapul a szabályok megváltoztatására. Itt sincs hatástanulmány, nincs mélyreható elemzés. Nem lennék meglepve, ha a most elfogadni javasolt megoldást majd fél év múlva nekünk, képviselõknek kellene korrigálnunk.
Tisztelt Képviselõtársaim! Szomorúan kell megállapítanom azt, hogy amíg az egészségügyi miniszter úr lendületes szónoklatokban és példabeszédekkel bizonygatja az egészségügy paradigmaváltását, sajnos nem marad energiája a tárca jogalkotási színvonalának a javítására. A törvényjavaslat általános vitára véleményünk szerint alkalmatlan. Mindnyájan jobban járnánk, ha a kormány ezt átdolgozásra visszakérné.
Ismerve azonban a kamaszos dacra hasonlító kormányzati magatartást, ennek kicsi az esélye (Derültség a Fidesz soraiban.), ezért nem marad számunkra más, mint módosító javaslatok benyújtásával próbáljuk majd jobbá, elfogadhatóbbá tenni azt, amit a kormány most éretlen változatában benyújtott.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
ELNÖK: Megadom a szót Hegedûs Mihály képviselõ úrnak, a Független Kisgazdapárt vezérszónokának.
DR. HEGEDÛS MIHÁLY, az FKGP képviselõcsoportja részérõl: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Asszony! A mai napon elkezdõdik egy összetett törvényjavaslat parlamenti általános vitája. A javaslat negyvenkét szakaszban tárgyal több, szorosan össze nem függõ törvény módosításáról. E javaslatok között szerepelnek már mûködõ, európai uniós tagállamokkal kötött szerzõdések, amelyek kiterjesztése szükséges az európai gazdasági térség állampolgáraira is. Szerepel olyan módosítás is, amely elõsegíti az új népegészségügyi program egyes pontjainak megvalósítását, de a legtöbb módosítás célja az Európai Unióhoz való csatlakozás keretfeltételeinek a megteremtése.
E jogharmonizációs keretfeltételek a jelen törvényjavaslatban három fõ tárgyalási fejezetben jelennek meg. Ezek a személyek szabad áramlása, az áruk szabad mozgása, valamint a szolgáltatások nyújtásának szabadsága témakörét érintik. Egy pár perces vezérszónoklat idejébe csak a lényegesebb, érdekesebb és aggályokat keltõ módosítások értékelése fér bele.
A Független Kisgazdapárt támogatja e módosítások törvényerõre emelését. Mivel támogatjuk a magyar belépést az Európai Unióba, így elfogadunk olyan javaslatokat, rendelkezéseket is, amelyek eddig a mi gyakorlatunktól távolabb álltak.
A javaslat elsõ hat törvényszakasza az Európai Unió állampolgárságával rendelkezõ, egészségügyi képesítésû személyek esetén biztosítja a szolgáltatások és a személyek szabad áramlásának feltételeit országunkba. Az egészségügyi képesítésû személyek, elsõsorban orvosok áramlása a rendszerváltás elõtt egyirányú volt. Évente körülbelül ötszáz orvos hagyta el Magyarországot, és próbált szerencsét gazdagabb és fejlett demokráciával rendelkezõ országokban.
A rendszerváltás után az orvosok áramlása megindult országunk felé is. Elsõsorban a Trianon elõtti Magyarország területérõl jöttek országunkba orvosok, illetve egészségügyi dolgozók. Az orvosok száma megközelítette a négyezret. Sokan nem vették jó néven ezt az áramlást, féltették a magyar orvosok munkahelyeit, hiszen ez a bevándorlás egy vidéki orvosegyetem akár tízéves képzési létszámát tette ki.
Az azóta eltelt idõ ezen félelem alaptalanságát bizonyította. Az egészségügyben uralkodó finanszírozási elégtelenség, az orvosok és egészségügyi dolgozók megalázóan alacsony fizetése sok orvost pályaelhagyásra késztetett. A pályaelhagyók túlnyomó része a magas színvonalon kiképzett, nyelveket jól beszélõ fiatalok közül került ki. Ma sok olyan kórházi osztály küzd mûködési gondokkal, ahol a gondokat nemcsak a pénztelenség, hanem az ezzel szorosan összefüggõ orvos- és nõvérhiány jelenti.
Bebizonyosodott, hogy a fokozottan hátrányos helyzetben lévõ régiók kórházai ma már mûködésképtelenek lennének a honosított diplomájú orvosok nélkül. A mûködési nyilvántartásba való vételt megelõzõ szakmai vizsga során a szakmai tudás lesz az elsõrendû fontosságú, természetesen egyidejûleg mérve a nyelvismeretet is. Így lehetõség nyílik arra, hogy különbözõ mélységû nyelvismeretet igénylõ munkakörbe ne egyforma nyelvtudású emberek kerülhessenek. Remélem, hogy ez a bizonyos esetekben elégtelen nyelvtudás olyan szakmák képviselõit érinti, ahol nem elsõdlegesen a betegekkel való kontaktus teremtése a lényeges.
A következõ egy-két évtizedben számolhatunk az eddigi áramlás állandóvá válásával. Tehát a legjobban képzett fiatal orvosaink, a magas színvonalú orvosképzésünknek köszönhetõen lehetõséget kapnak a világ fejlettebb országaiban való elhelyezkedésre, és helyükre a harmadik világ országaiból jönnek orvosok, nõvérek Magyarországra. Akár tetszik, akár nem, ez már napjainkban is realitás, és az elkövetkezõ években ez a nemkívánatos folyamat erõsödni fog. Amíg az egészségügyben dolgozók a fizetési rangsor utolsó helyein tanyáznak, ezen segíteni nem lehet, és úgy kell tekinteni a szomszédos országok, illetve a volt harmadik világ egészségügyi, orvosképzõ egyetemeire, hogy ma ott képezik a magyar lakosságot gyógyító orvosok jelentõs részét. Ez sajnos realitás.
A 7., 12. §-okban a javaslat foglalkozik a gyógyszerészi diplomák, vizsgabizonyítványok kölcsönös elismerésével, megkönnyíti a szabad letelepedést és a szolgáltatáshoz való jog tényleges gyakorlását a módosítás. Ilyen például, hogy a gyógyszertár vezetéséhez a jövõben nem lesz szükséges a gyógyszerész szakvizsga, mivel az európai gazdasági térség államaiban ez nem gyakorlat. Elegendõ öt év szakmai gyakorlatot igazolni. Nehéz emellett megjegyzés nélkül elmenni. Mint gyakorló orvosnak, megnyugtató a magasan képzett gyógyszerész kollégával konzultálni, tõle tanácsot kérni. Arra gondolva, hogy a jövõben ezt nemcsak szakmai, hanem nyelvi nehézség is akadályozhatja, aggályaink támadnak.
A személyi jog megszerzésének megkönnyítése elõrevetíti egy, az orvosokkal fordított irányú áramlás bekövetkezését a gyógyszerészeknél. Elképzelhetõ, hogy a nagy forgalmú, nagy jövedelmet biztosító gyógyszertárak külföldi kézbe kerülnek, és tovább növekszik az a szakadék, amely jelenleg is fennáll a nagy forgalmú városi és a fennmaradásukért küzdõ kis falusi gyógyszertárak között. Ez az egyenlõtlenség tehát tovább növeli a vidéki falvakban élõ lakosok hátrányait.
Az elõzõ vezérszónoklatban Kökény képviselõtársam aggályait fejezte ki, hogy a külföldi befektetõket esetleg zavarni fogja, hogy a gyógyszerárrés változása elõnytelenül érinti a gyógyszertárakat. Megmondom, engem pontosan ennek a fordítottja zavar: az zavar, ha a külföldi tõkeerõs gyógyszerészcégek és gyógyszerészek egyszerûen kimazsolázzák a jövedelmet biztosító gyógyszertárakat (Dr. Kökény Mihály közbeszól.), a magyar gyógyszerészek pedig - és ezáltal a magyar lakosság - hátrányt szenvednek. Tehát itt az aggodalom különbözõ oldalról nézve különbözõ okokat vet fel. Engem a magyar gyógyszerészek sorsa iránt érzett aggodalom tölt el, nem a külföldi befektetõk iránt érzett aggodalom.
Pozitívan ítélhetõ meg tehát a javaslat azon új rendelkezése, amely rendezi és összhangot teremt a gyógyszerekre és a törzskönyvezési eljárásra vonatkozó magyar és európai uniós jogszabályok között. A javaslat összhangba hozza a polgári jog öröklésre vonatkozó rendelkezéseit és a hozzátartozói személyi jog intézményének szabályát, valamint az Európai Unió tagállamainak gyakorlatát, így ezen a területen megvalósulhat a személyek és szolgáltatások szabad áramlásának törvényi feltétele.
A jövõre nézve nagy jelentõségû a kötelezõ egészségbiztosítási ellátásról szóló 1997. évi törvény módosítása, mivel az európai gazdasági térségben élõ rendeletek szerint kell ezt elfogadni. Állampolgárainknak az európai gazdasági térség államaiban, illetve ezen országok polgárainak hazánkban történõ egészségügyi és szociális ellátásainak feltételeit szabályozza ezen javaslat. Részben kitaposott úton járunk, mivel a már megkötött és kihirdetett magyar-német, illetve magyar-osztrák szociális biztonsági egyezmények is ezen a térítési rendszeren nyugvó szabályozást tartalmaznak, azaz német, illetve osztrák viszonylatban ezek a szabályok már élnek, és a sürgõsségi, illetve a kórházi ellátásban a magyar egészségügy számára rendkívül negatív tapasztalatokkal járnak. Az egészségügyi ellátás finanszírozásának lényege, hogy az államok saját polgáraira vonatkozó nagyságú finanszírozást kérhetnek a teherviselõ külföldi biztosítótól az ellátásért, tehát például a Magyarországon ellátott német betegért a német teherviselõ biztosítótól csak annyit kérhetünk, amennyit egy magyar beteg után fizet az országos egészségbiztosító az ellátónak, és ez, kérem, nem éri el a 2 márkát. Tehát amennyi pénzt kap ma egy magyar orvos egy német beteg komplett ellátásáért - legyen az akár sebellátás, laboratóriumi vizsgálatok, EKG, komplett vizsgálat -, az körülbelül 1,80-1,90 márka értéknek felel meg, így a magyar biztosító a teherviselõ német biztosítónak 1,80 márkát tud számlázni. Ez egy döbbenetes szám, ha meggondoljuk, hogy ugyanakkor egy magyar beteg után, akit a németek látnak el, ennek a 20-30-szorosát számlázzák a magyar államnak. Egy ilyen elõnytelen szerzõdés él már lassan két éve Magyarországon. Ez a megszégyenítõen alacsony ár az orvosok számára elfogadhatatlan.
Ez az óriási különbség természetesen kiegyenlítõdik, a magyarok és a németek azért nagyjából hasonló összegû pénzt számláznak egymásnak, ami egyszerûen abból következik, hogy Magyarországon évente sok millió német turista jelenik meg, így 20-30-40-szer annyi beteget kell ellátni ugyanannyiért, mint amennyit a németeknek fizetünk mi a pár száz magyar beteg kinti ellátásáért. Ennek a szerzõdésnek a nagy vesztese ismételten a magyar egészségügyi ellátórendszer. Természetesen a sok külföldi turista, esetleg munkavállaló nemzetgazdasági szinten nagy nyereséget jelent, de ebbõl a nyereségbõl az egészségügybe nem fordítódik vissza szinte semmi, és ez nem csatlakozási kérdés, nem a csatlakozás negatívuma, ez a magyar egészségügy további kizsákmányolását jelenti.
Magyarországon évek óta fontos esemény a gyógyszerek árának, illetve a biztosító által adott támogatás mértékének az elfogadása. A támogatás mértékének normatív megállapítására az európai gazdasági térség résztvevõjeként nem lesz lehetõségünk, mivel minden egyes támogatást, illetve támogatásból való kizárást egyedi döntés formájában kell meghozni. Ez elsõ hallásra ijesztõen hangzik, de elképzelhetõ, hogy mégis jól mûködik, mivel vannak olyan európai uniós országok, ahol a gyógyszerek árszínvonala alacsonyabb, mint Magyarországon.
A javaslat a 15. §-ban foglalkozik egy régen várt, a Bokros-csomag keretében megszüntetett lehetõséggel - ezt el kell mondani, bár már közhelynek tûnik -, amely lehetõvé teszi a támogatott fogmegtartó kezeléseket, így lehetõvé válik a meghirdetett népegészségügyi program egyik fontos elemének teljesülése, a fogászati ellátások széles körben történõ hozzáférhetõvé tétele.
A javaslat foglalkozik az egészségbiztosítási törvény módosításával, mivel azt nemcsak az európai gazdasági térség szabályaival kell harmonizálni, hanem a magyar törvényekkel is. Így egyenlõen, mindenki számára hozzáférhetõen biztosítani kell a gyed felsõ összegét; meg kell szüntetni a lehetõséget a táppénzzel való visszaélésre, mert a jelen rendelkezések erre lehetõséget nyújtanak; biztosítani kell a méltányosság gyakorlását a jogalap nélkül felvett gyedre, illetve a kamat- és mulasztási bírságra vonatkozóan is. Az európai gazdasági térség államainak gyakorlata mintájára szükséges lesz, hogy az ügyintézés olyan központi szervhez kerüljön, amely képes idegen nyelvû iratok kezelésére és a kérelmek elbírálásához szükséges nemzetközi ellenõrzés elvégzésére. A javaslat szerint a felállításra kerülõ államháztartási hivatal látja el a családi ellátások transzferével kapcsolatos megnövekedett feladatokat.
Tisztelt Országgyûlés! A jelen törvényjavaslatban olyan mennyiségû, jelentõségû, egymástól eltérõ területeket felölelõ törvénymódosítás került elénk, amelynek feldolgozása, elsajátítása részünkrõl rendkívüli erõfeszítéseket követelt. Ennek ellenére a Független Kisgazdapárt támogatja a javaslatok törvénybe emelését, így még abban az esetben is támogatjuk azon módosításokat is, amelyek életbe lépése akár átmeneti, akár 10-15 évig tartó nehézségeket idéz is elõ az egészségügyi ellátásban, mivel ezen javaslatok nélkül csatlakozásunk és felzárkózásunk az Európai Unióhoz hátrányt szenvedne. Magyarul: a magyar egészségügynek fizetnie kell a csatlakozásért, a biztosabb jövõ érdekében.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyûlés! Hozzászólásra következik Béki Gabriella, az SZDSZ-képviselõcsoport vezérszónoka. Megadom a szót.
BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselõcsoportja részérõl: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Miniszter Úr! Amikor megkaptam ezt a törvénycsomagot, õszintén szólva azt hittem, hogy végre kapunk valamit, ami támogatható, ugyanis a jogharmonizáció ez idõ tájt egy varázsszó számunkra, mindenki tudja, hogy az Európai Unióba való sietés a parlamenti patkó mindkét oldalán támogatott ügy, közös ügy számunkra. Annál nagyobb volt a csalódásom, mert sajnos ez a csomag, amit én csak saláta II-nek nevezek - bár igazából, ha egészen pontos akarnék lenni, akkor a sokadik saláta, de mondjuk, idén a saláta II. -, szóval ez a csomag messze nem a jogharmonizációról szól, és amennyiben arról szólna is, hát nem úgy, ahogy szükség volna rá, ahogy meg szeretnénk oldani a kérdést.
A bizottsági ülésen dr. Pulay Gyula közigazgatási államtitkár nagyon meg akart gyõzni bennünket ennek az ellenkezõjérõl, azt mondta - idézem -, hogy nagyon szigorú logikai rend szerint rendezték össze ezeket a szakaszokat, szám szerint ennek az emlegetett 9 törvénynek 42 szakaszba rendezett módosítását.
Itt elõttem már többen - a bizottsági kisebbségi elõadó is, ellenzéki képviselõtársam, Kökény Mihály is - elmondták, hogy ennek a törvénycsomagnak bizony, legfeljebb egy része, körülbelül a fele foglalkozik jogharmonizációs kérdésekkel A másik része..., hát, a másik része olyan, aminek semmi, de semmi köze nincs az Európai Unióhoz, nem lehet érteni, hogy miért kerültek ezek a kérdések egy csomagba, és miért kerültek ide sürgõsséggel. A sürgõsséget egyik esetben sem indokolja igazából semmi, hiszen a 42. §-ból éppen az derül ki, hogy a jogharmonizációra utaló szakaszok majd a csatlakozás idõpontjában lépnek hatályba. A csatlakozás idõpontja pedig még egy távoli dátum számunkra.
Én a magam részérõl most elõször, röviden azokkal a kérdésekkel szeretnék foglalkozni, amelyek valóban érintik a jogharmonizáció témáját, majd utána azokkal, amelyeknek semmi közük hozzájuk.
Az elsõ csomag, az elsõ kérdéskör, amit szóba kell hozni, az orvosi, gyógyszerészi hivatásgyakorlás alapfeltételeit érinti, arra az esetre elõrevetítve a gondolatmenetet, amikor részesei lehetünk az Európai Uniónak, következésképp a személyek, szolgáltatások szabad áramlása meg kell hogy valósuljon. Határozottan az az álláspontunk, hogy az a szabályozás, amit az Egészségügyi Minisztérium letett az asztalra, sérti a magyar orvosok, gyógyszerészek, és ami ennél is fontosabb, a betegek érdekeit is.
Miniszter úr említette, hogy itt igen, nyilvánvaló érdekütközésre kell hogy sor kerüljön, de említette azt is, hogy a tagállamoknak, az Európai Unió jelenlegi tagállamainak az egészségügyre, a szociális ellátásra vonatkozó szabályozása eltérõ. Következésképp nincs egy olyan univerzális csomag, amibe mindenképpen bele kellene gyömöszölnünk magunkat úgy, hogy a magyar orvosok, magyar gyógyszerészek érdekeit alárendeljük ennek a folyamatnak.
Ami az 1. §-t illeti: itt a szakképesítés honosításával kapcsolatban felmerül az a kérdés, hogy ez mennyire marad szakmai, illetve mennyire lesz átpolitizált jellegû. Ez a szöveg az Országos Tisztiorvosi Hivatal számára jogkört von el, ha úgy teszik, szakmai szempontot felülír politikai szempontból, amikor lehetõvé teszi, hogy mûködési engedélyhez jusson olyan személy, aki a mûködési nyilvántartásban nem szerepel. Ha az egészségügyi tevékenységet ez az Országos Tisztiorvosi Hivatal engedélyezte számára, akkor a honosítás nem is szükséges.
A 2. §-ban is megjelenik egyfajta belsõ logikai ellentmondás. Itt arról van szó, hogy nem vehetõ fel a mûködési nyilvántartásba, aki "megfelelõ gyakorlati idõ elvégzését nem igazolta". Zárójelben jegyzem meg, hogy ahhoz viszont, hogy gyakorlati idõt szerezzen, szerepelnie kell a nyilvántartásban. Ez egy tipikus 22-es csapdája jellegû helyzet.
A egészségügyi törvény jelenlegi 112. §-ának 7. szakasza szól arról, hogy milyen kötelezettség van a magyar nyelv ismeretére. Itt szerepel a többek által már emlegetett "általában szükség van magyar nyelvi ismeretre" szófordulat, amirõl azt gondolom, hogy - Uniótól teljesen függetlenül - olyan életszerû helyzet, olyan találkozás, olyan kapcsolat elõáll most is, hogy a beteg és az orvosa más nyelvet beszél. Elõfordulhat ez velünk most is, ha külföldön vagyunk, elõfordulhat külföldivel Magyarországon. De egészen más, amikor ezek egyedi, egyszeri esetek, ritkaságszámba menõ találkozások, és egészen más, ha ezeknek a találkozásoknak a gyakorisága megszaporodik a személyek szabad áramlása okán. Szóval, amikor az egészségügyi miniszter úr úgy fogalmaz, hogy itt indokolt egy egyszerûsített eljárásban figyelembe venni a külföldi orvos magyar nyelvtudását, akkor azt gondolom, hogy okkal berzenkedünk, okkal érzünk veszélyt, azt gondoljuk, hogy tág tere nyílhat félreértéseknek, azt is merném mondani, hogy sarlatánságnak. Ha magyarul nem kell tudnia annak, aki Magyarországon gyógyít, sõt nem kell ismernie a magyar, a hazai gyógyszerpalettát, azt gondolom, hogy abból nagyon-nagyon sok bonyodalom származhat.
Én õszintén sajnálatosnak tartottam, hogy a Magyar Orvosi Kamara véleményét a bizottsági ülésen nem ismerhettük meg; kezünkbe jutott, kiosztásra került viszont a Magyar Gyógyszerész Kamara véleménye, és ez nagyon markáns, nagyon határozott vélemény. Engedjék meg, hogy idézzek belõle: "A hazai szabályozásnak az EU-követelményekhez való igazítása nem jelenthet ellentételezés nélküli önfeladást - írja a Gyógyszerész Kamara -, illetõleg olyan kedvezmények biztosítását az EU-tagországok állampolgárainak, amelyekkel kapcsolatban viszonosságra nem számíthatunk." Számomra nagyon figyelemre méltó példára hivatkoznak, ez pedig Ausztria példája. Azt írták: Ausztria az uniós tagságba történõ belépésekor meg tudta õrizni az osztrák gyógyszerészek valamennyi vívmányát. Ez jó példa arra, hogy nem kell úgy, azzal a vagylagossággal állni a feladathoz, hogy itt érdekek sérülnek, valamelyik érdeket szükségképpen meg kell sérteni, és akkor az miért ne legyen a magyar gyógyszerészek érdeke.
Nagyon röviden szeretnék szólni két másik törvényrõl, ami ugyancsak jogharmonizációs hivatkozású. Említem a családi támogatásokról szóló törvénynek a változtatását néhány szakaszban. Itt arról van szó, hogy a családi támogatásról szóló törvény hatályát kiterjeszti a jogalkotó az európai gazdasági térség állampolgáraira, illetve családi támogatás vonatkozásában kiterjeszti a harmadik államból származó házastársra is.
A másik törvény, amit ugyancsak módosít ez a csomag, a fogyatékos személyek jogairól szól. Itt is egy kiterjesztésrõl olvashatunk, viszont itt a kiterjesztés csak az európai gazdasági térség állampolgáraira vonatkozik, és nem vonatkozik ugyanezen állampolgárok harmadik államból származó házastársára. Már önmagában véve ezt a disszonanciát sem értem, hiszen a fogyatékostörvény módosításakor az érintett szakasz kapcsán - az az ominózus fogyatékossági támogatás, aminek a módosításáról egyébként éppen tegnap, a késõ esti órákban tárgyalt a parlament - miért ne lehetne a harmadik állambeli házastárs számára is kiterjeszteni az ellátás majdani, jövõbeni, szóval sokára hatályba lépõ ígéretét. Õszintén szólva az is nagyon bosszant, hogy a parlament ugyanannak a törvénynek, ugyanazon törvény ugyanazon szakaszának a módosítását párhuzamosan, két különbözõ módosítási javaslatban, indítványban tárgyalja.
Ez nonszensz, ez tényleg a totális szétesettség, a totális zûrzavar, a totális követhetetlenség, a káosz állapotát idézi elõ. Számunkra, képviselõk számára is nehéz, de azt gondolom, az állampolgárok számára meg szinte teljességgel követhetetlen.
Most szeretnék szólni azokról a törvényi szakaszokról is, amelyeknek tényleg semmi közük a jogharmonizációhoz. Így említeném azt a bizonyos fogmegtartó kezeléssel kapcsolatos változást, ami az egészségbiztosítási törvény része. Elõttem már feltették a kérdést, hogy miért is most kerül sor erre a változtatásra. Ha ez a kormány ezt a lépést olyan intenzíven kifogás tárgyává tette, ahogy az verbálisan megjelent, akkor miért a kormányzás harmadik, negyedik évében talál rá alkalmat, hogy ezt megváltoztassa?
Engem kifejezetten zavar, hogy amikor errõl beszélnek képviselõtársaim, akkor senki nem utal arra, hogy részleges térítési lehetõségre, részleges támogatásra a jelenleg hatályos törvényben is volt, van lehetõség. Tehát amikor ostorozzák kormánypárti képviselõtársaim - merthogy ez a kedvenc témájuk - a Bokros-csomagot, amely a fogászati ellátásnál a fogmegtartó kezeléseket fizetõvé tette, elfeledkeznek arról, hogy ez a szabályozás nem olyan merev és nem olyan univerzális volt, hogy egyformán sújtotta volna az embereket, hanem külön jogszabályban foglaltak szerint részleges térítésre eddig is volt lehetõség. Mint ahogy ez a most bevezetett szakasz sem fog mindenki számára üdvözítõ megoldást jelenteni, mert aki arra kényszerül, hogy magánpraxisban kezeltesse a fogát, az pillanatnyilag nem lehet tudni, hogy mennyit, de vélhetõen nem keveset fog fizetni ezért.
Végül szeretnék röviden szólni arról a jogszabály-módosításról, ami a gyedre való jogosultság szabályait érinti, szabja újra. Az államtitkár asszony bevezetõ szavait idézem, azt mondta, hogy mintegy 50 ezer anya veszi igénybe a gyedet - idézem -: számukra nagyon fontos, hogy biztonságban lehessenek otthon, ezért az a törvénymódosítás, ami a kezünkben van, a maximális érték növelését teszi lehetõvé.
Tisztelt Államtitkár Asszony! Azt gondolom, hogy a biztonság nemcsak a gyeden levõknek, a maximális gyedet igénybe vevõknek fontos, hanem azoknak is, akik gyesen vannak, akik 18 310 forintért vannak gyesen, és rajtuk ez a jótékonyság, hogy ha lúd, legyen kövér, azon a másfél éves idõtartamon belül is megbabráljuk a jogszabályt, és még azt a plusz néhány forintot is odaadjuk a gyed intézményével legjobban járóknak, rajtuk ez igazán nem segít.
Azt gondolom, mindent egybevéve, hogy a csomag, ez a törvényjavaslat nem támogatható, és ami még ennél is szomorúbb, azt gondolom, hogy módosító indítványokkal sem lehet rajta annyit segíteni, hogy érdemes legyen támogatni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
ELNÖK: Hozzászólásra következik Csáky András úr, az MDF képviselõcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselõ úr.
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselõcsoportja részérõl: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Mielõtt a vezérszónoklatomba belekezdenék, azért az eddig elhangzottakra nagyon röviden hadd reflektáljak. Nekem az az érzésem, hogy valamilyen módon tévedésben vagyunk.
Itt többször elhangzott - és ez valóban így van -, hogy az egészségügyi ellátásokat illetõen a tagállamok viszonylag tág mozgástérrel rendelkeznek, tehát közvetlenül az egészségügyi ellátást szorosan érintõ rendeletek, illetve direktívák nincsenek, vagy ha vannak, azok azért hagynak mozgásteret. Azonban megítélésem szerint ez a törvényjavaslat elsõsorban, bár látszólag az egészségügyrõl és az ehhez kapcsolódó dolgokról szól, nem errõl szól, hanem egy nagyon érzékeny témáról, a személyek, a szolgáltatások és a tõke szabad áramlásáról, ami az egyik legérzékenyebb területe csatlakozási tárgyalásainknak, és akkor, amikor itt a kormányzat szemére vetik, hogy miért kell ilyen sürgõsséggel ezt a parlament elé behozni, ne felejtsük el, hogy abban az esetben, ha mi 2002-re készen akarunk állni a csatlakozásra, nekünk a tárgyalások folyamán az asztalra le kell tenni legalább azokat az okmányokat, hogy kérem, a magyar parlament ezeket a kérdéseket az év végéig rendezni fogja. Én legalábbis így értelmeztem az elõterjesztés indokolását, illetve az ezzel kapcsolatos háttéranyagot.
Akkor, amikor az ember kezébe vesz egy ilyen törvényjavaslatot, arra kíváncsi, hogy mi inspirálta a beterjesztõt az elkészítésére; még inkább igaz ez az érdeklõdés, ha egy törvényjavaslatban egyszerre kilenc másik, önmagában is jelentõs törvény módosítását kezdeményezi.
A következõ, amit érdemes megvizsgálnunk, hogy idõszerû-e a kezdeményezés, valamint az, hogy a kitûzött céloknak megfelel-e az elénk terjesztett javaslat. Mint a törvényjavaslat indokolásában kifejtésre került, európai reintegrációs törekvésünk érdekében megalkotott úgynevezett jogharmonizációs törvénycsomagról van szó, amely az Európai Közösségek Tanácsa által elfogadott rendeletek és irányelvek hazai jogrendszerbe történõ átültetését próbálja megvalósítani. Konkrétabban olyan egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosítására tesz javaslatot, amelyek biztosítják az egészségügyi dolgozók szabad mozgásának és a szolgáltatások szabad nyújtásának feltételrendszerét, valamint a gyógyszertári szolgáltatásokhoz kapcsolódóan az áruk szabad mozgását.
A javaslatok harmadik csoportja a migráns munkások, szabad foglalkozásúak és egyéni vállalkozók, valamint családtagjaik szociális biztonságával foglalkozó joganyag.
A törvényjavaslat elsõ 12 paragrafusa - amely az egészségügyi törvényt, a Magyar Orvosi és a Magyar Gyógyszerész Kamaráról szóló törvényeket, valamint a gyógyszertárak létesítésérõl és mûködésérõl szóló módosításokat valósítja meg - az Európai Közösségek Tanácsa 93/16. és 85/433. EGK irányelvével összeegyeztethetõ szabályozást tartalmaz, s alapvetõen a személyek és szolgáltatások szabad áramlása kritériumának kíván megfelelni. Az elõbbi kimondja, hogy "minden tagállam elismeri egy másik tagállam által a tagállamok állampolgárainak odaítélt diplomákat, bizonyítványokat, s a szabályszerû szakképesítések egyéb igazolásait azáltal, hogy az orvosi tevékenység megkezdése és folytatása tekintetében ugyanolyan erejûnek tekinti ezeket a képesítéseket, mint azokat, amelyeket a tagállam maga ítél oda." Ennek értelmében mûködési nyilvántartásunkban nem szereplõ, szakképesítéssel rendelkezõ személy részére is kiadhat mûködési engedélyt az Országos Tisztiorvosi Hivatal, amennyiben hitelt érdemlõen igazolja, hogy nem áll vagy korábban nem állt tevékenysége gyakorlását kizáró intézkedés hatálya alatt. Itt jegyzem meg Béki képviselõ asszonynak, hogy a jelenleg hatályban levõ törvény alapján is kiadható ilyen engedély, csak a jelenleg hatályban levõ törvényben ennek az igazolásnak a benyújtása nem kötelezõ. Változatlan marad, hogy az engedély meghatározott idõtartamra és helyszínre érvényes csupán, és a Magyar Orvosi Kamara egyetértése is szükséges. A törvény hatálybalépését követõen a tervezet szerint az egészségügyi dolgozók mûködési nyilvántartásába történõ felvételhez nem szükséges szakmai nyelvvizsga sikeres abszolválása, elegendõ, ha külön jogszabályban meghatározott ismeretekbõl akár anyanyelven eleget tesz a követelményeknek a kérelmezõ, és az egészségügyi tevékenység gyakorlásához általában szükséges magyar nyelvi ismeretét bizonyítja. Az idézett 93/16/EGK irányelv 20. cikkének (3) bekezdése kimondja: a tagállamok ellenõrzik, hogy ahol szükséges, az érintett személyek saját és betegeik érdekében megszerezték-e a szakmájuknak a befogadó állam területén való gyakorlásához szükséges nyelvtudást.
Ez számomra azt jelenti, hogy nincs akadálya annak, hogy a nyelvi szintfelmérés továbbra is a szakmai vizsgáztatás keretei között történjék. A jelen javaslatban szereplõ, külön jogszabályban meghatározott ismeretek megismerése nélkül lehetetlen objektív véleményt alkotni, csak bízhatunk abban, hogy a jogalkotó tudatában van annak, hogy a magyar nyelv sajátosságai miatt a szakma gyakorlása közel anyanyelvi szintû nyelvismeretet tesz szükségessé. Megfontolandónak tartanánk, hogy a kamarai tagság nélkül végezhetõ, gyógyszerészi diplomához kötött tevékenység végzésének engedélyezéséhez is szakmai nyelvvizsga letétele legyen szükséges továbbra is, azaz a jelenlegi rész ne módosuljon. Az Európai Unión kívüli ország állampolgárának jogi helyzetét a törvénymódosításnak ez a része nem érinti. A gyógyszerészi diplomák kölcsönös elismerése és az ehhez kapcsolódó jogok biztosítása szintén a már idézett irányelvben lefektetett szabad letelepedéshez és szolgáltatáshoz való jog gyakorlását teszi lehetõvé.
Jelen javaslat hatálybalépését követõen személyi jog elnyeréséhez, illetve ezzel összefüggésben gyógyszertár mûködtetéséhez szakirányú szakképesítés, azaz szakvizsga nem szükséges. Az elõírt szakmai gyakorlat elvégzését megfelelõ igazolás esetén a tagállamok egymásnak elismerik. Megfontolandó a Gyógyszerész Kamara ezzel a bekezdéssel kapcsolatos véleménye, mely szerint a szakmai gyakorlatnak frissnek kell lennie, vagyis a személyi jog elnyerését közvetlenül meg kell elõznie, vagy legalábbis bizonyos idõ elteltével érvényességét elveszítse. A hozzátartozói személyi jogra vonatkozó rendelkezések módosítására azért van szükség a törvényjavaslat részletes indoklása szerint, mert: "A polgári jog öröklésre vonatkozó rendelkezéseit és a hozzátartozói személyi jog intézményeinek szabályait összhangba kell hozni, különös figyelemmel az Európai Unió tagállamainak gyakorlatával." Nincs okunk kételkedni ennek szükségszerûségében.
Az emberi felhasználásra kerülõ gyógyszerekrõl szóló törvény módosításában a gyógyszer-törzskönyvezési eljárás idõtartama a jelenleg hatályos maximum két évrõl 180 napra csökken, mely egy alkalommal legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható. Jelen szakaszban a gyógyszer-törzskönyvezési eljárásokkal kapcsolatos nemzetközi adatvédelmi rendelkezésekkel is megteremti az összhangot az elõterjesztõ.
A törvénytervezet nagyobbik része az 1408/71. számú EGK-tanácsi rendelet kritériumainak kíván eleget tenni. Ez azért érdekes, mert idáig úgy tudtuk, hogy a rendeleteket szó szerint át kell venni, és itt a hazai szokások mérlegelése nem válik lehetõvé. Ez az idézett rendelet azonban viszonylag tág lehetõséget ad; azért mondom, hogy viszonylag a szabályozáson belül, hisz a tagállamok szociális rendszereinek sokszínûségét egy szintre hozni nagyon nehéz. Ezért hihetetlenül bonyolult maga az egész európai jogalkotás is, és valóban bonyolult az a megoldási variáció, amit a kormány a parlament elé benyújtott.
A törvénymódosításnak ez a része - a társadalombiztosítási rendszerek - a Közösségen belül áttelepülõ munkavállalókra, szabadfoglalkozásúakra és egyéni vállalkozókra, illetve családtagjaikra vonatkozik. Amikor az Európai Unión belül is a szociális törvények jogharmonizációja alapvetõen megkezdõdött, az elõször csak a munkavállalókra vonatkozott, és az idõk folyamán terjesztették ki egyéb munkavállalókra, illetve családtagokra, és legutóbb 1999-ben a diákokra és azoknak a családtagjaira is.
A szociális ellátórendszerek különbsége a gazdasági erõ függvénye, és ezért maga az uniós jogszabály is azt mondja ki, hogy kompatíbilissá kell tenni a különbözõ rendszereket. Végeredményben négy alapelvet fektet le; az egyik az, hogy az érintett dolgozóra csak egy ország jogrendszere vonatkozhat - ez alapvetõen annak az országnak a jogrendszere, ahol dolgozik. A másik: az egyenlõ bánásmód elvének kell érvényesülnie, azaz a munkavállalót, illetve hozzátartozóit ugyanazon ellátás illesse meg, mint annak az országnak az állampolgárát, ahol munkát vállal vagy letelepedik. A harmadik: a szerzett jogok exportálási lehetõsége, tehát ha az egyik tagállamban valamilyen jogosultságot szerzett a honpolgár, és egy másik tagállamba átköltözik, akkor ezt a jogosultságát ne veszíthesse el, transzferábilisek lehessenek ezek a jogok. A negyedik az, hogy a különbözõ tagállamokban jogosultsági idõkhöz kötött ellátások esetében ezek a jogosultsági idõk összeadódhassanak, tehát az egyik államban szerzett jogosultsági idõt a másik államnak is el kell ismernie.
Ha ezen alapelvek fényében tekintjük a benyújtott törvénymódosítást, akkor megítélésem szerint megfelel ezeknek a kritériumoknak, és mind a kötelezõ egészségbiztosítás ellátásáról, mind a tb-ellátásról, a családok támogatásáról, illetve a fogyatékos személyek jogairól szóló törvénymódosítás ezeken a kereteken belül marad, és ahol lehetséges, mert van olyan pont a családtámogatási rendszeren belül is, amit nem feltétlenül szükséges országhatáron kívül nyújtani, ott ennek gátat is szab a törvényjavaslat.
Való igaz, a törvénybe bekerültek - de szerintem elenyészõ kisebbségben - a jogharmonizációval össze nem függõ módosítási javaslatok. Úgy gondolom, elfogadható ez a metodika, hogy nem egy-két paragrafusos törvénymódosítások tömkelegével foglalkoznunk, hanem amikor egy törvényjavaslathoz egyéb okból hozzányúlunk, akkor ezeket a dolgokat is megpróbáljuk rendezni. Ilyen a gyed megállapításával kapcsolatos kérdéskör is, ami azonban megítélésem szerint jelen megfogalmazásában nem eléggé pontos. Való igaz, hogy pótlólagosan próbál reparálni bizonyos dolgokat, de mindenféleképpen bele kellene tenni ide a 20. §-ba, hogy az évenkénti felülvizsgálat eredménye nem lehet az, hogy a korábban lefektetett összegnél kevesebb gyedben részesüljenek az érintettek. (Béki Gabriella: Miért nem?) Mert akkor értelmét veszti az egész törvényjavaslat, illetve a gyed szellemiségével nem egyezne. Gondolom, majd a részletes vita kapcsán, a módosító javaslatoknál ezeket meg fogjuk tudni vitatni.
Nem kívánok itt a fogászati kezeléssel kapcsolatos dolgokkal foglalkozni, de azért abban egyetértünk, hogy azok az intézkedések, amelyek az egészségügyi ellátásnak ezt a részét 1995-ben érintették, negatív módon hatottak a fogászati ellátással kapcsolatos igénybevétel szempontjából. Mindenféleképpen üdvözlendõ, hogy a fogmegtartó kezelések teljes körûvé váljanak. Azonban abban az esetben, ha a teljes körûvé válásban a szolgáltatókat, jelen esetben a fogorvosokat sem tesszük érdekeltté, tehát ezekért a szolgáltatásokért járó ellentételezést nem megfelelõ módon finanszírozzuk, akkor nem fogjuk tudni elérni a kívánt hatást.
Összefoglalva: a Magyar Demokrata Fórum megítélése szerint a törvényjavaslat benyújtása idõszerû volt, a törvényjavaslatban megfogalmazott céloknak megfelel, még ha néhány módosítást szükségesnek is tartunk, támogatjuk, és egyben javasoljuk, hogy nagyon jó lenne, ha a módosító javaslatok benyújtásának határidejét a következõ héten nem zárnánk le, hanem azt eltolnánk az õszi idõszakra, mert valóban egy bonyolult rendezésrõl van szó, ami több idõt tesz szükségessé, és így elkerüljük azt, hogy felesleges módosítókkal (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret leteltét.) tegyük lehetõvé a kapcsolódó módosító javaslatok benyújtását.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
ELNÖK: Megadom a szót Erkel Tibor úrnak, a MIÉP-képviselõcsoport nevében felszólaló képviselõnek.
ERKEL TIBOR, a MIÉP képviselõcsoportja részérõl: Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Asszony!
Észrevételeink az egészségügyet, a gyógyszerellátást, a szociális, a gyermekvédelmi ellátást érintõ egyes törvények jogharmonizációs célú, valamint a kötelezõ egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvényt, továbbá a társadalombiztosítási járulékfizetéssel és az egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos törvények módosításáról szóló T/4614. számú törvényjavaslathoz... - kétségkívül hosszú cím, hiszen nyolc törvény megváltoztatását javasolja ebben a törvényjavaslatban a kormány.
Az indítványok célszerûségével egyet lehet érteni, a változtatások jogharmonizációs indíttatását azonban érdemes megvizsgálni abból a szempontból, hogy nem adjuk-e fel jogos nemzeti érdekeinket az uniós országok jogrendjéhez történõ gyors alkalmazkodás jegyében, miközben mi magunk még távolról sem vagyunk uniós tagállamok.
Jogharmonizációt szorgalmazó törvényjavaslatnál tehát mindenekelõtt azt szükséges vizsgálnunk, hogy ér-e minket azáltal érdeksérelem, hogy míg országunk vállal bizonyos kötelezettségeket, addig jogosultságokat nem szerez. Átnézve a javaslatokat, megelõlegezhetõ az a véleményünk, hogy ilyen jellegû súlyos érdeksérelem nem fenyeget minket.
Elõször a törvényjavaslatnak az egészségügyet érintõ elsõ öt paragrafusáról kívánok szólni. A törvényjavaslat az egészségügyi dolgozók szabad áramlásának megvalósulása elõl kívánja elhárítani a szükségtelen jogi és adminisztratív akadályokat. Az elsõ két paragrafus az 1997. évi egészségügyi törvényhez viszonyítva lényegében két módosítást tartalmaz. Az egészségügyi törvény 110. § (4) bekezdésében a javaslat az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezõ személyek ideiglenes mûködési engedélyének kiadását - megfelelõ feltételek mellett - az egészségügyi miniszter helyett az Országos Tisztiorvosi Hivatal - OTH - hatáskörébe utalja. Ez a közigazgatási adminisztrációs változás a megvalósulás során lesz érzékelhetõ.
A második módosítás a 2. § (2) bekezdésében az egészségügyi törvény 112. §-át új (7) bekezdéssel kívánja kiegészíteni. Ezzel a hivatkozott 112. § 3/C pontjában elõírt szakmai nyelvvizsga kötelezettségét, illetve ennek igazolását megszünteti.
Amint arról az általános indoklás tájékoztat, az elõterjesztõ az uniós elvárásokra hivatkozva csökkenteni kívánja az idegen nyelvû egészségügyi munkavállaló magyar nyelvi ismereteivel szemben támasztott követelményeket. A törvényjavaslat csupán az egészségügyi tevékenység gyakorlásához általában szükséges magyar nyelvi ismeret bizonyításához köti az engedély megadását. A pontatlan fogalmazás sem az általában szükséges nyelvtudás mértékére, sem annak bizonyítási gyakorlatára vonatkozóan nem ad megfelelõ eligazítást. Az általános indoklás szerint a mûködési engedélyért folyamodónak lehetõsége nyílik arra is, hogy a szakmai vizsgát részben vagy teljesen idegen nyelven tegye le.
Az uniós elvárások a személyek szabad munkavállalásának lehetõségére, ennek jogi feltételeire vonatkoznak, nem pedig az egészségügyi szolgáltatást nyújtani kívánó egészségügyi dolgozók nyelvi ismereteivel szemben támasztott követelményekre. Ez a követelmény nem lehet annyira szerény, hogy veszélyeztetve legyen általa a magyar betegek egészsége.
Megfordítom: ennek a követelménynek annyira szigorúnak kell lennie, hogy ez a veszélyhelyzet véletlenül se alakulhasson ki. A nyelvi nehézség, a félreértés vagy meg nem értés az egészségügy területén súlyos veszélyeket rejt magában. Nagyon sok tragikus esetrõl hallottunk az elmúlt évtizedekben a kisebbségi sorba jutott magyar nemzettársainktól; olyan történeteket, hogy mi minden bajhoz, tragédiához vezetett az, amikor a helyi lakosság nyelvét nem ismerõ orvosokat, gyógyszerészeket vezényeltek magyarlakta településekre. Akár az idõsebbek, akár a legkisebbek nem tudták megértetni bajaikat.
Miután a betegellátás területén a nyelvi ismeret elengedhetetlen, a MIÉP a tárgyalt ponthoz módosító indítványt nyújt be. Az indítvány arra vonatkozik, hogy az egészségügyi törvény 112. §-át kiegészítõ új (7) bekezdésben a mûködési engedély kiadásának feltétele eredményes magyar nyelvû szakmai vizsga legyen, amely által külön nyelvvizsga nélkül a szükséges nyelvi ismeret már valóban bizonyítottnak tekinthetõ.
A Nemzeti Egészségügyi Tanács tagjaira vonatkozó módosítással a 3. §-ban - mely szerint az OEP fõigazgatója is tagja lesz az NET-nek - a MIÉP egyetért. A Magyar Orvosi Kamaráról, illetve a Magyar Gyógyszerész Kamaráról szóló törvényhelyek megváltoztatása viszont aggályokat vet fel. Korábban külföldiek számára kamarai tagság nélkül is végezhetõ volt - bizonyos külön jogszabályok alapján - meghatározott orvosi vagy gyógyszerészi tevékenység.
A jelenlegi változtatás, elhagyva a külföldi meghatározást, bármilyen természetes személyre kiterjeszti a külön jogszabályok alapján meghatározott orvosi vagy gyógyszerészi tevékenység végzésének lehetõségét, akár belföldiekre is, olyanokra esetleg, akik valamilyen nyomós ok miatt nem tagjai a jelzett kamaráknak. Ennek a változásnak nem lehet jogharmonizációs oka, és a korábbi törvények belföldiek számára kedvezõ felpuhítása véleményünk szerint szükségtelen.
Kérdõjeleket vet fel a gyógyszertárak létesítésérõl és mûködésük egyes szabályairól szóló 1994. évi törvény módosítása is. A törvénytervezet a gyógyszerészdiploma megszerzését követõen ötéves szakmai gyakorlatot követel meg a személyi jog megszerzése érdekében pályázatot benyújtó gyógyszerészek számára, de ez az idõ az európai gazdasági térség bármely tagállamában megszerezhetõ.
Véleményünk szerint nem sértene jogharmonizációs érdekeket egy olyan kikötés, hogy ebbõl az ötévnyi szakmai gyakorlati idõbõl legalább 1-1,5 évet Magyarországon kelljen eltölteni. Ismerve az egyes országok gyógyszerészi gyakorlatában meglevõ jelentõs különbségeket, nem helyeseljük azt, hogy a hazai gyakorlat minimális ismerete nélkül személyi jog megszerzésére nyújthassanak be pályázatot más országokban gyakorlatot szerzett gyógyszerészek.
Világszerte óriási konkurenciaharc folyik a gyógyszerpiacok megszerzéséért és az új gyógyszerek elfogadtatásáért. Ez a gazdasági érdek gyakran nem veszi figyelembe az emberi egészség követelményeit, és sok országban piacra dobhatnak új termékeket anélkül, hogy megnyugtatóan feltárták volna az ilyen gyógyszerek használatából fakadó mellékhatásokat és következményeket.
A megnyugtató eredményekhez ugyanis elengedhetetlenül több év kutatómunkája lenne szükséges. Ez a törvényjavaslat a korábbi két évrõl fél évre csökkenti a gyógyszer-törzskönyvezési eljárás idõtartamát. A változtatás egyértelmûen növeli a veszélyt, amit a külföldön gyártott, de a gyógyszerhasználat következményeinek kellõ feltárása nélkül gyorsan piacra dobott termékek jelentenek. Kell-e vállalnunk ezt a kockázatot? Nem lehetne-e további feltételekhez kötni a lerövidült hazai gyógyszer-törzskönyvezési eljárási idõt?
A korábbi években már épp elegendõ kedvezõtlen tapasztalat született a miatt az elõírás miatt, hogy a biztosított járóbeteg-ellátás keretében csak akkor jogosult a gyógyászati céllal rendelt gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök árának támogatására, amennyiben a finanszírozott egészségügyi szolgáltató e feladatra kijelölt orvosa ezt megrendeli. Ma a korrupció legáltalánosabb kiváltó oka ez a gyakorlat, és ennek a bizonyítása nagyon nehéz.
Sajnos, minden várakozásunkkal szemben ez a törvényjavaslat nem orvosolja ezt a visszás állapotot. A mai helyzeten egy egyszerû módosító indítvánnyal nem lehet segíteni, mi csak arra kívánjuk felhívni képviselõtársaink és a miniszter úr figyelmét, hogy a mai gyakorlat rossz, felülvizsgálatra és változtatásra szorul.
A Magyar Igazság és Élet Pártja egyértelmûen üdvözli a törvényjavaslatnak azokat az elemeit, amelyek a külföldön tartózkodók betegségét vagy balesetét gyors segítség révén gyógyítanák. A jogharmonizációs kényszer kétségtelenül siettette ezen a területen az elõrelépést. Arra is gondolnunk kell, hogy nemcsak a tehetõsebb világjárókat, turistákat szolgálja ez a változtatás, hanem az egyre több, külföldön dolgozó magyar állampolgárt is.
A szociális jogosultságok szabályainak a megváltoztatása többnyire technikai jellegû, és egyet lehet ezekkel érteni. Bizonyos fokú kicsinyességre utal ezek sorában a gyermekgondozási díj összegének az évrõl évre történõ felülvizsgálata. Az önmagában helyes, az anyák érdekeit szolgáló lépés mögött az áll, hogy a gyermekgondozási díjat már nem egyszerûen a minimálbér kétszeresében állapítja meg a törvény, hanem évrõl évre változó fix összegben. Véleményünk szerint, ha mintegy 300 ezer ember fizetését növeltük meg az idei minimálbér-emelés révén, és várható ugyanennyinél egy 10 ezer forintos emelkedés jövõre is, akkor attól a csak néhány ezernyi, a magasabb kereseti sávban foglalkoztatott, gyermekgondozási díjon levõ anyáktól nem kellett volna sajnálni a minimálbér-emelés rájuk kisugárzó hatását.
E miatt a kicsinyes szemlélet miatt van szükség a 20. § alkalmazására jövõre. Ebben az évben amiatt kell alkalmaznunk ezt a paragrafust, mert az év elején megugrott a minimálbér, és emiatt a tavaly megállapított ellátmányok sérelmet szenvedtek. Itt is emlékeztetem arra képviselõtársaimat és az államtitkár asszonyt, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselõi éppen amiatt javasolták korábban a gyermekgondozási díjnak a minimálbér két és félszeres összegében történõ maximálását, hogy a díj két év alatti emelkedése ne értéktelenítse el a két évvel ezelõtt megállapított ellátmányokat. Nos, ez a törvényi változtatás visszaigazolja és részben megoldja a korábbi aggodalmainkat.
Nem értettünk egyet a törvényjavaslat ama szemléletével, amely a biztosítási szférából kizárná a bírósági felülvizsgálat lehetõségét. Itt a 23. § elõírására gondolok, amely kategorikusan leszögezi, hogy a gyógyszerek árához nyújtott társadalombiztosítási támogatás megállapítása tárgyában született határozatokkal szemben nincs helye bírósági felülvizsgálatnak. Mi nagyon szemben állunk ezzel a jogállamiságot sértõ szemlélettel. Nincs tévedhetetlen társadalombiztosítási igazgatás, egy jogállamban még az Országgyûlés sem tilthatja meg a jogorvoslati szándékokat, azaz ebben a formájában az elõterjesztés alkotmányt is sérthet. Az idézett törvényhely korábban is elzárta méltányossági döntések esetében a bírósági fórumok megkeresését, de ez érthetõ megszorítás, hiszen a méltányosság gyakorlása nem kötelezõ, és mértéke sem szabható meg. Ebben az esetben azonban a biztosítói és biztosítotti jogviszony egyenlõsége csorbát szenvedne, ha a gyógyszerek árához nyújtott társadalombiztosítási támogatás tárgyában született határozatok helyességét nem lehetne bírói fórumokon vitatni.
Hadd hívjam fel még egy kifogásunkra a tisztelt Ház figyelmét! A 25. § arra tesz kísérletet, hogy meghatározza a külföldiek kilétét. Sajnos, a javasolt meghatározás meglehetõsen pontatlan, miszerint a külföldi az a természetes személy, aki a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel nem rendelkezik. Ebben az esetben például az összes hajléktalan, akik sajnos többek között lakóhellyel sem rendelkeznek az ország területén, mind külföldi? Javaslom, hogy mindaddig, amíg nem találnak precízebb meghatározást a külföldi fogalmának értelmezésére, maradjon hatályban a korábbi értelmezés, miszerint külföldi az a természetes személy, akinek nincs az illetékes magyar hatóság által kiadott érvényes személyi igazolványa, illetõleg azzal jogszabály értelmében nem köteles rendelkezni. Itt is emlékeztetem képviselõtársaimat arra, hogy a személyi igazolvány szükségességének az ügyében már volt vitánk ezzel a tárcával, és most, ebben az esetben is csak azért jutottak erre a szerencsétlen meghatározásra, mert a szemükben állami túlhatalmat jelképezõ személyi igazolvány alkalmatlan az önazonosításra.
Mindezen kifogásaink ellenére a Magyar Igazság és Élet Pártja a törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak ítéli, és módosító indítványai elfogadása esetén fenntartás nélkül támogatja.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
