Vissza
a kezdőlapraA státustörvény vitája
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter, a napirendi pont előadójaELNÖK: Nos, tisztelt Országgyűlés, soron következik a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/4070. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/4070/1. és 4-13. számokon kapták kézhez.
NÉMETH ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről
DR. TABAJDI CSABA, az MSZP képviselőcsoportja részéről
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről
DR. KELEMEN ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről
CSURKA ISTVÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről
Mielőtt a miniszteri expozéra sor kerülne, kérem, engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem a határon túli magyar pártok és szervezetek tisztségviselőit és képviselőit, valamint a megjelent egyházi személyeket és kíséretük tagjait, akik figyelemmel kísérik a mai általános vitában elhangzottakat és az előterjesztés mai vitáját.
Most pedig megadom a szót Martonyi János külügyminiszter úrnak, a napirendi ajánlás szerinti 30 perces időtartamban.
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagy jelentőségű törvényjavaslat fekszik most a magyar törvényhozás előtt. Ezt a törvényjavaslatot az előkészítés során különböző elnevezésekkel illettük, végül is a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat elnevezést kapta. Ez egy szakmailag pontos, semleges megjelölés, de mindannyian tudjuk azt, hogy e mögött a törvény mögött sokkal több van. A legrövidebben kifejezve, én azt hiszem, hogy ez a törvény nem más, mint a nemzeti összetartozás törvénye. Nagyon sokszor idéztük az elmúlt tíz esztendőben a Magyar Köztársaság alkotmányának 6. § (3) bekezdését, amely szerint a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.
Sokszor idéztük, de talán nem mindig gondoltuk végig, hogy mit is jelent ez a felelősség, mi ennek a felelősségnek a lényege, milyen természetű ez a felelősség. Jogi, erkölcsi, politikai, netán történelmi? Én azt hiszem, hogy ami ezt a felelősséget illeti, a leglényegesebb az, hogy ezt a felelősséget nemcsak megértenünk kell, hanem meg is kell éreznünk. Hiszem és tudom, hogy ezt a felelősséget így vagy úgy, de valamennyien érezzük.
Az első kérdés, amire válaszolnom kell, talán az, hogy miért ez a törvény, és miért most ez a törvény. Ennek több oka van. Mindenekelőtt az, hogy létrejött és kiteljesedett a magyar külpolitika három fő célkitűzése: az euro-atlanti politika, a regionális vagy szomszédpolitika, a magyarság- vagy nemzetpolitika közötti szerves egység. És nemcsak létrejött és kiteljesedett ez a szerves egység, hanem ugyanez világossá vált, egyértelművé vált az összmagyarság számára.
Beértek tehát tíz év magyar külpolitikájának a gyümölcsei, és ennek talán a legfontosabb oka az, hogy a lényegi kérdésekben egyetértés állott és egyetértés áll fenn. Mert a lényegi kérdésekben továbbra is egyetértünk, legyen szó az euro-atlanti beilleszkedés politikájáról, a szomszédos országokkal fennálló kapcsolatok erősítésének a politikájáról és a határon túli magyarság támogatásának a politikájáról, amely támogatásnak a legfőbb célja az, hogy a magyarság megőrizze a nyelvét, megőrizze a kultúráját, megőrizze a nemzeti önazonosságát, otthon legyen ebben a világban a szülőföldjén.
Igen, a részletek, a módszerek, az eszközök lehetnek vitásak, de a lényeget illetően egyetértés van. És ennek az eredménye az, tisztelt Országgyűlés, hogy a Magyar Köztársaság tagja lett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, elérhető közelségbe került az európai uniós tagsághoz, mind a felkészülés előrehaladása, mind pedig a tárgyalások menete alapján, hogy valamennyi szomszédunkkal baráti, jó kapcsolatba kerültünk, amely kapcsolat a kölcsönös megértésen és tiszteleten épül.
Én azt hiszem, tisztelt Országgyűlés, ez egy történelmi jelentőségű körülmény. Gondoljunk vissza a magyar történelemre, mikor volt az utoljára, hogy Magyarország valamennyi - ismétlem, valamennyi -, tehát mind a hét szomszédjával baráti kapcsolatban állott.
Ennek köszönhető az is, hogy a magyar kisebbségek, a magyar közösségek politikai szervezetei a demokrácia fontos, meghatározó tényezőivé váltak abban az országban, ahol élnek. Mindenütt a jó oldalon állnak, mindenütt a jogállamiságért, az alapvető értékek, az emberi jogok, a kisebbségi jogok érvényesítése oldalán állnak.
Mindezekért az eredményekért köszönet illet sokakat. Köszönet illeti mindenekelőtt az e kormányt megelőző két kormány politikáját, köszönet illeti mind a két megelőző kormány ellenzékét, és köszönet illeti a jelenlegi kormány ellenzékét is. Végül, és a legkevésbé sem utolsósorban, köszönet illeti a határon túli magyarok politikai szervezeteit, e szervezetek vezetőit, akiknek a képviselői, mint hallottuk, jelen vannak, és akiket én most nagyon nagy tisztelettel, szeretettel és barátsággal köszöntök. Köszönet illet minden egyes magyart a határon belül és a határon kívül.
Ami a körülmények alakulását illeti, szólni kell röviden a külső, a nemzetközi feltételek alakulásáról is, hiszen az elmúlt egy évtizedben sok minden változott, az államok egymás közötti kapcsolatában is, változóban vannak a fő elvek, változóban vannak a fő normák, változóban van maga a nemzetközi jog. Itt csak egy-két körülményre utalnék; olyanokra, mint például az univerzális értékek, az emberi jogok és a kisebbségi jogok előtérbe kerülése, az abszolút állami szuverenitás és az abszolút területiség elvének a lassú oldódása, a több közösséghez való tartozás lehetőségének és jogának fokozatos elismerése és elfogadása.
Összességében véve tehát mind a belső, mind a külső feltételek úgy alakultak, hogy ma már lehetőség és szükség is van arra, hogy a kormány egy ilyen törvényjavaslatot terjesszen az Országgyűlés elé.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány arra törekszik, hogy a törvényjavaslat elfogadása a parlamenti pártok lehető legszélesebb konszenzusán alapuljon. Ennek érdekében mi nyitottak vagyunk a vitában elhangzó valamennyi, jobbító szándékú és megvalósítható javaslat érdemi megvitatására és a javaslatba történő beépítésére.
A beterjesztett törvényjavaslat egy több mint tíz évvel ezelőtt elindított folyamat eredménye. Az előzményekre is építve fogalmazta meg a kormány a programjában: "Olyan módon kell rendezni a határon túli magyarság Magyarországhoz fűződő kapcsolatát a jogalkotás keretében, hogy az Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása után is biztosítsa a magyar közösségek szerves kapcsolódását az anyaországhoz."
Az előkészítés kiemelkedően fontos mozzanata volt a Magyar Állandó Értekezlet megalakulása, amelynek tagjai az országgyűlési pártok és a határon túli magyarok képviseletében eljáró szervezetek képviselői. A MÁÉRT, miután teljes egyetértéssel döntött a most előterjesztett javaslat megalkotásának szükségességéről, szakbizottságokat hozott létre az egyes témacsoportok kidolgozására. Ily módon a szakbizottságok munkájában részt vevők - ideértve természetesen az ellenzéki pártok képviselőit is - az előkészítés során mindvégig tevőlegesen alakították a törvényjavaslat tartalmát. A szakbizottságok javaslataik megtétele során egyetértésre jutottak a lényegi kérdésekben.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat minden szempontból összhangban van a nemzetközi jog előírásaival. A nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentumok, mindenekelőtt az Európa Tanács keretegyezménye a nemzeti kisebbségek védelméről, amelyet Magyarország és valamennyi szomszédja ratifikált, rögzíti: "A részes felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy megfelelő intézkedéseket hoznak a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek és a többség közötti teljes és hatékony egyenlőség előmozdítása érdekében, és ezen intézkedéseket nem lehet hátrányos megkülönböztetésként értékelni."
Ugyanezt az elvet tartalmazza az Európa Tanács által kibocsátott, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, továbbá az Egyesült Nemzetek Szervezete nyilatkozata a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól.
A törvényjavaslat összhangban áll azokkal a kétoldalú nemzetközi szerződésekkel is, amelyeket a Magyar Köztársaság Ukrajnával, Szlovéniával, Horvátországgal, Romániával és a Szlovák Köztársasággal kötött.
Nagy figyelmet fordított a kormány a törvényjavaslat rendelkezései és az Európai Megállapodásban foglalt magyar kötelezettségek összhangjának biztosítására. A hazánkba történő beutazás és itt-tartózkodás szabályait a törvényjavaslat 3. §-a oly módon szabályozza, hogy annak feltételeit a nemzetközi jogi kötelezettségek figyelembevételével, az adott helyzetben megkedvezőbb elbánás biztosításával rendeli meghatározni.
A javaslat által a határon túli magyarok számára rendszeresítendő magyar igazolvány nem útlevél, s így nem jogosít fel a Magyarországra történő beutazásra. A munkavállalást illetően a törvényjavaslat a hatálya alá tartozó személyek számára azt a kedvezményt biztosítja, hogy az évenként három hónapot meg nem haladó időtartamú munkavállalási engedély kiadását számukra a munkaerő-piaci helyzet vizsgálata nélkül teszi lehetővé.
A Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozása után a közösségi jogi szabályozással való összhangot e témakörben is a javaslat 2. § (2) bekezdése biztosítja, amely szerint a törvénynek az egyes kedvezményekre, továbbá az egyes támogatások igényelhetőségére vonatkozó rendelkezéseit a nemzetközi szerződésekben foglaltakkal összhangban kell alkalmazni.
Ebben az összefüggésben említendő még a törvényjavaslat 27. §-a, amely az Unióhoz való csatlakozásunk után, az uniós állampolgárok közötti virtuális megkülönböztetést kívánja kiküszöbölni azzal a rendelkezésével, hogy a törvénynek jogosultságot, kedvezményt, illetve támogatást biztosító rendelkezéseit az Európai Unió bármely tagállama állampolgárságával rendelkező személyre, a csatlakozási szerződéssel összhangban kell alkalmazni.
Tisztelt Országgyűlés! A hatályos jogban ma mintegy 150 különböző szintű jogszabály található, amely a határon túli magyarokkal kapcsolatos, átfogó jellegű törvény megalkotására azonban ez ideig nem került sor. A törvényjavaslat arra vállalkozik, hogy a heterogén jogszabálytömeget egységes logikai rendbe foglalja, értékállandónak bizonyult rendelkezéseiket beemelje a törvény szövegébe, ugyanakkor lényeges új elemekkel bővítse azokat.
A törvény elfogadásának célzott hatása az, hogy a szomszédos államokban élő, magyarokra vonatkozó joganyag törvényi szinten váljék a magyar jogrendszer integráns részévé, ezzel biztosítva a témakör koherens szabályozását az alacsonyabb szintű jogforrásokban is.
Ennek következtében a javaslat lényegében kerettörvény, és a részletszabályok kidolgozása a kormányra, illetve a szakminiszterekre hárul. A végrehajtási jogszabályok megalkotására a törvényjavaslat 28. és 29. §-a kötelezi az érintetteket. A részletszabályok végrehajtási rendeletekbe foglalását indokolja továbbá a törvények stabilitásához fűződő jogalkotói érdek is. A gyorsan változó tételek, például az egyes kedvezmények értékhatára, törvénybe foglalása akadályozná az indokolt változások gyors bevezetését, és ez a törvényszöveg indokolatlanul gyakori módosításához vezetne.
A törvényjavaslat hatálya a hazánkkal szomszédos államokban, tehát a Horvát Köztársaságban, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban, az Osztrák Köztársasában, a Romániában, a Szlovén Köztársaságban, a Szlovák Köztársaságban és az Ukrajnában lakóhellyel rendelkező, nem magyar állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyekre terjed ki. A javaslat hatálya nem terjed ki azokra a határon kívül élő magyarokra, akik nem a Magyar Köztársasággal határos államokban élnek. A javaslat azonban rögzíti, hogy az e személyeknek más jogszabály által jelenleg is biztosított kedvezményeket a törvény nem érinti. Tudjuk jól, hogy ezek a magyarok más történelmi körülmények között kerültek külföldre, egyszerűen szólva úgy mondhatjuk, hogy méltányolható, érthető okból, de ők változtatták a helyüket, míg a szomszédos országokban élő magyarok esetében a határ változtatta a helyét.
A törvényjavaslat személyi hatálya alá tartozik, aki magyar nemzetiségű, nem magyar állampolgár, és magyar állampolgárságát nem önkéntes lemondással veszítette el, nem rendelkezik állandó magyarországi tartózkodási engedéllyel, és rendelkezik a magyar igazolvánnyal. Magyar nemzetiségű pedig az, aki annak vallja magát, és a nyilatkozatát az állandó lakóhelye szerinti államban élő magyar nemzeti közösség képviseletében eljáró ajánló szervezet az ajánlásával megerősítette. Ez a megoldás megfelel a hazánk által is aláírt, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményben foglalt szabad identitásválasztás elvének, és egyben megoldást kínál a szomszédos államokban élő magyar nemzetiségű személyek helyzetéből adódó nehézségekre.
Az 1. § (2) bekezdése a törvényjavaslat hatályát arra a nem magyar nemzetiségű személyre is kiterjeszti, aki a javaslat hatálya alá tartozó magyar nemzetiségű személlyel együtt élő házastárs vagy közös háztartásukban nevelt kiskorú gyermek. E rendelkezés megfelel annak a Szent István óta élő nemes hagyománynak, amelynek a lényege: a magyarság befogadó jellegű nép. A törvényjavaslat e rendelkezése a vegyes házasságban élő családok minden tagja számára azonos kedvezményeket biztosít, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül.
A törvényjavaslat kedvezményeket és támogatásokat nyújt. E két kör között világos különbséget kell tenni. A kedvezmény a javaslat szóhasználatában mindig olyan juttatást jelent, amelyet az arra jogosult mintegy alanyi jogon, tehát külön mérlegelés nélkül élvezhet. Ilyen például az utazási kedvezmény vagy a diákigazolvánnyal és a pedagógusigazolvánnyal járó kedvezmény. A kedvezmények fedezetét a költségvetés közvetlenül biztosítja az azt nyújtó szervezetnek. A kedvezmény igénybevételét a javaslat csak Magyarország területén teszi lehetővé. Ezzel szemben a támogatás jellegű juttatás soha nem jár automatikusan, iránta, pályázat útján, egyedi kérelmet kell benyújtania az érintettnek. Ez a megoldás biztosítja, hogy az igényelt támogatásokat az ország teherbíró képességének a figyelembevételével rangsorolni lehessen, illetve differenciáltan lehessen kielégíteni.
Támogatás iránti pályázatot benyújthatnak a szomszédos államban működő, az ott élő magyar nemzeti közösségek céljait elősegítő szervezetek vagy a nevelési, oktatási támogatás iránt a szülőföldön magyar tannyelvű iskolába járó gyermekek szülei. A támogatási kérelmet tartalmazó pályázatokat az e célra létrehozott alapítványok, vagy más, e célra alkalmas civil szervezetek bírálják el, a számukra biztosított pénzügyi keret felhasználásával. E pénzügyi keretek meghatározása a költségvetésben történik, amely lehetővé teszi, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képessége figyelembevételre kerülhessen.
Tisztelt Országgyűlés! A kormánynak a jelen törvényjavaslatban is megtestesülő alapvető célja, hogy úgy szolgálja a határon túli magyar közösségek megmaradását, hogy egyúttal a szülőföldjükön való maradásra is ösztönözzön. Nemcsak arról van tehát szó, hogy a támogatások jelentős részét a szülőföldön kívánjuk nyújtani, hanem arról is, hogy a javaslatban foglaltak megkönnyítik a határon túl élő magyarok számára, hogy itthon érezhessék magukat Magyarországon, éspedig anélkül, hogy magyar állampolgárrá válnának vagy állandó tartózkodási engedélyt kérnének. A magyar állampolgárság vagy az állandó magyarországi tartózkodási engedély megszerzése ugyanis az érintettek számára a kedvezmények és a támogatások automatikus megszűnését eredményezi.
E gondolatsor helyességét támasztja alá az a felmérés is, amelyet a Balázs Ferenc Intézet végzett a határon túli magyarok körében. A megállapításuk szerint a megkérdezettek 25 százaléka gondolkodik az áttelepülésen, azonban ha megszületne egy olyan törvény, amely az átlagos külföldi turistához képest számukra többletjogokat biztosítana az anyaországban, s ezen túlmenően olyan támogatást is nyújtana a szülőföldjükön, amely a magyarságuk megőrzését segíti, akkor az áttelepülést fontolóvá tevők aránya 50 százalékkal csökkenne.
A juttatások jelentős része a művelődés, a kultúra és az oktatás ügyét kívánja szolgálni. E körbe tartozik az a kedvezménycsokor, amely a közművelődési intézmények használatát, a könyvtárak és a múzeumok látogatását könnyíti meg Magyarországon. A törvényjavaslat rendelkezik a határon túli magyar fiatalok tanulási lehetőségeiről a magyar felsőoktatási intézményekben, valamint a pedagógusok itthoni továbbképzéséről is.
A Magyar Köztársaság a határon túli magyarság anyanyelvének, kultúrájának, nemzeti azonosságtudatának megőrzését azzal is elő kívánja segíteni, hogy támogatja magyar felsőoktatási intézmények tagozatainak a szomszédos államokba történő kihelyezését, szervezését és működését. E témakörhöz kapcsolódik a javaslat egyik fontos intézménye, a szülőföldön nyújtandó nevelési, oktatási támogatás. Ez azokat a családokat illeti meg, amelyek legalább két, saját háztartásukban élő kiskorú gyermekük neveltetéséről, taníttatásáról gondoskodnak a szülőföldjükön magyar nyelvű óvodában, illetve iskolában.
Ami a határon túli magyarok magyarországi munkavállalási kedvezményeit illeti, e javaslat szerint ezek a személyek itthon engedély alapján foglalkoztathatók. Az engedélyezési eljárás során azonban számukra az engedély, szemben az általános szabályokkal, a munkaerő-piaci helyzet vizsgálata nélkül adható ki, naptári évenként összesen három hónap időtartamra. A törvényjavaslat felhatalmazza a gazdasági minisztert arra, hogy rendeletben ettől az időtartamtól hosszabb magyarországi munkavállalás engedélyezését is lehetővé tegye.
A javaslatnak ez a része élénk érdeklődést váltott ki már az előkészítés során is. Az ezzel kapcsolatos véleményekkel összefüggésben röviden utalok arra, hogy hazánkban a munkanélküliség és a munkaerőhiány jelei már egy időben tapasztalhatóak; arányait tekintve egyenlőtlenül az egyes régiókban, illetve az egyes foglalkozási csoportokban. Az e tárgyban készült felmérések, prognózisok pedig a munkaerőhiány erősödésével számolnak. Ettől részben független kérdés, hogy a szomszédos államok magyar nemzetiségű munkavállalói most is jelen vannak Magyarországon, a legális munkavállalás adminisztratív korlátai miatt azonban jelentős számban illegálisan dolgoznak.
A javaslat lehetővé teszi e kör számára a legális munkavállalást az említett időbeli korlátokon belül, és az ennek révén szerezhető előnyök, például a társadalombiztosítási ellátásra való jogosultság megszerzése, anyagilag is érdekeltté teszik e személyeket a jogszerű feltételek melletti munkavégzésben.
A törvényjavaslat szerint a hazánkban munkavállalási engedély birtokában munkát végző és ennek révén egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot fizető határon túli magyarok személyükben egészségügyi és nyugdíjellátásra szereznek jogosultságot. A Magyarországon legálisan munkát nem végző és így egészségbiztosítási járulékot sem fizető határon túli magyar egészségügyi szolgáltatást csak saját költségére vehet igénybe, amennyiben erről valamely egészségügyi intézménnyel előzetesen szerződést kötött. E körbe tartoznak a munkavállalási engedéllyel hazánkban dolgozó határon túli magyarok hozzátartozói is, ha hasonló feltételek mellett munkát nem végeznek, és csak kísérőként vagy turistaként tartózkodnak Magyarországon.
A társadalombiztosítási ellátások biztosítása az említett járulékok ellentételező hatása mellett is természetszerűleg többletkiadásokat okoz az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, továbbá kapacitásokat köt le az egészségügyi intézményekben. Ezért döntött a kormány egy olyan új, magánbiztosítási alapú biztosítási rendszer kiépítéséről, amely üzleti alapon, állami tehervállalás nélkül oldaná meg a hazánkban legálisan munkát vállaló határon túli magyarok egészségbiztosításának a kérdését.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslatban foglalt kedvezmények és támogatások nyújtásának várható költségei az átlagosnál nehezebben becsülhetők meg. A statisztikai adatok és a szociológiai felmérések alapján a törvényjavaslat végrehajtása kapcsán a következőkkel számolhatunk. Várhatóan mintegy 7-800 ezer határon túli magyar veszi igénybe a kedvezmények, támogatások valamelyikét az elkövetkezendő évek során. Értelem szerint az arra jogosultak a kedvezmények csak bizonyos körét vehetik, illetve veszik majd igénybe. Például az oktatási jellegű kedvezményeket csak a tanulók, a pedagóguskedvezményeket csak az érintettek, a kulturális jellegűeket elsősorban az ez iránt érdeklődök.
A költségek kialakulásának a számításánál nem elhanyagolható tényező az igénybevétel időbeli alakulása sem. Mivel a juttatások igénybevételének feltétele a magyar igazolvány birtoklása, annak várható kiadási üteme meghatározza a kiadások alakulását is. 2002-ben 150-200 ezer, az ezt követő két évben pedig évente 250-300 ezer igazolvány kiállításával számolhatunk. A kiadásoknak az igénybe vevők számától közvetlenül nem függő csoportját alkotják az infrastrukturális beruházások. Költségeik részben már 2001-ben jelentkeznek. Összetevői a magyar igazolvány előállítását biztosító technikai háttér, valamint a szomszédos államokban felállítandó ajánlóirodák műszaki felszerelésének költségei. Mindezeket 2001-2002-ben nagyságrendileg 2 milliárd forintra becsüljük. Az alanyi jogon igénybe vehető kedvezmények: utazási kedvezmények, diákigazolvány s a többi fedezetére 2002-ben várhatóan ugyancsak 2 milliárd forint szükséges.
A pályázat útján elnyerhető, alapítványok által biztosítandó támogatások forrásigényét 2002-ben 4 milliárd 600 millió forintra prognosztizáljuk. Ez mindösszesen azt jelenti, hogy a törvényjavaslat végrehajtásával kapcsolatos összes új költség 2001-2002-ben várhatóan közel 9 milliárd forintot tesz majd ki.
A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy a jelenleg hatályos társadalombiztosítási szabályok szerint évi 50-60 ezer legális munkavállaló átlagosan - háromhavi munkavállalási idő és 40 ezer forintos minimálbér mellett - több mint 2 milliárd forint járulékot, munkaadóik pedig több mint 3 milliárd forint társadalombiztosítási járulékot, egészségügyi hozzájárulást és szakképzési hozzájárulást fizetnek. Összességében ez több mint 5 milliárd forint bevételt jelent.
Tisztelt Országgyűlés! Bevezetőmben jeleztem, hogy ez a törvény nem más, mint a nemzeti összetartozás törvénye. Ez a törvény mindenekelőtt arról szól, hogy tartozunk valahová. Tartozunk egy közösséghez, és otthon érezzük magunkat ebben a közösségben. Vállaljuk ezt az összetartozást, és vállaljuk a felelősséget egymásért. Nemcsak megmaradni akarunk a határon belül alig több vagy alig tízmillióan, határon kívül pedig a szomszédos országokban mintegy hárommillliónyian, nos nemcsak megmaradni akarunk, hanem együtt is akarunk maradni. Nekem meggyőződésem, hogy ez a törvényjavaslat, elfogadása esetén ennek a megmaradásnak és ennek az együttmaradásnak a kedvezőbb feltételeit teremti meg. Éljünk ezzel a lehetőséggel, fogjuk meg egymás kezét, és érezzük át az egymással szembeni felelősséget!
E gondolatok jegyében kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a határon túli magyarokról szóló törvényjavaslatot tárgyalja meg, majd ezt követően fogadja el.
Köszönöm szépen. (Hosszan tartó taps.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Miután a bizottsági vélemények ismertetésének a végére értünk, most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. A napirendi ajánlást amikor elfogadtuk, döntöttünk arról, hogy ma minden frakció egy-egy vezérszónoka mondja el a véleményét, és aztán majd a következő ülésünkön folytatjuk az általános vitát. A szokásos rend szerint folytathatjuk tehát a tárgyalásunkat, erősorrendben, kétperces hozzászólások lehetőségének biztosítása nélkül.
Elsőként megadom a szót Németh Zsoltnak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának véleményét ismertető képviselőnek.
NÉMETH ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Főtiszteletű és főtisztelendő Püspök Urak! Tisztelt Magyar Állandó Értekezlet! Határon inneni és túli Vendégeink, Tévénézők! A határon túli magyarokról szóló törvény, amelyet a Fidesz-Magyar Polgári Párt elfogadásra javasol a parlamentnek, mérföldkő. Mérföldkő a magyar nemzetpolitikában, a szomszédsági kapcsolatokban, és talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy térségünk nemzetiségi viszonyainak alakulásában is.
A magyar nemzetpolitika nagy utat tett meg ama nyolcvanas évek végi kijelentés óta, miszerint a határon túli magyarok a magyar nemzet részét képezik, de még inkább Antall József emlékezetes vallomása óta, amikor is lélekben és érzésben 15 millió magyar miniszterelnökeként szólt a rendszerváltozás győzelmét ünneplő hallgatóságához.
A mai nap jelentősége, talán nem túlzás, ehhez a pillanathoz mérhető. Amit az elmúlt több mint tíz évben sikerült elérni, az nem kevés. Mindenekelőtt elértük azt, hogy a határon túli magyar törekvéseknek pozitív megítélése van mind Magyarországon, mind a környező országok többségi nemzeteinek, mind a nemzetközi közösségnek a szemében. Erre a pozitív megítélésre alapozva sikerült e törekvések egyes elemeit mára el is fogadtatni a környező országok többségi nemzeteivel és a nemzetközi közösség képviselőivel.
Ha kevés eredmény is van, de ma már vannak látványos eredmények. A magyarországi közvélemény pedig a határon túli magyarokra immáron nem úgy tekint, mint akik elvonnak, hanem úgy, mint akik hozzáadnak Magyarország erejéhez. Magyarnak lenni a környező országok többségi nemzeteinek szemében ma már egyre kevésbé szégyen és egyre inkább érdem. A nemzetközi közösség pedig úgy tekint a határon túli magyarokra, mint a demokrácia és a politikai stabilitás zászlóvivőire azokban az államokban, amelyekben élnek.
A státustörvény sikere - nagy a tét - kiteljesítheti a határon túli magyar törekvések általános pozitív megítélését.
Tíz-egynéhány év alatt elértük azt is, hogy a magyar nemzetpolitika sikeressé vált. A határon túli magyarok ma már bíznak abban, hogy a magyar állam hatékony, hogy a magyar kormány képes és kész meghirdetett nemzetpolitikai programjának következetes végrehajtására. Nemcsak vágy, hanem valóság, hogy Magyarország hatékonyan járul hozzá a magyar kisebbségi közösségek identitásának megtartásához, életkörülményeik javításához szülőföldjükön, azokban az országokban, amelyekben élnek.
A környező országok meghatározó politikai erőinek pedig egyre inkább csökken a gyanakvása nemzetpolitikánk céljai iránt, hiszen nincsen semmi takargatnivalónk. Ez a politika nyílt és áttekinthető, éppen azért, mert a még kétségkívül meglévő problémákat takargatás nélkül tárjuk szomszédos partnereink elé. A státustörvény a magyar nemzetpolitika hitelét igazolja minden érintett szemében, legyenek azok határon túli magyarok, a nemzetközi élet szereplői vagy a szomszédos országok vezetői.
De hitelesek maguk a határon túli magyar közösségek is. Hosszú időbe telt, amíg megfelelőképpen tudatosítottuk, hogy a nemzetpolitika fő szereplői nem a nemzetközi közösség, nem a nagyhatalmak, de még csak nem is a magyar állam, hanem pontosan a határon túli magyar közösségek. Övék a legfőbb érdem az elért eredményekért, és ugyanúgy övék a fő felelősség most és az elkövetkezendő időszakokban is.
Mindenkinek, tisztelt Hölgyeim és Uraim, saját kezében van sorsának alakítása. Nem más, hanem a magyar kisebbségi közösségek döntöttek politikájuk alapelveit illetően, és mivel ezek az elvek többnyire helyesnek bizonyultak, a magyar kormány támogatta, támogatja és a jövőben is támogatni fogja ezeket a célkitűzéseket. A határon túli magyarok ugyanis döntöttek afelől:
1. Hagyományosan békés eszközökkel, jogi úton, államaik belső jogára és a nemzetközi jogra támaszkodva szereznek érvényt politikai akaratuknak. Ezáltal bizonyították ország és világ előtt, hogy az etnikai feszültségeket erőszakmentesen, jogi úton is fel lehet oldani, és ezáltal egy messze ható példát adnak a térség számára, és szolgálják a térség stabilitását.
2. Tevékenységük nemcsak a szűken vett kisebbségvédelem területére korlátozódik, hanem a nemzetiségi korlátokon túllépve részt vállalnak államaik belpolitikai stabilitásának a megteremtésében, erősítésében, gazdaságának fejlesztésében és külpolitikai törekvéseik sikerre vitelében is.
3. Politikai szervezeteik a többségi nemzet pártjainak kiszámítható partnerei, megbízható szövetségesei. A kisebbségi léthelyzetből adódóan a választásokon mindig lehet számítani e szervezetek stabil szavazótáborára. Ezek a kvalitások a magyar kisebbségi politikai szervezeteket államaik bel- és külpolitikájának stabilizáló elemeivé emelik. S mivel a határon túli magyarok egzisztenciálisan demokraták, mindig a jó oldalra állnak, vagyis államaik azon politikai erőivel ápolják a legszorosabb kapcsolatokat, kormánykoalícióban vagy ellenzékben, már ha tehetik, melyek a leginkább elkötelezettjei a demokratikus intézmények kiépítésének és országaik euro-atlanti integrációjának.
A magyar kisebbségi szervezetek felismerték és tudatosították, hogy nemzeti törekvéseik csak akkor vihetők sikerre, ha azon államokban, amelyekben élnek, biztosítottak a kisebbségi közösségi jogok gyakorlásának elemi demokratikus és gazdasági feltételei. Ezért ezekért az elemi demokratikus és gazdasági feltételekért is intenzíven tevékenykednek.
5. Mi jellemzi ezeket a határon túli magyar közösségeket, a nemzeti kisebbségi kérdés átfogó rendezésének legelfogadhatóbb intézményes formáját? Megítélésük szerint a közösségi autonómia, melynek a sajátos helyzethez igazított formái szerepelnek e közösségek mindegyikének - hangsúlyozom: mindegyikének - a programjaiban.
A határon túli magyar szervezetek mindezen jellemzőivel összhangban áll, illetve mindezen politikai célkitűzések eredményességét közvetlenül segítheti a státustörvény sikeres megvalósítása.
Az 1998-ban hivatalba lépett polgári kormány, egyaránt támaszkodva az előző kormányok pozitív és negatív tapasztalataira, a nemzetpolitika fő adottságát úgy határozta meg, hogy a magyar nemzet és a magyar állam határai nem esnek egybe. Nemzetpolitikánk alapkérdése tehát az lett, sikerül-e megvalósítani a határokat átívelő nemzeti integrációt.
A státustörvényt a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről válasznak szánjuk erre a kérdésre. A törvénytervezet, melyet a magyar kormány és a Fidesz-Magyar Polgári Párt most elfogadásra ajánl, részben a múlt megoldatlan problémáira is választ kínál. A határon túli magyarok sorsának perspektivikus rendezése, aminek e törvény elfogadása az egyik legfontosabb állomása, jelentős mértékben hozzájárul nemzetünk 80 éves Trianon-traumájának oldásához, a kiút megleléséhez, a hosszú ideig kilátástalannak ítélt helyzetből történő kilábaláshoz.
A rendszerváltozás egész folyamata szemlélhető úgy is, mint felépülés a XX. század történelmi betegségei és balesetei után. A XX. század tragédiáit, a két világháborút, polgártársaink deportálását és meggyilkolását, az ország kétszeri idegen megszállását, a magyar nemzet feldarabolását, a málenkij robotot, a különféle át-, ki- és betelepítéseket nem tudtuk, nem tudjuk meg nem történtté tenni, de a bennük gyökerező, máig nyomasztó gondokkal szembe kell néznünk, hogy a jövő nemzedék életét ne tegyék terhessé. A státustörvény nem maga a szembenézés a XX. század örökségével, de a státustörvény nélkül nem lenne valóságos és teljes ez a szembenézés.
A státustörvényt a kormány a Ház elé terjesztve azzal a XX. századi örökséggel nézünk szembe, hogy ma államhatárok osztják meg az egykor egy testet alkotó magyarságot. A határokat nem változtathatjuk meg, de felülemelkedhetünk, átívelhetünk a megosztottságon.
A státustörvény szembenézés azzal, hogy az államhatárok egy időben és még ma is részlegesen, lelki határokká is váltak. Az anyaország jelentős része félt közösséget vállalni a határon túli nemzetrészekkel. És ahol félelem van, ott nincs szabadság. A Fidesz-Magyar Polgári Párt meggyőződése, hogy mi, magyarok, Magyarországon és a határon túl immáron szabadok vagyunk, szabadon vállalhatjuk az együttműködést azokkal, akik velünk összetartozónak vallják magukat. A végeken élő magyar közösségek határon túliak maradnak, de a nemzeti szolidaritásnak immáron nem lehetnek határai.
A törvénytervezet, melyet a magyar kormány most elfogadásra ajánl, nemcsak a múltról szól. Ernest Ronan, francia történész mondta, hogy a nemzet közös emlék a múltból, de közös terv is a jövőre.
A státustörvény a jövő számára készült. Olyan felfogásrendszerbe illeszkedik, amelynek alapján Nyugat-Európa szerencsésebb nemzetei a gyakorlatban is sikeresen rendezték a határon túli magyarokéhoz hasonló nemzeti kisebbségi problémáikat. A kulcsszó: a kisebbségi közösségek többirányú integrációja, az őket megillető egyéni és közösségi jogok biztosítása és bővítése által.
A határmódosítás nélküli és a határokat átívelő nemzeti integrációt segítik elő egyfelől a törvény által a határon túli magyarok számára Magyarországon biztosított kedvezmények, valamint a határon túlra szánt pályázati rendszerben hozzáférhető támogatások. Ugyanakkor hozzájárulnak a magyar közösségek integrálódásához és beilleszkedéséhez is azokba az államokba, amelyekben élnek, s mindezt nemzeti identitásuk erősödése és az egyre nagyobb európai értékkel bíró kultúrájuk megőrzése mellett.
A státustörvény tehát mérföldkő abban a folyamatban is, amelyben a magyar nemzetpolitika az egységesülő Európában is egyre jelentéktelenebbé váló határokról a hangsúlyokat a személyekre és azok közösségeire helyezi át. Mátyás királynak tulajdonítják a mondást: nem falakért, hanem emberekért harcolunk. S mivel válaszolt az európai történelem a XX. század terhes örökségére? Az integrációval. Az integráció se meg nem szüntette, se arrébb nem tolta, de légiesítette a határokat, az európai polgárokat egymástól elválasztó állami és lelki határokat egyaránt. A magyarság Európa útját járja, saját gondjaira az integrációban látja a megoldást, az egymást kiegészítő, egymást segítő európai és nemzeti integrációban, amelyek nem változtatják meg, de elviselhető teszik ezek a határokat.
A státustörvény nem azonos a nemzeti integrációval, de a státustörvény nélkül üres ígéret lenne ez az integráció. A nemzeti integráció olyan kötelék, amely számos szálból fonódik össze. A státustörvény ezeket a szálakat hivatott erősíteni. Az egyik szál a lelki integráció, amelynek az alapja a félelem megszűnése, a szolidaritás kialakulása a különböző országokban élő magyar közösségek között. Ez a szál mára örvendetesen megerősödött. Ki gondolta volna például a '80-as évek közepén, hogy 15 év múltán a magyarországi lakosság nagy többsége elvárja majd a magyar kormánytól a határon túli magyarság kifejezett támogatását? A közvélemény-kutatások tanulsága szerint ma a döntő többség elvárja ezt a magyar kormánytól.
Az integráció másik szála a politikai integráció. Amióta a magyar kormány és a Magyar Országgyűlés pártjai állandó közös tanácsban, a Magyar Állandó Értekezletben vesznek részt, a határon túli magyarság demokratikus legitimitással rendelkező szervezeteivel közös döntéseket hoznak, s már ezt a törvénytervezetet is ezen keretek között készítették el. A politikai integráció tehát nem a jövő zenéje, hanem kész tény. A magyarság ma már nem csupán kulturális nemzet ilyen értelemben, hanem olyan közösség, amelynek politikai teste is van. A Magyar Állandó Értekezlet politikai téren képviseli, megjeleníti a 15 milliós magyar nemzetet. Ehhez a politikai testhez nemcsak a politikai szervezetek tartoznak, nemcsak a politikai elit integrációja jelenti a politikai integrációt, hanem a státustörvénnyel immáron a közember számára is hétköznapi valósággá válik mindez. S a státustörvény politikai feladatot is ad a jövőben a Magyar Állandó Értekezletnek, illetőleg szakbizottságainak.
Az önök elé terjesztett törvénytervezet jogi integrációt is jelent, arcképes igazolványt ad a határon túli magyarok kezébe. A határon túli magyarok jogviszonyba kerülnek a magyar állammal. Az igazolvány személyre szóló hitellevél a magyar állam részéről, az évtizedek óta áhított szolidaritás hitellevele, a személyre szóló közösségvállalás hitellevele. A személyre szóló szolidaritás, amelyet a magyar állam vállal a határon túli magyarokkal, ez a nemzeti integráció jogi szála, amely nem létezett idáig, és amelyet megteremt a státustörvény. A kedvezmények, amelyeket az anyaországban lehet igénybe venni, ennek a szolidaritásnak szolgáltatnak keretet. Természetesen nem a kedvezmények tartalma, hanem a célja a lényeg: a határon túli magyarok személyre szóló státusa a magyar jogrendben; a státus, amelynek alapján otthon lakva, itthon érezhetik magukat az anyaországban is.
Előttünk áll még, a következő kormányzati ciklus rendkívül kiemelt feladataként, a gazdasági integráció erősítése, de már a státustörvény is számos elemet kilátásba helyez. Végül, nem utolsósorban, a magyarság határokon átívelő egységének fő szála az európai integráció kiteljesedése lesz.
A státustörvény megerősíti, átláthatóvá teszi és törvényesíti a magyar-magyar kapcsolatokat. Magyarország uniós csatlakozása után a magyar-magyar kapcsolatok részben Unión belüli kötelékekké válnak, részben az EU és szomszédai közötti kapcsolatok lesznek. Minden határon átnyúló kapcsolat, a határok feletti közszolgáltatások, amelyek az Unión belül vannak és erősítik Európa belső integrációját, érdekünkben állnak. Ilyen értelemben minden társadalmi kapcsolat az érdekünkben áll.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyarországtól azt várja el a nemzetközi közösség, hogy hídfőállást képezzen a nyugati értékek és szabályok terjedése érdekében. A státustörvény a maga eszközeivel ezt a célkitűzést szolgálja.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)
ELNÖK: Megadom a szót Tabajdi Csabának, aki az MSZP-frakció véleményét fogja tolmácsolni; őt követi majd Szentgyörgyvölgyi Péter, a Kisgazdapárt részéről.
DR. TABAJDI CSABA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Kedves hazai és határon túli Honfitársaim! Tisztelt jelen lévő, határon túli Vezetők, Püspök Urak! A magyar szocialisták a nemzetépítés egyik fontos lépésének tekintik, hogy minél szélesebb parlamenti egyetértéssel szülessen meg egy átfogó törvény a határon túli magyarokról, a szomszéd országokban élő magyarságról. A nemzetépítés sorában ez az állomás egy olyan állomás, amely több mint egy évtizedes folyamat része. Hogy ez mennyire lesz történelmi, azt majd megmutatja később a történelem, de mindenképpen fontos állomás abban a 13 éves folyamatban, amely 1988-ban indult el a kisebbségi rendszerváltozással. S ami ennél is lényegesebb, hogy a határon túl a határon túli magyarság a jogfosztott, másodrangú állampolgár állapotából mára politikai erővé, kormányzati erővé, megkerülhetetlen európai tényezővé vált.
Kedves Barátaim! Ez az a folyamat, amelybe beilleszkedik ez a mostani törvény, amely egy szempontból fordulatot jelenthet, bár a fordulatot 1988-ban Szűrös Mátyás kijelentése jelentette, amellyel leszámolt a Kádár-korszak bűnös hallgatásával; kijelentette, hogy a Kárpát-medencében egységes magyar nemzet van. Ezt erősítette meg Antall József - Isten nyugosztalja! - Magyarország miniszterelnökeként. Bár voltak viták a kijelentése körül, de mára kiderült és egyértelmű, hogy egyetlen magyar felelős politikai erő sem kerülheti meg a határon túli magyarság ügyét mint alapvető kérdést.
Tisztelt Jelenlévők! A leglényegesebb és legfontosabb, hogy a határon túli magyarság az elmúlt évtizedben nagyon fontos változásokon ment keresztül.
Nem mondhatjuk még el, hogy áttörés történt volna életükben, de összehasonlíthatatlan a mostani állapot az '89-90 előttivel. Ha még nem is mondhatjuk el, hogy a határon túli magyarság közösségei, a határon túli magyar közösségek teljesen egyenjogú, egyenrangú állampolgárai lennének az adott társadalmaknak, hogy megtörtént volna a megfelelő társadalmi integrációjuk az adott társadalomba, és meglenne teljes körű, európai normákkal egybehangzó autonómiájuk, de mégiscsak ki kell mondjuk, hogy ez az autonómia mára félig készen van, hiszen ezt az autonómiát építette az RMDSZ sikeres kormányzati tevékenysége, a Magyar Koalíció Pártjának küzdelmes, de eredményes tevékenysége és a vajdasági magyarság kormányzati szerepe. Ezek mind nehéz és küzdelmes szerepvállalások, de végül is bebizonyították Európának nemcsak azt, hogy Trianon óta mi vagyunk Európa legbékésebb nemzeti kisebbsége, mármint a határon túli magyarság, azon határon túli magyarság, amely mindenkor csak az alkotmányosság sáncain belül lépett fel jogai védelméért, de bebizonyította az RMDSZ, az MKP és a VMSZ , hogy a határon túli magyarság képes az adott ország problémáinak egészében, komplexitásában gondolkodni, és a határon túli magyarság a legelkötelezettebb híve az európai integrálódásnak.
Ki kell mondjuk, hogy a határon túli magyar legitim szervezetek mára megkerülhetetlenek lettek a többségi elitek számára, ha el akarnak kerülni Európába. Megfogalmazhatjuk úgy is, hogy az európai integrációban kritérium lett, hogy milyen a kisebbségi kérdés, és még egyszer mondom: RMDSZ, MKP, VMSZ és más határon túli magyar szervezetek nélkül, a kisebbségi kérdés megnyugtató rendezése nélkül nincs esélye szomszédainknak az integrálódásra. Ez egy rendkívül fontos tétel; mint ahogy nagyon fontos az is, hogy Budapest és Magyarország is megkerülhetetlenné vált. Tulajdonképpen ez egy olyan helyzet, amelyre oly régóta vágytunk.
Gion Nándortól, amikor még a Vajdaságban élt, jeles vajdasági írótól megkérdezték még azokban az időkben, amikor nem volt oly nyomorúságos a vajdasági magyarság helyzete, hogy mit tehet Magyarország a határon túliak érdekében; akkor Gion Nándornak volt egy mondta: legyetek valakik! És ma kimondhatjuk ebben a parlamentben, hogy Magyarország lett valaki. Tagja a NATO-nak, ott állunk az Európai Unió küszöbén a legfelkészültebbek sorában, mi vagyunk Közép-Európa regionális stabilitásának a tényezője, és mindez nagyon komoly háttér a határon túli magyarság számára. Ezzel együtt, ennek ellenére még nagyon sok erőfeszítésre van szükség, hogy azt mondhassuk, hogy a határon túli magyarságnak megvan az őt megillető helyi, önkormányzati, kulturális, regionális és területi autonómiája; hogy meglegyen a maga intézményrendszere; hogy teljesen integrálva legyen az adott társadalomba. Ettől még messze vagyunk, és ehhez nagyon sok erőfeszítésre van szükség.
Ez a mostani törvény megítélésünk szerint ehhez hozzájárul, bár nem a megoldás. Nem a megoldás, mert a kisebbségi kérdésben nincs megoldás. A kisebbségi kérdést kezelni lehet, megoldani nem lehet. És sajnos, amit mi magyarok gordiuszi csomóként kaptunk, Trianont, ezt nem lehet egyetlen suhintással megoldani. Ennek a gordiuszi csomónak a kibogozására rengeteg erőfeszítésre van még szükség.
Amellett, hogy a magyar szocialisták támogatják ezt a törvényt, mégis szeretném felhívni a figyelmet, hogy mik azok a mi dilemmáink, mik azok a problémáink, amelyek azt mutatják, hogy ez a törvény nem fogja még magát a fordulatot jelenteni. Miben jelenthet fordulatot? Abban egyetértek az előttem szóló Fidesz vezérszónokkal, Németh Zsolt úrral, hogy lélektanilag ez egy a fordulatot jelenthet. Tehát a magyar igazolványt a Szocialista Párt, a magyar szocialisták lélektani jelzésnek, gesztusnak tartják, hogy mi magyarok, határon innen, határon túl összetartozunk. S ha ez az igazolvány ezzel a jelképes erővel segít az otthon maradásban, akkor ez ennek a törvénynek az egyik legfontosabb eleme.
A másik, hogy összefoglalja azokat a kedvezményeket, amelyek eddig voltak, s kibővíti azokat. De még egyszer szeretném felhívni arra a figyelmet, s itt van koncepcionális véleménykülönbség a magyar szocialisták és a kormánypárt között: nem hisszük, hogy magyar-magyar párbeszéddel megoldható lenne a határon túli magyarság helyzete, döntőnek mi az autonómiát tartjuk, azt, hogy a többségi elit belássa, hogy a kisebbségi kérdés tartós megoldása csak autonómiával oldható meg. A második helyen azt tartjuk mi, szocialisták, hogy a határokon átnyúló együttműködés, a határ menti együttműködés, a határokon átívelő kapcsolatrendszer magyarok és magyarok, magyarok és szomszédaik között legalább annyira fontos, sőt fontosabb, mint a magyarországi jogállás, mert mi, Magyarország, ha bekerülünk az Európai Unióba, nem tudjuk magunkkal vinni sajnálatos módon a határon túli magyarokat, szomszédainkat, de magunkkal vihetjük azt az összes kapcsolatrendszert, amit az európai uniós csatlakozásig magyar-magyar, magyar-román, magyar-szlovák - nem sorolom tovább - szomszédsági kapcsolatrendszerben kiépítettük; mert az Európai Uniós is támogatja, mert ez eurokonform, és ez a térség stabilitását erősíti.
Ebben véleménykülönbségünk van, és tulajdonképpen azt kell mondjam ebben a mai korrekt vitában, hogy mi nem állítjuk azt, hogy a kormány és a Fidesz számára ne lenne fontos a szomszédsági kapcsolatrendszer, sőt tulajdonképpen az alapszerződések körüli bizonytalanságot kivéve igen intenzív kapcsolatrendszert épít ki az Orbán-kormány nagyon helyesen, csak nekünk a kedvezménytörvény egész vitájával az a gondunk, hogy a fő figyelmet a magyarországi jogállásra helyezte, bár sokat módosult a határon túli támogatások irányába, de mégiscsak az érdemi kérdés az ottani működő autonómia, az ottani működő kisebbségi intézményrendszer és a kétoldalú kapcsolatrendszer. Ez hangsúlykülönbség, ez koncepcióbeli különbség, nem áthidalhatatlan. De ha olyan viszonyok lennének Magyarországon a magyar parlamentben, ami ritkán van, hogy nem a ki kit győz le elve, hanem a ki kit győz meg párbeszéde folyna, akkor nemzetpolitikai, nemzetstratégiai kérdésekben azért ezekre a dilemmákra érdemes rávilágítani.
Kedves Barátaim! Európának is érdeke, hogy rendeződjön a magyar-magyar, magyar-szomszédsági viszony. Európának is érdeke, mert amennyiben az Európai Unió úgy ítéli meg, hogy Magyarországnak pozitív szerepe, stabilizáló szerepe van, mi csak akkor tudjuk ezt a stabilizáló szerepet a jövőben betölteni, ha az eltérő integrációs dinamika következtében nem lesz még nagyobb különbség Magyarország és szomszédai között. És, hogy ez ne következzen be, ez nem csak Magyarország érdeke, ezt nem csak Budapestnek kell kezelni, ezt Brüsszelnek is kezelnie kell, és azért tartanám fontosnak, hogy az Európai Unió felé és a szomszédok felé megjelenítjük azt, hogy "most szerepe van" - mind a szomszédok, mind pedig az Európai Unió irányába.
Sajnos, ez az érvelés és Európai Unióval való kellő konzultáció megítélésünk szerint nem történt meg. Hiszen a törvénynek a fordítása is nemrégiben készült el, és a szomszédokkal is több érdemi konzultációt kellett volna folytatni. Reméljük, hogy eme konzultációk hiányában vagy nem megfelelő voltából nem fog fakadni később sem a kétoldalú kapcsolatokban, sem pedig az Európai Unió vonatkozásában félreértés.
Tisztelt Ház! Sokszor felvetették, hogy miért most hozza meg a magyar törvényhozás ezt a lépést. Pontosan látni kell, hogy alapszerződések nélkül, NATO-tagság nélkül, az RMDSZ, az MKP, a VMSZ kormányzati szerepvállalása nélkül, az 1996-os magyar-magyar csúcs nélkül, a szomszédok ilyen irányú törvényeinek elfogadása nélkül, a MÁÉRT intézményesítése nélkül nehezen lett volna közép-európai feszültségkeltés nélkül elfogadható egy ilyen törvény. Nagyon fontos látni, hogy most jutottunk el ide, ebbe a fázisba, s ez jelzi, hogy a szomszédok részéről és az Európai Unió részéről nem volt különösebb homlokráncolás, reméljük, hogy ez nem is fog bekövetkezni, hogy a nacionalista erők nem fogják ezt a kérdést előtérbe tenni.
Tisztelt Ház! A magyar szocialisták a nemzetépítést és a társadalomépítést csak együtt tudják elképzelni. Vonatkozik ez a kisebbségi kérdésre is: nem elég kisebbségi jogokért harcolni, ha nem történik mellette társadalomépítés is. És ha azt mondtam az előbb, hogy az autonómia félig kiépült határon túl, akkor abban benne van az az oktatási törvény, amelyet az RMDSZ elért, benne van a közbirtokosság, benne van az a helyi autonómiaépítés, amit döntően katolikus, református, evangélikus és unitárius papok, lelkészek végeznek, az autonómiaszigetek, Kató Bélától Böjte Csabán, Gergely atyán át, sorolhatnám a száz autonómiaszigetet itt a Kárpát-medencében. Ugyanis ha helyi szinten nem lesz a határon túli magyaroknak élhető élet, ha nincs a helyi közösség megszervezve, akkor enélkül semmiféle központi autonómia nem lesz működőképes. Márpedig ahhoz, hogy a határon túli magyarságot szülőföldjén meg tudjuk tartani - mert ez a cél - egzisztenciális, normális megélhetésre van szükség, helyi közösségre, működő magyar intézményrendszerre, magyar középiskolákra van szükség.
A XX. század végén a magyar szocialisták két nagy kihívást látnak, két nagy szétfejlődést. Az egyik ilyen szétfejlődés idehaza van, a szegények és a gazdagok kettészakadása, szétválása, mert ahol a szegények, szűkölködők és hátrányos helyzetű térségek nem látnak esélyt az előrelépésre, a megkapaszkodásra, ott minden nemzeti egység virtuális, képzelt egység. Vagyis amikor mi azt mondjuk, hogy nemzetépítés és társadalomépítés összekötődik, akkor azt mondjuk, hogy a rendszerváltozást nem lehet befejezni, szociális rendszerváltozásra van szükség; és még egy dologra, tisztelt képviselőtársaim: az a nemzeti egység, amelyet hangoztatnak kormányoldalról, mindaddig egy képzelt, virtuális nemzeti egység marad, amíg mi és ők vannak, polgárok és nem polgárok, polgárok és szocialisták Magyarországa, amikor rétegeket szembeállítanak. A nemzeti egységhez hozzátartozna a nemzeti párbeszéd minimuma, a megosztás és a kirekesztés elkerülése, mert amikor nemzeti újraegyesítésről beszélnek kormányoldalon, akkor először is idehaza kellene nemzeti újraegyesítést tenni.
A másik elemről részben szóltam. A másik szétfejlődés az, és ez nem Schengen, ez ennél szélesebb kérdéskör, hogy nyílik az olló Magyarország és a szomszédai között, nyílik az olló Ausztriát és Szlovéniát kivéve, és a következő évtized nemzetstratégiailag legfontosabb problémája éppen ez lesz, hogy ezt a szétfejlődést tudja-e Magyarország ellensúlyozni, ellenpontozni. Ezért kell a határon túli egzisztenciateremtés, a magyar tőke kivitele, a magyar intézményrendszer működtetése, hogy a magyar házakban lehessen fizetett alkalmazott, és ehhez a magyar államnak igenis hozzá kell járulnia, hogy a határon túli magyar pedagógusok kapjanak pluszpénzt, hogy tanítani tudhassanak, legyen magyar középiskola, a Vajdaságban erősödjön, máshol erősedjenek a magyar középiskolák, tehát a szülőföldön kell erősíteni ezt az intézményrendszert. Enélkül az elszivárgás, az elvándorlás megállíthatatlan. Ez pedig számunkra kulcskérdés lenne, hogy a Kárpát-medencében ma a mérvadó számítások szerint lévő 2 millió 700 ezer magyar demográfiai helyzete ne romoljon tovább.
Tisztelt Ház! Ami a törvényt illeti, a törvényhez pontosításokat szeretnénk, szeretnénk az adatvédelemben védeni a határon túli magyarok biztonságát, szeretnénk a szülőföldön nyújtott támogatásukat erősíteni, és fontosnak tartanánk, hogy legyen egy országgyűlési biztos, aki ellenőrzi a törvény végrehajtását.
Tisztelt Ház! A nemzet újjáépítése minden politikai erő feladata. Itt most közjogi viszony létesül a Magyar Köztársaság és a határon túli magyarok között. Mi, szocialisták, azt mondjuk, ezt a folyamatot folytatni kell; folytatni kell, mert közösségi szinten is meg kell kötni egy megállapodást Magyarország és a határon túli társnemzetek, nemzetrészek között, ez a jövő feladata, hogy nemcsak egyénenként, hanem közösségekként, hiszen az egységes magyar nemzet nem más, mint társnemzetek szövetsége, és ez a nemzetstratégia következő feladata lesz. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) A szocialisták ezen gondolatok mentén támogatják, pontosításokkal elfogadásra ajánlják a tisztelt Háznak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
ELNÖK: Megadom a szót Szentgyörgyvölgyi Péter úrnak, aki a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja véleményét fogja ismertetni; és őt követi majd Szent-Iványi István, az SZDSZ részéről.
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt határon kívül élő magyar Testvéreink! Püspök Urak! Elnök Urak! Igen tisztelt Országgyűlés! Ha ránézünk Európa hegy- és vízrajzi térképére, Európa közepén, mondhatni, Európa szívében egy nagyon jól körülhatárolt terület látható, a Kárpátok koszorújában, a Duna, Tisza, Dráva, Száva és mellékfolyóinak vízgyűjtő területe, egyszóval a Kárpát-medence, amely területen legalább 1100 éve él egy nép, legendák népe, amely azonos nyelvet beszél, azonos a kultúrája és az azonosságtudata is.
Ez a földrajzilag nagyon jól körülhatárolt terület 80 éve darabokra hullott, és nagyobbik része, kétharmada más országok területe ma már, ahol nem vitásan más nemzetek is élnek, amelyeknek más a nyelve, más a kultúrája, más az azonosságtudata, és ezt tiszteletben is kell tartani. Az azonban kétségtelen, hogy ezen a területen az elcsatolás idején is több mint hárommillió magyar ember élt, mégpedig úgy számítva, hogy például az Erdélyben élő, magukat magyarnak valló zsidóságot nem tekintették magyarnak, és nem tekintették magyarnak a magyar származású, nemzetiségű, de görög katolikus vallású magyarokat sem.
Ugyanakkor például a Szerbiához csatolt Délvidéken több magyar élt ebben az időben, mint szerb. Az arányok természetesen változtak az évtizedek során, maga a népesség azonban körülbelül most is annyi, több mint 3 millió.
Így e 3 millióval és az úgynevezett nyugati magyarsággal, amelynek lélekszáma körülbelül 2 millió, 15 millió magyar él szerte a világban, amelynek így egyharmada nem a Magyar Köztársaság területén él. Ezzel az aránnyal a vezető helyek egyikén állunk Európában. A vezető helyen az írek állnak, akiknek csak 10 százaléka lakik az anyaországban. A legnagyobb részük az Észak-Amerikai Egyesült Államokban él, ahol egyébként az 1985-ös népszámlálás során 1 millió 800 ezer amerikai állampolgár vallotta magát magyarnak, holott jóllehet, ezek nagy része már nem beszéli nyelvünket, harmadik, negyedik generációs magyarok, de megvan a magyar azonosságtudatuk. Amerikában körülbelül 700 ezer ténylegesen magyar él, Kanadában 140 ezer, Ausztriában, Brazíliában 70 ezer, és 50-20 ezres nagyobb csoportok élnek Ausztráliában és a világ különböző részein.
Ez az úgynevezett nyugati magyarság azonban egészen másként éli meg magyarságát, mint az a 3 millió, akiről beszélünk, akik a szomszéd országokban élnek, mert más körülmények között váltak más ország állampolgáraivá. Még ha kényszer hatására is, de a nyugati magyarság mégis önként került más ország állampolgárává, míg a szomszédos országokban élő magyarok saját akaratukon kívül váltak azzá, amik jelenleg is, tehát idegen országok állampolgáraivá.
Három nagy kivándorlás volt Nyugatra. Az első, tudjuk, kivándorolt Amerikába másfél millió emberünk, a másik a két háború között politikai és gazdasági célokkal, a harmadik pedig '56-ban, több mint 200 ezer magyar ember ment ki. Maga az amerikai közvélemény is elismeri, hogy talán ez volt Amerika történetében a legnagyobb, a legjobb minőségű emigráció, tehát önként mentek oda, míg a szomszédos országokban élő magyaroknál a határ változott. Ismert történet a rahói vasutas története, aki még a monarchia idején - Rahó egy nagy vasúti csomópont, jelenleg Ukrajnához tartozik - Magyarország területén volt, ott született ez a bizonyos vasutas magyar állampolgárnak, magyarnak, majd aztán lett belőle csehszlovák állampolgár '45-től, illetve egy ideig újra magyar, majd szovjet állampolgár, végül ukrán, holott, soha egyetlen pillanatig nem hagyta el Rahó városát.
Tehát ezekről az emberekről, erről a 3 millió emberről szól ez a törvényjavaslat. Ez a 3 millió ember, tulajdonképpen ez a tömeg nyelvükben, kultúrájukban, azonosságtudatukban azonos az anyaországéval, ám ott szeretnének lakni, függetlenül attól, hogy jelenleg azt a területet, ahol apáik, nagyapáik éltek, milyen országnak hívják.
A törvénytervezet hosszú előéletet élt. Az Országgyűlési Könyvtár kiadott egy komoly kétkötetes munkát erről; izgalmas és érdekes olvasmány. Amikor már a törvény szövegének a szövegezése folyt, be voltak vonva a különböző szakmai munkákba a határon túli magyar szervezetek, nélkülük ez a munka igazán el sem lett volna végezhető, köszönet érte nekik.
Maga a cím is vitára adott okot. A legtöbben ezt a bizonyos státustörvény kifejezést használják, nem kifejezetten szerencsés kifejezés, már csak azért sem, mert hisz a magyar nyelv védelméről is szól ez a törvény, és rögtön az első szó nem magyar szó. De valóban ez ment át a legjobban a köztudatba. Volt aztán olyan felvetés, amely a nemzetpolgár fogalmat akarta meghonosítani, nem vitásan ez egy kicsit művi, csinált szó, ráadásul az alanya ennek nemcsak a szomszédos országokban élő magyarság, hanem akik Ausztráliában és Új-Zélandon is élnek, tehát nem igazán kifejező. Szerintem nyugodtan lehetett volna akár "az elcsatolt területen élő magyarok" is a cím, még akkor is, ha túlzott szemérmességből ezt a kifejezést nemigen tudjuk vagy nemigen szeretjük használni. Lehetett volna a cím a Kárpátokon belül élő vagy a Kárpát-medencében élő magyarság helyzetéről szóló törvény is. Ez azonban kicsit túlmutatott volna a törvényen, mert hisz ebbe akkor benne foglaltatott volna az a magyar is, aki Csehországban él, vagy Boszniában él, amely ma nem határos Magyarországgal, de kétségtelenül magyarokról van szó, és a Kárpát-medencében élő magyarokról van szó.
A jelen 4070. számú előterjesztés címe: a szomszéd államokban élő magyarokról szóló törvénytervezet; maga a cím rendkívül találó, mert önmagában véve már utal arra is, hogy ki tekinthető a törvény alanyának, tehát a személyi hatályára is utal. Pontosan meghatározza a törvénytervezet, hogy ki is tekintendő az alanyának, a személyi hatálya alá tartozik mindaz, aki a hét szomszédos országban él, aki nem mondott le önként magyar állampolgárságáról, és aki magyar igazolvánnyal rendelkezik. Ez a harmadik pont egy lényeges pont, ugyanis rámutat arra, hogy senki nem válik automatikusan, nem lesz a személyi hatálya alá tartozó ennek a törvénynek, csak és kizárólag a szabad akaratából.
Itt rögtön ugranunk kell, mert a 20. § határozza meg azt, hogy milyen feltételek között és hogyan lehet ehhez a magyar igazolványhoz jutni. Ennek is három feltétele van; az, hogy itt lakjon, ebben a hét országban, az, hogy a határon túli magyar szervezetek ajánlásával rendelkezzen. Ez egy nagyon lényeges pont, mert a 21. § azt bízza a határon túli magyar szervezetekre, amivel tulajdonképpen kikerüli a törvénytervezet azt, hogy neki kelljen meghatározni, hogy ki is a magyar, ami kétségtelenül egy rendkívül izgalmas téma, ugyancsak túlzott szemérmességből erről nemigen szoktunk beszélni.
Illyés Gyulának van egy megfogalmazása, mely szerint az a magyar, aki annak vallja magát, és itt van is egy kis párhuzam a kettő között, mert ha egyszer valaki folyamodik azért, hogy magyar igazolványa legyen, akkor magyarnak vallja magát. Itt valóban megegyezik Illyés Gyula megfogalmazásával, ám a törvény gyakorlatának egy kicsit mégis ellentmond, mert ugyanakkor azt mondja a törvénytervezet, hogy nem lehet az, nem kérhet magyar igazolványt az, aki lemondott magyar állampolgárságáról. Pedig kétségtelenül ez is magyar, bár megtagadta magyarságát.
Én talán a sorsközösség kifejezést tartanám a legjobbnak, hogy az a magyar, aki vállalja a sorsközösséget. Erre számtalan szép példánk van a történelemből. Talán a legszebb az aradi tizenhárom vértanú esete, akik közül - tudjuk - voltak örmények, szerbek, németek és osztrákok, de vállalták a sorsközösséget. Bár nincs kimondva ebben a törvénytervezetben, de mégis egy paragrafusában nyomon követhető ez a sorsközösség-vállalás, amikor is kiterjeszti a személyi hatályt arra az egyébként nem magyarra, nem magyar házastársra vagy gyermekre, akinek a házastársa vagy szüleje viszont magyar igazolvánnyal rendelkezik és magyarnak tekintendő. Tehát ez igenis önmagában véve egy ilyen vegyes házasság is, egy sorsközösség-vállalás, másrészt pedig rendkívül praktikus oka is van, mert ez is kifejezi az együvé tartozást, együtt tudnak jönni Magyarországra, igénybe venni mindazt a támogatást, kedvezményt, amit maga a törvény biztosít.
Mert mi a célja az egésznek? A célja az, hogy a nyelvben, a kultúrában és az azonosságtudatban tovább fejlődjön a határon túli magyar, és hogy meg tudja őrizni ebbéli jártasságát.
(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Miután meghatároztuk a személyi hatályt, meghatároztuk azt, hogy van ez a bizonyos magyar igazolvány; nem kaphat magyar igazolványt az, aki a 21. § szerinti szervezettől nem tudta ezt beszerezni, vagyis rájuk hárul az a feladat, hogy meghatározzák, ki kap majd ilyet, vagy kinek adnak ilyen ajánlást. Végül is akkor mit ad, milyen kedvezményeket, támogatásokat ez a törvény? Elhangzott a miniszteri expozéban is, hogy különbséget kell eközött tennünk, már csak azért is, mert a kedvezmények itt, a Magyar Köztársaság területén vehetők igénybe, míg a támogatások a határon túl is.
Osztályozhatjuk úgy is ezeket a kedvezményeket, támogatásokat, mint amit maga a törvény is megcéloz, hogy a nyelv, a kultúra és az azonosságtudat fejlesztése. Tehát ha csak a nyelvet vesszük, ennek egy általános és konkrét része is lehetséges. Általános maga tulajdonképpen mindaz, ami azt szolgálja, hogy idejöjjön, kedvezményesen utazhasson, igénybe vehesse a különböző kulturális intézményeket, tehát nyelvbéli jártasságának ezzel is gyakorlatot szerezhessen. De konkrét viszont az, amikor kimondja, hogy azok a kint élő pedagógusok, akik magyar nyelvet tanítanak, utazási kedvezményben, sőt ingyenes utazásban, szállásköltségben részesülhetnek, ha továbbképzésen vesznek részt Magyarországon. Ennek persze külföldi példája is van, a német nyelvterületen. Amikor Ausztria nem volt az Európai Unió tagja, ott erősen alkalmazták ezt Svájcban és Németországban az osztrák német tanárok, úgyhogy ismert példa ez Európában. Konkrét kedvezmény a magyar nyelv tanárait illeti meg: az is, hogy a továbbképzés költségeit is viseli a magyar állam, és e körbe tartozik az is, amikor a hazai akkreditált intézmények szomszédos országokban kihelyezett tagozatainak működését segíti elő a magyar állam. Ez azért is érdekes, mert ilyen már korábban is volt. Tehát működött például a Károly Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Karának levelező tagozata Marosvásárhelyen, amelyet természetesen eddig nem tudtak megfelelő módon támogatni. Ez arra is lehetőséget fog adni.
A kultúra támogatása rendkívül széles körű, taxatíve felsorolja a törvény, hogy mi tartozik ide. Én egyet nem értek ugyan teljesen világosan, amikor a könyvtárlátogatással kezdi; nem értem, miért kedvezmény az. Könyvtárat a legjobb tudomásom szerint bárki látogathat, bármilyen külföldi, feltéve, ha be is iratkozott. Külön rendelkezések szólnak a munkavállalásról és az ehhez kapcsolódó társadalmi és egészségbiztosításról. Volt erről már szó. Többen keveslik a három hónapot, ám gondolnunk kell arra, hogy itt főleg idénymunkáról van szó, és véleményünk szerint hosszabb tartózkodási idő egyébként is az otthoni, tehát a határon túli életvitelt megszakítja, megkérdőjelezi, vagyis pontosan egy hosszabb idő eredményezhetné azt a nem létező vádat, hogy ez a törvény pontosan azt segíti elő, hogy áttelepedjenek és ne átjárjanak. Ugyanakkor lehetőség van arra is a törvény szerint, mivel kerettörvényről van szó, hogy majd miniszteri rendelet ezt adott esetben meghosszabbíthassa.
A kedvezmények körébe tartozik a diákigazolvány bevezetése, amely egyrészt a szomszédos országokban a magyar nyelven tanuló alsó tagozatosokat és középiskolásokat illeti meg, másrészt pedig minden tekintetben a felsőfokú tanintézetbe járókat. Külön kell szólni arról az utazási kedvezményről, amely lehetővé teszi a hat évet be nem töltött és a 65 évet betöltött személyek, törvény hatálya alá tartozó személyek jogosultságát a tömegközlekedési eszközök ingyenes igénybevételére. Magam is tagja vagyok egy olyan szervezetnek, amelynek nagy többsége idős ember és határon túl lakik, személyesen tudom, hogy micsoda óriási megterhelést jelentett eddig ezeknek az embereknek annak a kis útiköltségnek is az összeszedése. Ez mentesíteni fogja őket ez alól.
Külön szólni kell arról is, hogy a szomszédos országok területén működő nyereségérdekelt gazdasági szervezetek is kaphatnak támogatást, feltéve, ha ezzel elősegítik a települések népességmegtartó erejét. Tehát ismét egy olyan paragrafus, amely ellene szól azoknak a vádaknak, amelyek az áttelepülésre vonatkoznak. Külön szervezeteket jelöl meg a törvény, amelyek majd a támogatásokra benyújtott pályázatokat elbírálják. Örömmel hallottam miniszter úr expozéjában, hogy ezek esetleg meglévő szervezetek is lehetnek, társadalmi vagy civil szervezetek. Ez nem tűnik ki világosan a törvény tervezetéből, magam ajánlottam volna, hogy esetleg már működő szervezeteket meg lehetne ezzel bízni, nem kellene újakat létrehozni, mert hisz vannak ilyen, főleg karitatív szervezetek, amelyekkel a magyar állam, a magyar kormány jelenleg is kapcsolatot tart fenn, például az árvízkárosultak megsegítésénél.
Szó volt már többször arról, hogy bizonyos vádak illetik ezt a törvényt, és azt célozzák ezek a vádak, miszerint valami olyan burkolt célja lenne, vagy nem tökéletesen szolgálja azt a célt, hogy a határon túl maradjanak a határon túl élők, és hogy ezek a kedvezmények éppen azt szolgálják majd, hogy átjöjjenek. Nem, én ezt a vádat ki nem olvasom a törvény szövegéből, nem is értem, hogy ez honnan származhat. Kétségtelen, hogy maga a törvénytervezet azt a társadalmi viszonyt, amelyet rendezni kíván, vagyis a határon túli magyarság nyelvének, kultúrájának és azonosságtudatának megtartását, ápolását jól szolgálja, ugyanakkor összhangban áll a nemzetközi előírásokkal is, a magyar alkotmánnyal is, így a Független Kisgazdapárt véleménye szerint nemhogy általános vitára alkalmas a törvénytervezet, de majd annak idején a részletes vita után elfogadásra is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Szent-Iványi Istvánnak, az SZDSZ vezérszónokának.
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt határon túli politikai és szellemi Vezetők! Tisztelettel köszöntöm önöket is, akik e vitát követik. Tisztelt Ház! Az elmúlt kicsit több mint két és fél órában nagyon sok emelkedett, veretes gondolat hangzott el itt, erről az emelvényről a nemzetpolitika szükségességéről, egy új nemzetstratégia kidolgozásának fontosságáról, a nemzeti összetartozásról, nagyon sok mindenről, amivel ebben a teremben mindannyian egyetértünk. Különösen gondolok itt külügyminiszter úr expozéjára, egy európai hangvételű expozé volt, de sok értékes gondolatot találhattunk erre vonatkozóan Németh Zsolt államtitkár úr megszólalásában és Tabajdi Csaba képviselőtársam megszólalásában is.
Az én problémám az, hogy sajnos ez a törvénytervezet nem erről szól. S ez ez a legfontosabb probléma. Mert lehetett volna egy olyan törvénytervezetet, olyan törvényt alkotni közösen, valóban a hat párt közös hozzájárulásával, amely egy új nemzetstratégiai koncepciót vesz figyelembe és alapoz meg. Mi szikár és kemény szavakat használtunk ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, nem bántó szándékkal, hanem azért, mert ez a véleményünk.
Ez a törvénytervezet sajnos nem a nemzeti összetartozás törvénytervezete, hanem a becsapás törvénytervezete, a szemfényvesztés törvénytervezete. (Felzúdulás a Fidesz soraiban.) Nem sérteni akarjuk önöket. Miről van szó? Arról van szó, hogy a törvényalkotás egész folyamatában olyan várakozásokat keltett határon túl elsősorban és határon innen, amelyet meggyőződésem szerint első pillanattól kezdve nem állt szándékában megvalósítani vagy teljesíteni.
Nem mondom, hogy állították, de egy törvénytervezethez kapcsolódóan sokan a határon túliak számára az állampolgárság odaígérését várták, a teljes egészségügyi ellátást, a korlátlan munkavállalási lehetőségeket és nagyon sok mindent.
Az államtitkár úr - Németh Zsolt államtitkár úrra gondolok - egy nagy ívű beszédet tartott a MÁÉRT egyik értekezletén, ahol úgy foglalta össze a törvényjavaslat végső célkitűzését, hogy ez a mozaiknemzetből szerződéses nemzetet fog létrehozni, egyfajta új szövetség a határon inneni és a határon túli magyarok között; ez valamiféle státust fog adni a határon túl élő magyarok számára.
Ma, amikor látjuk ezt a törvénytervezetet, pontosan tudjuk, hogy ezekből a várakozásokból, amelyeknek egy részét tételesen, más részét közvetve, de a kormányzat igenis keltette, ezekből semmi nem valósult meg - ez a törvénytervezet egyáltalán nem is erről szól.
Mik ezek a fontos problémák, ami miatt a szabad demokraták nem tudják támogatni ezt a törvénytervezetet?
Elsősorban és legfőképpen ezek koncepcionális természetűek. Koncepcionális természetűek abban a tekintetben, hogy kezdettől azon az állásponton voltunk - és amikor elfogadtuk egy ilyen törvény megalkotását, akkor ezzel a szándékkal és feltevéssel fogadtuk el -, hogy ennek a törvénytervezetnek alapvetően és elsőrendűen a határon túl élő magyarok ottani boldogulását, ottani életfeltételeinek javulását, ottani körülményeinek megerősítését kell szolgálni. Tehát olyan törvénytervezetben gondolkodtunk, amely határozottan, egyértelműen ezeket a célokat tűzi ki. Ennek érdekében a Szabad Demokraták Szövetségének három képviselője, Magyar Bálint, Eörsi Mátyás és jómagam egy országgyűlési határozati javaslatot is benyújtottunk az elmúlt évben ide a tisztelt Házhoz.
Tisztelt képviselőtársaim emlékezhetnek erre a határozati javaslatra és arra a nem túl dicső vitára, amely övezte ezt. Ez a határozati javaslat világosan kijelölte ezeket a prioritásokat, megfogalmazta, hogy a támogatások súlypontja az oktatási intézményeken kell legyen, hiszen a magyar identitás, a magyar nyelv, a magyar kötődés fenntartásában ezek a kulcsfontosságú intézmények, de ezek a jövő intézményei is egyúttal, tehát nem csupán a magyar kultúra fenntartói, de a versenyképes tudásnak is a közvetítői. Ezért szorgalmaztuk azt, hogy ezekbe az intézetekbe a leghamarabb juttassuk el a korszerű számítástechnikát, az internetkapcsolódásokat és a legkorszerűbb ismereteket; szorgalmaztuk, hogy erősítsük meg a kulturális intézményeket, a magyar színházakat a határon túl, a magyar könyvkiadókat, a magyar folyóiratokat; és különös tekintettel szorgalmaztuk a magyar nyelvű média támogatását, hiszen enélkül nincs magyar nyelvű közélet, enélkül nincs magyar világ a határon túli magyarok számára. Úgy gondoljuk, hogy ez lett volna az elsődleges, ez lett volna a fontos, ezzel kellett volna foglalkozni ennek a törvénytervezetnek.
Sajnos nem ez történt. A törvénytervezet nagyon másképp fogta fel ezt a dolgot. Elsősorban az idelátogatóknak kívánt - legalábbis az első közelítésben, de a mostani megközelítésben is - bizonyos kedvezményeket adni, ugyanakkor ezek a kedvezmények se nem hasznosak, se nem fontosak, se nem lényegesek. De ezekre majd ki fogok térni, azt hiszem, lesz erre időm.
Fontos problémának tartjuk azt is, hogy kit tekintünk jogalanynak, ki lehet a jogalanya ennek a törvénytervezetnek. A számunkra csak egyetlen elfogadható megközelítés létezik: az, aki magát magyarnak vallja, magyarnak tekinti, azt állítja magáról - minden más megoldás valamiféle kirekesztést sejtet. Ezért nem értjük azt, hogy mi szükség van a jelölő testületek, jelölő szervezetek felállítására. Nemcsak azért nem, mert ez egyfajta bürokráciát feltételez és nehezíti is a dolgot, de azt sem tisztázza, ha valaki ezektől a jelölő testületektől nem kapja meg a javaslatot, a jelölést a magyar igazolvány befogadására, akkor mi fog történni, hova tud fordulni; egyáltalán miért van erre szükség, miért kell kétlépcsőssé tenni a folyamatot; ha valakinek adni akarunk, az miért nem jelentkezhet itt, és ugyanezt megtéve, amit a jelölő testületek előtt megtesz, elmondja, hogy ő magyarnak tekinti magát, és ezért kéri az igazolvány kiadását.
Tehát a mi szempontunkból minden más eljárás, amely lehetővé teszi bármiféle módon annak mások által történő eldöntését, hogy ki tartozik a magyar nemzeti közösséghez, az elfogadhatatlan.
Tudom, a vitában gyakran mondták azt, hogy ez nem is fog megtörténni, mert a jelölő testületek automatikusan fogják kiadni a jelöléseket és a javaslatokat. Akkor pedig az a kérdés, hogy ha automatikusan adják ki, akkor miért van szükség az ő működtetésükre, hiszen utána egy magyar hatóság ezt úgyis ellenőrizni fogja, legalábbis a törvénytervezet szerint bizonyos nemzetbiztonsági kockázatok szerint, amivel egyet is értek - de akkor miért nem itt kezdődik a folyamat? Ez bizony jelent, mindenesetre jelenthet valamiféle kirekesztést, jelenthet valamiféle korlátozást, amit mi nehezen tudunk elfogadni.
Itt már a felszólalók közül volt, aki érintette azt a problémát, amire nem könnyű megoldást találni. A szomszédos országok közül több ország valamikor egy nagyobb ország része volt, elsősorban gondolok itt a volt Csehszlovákiára, a volt Szovjetunióra és a volt Jugoszláviára. A szomszédságban élő magyar közösség tagjai közül az akkori, korábbi nagyobb országban sokan más területre települtek át, például jelentős számban élnek magyarok Csehországban, amely ma nem szomszédos ország, de igen jelentős magyar közösségek vannak például a balti államokban - furcsa módon -, akik a Kárpátaljáról települtek ki az elmúlt 40-50 évben és ott élnek, de hasonló dolog történt az egykori Jugoszlávia területén is, akár Macedóniában, akár Boszniában is élnek magyarok, nem jobb körülmények között, ezt mondhatom, mint a szomszédos országokat érintően. Mégis, rájuk semmilyen tekintetben ez a törvény nem vonatkozik.
Érdemes lenne elgondolkodni azon, ha valóban az egykori Kárpát-medencei nemzeti közösségnek azokat a tagjait szeretné segíteni ez a törvény, akik nem önszántukból kerültek ma már más országokba, de nem kivándoroltak, hanem az egykori azonos országon belül kerestek máshol lakóhelyet, őket milyen módon, hogyan lehetne bevonni ebbe a törvénytervezetbe.
Felvetődik persze az a kérdés is, és ez is átfogóbb elemzést igényel az egyes kedvezmények kapcsán, hogy nem arra van-e inkább szükség, hogy az egyes nemzeti közösségek egyes sajátos igényeinek megfelelő támogatásokat és kedvezményeket biztosítsunk. Hiszen nyilvánvaló, aki ismeri a környező országokban élő magyarok helyzetét, hogy nem azonos körülmények között élnek a szlovéniai magyarok és a kárpátaljai magyarok, nem azonos körülmények között élnek akár a szlovákiaiak vagy a vajdaságiak. Nem azonosak a szükségleteik, nem azonosak az igényeik. Ez a törvénytervezetben sehol nem jelenik meg, nincs differenciált megközelítés, nem teszi nyilvánvalóvá, hogy mindenkin úgy kell segíteni, ahogy számára a legjobb, és nem úgy, ahogy mi elképzeljük, hogy a legjobb lenne.
Az egyes magyarországi kedvezmények kapcsán én gyakran éltem azzal a fordulattal - az államtitkár úr minduntalan cáfolt is engem ebben, televízióban, bizottság előtt és máshol is -, hogy a Magyarországon igénybe vehető új kedvezmények közül tulajdonképpen két olyat látok, amelyek valóban könnyen, egyéb feltételek teljesítése nélkül, mondhatni, automatikusan igénybe vehetők, és ezek az utazási kedvezmények, illetve a kulturális kedvezmények, ami a múzeumtól a közkönyvtárig terjed. Természetesen van munkavállalási engedély is, de mint tudjuk, ehhez már folyamodni kell, és a munkavállalási engedély megkapása maga még egyáltalán nem biztosítja, hogy az illető munkához is fog jutni vagy legális munkához fog jutni.
Eljutottunk egy nagyon fontos problémához, a munkavállalás problémájához. Nagyon fontos, hogy ne csapjuk be magunkat, tisztelt képviselőtársaim! A magyarországi foglalkoztatók, akik feketén foglalkoztatnak határon túli magyarokat és nem magyarokat is, ők elsősorban nem azért teszik ezt, mert ezeknek az embereknek nincs munkavállalási engedélyük, hanem azért teszik, mert el akarják kerülni az ehhez kapcsolódó járulékokat, adókat és társadalombiztosítási járulékokat, illetőleg olcsóbb munkaerőt szeretnének kapni. Ez a munkaerő részben ezért olcsóbb, mert nem kapcsolódnak hozzá ezek a járulékok. Tehát ne áltassuk magunkat azzal, hogy egyetlen munkahellyel több lesz attól, hogy munkavállalási engedélyek lesznek!
Bizonyos tekintetben ez bizonyos problémákat persze orvosolhat. Nem mondom, hogy ez önmagában rossz dolog, de az a beállítás, ami itt elhangzott, és különösen azok a számítások, hogy ebből hány milliárd forint fog majd bejönni a magyar államkasszába, teljes mértékben megalapozatlanok. Tehát nem erről van szó. A munkavállalási engedélyek ezt a problémát nem fogják megoldani, és nem fogják orvosolni, tisztelt képviselőtársaim.
Ráadásul itt bizonyos egyéb problémák is felmerülnek, ez azt mondja, hogy 3 hónapra adja meg a munkavállalási engedélyt, amely újabb 3 hónappal meghosszabbítható. Ebben a Házban most tárgyaljuk az idegenrendészeti törvénycsomagot. Ennek egyik pontja azt mondja ki, hogy 6 hónapon belül 90 napnál tovább senki nem tartózkodhat vízum nélkül Magyarországon. Tehát itt hiába van valakinek 6 hónapos munkavállalása - 3 hónapos, illetve ezt újabb 3 hónappal meghosszabbított munkavállalása -, ha a tartózkodása csak különleges vízummal lehetséges, és erre nem tért ki ez a tervezet; mint ahogy meg kell mondanom, vízumügyekben meglehetősen szűkszavú a hivatkozás.
Itt az egészségügyi ellátás. Mint utaltam rá, volt egy olyan várakozás ezzel kapcsolatban, hogy ez majd mindenki számára biztosított lesz. Ezt helyesen nem tette, hiszen ezt a magyar egészségügy teherbíró képessége nem tette volna lehetővé; azt hiszem, ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Kár volt kelteni is ezt a várakozást.
De hogyan is fog ez működni? Egyik részét világosan látom, tehát akik itt munkavállalási engedéllyel dolgoznak és befizetnek, azok, illetve családtagjaik is egy társadalombiztosítási alapon részesülni is fognak ezekből a szolgáltatásokból, ezzel önmagában semmilyen probléma nincs. A probléma azokkal van, akik nem tartoznak ennek hatálya alá, és akiknek egy közhasznú szervezethez kell előzetesen pályázat útján fordulniuk az egészségügyi ellátásért. És innentől kezdve a dolog rendkívül veszélyessé, zavarossá válik. Sajnos attól tartok, hogy a jelenleg folyó gyakorlatnak valamiféle meghosszabbításáról vagy kiterjesztéséről lesz szó, arról a gyakorlatról, amikor gyakorlatilag átláthatatlan módon - sajnos ki kell mondanom -, személyes összefonódásokon és kapcsolatokon keresztül intéződnek ezek az ügyek. Senki nem látja át tisztán, hogy ki és miért és mire jogosult, és ki és mit kap. És ez ebből a törvénytervezetből sem derül ki. Ez ennek a törvénytervezetnek elég komoly problémája.
Tehát ez valóságosan nem jelent egészségügyi ellátást, még csak könnyítést sem. Azt sem tudjuk, hogy milyen mértékben jelenti a problémák enyhítését, azt sem tudjuk, hogy a döntéshozatal hogyan fog történni, és nem látjuk át azt sem, hogy milyen ellenőrzési mechanizmusok fognak ezzel kapcsolatban működni. Azt hiszem, hogy így támogatni valamit igencsak nehéz.
Ami a határon túli támogatásokat illeti, azt mondtam, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezt tartjuk a törvény igazából egyetlen értékes és bővebben kifejtendő részének. Ez egy jó irány; tehát a határon túli oktatási, kulturális szervezetek támogatásának kérdése, a nem nyereségérdekelt gazdasági szervezetek támogatásának kérdése, amelyeket ez a törvény említ, de nem bont ki, pedig pontosan erről kellene beszélni. És itt a fő probléma az, hogy megint nem tudjuk: a jelenlegi gyakorlatnak valamiféle meghosszabbításáról van szó - most nézzék el nekem, hogy nem megyek bele, és nem taglalom a jelenlegi gyakorlat visszásságait -, vagy pedig valóban valamiféle áttekinthető transzparens rendszer megteremtéséről van szó, demokratikus kontrollal, világos hozzáférhetőségekkel, világos szabályokkal - mert csak akkor van értelme. De ennek a résznek lenne értelme, ezt mi is tudnánk támogatni, mert úgy érezzük, hogy itt van a problémák kulcsa, és erről van szó.
Ami az oktatási, nevelési támogatást illeti, ma már mindenki egy bizonyos húszezer forintos összegről beszél. Ez a törvényben nincs benne. Ezt a miniszterelnök úr mondta el néhány alkalommal, és utána mások is, nem tudom pontosan, hogy milyen jogforrásra hivatkozva, de feltételezem, hogy nem megalapozatlanul tették ezt a kijelentést, tehát ez a szándék. Egyébként megjegyzem, ma már olyan híreket hallani RMDSZ-es barátainktól, hogy bizony már kopogtatnak az emberek az ajtón, kérik a húszezer forintos támogatásokat; egyelőre még nem nagyon lehet tudni, hogy mi újság van velük.
Ami a húszezer forintot illeti, ez úgy hangzik, hogy akinek kettő vagy több gyermeke magyar iskolába, magyar óvodába jár, arra vonatkozik. Önmagában a célkitűzést lehet érteni, nem önmagában rossz, hiszen azt akarja előmozdítani, szorgalmazni, hogy a gyerekek magyar iskolákba járjanak. De hogyan kezeli a szórvány magyarság problémáját? És kedves barátaim, tisztelt képviselőtársaim, lássuk be, a határon túli magyarság igen jelentős része szórványban él. Nem olyan egyszerű magyar iskolába küldeni a gyerekeket ott, ahol 50-100 kilométeres körzetben nincs magyar iskola. Az ő támogatásuk miért kevésbé fontos, miért kevésbé értékesen támogatandók ők, mint azok, akik magyar iskolába járatják a gyermekeiket?
Nem szoktunk beszélni - és eddig sem beszélt róla az államtitkár úr sem, de erről a vitában is kevés szó esett - az egész törvénytervezet működtetéséhez szükséges bürokrácia felállításáról, méreteiről és költségeiről. És rögtön egy megjegyzést is szeretnék hozzáfűzni: általában a költségekről nem beszélünk, mert nem tudunk beszélni. Kezdetben 6 milliárdos összeget hallottunk, aztán 8-9 milliárdos összegeket, ma már van, aki 10 milliárdot emleget, de én még egyetlenegy tételes számítást nem láttam. Az államtitkár úr a legutóbbi külügyi bizottsági ülésünkön ígérte, hogy hamarosan el fogja juttatni, ez a mai napig nem érkezett meg a külügyi bizottság címére, tehát nem láttuk.
Azt hiszem, egyetlen képviselőtársunk sincs abban a helyzetben, hogy pontosan látná, milyen tervezett költségek, milyen becslések állnak rendelkezésre. Mindannyian tudjuk, hogy pontos számításokat még nem lehet elvégezni, mert ahhoz még nagyon sok mindent tudni kéne, de legalább becslések álljanak rendelkezésre, hogy tudjuk, egyáltalán milyen nagyságrendről beszélünk. Mennyibe fog kerülni a bürokrácia, amelyik üzemelteti, ez hol fog működni, egy közhasznú társaság lesz, több közhasznú társaság lesz, hogyan fog működni az a hatóság, amely kiadja az igazolványokat? Ezer kérdés!
És miután nagyon az időm végén járok, most már csak egy kérdést szeretnék érinteni: milyen hatással lesz ez Magyarország és a szomszédos országok kapcsolatára, és ami még sokkal fontosabb számunkra, a magyarság és a vele együtt élő többség kapcsolatára?
Az elmúlt két hétben két olyan élmény érte a külügyi bizottság tagjait - részben Geoana úrral való találkozó, részben Szvilanovics úrral folytatott találkozó -, amikor nem ellenségesen, de felmerült ez a kérdés partnereink részéről, méghozzá úgy, hogy ők nem tartották kielégítőnek a tájékoztatást, a konzultációt. Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a legvégzetesebb dolog lenne, ha ebben az ügyben mi szándékosan konfliktust akarnánk kelteni akár szomszédainkkal, akár a magyarok és a többség között. Erre nincs szükség. Nekünk természetesen nem kell engedélyt kérnünk ahhoz, hogy ezt a törvényt megalkossuk, de célszerű tájékoztatni őket, célszerű bevonni őket, célszerű a félreértéseket eloszlatni, mert a félreértéseken senki nem fog nyerni.
Ez nemcsak a külügyi bizottság feladata, amelyik egyébként ezt megtette, amennyire megtehette, hanem ez valóban a magyar diplomácia feladata is, és ugyanez vonatkozik Magyarország és az Európai Unió kapcsolatára is, mert igaz ugyan, hogy tételesen európai uniós jogszabályokat nem érint vagy nem sért, de ezeknek a jogszabályoknak a szellemét, az etnikai diszkrimináció tilalmát igenis sértheti, és ez magyarázatot kíván.
Tisztelt Képviselőtársaim! Időm lejártával, azt hiszem, elég érvet soroltam fel arra vonatkozóan, hogy a szabad demokraták miért nem tudják ezt a törvénytervezetet támogatni. Ugyanakkor kifejezzük a készségünket arra, hogy mindazokat a törekvéseket, amelyek egy valódi konszenzuson alapuló magyar és határon túli magyar politika kialakítását szolgálják, azt mi teljes szívvel, tiszta szívvel támogatni tudjuk.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az SZDSZ soraiban.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Kelemen András képviselő úrnak, az MDF vezérszónokának.
DR. KELEMEN ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves magyar Testvéreink! A Magyar Demokrata Fórum vezérszónokaként engedjék meg nekem, hogy ebben a számunkra ünnepélyes pillanatban, amikor először indítunk útra az országunk határaink túl élő magyarokra vonatkozó törvényt, felidézzem az ide vezető út legfőbb állomásait. Az MDF politikájának, amely a lakitelki sátorban a magyarság esélyei megjelöléssel vette kezdetét, a szomszédságban élő magyarok közösségeinek sorsával való törődés szerves részét képezte és képezi.
Az első lépés a határainkon kívül rekedt nemzetrészek elismerése és magunkhoz ölelése útján - mint már mások is említették - rendszerváltoztató miniszterelnökünké, Antall Józsefé volt, aki akkor még a támadások össztüzében vállalta, hogy a 15 millió magyar közösségében gondolkodik. Ennek jegyében született meg a Határon Túli Magyarok Hivatala, mely létével is jelezte, hogy Magyarország politikája csak az összmagyarság bevonásával lehet valóban magyar politika.
Egy olyan kicsinnyé szabott és nyitott országnak, mint amilyen hazánk, azonban nem elég, ha megfogalmazza saját álláspontját az adott kérdésről, meg kell kísérelnie elfogadtatnia törekvéseit a nagyvilágban. Az a magyar siker, amely országunknak először a térségből Európa tanácsbeli felvételében megnyilvánult, lehetőséget adott arra, hogy az európai politikai és emberi jogi gondolkodás fő műhelyében nagy hangsúlyt kapjon a nemzeti kisebbségek mint közösségek kérdése.
E területen mindnyájunk számára legismertebb a híres 1201-es ajánlás 1993-ból, amely az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatolható teljes körű kisebbségvédelmi kiegészítő jegyzőkönyvtervezet szövegét terjesztette be a miniszteri bizottság elé, mely idén az Európa Tanácsban egy újabb jelentéssel kiegészülve erőteljes támogatást kapott, megfogalmazva egyúttal a végrehajtás ellenőrzésének hatékonyabbá tételét is.
Következő lépésnek tekinthető az a törekvés, amely meg kívánta formálni a magyarországi, és a szomszédságbeli magyar politikai erők közös tanácskozó testületét, majd ennek ülését rendszeressé kívánta tenni. A szomszédsági viszonyok megromlását előrehuhogó álfélelmek, és a nyilvánvalóan szűkkeblű hazai megfontolások okozta gátak ellenére ez a testület megszületett, és kikövetelte helyét a nap alatt. Ezért készítettem el még az előző kormány idején a "Politikai nyilatkozat az egyetemes magyar nemzetről" című, P/5574. számmal jegyzett indítványomat, amelyben többek közt az Országgyűlés kifejezi akaratát, idézem: "hogy az anyaország az államszervezet részét képező, a magyar állam nemzetközi szerződéseivel összhangban álló, alkotmányos kapcsolattartó szervezetet működtessen". Ugyanakkor mindnyájan emlékezhetünk még arra az időre, amikor a nemzeti oldal közös - Németh Zsolt jelenlegi államtitkár, Pallag László és a magam nevével -, hárompárti országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be arra vonatkozólag, hogy ezeket, a határon inneni és túli szervezetek közös tanácskozásait rendszeressé tegyük. Ebből az akaratból fakadóan született meg a magyar csúcsból - immár a jelenlegi koalíciós helyzetben - 1999. február 20-án a Magyar Állandó Értekezlet. Ezzel eldőlt az a belvita is, hogy veszélyes-e az összmagyarság tanácskozásait intézményesíteni, és az is, hogy nemcsak hogy nem sodort ez minket veszélybe, hanem megteremtette alapját az együttes döntéshozatalnak.
A Magyar Állandó Értekezlet, a MÁÉRT már az 1999 novemberében megtartott második ülésén felkérte a magyar kormányt a határon túli magyarokról szóló törvény megalkotására. Ezt a munkát véleményem szerint az tette lehetővé, elvégezhetővé, hogy a polgári kormány már 1998-ban történt hivatalba lépésétől kezdve törekedett arra, hogy minden érintett tárca felelősen foglalkozzék a határon túli magyarok érdekeivel, ahogy ezt a miniszteri munkaköri leírások és több minisztérium erre specializált részlegei is jól jelzik. Ily módon a Határon Túli Magyarok Hivatala megkapta a többirányú ágazati segítséget ahhoz, hogy összehangoló munkájával elkészüljön ez a törvénytervezet, és itt szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy miről szól a szomszédsági magyarok hosszú, keserves története. Véleményem szerint arról, hogy mit tehet egy emberközösség, egy nemzet, amelyet külső erő megfosztott egységétől, és a külhatalom olyan viszonyokat teremtett, amelyben a szétszakítottság megszüntetésének minden megnyilvánulása önmagában is sokirányú, fenyegető reakciókhoz vezethetett, vezethet. Hogyan óvhatja meg egy nemzet azon részeit, amelyek egy vagy gyakran inkább számos ellenséges szándékú politika alávetettei lettek, hogyan akadályozhatja meg elsorvadásukat?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Számunkra Trianon nemzeti szerencsétlenség, de nem csak az - történelmi mértékű kihívás is. A kérdés az, hogyan tudjuk meghaladni, és tudunk-e egyáltalán valamit kezdeni vele. A békediktátum után természetes, hogy az első visszahatás irredenta volt. Történészek túl gyakran elítélőleg szólnak erről, pedig természetes reakció: sajog az amputált végtag. Vak vágyaink követése azonban nem hozott megoldást, nem kerülhettük el a világégést sem, mely tömegsírjainkhoz vezetett.
Ma pedig, fájdalmas történelmi tapasztalatok birtokában más utakat keresünk. Megkíséreljük Európa békés fejlődésébe bekapcsolni mindazokat a területeket, ahol magyar él. Ebben segíthet nekünk az a fejlődés, amely Európa 2000 éves birodalmi politikája helyett - főként a második világháború, de mindkét világháború tapasztalatain okulva -, a nemzetek együttműködésén alapuló világrész képét alkotta meg. Megkíséreljük meglelni ebben a keretben a megoldást a magyar nemzet életképességének feltámasztására, úgy, hogy ezt ne érezhessék szomszédaink súlyos fenyegetésnek. Persze kihívásnak érezhetik, hiszen az emberek és a nemzetek közti versengés természetes dolog, a fejlődés rugója.
Tisztelt Ház! Örömmel veszem kézbe ezt a törvényjavaslatot, amelyben benne van többéves munkánk, közös munkánk. Amikor még kilátás sem volt ilyen törvényre, akkor előbb módosító indítványokkal bombáztam az 1993. évi LXXX. számú közoktatási törvényünket, majd pedig elkészítettem e tárgykörben a T/779. számú önálló indítványomat, "A határon túli magyarok anyanyelvi oktatásának támogatása" címmel. Tettem ezt azért, mert bár magam nem az oktatásügyben dolgoztam, de felfogtam, hogy a magyar anyanyelvi oktatás megerősítése a legfontosabb eszköz a határainkon túli magyar közösségek túléléséhez.
Akkor a javaslatomban - melyet határon túli legitim, magyar szervezetek oktatási szakembereinek véleményét igénybe véve alakítottam ki - háromféle módon törekedtem támogatni a magyar nyelv és műveltség oktatását: egyrészt kedvezmények biztosításával a határon túli magyar pedagógusoknak; másrészt a térségi együttműködés kiépítésével, a határon túlnyúló intézmények jogrendünkbe emelésével, a pedagógiai döntéshozatal szerveiben való határon túli pedagógus részvétel törvénybe iktatásával, az ottani szülői és diákszervezetek véleményének becsatlakoztatásával döntési rendszerünkbe, vagyis e területen is előrelépve abban a tekintetben, hogy országos intézményeink nemzeti intézményekké tudjanak válni; harmadrészt pedig a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény kiegészítésével oly módon, hogy iskolai, elsősorban tankönyvtámogatást kapjon minden tanulmányait magyar anyanyelvén folytató gyermek.
Egy megjegyzést tennék ez utóbbihoz, vagyis a határon túli tankönyvsegély gondolatához. Amikor később meghallottam, hogy a magyar kormány minden első osztályba lépő gyermeknek Millenniumi olvasó- és daloskönyvet ajándékozott, rögtön írtam a miniszterelnöknek, kérve, hogy az anyagi lehetőségek függvényében terjessze ki ezt az akciót a határon túlra is. Nagy örömmel olvastam azután az Ungváron kiadott Kárpáti Igaz Szó január 13-i számában, hogy megindult a könyv eljuttatása a kárpátaljai iskolákba, a Kárpátaljai Pedagógusok Szövetségének terjesztésével.
Így megvalósul elképzelésemnek az a lényege, hogy Magyarország megszólítja a nemzet tagjait a határainkon innen és túl is. Amikor a parlament oktatásügyi bizottsága nem fogadta el a csomagba foglalt törvénymódosításomat, a legfőbb érv az volt, hogy rövidesen meg fogunk alkotni egy olyan törvényt, amely átfogóan rendezi a határon túli magyarokra vonatkozó egész kérdéskört. Ez volt az ok, amiért bele tudtam törődni az azonnali segélynyújtás elhúzódásába.
Hölgyeim és Uraim! Az anyag íme elkészült, amely a MÁÉRT plénumán és bizottságaiban folyó munka során folyamatosan alakult. Most is hagy maga után számos kívánnivalót, de ez a törvény szabályozta terület újszerűsége miatt van. Azt hiszem, szokva vagyunk ahhoz, hogy a rendszerváltozással összefüggő törvényeknél bizony sokszor nagyon nehéz előre kiszámítani különösen a gazdasági, pénzügyi következményeket. Éppen ezért ez nem riaszthat el a feladattól. A visszajelzések révén majd tovább tökéletesíthető a törvény, és nem utolsósorban kialakul egy olyan ügyintézői kar, amely elkezd térségi méretekben, az egész magyarságban gondolkozni. Azonban ma még ettől eléggé távol vagyunk.
Ennek a törvénynek nincs előzménye sem a magyar jog, sem a magyar politika történetében. Először kísérel meg előrelépni egy jogilag megalapozott megoldás felé abban a súlyos kérdésben, amit egyfelől a nemzettagok tömegeinek jogfosztása, másfelől másodrendű állampolgárrá való lefokozása együttesen jelent, ugyanakkor azonban beilleszkedik egy általános megoldáskeresésbe is. Hiszen már hallottuk másoktól, Európában több helyen, de szomszédainknál is, hogy megszülettek, vagy születőben vannak olyan törvények, amelyek a határaikon túl élő nemzettagokra vonatkoznak.
Ha ők érzik ennek szükségességét, mennyivel inkább érezhetjük át mi magunk, akik számára az országhatárt úgy állapították meg, hogy nemhogy nemzeti kisebbség ne maradjon országunkban, de inkább nagy tömegeink kerüljenek más államok fő hatalma alá? Ezért is érzem álságosnak, amikor egyesek a nálunk élő kisebbségek helyzetét kölcsönösségi alapon igyekeznek szemrevételezni, hiszen a határok a magyar nemzettest megcsonkításával lettek megállapítva, és ahol még maradt nemzeti kisebbség jelentősebb számban, ott újra működésbe lépett a második világháború után a türelmetlenség, amikor a szlovákok esetében még lakosságcsere, a németek esetében kitelepítés foszlatta tovább országunk többszínű voltát.
A mai Magyarország nemzetiségének egy része kicsiny és szórványban él. Ebből fakadóan első megközelítésben kedvezőnek látszott számukra a nemzetiségi hovatartozás érzékeny adatként kezelése. Ebből persze az az ellentmondás fakad, hogy a többségi lakosság szavazata is alakítja választott testületeit, és ebből már volt zavar például a román kisebbség esetében, de a cigányok között is gyakran felmerül ez a kérdés. Ezért a jelen törvénytervezet a határon túli magyartól elvárja azonossága felfedését, amennyiben jogalanya kíván lenni ennek a törvénynek, hiszen különben ez nem volna megállapítható, mármint a jogalanyisága.
A törvényjavaslat alapja tehát a hovatartozás szabad megvallása. Ezen alapelv segítségével határozza meg azok körét, akikre vonatkozik. Felmerült már többször a vitákban, hogy vajon megfelelő alap-e ez a jogalanyok megállapítására. Véleményem szerint igen. Hiszen a legmodernebb emberi jogi okmány - hogy mást hangoztassak, mint ahol eddig a hangsúlyok voltak -, a Nizzában kihirdetett Alapvető Jogok Chartája is kimondja a gondolat, a lelkiismeret szabadságát, valamint a szabadság gyakorlásának a jogát. Erről pedig fogalmilag sem lehet lemetélni a hovatartozás, az identitás szabad megválasztásának és megvallásának jogát. Ezért említettem előbb a magyarországi nemzetiségek példáját, ahol gondot okoz, hogy a személyes azonosságvállalásnak nem biztosítottunk szerepet.
Van, aki bizonytalankodik abban, hogy ez az anyag nem tartalmaz-e hátrányos megkülönböztetést a szomszédos országok nem magyar lakosai számára. Az a véleményem, hogy már a kérdés ilyen megközelítése is a trianoni görcsöt jelzi. Hiszen ha például egy rokkantnak vagy egy idős embernek könnyebbséget nyújtjuk, azt józan ésszel csakis olyan előnyadásnak tekinthetjük, amelyik éppen a charta harmadik fejezetében foglalt egyenlőségi elv átültetése a valóság viszonyai közé, a gyakorlatba. Ha egy több mint 80 éve hátrányos helyzetbe szorított nemzeti közösség és annak kultúrája érdekében nyitunk lehetőségeket, akkor az valójában éppen az esélyegyenlőség felé tett lépés. Csak nem akarjuk elfogadni a nyúl és a teknősbéka futóversenyét, mint az egyenlő esélyek példáját?
Szándékunk egyértelmű: jogsértés nélküli jogkiteljesítés, mégpedig a magyar közösség minden tagja számára, mely más államba került és ott kisebbségben van; nehéz helyzetű társadalmi csoportnak tekinthető, és ezért az Európa Tanács által szorgalmazott kisebbségvédelmi keretegyezmény, úgy vélem, épp erre a léthelyzetre vonatkozik. Ugyanakkor a törvénytervezet jogkiterjesztő is, mivel a kedvezményeket biztosítani kívánja nem magyar személyeknek is, azok családi kapcsolatai alapján. Ha ezen a téren hiányosságot látunk, úgy ez inkább abban mutatkozik, hogy nem kizárólag a szomszédos országokban élnek olyan magyarok, akikre a törvény hatálya véleményünk szerint kiterjesztendő, de erre még visszatérhetünk a vita folyamán.
Tisztelt Ház! A szomszédságban élő magyarokról alkotott törvénytervezet mindenekelőtt üzenet. Osztom Duray Miklós véleményét, aki úgy tartja, hogy ha jelentősebb előnyöket nem is tartalmazna a határon túliak számára, akkor is, a törvény meghozatalának ténye önmagában megtartó erő volna a tőlünk elszakítottan élőknek, úgy, ahogyan ilyen ereje volt annak idején Antall József kijelentésének az összetartozásunkról.
Azonban ez a törvénytervezet szakmailag sem üres. Már elgondolásakor megfogalmazódott az az általános érvényű cél, hogy Magyarország a szomszéd államokban élő magyaroknak nyújtott jogosultságokkal erősítse a nemzet összetartozását, de ugyanakkor hozzájáruljon az őt körülvevő térség politikai és gazdasági megszilárdulásához és fejlődéséhez.
A törvénytervezet által felölelt terület kiterjedt és sokágú volta eleve megszabta jellegét, ami nemigen lehet más, mint kerettörvény, amelyben az alapvető, elvi jellegű rendelkezések kapnak helyet, megszabván a fő csapásirányokat a rendezendő területek dzsungelében.
A végrehajtási rendeleteket a szaktárcák hivatottak kidolgozni és a folyamatos tapasztalatok alapján szükség szerint újraszabályozni. Így elérhető, hogy a való életviszonyok sokrétűségéhez folyamatosan alkalmazkodhassék nemzetpolitikánknak a határon túli része is, anélkül, hogy minden kisebb módosításhoz a törvényhozás teljes gépezetét kellene belendítenünk.
A választóvizet a törvényjavaslat egészének megítélésében a Magyar Demokrata Fórum számára - de kimondhatom nyíltan: a számomra is - az jelentette, hogyan tudjuk a megmaradás erőit fenntartani ott, ahol a jogalanyok élnek, vagyis szülőföldjükön.
A már említett törvénymódosító javaslatomban igen fontosnak tartottam, hogy mindazon családok és tanítók, akik az elmúlt hosszú évtizedek barátságtalan közege ellenére is magyar oktatási intézményeket tartanak fenn és oda járatják gyermekeiket, kapjanak jelzést arról, hogy a magyar nemzet szuverén, szabad része számon tartja őket, és elismeri erőfeszítésüket magyarságuk megtartásáért. Ez pedig nem oldható meg pályázati alapon, mint egyébként a határon túlra szóló támogatások többsége. Ez személyi válogatás nélkül kell szóljon azoknak, akikben a mostoha körülmények között is tovább él a nemzet.
Az intézmények támogatása más dolog, ott helye van a pályáztatásnak. Ezért a törvénytervezet támogató megítélésében részemről nagy szerepet játszik miniszterelnökünknek a családtámogatási rendszerre vonatkozó bejelentése, mely máris beépült a törvénytervezet szövegébe. Ez ugyanis közel áll ahhoz, amit álláspontunkként épp most vázoltam.
Tisztelt Ház! Végezetül hadd jegyezzem meg: ez lesz az első olyan magyar törvény, amely a nemzetünk határon túli tagjaira végre nem idegenként, hanem hozzánk tartozóként tekint. Bízunk abban, hogy a húsvéti héttel kezdődően a mi határokat átívelő közösségünk is közelebb kerül a feltámadáshoz. Úgy legyen!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Csurka István képviselő úrnak, a MIÉP vezérszónokának.
CSURKA ISTVÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt határon túli egyházi Méltóságok! Tisztelt MÁÉRT-vezetők!
A Magyar Igazság és Élet Pártja, amikor ennek a törvénynek az elfogadásáról, támogatásáról vagy esetleges elutasításáról döntött, akkor elsősorban is azt vizsgálta meg, hogy vajon nem pótcselekvés-e ez a törvény. Alaposan megvizsgálva arra a megállapításra jutottunk, hogy noha számos olyan kitétele, megfogalmazása van, amelyik erre utal, egészében véve nem az; magyar érdekeket szolgál, tehát támogatjuk. Ma, amikor ennek a törvénynek az elfogadásáról, illetve általános vitája keretében támogatásáról és ellenzéséről vitatkozunk, a magyarságot illetően a nemzetközi helyzet a következő:
A kezemben van az MTI jelentése Bukarestből, a román kormány egy bizottságot hozott létre; a külügyminisztérium, a belügyminisztérium, az igazságügyi minisztérium, a közigazgatási minisztérium és a tájékoztatási minisztérium képviselői foglalnak benne helyet, és együttesen vizsgálják ennek a még meg sem hozott magyar törvénynek a jelentőségét, a részleteit, és tárgyalni akarnak róla a magyar kormánnyal. Ez ellen nem lehet kifogásunk, azonban látnunk kell, hogy ez egy jelzőrakéta: azt üzeni a román kormány, hogy figyelünk - hát figyeljenek!
A másik, amit szintén hírügynökségi jelentésekből kell tudomásul vennünk, hogy az emberek befogadása, s nemzeti hovatartozásuk megítélése szempontjából Európában valami pokoli zűrzavar van. A mai jelentések arról tudósítanak, hogy két újabb roma családot, összesen talán húsz főt, fogadtak be Franciaországban, menedékjogot kaptak. Hogy az az illető köztük van-e, aki csak három kereszttel tudja aláírni a nevét, azt nem tudom, de hogy kint van, az biztos. Hogy a szerencsétlennek milyen esélye van arra, hogy beilleszkedjen a francia társadalomba, egyáltalán tudja-e, hogy hol van, mégis menekültstátust kap, esetleg majd küzdhet ott a megélhetéséért, amikor az Európai Unió felelős vezetője, a Bizottság elnöke azt jelenti ki, hogy a magyar munkavállalóknak, a magyar társadalomnak bele kell nyugodnia ebbe, még ha rövidesen, 2004-ig be is kerül az Unióba, a munkaerő szabad vándorlásában egy ideig nem vehet részt, mert ezt az európai társadalmak nem viselik el - ezeket együttesen kell számba vennünk, amikor ezt az úgynevezett státustörvényt minősítjük itt.
Vagyis látnunk kell, hogy egy rendkívüli módon ellentmondásos helyzetben él ez az egész földrész, és az egyik kéz nem tudja, hogy mit csinál a másik. Azt sem tudják, hogy lesz-e bővítés, és ha lesz, hogyan lesz. Mindezt azért hozom ide, tisztelt Ház, mert kétségkívüli, hogy ennek a törvénynek a megszületését a lelkesedés és a határokon kívül pedig kétségbeesés is okozta - nem csak ez, de elsősorban ezek egyszerre -, hogy tudniillik Magyarország rövid időn belül bekerül, és kénytelen lesz tartani a schengeni egyezményben rárótt határok biztonságát; s akkor az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki magyar testvéreink el lesznek zárva az anyaországtól.
Ez volt az a helyzet, ami elsősorban megszülte a gondolkodást, hogy ez ellen hogyan tudunk védekezni, hogyan tudjuk megadni az embereknek, a magyaroknak azt a jogot, hogy ők azért legalább idáig eljussanak. Most már, hogy továbbjussanak... - ők persze sokan úgy gondolják, hogy ha ide eljutottak, akkor majd velünk együtt, ugyanúgy mint mi, kimehetnek Európába is dolgozni. De most már az van, hogy pillanatnyilag mi se vagyunk abban a helyzetben, hogy szabadon munkát vállalhassunk Európában. Hogy aztán ennek mi lesz a végső megoldása, azt nem tudom - remélem, a kormányunk majd keményen tárgyal.
Mindezeket figyelembe véve: a törvény hasznos, és pontosan azok a vonatkozásai nagyon fontosak, amelyeket itt az SZDSZ oldaláról nagyon keményen bíráltak, hogy tudniillik igenis igazolvánnyal, önkéntes tanúsítással akarja valakinek a magyarságát igazolni. Ez új, ez nagyon fontos, még ha ebben a kérdésben lehetnek is - majd lesznek is - különféle súrlódások, nehézségek, azért, mert esetleg majd olyanok is magyarnak vallják magukat, akik csak az anyagi haszonszerzés érdekében teszik ezt - akkor is. Mert ez az igazi magyar győzelem, amit mi ebben a trianoni, leszorított helyzetben elértünk, hogy elkövetkezhet az életben egy olyan pillanat, amikor valaki, aki egyébként nem magyar, odamegy egy magyar bizottság elé és azt kéri: engedjétek meg, hogy magyar legyek. Azt hiszem, meg fogjuk ezt engedni, és helyesen tesszük, mert éppen erre van szüksége a Trianonban lesújtott, tönkrevert, széttrancsírozott magyarságnak. Éppen erre, hogy valahogy méltányolva legyen az a küzdelem, az az életben maradásért folytatott szívós küzdelem, amelyet persze a legtöbbször saját kormányainkkal, saját körülményeinkkel szemben kellett megvívnunk, és mégis megmaradtunk.
Most már tehát az a kérdés, hogy ha itt van ez a törvény, és egyelőre csak ilyen szerény előnyöket tud nyújtani a határokon kívüli magyaroknak, akkor megálljunk-e itt. Nem, mi úgy gondoljuk, itt nem szabad megállni, de ezt a lépést mindenképpen meg kell tenni, még akkor is, ha a részleteiben sok kifogás emelhető magával a törvénnyel szemben. Ebben a törvényben igenis az a nagyszerű, hogy a magyar mivoltra kérdez rá. Itt kell egy kicsit felhőkölnünk, vagy talán, finomabban fogalmazva, felemelnünk a fejünket, mert ilyen nem volt 1945 óta. S ha meg akarunk maradni, kell hogy legyen, sőt ennél inkább még erősebb, pontosabban fogalmazó törvény és magatartás is kell.
A gondok most is - az említett külpolitikai gondokon kívül - itt, belül vannak, mert ennek a törvénynek a megvalósulásához valóban anyagi eszközökre, társadalmi együttműködésre, jóindulatra és igenis belső, nemzeti magatartásra van szükség. Akiket ideengedünk dolgozni, a magyarság nem nézheti - akármilyen sajtó által feluszítva - görbe szemmel, irigykedő tekintettel, hogy "ez mit akar itt, tőlünk veszi el a kenyeret!" Ezt a szellemet kell kiirtani ebből az országból, aki így mer érvelni ez ellen a törvény ellen, s azt meri kérdezni, hogy ez mennyibe kerül - kost, was kost, mondom jó magyarsággal. Ez az eset az, amikor nem szabad, hogy ez számítson, mert erre elő kell teremteni a pénzt, annál is inkább, hiszen fogyatkozunk, és nagyon nehezen élünk mi is.
Sokan beszéltek arról, hogy ennek a törvénynek a majdani megvalósulása vajon nem okozza-e a szomszédos országokból a magyarság kivándorlását, élőhelyének az elhagyását, s hogy ez nem lehet a célja ennek a törvénynek. Azt kell mondanom, hogy ez a kérdésfeltevés sajnos nem a legjobb.
Mert a magyarság kivándorlását nem segítik elő sehol ezekben az államokban, nem ösztönzik a magyarságot arra, hogy mint állampolgár vándoroljon ki. Eltűrik, nem arról van szó; mást csinálnak: a magyarság feladására akarják őket kényszeríteni. Maradhat ott, még karriert is csinálhat, ha a magyarságát feladja - akár politikailag, akár más tekintetben. Na már most mi lehet a mi elsődleges célunk, még azon az áron is esetleg... - és ezt nagyon félénken mondom, de mégis nagyon határozottan -, melyik a fontosabb cél: a helybenmaradás a nemzetiség esetleges feladása árán, a magyarság feladása árán, vagy a magyarnak megmaradás, esetleg itt? Akkor viszont azt is meg kell vizsgálni - ez nem e törvény és e vita keretébe tartozik, egy szót azonban nem árt erre vesztegetni -, hogy itt most megvan-e minden feltétele annak, hogy a szegény ember megmaradjon magyarnak. Nincs. Sokat javult a helyzet; nem akarok politikai vitába bonyolódni, mégis ki kell jelentenem: e tekintetben többet kell tennünk, a magyarországi belső viszonyokat olyanokká formálnunk, hogy ha idejön, ne rombolja le teljes mértékben a "csigatévé" az ő magyarságát. (Derültség.) Ez nagyon fontos.
Tisztelt Ház! Ezeknek a törvényeknek és majdani megvalósításának sok akadályozója lesz ott is, itt is. Elsősorban azonban nekünk itt bent arra van lehetőségünk és arra kell törekednünk mindenáron, hogy ami ránk van bízva a mi belső viszonyainkban, a belső gazdasági, kulturális, tájékozódási viszonyainkban, megteremtsük a lehetőségét annak, hogy itt mindenki megmaradhasson magyarnak és élhessen.
Szoros összefüggése van ennek a törvénynek, tisztelt Ház - erről itt még nem esett szó -, a földtörvénnyel, a föld helyzetével. Ha Magyarországon eladóvá válik a föld, ha a magyar földet idegenek vásárolják fel, idegenek döntik el, hogy kit alkalmaznak a birtokokba került földön, akkor hiába van ez a magyar lelki nagy gyógyfürdő törvény, mert nem fogják alkalmazni őket. Tehát olyan feltételeit is meg kell teremteni ennek a törvénynek, hogy a magyar föld ne kerülhessen bármi áron is idegen tulajdonba, mert hiába adunk kedvezményeket magyaroknak, ha itt a magunk számára sem tudjuk ezeket megnyugtatóan elrendezni, illetve a földünket megvédelmezni. Ez persze vonatkozik nemcsak a földre, hanem a privatizációs viszonyokra, a privatizáció esetleges felülvizsgálatára - amit mi ugyan követelünk, de nagyon vontatottan halad -, mert a munka, a munkalehetőség odaadása a tőketulajdon, a tőke függvénye. Hát mondjuk azt most a Győri Keksz- és Ostyagyárnak, hogy alkalmazzon erdélyi munkásokat, amikor a győriektől is elviszi? - hogy ismét csak egy aktuális példát mondjak. Nyilvánvalóan nem lep meg senkit és nem nagy újság, hogy minden mindennel összefügg, mégis kénytelen vagyok mindezekre felhívni a figyelmet ezzel az elsősorban kulturális jellegű, egészségügyi és egyéb szolgáltatásokat nyújtó törvénnyel kapcsolatban is, mert különben üres szó is lehet belőle.
Mi tehát mindezekkel együtt és ezeknek a súlyos szavaknak a kimondásával együtt támogatjuk ezt a törvényt. Valóban előrelépésnek tartjuk, valóban örülünk annak, hogy idáig már eljutottunk, és arra is felhívjuk a figyelmet, hogy valóban nagyon össze kell fognunk ahhoz, hogy még ezt a kicsit is adni tudjuk, mert ahogy a beszédem elején mondtam, ez a fellőtt jelzőrakéta már fel van lőve, de történhet még más is. Nem akarom sötét szavakkal ecsetelni ezeket. A magyarság egységére van szükség, hogy ezt a kis előrelépést megvédelmezzük, és ne engedjünk innen hátralépést. Igen, lehet, hogy arra is szükség lesz - kérem, ne rökönyödjenek meg -, hogy itthon, bent, itt is állítsunk ki magyar igazolványt, mert nem mindenkinek jár. Sajnos itt tartunk, ki kell mondani: nem mindenkinek jár! (Dr. Kóródi Mária: Hát ez jó lesz! - Mádai Péter: Ez aztán kiváló gondolat! - Dr. Géczi József Alajos: Ki fogja megmondani, hogy kinek kell kiadni?) Találunk olyanokat, akik megmondják. (Dr. Kóródi Mária: Ilyen már volt!)
A nemzet közös vállalkozás, s akik mindig meg akarják fúrni ezt a közös vállalkozást, azok ugyan mi címen akarnak mindenképpen a nemzetbe tartozni, időszakonként ide, időszakonként máshova. Hát ez nem megy! Ez az egyik tanulsága ennek a törvénynek, ezt így kell végiggondolni, és ebből születhet meg az, amit valamennyien áhítunk, akarunk, és amiért tulajdonképpen itt vagyunk.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)