A státustörvény hatálya

A héten fejeződik be a státus törvény általános vitája. Ez is indokolja, hogy az alább levelet, amelyet New Yorkból kaptunk, közreadjuk. A levél a szövegösszefüggések alapján egy meghatározott körnek rendszeresen küldött sorozat egy darabja. Érdekes szempontot vet fel, a szomszéd országokból származó, de távol élők helyzetét.

Csapó Endre
A nemzetegyesítés további feladatai

Múltheti értekezésünkben beszámoltunk a nagy lépésről, a hosszas előkészítés után rövidesen törvénnyé váló javaslatról, amely alkotmányos tényezővé avatja a határon kívül élő magyarokat. A meghatározás így nem egészen teljes. Pontosabban, a törvény megszabja, hogy hatálya alá csak a mai Magyarországgal határos 7 ország olyan magyar nemzetiségű lakosa tartozik, aki magyar állampolgárságát nem önkéntes lemondással veszítette el, nincs magyarországi állandó tartózkodási engedélye, és a törvényben megjelölt kedvezményeket csak erre a célra kiállított igazolvány alapján veheti igénybe. Figyelemre méltó, hogy kiterjed a kedvezmény a jogosultak együttélő házastársára és a közös háztartásukban nevelt kiskorú gyermekre, ha egyébként nem magyar nemzetiségűek. Ebben kifejeződik, hogy nem valamiféle nacionalista elgondolásról van szó, hanem a Trianonban kitaszítottak testvérré fogadásáról, egy széles társadalom ellen elkövetett jogtalanság valamelyes kárpótlásáról. Olyanokról, akiket a rájuk telepített államok nem fogadtak el teljes jogú polgároknak és létezésüket a zsákmány veszélyeztetettségének tekintik. A készülő törvényben a nemzet részévé válnak - éppen ideje, nyolcvankét év után. “A szomszédos államokban élő magyarokról" szóló törvény természetesen nem vonatkozik a Magyarországról kivándorolt, elszármazott magyarokra és ivadékaikra. Ők vitán felül állampolgárai a mindenkori Magyarországnak, legyen az királyság, népköztársaság vagy - mint most - köztársaság.
Van azonban egy aránylag kisebb számú, de semmiképpen nem elhanyagolandó néhány tízezer olyan magyar, akiknek a “státusát" még rendezni kell. Azokról a magyarokról van szó, akik vagy akiknek felmenői az elszakított területeken születtek, de jelenleg nem Magyarországon és nem a szomszédos országokban élnek. Közöttünk élő délvidéki, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, nyugat-magyarországi magyar testvéreinkről van szó. Részükre minden további nélkül, mindenféle külpolitikai aggodalom nélkül kiadható lehet a magyar állampolgárság, kettős állampolgárságként. A kérdést a magyar külképviselet szíves figyelmébe ajánljuk, továbbá az Ausztráliai és Újzélandi Magyar Szövetség figyelmébe egy társadalmi kezdeményezés érdekében. Ha ez a mindenhonnan kimaradt magyarok csoportja megkaphatná a magyar állampolgárságot, akkor megszűnne egy sajnálatos különbség itt közöttünk. Szerencsére Magyarországon olyan kormányzat van - és a jelek szerint marad továbbra is - amely nem kirekeszteni, hanem egyesíteni akar, mert nemzetben gondolkodik. Bármennyire is természetes az ilyen gondolkodás olyan nép részéről amelynek egyharmada nem az országban él, ez ismert okokból igazán csak most kerülhetett gyakorlati megvalósulásra. Honvédő háborúnk és honmentő szabadságharcunk elvesztése következtében néhány százezerrel gyarapodott a korábbi nyugati államokban élő magyarság létszáma - a kárpát-medencei magyarság kárára. Ilyen nagy mennyiségű, aránylag egyszerre létrejövő emigráció, már csak tömegénél fogva is érdemes az odafigyelésre. Ahogy nem volt közömbös a bolsevista időszak magyarországi helytartóinak, ugyanúgy de jobb értelemben nem lehet közömbös a nemzeti érdekű kormányzatnak sem a nyugati magyarság. 55 illetve 45 évvel ezelőtt vált ki a nemzet testéből ez a nyugatinak nevezett rész, és abban megegyezik, hogy nem a maga szándékából ment ki vagy maradt kint országon kívül. Félmillió ember kiszakadt a nemzet testéből, szétszéledt a nagyvilágban, de - ha nem is teljes egészében - őrzi származása tudatát, hiszen nem jószántából hagyta el a hazát, azután is együttérzett a megszállt nemzetrészek sorsával, és megtett minden tőle telhetőt az ország érdekében. A felszabadulóban lévő Magyarországnak érdekében áll számontartani és számolni velük. Nagy erőforrás az elnyomatásból feltápászkodó országnak a sokezer sikeres, tapasztalt, befolyásos honfitárs szerte a világban. Nagy értékvesztés és gondatlanság nem számolni vele. Tavaly október 5-i számunkban közöltünk egy hazai írást, abból visszaidézünk egy kis részt, mert rólunk szól, helyes meglátással: “Az hogy a nyugati magyarok számára a magyarság természetes állapot legyen, nemcsak rajtuk múlik, hanem az anyaországnak is segítenie kell benne. Világosan látszik, hogy a változó és vegyes színvonalú nyugati magyar egyesületek egyedül nem tudják megoldani a feladatot, és nem is lehet elvárni tőlük, hogy egyedül oldják meg. A nyugati magyarság ügye első látásra talán nem tűnik olyan sürgősnek, mint a szórványmagyarságé. Talán természetesnek érezzük, hogy e két csoport összehasonlításából levont következtetések alapján egyfajta fontossági sorrend alakuljon ki. Pedig az összehasonlítás helytelen, hiszen a nyugati és a környező országok magyarságának története, helyzete, életkörülményei, gondjai között alig akad hasonlóság. Fontossági sorrendet már csak ezért sem lehet felállítani. Miért kell az anyaországnak a Nyugatra - illetve Amerikába, Ausztráliába stb. - szakadt magyarsággal foglalkozni? Azért mert az anyaországnak a nyugati magyarsággal számolnia kell, mert a nyugati magyarságra számítani, építeni érdemes, de akivel számolunk, akire számítunk, azzal foglalkoznunk is kell. Az is bizonyos, hogy a nyugati magyarság csak úgy maradhat a nemzet része, ha érzi, hogy fontos a nemzet számára." A szerző, Lipcsey Anddersson Emőke pontosan rámutatott a lényegre, arra hogy ez az út kétirányú. Sok jószándékú felajánlkozás érdektelenségre talált. Tudjuk, hogy az elutasításokban még a régi reflexek dolgoztak még abból az időszakból eredően, amikor a nyugati magyarság elsődleges feladata a figyelmeztetés volt a kommunista veszélyre, sokszor a nyugati sajtó és a hivatalos politika ellenében. A nemzeti emigráció megfelelt történelmi hivatása kötelezettségeinek. A történelem igazolt minket, a “nagy társadalmi kísérletet" fölszámolta a világ természetes rendje: az a politikai szándék, hogy a világ egy egységes bolsevista kormányzat alá kerüljön, nem tudott megvalósulni. Az emigráció mai nemzedékének már nem annyira a politikai hitvallás, mint inkább a megszerzett tudás az a kincse, amire az országnak szüksége van, amit egy nemzeti szemléletű Magyarországnak szívesen átad, ha arra fogadókészséget lát. A módját, a fent idézett szerző vázolta. Magyarország az elmúlt évtizedben a bolsevizmus felépítményeinek lebontásával, a polgári életrend alapozásával volt elfoglalva. Mostanában jut abba a helyzetbe, hogy hozzáláthat a nemzet szétszórt erőinek összeszedéséhez. Ennek több jelét látva határoztuk el itt Ausztráliában, hogy bekapcsolódunk ebbe a jövőépítésbe, ami egyúttal javára válhat annak a kívánságunknak, hogy az itt született fiatal generációban is megmaradjon a magyar érzés, a nemzet közösségéhez tartozás tudata, és ami ezen túlmenően hasznot és előnyt termel egyénnek és közösségnek egyaránt. A jövőépítés gondos tanulmányozást igényel. Sok szempontot, sokféle véleményt kell ütköztetni, egyeztetni ahhoz, hogy kialakuljon egy alkalmazható munkaprogram. A New South Walesi Magyar Szövetség a kezdeményezője és szervezője annak az értekezésnek, amelynek faladata megvizsgálni mindazokat a lehetőségeket, amik élő kapcsolatot teremtenek magyarországi szervezetekkel magyarságunk megtartása és itteni helyzetünk hasznosítása érdekében. Az elgondolás a magyar kormányzat részéről egyetértésre talált, és a magyar külképviselet és hazai kormányzati szervek részesei lesznek a sydneyi tanácskozásnak. Miért ez az érdeklődés éppen az ausztráliai magyarok iránt? Az újjáépítés, a gazdasági fellendülés, a tudás fejlesztésének programjaival elfoglalt magyar kormányzat számon tartja Ausztrália példáját. Amikor idejöttünk, Ausztrália lakosainak száma 7 millió volt, ma közeledik a 20 millióhoz. Ötven év alatt 12 millió embernek épült itt új lakás, iskola, vasút, irodaházak, bővült állami, községi kormányzat, ipar, kereskedelem, jogszolgáltatás, oktatási intézmények, repülőterek, katonaság - talán nem kell sorolni: egy magyarországnyi embergyarapodás, nyugati színvonalon. Ausztráliába a proletár agyrém következményeként nagy számarányban érkeztek magasan képzett szakemberek, továbbá a tizenéves korban érkezettek magas százalékban itteni egyetemet végzettek sokasága vette ki részét ebből a rendkívül sikeres műszaki és társadalmi fejlődésből. Beleszülettek egy olyan fejlesztési lendületbe, ami a magyarországi műszaki és humán értelmiségnek nem adatott meg. Ennek a tapasztalat és tudáshalmazatnak a mellőzését a magyar fellendülésre elkötelezett kormányzat nem engedheti meg magának. Rajtunk is lehet segíteni abban a szándékunkban, hogy gyarapodjunk magyarságismeretünkben, hogy fiatalságunk részére érdekes és vonzó legyen magyar származása. Ezekről a dolgokról lesz szó Sydneyben, június 9-10-11-én, a háromnapos munkaszünnapon. Nagyon fontos, hogy a magyar ifjúsággal foglalkozó vezetők, megjelenjenek, hogy tájékozódjanak a lehetőségekről és hozzászóljanak, tájékoztassanak a munkájukkal kapcsolatos problémákról. Lehet, hogy sorsfordító lesz ez a tanácskozás. Olyan időket élünk, amikor már nagyjából az itt született nemzedéknek a gondja és feladata átadni a magyarság megtartásának szerepét az “unokanemzedéknek". Elmúlt az az idő, amikor még érvelni lehetett azzal, hogy minek kell erőltetni itteni magyarságunkat, amikor otthon már vége az országnak, a kommunisták már annyira átnevelték az otthoni népet, hogy jobb elfelejteni az egészet. Ma már van okunk bizakodásra, épül az ország, fiatalok építik, magyar szívvel magyaroknak. Az információáramlás és a közlekedés fejlődése, meg a nemzeti elszigetelődések megszűnése mind olyan eleme a jövő életnek, amivel élni lehet, amivel ki lehet emelkedni minden olyan gödörből, amibe beleszorította a magyar nemzetet az elmúlt évszázad. Aki még úgy gondolja, hogy részese tud lenni a magyar jövőépítésnek, jöjjön, vegyen részt a Tanácskozáson.
 

Vissza a kezdőlapra