KISEBBSÉGI FIGYELŐ

SZLOVÁKIA
2001. május

OKTATÁS

A magyar Külügyminisztériumban jártak a - komáromi Selye János Kollégium keretén belül működő - Diplomata Cabinet hallgatói, akik bepillantást nyertek a diplomácia gyakorlatába és fogadta őket Martonyi János külügyminiszter is.

A Magyar Tudományos Akadémia kiterjesztette kutatástámogatási programját Magyarország határain túlra is. Az MTA a " Kutatástámogatás a határon túlra " elnevezésű programra mintegy 100 millió forintot szán, ebből az ösztöndíjkeret 80 millió forint. Az MTA egyre több lehetőséget biztosít a határon túl élő magyar tudósok anyaországgal való kapcsolattartására. A külföldön élő magyar tudósok integrálására 1990-ben létrehozta a külső tag intézményét. A külső tagok minden évben két hetet tölthetnek Magyarországon az MTA költségére. Az Akadémiának jelenleg 119 külső és 22 magyar tiszteletbeli tagja van a világ számos országából. 1996-ban létrehozták a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságot, amely gazdája lett ennek a kérdéskörnek. Beindították a Kapcsolatok Programot, amely a kapcsolatépítést célozza meg a világon bárhol tevékenykedő, magukat magyarnak vagy magyarnak is valló kutatókkal. A Domus Program keretében pályázati alapon külföldi magyar kutatók jöhetnek Magyarországra kutatásokat folytatni bármely tudományágban. A környező országokban élő magyar kutatók névjegyzékét 2000-ben már külön kötetben jelentették meg, amely 552 nevet tartalmazott. Létrehozták az MTA Kisebbségkutató Műhelyét, amely 2001. január 1-től Etnikai és Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnevezéssel működik. Feladata a határon túli magyarság és a határokon belüli nemzeti kisebbségek történetének és jelenének kutatása. Az Akadémia további terve, hogy olyan magyar nyelvű akadémiai státusokat hozzanak létre a határokon túl, amelyek révén az adott területen magyar nyelvű kutatásszervezéssel is foglalkozhatnak.

A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) kihelyezett tagozataként működő Királyhelmeci Akadémia immár nyolcadik éve nyújt lehetőséget szlovákiai és szomszéd országbeli magyar fiataloknak felsőfokú közgazdasági képesítés megszerzésére. Elsőként itt indult el a magyar nyelvű felsőfokú közgazdászképzés Szlovákiában, és továbbra is egyedüli a maga nemében. A királyhelmeci nyolcszemeszteres képzés a BKÁE által kiadott főiskolai szintű közgazdász-diploma megszerzésére nyújt lehetőséget; angol megfelelője a Bachelor of Business Administration, s ezt a világon mindenütt, így Szlovákiában is elfogadják. A városi egyetem diákjai tulajdonképpen a BKÁE hallgatói, s a végzettségről szóló oklevelet is a budapesti egyetemtől kapják. Az előadók egy része a budapesti egyetem tanára. A 2001-2002-es tanévre meghirdetett felvételi vizsga 2001. július 9-10-én lesz. Tekintettel arra, hogy az oktatás fő nyelve a magyar, a felvételi vizsga is magyar nyelven folyik.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) idén hetedik alkalommal rendezte meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Találkozóját, március 30-án és 31-én Rozsnyón, mintegy háromszáz pedagógus részvételével.

Vissza a kezdőlapra