Megállapodás


amely létrejött egyrészről a Magyar Demokrata Fórum, továbbiakban MDF ( Képviseli: Dr. Hende Csaba alelnök ),

másrészről a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, továbbiakban MKDSz ( Képviseli: Dr. Rubovszky György az elnökség meghatalmazottja ) között a mai napon az alábbi feltételek alapján:
 

1./ A két szerződő fél elkötelezett híve a Polgári Magyarország értékei megtartásának, az elért eredmények megszilárdításának, a megkezdett ez irányba kifejtett munka töretlen folytatásának. Annak érdekében, hogy a Polgári Kormány a munkáját szünet nélkül folytathassa, készek a közös siker érdekében kölcsönös engedményekre.
 

2./ Mint ismeretes, a Fidesz Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség 2001. év májusában választási együttműködési megállapodást kötött. Jelenleg a Fidesz Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum között folynak a tárgyalások a választási együttműködés megkötése tárgyában.
 

3./ A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség a tárgyalások során jelezte, hogy a 2./ pontban hivatkozott megállapodással megszerzett pozícióit kész újra gondolni annak érdekében, hogy elősegítse a Fidesz Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum közötti megállapodás létrejöttét.
 

4./ A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség kötelezettséget vállal arra, hogy választási közös indulás esetén kezdeményezi a Fidesz Magyar Polgári Párttal 2001. év májusában megkötött megállapodásának módosítását. Ennek keretében a polgári oldal erejének megszilárdítása érdekében nem indít jelölteket az 5./ pontban felsorolt választókerületekben. Az érintett választókerületekben az MDF által megnevezett, közös jelölteket fogja támogatni:

 5./ Az érintett választókerületek:
 1./ Budapest 15.( XI. ker.)
 2./ BAZ megye 4.( Miskolc )
 3./ Heves megye 5.( Heves )
 4./ Somogy megye 4.( Balatonboglár )

6./ A felek kölcsönösen megállapodnak abban, hogy a jelen megállapodás csak abban az esetben lép hatályba, ha a Fidesz Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum minden kérdésre kiterjedő ( közös listaállítás, minden egyéni választókerületben közös képviselőjelölt, frakciókérdés ) megállapodása hatályba lép.

Budapest, 2001. augusztus 31.
 
 

Magyar Demokrata Fórum részéről:
( Dr. Hende Csaba ) alelnök
 

Magyar Kereszténydemokrata Szövetség részéről:
Rubovszky Györ meghatalmazott
 

Vissza a kezdőlapra