A hazug embert könnyebb utólérni, mint a sánta kutyát
Kiforgatom, beforgatom...
Régi és sokszor bevált trükkel próbálkozott Kovács László. Felháborodottan elutasította azt, amit a miniszterelnök szájába adott. Persze nem légből kapta az egészet, hozott anyagból dolgozott, mint az "úri szabó". Úgy átszabta azonban a miniszterelnök eredeti nyilatkozatát, hogy nem is ismerni rá.

A közelgő kampányban ez lesz a nehéz: folyamatosan és tömegével hazudnak, s az ember belefárad a folyamatos cáfolatba. "Sánta kutya" sorozatunk már egy ideje végzi ezt a munkát. Most a kormányszóvivő vállalta, hogy gyorsan és határozottan reagáljon. Kérdés, hogy szava eljut-e mindenhová, ahová Kovács rágalmai eljutottak.

2001. augusztus 30-án jelenti az MTI:

Borókai Gábor válasza Kovács Lászlónak

- Kovács László előbb eltorzította a miniszterelnöki interjú   szövegét, majd saját műve láttán védelmébe vette a   törvényességet - tájékoztatta közleményben az MTI-t   Borókai Gábor kormányszóvivő.

 A közlemény szerint az MSZP elnöke úgy idézi fel Orbán Viktornak az m1-en elhangzott interjúját, mintha a miniszterelnök arról beszélt volna, hogy "ha akarta, azt is elérhette volna, hogy az autópálya-építésben az édesapja nemcsak néhány tízmillió vagy 100-120 millió forintos, hanem többmilliárdos szállításokkal vegyen részt, sőt az egészet ő építse meg." Ezzel szemben Orbán Viktor határozottan állította, hogy édesapja cége egyáltalán nem vesz részt az autópálya építésében, és minden ezzel ellentétes hír légből kapott, üres vádaskodás. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ha ez összeférne a lelkiismeretével, és ha miniszterelnökként nem a törvények betartásáért és betartatásáért dolgozna, akkor elérhetné, hogy "nem néhány tízmilliós értékben - mint amiről a vádak szólnak -, hanem milliárdos értékben az apám szállítson az autópályának". Az ellenzék vádaskodásai ezért nemcsak megalapozatlanok, de életszerűtlenek is.

"Az interjúban elhangzottak és azok MSZP-s interpretációja közötti különbség nem igényel magyarázatot. Kovács Lászlónak abban mégis igaza lehet, hogy a törvényesség védelemre szorul, csakhogy a hamisításokkal szemben" - olvasható Borókai Gábor közleményében.
 

A miniszterelnöki interjút sokan látták. Ők legalább maguk is megtapasztalhatják, mennyire lehet hinni a szocialisták állításainak. Ám, ha valaki csak felületesen figyelte a műsort, akár el is hiheti, amit Kovács László megpróbál elhitetni vele. csak ne csodálkozzunkn ezek után, hogy az ember megútálja a politikát.

Surján László

Vissza a kezdőlapra