Vissza
a kezdőlapra
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! A miniszterelnök úr felszólalásának azt a címet adta, hogy "A kormány nyári munkája". Ezt valóban nagy érdeklődéssel vártuk volna, mert nagyon érdekelt minket, hogy milyen nyári munkát végzett a kormány. Mi ugyanis ilyesmit nem tapasztaltunk. Mi egy nagy kormányzati showműsort tapasztaltunk, és bizony ez a felszólalás, amelyet a miniszterelnök úr tartott, ennek a showműsornak volt a fináléja. Ígérgetésekből állt, öndicséretből állt, nem foglalkozott azzal, ami az ország igazi problémája, csak a show-val foglalkozott, csak a szemfényvesztéssel. Bizony ami itt folyt, tisztelt képviselőtársaim ezen a nyáron, az a felelős kormányzati tevékenység paródiája volt. Paródia volt, nekünk mégsem volt kedvünk, és még sincs kedvünk nevetni rajta. Nincs kedvünk nevetni, mert nagyon sokba kerül ez az országnak, és nagyon sokba kerül ez az állampolgároknak.Vegyük végig a fontosabb elemeit annak, amiről beszámolt a miniszterelnök úr, elsősorban a kihelyezett nyári ülések gyakorlatát. Igen, mi is tapasztaltuk, hogy a kormány hétről hétre forgószínpadszerűen járja körbe az országot, mintegy haknizva, pajtákban, kocsiszínekben tart úgynevezett üléseket. Ezek az ülések azonban semmiben sem emlékeztetnek egy valódi kormányülésre, ahol valóban komoly és felelős döntések születnek, hanem itt bizony röpködtek az ígéretek, és röpködtek a milliárdok.
Vajon honnan vannak ezek a milliárdok, tisztelt képviselőtársaim? Talán a kormány ezt a lottón nyerte, a szerencsejátékon, vagy örökölte? Szabadon költheti el a saját belátása szerint? Nem így van. Ezt a pénzt tőlük vették el, adófizető állampolgároktól, és minden demokratikus jogállamban ezeket a döntéseket meg kell hogy előzze egy komoly és valóban mélyenszántó parlamenti vita, mely mérlegeli az egyes döntések előnyeit, hátrányait. Minderre nem kerül sor, csakis üres ígéretekre. Márpedig hogy ezek az ígéretek a valóságban mennyit érnek, úgy gondolom, hogy azt a beregi árvízkárosultak el tudnák önöknek mondani, és el is mondták már a nyilvánosság előtt sokszor. Bizony nem egészen erre számítottak, de ugyanez a helyzet a korábbi belvízkárok kárt szenvedettjeivel és másokkal, akik nagyon szép ígéreteket kaptak, és aztán kénytelenek voltak szembesülni a valósággal.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy helyesebb lett volna valódi kormányüléseket, valódi döntéseket hozni, és nem ezeken a kihelyezett kormányüléseken folytatni ezt az egész országra kiterjedő showműsort.
Arról beszélt a miniszterelnök úr, hogy méltó módon kívánták megünnepelni a millenniumot. Valóban, nagyon jó lett volna méltó módon megünnepelni. De ezek az ünneplések sokunkban keserű szájízt hagytak maguk után. Már rögtön azzal a döntéssel keserű szájízt hagytak, hogy egyetlen cég - talán nem okoz meglepetést az itt jelen lévők számára -, a Happy End Kft. kapta ezeknek a rendezési jogát. Amikor az Országimázs Központ döntött erről a 4,2 milliárdról - nem akármiről, hanem 4,2 milliárd forint sorsáról -, akkor ebben a döntőbizottságban ott voltak a Happy End Kft. alapítói, volt tulajdonosai és hozzá közel álló személyek. Lehet így önfeledten örülni, amikor ilyen mértékű összefonódást tapasztalunk?
De továbbmegyek, tisztelt képviselőtársaim: alig hiszem, hogy bárki is önök közül örült annak, hogy nemzeti ereklyénket, a Szent Koronát lealacsonyító kellékként használták fel ehhez az önünnepléshez, hiszen sajnos a mi millenniumunk, az elmúlt másfél év és különösen annak a vége bizony kormányzati propaganda-hadjárat volt, egy előrehozott választási kampány, egy öndicséret, egy önáltatás, és ehhez sajnos a Szent Koronát is felhasználták. De láthattuk első királyunkat, Szent Istvánt is, amint sztaniolpapírba burkolva egy óriásposzteren jelent meg előttünk, és láthattuk a nemzeti giccsnek azt a tobzódását, amelyhez foghatót az elmúlt időszakban soha nem láttunk. Ez bizony aligha tölthetett el örömmel minket.
Önök tehát nagyon sok mindenre ráértek az elmúlt néhány hónapban, csak egy dologgal nem foglalkoztak, tisztelt miniszterelnök úr, ami a legfontosabb lett volna: a gazdaságban sokasodnak a bajok. Egyértelmű jelei vannak ennek, szemben azzal, amit ön mondott. Tudjuk, hogy az infláció messze túl van az önök által ígért 6 százalékos mértéken, hiszen 10 százalék körül van. Ön most azt mondta, hogy 1 százalékkal kevesebb, de valójában 10 százalék körül van. Tudjuk azt, hogy az ipari növekedés üteme megállt, sőt jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, a fizetési mérleg hiánya nőtt, a tőzsde vergődik, és még hosszan folytathatnánk ezt a sort.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ezzel kellett volna foglalkozni a miniszterelnök úrnak és a miniszter uraknak a nyár folyamán? Ennek a munkának talán lett volna valami értelme, szemben azzal, amit tettek.
De sajnos sok minden más is történt, ami rossz emlékeket hagyott maga után. Ilyennek tekintjük azt, hogy ezen a nyáron elszabadultak az indulatok, tisztelt képviselőtársaim. Talán soha nem volt még ennyi gyűlölködés és gyűlöletbeszéd a stadionokban, sajnos most már a média bizonyos részében is, a közbeszédben. Ilyen persze lehet, hogy más országokban is van. De az példátlan, tisztelt miniszterelnök úr, hogy ön egyszer sem élt azzal a lehetőséggel, hogy szembeszálljon ezzel a fenyegető és veszélyes uszítással, ami itt folyik, a kirekesztésnek azzal az áradatával, amely jellemzi ma közéletünket. Ön ezzel nem foglalkozott, sőt amikor felkínálták ezt a lehetőséget, minden alkalommal elutasította és elkerülte.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Azt hiszem, ebben ennek a kormánynak óriási a felelőssége, hogy milyenek lesznek a közállapotok, milyen lesz a közhangulat most, a választásokhoz közeledve. Sajnos, romlik Magyarország nemzetközi megítélése is. Ha azt mondom, hogy Financial Times, ha azt mondom, hogy Neue Zürcher Zeitung, ha azt mondom, hogy Der Standard, csak három olyan világlapot emelek ki, amely rendkívül kritikus módon értékelte Magyarország tevékenységét, részben a státustörvénnyel összefüggésben, de részben attól függetlenül is.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nem kellene nagyobb figyelmet fordítani erre? Mi, szabad demokraták, akik ugyan elutasítottuk a státustörvényt, jó előre figyelmeztettünk arra, hogy komoly diplomáciai erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy Európában megértsék e törekvés lényegét és hogy megértsék szomszédaink is, ami legalább olyan fontos. Hiszen egy dolgot, azt hiszem, senki nem akarhat, akár egyetért ezzel a törvénnyel, akár nem: hogy a határon túli magyarok helyzete romoljon, hogy Magyarország nemzetközi megítélése romoljon.
Az elmúlt két hónap sajnos azt mutatta, hogy a kormánynak volt ugyan ideje kihelyezett kormányülésekre járni, önünneplő nagy rendezvényeket tartani, de nem ért rá foglalkozni az ország nemzetközi képének alakításával.
Nem ért rá foglalkozni az ország gazdaságának erősítésével; nem ért rá foglalkozni az elesettek problémáinak megoldásával; nem ért rá egyetlen dologra, tisztelt képviselőtársaim, a felelős kormányzásra. Ezért nagyon sajnáljuk, hogy ez a nyár így történt, így zajlott le, nagyon sajnáljuk, hogy miniszterelnök úr szemmel láthatólag ezt ma sem látja, hanem hisz abban, amit mond. Sajnos az, ami itt történt, ennek az országnak nem a dicsőségére válik, hanem egy egészen más lapra tartozik.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Én azt hiszem, hogy épp itt az ideje az álmokból, az álmodozásból való felébredésnek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Nézzünk szembe a problémákkal, és foglalkozzunk azok megoldásával! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szokás és hagyomány a parlamentben, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke szól a Ház előtt az egyes ülésszakok kezdetekor, és végigtekinti azokat az intézkedéseket, amelyeket az elmúlt időszakban hozott és tett az Országgyűlés. Mindez levezethető a hatalmi ágak megosztásából, ahol a végrehajtó hatalom feje, a végrehajtás első embere értékeli, hogy vajon azok a társadalmi viszonyok hogyan alakultak, amelyeknek rendezését célozták a törvények. Végül is olyan szempontból is vizsgálja ezeket az intézkedéseket, hogy ezek által, a társadalmi viszonyok ilyenkénti rendezése által mennyit javult az emberek közérzete, egyáltalán mennyiben javult az élete és hogy vajon a kormányprogramban beígértek mennyiben valósultak meg.
Nem hallottuk azt, hogy az ország tejjel-mézzel folyó Kánaán lenne, ilyet csak hamis próféták hirdetnek nagy gonoszan, de azt igenis hallottuk, hogy lépésről lépésre előrehaladunk, szisztematikusan bizonyos terveket, a kormányprogramot valósítjuk meg, és ezek által igenis változik az emberek élete azoknak a törvényeknek és végrehajtási rendeleteknek a hatására, melyeket itt a parlamentben hozunk vagy hoztunk ezekben az elmúlt időkben. Mert igenis kimutatható és a statisztikai adatokból olvasható, hogy igenis, ha nem is nagymértékben, de mégis csökkent a munkanélküliség; igenis nőtt a reálkereset; igenis nőtt az ipari termelés, azon belül különösen nőtt az építőipari termelés, és azon belül különösen nőtt a lakásépítési kedv, és igenis megállapítható, hogy ezekből az intézkedésekből létezünk, vagyunk.
A gyermekvállalás már sokkal jobban alátámasztott anyagilag, a családok fenntartása megalapozottabb, a gyermekek iskoláztatása kedvezőbb. Tehát olyan helyzetbe kerül az egész társadalom, olyan helyzetbe kerülnek a gyermekek, hogy eséllyel indulhatnak abba a nagy kalandba, amit életnek nevezünk. És igenis ez ennek a kormánynak, ennek a parlamentnek és azoknak a törvényeknek köszönhető, amelyeket itt hoztunk az elmúlt időkben. Néhányat szeretnék ebből mégis kiemelni, a törvényekből, amelyek százezrekre, százezrek életkörülményeire hatottak.
Szólnom kell elsősorban a köztisztviselői törvényről. Ugyan éppen hogy megközelíti a százezret a köztisztviselők száma, ám ha figyelembe vesszük a családtagokat is, akkor már legalább háromszázezres nagyságrendről is beszélhetünk. A köztisztviselői kar Magyarországon el volt hanyagolva, holott a két háború között egy rendkívül jól szervezett köztisztviselői kar működött Magyarországon. Ez - a köztisztviselői törvény módosítása során - most már egy biztos életpályát jelent a köztisztviselőknek, ennek a csaknem százezer embernek, múlt héten tették le az esküjüket, és nemcsak erkölcsi megbecsülést jelent számukra ez a biztos életpálya, hanem anyagiakban is: néhány év múlva összességében mintegy 70 százalékos fizetésemelést fognak kapni.
De ide sorolhatom igenis a 2001. évi LXII. törvényt is, amely a szomszédos országok magyarjaival foglalkozik, és amelynek a meghozatalával minden támadás és ellendrukkerség ellenére mégiscsak nyolcvan éves adósságunkat törlesztjük. Igenis adósságot törlesztettünk a gázközművagyonnal kapcsolatos törvény meghozatalával is, annak a kifizetését célozza ez a törvény, amely már hosszú ideje húzódik, és hosszú ideje kénytelenek elviselni az önkormányzatok, hogy ez az összeg, amely egyébként rendkívül jelentős, mert túlmegy a 60 milliárdon összességében, ezt most végre meg fogják kapni, és ez kihatással lesz az önkormányzatok egész életére, ezen keresztül a választópolgárok életére is. Talán mérséklődik az úgynevezett önhiki, és jobban tudnak indulni olyan pályázatokon, ahol eddig nem volt saját erejük.
De ide sorolható az a jogszabály is, amely végre rendezi a külső üzletrészek kérdését, amely szintén több százezer embert érint. Sajnos itt még kétségtelenül egy megoldandó feladat van, ami pillanatnyilag nem átlátható, hogy hogy jutnak azok az alanyi jogosultak ezekhez a külső üzletrészekhez, azok, akik olyan szövetkezetekben dolgoztak vagy voltak tulajdonosok korábban, mely szövetkezetek átalakultak, megszűntek vagy jelenleg csődeljárás alatt vannak. Valószínű, bízom abban, hogy ez is megoldható.
És igenis feltétlenül beszélni kell arról, hogy augusztus 20-án véget ért a millenniumi rendezvénysorozat, amely valóban emelte Magyarországon a lelkeket, tartást adott, hitet adott újabb ezer évre a magyarságnak. De nemcsak szellemiekben és erkölcsiekben volt jelentős, hanem anyagiakban is, mert hisz gazdagította az épített környezetet a legkülönbözőbb módon: kisebb helyeken faszobrokkal és egyéb emléktárgyakkal, akár csak ültetett fákkal is, amelyek ötven év múlva fogják igazán teljes pompájukban bizonyítani vagy hirdetni majd ültetőik emlékét. De valódi, az épített környezetet befolyásoló nagyberuházásokról is beszélhetünk: templomokról, épületekről, csodálatos terekről, nemcsak a Hősök teréről, de dísztérről Debrecenben, Nyíregyházán, Kecskeméten és az ország más területein is, melyek maradandók, melyek itt maradnak, melyek túl fognak élni bennünket és jelezni fogják, hogy igenis mi itt voltunk akkor, itt működtünk abban az időben, amikor ünnepeltük a keresztény államiság ezeréves fennállását. És igenis, ezek a maradandó emlékek a jövőbe mutatnak, egy Európával talán közösen leélendő, egy egységes Európában leélendő jövőre és remélhetőleg egy egészséges magyarságra. Ezt lehetett kiérezni miniszterelnök úr szavaiból.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Őszinte örömmel töltene el valamennyiünket az ország általános helyzetéről adott kép, amely a miniszterelnök úr szavaiból tükröződik, ha az lenne a realitás. A valóság nem ilyen. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Már tegnap megírtad a választ?) A millenniumi ünnepségsorozat kellően felrázta a nemzettudatot, és számvetésre késztetett mindnyájunkat, hogy hol tartunk és jófelé haladunk-e. Az ünnepet követően az emberek visszatértek a munkájukhoz, a szorgos hétköznapok következnek. Ez persze csak azokra vonatkozik, akiknek van munkájuk.
Hogy látszik ez a kérdés Somogy megye 6. választókerületéből nézvést? Egyáltalán, milyen is a munkaerőhelyzet az országban? Erről nekem is van egy kialakult véleményem, amit a személyes tapasztalatok és a rendelkezésre álló hivatalos statisztikai adatok támasztanak alá. Nos, nézzük!
1998-ban a nemzetgazdaságban alkalmazásban állók száma összesen 2 millió 670 ezer 700 fő, ez 2001 júniusában csupán 62 ezer 500 fővel több - statisztikai adat. '99 első negyedévében 437 ezer 500 fő regisztrált munkanélküli volt, ez 2001 júniusában mindösszesen 77 ezer 900 fővel kevesebb. A munkanélküliek tömegéből továbbra is regisztráltatja magát 359 ezer 600 munkát kereső magyar állampolgár, miközben azt hallja, hogy a munkanélküliség 5,6 százalékra csökkent, és hamarosan szükség lesz külföldi munkáskezekre is. Csak megjegyzem, hogy a '99 első negyedévi 7,4 százalékos munkanélküliség és a mai 5,6 százalék a számítás módjában is eltér: akkor 5 millió 912 ezer főnek volt a 7,4 százaléka, míg ma ez 6 millió 421 ezernek az 5,6 százaléka. A szokásos fideszes turpisságot, kis csúsztatást itt is megtaláljuk.
Tisztelt Ház! Az országban az alkalmazásban állók tehát mindössze 62 ezer 500 fővel vannak többen. Mi a helyzet Somogyban? '98 decembere óta 11,1 százalékkal nőtt a regisztrált munkanélküliek száma. Az akkori 15 ezer 719 fő helyett 2001 márciusában ez 17 ezer 649 fő. Ezen belül Somogy megye 6. választókerületében, Nagyatád körzetében 13,9, míg a barcsi munkaügyi kirendeltség illetékességi területén ez az arány 18,9 százalék, tisztelt képviselőtársaim. Ők a regisztrált munkanélküliek, akiknek nincs pénzük távolabbi településről bejárni, nem is növelik ezeket az arányokat.
Az országban végbemenő fejlődés, az életkörülmények javulása, a jobb megélhetés, az alacsonyabb munkanélküliség, már-már a munkáskezek hiánya azt a látszatot kelti minden magyar emberben, hogy maholnap ő is jobban fog élni, hiszen már olyan sokan élnek jól, egyszer csak mindenkire rákerül a sor - csak legyen ereje kivárni. Ámbár ez úgy van, mint a mostanában elhangzó társadalmi célú hirdetésben: foci volt, foci lesz - na és mi van ma? (Derültség az MSZP soraiban.) Somogy megyében sokan várnak arra, hogy sorsuk jobbra forduljon, hogy megélhetési problémáik csökkenjenek, de az ez évi első fél év nettó keresete havi összege 49 ezer 307 forint; ezzel 395 forinttal megelőzzük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, és 953 forinttal a sor végén álló Békés megyét.
No, ezeken az embereken a gyermekek után járó támogatás nem nagyon segít. Ismerek olyan családokat, ahol a havi nettó jövedelem 40 ezer forint. Ismerek helyi boltokat, ahol olajos a padló, és a vállalkozó boltos hitelre adja a kenyeret - majd a segélyből visszafizetik.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mit tett az önök kormánya azért, hogy a hátrányos helyzetű kistérségek ne szakadjanak le végzetesen? Milyen reményei lehetnek az ott élő vállalkozóknak? Van-e lehetőségük a fejlődésre? Az ott élő munkavállaló milyen jövőt képzelhet el magának? Szükséges-e ezen területek felzárkóztatása? Ha igen, milyen lehetőséget biztosított az önök kormánya erre? Milyen eszközöket, szabályokat alkalmaztak, hogy a felzárkóztatásra esélyük legyen? Az országos átlagot 2-3-szorosan meghaladó munkanélküliséggel küszködő kistérségek milyen kiemelt támogatásokat vagy kedvezményeket kaphatnak? Éltek-e az adókedvezmények, járulékcsökkentések, támogatások ösztönző lehetőségével, hogy egy tudatos kormányzati politikával, okosan alkalmazott eszközrendszerrel elősegítsék a felzárkóztatást?
A pályázati lehetőségekben nem tettek kivételt - a támogatásokból ki vannak zárva a 270 főnél többet foglalkoztató magyar vállalkozások, mert multik? Ezek nem! Ezekben a térségekben bárkivel szövetkezni kellene, odacsábítani a tőkét, és megbecsülni a jelen levő hazai vállalkozásokat. A kis falvakból bejáró munkavállalókat bocsátották el legelőször, mert a munkaadók nem szívesen vállalják a bejárás költségeit, pedig lenne mód ennek az állami költségvetésből történő kompenzációjára. Ez pusztán az önök akaratán, szándékán múlik. Tapasztaljuk nap mint nap, hogy van szabadon felhasználható pénz az államkasszában. A kis falvak lakossága feltűnően korosodik, a fiatalok kénytelenek elvándorolni, mert nincs a közelben elérhető munkahely, és ha van is, csak körülményesen közelíthető meg.
A nyugdíjasok megélhetési körülményei Somogyban az önök kormányzása alatt tovább romlottak, mivel a nyugdíjak reálértéke csökkent. '99 januárjában 26 ezer 670 forint volt Somogy megyében az átlagos nyugdíj, ez 2001 januárjában 22,25 százalékkal nőtt, azaz 32 ezer 598 forint lett. Ezzel szemben '99 januárjához képest 2001 júniusára a fogyasztói árindex nem 22,25, hanem 33,2 százalékkal nőtt. Ott is családban szeretnének élni az emberek, sőt, faluhelyen szívesen élnének többgenerációs családban, de ennek a feltétele, hogy a család szert tegyen annyi jövedelemre, amennyiből képesek eltartani magukat. Ez nem adatott meg nekik. Csökken a terület lakosságmegtartó képessége, és növekszik az elvándorlás.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az a kérésem, ne csak a V. kerületből és a kocsik füstszínű ablakain keresztül nézze a vidéket, és ne csak a kormányülések ünnepélyes pillanataiban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hanem próbáljon meg beleérezni azoknak az embereknek a gondjába, akik egy tankolás árából élnek egy hónapban.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! Valóban immár hagyomány, hogy a parlamenti ülésszak első napján a miniszterelnök sorra veszi részben az előttünk levő feladatokat, részben pedig azokat az elvégzett munkákat, amelyeket adott esetben a két ülésszak között a kormány végzett; tiszta leltárral, kasszát csinálva indíthassuk mi is a munkánkat.
Én úgy látom, hogy a nyáron a kormány által elvégzett munkáról tartott beszámoló minden fontos kérdésre kiterjed, és nemcsak a kormány munkájáról ad képet, hanem valóban az ország állapotának is jó képét festi. Többen elmondták, Szentgyörgyvölgyi képviselő úr, az előbb az MSZP nevében felszólaló Francz Rezső úr is, hogy valóban nincs tejjel-mézzel folyó Kánaán, valóban vannak olyan megyék, olyan körzetek, ahol bizony számos gondot találunk. Ha én értékelhetem a miniszterelnök úr beszámolóját, akkor ez a korrekt magatartás mutatkozik meg nekem is. Nem tudjuk, és a kormány sem tudja mindenre a megoldást, nincs a kezünkben csodafegyver, amivel mindent egy csapásra meg tudnánk oldani, és megtisztel bennünket az - legyen az kormánypárti vagy ellenzéki -, aki ki tudja egészíteni saját tudásával, tapasztalatával, szakmai észrevételével mindazt, amit mi magunk tudunk, amit a kormányzati apparátus a kormány döntéséhez vagy ide a parlament döntéséhez elénk kínál. Becsület annak, aki így jár el, köszönet is érte, legyen az parlamenti képviselő vagy egy szakmai testület, értelmiségi csoport vezetője. Köszönjük meg neki.
Számos vitakérdés van a parlamenti pártok között, de még a pártokon belül is, hogy találjuk meg a legjobb megoldást. Néhány ilyen vitakérdést a miniszterelnök úr is említett. Az egyik ilyen sürgetően előttünk levő feladat a külső üzletrész kérdése.
Valóban, e hétvégén a Karsai úr által összehívott tanácskozáson megfogalmazódott az a javaslat, hogy valamennyi üzletrészt vásárolja vissza névértéken a kormányzat, illetve a kormányzat által felkért részvénytársaság. Meggondolandó ez, ahogy a miniszterelnök úr felvetette, és én is azt gondolom, hogy aggályos egy ilyen javaslat. Ne feledjük el, az elmúlt években ezeket az üzletrészeket az egykori téeszelnökök, termelőszövetkezeti vezetők, menedzsment nemegyszer 5-10-12 százalékért vásárolták meg. Ha most ezt a javaslatot megfogadnánk, egy csapásra nem kis pénzből - hiszen itt 100-150 milliárd forintról van szó - 90 százalékos hasznot hajtanánk ezeknek az embereknek, akik valamikor, vagy megtévesztve, vagy nem a téesztagokat, 5-10 százalékért szerezték meg ezt. Továbbra is azt gondolom, hogy az alanyilag jogosultak, bizonyos értelemben rászorultak, téesznyugdíjasok esetében, az első kézből szerzőknél kell ezt a munkát elvégezni, és megfontolandó - én semmiképpen sem támogatnék egy olyan javaslatot, amit a hétvégén hallottunk -, hogy a téeszlobbi kezében lévő üzletrészt is állami pénzből névértéken megvásároljuk, busás haszonnal jutalmazva így az egykori vezetőket. (Várhegyi Attila: Így van!)
A másik fontos kérdés, amire a miniszterelnök úr utalt, és itt a parlamentben némi vita bontakozott ki - noha nem szokás a felszólaló szavába kiabálni, ezt néhányan megszegik -, az oktatás támogatásával kapcsolatos. (Dr. Szent-Iványi István: Te is megszegted!) Vita bontakozott ki abban, hogy vajon elérhető-e az a cél, amit célul tűztünk magunk elé, hogy Magyarországon minden második fiatal egyetemen, főiskolán tanulhasson; elérhető-e vagy sem a kormány legutóbbi döntése, amivel a felsőoktatási keretszámokat megállapította, azaz, hogy a jövő tanévben, 2002 őszén ez már eléri a korosztály 42 százalékát. Volt olyan ellenzéki képviselő, aki bekiabált, hogy ennyi érettségiző sincs. Valóban, amikor ők irányították ezt a tárcát, alig haladta meg ezt a százalékot, amikor átvettük a tárca irányítását, ez 60 százalék alatt volt; ma már 71 százalék fölött van. 38 százalék most az egyetemre, főiskolákra járók aránya, és jövőre, a kormány döntésének köszönhetően, a finanszírozott hallgatókkal együtt ez eléri a 42 százalékot, azaz az európai uniós országok átlagát. De nekünk e fölé az átlag fölé kell mennünk, ha azt akarjuk, hogy Magyarország tanultabb, képzettebb fiataljaival és munkaerejével legyen vonzó, és ne azáltal, hogy itt olcsóbb, negyed-ötöd áron lehet megvenni a munkaerőt, mint Németországban vagy Hollandiában. Márpedig ezt akarjuk. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Lehetne még hosszan taglalni a részleteket arról a tíz pontról, amiről a miniszterelnök úr beszámolt, de szóba került az, hogy nincs is azzal gond, amit a kormány tesz vagy amit a kormány csinál; én is így látom egyébként, egyetértve nem egy ellenzéki társammal. Inkább abban látnak gondot, amiről nem beszél, hiszen a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés miért nem kerül itt szóba. Kell-e erről a miniszterelnöknek beszélnie egy parlamenti évadnyitó ülésen? Valóban, az elmúlt hónapokban, az elmúlt fél esztendőben a magyar politikában, közbeszédben egyre több a személyeskedő, durva támadás, nemegyszer gyűlöletkeltés, és valóban úgy látom, hogy nem egy politikusnak nem marad más választása, mert nem talált a kormány munkájában komoly kivetnivalót; a részletekről ezer órán keresztül vitatkozhatnánk, de mert nem talált ilyen kivetnivalót, hát nincs más választása, mint a sárba rángatni mindent, eszményt, intézményt, embereket - mindent. Ez az, amiről kérdés, hogy kell-e itt beszélni vagy nem kell. Nem hiszem, hogy a miniszterelnöknek egy ilyen évadnyitó ülésen ezt szóba kellene hoznia. Az gondolom, helyes az, amit a miniszterelnök úr választott; teszi a kormány a dolgát, meghozza a döntéseket, elenged hozzájárulásokat, megszavaz támogatásokat, otthonteremtési programot vagy akár a diákhitelt, és nem kell részt vennie ebben a gyűlöletbeszédben, ami bizony a nyáron folyt és elborította a magyar közbeszédet.
Végezetül a millenniumi hangulatot idézték többen, és Szent István király szobrát - ha jól emlékszem - sztaniolpapírba csomagolt figurának említették. Nos, ez a szobor 1906 óta itt áll a kupolacsarnokban. Javaslom képviselőtársaimnak, hogy néha emeljék fel a tekintetüket, akkor talán észreveszik.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tekintettel arra, hogy bejelentett napirend előtti hozzászólásomban a millennium kérdéseivel kívánok foglalkozni, a miniszterelnök úrnak a millennium kapcsán elmondott gondolataira most nem válaszolok, csupán egyéb kérdésekre.
A kormány érdekes újítást vezetett be a nyáron, szokatlant, ami az ellenzék egy másik részének - nem nekünk - szemet szúrt. Felrótták neki, hogy pajtákban tartott kormányüléseket, és ott fontos határozatokat hozott. Kétségtelen, hogy ez kampányfogás, de az is kétségtelen, hogy jó kampányfogás, egy lépés olyan irányba, amit eddig senki sem próbált meg. Én ezt a magam részéről üdvözlöm. Próbálják meg télen is, akkor érdekesebb lesz! (Derültség.)
Ami pedig a hozott döntéseket és határozatokat, illetve javaslatokat illeti, azokat többnyire elfogadhatónak tartjuk. A mezőgazdaság kérdései különösen fontosak, mind a zsebszerződések, mind a visszatérítések, visszavásárlások kérdései, nagyon fontosak a földbirtokmérettel és a földtulajdonlással kapcsolatos dolgok. Ezeket az Országgyűlés tárgyalni fogja. Nekünk az a véleményünk, hogy ebben a kérdésben sokkal határozottabban kell eljárni, sokkal keményebb intézkedéseket kell hozni a zsebszerződések ellen; fáj, nem fáj azoknak, akik megkötötték, nem lehet tűrni, hogy ez így legyen. Meg kell gondolni, hogy európai csatlakozásunk és esetlegesen nem csatlakozásunk kérdésében a földdel mit tegyünk ezután. A Magyar Igazság és Élet Pártja véleménye szerint a magyar föld nem hét év múlva, nem hároméves moratórium vagy itt lakás után, hanem soha nem adható el külföldieknek, mert ez a magyarság létalapja. (Taps a MIÉP soraiban.)
Fel kell készülni arra, hogy a globalizmus terjedésében, amelyben az Európai Unió is benne van, a közeljövő nagy változásokat fog előidézni, és ezek egyáltalán nem lesznek előnyösek. Az európai gazdaság lassulása - amely párhuzamos most már az amerikaiéval - és a világban végbemenő folyamatok nagy óvatosságra intenek. Ezért a kormánynak a meghirdetett jó intézkedéseken túlmenően olyan védekező intézkedésekre is gondolnia kell, amelyek most még nincsenek is tervbe véve.
Lehet, hogy sötéten látónak fognak tartani engem, de azt kell mondanom, hogy a világ egy nagy szakadék szélén táncol. Háború van, amely ellen az emberek, a világ népeinek túlnyomó többsége tiltakozik.
Olyan veszélyek vannak a hadászati atomfegyverek elhárításának kérdése körül, az egyes országokra kiterjedő teljes körű védelem, a másokra ki nem terjedő védelem körül, amelyek nagyon meg fogják rázni a világot és a gazdaságot is. A magyar kormánynak tehát előre kell néznie, és minden olyan intézkedést, amely a belső erőt, a belső gazdasági erőt, a belső erkölcsi erőt, a nemzeti összetartást erősíti, meg kell hozni, még akkor is, ha nem kapunk érte tapsokat külföldön.
Ez az a lépés, amely kapcsán akkor, amikor elfogadjuk ezeket az intézkedéseket - és örülünk is neki, hogy a lakásfronton, a tulajdonok visszavásárlása tekintetében józan és üdvös lépéseket tesz a kormány -, arra biztatjuk a kormányt, hogy már most gondoljon ezekre a szigorú időkre, amikor a gazdasági lassulás következtében a mi itteni, most még furcsán számított és így kimutatható növekedésünk, amely bizonyos mértékig kétséges, egy másik számítás szerint sem tartható fenn. Tehát előre kell látni egy olyan megszigorodást, amely egyébként ciklikusan mindig visszatér a világgazdaságban; olyanra kell gondolni, hogy mi itt, ezen a kis területen, ebben a kis országban védve legyünk, éspedig magunk által legyünk védve. Ne foglalkozzunk felesleges kérdésekkel, ne foglalkozzunk állandóan olyan értelmetlen dolgokkal, amelyek a társadalom nagy részében undort és ellenkezést váltanak ki! Nem akarok ezekre név szerint kitérni itt, az Országgyűlésben - természetesen mindenki sejtheti, hogy én mire gondolok.
Az árvíz, a gyógyvíz (Derültség az MSZP padsoraiból.) kérdésének a megoldása, az új létesítmények üdvösnek látszanak, de kérem, tessék hosszú távon is gondolkozni! Bizonyos az, hogy ha ennyi helyen engedünk építeni, és most támogatjuk is azt, hogy épüljenek a gyógyvízforrások vagy az ezután fúrandó kutak mellé gyógytelepek, ezek nem fogják egymást kioltani? Hogy a föld hosszú távon elbírja ebben az éghajlatváltozásban - ami szintén beállt, ez a szárazság - ezeket a kis fürdőket? És ezek nem éppen ki fogják oltani, tönkre fogják tenni a meglévő, nagy történelmi gyógyvizeinket? Sajnos, nem mintha a szakértője volnék ennek a kérdésnek, ez a veszély fennáll.
Tehát összegzem, tisztelt Ház: üdvözöljük ezeket az intézkedéseket, amelyek a nép javát szolgálják. Arra kérjük a kormányt, hogy sokkal határozottabban, sokkal keményebben foglaljon állást a földkérdés, a zsebszerződések, a tulajdon kérdéseiben, állapítsa meg a földtulajdon mértékét, korlátozza is, ha kell, és csak magyar ember számára tegye lehetővé a szerzést.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban, valamint a Fidesz padsoraiból.)
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem véletlen, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr a szezonnyitó beszédében jelentős és első számú témaként a millenniumi, több mint egy-másfél éves folyamatnak az adatait ismertette. Nem véletlenül ismétlem én is ezt elsőként, hogy köszönet mindenkinek, aki ebben részt vett; köszönet annak a sok százezer embernek, akik milliós nagyságrendben, személyesen részt vehettek ezeken, fontosnak tartották, hogy részt vegyenek ezen a valóban az egész országot megmozgató ünnepségsorozaton.
Ezzel kapcsolatban nem lepett meg annak a frakciónak a vezetője, aki azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy a Szent Korona lealacsonyító felhasználására került sor, valamint hogy a pénzt tőlünk vették el - ezeket felírtam szó szerint. Szent-Iványi frakcióvezető úr volt az, akinek a frakciója másfél évvel ezelőtt a távollétével tüntetett 2000. január 1-jén a Szent Koronával kapcsolatos ünnepélyes ülésünkön - tisztelet a kivételnek, Mécs Imre képviselő úrnak, ezt is meg kell mondanom -, a teljes távollétükkel tüntettek. Ugyanakkor 1,5 millió magyar állampolgár a lábával szavazva jött el ide megtekinteni ezt a Szent Koronát, amelynek egyáltalán nem lealacsonyító elhelyezése került itt az Országgyűlés épületében eldöntésre. (Taps a Fidesz és az MDF padsoraiból.) Természetesen, ha Szent-Iványi képviselő úrék részt vettek volna a költségvetési vitában, és nem a lábukkal tüntettek volna, amikor kivonultak, akkor azt is tudnák, hogy a pénzt nem tőlük vette el a kormány, hanem a Magyar Országgyűlés többsége által elfogadott költségvetésből erre fordítható pénzt költötték el helyesen. (Szalay Gábor közbeszólása. - Horn Gábor: Miről tetszik beszélni?) Úgyhogy talán a bűncselekményt súroló megjegyzéseivel kapcsolatban kénytelen vagyok én mint a kormánytöbbség egyik tagja visszautasítani az ilyen fogalmazást. A magyar politikai közéletbe sajnos valóban beköltözött, még olyan személyekhez is fűzhetően, az a gyűlöletpolitika, az a közbeszéd, amit nem kívánunk ebben a még hátralévő kilenc hónapban támogatni. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van! - Taps a Fidesz és az MDF padsoraiból.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A miniszterelnök úr kiemelte és nagyon nagy hangsúlyt szentelt a mezőgazdasággal kapcsolatos, egyáltalán nem kampány jellegű odafigyelésnek, amely a nyári kormányzati munkában nem ok nélkül, egyáltalán nem demagóg módon és választási ígérgetések formájában került meghatározásra. Mindaz az adat, amelyeket nem kívánok megismételni, mindaz, ami nemcsak a jogellenesnek ítélt szerződések felszámolása és megismételhetetlensége irányába mutat, mindaz, ami a családi vállalkozások kiterjesztése, a földbirtok elrendezése, a családi vállalkozások adómentességének többszörösére növelése, mindez-mindez azt mutatja, hogy tizenkét év után talán nagy nehezen, de sikerül a magyar agrárium világában is a pozitív és az eddigi próbálkozásoktól eltérően sikeres törekvésnek mögé szegődni. Nekem mint budapesti képviselőnek engedjenek meg ennyit, hiszen a miniszterelnök úr azt mondta, hogy ez az ország minden polgárát és minden képviselőjét egyformán érinti.
Természetesen igen nagy jelentőségűnek azt tartom - és ezt szeretném hangsúlyozni -, hogy valóban példátlan az az otthonteremtési támogatási rendszer, amelynek kapcsán a hitelállomány soha nem látott mértékben - természetesen az arra vállalkozó polgárok saját erejét és hosszú távú elkötelezettségét is magába foglalóan -, 50 százalékkal több, és a szociális bérlakások építése talán felbecsülhetetlen horderejű döntése volt a kormánynak. Ennek a megvalósulását nap mint nap láthatjuk az ország valamennyi, erre alkalmas területén és a bátor önkormányzati döntések nyomán.
Azt hiszem, hogy azok a számok, amelyek, meg kell ismételnem, az adóalapból leírható lakáshitel-törlesztés jelenlegi összegét 240 ezer forintra, tehát a sokszorosára emelik, olyan perspektívát jelentenek az egyre gyarapodó lakásépítőknek, az egyre gyarapodó, több százezer hitel iránt érdeklődőnek és azt igénybe vevőnek, amellyel kapcsolatban már valóban jövőképről lehet beszélni.
A miniszterelnök úr nem említette, ezért engedje meg, hogy kiegészítsem a nyári döntéshozatalt a minimálbért illetően, tudniillik nem véletlen, hogy ezt itt szóvá kell tenni. Azok az emberek, akik tavaly ilyenkor a 40 ezer forintra való felemeléstől féltették a munkavállalókat és a munkáltatókat, rabszolgaságról és nem tudom, miről beszéltek, nos, ezek az emberek most, amikor az 50 ezer forintra való felemelésre kerül sor, ezt keveslik. Tisztelt Országgyűlés! Ennél képmutatóbb magatartást, mint amit a minimálbér kapcsán az úgynevezett érdek-képviseleti szervek tanúsítottak, amelyek képviselői egyébként a Szocialista Párt padsorait bővítik és jelenleg még ott ülnek, azt hiszem, kormánypolitika Magyarországon még nem volt kénytelen elviselni. (Taps a Fidesz és az MDF padsoraiból.)
Tisztelt Országgyűlés! A magunk részéről - a Magyar Demokrata Fórum nevében mondom most ezt - a legnagyobb mértékben örülünk annak, hogy ugyancsak a nyári, nem propaganda és nem kampány jellegű, hanem érdemi döntések körébe bekerült a nyugdíjak adómentessége, abban az esetben, ha 350 ezer honfitársunk úgy látja helyesnek, hogy nyugdíjasként további fontos és anyagilag is mérhető teljesítményt kíván kifejteni.
tván)/BLEzt nagyon régen kérjük, nagyon örülünk, hogy a kormányprogram meg tudta ezt valósítani, és egyszer s mindenkorra azt a vérvádat a kormány döntéseiről lesöpri, amely a nyugdíjasokkal szembeni döntéseket szokta felemlíteni. Ez a kormány a parlamenti ciklus utolsó évében harmadszor bizonyítja be, hogy milyen mértékben érzékeny a nyugdíjasok problémái iránt. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt jelen lévő Képviselőtársaim! Valóban emberemlékezet óta nem tapasztalható mértékű az az oktatási program, amelynek kézzelfogható és mérhető adatairól esett itt szó, frakcióvezető-társam, Pokorni elnök úr is külön kitért erre; ő személyesen is sokat tett ennek érdekében, ezért innen is szeretném megköszönni ezt a munkáját. Az, hogy tegnap óta több százezer ember számára lehetővé válik egy olyan hitel igénybevétele, amellyel kapcsolatban mindenki által ismert, gyakorlatilag terhet nem jelentő, a társadalmi odafigyelés legjelentősebb gondoskodási formája valósul meg; az, hogy a korosztály közel fele felsőoktatási intézmény hallgatója - éppen ma volt egy csomó főiskolán, egyetemen a tanévkezdés -, ez azt mutatja, hogy valóban nem kell szégyenkeznünk annak a nemzedéknek a sorsa miatt, amelynek a jövőjét most építjük.
Tisztelt Képviselőtársaim! Örömmel jelenthetem ki, hogy a hátralévő néhány hónapban ezt a politikát kívánjuk minden döntésünkkel támogatni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Először is engedjék meg, hogy megköszönjem azoknak, akik a miniszterelnöki felszólalást, beszámolót arra méltatták, hogy a frakciók nevében véleményt mondjanak róla.
Nem biztos, hogy mindent jól értettem, de biztató dolgokat is felfedeztem a hozzászólásokban. Sokan kritizálták Szent-Iványi képviselőtársunkat, én a dolgot a másik oldaláról szeretném nézni - szegény ember a bajban a kis jónak is tud örülni. Elhangzott egy mondat, amit szeretnék megismételni, úgy is, mint a kormány és a magam személyes álláspontja szempontjából üdvözlendő mondatot, amit korábban nem hallottam a képviselő úr által képviselt frakciótól; ön azt mondta, hogy a Szent Korona nemzeti önazonosságunk drága jelképe. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van! - Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.) Azokkal értek egyet, aki azt mondják, nem jó, ha az erről szóló fontos, szimbolikus kérdéseket érintő viták elveszik az időt a konkrét teendőktől. De néha érdemes megállni, és ha innentől kezdve egyetértés van közöttünk ebben az ügyben, akkor azt üdvözöljük. Ha innentől kezdve egyetértés van közöttünk, hogy a korona a nemzeti önazonosságunk szimbóluma, akkor lehet, hogy minden más csak félreértés. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.)
Nyilván ilyen félreértés az is, hogy a kormány döntött arról, hogy a koronát Nagyboldogasszony napján Esztergomba szállítsák. Nem így történt. (Keller László: A Koronatanács döntött!) A bíboros úr indítványozta a katolikus egyház nevében, és azzal a kéréssel fordult a Koronatanácsot vezető köztársasági elnökhöz, hogy ezt tegye lehetővé. A Koronatanácsban helyet foglal a köztársasági elnök úr, a házelnök úr, a miniszterelnök úr - jómagam, ha úgy tetszik -, de ott van még az Alkotmánybíróság elnöke, és ott van az Akadémia elnöke is. Ilyen szempontból tehát a 15-ére vonatkozó döntést, bár én szívesen vállalom, de egyszerűen kormánydöntéssé visszaminősíteni, talán nem méltó az ünnephez, nyilván félreértés. (Derültség a Fidesz soraiban.)
Azt szeretném kérni Szent-Iványi képviselő úrtól, akivel nyilván nem értünk egyet néhány kérdésben, ha lehet, a megfogalmazásainkban kerüljük azokat a kitételeket, amelyek talán bántóak mások számára. Paródiának nyilvánítani olyan kormánydöntéseket, amelyek 320 ezer nyugdíjas számára tesznek lehetővé a mainál jobb és elérhetőbb életkörülményeket, talán nem szándékosan, de lehet bántó. Vagy paródiának minősíteni azt, hogy a lakáshitelek után az adómentességet 35 ezer forintról 240 ezerre emeljük és ezzel 60 ezer ember már most - az ezutáni hitelfelvevőket még hozzá sem számoltam - könnyebb helyzetbe jut, ez talán nem paródia.
Tehát egyetértek azzal, hogy van közöttünk vita, egyes kérdésekben súlyos viták is vannak - ez is oka lehet, hogy nem egy oldalon ülünk -, nyilvánvaló, hogy ettől még néhány kérdésben egyetérthetünk, másokban nem fogunk. Csak azt szeretném kérni a képviselő úrtól, hogy ne élezzük ki feleslegesen bántó szóhasználatokkal, megsértve az embereket, a közöttünk egyébként is meglévő különbségeket olyan mértékig, hogy aztán abban se tudjunk egyetérteni, amiben egyébként egyetérthetünk. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van! - Taps a kormánypártok soraiból.)
Tisztelt Képviselőtársam! Önnek abban igaza van, hogy a magyar alkotmány világosan leírja, mely döntéseket és jogszabályokat kell megalkotnia a parlamentnek és melyeket kell a kormánynak. Ezt tiszteletben kell tartani. Ön is tudja, hogy ez idáig ezt a határt a kormány igyekezett tiszteletben tartani. (Bauer Tamás: Nem sikerült! - Moraj a kormánypárti padsorokban.) Azt kell mondanom, hogy szerintem nem sikertelenül törekedtünk erre. Ha például ön majd megnézi az őszi ülésszak menetrendjét, akkor láthatja, számos olyan döntésről beszéltem most - igyekezetem szerint pontosan fogalmazva -, hogy a kormány eldöntött bizonyos kérdéseket. A frakcióvezetők hozzászólása alapján pedig azt tudom mondani - a kormánypártiak hozzászólása után - , hogy a kormánypárti frakciók pedig támogatják ezeket a döntéseket, tehát a kormány úgy fogja beterjeszteni a maga döntéseit javaslatként a tisztelt Ház elé, hogy úgy gondoljuk, hogy mögötte van a tisztelt Ház többsége, és aztán a döntést természetesen majd a tisztelt Ház fogja meghozni. Ennek világos és szabott rendje van a magyar alkotmányosság szerint, és eszerint járunk majd el az előttünk álló hónapokban is.
Tehát vannak olyan döntései a kormánynak, amelyeket saját hatáskörben hozott meg és már végre is hajtott, és vannak olyanok, amelyeket meghozott, a frakciók támogatják - ebbéli reményünk szerint többségünk is van a kérdésekben -, önök elé fogjuk tárni, és azt kérem öntől, ha lehet, ezeket szavazza is meg, a nyugdíjasokra, az iskolai támogatásokra vonatkozókat és még jó néhány mást is. Aztán ünnepeljük meg még egyszer, végül is jó dolog az, hogy vannak döntések, amelyeknek kétszer lehet örülni, egyszer, amikor a kormány eldöntötte, és egyszer, amikor a parlament elfogadta, megtámogatta és jóváhagyta. Ebben a munkában is szeretném kérni a képviselő úr segítségét. (Taps a Fidesz soraiból.)
Ami hazánk külföldi megítélését illeti, szeretnék óvatosan vitorlázni, tekintettel arra, ha ezt a témát itt a Házban valaki érinti, különösen ha a miniszterelnök, esetleg konkrétumokat is mond, akkor utána komoly kampánnyal kell szembenéznie; holott azt gondolom, ha valaki valamit tesz, nyilatkozik vagy ír külföldön, annak itthoni felemlegetése természetes dolog, hiszen mindenki a maga tetteiért - a politikában különösen - előbb vagy utóbb számadással tartozik.
Azt javaslom önnek - konkrét példákat az előbb elmondott félelmemtől vezettetve nem fogok említeni -, tanulmányozza, ha teheti, a nyáron született egy-két olyan írást, amely feldolgozta, hogy egyes külföldi vélemények milyen magyar emberek tollából - azok milyen politikai hovatartozással rendelkező emberek - születtek meg. Ezek dokumentált dolgok, a magyar sajtóban tapasztalhatók. Utána gondoljuk meg, hogy valóban arról van-e szó, hogy Magyarországnak romlik a külföldi megítélése, amiben kételkednék, Magyarország természetesen nem tökéletes ország, néhány dolgot fel lehet említeni Magyarországgal kapcsolatban mint megoldandó feladatot. De vajon arról van-e szó ezekben a hírekben, hogy Magyarország megítélése ténylegesen romlik, vagy arról van szó, hogy néhány ember olyan írásokat tesz közzé külföldön, amelyek rontják Magyarország megítélését? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van! - Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.) Szeretném kérni önöket, hogy ezt a két dolgot válasszuk el egymástól!
Ugyanis szeretnék önnel egyetérteni abban, ha valóban olyan folyamatok vannak, amelyekről azt lehet állítani, hogy Magyarország megítélését kedvezőtlenül befolyásolják, azokkal szemben fel kell lépni, azokat orvosolni kell, azzal foglalkozni kell.
De nem azokkal az írásokkal kell foglalkozni, amelyek nyilvánvalóan belpolitikai indítékból, beazonosítható tollakból születtek. Tehát éppen azért, hogy komolyan tudjuk venni azt a problémát, amiről ön beszél, hogy hogyan s miképpen alakul a Magyarországról alkotott külföldi kép... - nem mintha az fontosabb lenne, mint a magyar emberek véleménye, megjegyzem, mert az a mérvadó, de azért az sem mindegy, hogy mit gondolnak felőlünk. Tehát ha valóban ezt egy komoly ügynek gondoljuk, akkor ezt a mércét ne romboljuk le azzal, hogy valójában más, hamis mércékkel helyettesítjük be.
Hasonlóképpen kár, hogy éppen Szent-Iványi úrral kell vitatkoznom, mert egy másik ügyben is szerettem volna köszönetet mondani neki még itt, a nyár eleji ügyek mentén, hogy habár az ő frakciója s ő maga személy szerint sem szavazta meg a státustörvényt, azért a külügyi bizottság vezetőjeként Romániában a kormány egyhangú véleménye szerint a külügyi bizottság nagyon tisztességesen és becsületesen képviselte Magyarország nemzeti érdekeit; s az itthon közöttünk meglévő véleménykülönbség - amely a parlament 90 százalékát jelenti egyfelől, 10 százalékát meg másfelől - Bukarestben nem kapott hangot. (Taps a kormánypártok és a függetlenek soraiban.) Én szeretném az összes parlamenti párttól és minden felelős magyar politikustól azt kérni, hogy ne járjanak Bukarestbe panaszkodni (Derültség és taps a Fidesz soraiban.), és ne Bukarestben olvassák a mi fejünkre a hibáinkat. Elfogadom, lehet, hogy vannak ilyenek, bizonyára nem vagyunk hibátlanok, ezt én örömmel elfogadom, vagy ha nem is örömmel, de készséggel elfogadom, csak az nem jó, ha erről Bukarestben beszélünk. (Bauer Tamás közbeszól.) Azért ülünk itt, a Házban, azért van házbizottság, azért vannak parlamenti bizottságaink, hogy orvosoljuk ezeket a problémákat. Nem jó, ha megvádolja bárki a magyar kormányt Bukarestben azzal, hogy nem folytatott egyeztetéseket, pedig ha folytatott volna, most előrébb lennénk. Szerintem ez ellentétes Magyarország nemzeti érdekeivel, és minden képviselőt és parlamenten kívüli közszereplőt is szeretnék kérni arra, hogy ezt az ország érdekében s a határon túl élő magyarok érdekében különösen ne tegye. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Így van! - Taps a kormánypártok és a függetlenek soraiban.)
Uszítás a stadionokban; ha már a képviselő úr szóba hozta - bár úgy gondoltam, hogy valóban ezt talán a miniszterelnök nélkül is meg tudják önök vitatni -, egyetlen dolgot szeretnék csak mondani, s nem nyúlkálok hátrafelé, a múltba, csak rögzítem azt a tényt, hogy amikor a kormány hivatalba lépett, Magyarországon az volt a gyakorlat - és sajnos ez még a mi kormányunk alatt is több mint két évig, három évig tartott -, hogy a stadionokba szankció nélkül, megelőzési, erőteljes föllépések nélkül be lehetett vinni olyan transzparenseket, és ki lehetett feszíteni - mármint meg lehetett mutatni -, amelyek sértették nagyon sok ember önérzetét; nemcsak azokét a népcsoportokét, akiket egyébként személy szerint is célba vettek ezek a feliratok, hanem minden jóérzésű magyar emberét. Ez így megy most már több mint tíz éve Magyarországon. Ideje volt valamint tenni ellene. Tehát egyetértek önnel, hogy valamit tenni kéne. De talán nem indokolt ezt támadólag nekünk szegezni, amikor most végre a kormány eljutott oda, hogy sikerült módosítani a Btk.-t, és majd ön, remélem, látni fogja, hogy megszülettek azok a szabályok, amelyek nem engedik meg többé, hogy ilyen feliratok megjelenjenek a magyar stadionokban. A döntés megszületett, az illetékes társadalmi szervezetek összeültek, megállapodtak erről. Egy teljesen új regisztrációs rendszert vezettek be, és én abban bízom egyébként - azt hiszem, hogy minden jóérzésű magyar ember nevében mondom -, hogy egyszer s mindenkorra ezek a transzparensek eltűntek a stadionokból.
Én erről nem számoltam be önnek, nem gondoltam, hogy dicsekedni kellene ezzel. Azt gondoltam, az, hogy ez így lehetett több mint tíz évig, elég nagy, közös szégyenünk. De nem várom el, vagy hadd fogalmazzak úgy, nem tartom méltányosnak, hogy most ön ebben megtámad engem vagy rajtam keresztül a kormányt, a parlamenti többséget, sőt megtámadja tulajdonképpen Magyarország népességének többségét. Nos, én nagyon remélem ezért, hogy a sportrendezvényeknek ez a rossz akusztikája Magyarországon megszűnik, legalább is ennek fölszámolása érdekében most egy komoly lépést tettünk.
Azt is mondta a képviselőtársam, hogy a kormány propagandát folytatott; sajnos nem elég alaposat, jó néhány dolog lemaradt a szerintem közérdeklődésre számot tartó nyári döntések közül. Most, hogy Mikola miniszter úrra néztem, a legutóbbi kormányülésen Mikola úr előterjesztésével számos fontos döntés született; ez majd megjárja itt a parlament grádicsait is, remélem, önök támogatni fogják. Csak egyet szeretnék említeni, ez pedig az, hogy ebben az esztendőben a kormány - a költségvetésben szereplőhöz képest - úgy tűnik, hogy meg tudja oldani, hogy mintegy 30-35 milliárd forinttal többet fordítsunk a gyógyszerek támogatására. (Taps a kormánypártok és a függetlenek soraiban.)
Szentgyörgyvölgyi képviselőtársamnak szeretném azt mondani, miután érintette a minimálbér kérdését, hogy szerintem a kétéves költségvetés a magyar vállalkozások számára világos tájékozódást tesz lehetővé. Tehát ebben az évben - mint önök is tudják - 40 ezerre sikerült felemelni a minimálbért a korábbi húszegynéhány ezer forintról, és 2002. január 1-jével 50 ezerre szeretnének ezt emelni. Erről a parlament már döntött, reményeim szerint ez meg is valósul. Vannak olyan javaslatok, amelyek azt mondják, hogy ez menjen följebb. Erről lehet gondolkodni.
Én szeretném kérni a képviselőket, hogy egy irányba ne gondolkodjanak, amikor megoldást keresnek vagy még jobb lehetőséget kutatnak: ne mozduljunk el az adómentesség irányába. A minimálbérről az összes közgazdasági elemző azt mondja - még azok is, akik nem értenek vele egyet, mármint a radikális fölemelésével -, hogy egy jótékony hatása biztosan volt: valamelyest segítette a magyar gazdaság fehéredését. Ha ezt a hatást lerontjuk azzal, hogy adókedvezményhez kötjük a minimálbért, akkor szerintem rossz vágányon járunk. Arról nem beszélve, hogy egyébként a minimálbért kereső emberek alkalmazóit meg a minimálbért keresőket lebeszéljük arról, hogy később fizetésemelést akarjanak. Ha 50 vagy ötvenegynéhány ezer forintig a minimálbér adómentes lesz, akkor néhány ezer forintos adóemelésben senki sem lesz érdekelt, ellenben az eltitkolásában igen. Tehát én azt szeretném kérni, hogy vitatkozzunk a minimálbérről. Ha az 50 ezret kevésnek tartják önök, és a munkaadók is úgy gondolják, hogy ennél magasabbra is tehetjük a mércét, akkor próbáljuk meg. De ebbe az irányba próbáljunk haladni, ne pedig lerontani a minimálbér eddig vitán felül, mindenki által, párthovatartozásra való tekintet nélkül elfogadott jótékony hatását.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Francz Rezső úr hozzászólását is szeretném megköszönni. Először is örülök annak, hogy a Magyar Szocialista Párt vezérszónoka nem támadta a millenniumot. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Miért támadta volna?) Ezt szeretném megköszönni. Bizonyos előzmények után szerintem ez egy szép teljesítmény. (Derültség a Fidesz soraiban.) Tehát szeretném megköszönni, hogy ellenzéki pártállásra való tekintet nélkül ezt, mármint a millenniumot a Szocialista Párt által nevezett, támogatott és közbizalmat elnyert polgármesterek is szinte mindenhol teljes mellszélességgel támogatták, és ők is a magukénak érezték, ezzel is kihangsúlyozva - akár a zászlóátadásokról, akár ünnepségekről legyen szó -, hogy a millennium nem pártpolitikai kérdés.
Azt hiszem, hogy Francz Rezső képviselőtársunk fontos kérdéseket vetett föl. Én szívem szerint vitatkoznék önnel a munkanélküliségre vonatkozó adatokat illetően. Most ön nem tudna válaszolni, ezért ha megengedi, most inkább nem bonyolódnék ebbe a vitába. De azt szeretném kérni öntől, hogy akár azonnali kérdés formájában, akár interpelláció formájában tűzzük napirendre a munkanélküliség ügyét, mert mi egy kicsit másképpen látjuk azt, amit ön mondott. (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) Ugyanis az a tény önmagában, hogy 62 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, nem azt jelenti, hogy ennyi új munkahely jött létre. Azt gondolom tehát, hogy a tisztánlátás érdekében érdemes különválasztani azt, ami különválasztandó. Sajnos, a helyzet az, hogy Magyarország egy elöregedő ország, ezért minden évben egyre többen mennek nyugdíjba. Ilyen értelemben tehát az új munkahelyek számát nem a munkába állók számának növekedésével lehet mérni. Remélem, Magyarország egyszer ismét olyan boldog ország lesz, ahol egyszerűen a munkába állók számának növekedéséből vagy csökkenéséből lehet kiolvasni, hogy hogy áll a foglalkoztatási helyzet. De egész addig, amíg többen mennek nyugdíjba, mint amennyien belépnek a munkaerőpiacra, addig sajnos Magyarországot ezzel a mutatóval hitelesen nem tudjuk leírni. Ezért mondom azt, hogy szerintem szükség van itt egy valamivel kifinomultabb és több párbeszédet lehetővé tevő formára.
Azért szeretném önnek elmondani azt, hogy abban Magyarországon minden gazdaságkutató intézet, sőt szerintem pártokhoz kötődő közgazdász, gondolkodó körében és között egyetértés van - és ez az egyetértés szinte nemzetközi, mert az Unióban is így tartják nyilván -, hogy Magyarországon ma 5,6 százalék a munkanélküliség, ami nem jelenti azt, hogy - ahogyan ön mondta - egyes kistérségekben ne lenne a helyzet nagyon súlyos. És ott bizony beruházásokra, támogatásokra és egyebekre van szükség. Mi szívesen és örömmel veszünk minden erre vonatkozó javaslatot. De azt a sikert azért ne vitassuk el a magyar gazdaságtól, miközben egyes térségekre - ahogyan ön is megemlítette ezeket Somogy megyét illetően - igaz, amit ön mond, hogy azért a magyar vállalkozók meg a magyar munkavállalók együtt Magyarországot egy olyan országgá tették, ahol a munkanélküliség jóval alacsonyabb, mint az Európai Unió átlaga.
Ez egy teljesítmény, nem a kormányé - de szerintem a kormánynak is megvan ebben a maga szerepe, de nem a kormányé -, hanem a magyar gazdaságé. Ezért ezt a tényt, hogy Magyarországon ma 5,6 százalék a munkanélküliség, nem árt elégszer ismételni. Itt Goethére szeretnék utalni, miszerint az igazságot mindig ismételni kell, mert a hazugságokat is mindig ismétlik. (Derültség, taps a Fidesz soraiban.)
Örülök annak is, hogy a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója, talán pártja, és a kormánykoalíciót alkotó pártok között egy nagyon fontos kérdésben egyetértés van - ha jól olvasom azt, amit önök írnak és mondanak itt a parlamentben -, jelesül abban, hogy Magyarországon az a cél, hogy teljes legyen a foglalkoztatás. Azt hiszem, hogy ebből a szempontból a mai legnagyobb ellenzéki párt és a kormánykoalíciós pártok között nincsen különbség - annak az eszközeiről vitatkozunk, hogyan lehet minél hamarabb ehhez a célhoz elérni. De azt ön is tudja nyilván, mint ahogy mi is tudjuk, hogy a teljes foglalkoztatás nem azt jelenti, hogy Magyarországon nulla lesz a munkanélküliség. Gondolom, erről most nem érdemes beszélni, hiszen mindig vannak olyanok, akik akár fizikai, akár biológiai, akár szellemi állapotuk miatt nem tudnak aktív szereplői lenni a munkaerőpiacnak, illetve vannak olyanok, akik már nem képesek, és olyanok is, akik már nem is akarnak belépni a munkát vállalók körébe. Ezért ez nem egy nulla számot jelent, hanem valami Hollandiához hasonló típusú állapotot, amelyet mindannyian szeretnénk elérni. Ebben is szívesen működünk együtt a Magyar Szocialista Párttal természetesen.
Nem tudom, nyelvbotlás volt-e, engedje meg, hogy így, hogy nem tud ön viszontválaszolni, mégis azért egy tényt mondjak; aztán, ha később gondolják, vitassuk meg: ön azt mondta, hogy a nyugdíjak reálértéke Magyarországon az elmúlt időszakban csökkent. (Francz Rezső: Nem!) Örülök annak, ha félreértettem a dolgot, mert Magyarországon, ha a 2002-es várható állapotokat is ide számítjuk, akkor egy olyan 15-16 százalékos reálfelértékelődés, tehát valóságos értéknövekedés következik be. Az előzményekről most nem is beszélek, mert ezek szerint ön nem vitatta el a mögöttünk hagyott évektől ezt az eredményt.
Hogy a vidéki életről ki kell engem oktatni, képviselőtársam - erről is beszélhetünk itt a folyosón, ha gondolja. Nem tartom szükségesnek, megmondom őszintén. Nem én vagyok a magyar parlamentben az a képviselő, akit arról kell kioktatni, azt kell neki elmagyarázni, hogy milyen a vidéki élet, tisztelt képviselő úr. (Szórványos derültség, taps a Fidesz soraiban. - Francz Rezső közbeszólása.) Bár egyetértek önnel, ez egy fontos tudás, s minél több embernek van belőle, az annál jobb.
Ami Csurka István elnök urat, illetve képviselőtársunkat illeti, itt is jó, ha tisztázzuk, hogy miben értünk egyet és miben nem. Abban egyetértés van közöttünk - ha jól fordítottam le az ön szavait a magam gondolkodására -, hogy Magyarországon az a cél, hogy a termőföld a magyar emberek kezében maradjon. Ebben szerintem egyetértés van közöttünk. Abban is egyetértés van, gondolom, közöttünk, hogy mától számítva, ha 2004-re tesszük a csatlakozást, mintegy tíz évig, tehát 2011-ig egy általános tilalom miatt a külföldiek nem is vásárolhatnak Magyarországon termőföldet, tehát 2011-ig rendben volnánk.
Itt van egy vita közöttünk, hogy vajon az Európai Unióval aláírt megállapodás mennyi külföldinek teszi lehetővé a földvásárlást. Majd a külügyminiszter úr készséggel áll valamikor a jövőben az önök rendelkezésére, felmértük ugyanis, hogy mennyien vannak ma Magyarországon olyan külföldiek, akik az Európai Unióval kötött megállapodás szerint földhöz tudnának jutni Magyarországon. Az adott körülmények között pontosnak tartható számot majd meg fogjuk önnek mondani; nagyon sokan fogunk, illetve fognak majd meglepődni: ez egy kétjegyű szám. És a vezetékneveket megnézve nagyon sok köztük az olyan, akiről azt gyanítjuk, hogy határon túlról idejött, még állampolgárságot meg nem kapott, itt él, és mezőgazdasággal foglalkozó, mondjuk úgy, hogy nemzettársunk. Tehát, amikor majd a külügyminiszter úr ezeket a számokat ismertetni fogja, akkor szerintem ez a vita, amely kialakult itt, a parlamentben, veszít a jelentőségéből.
Viszont itt van közöttünk a véleménykülönbség, tisztelt képviselőtársam, hogy mit kell majd csinálni 2011 után annak érdekében, hogy a magyarok kezében maradjon a termőföld. Én azt mondom önnek is és az önnel hasonló véleményen lévőknek is, hogy nem lesz módunk, ezért nem is erre kell törekednünk, hiszen ha nem lehet, akkor nem arra kell törekednünk, hogy egy általános tilalommal tiltsuk el a külföldieket a magyar termőföld megvásárlásától; ez a lehetőség nem lesz majd a kezünk ügyében. Más megoldásokat kell találni - vannak más megoldások. A tisztelt Ház tárgyalni fog olyan törvénymódosításokat, amelyek ebbe az irányba visznek bennünket. Nekem nem nagyon van kétségem afelől, hogy az önök parlamenti frakciója e javaslat legfontosabb pontjait támogatni fogja, még akkor is, ha önmagában nem tartja majd kielégítőnek és elégségesnek. De azért szeretném kérni önöket, hogy a helyben lakó gazdák elővásárlási jogát, a nemzeti földalap elővásárlási jogát illetően - ezek olyan eszközök, amelyeket ön kívánatosnak tart, ha jól értettem - azért kapjuk majd meg a támogatásukat.
Megfontolandó mindaz, amit képviselőtársunk mondott a világgazdaság változásáról és a magyar gazdaság ebben elfoglalt helyéről. Magam is úgy gondolom, hogy van ciklikusság a világgazdaság fejleményeiben, és ezért Magyarországnak fel kell készülnie arra a helyzetre is, amikor éppen - ahogyan valaki mondta - a "hun kerék, hun talp" kérdésében éppen a "hun talp" állapotában lesz a magyar gazdaság. (Dr. Szent-Iványi István nevet.) Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság önerőből való növekedési forrásait működésbe kell hozni. Tehát nem reménykedhetünk csak a külföldről ide érkező tőkében, amely nagyon fontos, és nekünk úgy kell egy nemzeti vállalkozókat támogató politikát folytatni, hogy közben ne sértsük a külföldről ide beruházni akaró, és a mi szempontunkból, a nemzetgazdaság szempontjából nézve jó helyre, jó célból beruházni akaró külföldi tőkét. Vagyis amikor majd ezek a beruházások esetleg kisebbek lesznek, mint ma - bár megjegyzem, ezek most még mindig nőnek Magyarországon; ha valaki a mögöttünk hagyott egy esztendőt megnézi, az utolsó öt év legjobb számait látja a Magyarországra történt direkt beruházások szempontjából, tehát ami zöldmezős vagy korábbi beruházás bővítése, nagyon régen nem mértünk ilyen jó számokat -, lesz majd olyan időszak, önnek igaza van, amikor ez visszább esik, akkor nekünk a saját erőből való növekedés forrásait már mozgásba kell hoznunk.
Ha a Széchenyi-tervet jól olvassa valaki, akkor ezt kiolvashatja belőle. A lakásépítéseket, ha valaki jól olvassa, akkor láthatja, hogy ez bizony a gazdasági növekedésnek nagyon fontos motorja. Ha megnézi a tizenöt éves gyorsforgalmi útprogramot, az is - azon túl, hogy fontos dolog, hogy utak épüljenek - egy belső gazdasági motor, amelyet működésben kell tartanunk, illetve meg kellett indítanunk. Tehát ilyen szempontból a Széchenyi-terv válasz; én elfogadom, hogy nem kielégítő és nem teljes körű válasz az ön felvetésére, de egy olyan válasz, amelyet a kormány próbál nemcsak kitalálni, hanem működtetni is.
Hasonlóképpen nem volt módom arra, hogy beszéljek önnek, önök előtt arról, hogy azért a határon túli területeken is érdemes a magyar vállalkozók számára esélyeket és lehetőséget teremteni. Amikor a román miniszterelnökkel találkozhattam Erdélyben, akkor ott egy ötpontos gazdasági természetű csomagot javasoltam neki. A román kormány még ezekben nem foglalt állást, de ezek között nagyon sok a közös beruházást elősegítő gazdasági javaslat. Hasonlóképpen, amikor Palicson találkoztam Szerbia miniszterelnökével, ott is előterjesztettünk egy ötpontos gazdaságfejlesztési csomagot, amely arról szól, hogy nemcsak a magyar nemzetgazdaság motorjait kell működésbe hozni, hanem a környező területek gazdasági potenciálját is mozgásba kell hozni, és ez nekünk ugyanúgy érdekünk, mint a románoknak és a szerbeknek. Ezért lehet velük közös érdekek mentén találni gazdasági együttműködést Erdélyben éppúgy, Bukarestben éppúgy, mint a Vajdaságban, a Délvidéken vagy akár Belgrádban. Egy regionális politika is azt a célt szolgálja, amit az elmúlt három évben építgetünk, amilyen igényt ön megfogalmazott.
Mi is sokat gondolkodtunk azon a kérdésen - szeretném, ha itt, az ország nyilvánossága előtt is szánnánk néhány mondatot erre -, hogy vajon nem merítjük-e ki egy nagyon gyors gyógyvíz- és gyógyturizmus-fejlesztési programmal a Magyarország rendelkezésére álló szinte egyetlen nagy nyersanyagot, a termálvizeinket. Azt tudom mondani önnek, hogy komoly akadémiai tanulmányok készültek arra nézve, kimerül-e, gyengül-e, fogyatkozik-e ez a természeti kincse Magyarországnak. A Széchenyi-tervet ezen akadémiai tanulmányok figyelembevétele mellett alkottuk meg. Itt arra kell majd vigyázni, hogy amikor tisztán nem gyógycélú turisztikai beruházásokat hajtunk végre, akkor ne adjunk olyan támogatásokat, amelyek egyébként gyógyvizet használnak fel nem gyógyító tevékenységre. Ez egy nagyon komoly szakmai kérdés, és a Széchenyi-terv kigondolói és karbantartói a kormánytól azt az utasítást kapták, hogy erre a különbségtételre helyezzenek hangsúlyt.
Nem tudom, ön beleértette-e a mondandójába, de én fontos kérdésnek tartom azt is, hogy kik rendelkeznek majd ezzel a gyógyvízkinccsel, hiszen ez olyan beruházás, amelynek komoly üzleti előnyei vannak. Szeretném elmondani mindannyiuknak és a képernyő előtt ülőknek is, hogy a Széchenyi-tervből gyógyvízberuházásra támogatást csak önkormányzatok és magyar vállalkozások kaptak. (Taps a Fidesz és a MIÉP soraiban.) Tehát gondolunk a jövőre is. Sőt mi több, szerepel egy olyan klauzula is a Széchenyi-terv ezen fejezeténél - érdemes talán alaposan tanulmányozni -, hogy ha a beruházást megvalósító, aki támogatást nyert el, el akarja adni a megvalósult beruházást, ahhoz el kell nyernie a támogatást nyújtó hozzájárulását.
Nem áll szándékunkban ilyen hozzájárulást megadni. Ebből is látható, nem mindegy, milyen kormánya van Magyarországnak, tisztelt Csurka képviselőtársam. (Derültség és taps a Fidesz padsoraiból.)
Balsai képviselőtársam hozzászólása emlékeztetett engem arra, hogy egy fontos kérdésről elfeledkeztem, amikor a nyugdíjasokat érintő nyári döntésekről számoltam be; mint említettem, az adóalapba nem számít be a nyugdíj a munkát vállaló nyugdíjasoknál. De a kormány arról is döntött, és a KSH ezt a munkát java részben már el is végezte, hogy - ezt Francz Rezső képviselőtársamnak is mondom - egy külön inflációs számítást végzünk a nyugdíjasokra nézve, hogy amikor a következő évben esedékes nyugdíjemelés mértékét megállapítjuk, akkor éppen ennek a specializált, csak a nyugdíjasokra vonatkozó inflációs számításnak az alapján tudjuk kiszámolni azt, ami 2002. január 1-jétől jár a nyugdíjasoknak a törvény szerint. Ezt a döntést is meghozta a kormány, a KSH dolgozik, 2002. január 1-jétől ezt már használni is tudjuk majd.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ennyire futotta ma, úgy érzem, mindannyiunk közös figyelméből, ahogy itt hallgatom önöket. Szeretném megköszönni a kormány nevében, hogy megtiszteltek bennünket azzal, hogy meghallgatták a kormány előterjesztését. Még egyszer a hozzászólóknak köszönöm, hogy voltak olyan kedvesek és válaszra méltattak bennünket. Kívánok tehát még egyszer a magyar parlament minden képviselőjének eredményes, szép, intellektuálisan kihívó és értéket jelentő parlamenti vitákat az előttünk álló fél évre.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiból.)