Vissza
a kezdőlapraParlamenti napló
2001. szeptember 5.
Törvényjavaslat általános vitájaA tanúvédelemről
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója
Vezérszónokok:DR. GYIMESI JÓZSEF, FideszELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/4903. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/4903/1-3. számokon kapták kézhez.
DR. GÁL ZOLTÁN, MSZPElőször megadom a szót Kontrát Károly belügyminisztériumi politikai államtitkár úrnak, a napirendi ajánlás szerint 30 perces időkeretben. Öné a szó, államtitkár úr.
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az igazságszolgáltatással együttműködő tanúk, sértettek és bűnelkövetők programszerű védelmét lehetővé tevő új szabályok kialakítását a hazai bűnügyi helyzet további javítása mellett a nemzetközi elvárások is halaszthatatlanná teszik.
Az európai uniós jogharmonizáció és a szervezett bűnözés elleni fellépés területén az uniós államok között érvényesülő európai joggyakorlat szempontjából e törvény megalkotásának kiemelkedő jelentősége van. A Phare-Twinning program keretében az Európai Unió irányában a magyar fél elkötelezte magát arra, hogy még ebben az évben megalkotja a védelmi program működéséhez szükséges jogszabályt, és létrehozza az ennek ellátására hivatott egységet. Német partnereink vállalt kötelezettségeiknek megfelelően elvégezték a leendő szolgálat szakembereinek kiképzését.
Ugyanakkor fontos kriminálpolitikai érdek fűződik ahhoz, hogy a rendőrség - elsősorban a szervezett bűnözés elleni küzdelmében - a programszerű védelem jogintézményeit minél hamarabb teljes körben alkalmazhassa. Ugyanilyen érdek fűződik ahhoz is, hogy Magyarország mihamarabb olyan különleges, a programszerű védelemre hivatott rendőri egységgel rendelkezzék, amelyik a nemzetközi tanúvédelemben képes együttműködni a külföldi hatóságokkal.
Tisztelt Országgyűlés! A program keretében alkalmazható egyes különleges intézkedések az érintettek legalapvetőbb jogait és kötelezettségeit érinthetik, ezért szükséges a törvényi szintű szabályozás. A törvény elfogadásával a veszélyhelyzet mértékéhez arányosan igazodó, kétfokozatú védelem modellje teremtődhet meg. A jelenlegi szabályok a komplex védelmi rendszer első fokozataként tekinthetők. A kiemelt súlyú, elsősorban a szervezett bűnözéshez tartozó ügyekben perdöntő bizonyítékokkal szolgáló, ezáltal igen komoly veszélybe kerülő személyek védelme a jelen javaslat szerint folytatódhatna.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűnüldöző, illetve az igazságszolgáltatási szervekkel együttműködni kész, komoly veszélyben lévő, sokszor atrocitásoknak kitett személyek bizalmatlanok a jelenlegi védelmi rendszerrel szemben. Szándékunk ezért az, hogy a jelenlegi lehetőségeken messze túllépő, új jogintézményeket felsorakoztató szabályozás révén az igazságszolgáltatást segíteni kész személyeket bátorítsuk az együttműködésre.
A program a konkrét büntetőeljárásokkal párhuzamosan vagy azt követően akkor kezdődhetne, ha a hagyományos védelmi formák már nem vezetnek eredményre. A program személyi hatálya a büntetőeljárásban részt vevő tanúkra, sértettekre és az igazságszolgáltatással együttműködő bűnelkövetőkre terjed ki. A programba - egyben az érintettekre tekintettel - más személyek, elsősorban a közeli hozzátartozók is felvehetők.
A tanúvédelmi programba való belépés feltételeinek sorában szerepel, hogy a védelemre okot adó büntetőeljárásnak kiemelkedő súlyú bűncselekményekkel kell összefüggésben állnia. A program alapvető feladata az érintett megóvása, segítése, sorsának figyelemmel kísérése. Alapvető követelmény, hogy a programba való bekerülés nem szolgálhatja az érintett vagyoni gyarapodását, természetszerűen a korábbi, esetenként luxusszintű életkörülményeket sem kell számára biztosítani. A program keretében nyújtott támogatás kizárólag csak az érintett létfenntartásához, társadalmi beilleszkedéséhez elengedhetetlenül szükséges mértékig terjedhet.
Tisztelt Országgyűlés! A felhatalmazó rendelkezések szerint a kormány az érintett szociális, gazdasági támogatásának szabályait határozhatná meg rendeletében. Az igazságügy-miniszter rendeletben állapítaná meg a büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartott érintett programszerű védelmének részletes szabályait.
A szolgálat működésének részletes, technikai jellegű szabályait a belügyminiszter állapíthatná meg utasításban. Az e törvényben meghatározott különleges óvintézkedések részletes szabályait a rendőrség és az intézkedés végrehajtásában vagy támogatás nyújtásában érintett szervek között megkötendő együttműködési megállapodások rögzíthetnék.
Tisztelt Országgyűlés! Az új tanúvédelmi törvény egy átfogó, jobbára a maffia típusú bűncselekmények elleni fellépést szolgáló, már több éve folyó komplex jogalkotási folyamat része. E törvényjavaslat szerves összefüggésben áll a módosuló büntető anyagi jogi, de elsősorban büntetőeljárás-jogi szabályokkal. Ugyanakkor a közelmúltban megszületett új idegenrendészeti törvény már tartalmazza a tanúvédelemmel is összefüggő szabályokat.
A törvényjavaslatban foglalt szabályok hatályosulásával a tanúvédelem intézményrendszere végre teljes körűvé válhatna. A programszerű védelem jelentős mértékben hozzájárulhatna a kiemelt súlyú bűncselekmények felderítéséhez, bizonyításához, visszaszorításához. Ennek érdekében a büntetőeljárásban részt vevő, fenyegetett helyzetben lévő személyek védelmében mindazon eszközt, lehetőséget biztosítaná, amelyeket a jelenleg érvényesülő védelmi mechanizmus még nélkülözni kénytelen. Ezek a szabályok egyúttal jelentős mértékben oldanák az érintetteknek a hatósági védelemmel szembeni, jelenleg még fennálló bizalmatlanságát.
Tisztelt Országgyűlés! A javaslat tovább növelheti a nyomozó hatóságok, az igazságszolgáltatás szerveinek esélyeit a szervezett bűnözés elleni küzdelemben. A szervezett bűnözés elleni küzdelemben jóval tapasztaltabb nyugati államok példái kétségtelenné teszik számunkra, hogy a szervezett bűnözés elleni harc a szabályok alkalmazása során kezdődik. A tapasztalatok nyilvánvalóvá teszik azt is, hogy a különleges rendelkezések nem alkalmasak a megszüntetésre, csupán arra szolgálnak, hogy a szervezett bűnözéssel szembeni küzdelem esélyeit, eredményeit növeljék.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot vitassák meg és fogadják el. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Vezérszónokok: DR. GYIMESI JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatok általános vitájában, tisztelt képviselőtársaim, általában azt a kérdést vizsgáljuk meg, hogy szükség van-e az új szabályozásra, új törvény megalkotására, hiszen a törvények nem önmagukért születnek, hanem azért, hogy mindannyiunk életét tegyék jobbá, biztonságosabbá, és hogy a jogalkalmazó szervek részére törvényes alapot biztosítsanak eljárásukhoz. Felvetődik a kérdés a most tárgyalt törvényjavaslat kapcsán is, hogy szükséges-e a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők fokozottabb védelme. A válasz megadásához meg kell vizsgálnunk, hogy ma milyen védelmet nyújtanak jogszabályaink a tanúk, a sértettek, illetve a bűnbánó tettestársak részére, hiszen a törvényjavaslat elsősorban az ő védettségüket reméli teljesebbé tenni.
A büntetőeljárást lefolytató hatóságoknak - legegyszerűbben megfogalmazva - az a feladatuk és céljuk, hogy az elkövetett bűncselekményeket felderítsék, az elkövetőket felelősségre vonják, illetve az ártatlanul megvádoltakat megvédjék. Ahhoz, hogy ez a tevékenységük eredményes legyen, egy múltbéli eseményt kell felidézniük a rendelkezésre álló és többnyire általuk beszerzett bizonyítékok segítségével. Ezt a tevékenységet a jogászok úgy fogalmazzák meg, hogy a tényállást alaposan és hiánytalanul tisztázni kell. Amikor a nyomozó hatóság, az ügyész és végül a bíróság e feladatát végzi, tehát azt vizsgálja, hogy mi is történt valójában, akkor ezen hatóságok nem tesznek mást, mint a lényeges tényekre vonatkozó bizonyítékokat összegyűjtik, ezeket egyenként és összességükben szabadon értékelik és ezen alapuló meggyőződésük szerint elbírálják. A bizonyítékok mérlegelése - mert ezt a folyamatot így hívják a jogászok - alapján kialakuló meggyőződés a bíróság döntésében, ítéletében jelenik meg, amely az érintettek szabadságát, vagyonát, egyéni sorsát, társadalmi helyzetét évekre, évtizedekre meghatározza, legyen az érintett vádlott vagy az ügy sértettje. Ezért könnyű belátni, hogy a meggyőződést kialakító bizonyítékok hitelességének megőrzése és védelme az igazságszolgáltatás központi kérdése.
A tárgyi bizonyítékok esetében a helyzet egyszerűbbnek tűnik, hiszen a lefoglalt bizonyítási eszközök: okiratok, hajminták, ruhaminták, számítógépes programok, kések, fegyverek - és minden más ebbe a körbe tartozik - szerencsés esetben a hatóság őrizetébe kerülnek, és ők, illetve a szakértők gondoskodnak e bizonyítási eszközök őrzéséről. A bizonyítás más eszközei, így a bizonyítási kísérlet, szemle, helyszínelés, felismerésre bemutatás esetében ezt a garanciát ugyancsak megtaláljuk, hiszen ezen eljárásokat maga a hatóság folytatja le. De ki vigyáz a tanúra, sértettre vagy a terhelő vallomást tevő tettestársra, tehát azokra, akik vallomásukkal segítik az igazság kiderítését?
Mindennapi tapasztalatunk, hogy ma nem szívesen tanúskodnak az emberek; talán kényelemből, talán félelemből elfordítják a fejüket, ha akár közterületen, akár a közös lépcsőházban erőszakos vagy más jogellenes cselekményeket tapasztalnak - nem gondolnak arra, hogy holnap ők is lehetnek áldozatok, és rászorulhatnak arra a segítségre, amelyet a most bajba jutott hiábavalóan remél. Ők vallják a népi bölcsességet: ne szólj szám, nem fáj fejem.
Az emberi közömbösség, a tanúskodástól való idegenkedés megítélésem szerint legalább két okra vezethető vissza. Az egyik könnyen megszüntethető, csak a hatóságoknak kellene tapintatosabban eljárniuk. Azok, akik nem fordítják el a fejüket, akik vállalják a tanúskodással szükségszerűen együtt járó kényelmetlenségeket, tehát az igazságszolgáltatás munkáját segíteni akarók gyakran olyan megalázó helyzetbe kerülnek, amely könnyen elkerülhető lenne. A rendőrautóval kivitt idézés, a rendőrségi várókban és a bíróság folyosóin eltöltött értelmetlen órák, a munkahelyi félreértések mind ebbe a körbe tartoznak. Ki védi meg a bíróság folyosóján a tanút, a sértettet a vele együtt várakozó vádlott vagy rokonai megjegyzéseitől, gyalázkodásaitól, szóbeli fenyegetéseitől? Ehhez törvénymódosítás sem kell, csak tapintat, megértés és néhány belső, igazgatási jellegű intézkedés.
A másik ok a félelem, amely egyre több embert tart vissza attól, hogy tanúvallomás megtételével segítse az igazság kiderítését. Elvárhatjuk-e, hogy észleléseiről, tapasztalatairól hitelesen és valósághűen tájékoztassa a hatóságokat az a tanú, akihez eljutottak már a fenyegetések? Képes-e befolyástól mentesen vallani az igazságról az, akinek álmát névtelen telefonok szakítják meg vagy tudomására hozzák: ismerik iskolába egyedül járó gyermekét? A tanúnak bíznia kell abban, hogy az őt terhelő kötelezettségek számonkérése ellenében, ha arra rászorul, az állam védelmet is képes biztosítani számára.
1999 előtt a büntetőeljárási törvény szinte csak kötelezettségeket rótt a tanúkra, a megjelenési, vallomástételi és igazmondási kötelezettség törvényi előírása, e kötelezettségek egyre súlyosabb szankcionálása, bebizonyosodott, hogy nem vezethet eredményre, szükség van az igazságszolgáltatás oltalma, védelme iránti bizalom kialakítására. E bizalmi viszony nélkül a félelem fog győzni: inkább vállalni fogja a tanú a távolmaradás, a vallomás megtagadása miatti rendbírságot, a valóság elhallgatásával megvalósított hamis tanúzás törvényi fenyegetettségét, mint hogy önmagát vagy családját védtelenül kitegye a megtorlás kockázatának. E bizalmi viszony magától nem jön létre, a tanú védelmét törvényekkel kell biztosítani.
Az 1998-ban hivatalba lépett polgári kormány a tanúvédelem jelentőségét felismerve alkotta meg az 1998. évi LXXXVIII. törvényt. A tanúvédelem új szabályai annak a felismerését tükrözik, hogy a tanúzási kötelezettség maradéktalan és befolyásolásmentes teljesítéséhez jelentős társadalmi érdek fűződik, ezért az állam köteles biztosítani a tanúnak az élethez, a testi épséghez, illetve a személyes szabadsághoz fűződő alkotmányos jogait. Bebizonyosodott, hogy tanúk közreműködése nélkül lehetetlenné válhat a legsúlyosabb bűncselekmények felderítése és bizonyítása, mert a megfenyegetett tanú az esetek többségében egyáltalán nem vagy csak részben tud eleget tenni a törvény által előírt kötelezettségeinek.
A törvény hatálybalépése óta, tehát 1999. március 1-je óta a büntetőeljárási törvény az igazságszolgáltatás kötelezettségévé teszi a védelem biztosítását. Ez a védelem megjelenik az adott büntetőeljáráson belül is, amikor például a törvény lehetővé teszi a tanú személyi adatainak zárt kezelését, szembesítésének mellőzését vagy felismerésre bemutatásnál a felismerő tanú személyének elfedését. A különösen védett tanúra vonatkozó rendelkezések a tanúként kihallgatott személy részére a teljes anonimitást biztosítják. Ezen - nevezzük így: - tárgyalótermen belüli szabályok mellett a törvény lehetővé teszi a személyi védelem elrendelését is.
A polgári kormány a törvényi parancs, illetve felhatalmazás alapján alkotta meg a büntetőeljárásban részt vevők, valamint az eljárást folytató hatóságok tagjai személyi védelme elrendelésének feltételeiről és végrehajtásának szabályairól szóló 34/1999. számú kormányrendeletét, amely személyi védelmet biztosít az eljárásban tanúként részt vevők számára.
A tanú - vagy reá tekintettel más személy - akkor részesíthető személyi védelemben, ha a büntetőeljárásban való részvétele miatt ellene vagy reá tekintettel más személy ellen bűncselekményt követnek el vagy bűncselekmény elkövetése valószínűsíthető. Ez a tárgyalótermen kívüli védelem a magánlakás, egyéb tartózkodási hely védelmét, közlekedési útvonal biztosítását jelenti, a legkülönbözőbb technikai eszközök igénybevételével.
A most tárgyalt törvényjavaslat kiegészíti és teljessé teszi a tanúk, sértettek és az igazságszolgáltatással való aktív együttműködésre vállalkozó terheltek védelmét. A törvényjavaslatban megfogalmazott védelmi program alá a felsorolt személyek csak akkor kerülhetnek, ha megállapodást kötnek a rendőrség szervezetén belül létrehozott szolgálattal. A társadalomra különösen veszélyt jelentő szervezett bűnözés elleni küzdelemben a bűnüldöző hatóságok csak akkor járhatnak el sikeresen, ha a teljes biztonságot tudják garantálni azok számára, akik a felderítésben és a bizonyításban terheltként, sértettként vagy bűnbánó maffiózóként részt vesznek. Csak e bűnöző szervezetek belső életéről hiteles információval rendelkező személyek képesek a bűnszervezet felépítéséről és a szervezett bűnözésről vallomást tenni. Az ő védelmükre az eddigi tanúvédelmi eszközök nem elégségesek.
A törvényjavaslat szerint a védelmi program alkalmazására akkor nyílik lehetőség, ha a fenyegetett helyzetben lévő tanú, sértett vagy terhelt és a hatóság erről külön, írásba foglalt megállapodást köt. A megállapodás kétoldalú jogügylet - ez nagyon fontos rendelkezése a törvényjavaslatnak -, tehát az akarata ellenére senkit nem lehet a program nyújtotta védelem alá vonni, de egyoldalúan senki nem is kényszerítheti ki, követelheti a program alkalmazását. A megállapodás megkötésének alapfeltétele olyan fenyegetettség, veszélyhelyzet létrejötte, amely más módon, például személyi védelemmel, nem hárítható el, hanem e veszélyhelyzet különleges óvintézkedések alkalmazását teszi szükségessé.
A lakóhely, tartózkodási hely megváltoztatása, a névváltoztatás, a személyazonosság megváltoztatása olyan alapvető alkotmányos jogokat érint, amelyeknek a korlátozása csak rendkívül nyomós indokból lehetséges, ezért helyes, hogy a javaslat e különleges óvintézkedések alkalmazását az érintett beleegyezéséhez köti. Felmerül persze a kérdés, hogy a megállapodás alapján tett vallomás mennyire lesz aggálytalan, hiszen olyan ember teszi a vallomást, akinek, illetve a hozzátartozójának az élete veszélyben van, tehát erős kényszert érez arra, hogy e programnak alávesse magát, mert a védelmet a hatóságtól kaphatja meg a különleges óvintézkedések alkalmazásával, ha a védelmi program alá kerül. Az így beszerzett vallomás a szabad bizonyítási rendszerünkben más bizonyítékokkal egybevetendő, és a bizonyító erejét ez az egybevetés fogja megmérni.
A vallomás megtételének megakadályozása vagy a terhelő vallomás miatti bosszú, megtorlás a terheltet a tanú vagy reá tekintettel más személy elleni támadásra indíthatja. A bűnszervezet összetételének, kapcsolatrendszerének, tevékenységének megismerését, illetve a bűnszervezethez tartozók által tervezett vagy már elkövetett súlyos bűncselekmény felderítését vallomásukkal segítők vélhetően e fenyegetettek közé fognak tartozni, feltéve, ha a vallomásuk más bizonyítási eszközzel nem helyettesíthető.
Végezetül: kimondatlanul is az a vallomás hozza létre ezt a fenyegetettséget, amely tartalmában terhelő. Nyilvánvaló, hogy a hatóságoknál önként jelentkező, a terhelt számára hamisan alibit igazoló vagy a tanú által ismert bűnszervezet létét is hamisan tagadó tényállítások esetében a vallomástevő nem szorul a hatóság védelmére - őt nem a szervezett alvilág, hanem az igazságszolgáltatás fenyegeti.
A védelmi program alkalmazását lehetővé tevő törvény nem azért fontos, mert ma a büntetőeljárást segítők széles körét kellene e program alá vonni, hanem azért, mert a felderítetlenül maradt legsúlyosabb bűncselekmények, a szervezett alvilág térnyerése mindannyiunkban félelmet keltenek, a társadalomban kialakult rendet veszélyeztetik. Ezen új jogintézménynek nincs más célja, mint a tanúvédelem többi eszközének, nevezetesen az igazságszolgáltatást segítő tanúk személyének védelme, és ezáltal - hiteles bizonyítékok beszerzésével - az igazság kiderítése.
A nemzetközi ajánlások és egyezmények is arra ösztönzik a kormányt és a Magyar Országgyűlést, hogy a tanúvédelmi programot tegye teljesebbé. Hadd idézzek az emberi jogok európai egyezményéből: "minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van legalább arra, hogy kérdéseket intézzen vagy intézhessen a vád tanúihoz, és kieszközölhesse, éspedig ugyanolyan feltételek mellett, mint a vád tanúi esetében, a mentő tanúk megidézését és kihallgatását". Ezt azért idézem, mert a tanúvédelmi programok természetesen felvetik azt a kérdést is, hogy a védelem jogai, a vádlott jogai nem szenvednek-e csorbát, nem kell-e félretennünk évtizedek során megszokott és gyakorolt elveket, a büntetőeljárásban érvényesülő nyilvánosságot és közvetlenséget, hiszen a tanúk meghallgatásának módja, a szembesítés elmaradása látszólag ezeket az elveket sérti.
A nemzetközi, európai fórumok és a strasbourgi bíróság ítéletei is arra vonatkozóan adnak eligazítást egyrészről, hogy ez a két elv egymással kibékíthetetlenül ellentmondásban van, ugyanakkor mérlegelni kell a szervezett bűnözés térnyerésével azt, hogy a védelmi jogok milyen módon és milyen mértékben korlátozódhatnak. A tisztességes eljárásban - mert az európai szóhasználatban így nevezik a védelem jogait garantáló büntetőeljárást - érvényesülnie kell a vádlott jogainak, a védelemhez fűződő, alkotmányos előírásoknak is. E jog korlátait abban látja a nemzetközi bírói gyakorlat, hogy legalább azt a minimumot kell biztosítani a védelem számára, hogy a tanúkhoz, tehát a meghallgatott személyekhez közvetve vagy közvetlenül kérdést intézhessenek, akár védőik útján.
Új szóhasználat a nemzetközi bírói gyakorlatban az is, amikor a vád tanúiról és a védelem tanúiról beszélünk. Ez évtizedes hagyományainkkal is ellentétesnek tűnik, hiszen mindig azt hangsúlyoztuk, hogy nem a védelemnek és nem a vádnak van tanúja, hanem az ügynek, aki az adott ügy kapcsán releváns tényekről tájékoztatja a hatóságot. Meg kell barátkoznunk ezzel a szóhasználattal. A tanúvédelmi program kimondatlanul is azoknak a tanúknak kíván védelmet nyújtani, a fentebb részletesen kifejtettek szerint, akik a hatóság munkáját kívánják segíteni, tehát elsősorban a vád tanúinak.
Felvetődik végezetül az a kérdés, hogy most kell-e megalkotni ezt a törvényt. Alapvetően büntetőeljárás-jogi normáról van szó, és mint tudjuk, ezeknek a normáknak nincs visszaható hatályuk. Ha megvizsgáljuk a tegnapi kormánydöntéseket, a kormány ott is a büntetőjogi normák szigorítása mellett foglalt állást. De a jelenleg folyamatban lévő korrupciós ügyekben ez az elképzelés, tehát a magasabb büntetési tétel alkalmazásának a lehetősége nyilvánvalóan fel sem merülhet. Tehát amikor ezt az új jogintézményt megalkotjuk, akkor nem arra kell gondolni, hogy ez jelenleg nem tűnik égetően szükségesnek, hanem arra, hogy bármikor előállhat az a helyzet, amikor az alkalmazására lehetőség nyílik és kötelességünk mutatkozik.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja az általam elmondottakból következően támogatja a törvényjavaslatot, és azt kéri az Országgyűlés többi képviselőcsoportjától is, hogy szíveskedjenek támogatni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a MIÉP soraiban.)
DR. GÁL ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Nem tudom, feltűnt-e önöknek, hogy itt az elmúlt évek során a Belügyminisztérium előadói meglehetősen lakonikusan, rövid időtartamban indokolták az előterjesztéseiket. Ez természetesen lehet akár dicséretes dolog is, azonban úgy gondolom, hogy ennél a törvényjavaslatnál is inkább egyfajta hiányérzetet kelt az emberben; ha nagyon rosszindulatú lennék, azt mondanám, hogy szándékos elhallgatása bizonyos kérdéseknek.
Tudniillik erről a törvényjavaslatról vitatkozva tulajdonképpen a szervezett bűnözésről kellene vitatkoznunk. Ugyanis ez a törvényjavaslat minden bizonnyal nem született volna meg, nem születtek volna meg azok a nemzetközi késztetések, amelyek hatottak ránk, ha nem kellene beszélni a szervezett bűnözés térnyeréséről, annak nemzetközivé válásáról. Hiszen tanúvédelmi szabályaink - mint ahogy azt Gyimesi képviselőtársam elmondta - voltak, vannak is. Itt nyilvánvalóan egy olyan új helyzetre való reagálásról van szó, amely szükségessé teszi, hogy az eddigi szabályok gyökeresen megváltozzanak, más rendszerek jöjjenek létre. Tehát az, hogy egy ilyen tartalmú törvényjavaslat az Országgyűlés elé került, mondom, a szervezett bűnözéssel van összefüggésben. Ahhoz, hogy ezt a törvényjavaslatot is megítélhessük, kellene beszélni a szervezett bűnözésről, és végre őszintén kellene beszélni ebben az országban, mint ahogy hasonló a helyzet az éppen a Gyimesi képviselőtársam által is megemlített, hamarosan az Országgyűlés elé kerülő büntető törvénykönyv-módosítással is, ami az előzetesen beharangozott korrupcióellenes programhoz kapcsolódik.
Egyetértek az államtitkár úr rövid expozéjában elhangzott egyik gondolattal, hogy ezek az eszközök, amelyekről itt most mi beszélünk, és ezek a szabályok nyilvánvalóan szükséges, de közelről sem elégséges feltételei annak, hogy a magyar, és mondhatni, ma már a nemzetközi közvélemény, a magyar társadalom eredményesen vegye fel a harcot a bűnözéssel és azon belül a szervezett bűnözéssel.
A következőkben megpróbálok néhány gondolatot elmondani a szervezett bűnözésről, illetőleg arról a helyzetről, ami ennek kapcsán az országban kialakult, és azokról a felfogásokról, amelyeket többé-kevésbé érezni lehet, mindenekelőtt természetesen, ahogy mi a kormány ez irányú tevékenységét látjuk.
Úgy ítéljük meg, hogy a szervezett bűnözéssel összefüggésben is cáfolhatatlanul kimutatható a kormány torz, felületes és a valódi koncepciót nélkülöző politikája. Arról van szó, hogy az elmúlt három esztendőben más sem történt, mint hogy a szervezett bűnözéssel való fenyegetőzés jegyében a hatóságok plusz hatásköröket kaptak, ezek a hatáskörök, illetőleg alkalmazásuk gyakorlatilag ellenőrizhetetlen; ködös jogi fogalmakra épített hatósági beavatkozások lehetőségei szélesedtek szinte korlátlanul. Ahogy a kormány politikájának más területén is tapasztalhattuk, egy-egy ilyen akció után azonnal beindul a sikerpropaganda, és mindjárt elhangzanak az első győzelmi jelentések.
Emlékeztetni szeretném ennek kapcsán a tisztelt Országgyűlést arra, hogy amikor némi vita és az ellenzék követelésére valamifajta garanciák beépülése után megszületett az úgynevezett maffiacsomag, rá nem sokkal elhangzott a bejelentés az országos főkapitány úr részéről, aztán a belügyminiszter úr részéről, hogy 120 bűnszervezet közül, azt hiszem, 112-t már felszámoltak. Ezek után, azt hiszem, nem meglepetés, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke képes volt egy képtelen ostobaságot itt, a parlamentben elmondani, nevezetesen azt, hogy Magyarország hamarosan szervezett bűnözéstől mentes országgá válik. Csak csendesen kérdezem meg, hogy ha ez igaz lenne, akkor nem tudom, hogy erre a törvényjavaslatra szükség lenne-e.
A kérdés itt tehát az, tisztelt Országgyűlés, meg tudja-e valaki valósan mondani, hogy mondjuk, tényleg 120 szervezett bűnözői csoport volt vagy van ebben az országban, amiről az országos főkapitány úr beszélt. A válasz, azt hiszem, az, hogy nem; nem tudjuk, hogy mi mennyi, és sok mindent nem tudunk. Nem tudjuk azt sem, mit jelentenek azok a homályos jogi fogalmak, amelyek bekerültek a magyar jogrendszerbe éppen a szervezett bűnözés elleni küzdelem jegyében, mint például, hogy "a szervezett bűnözéssel kapcsolatba hozható", aztán ebben a törvényjavaslatban megint egy új fogalom jelenik meg, hogy "a szervezett bűnözés vagy nemzetközi bűnözés ismérvei fellelhetők".
Megkérdezem, tisztelt Országgyűlés, tisztelt államtitkár úr, a szervezett bűnözés melyik ismérveire tetszenek gondolni. Mert sok-sok tudományos meghatározása van ennek, sok-sok nemzetközi ajánlása is van, de tessék nekem megmondani, hogy a hatóság hol találja meg ezeket az ismérveket. A kérdés ebből következően megint az, hogy hány állampolgár bankszámláját vagy netántán kórlapját lehet nyilvántartásba venni, bizalmas információt szerezni róla ilyen ködös jogi fogalmak alapján. Nem tudjuk.
Nem tudjuk, hogy hány állampolgár szerepel ma a legkülönbözőbb hatóságok, bűnüldöző apparátusok nyilvántartásában. Nem tudjuk például azt, hogy a titkosszolgálati eszközök alkalmazását vagy a bizalmas információszerzést engedélyező bírák és ügyészek milyen felfogásban döntenek. Szigorúan vizsgálják-e a javaslatot vagy pedig lazán? Azt hiszem, ez nem mindegy! Nincs ma a társadalomnak képe erről a helyzetről.
Vagy folytathatnánk a sort ugyancsak a miniszterelnök úrnak egy ominózus gondolatával. Ő tudniillik azt mondta a televízió nyilvánossága előtt, hogy ha akarta volna, akár milliárdos megrendeléseket is elintézhetett volna az édesapja cégének. Nyilvánvalóan igaza van a miniszterelnök úrnak, ezt megtehette volna, de azt hiszem, ezt úgy hívják, hogy befolyással való üzérkedés. De ez a dolog egyik oldala.
A másik oldala az, hogy tessék nekem megmondani, egy ilyen bejelentés után egy köztisztviselő, akit mondjuk, vállalkozók bizonyos döntésekre befolyásolni akarnak, mit fog gondolni. Erősíti-e benne a norma következetes megtartásának akaratát és szándékát, vagy pedig esetleg könnyebben fogja fel a dolgokat?
Milyen magatartást sugall egy ilyen bejelentés? Itt tehát arról van szó, tisztelt Országgyűlés, hogy a szervezett bűnözés elleni harc döntő területe, mint minden bűnözés elleni küzdelemnek, maga a társadalompolitika, maga a társadalom mozgása, és azokat a társadalmi körülményeket és mozgásokat kell támadni igazán, csak ez hozhat eredményt, amelyek ezeket a normaszegő magatartásokat indukálják.
Érdemes lenne, ha már a nemzetközi tapasztalatok szóba kerültek, ebből a szempontból egy nemzetközi ajánlást a tisztelt Országgyűlés figyelmébe ajánlani. Itt járt tudniillik az Európa Tanácsnak egy szakértője, tanulmányozta a szervezett bűnözéssel kapcsolatos magyar helyzetet, és több ajánlást fogalmazott meg. Érdemes egyet-kettőt idézni, mert úgy hiszem, jól bizonyítja azt a gondolatmenetet, amit az előbb próbáltam megfogalmazni. Többek között a következőket ajánlja ez a szakértő: "A korrupcióval és a szervezett bűnözéssel szembeni politika hosszú távon csak egy prosperáló és nyitott társadalomban lehet eredményes. Ilyen politika sikere elsősorban a kormánynak a gazdasági és a szociális politikájától függ." Tessék, tisztelt Országgyűlés, összevetni a kormány szociális politikáját ezzel, hogy ebből a szempontból megfelel-e ennek az ajánlásnak!
"Tudomásul kell venni - mondja továbbá ez a szakértői ajánlás -, hogy a feketepiacok a leginkább keresett árukat és szolgáltatásokat nyújtják. Felszámolásuk csak abban az esetben lehetséges, ha a kormány megóvja polgárait a gazdasági, a szociális és a kulturális marginalizációtól, vagyis a társadalmi leszakadástól." Tessék végiggondolni, milyen folyamatok mennek ebből a szempontból végig ebben az országban!
"Ajánlott - szól továbbá ez a javaslat -, hogy a kormány átfogó politikai tervet publikáljon a korrupciós és a szervezett bűnözésre vonatkozó problémák mélyreható elemzésére. Fontos, hogy a nagyközönséget tájékoztassák a kezdeményezésről, a vizsgálat folyamatáról és annak végeredményéről."
Tehát, tisztelt Országgyűlés, nem egyszerűen akadékoskodni akartam, amikor kicsit kifogásoltam az államtitkár úr rövid expozéját, mert szerettem volna erről többet hallani. Arról a koncepcióról, arról a társadalompolitikáról és a közvélemény tájékoztatásáról, ami a szervezett bűnözéssel összefügg, mert enélkül eredményes, szervezett bűnözés elleni fellépés nem lehetséges. Ez a mostani törvényre is teljes egészében vonatkozik.
A Magyar Szocialista Párt már évekkel ezelőtt szorgalmazta egy olyan kriminálpolitikai koncepció közös megfogalmazását itt az Országgyűlésben, amely megpróbálna azokra a társadalmi problémákra is reagálni, amelyek gerjesztik, növelik és szülik a bűnözést és a szervezett bűnözést.
A mi véleményünk szerint tehát a szervezett bűnözés elleni harchoz mindenekelőtt új társadalom- és igazgatáspolitikára van szükség. Ennek az új, a jelenlegitől gyökeresen eltérő társadalom- és igazgatáspolitikának két nagyon fontos eleme van: egyrészt megakadályozni a társadalom kettészakadását és szociális biztonságot nyújtani, másrészt az állami tevékenység minden területén és szintjén megteremteni az átláthatóságot, a nyilvánosságot és a demokratikus ellenőrzöttséget.
Tisztában vagyunk azzal, tisztelt Országgyűlés, hogy a bűnözés új formái és különösen a szervezett bűnözés új eszközöket követel. Nem lehet azonban elfogadni, hogy a társadalom és az egyén nagyobb biztonságát a tekintélyelvűség és a legális állami erőszak ellenőrizhetetlensége és ennek növelése teremti meg. Felfogásunk szerint a nagyobb biztonság előidézhető az egyén és a társadalom szabadságának, alkotmányos jogainak további korlátozása nélkül, sőt csak így idézhető elő.
A harmadik lényeges kérdés maga a bűnüldözés, a bűnüldözés hatékonysága. Azt hiszem, aki egy kicsit ismeri a szakmát, tudja jól, hogy ez a szervezett bűnözéssel kapcsolatos, időnként eltúlzott, misztifikált hangulat, vélemények, nyilatkozatok sok-sok tőről fakadnak. Ebben egyszerre van benne a bűnüldöző szervek részéről esetleges több anyagi forrás szerzésére való törekvés, és ennek indokolásaként fogalmaznak meg bizonyos, sokszor nem valós jelenségeket, és benne van sokszor a szakmai járatlanság, a szakmai elégtelenség is.
A bűnüldözés a bűnözés és a szervezett bűnözés ellen igazán csak egyfajta eszközzel tud fellépni, nevezetesen azzal, hogy kockázatosabbá teszi a bűnözést. Csökkenteni, megváltoztatni bűnüldözési eszközökkel nem lehet. Ehhez azok a társadalompolitikai eszközök kellenek, amelyekről az előbb beszéltem. De hogy kockázatosabbá kell tenni a bűnözést, az egy rendkívül fontos eszköz. Ahhoz, hogy ez a szervezett bűnözés kockázatosabb legyen, eredményesebb és hatékonyabb bűnüldözés szükséges. Nem rendkívüli eszközökről van itt szó, egyszerűen a szükséges anyagi eszközök biztosításáról, a szükséges szakértelem biztosításáról és a szükséges erkölcsi tartásról a bűnüldözők részéről.
Ma egyik sem jellemző a magyar bűnüldöző szervekre, különös tekintettel a rendőrségre. Elégtelen az anyagi ellátása, a fluktuáció különösen a bűnügyi apparátusban rendkívül erős, és meg kell mondani, hogy ma a rendőrség erkölcsi tartása finoman szólva gyenge; nincs igazán tartása, a törvény feltétlen és mindenekelőtt való tisztelete nem jellemző ma a magyar rendőrség minden egyes tagjára. Ez nem von le azoknak az érdemeiből, akik tényleg éjjel-nappal viszonylag kevés pénzért dolgoznak, de maga a testület nem alkalmas arra, hogy egy ilyen igénynek eleget tegyen. S többek között ennek a tanúvédelemnek az egész rendszere, eredményes működése is függ attól, hogy mondjuk, a rendőrségen belül a konspiráció elég erős-e, mert különben az egész nem ér semmit.
Amikor az ember azt tapasztalja, hogy bizonyos eljárásokban döntés nem született, de már kormánypárti lapokban megjelenik a hír, hogy mi lesz, akkor joggal fogalmazza meg azt, hogy talán nincs elég erkölcsi tartás és törvénytisztelet a bűnüldöző apparátusban, és talán - finomabban szólva - a kelleténél erősebben kész a mindenkori politika kezére játszani.
Tehát, tisztelt Országgyűlés, ezek azok a dolgok, amelyeket értékelnünk kell ennek a konkrét törvényjavaslatnak a megítélésénél is. Mint ahogy már elmondtuk, szükségesnek tartjuk ezt a törvényjavaslatot, és bizonyos korrekciókkal támogatjuk. Ezeket a korrekciókat részben már megfogalmaztuk, részben majd meg fogjuk fogalmazni. Csak jelzem, hogy itt van ez a bizonyos, már említett, a szervezett bűnözés és a nemzetközi bűnözés ismérvei. Mi ez? Egyszer végre ki kell mondani, hogy vagy meg lehet fogalmazni - mint ahogy az indokolás utal is rá - jogilag a szervezett bűnözést, vagy pedig nem, és akkor valami mást használjunk, de ez így nem megy.
Aztán itt van ez a "különlegesen súlyos bűncselekmény". Megint egy olyan fogalom jelenik meg a törvényben, ami eltér más, hasonló tartalmú fogalmaktól. Meg kell vizsgálni azt, hogy nem túl széles-e a törvény hatálya alá tartozó, a büntetőeljárásban jelen levő személyek köre. És végezetül, azt hiszem, érdemes lenne azon is elgondolkozni, hogy milyen további bűncselekmények, pontosabban: bűntettek elkövetése kerülhet ide, mert, mondjuk, az emberiség elleni bűntettek vagy a különlegesen nagy kárt okozó gazdasági bűncselekmények olyan típusú bűncselekmények, bűntettek, amelyeknél azok a jelenségek, amelyekről a törvény szól, előfordulhatnak. Csak példaképpen mondom, hogy ezeket érdemes lenne végiggondolni és esetleges módosító indítványokat benyújtani. Azt követően a Szocialista Párt támogatni fogja a törvényt.