Vissza
a kezdőlapraParlamenti napló
2001. szeptember 5.
Beszámoló és határozati javaslatok együttes általános vitájaA közbeszerzésről
BERÉNYI LAJOS, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke
Felszólalók:
PERLAKI JENŐ (Fidesz)
KELLER LÁSZLÓ (MSZP)
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998. január 1-je és december 31-e, az 1999. január 1-je és december 31-e és a 2000. január 1-je és december 31-e közötti időszakokban végzett tevékenységéről szóló beszámolók és az ezekhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatok együttes általános vitája. A beszámolókat J/1133., J/2557. és J/4139. számokon, a gazdasági bizottság határozati javaslatait pedig H/1367., H/3258. és H/4976. számokon kapták kézhez.Megadom a szót Berényi Lajos úrnak, a Közbeszerzések Tanácsa elnökének, a napirendi ajánlás alapján 30 perces időkeretben.BERÉNYI LAJOS, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. számú törvény 1995. november 1-jén lépett hatályba. Ez volt az első közbeszerzési törvény Magyarországon. Megalkotásának célja a társadalmi elvárással egyezően az volt, hogy tegye áttekinthetőbbé, nyilvánossá a közpénzek elköltését, és biztosítsa azok hatékony felhasználását.
A Közbeszerzések Tanácsa a törvénybe foglalt kötelezettségének megfelelően évente számot ad az Országgyűlésnek a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint tevékenységéről. A tanács '96. és '97. évi jelentéseit az Országgyűlés megvitatta, és azokat jelentős többséggel elfogadta. Az 1998. és '99. évekről szóló beszámolókat a kijelölt országgyűlési bizottságok annak idején megvitatták, azokat általános vitára alkalmasnak tartották. A 2000. évi beszámolót az elmúlt hetekben vitatták meg a bizottságok, így most a tisztelt Országgyűlés a közbeszerzések tapasztalatait három év együttes beszámolói alapján láthatja.
Az önök előtt lévő írásbeli beszámolók alapján négy kérdéskört szeretnék röviden érinteni.
A Közbeszerzések Tanácsa - amelynek nincs közvetlen jogosítványa az Országgyűléshez törvénymódosító javaslatokat benyújtani - a kormányhoz nyújthatja be törvénymódosítási javaslatait. Ezt már 1997-ben, az első év tapasztalatai alapján megtette, és nagyszámú módosító javaslatot tett az Igazságügyi Minisztérium felé. A módosító javaslatok 1999-ben kerültek az Országgyűlés elé, így az 1999. szeptember 1-jén hatályba lépett LX. számú törvénnyel került sor a '95. évi I. törvény átfogó módosítására.
Ez a módosítás a törvény rendelkezéseinek több mint 50 százalékát érintette. Egyszerűsítette a feleslegesen körülményes eljárási szabályokat, növelte a jogorvoslati eljárások indításának esélyét azáltal, hogy bővítette a hivatalból eljárást kezdeményezők körét, és meghosszabbította a jogorvoslati eljárás kezdeményezésének határidejét. Szigorúbbá tette a nyilvánosságot leginkább korlátozó, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárások alkalmazásának feltételeit az előzetes döntőbizottsági kontroll bevezetésével. Feloldotta továbbá a törvény egyes nehezen vagy ellentmondásosan értelmezhető rendelkezéseit, például az összeférhetetlenség szabályainak pontosításával.
A törvénymódosítás további jogközelítő lépéseket is tartalmaz, de az elsődleges cél a joggyakorlatban felmerült problémák kezelése, a hatályosulás tapasztalatainak hasznosítása volt.
A törvénymódosítás alapvetően nem érintette a közbeszerzési törvény alanyi hatályát. Az 1995. évi törvényből változatlan formában fennmaradt a ma sokat vitatott 1. § d) pontja, amely állami kezességvállalás esetén továbbra is akkor írja elő közbeszerzési eljárás lefolytatását, ha a kormány a garanciavállalásról szóló határozatában erről rendelkezik. Ellenkező esetben a közbeszerzési törvény alkalmazása ilyen esetekben csak akkor kötelező, ha a beruházó egyébként alanyi jogon a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozik.
Mindez azt is jelenti, hogy ezeknél az eseteknél, amennyiben egyes vállalatok, vállalkozók jogorvoslati eljárást kezdeményeznek közbeszerzési törvény hatályba kerülése ügyében, a Közbeszerzési Döntőbizottságnak nincs hatásköre ilyen esetekben döntéseket hozni.
A másik ilyen vitatott kérdés, amely ugyancsak változatlan maradt és a '95. évi törvényi megfogalmazás van érvényben, az állami tulajdonú vagy részben állami tulajdonú vállalatok törvény alá tartozása vagy nem tartozása.
Az eredeti törvénynek megfelelően - ami, hangsúlyozom, nem változott '99-ben - az állami tulajdonú vagy részben állami tulajdonú vállalatok alanyi jogon nem tartoznak tulajdoni alapon a közbeszerzési törvény hatálya alá, csak abban az esetben, ha költségvetési támogatást kapnak, vagy monopolhelyzetben közszállítói tevékenységet folytatnak, ekkor egyébként függetlenül attól, hogy mi a tulajdonosi körük. Megjegyzendő, hogy ez a szabályozás alapvetően megfelel az Európai Unió közbeszerzési irányelveinek is.
Az Európai Bizottság országjelentései minden évben, így 2000-ben is az áruk szabad áramlása fejezetén belül foglalkoznak a magyarországi közbeszerzési szabályozás és gyakorlat értékelésével. A véleményt az éves beszámolók részletesen tartalmazzák, az értékelés összességében pozitív Magyarországról. A jelentések ugyanakkor rendszeresen kitérnek arra, hogy a közösségi vívmányokhoz képest mely területeken mutatkozik eltérés a magyar közbeszerzési szabályzatban. Ilyenek a nemzeti preferencia alkalmazása, az értékhatárok, a közüzemi közbeszerzés szabályozása, továbbá a határidők és a törvény alóli kivételek kérdése. Ha tetszik, ezekben a kérdésekben a véleménymegfogalmazás egyben kritikát is jelent, ugyanakkor azonban az Európai Unió is tisztában van azzal, hogy Magyarország a csatlakozási tárgyalások során olyan kötelezettséget vállalt, hogy a teljes jogharmonizációt a csatlakozás időpontjáig vállalja, addig mindezek a kivételek, mindezek az eltérések a magyar közbeszerzési szabályozásban, jogalkotásban alkalmazhatók.
Ezek közül kettővel itt röviden külön is foglalkoznék. A hazai preferenciális szabályok megengedik a külföldi székhelyű ajánlattevő kizárását a közbeszerzési eljárásból, kötelezően írják elő a 10 százalékos árpreferencia alkalmazását, és lehetővé teszik bizonyos helyi preferenciák érvényesítését, mint például foglalkoztatáspolitikai és szociális szempontok, helyi kis- és középvállalkozások támogatása, környezetvédelem. A Közbeszerzések Tanácsa felmérése szerint különösen ez utóbbi területen, a helyi preferenciák alkalmazásánál elsősorban az önkormányzatok ezeket a lehetőségeket kihasználják a közbeszerzési pályázatok kiírásánál.
Az Európai Megállapodás alapján a nemzeti preferenciális szabályok csatlakozásunk időpontjáig, legkésőbb 2004. február 1-jéig fenntarthatók, ezt az Európai Megállapodás annak idején külön is kikötötte az ország számára. Ezt követően a közbeszerzési joganyagban már ezek a preferenciák nem szerepelhetnek, így ki kell dolgozni a belföldi vállalatok előnyben részesítésének azon rendszerét és technikáját, amelyek nem direkt szabályozást jelentenek. A hazai közbeszerzési értékhatárok - különösen az építési beruházások esetében - jelentősen elmaradnak az Európai Unióban alkalmazott értékhatároktól. Ugyanakkor más közép-kelet-európai országokhoz hasonlítva még így is a legmagasabbnak számítanak.
Az értékhatárok tekintetében tehát a magyar közbeszerzési szabályozás szigorúbb az európai közbeszerzési szabályozásnál, ugyanakkor még a teljes csatlakozás időpontjában sem leszünk kötelezve arra, hogy a sokkal magasabb értékhatárokat alkalmazzuk, hiszen ha ezeket átvennénk, akkor a magyar közbeszerzési szabályozásból a jelenlegi közbeszerzési törvény hatálya alá eső beszerzések nagyon jelentős hányada kiesne. A különbség annyi lesz, hogy az Európai Unió értékhatárai alá tartozó beszerzéseket hivatalosan közzé kell tenni az Európai Unió közbeszerzési lapjában, a többieket pedig a magyarországi Közbeszerzési Értesítőben, illetve hivatalos lapban.
A Közbeszerzések Tanácsa az elmúlt évben áttekintette a '99-ben módosított közbeszerzési törvény gyakorlati alkalmazásának egyéves tapasztalatait. Bár a '99. évi módosítások sok tekintetben beváltották a hozzá fűzött reményeket, a Tanács szükségesnek tartotta újabb törvénymódosítás kezdeményezését. Módosító javaslatait múlt év novemberében eljuttatta az Igazságügyi Minisztériumhoz. Az azóta lefolytatott egyeztetések alapján, ahol a Közbeszerzések Tanácsa a törvény módosításáról folytatta egyeztetéseit az Igazságügyi Minisztériummal és az Országgyűlés közbeszerzéseket ellenőrző bizottságával, a kormány a pénzügyi csomag keretében benyújtotta a közbeszerzési törvényt érintő módosításokat. A Közbeszerzések Tanácsa ezeket a módosítási javaslatokat támogatja, ezek közül is kiemelem külön, hogy a Közbeszerzések Tanácsa különösen fontosnak tartja, hogy a közbeszerzési pályázatok értékelése világosabb, jobb rendszerben történjen, mint jelenleg, mert a jelenlegi rendszer számos szubjektív elemet tartalmaz.
Hasonlóképpen támogatjuk a támogatásból létesített szervezetek közbeszerzési törvényben történő szabályozását a jelenleginél egyértelműbb és világosabb módon, hiszen jelenleg az a helyzet, hogy a közbeszerzési törvény, az államháztartási törvény és a támogatásokat szabályozó jogszabályok között nincs teljes összhang, itt mindenképpen célszerű tehát a törvény módosítása. Hozzátartozik - és nagyon lényeges - a közbeszerzési rendszer továbbfejlesztéséhez, különösen a központosított közbeszerzések területén, hogy a kormány határozata alapján 2002-ben megindul az elektronikus közbeszerzési rendszer Magyarországon, ami a közpénzek elköltésének hatékonyságát föltehetően jelentősen javítja.
A magyar közbeszerzési szabályok, amelyek jelenleg is alapvetően harmonizáltnak tekinthetők az Európai Unió irányelveihez, ezeknek a teljes jogharmonizációja a magyar nemzeti program keretében történik meg, és egy új jogharmonizált közbeszerzési törvény ennek alapján kerül bevezetésre. Hozzáteszem, hogy mérlegelni kell az új törvény bevezetésének időpontját, hiszen a közbeszerzési irányelvek jelenleg az Európai Unión belül is vitatottak. Ez a vita már több mint két éve tart, és a tervek szerint 2002-re fogják módosítani ezeket az irányelveket. Ott is olyan kérdések szerepelnek a viták között, ami nálunk is vita, hogy például a nyílt és meghívásos eljárásoknál a párbeszédet az ajánlattevők és az ajánlatkérők között milyen módon lehet biztosítani. Az Európai Uniónak az az általános filozófiája, hogy ezeknél az eljárásoknál nem teszi lehetővé ilyen párbeszéd alkalmazását sem áralku, sem egyéb tekintetben. Ezt kizárólag a tárgyalásos eljárásoknál teszi lehetővé. Vita van az Európai Unióban arról is, hogy a közösségi irányelvek és a nemzeti szabályozás a már tagországok tekintetében sincs teljes összhangban, ezért ezek módosítását is kezdeményezik.
Tisztelt Országgyűlés! A következőkben röviden érinteném a közbeszerzések alakulásának néhány összefüggését. Előrebocsátom, hogy a statisztikai adatok nem tartalmazzák a Phare- vagy egyéb nemzetközi megállapodások alapján számított közpénzek elköltését, kizárólag a közbeszerzési törvény keretében szereplő beszerzéseket. Nos, a közbeszerzési eljárások összértéke Magyarországon a '98. évi 383 milliárd forinttal szemben '99-ben 432 milliárd forintot, 2000-ben pedig 524 milliárd forintot tett ki. A növekedés tehát jelentős, a Tanács első félévi statisztikai adatai szerint ebben az évben a közbeszerzések értéke meghaladja a 600 milliárd forintot. Ez megközelítően 4 ezer pályázatot jelent, hozzáteszem, hogy a pályázatok növekedése nem volt jellemző ebben a három évben, viszont nagymértékben nőtt a megnövekedett értékű pályázatok száma, ezért az érték nagymértékben növekedett.
Ez 2000-ben a GDP 4,5 százalékát tette ki. Az Európai Unióban ez az arány megközelíti a 14 százalékot, az egyes országok között azonban nagyon jelentős különbségek vannak, például Belgiumban és Görögországban hozzánk hasonlóak az arányok.
A közbeszerzési törvény '99. évi módosítása jelentősen megváltoztatta a nyílt, a meghívásos és a tárgyalásos eljárások struktúráját, arányát. A tárgyalásos eljárások szigorítása azt eredményezte, hogy a nyílt eljárások aránya növekedett; a tárgyalásos eljárások aránya, különösen a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások aránya, amelyik a legkevésbé áttekinthető és nyilvános, jelentős mértékben csökkent. A nyílt eljárások aránya mintegy háromnegyede a teljes beszerzéseknek, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások aránya, amelyeket korábban joggal kifogásoltak a különféle országgyűlési bizottságokban is, 2000-ben 25 százalékról 12 százalékra csökkent. Meg kell jegyezni, hogy az Európai Unió egy sor tagországában, például Angliában, Dániában a nyílt eljárások aránya lényegesen alacsonyabb, mint Magyarországon; más országokban, Spanyolországban, Portugáliában pedig magasabb.
A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások alapvető gondja, hogy ezekben az eljárásokban csak korlátozottan vagy egyáltalán nem érvényesül a közbeszerzési törvényben deklarált nyilvánosság, esélyegyenlőség és a verseny tisztaságának elve. Kivételes esetben ez lehet jogszerű, azonban a döntőbizottság tapasztalatai szerint ezzel a lehetőséggel gyakran akkor is élni kívánnak az ajánlatkérők, amikor annak feltételei nem állnak fenn, leggyakrabban a beszerzés sürgősségére való hivatkozással vagy az igény kielégítéséhez egyetlen alkalmas ajánlattevő meglétére hivatkozva.
A Közbeszerzési Döntőbizottság '99-ben felhatalmazást kapott ilyen esetekben ezeknek a pályázatoknak az áttekintésére. A döntőbizottsághoz 2000-ben például 679 hirdetmény nélküli tárgyalásos felhívást nyújtottak be, ebből a döntőbizottság 130 esetben kénytelen volt jogorvoslati eljárást kezdeményezni.
A másik nagyon lényeges strukturális változás, amire a tisztelt Országgyűlés szíves figyelmét szeretném felhívni, hogy 2000-ben a magyar közbeszerzésekben nagyon lényegesen növekedett a kis- és középvállalatok aránya. Az összes közbeszerzési pályázat több mint 50 százalékát hazai kis- és középvállalatok nyerték el, és ez év első nyolc hónapjában ez az arányszám tovább növekedett.
Ugyanakkor arra a vitára, hogy a külföldi székhelyű vállalatok milyen szerepet érnek el a magyar közbeszerzési piacon, hiszen ezt az Európai Unió gyakran kritizálja, az a válasz, hogy 2000-ben az eljárások számának 4 százalékát, értékének pedig 10 százalékát nyerték el. Hozzáteszem, hogy a közbeszerzési piac az Európai Közösségen belül is zárt piac, és a mi statisztikai adataink szerint a harmadik országból származó pályázatok aránya az 1 százalékot alig haladja meg. Ebben persze a tagországok egymás közti szállításai nincsenek benne.
Szeretném röviden érinteni a közbeszerzési döntőbizottsági tapasztalatokat. 2000-ben - az 1998. évi 324 és a '99. évi 366 jogorvoslati kérelemmel szemben - 700 jogorvoslati kérelem érkezett, ami rendkívül nagy növekedés. Ez tehát azt jelenti, hogy 2000-ben minden ötödik eljárást megtámadtak a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A magas eljárási szám, ami egyébként az Európai Bizottság részéről is kedvező értékelést kapott, egyrészt a közbeszerzési piac bővülését, az ajánlattevők közötti élesedő versenyt jelzi, másrészt tükrözi a jogvitát eldöntő döntőbizottság munkája iránti bizalmat is.
A jogalkotó a közbeszerzési tanácsot nem ruházza fel általános ellenőrzési jogosítvánnyal, a tanácsnak a jogorvoslati eljárások révén van rálátása konkrét ügyekre. Ez ezekben az esetekben közgazdasági értelemben természetesen ellenőrző tevékenységet is jelent. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tavalyi 700 jogorvoslati panaszból a panaszok több mint fele nem volt megalapozott; úgy is lehetne fogalmazni, hogy 30 ezer forintos szolgáltatási díj ellenében bárki benyújthat kellően meg nem alapozott panaszokat is. A lényeg azonban az, hogy több mint 300 esetben megalapozott volt a panasz, és a döntőbizottságnak a jogsértések miatt elmarasztaló határozatokat kellett hoznia.
A döntőbizottságnak a törvény alapján jogosítványa van arra, hogy jogsértés megállapítása esetén szankciókat alkalmazzon. A mi tapasztalataink szerint a leghatékonyabb és a leggyorsabb szankció az, amikor a döntőbizottság megsemmisíti a rossz értékelést, a törvénysértést, és új eljárásra vagy új pályázat kiírására kötelezi az ajánlatkérőt. A döntőbizottságnak joga van arra is, hogy ideiglenes intézkedésként megtiltsa a szerződések létrehozását a döntőbizottsági vita lezárása előtt. A döntőbizottság egyébként nagyon szűk határidőkkel, 30 napon belül hozza meg a döntéseit. A döntőbizottság határozatai ellen a Fővárosi Bírósághoz, innen a Legfelsőbb Bírósághoz lehet fellebbezni. A tapasztalatok szerint ezek az eljárások persze sokkal hosszabb időt, gyakran másfél-két évet is igénybe vesznek.
Ez befolyásolja a bírságolási gyakorlat problémáját is. A döntőbizottság az elmúlt évben, a '98. évi 86 millió forinttal szemben, 240 millió forint bírságot szabott ki. A 240 millió forintos bírság befizetése azonban messze elmarad ettől a szinttől, hiszen ha a megbírságolt ajánlatkérők vagy ajánlattevők megfellebbezik ezeket a határozatokat a bíróságnál, akkor elérik azt, hogy ezek kifizetése jelentősen csökkenhet, vagy élhet annak a reménye, hogy a bíróság csökkenti a bírságok mértékét. Ezért a Közbeszerzések Tanácsa támogatja azt a javaslatot, hogy a bírságolást szigorítani kell, és ezt kötelezővé kell tenni a jövőben a döntőbizottságok és a bíróságok számára is törvénymódosítás formájában.
Engedjék meg, hogy röviden érintsem a Közbeszerzések Tanácsának tevékenységét. A Közbeszerzések Tanácsának feladatait a jelenleg hatályos közbeszerzési törvény tételesen tartalmazza. Mi a munkánkat eszerint végezzük. A tanácsban, amelynek a létszáma 19 fő, paritásos alapon képviselve vannak a központi szervek, az ajánlatkérők és az ajánlattevők, ilyen módon a tanács határozataiban érvényre jut a különböző érdekek képviselete és a megfelelő konszenzus kialakítása. A főállású elnök kivételével a tanács tagjai egyébként társadalmi munkában látják el feladataikat, minden tiszteletdíj nélkül. Ezzel együtt a tanács tagjai közül nagyon sokan vállalják, hogy a tanács által létrehozott munkabizottságokban is tevékenykednek, munkát végeznek.
A tanács törvénymódosítási javaslatairól szóltam. A tanácsnak jogosítványa van ajánlások kiadására, ezt folyamatosan gyakorolja a közbeszerzési tanács; ezeket az éves jelentések tartalmazzák. Ebben az évben is, tehát 2001-ben is további ajánlásokat adtunk ki. Ezek természetesen nem tekinthetők törvénymódosítási erejűnek.
A tanács felhatalmazást kapott arra is, hogy évente több száz jogértelmezési kérdésben írásbeli válaszokat, állásfoglalásokat adjon ki az ajánlatkérők, illetve az ajánlattevők számára, amelyek konkrét jogvitás esetekben természetesen nem tekinthetők jogalapnak.
A tanács tevékenységében kiemelkedően fontosnak tartjuk az oktatási tevékenységet, különösen a vidéki oktatás szervezését. Megjegyzem, hogy 2002 elején nemzetközi országos konferenciát is rendez a Közbeszerzések Tanácsa külföldi előadók részvételével a közbeszerzés legaktuálisabb kérdéseiről.
A tanács világbanki szakértők bevonásával elkészítette a sztenderd ajánlati dokumentációk rendszerét, rendszeresen, a törvény felhatalmazásának megfelelően az ajánlattevők által nagyon is kitüntetettnek tekintett minősített ajánlattevők jegyzékét évente kiadja. A tanács nemzetközi kapcsolatai tekintetében külön szeretném kiemelni, hogy a tanács nagy gondot fordít arra, hogy az Európai Bizottság által szervezett konferenciákon részt vegyünk, a szomszédos országokkal a közvetlen kapcsolatokat tartsuk. A körülöttünk lévő országok közül egyébként Lengyelország és Szlovákia után most a Szlovén Köztársaság is létrehozta a közbeszerzések tanácsát, a tapasztalatokat természetesen közösen hasznosítjuk.
A tanács költségvetési szervként dolgozik, bár a nem túl magas, kevesebb mint 300 millió forintos kiadásának 80 százalékát saját bevételeiből, a Közbeszerzési Értesítő kiadásából fedezi. A tanács - mint önök jól tudják - a Közbeszerzési Értesítőt, amely a hivatalos lapja a közbeszerzések magyarországi rendszerének, minden héten kiadja. Ennek a terjedelme évenként 12 ezer oldal. Ebben a Közbeszerzési Értesítőben ma már lényegében azt lehet mondani, hogy az összes konkrét közbeszerzési pályázatértékelés és jogorvoslati kérelmek, beleértve a bírósági határozatokat is, teljes terjedelmükben megjelennek, ezeket lehet olvasni.
Tulajdonképpen egy területen célszerű a nyilvánosság további növelése, erre jogszabály-módosítás van folyamatban, amelynek az a lényege, hogy a pályázati értékelés eredménye jelenleg csak bizonyos kötelező elemek alapján, szűkítve jelenhet meg a Közbeszerzési Értesítőben; ennek terjedelmét, figyelembe véve a nyertes ajánlattevőnek valóban csak az indokolt üzleti titkait, sokkal részletesebben célszerű a jövőben megjelentetni.
A tanács pénzügyi-gazdasági tevékenységét egyébként az Állami Számvevőszék minden évben ellenőrzi, és a '98-99. és 2000. évi ellenőrzés eredménye is az volt, hogy a tanács gazdálkodását rendben lévőnek tartották. A tanács egyébként 2000-ben mindössze 48, 2002-ben 52 fős apparátussal dolgozik, amelynek több mint a felét a Közbeszerzési Döntőbizottság, a döntőbiztosok teszik ki, akiknek a leterheltsége a jelenlegi létszám mellett is rendkívül nagy.
Tisztelt Országgyűlés! Végezetül összegzésként azt szeretném elmondani, hogy Magyarországon az első közbeszerzési törvény és az azt módosító jogszabályok összesen nem egészen hatéves történetre tekinthetnek vissza. Az Európai Unió tagországaiban és a piacgazdasági országokban több évtizede van közbeszerzési szabályozás. Ezekkel az országokkal kell nekünk a versenyt felvennünk a közbeszerzések szabályozása területén. Tudjuk azt, hogy a hazai szakmai közvélemény rendkívül kritikus a közbeszerzési rendszerrel szemben, úgy gondoljuk azonban - és a nemzetközi értékelések is azt mutatják -, hogy ez az értékelés módot ad arra, hogy optimisták legyünk abban a tekintetben, hogy a közbeszerzési szabályozás Magyarországon, amikorra Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja lesz, a teljesen jogharmonizált közbeszerzési törvénnyel és szabályozással az Európai Unióba megfelelően be tud illeszkedni.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a tanács '98., '99. és 2000. évi jelentését szíveskedjék elfogadni. Köszönöm. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban. - Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Felszólalók: PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót az elnök asszonynak. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja a közbeszerzés kérdését és helyzetét abból a szempontból vizsgálja és értékeli, hogy nemzetünk számára mennyiben hasznosak a folyamatok, előrevisznek-e és mit kell tenni a törvényalkotásban azért, hogy Magyarország gyarapodását a legjobban támogassák. A Fidesznek elhatározott és kinyilvánított szándéka az, hogy a közpénzeket Magyarországon céljuk szerint a leghatékonyabban használják fel.
A Közbeszerzések Tanácsának beszámolói szolgálják a tapasztalatok felszínre kerülését és azt, hogy gyorsan és szakszerűen reagáljon a törvényhozás a szükségletek megjelenésére. A jelentések alaposak, sokoldalúan elemzik az egyes eljárástípusok számát és a közbeszerzések értékeit.
Három év közbeszerzési gyakorlatáról ad képet a három beszámoló. Végig lehet kísérni a fejlődést a beszerzésekben és a parlamenti közfelfogásban. A közbeszerzések értéke 290 milliárdról 380, majd 430, végül 620 milliárd forintra növekedett. Ez mutatja a jogkövetést és mutatja a törvény növekvő számú alkalmazását, de az utolsó év 620 milliárdja felfesti azt is, hogy az országban beruházási felfutás van, ami optimizmusra ad okot, és igazolja a Fidesz vezette kormány költségvetési és gazdaságpolitikáját.
A Közbeszerzések Tanácsának beszámolói részletes javaslatot tartalmaznak az egyes törvényhelyeket illetően. A javaslatokról konszenzus van a pártok között, de a kormány is és a közbeszerzési törvényben megnyilvánuló jogalkotói akarat érvényesülését vizsgáló bizottság is egyetért a kodifikációjukkal és az elfogadásukkal. Azt hiszem, különösen ma, amikor szó lesz valószínűleg az autópálya-építésekről, a mélyéig érdemes lemenni annak, hogy mit hogyan érdemes tennie a jogalkotónak és a beszerzőnek annak érdekében, hogy a legjobb döntést hozza, és hogy miért is fontos ez a legjobb döntés.
Miért alkalmaznak a fejlett demokráciák közbeszerzési eljárásokat? A nemzetgazdaságok eredményessége sok tényező együtthatásán múlik, ezek közül néhányat kiemelek a témánkkal kapcsolatosan. A vállalkozások versenyképessége, ereje összefügg a jogállamiság gazdaságon belüli érvényre jutásával, vagyis azzal, hogy bizonyos határok között biztonságban érezhessék magukat a társaságok, vállalkozások. Például, ha jelentős műszaki és szervezési előny folytán jobb ajánlatot tehettek a közpénzekkel gazdálkodók felé, akkor nemhiába fizették a dolgozóikat az ajánlat kidolgozásában, és nyereséget fognak realizálni. Ha nem bízhatnak ebben, akkor csökken a részvételi hajlandóság, és a hirdetmények közzétételét követően a beszerzők oldalán emelkednek az árak és csökken a hatékonyság, míg a vállalkozások oldalán kapcsolatokat keresnek, és más módon, esetleg korrupció útján igyekeznek megrendelésekhez jutni. Tehát fontos az, hogy bízhassanak a vállalkozások is az eljárások tisztaságában.
Érdekes közgazdasági kérdés, hogy ha egy országban például az építőipari kapacitások egyensúlyban vannak a kereslettel, akkor csak az alvállalkozók és a fővállalkozók közötti viszony változik-e az összes közbeszerzést tekintve.
Azt azonban leszögezhetjük, hogy a hazai vállalkozások fővállalkozása mindenképpen előnyös. Itt szeretném megjegyezni, hogy egy számítás szerint mintegy 30 százalékkal is előnyösebb az, ha magyar munkaerő és magyar anyag kerül bele valamilyen termékbe.
Mindenesetre a verseny akaratunktól függetlenül is létezik, sőt kötelező, és ennek folytán, ha egy nemzetgazdaság hatékonysága gyengül, akkor a lakosság alapvető igényeit alacsonyabb szinten tudja kielégíteni, mint azt a polgárok elvárják. Nem véletlen tehát, hogy a kormányok és törvényhozások oly nagy figyelmet fordítanak a hatékonyság és a közbeszerzés kapcsolatára.
Örülök neki, hogy az elmúlt években a hatékonyság kérdésére az Állami Számvevőszék is egyre nagyobb figyelmet fordít a közbeszerzések kapcsán, és annak is örülök, hogy az Állami Számvevőszék a közbeszerzések megkerülését is vizsgálja, amikor egy-egy témát vagy olyan szervezetet vizsgál, amelyik a közbeszerzési törvényt kell hogy alkalmazza.
További izgalmas kérdés az, hogy miért hatékonyabbak, miért érnek el alacsonyabb árakat és jobb minőséget gyakrabban a versenyszféra szereplői egymással szemben, mint a közszféra a nyílt eljárásokban; Balla képviselőtársam utalt rá a bizottsági beszámolóban. A közbeszerzési szakma két okra vezeti vissza a különbséget. Az egyik ok a közigazgatás merevsége és az ellenőrzés hiányossága - itt elsősorban az önkormányzatokra gondolok -, bizonyos szervezési know-how-k kismértékű elterjedtsége, valamint maga az eljárás, ahol nem lehet az árat módosítani.
Egy gazdasági társaság nem tekinthet és nem tekint el attól a jogától, hogy tárgyaláson és értékelemzésen keresztül kipréselje magának a legelőnyösebb ár-érték helyzetet, természetesen beszerzőként. És persze összehasonlítják az árakat is, ami sajnos hazánkban nemigen fordul elő, annak ellenére, hogy a '80-as években már, sőt a '70-es években is léteztek olyan normajegyzékek, amelyek ezt lehetővé tették.
Éppen ezért a tárgyalásos eljárások, illetve az árlejtés felé kell fordítanunk tekintetünket. Szeretném elmondani, hogy a tárgyalásos eljárás mint valami rossz irány jelent meg a korábbi években, mind a beszámolókban, mind pedig a bizottságok munkájában. Először is szeretném kijelenteni azt, hogy a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás valóban kérdéseket vet fel, de abban az esetben, ha hirdetménnyel indul, akkor viszont az a kérdés, hogy vajon a műszaki feltételekben van-e értelme módosítani az ajánlatot. Álláspontunk az, hogy az árlejtés lehetőségét kell megteremteni. Ezt alátámasztja az is, hogy az Európai Unió is a változtatás irányában gondolkodik, hogy a tárgyalásos eljárások nagyobb számban jöhessenek létre.
Szeretnék néhány jelenségre rámutatni, amelyeket a beszámolók tártak elénk. A hirdetmény nélküli eljárások száma '98-ban 1000 volt nagyjából a 4500-hoz - azért nem mondok pontosabb számot, hogy könnyebben lehessen a nagyságrendet érzékelni -, 1150 a 3800-hoz - kis aránynövekedés - '99-ben, majd 560 a 3700-hoz 2000-ben. Ez számomra azt jelenti, hogy a hirdetmény nélküli eljárás feltételei valóban - ahogy az elnök úr is mondta - szigorodtak, és itt a jogkövetés megvalósult. Másrészt valamiért 1999-ben sürgősek voltak az eljárások, hiszen ha megnézzük a jogorvoslatok fényében ugyanezt, akkor a jogorvoslatok száma '98-ban 9 az ilyen típusú eljárások ellen, majd 49, és most, 2000-ben 137.
De látunk egy megduplázódást is a jogorvoslatok számában, amit érdemes végiggondolni, hogy miért következett be. A fő ok véleményem szerint az, hogy jobban látják az ajánlattevők azt, hogy mi történik, hogy világosabbá tette a jogszabály-módosítás '99-ben azt, hogy hol történhetnek az értékelésben tévedések vagy rosszhiszemű értékelések, esetleg az alkalmasságot tekintve hol jártak el hibásan. Ez a fő ok, és ez egyébként pozitívnak is tekinthető, mármint az, hogy átláthatóbbá vált.
Ugyanakkor - és erre, azt hiszem, Hende Csaba államtitkár úr is kitért - az eljárás kezdeményezését érdemes összekötni egy magasabb eljárási díjjal. Hiszen egy ajánlattevő, aki nem nyert, és esetleg nem is nyerhetett volna a gyenge ajánlat miatt, 30 ezer forintot könnyen fizet azért, hogy akadályozza az eljárást. Ez esetben is az a tapasztalat, hogy bizony-bizony gyakran elő is fordul ilyen.
Szeretném elmondani, hogy a minősített ajánlattevők azok, akik különösen a tárgyalásos eljárások szempontjából vannak jó helyzetben. Ezek a minősített ajánlattevők véleményem szerint már több előnyt kaphatnának, és ennek még lesz szerepe, amikor a közbeszerzés majd egy elektronizált, tőzsdeszerű műveletté válik a jövőben, de mégis, a magyar gazdaság színe-javát jelentik.
Ami azt illeti, nem mondtuk el eddig, de figyelembe kell vennünk, amikor az európai uniós szabályokhoz való közelítésről gondolkodunk, hogy az európai uniós értékhatárok lényegesen magasabbak, és persze időt is hagynak arra, hogy európai méretekben lehessen ajánlatokat tenni, tehát mondjuk, Norvégiából vagy Spanyolországból is érkezhessen ajánlat. No, de ez csak magas értékhatárral összekötve helyes! Éppen ezért az úgynevezett közbeszerzési bizottságban az az álláspont alakult ki, hogy amikor közelítünk szépen az uniós elvárások felé, akkor az értékhatárokat a közelítéssel együtt emeljük.
A kartell kérdése nagyon-nagyon éles kérdés. A szakmai közvélemény eddig nemigen kezelte le azt, hogy amikor összebeszélnek az ajánlattevők, amikor ugyanaz az alvállalkozó szerepel minden egyes ajánlat mögött, akkor ezt hogyan kell szűrni, hogyan kell ennek a káros hatásait, különösen az árfelhajtó káros hatását csökkenteni. De a tárgyalásos eljárás alkalmas arra, hogy ezt szűrjék, másrészt pedig az érvénytelenné nyilvánítás kérdésénél kell majd kezelnünk... - bocsánat, a tárgyalásos eljárás eredménytelenségi kritériumaként volna jó ezt megfogalmazni.
A jogalkalmazás a törvénysértések esetében a kiszabott bírságokkal nem érte el a megfelelő visszatartó erőt. Nagyon remélem, hogy az egyébként helyesen beállított bírságértékeket a jövőben a bíróságok bátrabban fogják alkalmazni. Itt viszont jelentős kérdés az, hogy egy jogsértés mennyiben befolyásolja azt, hogy a legjobb szerződést köti-e meg az ajánlatkérő. Amennyiben befolyással bír erre és tetten lehet ezt érni, akkor a maximális bírság lesz az, amelyik visszatartó erőt képvisel, amennyiben a szerződést nem tudja megakadályozni a döntőbizottság.
Az EU-normatívák azt írják, hogy a nemzeti szabályozásnak olyannak kell lenni, ami kikényszeríti a jogkövetést. Véleményem szerint a mai szabály jórészt kikényszerítené, ha a jogalkalmazók úgy alkalmaznák.
Előttünk állnak az értékelések szabályainak pontosításai és az EU-normatívákhoz való közelítés.
Örömmel tapasztaltuk, hogy a pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról szóló törvény érinti jelentős részben a Közbeszerzések Tanácsának javaslatait, és jó néhány tisztázó javaslatot tesz. Azt gondolom, hogy a tisztázás szempontjából rendkívül nagy a jelentősége annak, hogy - éppen a Széchenyi-terv sikere érdekében is - a gazdálkodók fedezeti feltétele megszűnjön. Arról van szó, hogy ha valamely vállalkozás támogatást nyer, akkor... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Bocsánat, elnök asszony, a tájékoztatóban 20 percet láttam a vezérszónokoknál feltüntetve. Tévedek?
ELNÖK: Tizenöt perces volt, ezt jeleztem önnek akkor is, amikor szót adtam, hogy minden egyes felszólalásra 15-15 perces időkeret áll rendelkezésre.
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Elnézést kérek.
ELNÖK: Nincs vezérszónoki kör, ez nem vezérszónoki rendszerben megy, képviselő úr. Kérem, hogy a mondatot ennek fényében fejezze be.
PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm. Összefoglalva: a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja nevében köszönöm a Közbeszerzések Tanácsa munkáját; elfogadásra ajánljuk a beszámolókat és a határozati javaslatokat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Tímár György képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából.
Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nyomatékosítani szeretném ismételten, hogy nem vezérszónoki rendszerben megy a felszólalások sora, és 15 perces időkeret áll az önök rendelkezésére a napirendi ajánlás értelmében. Ezért az elnöklő feladata pedig az, hogy a napirendi ajánlást, illetőleg ezeket a kereteket betartsa és betartassa.
Képviselő úr, öné a szó.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy tisztában vagyok a mondanivalóm elmondása során azzal, hogy a Közbeszerzések Tanácsának a beszámolóját vitatjuk meg, mégis elkerülhetetlen lesz az, hogy a kormányzati tevékenységről is szót ejtsünk, hiszen két oldalról is kapcsolódik ehhez a kormányzat: egyrészt mint jogalkotó vagy jogszabályokat kezdeményező, illetve közbeszerzéseket alkalmazó is. De remélem, hogy jól elkülönül a véleményem a tekintetben, hogy az a Közbeszerzések Tanácsára vagy éppen a kormányzatra vonatkozik-e.
Tisztelt Ház! A kormánytöbbség meglehetősen sajátosan kezeli a közbeszerzéseket. Ahogy nem törekedett arra, hogy minden vonatkozásban érvényesítse a napi gyakorlat során a közbeszerzési törvényt, úgy arra sem törekedett, hogy az Országgyűlés évente tárgyaljon a Közbeszerzések Tanácsának jelentéséről. Ezért kell most gyakorlatilag háromszor egyéves beszámolót megvitatni, és közben volt 1999-ben egy kedvező irányú törvénymódosítás.
2000-ben azért nem tárgyaltunk a '99-es beszámolóról, mert én úgy éreztem, hogy a kormánytöbbségnek nem tetszett annak a tartalma, amit a Közbeszerzések Tanácsa összeállított. A '98-as beszámolóra most, 2001-ben pedig nem túl sok időt szabad szentelni, hiszen '99-ben törvénymódosítással a jelentésre sok tekintetben reagált az Országgyűlés, beépültek a tapasztalatok a '99-es törvény módosításába. Annyit azonban mégis érdemes visszaidézni a jelentésből, hogy 1998 a közbeszerzési gyakorlat kiterjesztésének, kiszélesítésének az éve volt, és már a '98-as jelentés is hangsúlyosan szól az ellenőrzés hiányáról, amiért - szeretném rögzíteni - nyilvánvalóan nem a Közbeszerzések Tanácsa a felelős.
Volt egy nagyon lényeges mozzanata ennek a beszámolónak: felhívta a preferenciális szabályokra a figyelmet. Tételesen említette a preferenciális szabályok közül, hogy lehetőség van a külföldi székhelyű vállalkozók kizárására és a 10 százalékos árpreferencia alkalmazására. Azt is megállapította, hogy e preferenciák alkalmazása jogszerű volt - természetesen még akkor, 1998-ban. Én borzasztóan sajnálom, hogy a miniszterelnök úrral ezt a jelentést nem sikerült megismertetni. Mert ha ezt megismertették volna, akkor olyan preferenciákat, amely ellene megy a hatályos közbeszerzési törvénynek, naponta nem mondana el az Országgyűlésben és a sajtón keresztül.
Egyébként itt hívom fel államtitkár úrnak is a figyelmét, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának, aki rendszeres levelezőtársam az írásban megválaszolandó kérdések során, hogy teljes mértékben rosszul értelmezik, államtitkár úr, a közbeszerzési törvény hatályos szakaszait akkor, amikor önök a hazai vállalkozásokat és a preferenciarendszert egészen másképpen fogalmazzák meg, mint az a törvényben van.
Említést tettem az 1999-es beszámoló kormánypárti fogadtatásáról. Ott kiderült, hogy a bizottsági vitában már nem támogatták, még 2000-ben ezt a jelentést. Nem is csoda, hiszen megállapította a '99-es jelentés, hogy 1998-ban 4481 eljárás lett lefolytatva, '99-ben pedig 3828 eljárás, tehát '99-ben jelentősen csökkent az eljárások száma. Magyarázatot is adott a jelentés, hiszen elmondta, hogy bizony egyre inkább előtérbe került több évre kötött szerződések, illetve keretszerződések alkalmazása. Ez még önmagában persze nem lenne baj, de hát most már az ÁSZ jelentését is olvashatjuk a Közbeszerzések Tanácsának a jelentésével párhuzamosan, és tudjuk, hogy a Happy End Kft. ékes példája volt annak, hogyan kell kijátszani, mondjuk, a közbeszerzési törvényt: arra kell hivatkozni, hogy keretszerződést kötünk, közben pedig egészen más tartalommal folytatjuk le az eljárást és kötjük meg a szerződést.
A 2000. évi beszámoló pedig már a kormánypártok ízlésének megfelel. Ez kiderült a bizottsági vitákból, a bizottsági beszámolókból is. Igaz, az Állami Számvevőszék álláspontja és az ellenzéki képviselők álláspontja is sok vonatkozásban eltér a Közbeszerzések Tanácsa megállapításától. Az itt is elhangzott a szóbeli expozéban, hogy néhány ponton szükséges lenne módosítani a közbeszerzési törvényt.
Azt gondolom, hogy az a helyénvaló, ha a valós folyamatokkal szembenézünk, és amikor törvénymódosítást szorgalmazunk, akkor tanulva az elmúlt évek tapasztalataiból, egy határozottabb változtatásra teszünk javaslatot. Meggyőződésem, hogy nem elégedhetünk meg néhány technikai változtatással, ha a közpénzekkel történő gazdálkodást valóban hatékonnyá, átláthatóbbá és ellenőrizhetővé akarjuk tenni.
De persze nem elég csak a törvényi környezet megváltoztatása, hiszen ha megnézzük a kormánynak a közbeszerzésitörvény-alkalmazási gyakorlatát és a jogalkotói hozzáállását, akkor mind a kettőről megállapíthatjuk, hogy egyik sem fogadható el. Gondoljunk csak az autópálya-építés körüli kormányzati magatartásra, de elő lehetne szedni a Széchenyi-terv ügyeit is, mert ott is arra van törekvés, hogy kikerüljék lehetőség szerint a közbeszerzési eljárást. Erre majd még később vissza fogok térni.
Ma szinte naponta kerülnek elő botrányos ügyek az autópálya-építés során. Meggyőződésem, és ki kell mondanunk, hogy mindezekért a botrányos ügyekért nem kizárólag azokat terheli felelősség, akik belemennek ezekbe a botrányos ügyekbe, hanem a kormányzatot terheli a felelősség, mert a tiszta, átlátható versenyt nélkülözte, a közbeszerzési törvényre megtalálta azt a konstrukciót, élén Simicska Lajossal, hogyan kell azt kikerülni, és akkor belezavarja a vállalkozókat egy olyan helyzetbe, amikor a kapcsolati rendszer működteti az egész rendszert.
Ebből pedig következik az, hogy a korrupció melegágyát teremtette meg a kormány azzal, hogy az autópálya-építéseknél a nyílt versenyeztetést, közbeszerzési eljárást kikerülte. Tehát azt gondolom, jogos most elmondani a jelentés során is azt a kormányzati kritikát, amit megfogalmaztam, hogy a kormány közbeszerzési törvényt alkalmazó gyakorlata elfogadhatatlan.
A változtatásokra annak ellenére is szükség van, hogy összességében persze kedvező a helyzet, hiszen működik az 1995-ben elindított közbeszerzési rendszer. Ha globálisan nézzük a folyamatokat, akkor azt lehet mondani, hogy a hozzá fűzött reményeket beváltotta, hiszen most már nagyon nagy értékű közpénz felhasználása folyik a közbeszerzési eljáráson keresztül. Néhány alkalmazási hibát természetesnek is tarthatunk, hiszen 1995 előtt nem volt tapasztalatunk, a törvény megalkotását követően tudtunk tapasztalatokat szerezni. Tehát vannak olyan hibák, amelyek természetesek a törvény végrehajtása során, de a törvény tudatos megkerülése és rájátszás a törvényi hibákra, azt gondolom, bűn. És ilyen példák vannak előttünk a kormányzat részéről.
Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Miután arról beszéltem, hogy szükséges változtatásokat megfogalmazni majd a törvényben, és azt is tudom, hogy most nem a törvény vitája van, irányokat mindenképpen szükséges felvillantanom azért, hogy világos legyen, milyen változtatásokon gondolkodunk. A döntőbizottság intézménye már a törvény megalkotása során is elég nagy vitákat váltott ki. Tímár képviselőtársam most ugyan nincs itt, de ő is a jogorvoslattal kapcsolatban hangsúlyosan szólt bizottsági előadói felszólalásában. Tehát én azt gondolom, hogy a döntőbizottság vonatkozásában a közbeszerzési törvény egy kísérletet tett arra, hogy az igazságszolgáltatási rendszerbe megfelelő helyre kerüljön a Közbeszerzési Döntőbizottság, de a tapasztalataim azt mondatják velem, hogy nincs megfelelő helyen. Mindenképpen el kell gondolkodnunk azon, hogyan lehetne racionálisabbá tenni a jogorvoslati eljárásokat, és nem lehet kizárni azt, hogy itt bizony modellváltásra van szükség.
Az Állami Számvevőszék jelentése is hangsúlyosan szólt az eljárás alá nem kerülő közpénzekről, itt a technika ismert, csak három ilyen technikai megoldást szeretnék felvillantani. '99-ben, 2000-ben elég sokat foglalkoztam például az egészségügyi miniszterrel, amikor még a vérellátó szervezetnél dolgozott, hogy hogyan kötnek olyan szerződéseket, vagy kötöttek olyan szerződéseket, hogy éppen nem érte el az értékhatárt, ahol már kötelező lett volna közbeszerzési eljárást lefolytatni. De erre nagyon sok példa volt az FVM-en belül az agrárinnovációs cégeknél is. A darabokra bontást tudjuk, hogyan szedik szét a beruházásokat, hogy azok egyenként ne haladják meg a közbeszerzési értéket. Az autópálya pedig ékes példája annak, hogy mindenféle trükkös simicskázással meg lehet oldani azt, hogy kikerüljük a közbeszerzési eljárást.
Az én felfogásom és a mi felfogásunk szerint a kormánynak tételesen be kell tartania a közbeszerzési törvényt, és egy olyan ellenőrzési rendszert kell kialakítanunk, amely abban az esetben, ha ez kijátszásra kerül, akkor azonnal jelez.
A Közbeszerzési Értesítő megítélésem szerint a kiírókat sokszor meglehetősen nehéz helyzetbe hozza. Nem szerencsés az, ha állam az államban módon viselkedik. Azt gondolom, újra kellene gondolni a lektorok szerepkörét, jogkörét, és segíteni kellene a kiírókat abban, hogy könnyebben megjelenjenek a Közbeszerzési Értesítőben az egyes hirdetmények.
Azt is nagyon fontos célkitűzésként megfogalmazni, hogy azt a rengeteg papírmunkát, ami a közbeszerzési eljárással együtt jár, valamilyen módon csökkenteni kellene. Itt kézenfekvő - ami már a központosított beszerzéseknél kezd elterjedni - az elektronikus közbeszerzés, csakhogy itt nem egy speciális magyar gyakorlatot kellene meghonosítani, hanem bátran az európai uniós mintához kellene nyúlni. Ehhez persze számos feltételt biztosítani kell, egy új koncepciót arra, hogyan tudjuk kiterjeszteni az elektronikus közbeszerzési rendszert, infrastruktúrára, jól képzett szakemberekre lenne szükség, és persze figyelni kell arra, hogy a jelen pillanatban előtérbe kerülő állami tulajdonú cégek azért ebben a helyzetben se kerüljenek különleges, monopolstátusba. Tehát akkor, amikor az elektronikus közbeszerzés feltételrendszerének kialakításáról beszélünk, akkor nem kell mindenáron verseny nélkül a Postát priorizálni, és olyan helyzetbe hozni, hogy ezen a területen is ő legyen az uralkodó.
Azt gondolom, hogy az egy nyertes konstrukciót is érdemes végiggondolni, és érdemes azon gondolkodni, nem lenne-e célszerű egy optimálisabb helyzetet előállítani azzal, hogy adott esetben egy második helyezett is kihirdetésre kerülne, és ezzel a monopolhelyzet oldható lenne. A támogatási pénzek felhasználását, úgy gondolom, külön törvényben kellene szabályozni, hiszen számos esetben kerül költségvetési pénz olyan szervezethez, amely egyébként a közbeszerzési törvény szerint nem érintett a közbeszerzésben, mégis célszerű lenne közbeszerzéshez hasonló pénzfelhasználást biztosítani.
Az pedig, amit a Miniszterelnöki Hivatal e tárgykörben megpróbál keresztülvinni, hogy megtalálja azt a módot, hogyan lépje át a közbeszerzési törvény tételes előírásait, hogyan próbáljon kibújni a közbeszerzés alól a Széchenyi-terv támogatási előirányzatainak felhasználásánál, azt gondolom, nem fogadható el, és jobb lenne, ha a Miniszterelnöki Hivatal azon dolgozna, hogyan tudja betartani a közbeszerzési törvényt.
Összességében, tisztelt képviselőtársaim, a 2000. évi beszámoló - utaltam rá - besimul a kormány elvárásrendszerébe, ezért nem elég kritikus, sok minden hiányzik belőle, éppen ezért azt javasolom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy külön történjen szavazás; a '98-99-es beszámolót tudjuk támogatni, a 2000-es beszámolót nem tudjuk támogatni. Ezt szeretnénk kifejezni szavazatunkkal is.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Bogár László politikai államtitkár úr kért szót a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként. Államtitkár úr, öné a szó.
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Először azt szeretném megkérdezni, hogy ugyan gondolom, most volna lehetőségem két percben is reagálni, hiszen személyesen megszólított Keller képviselő úr, de ha megengedi, én hozzászólni szeretnék. Van erre lehetőségem, ugye?
ELNÖK: Önnek mint a kormány képviselőjének, a Házszabály értelmében bármikor van hozzászólásra lehetősége. Öné a szó, államtitkár úr.
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen. Élni kívánnék ezzel, természetesen nem visszaélni, úgyhogy én is igyekszem ezen a 15 perces kereten belül maradni, annál is inkább, mert csak néhány, úgy gondolom, ebben a vitában valóban lényegi szempontot szeretnék megemlíteni. De először, mivel Keller képviselő úr megszólított, ahhoz a kérdéshez fűznék néhány észrevételt. Való igaz, ahogyan ő fogalmazott, elég hosszú idő óta rendszeres levelező partnerei vagyunk egymásnak. Nem elképzelhetetlen, hogy egyszer majd ki is adják válogatott levelezéseinket. (Derültség.) Valószínű, lesznek majd olyan nyugodt, békés és édeni korok, amikor ez a leendő és szépreményű utódaink üdvére és épülésére szolgál majd.
Egy picit persze árnyalja ezt a levelezési folyamatot az, hogy nagyjából mindig ugyanazok a kérdések hangoznak el, és értelemszerűen, mivel a helyzet különösebben nem változik, többé-kevésbé azonosak a válaszok. Ezért én most igazából - ugye, ismétlés a tudás anyja -, valójában idézni szeretnék egy jellegzetes kérdésfeltevést, illetve választípust ebből a levelezési folyamból.
Itt is említette ön, és végül is a Veres képviselő úrral - többnyire Veres képviselő úrral - együtt feltett kérdéseik egyik leglényegesebb mozzanata - szó szerint idéznék is az egyik ilyen kérdésükből -, hogy így fogalmaznak, meglehetősen nyersen és sarkosan, de a vita így szép: "A közbeszerzési törvény kijátszásával a Happy End Kft. több rendezvény lebonyolítását is szervezhette, egyetlen szerződés keretében. A törvény értelmében az Országimázs Központnak az lett volna a jogi kötelezettsége, hogy az egyes eseményekre külön tendert írjon ki."
Ez az ön vagy az önök viszonylag rendszeres kérdéstípusa. Az erre megszülető választípus pedig a következő - itt is idéznék egy válaszlevélből: "A rendezvények megszervezésére és lebonyolítására, éppen azért, hogy a közpénzekkel való racionális és ellenőrizhető gazdálkodás biztosítható legyen, írtunk ki közbeszerzési pályázatot '99-ben, amely eljárást nyilván önök is helyénvalónak tartottak, hiszen akkor nem jelezték sem a képviselő urak, sem más, és nem is helytelenítették. Ezen munka elvégzésére tehát a jelenleg hatályos törvények értelmében az a cég jogosult, amely az erre a feladatra kiírt közbeszerzési pályázatot megnyerte. A közbeszerzési törvény nem zárja ki a keretszerződés megkötésére irányuló közbeszerzési eljárást. Semmiképpen nem jelenti a törvény kijátszását az, ha az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel kötött keretszerződésben több, esetleg különböző időpontokban teljesítendő szolgáltatás elvégzésében állapodik meg. Az ajánlatkérő számára tehát a törvény választási lehetőséget kínál abban a tekintetben, hogy az egyébként azonos típusú szolgáltatásokra külön-külön tendert ír-e ki, vagy pedig a szolgáltatások azonos minőségi színvonalon történő teljesítése érdekében már eleve keretszerződés létrehozására irányul a közbeszerzési eljárás. A törvény szerint nemhogy nem kötelező, de tilos külön tendert kiírni azokra a feladatokra, amelyeknek ellátását közbeszerzési eljárás során a beszerző már rábízta egy vállalkozóra. Mindezeknek megfelelően a Miniszterelnöki Hivatal akkor járna el törvénysértően, ha állami ünnepeink megrendezését nem a közbeszerzési eljárás során kiválasztott cégre bízná, de szerencsére nem ezt teszi." Gondolom, ismerősek ezek a sorok.
Az ön imént idézett hasonló kérdéseire körülbelül ilyen válaszok születtek. Ez is utal arra... - és itt részben akkor már az önök által hivatkozott ÁSZ-jelentésre is áttérnék, de mielőtt abból a jogi szakvéleményből próbálnék néhány figyelemre méltó mozzanatot idézni, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal szakértői készítettek válaszképpen az ÁSZ jelentésére, engedjen meg egy, azt gondolom, ebben a témakörben nem érdektelen példát. Nyilván még ön is emlékszik erre, hiszen a volumenét tekintve lényegesen nagyobb üzletkötésről volt szó 1996-ban - Medgyessy Péter pénzügyminisztersége és az ön államtitkárkodása időszakában -, amikor az Ogilvy reklámügynökséggel a karakterét vagy műfaját tekintve egyébként ugyanúgy átfogó keretszerződést kötöttek. Mondom - most nem idézem pontosan az összeget -, lényegesen nagyobb összegről van szó, mint a Happy End Kft. esetében. Egy közbeszerzési eljárás zajlott le, lényegesen nagyobb összegre, s ugyanúgy keretszerződés megkötése történt. Ráadásul nemcsak hogy nem történt kísérlet sem a keretszerződésen belül arra, hogy az egyes, egyébként jól elkülöníthető események kapcsán, ha szabad így fogalmazni - egyébként az Államadósság Kezelő Központ kötötte ezt a szerződést az Ogilvyvel -, külön tendereztetés történjen, hanem jószerivel még a külön választás sem zajlott le, hanem egyszerűen, persze nagyon lendületesen és nagyvonalúan, mintegy szóbeli megállapodások keretében történt a lerendezése, hogy ezzel a sajátos műszóval fogalmazzak, azoknak a mozzanatoknak, amelyekkel kapcsolatban ön törvényszegésnek minősíti még azt is, ha nem történik külön tendereztetés, nemhogy azt, hogy, horribile dictu, még külön sem választják ezeket a mozzanatokat.
Megmondom őszintén, hogy amikor először találkoztunk, és a jogi szakértőink először vizsgálták ezt, azért kicsit nagyokat nyeltünk - Hende Csaba államtitkár úr is bólogat. Valóban meg voltunk szeppenve egy kicsit, és tanakodtunk: még ilyet, így is lehet ezt? Aztán bizonyos értelemben véve ezt természetesnek tekintettük, hiszen öt év telt el, gondolom, az ÁSZ jelezhette volna ezt ez alatt az időszak alatt; de egyetlenegyszer sem került említésre, pedig mindenféleképpen érdekes eset.
Ehhez képest mi úgy gondoltuk, hogy ha a keretszerződést illetően hasonlít is némiképpen a mi szerződésünk, de azt gondolom, ön is belátja, azért sokkal óvatosabb, a törvények szellemét és betűjét sokkal inkább betartó módon igyekeztünk viselkedni, amikor a bizonyos, ön által sokszor kifogásolt Happy End Kft.-vel a szerződést megkötöttük, illetve az a tender lezajlott, amelynek a nyertese a Happy End Kft. volt. Azt gondolom, ez a kis történet is rávilágít arra - és ebben egyébként teljesen egyetértünk -, hogy ez számos ponton tényleg újragondolásra szorul, stratégiailag is, tehát nemcsak technikailag - ön fogalmazott így, ebben teljesen egyetértünk.
Nemcsak technikailag, hanem a stratégiai mondandóját illetően számos pontján is nagy valószínűséggel újra kell majd fogalmazni a közbeszerzési törvényt. Méghozzá azért, azt gondolom, mert akárhogy is közelítjük meg ezt az egész problémakört, maga a közbeszerzés intézménye, ha a gazdaságszociológiai lényegét fogalmazzuk meg ennek az egész kérdéskörnek, olyan szociológiai szerkezettel leírható társadalmi környezetre épül, ahol már évek, netán évtizedek alatt kialakult a nagyon nagy számú, többé-kevésbé hasonló erejű vállalkozásokból álló gazdasági élet. Azt gondolom, teljesen természetes törekvés az, hogy ott nagyon sok, a minőségét tekintve többé-kevésbé hasonló gazdasági erejű szerveződés van; s az egészséges, demokratikus, nyílt verseny döntse el köztük, hogy ki kapja a különböző megrendeléseket.
Sajnos azonban azt kell mondanom, hogy Magyarország az elmúlt évtizedben sem, általában sem, most sem igazán, és a törvény hatálybalépése idején sem volt egy ilyen szociológiai szerkezettel leírható ország. Szó sincs arról, hogy az elmúlt évtized viharos gyorsaságú és sok szempontból bizony ideológiailag súlyos aggályokat támasztó átalakulási folyamatai során sok, egyenként is erő, és többé-kevésbé hasonló erejű gazdasági szerveződés jött volna létre.
Sőt, ennek ellenére olyan gazdasági környezet alakult ki, ahol a versenyerő szempontjából sokkal inkább rendkívül eltérő gazdasági erejű vállalkozások léteznek. Ennek következtében bizony - és ez általában is elmondható a liberalizálás szent jelszavával és törekvésével kapcsolatban -, ha egy olyan társadalmi környezetben akarunk mindenáron liberalizálni, ha úgy tetszik, ráereszteni a szabadságot egy olyan környezetre, ahol a gazdasági erejüket tekintve, egyáltalán az alkuerejüket tekintve nagyon is eltérő szerveződésekről van szó, akkor ebben az esetben ez az egyébként nemes törekvés, hogy liberalizáljunk és legyen szabad a verseny, valójában az ellentétére fordul. Mert ez azt jelenti, hogy ilyen esetben döntően az erősek biztos nyerési pozícióját erősítjük meg azáltal, hogy általában szabadságot biztosítunk. De ha a számba jöhető jelöltek 90 százaléka eleve olyan hátrányokkal indul, amelyek formálisan igen, de tartalmilag lehetetlenné teszik a számukra azt, hogy nyerjenek az ilyesféle tendereken, akkor máris ott tartunk, hogy a szándék gyakorlatilag nemes volt, hogy virágozzék száz virág, a verseny legyen tiszta és nyílt, csak az hibádzik, hogy a szereplők döntő többsége teljesen alkalmatlan a nullszint elérésére is. Ebben az esetben, minden törekvéssel szemben - szociológiailag, gondolom, ön is elismeri ezt a helyzetet -, ha egyenlőtlenek a szereplők, akkor az egyenlőtlen szereplők között biztosított egyenlőség gyakorlatilag az erősek, sőt a legerősebbek szabadságát jelenti csupán.
Bizonyos értelemben véve ez vonatkozik arra a rendkívül konfliktusos vitafelületre is, amely itt az autópályákkal kapcsolatosan kialakult. Önök is nagyon jól tudják, hogy az elmúlt évtized során a privatizáció, liberalizáció, dereguláció washingtoni konszenzuson alapuló ideológiai szentháromságában bizony egy olyan helyzet jött létre Magyarországon, ahol a gazdasági szereplők, enyhén szólva, igen jelentősen különböznek egymástól a gazdasági alkuerőt tekintve, és az egész építőanyag-ipari, illetve építőipari átalakulás úgy zajlott le, hogy a döntő többsége az ezen a téren létező gazdasági erőknek külföldi transznacionális vállalatok kezébe került. Ennek következtében - ezt önök is pontosan jól tudják - egy ilyen helyzetben a nyílt verseny automatikusan nem jelenthet mást, és nem hozhat mást, csak azt, hogy ezek a legnagyobb külföldi transznacionális vállalatok kerülnek előnyös helyzetbe, és szerzik meg így azt a fővállalkozói státust, amely után kényelmesen kiadják persze a munkák döntő többségét vagy akár egészét is a magyar alvállalkozóknak, azzal a különbséggel, hogy a lehetséges, a potenciálisan keletkező profit döntő többsége természetesen az övéké lesz.
Ezzel kapcsolatban persze önök szívesen forgatják - a bevezetőben már kétszer is idézték -, és bizonyos értelemben véve ideológiai bunkósbotként használják az Európai Unió különböző ezzel kapcsolatosan megfogalmazott véleményét. Így tették ezt, azt gondolom... (Keller László nevet.) Most hiába mosolyog ezen, Keller képviselő úr, ez történt. Valóban úgy hivatkoznak rá, mint valami egészen mindenek felett álló, ha úgy tetszik, véleményhatalomra, amelynek hallatán, akit ez érint, annak a porba omláson kívül semmi más lehetősége ezen a világon nincsen. Azt gondolom, nem egészen erről van szó.
Az Unió véleménye természetesen fontos, de ez nem azt jelenti, hogy az Unió rendelkezik a csalhatatlansággal, és az ő megfogalmazott véleménye minden körülmények között (Szalay Gábor közbeszól.), bármilyen kérdésben feltétlenül... - annál is inkább nem, mert én azért úgy gondolom, önök is nagyon jól tudják, hogy itt, Magyarországon, amennyiben versenytárgyalásokat írnak ki az autópálya-építéssel kapcsolatban, majdnem biztosan német, francia, osztrák, olasz cégek nyerték volna, akik uniós tagországok, Magyarország pedig nem uniós - (Keller László felé:) igen, nézi az óráját, rövid leszek (Keller László közbeszól.) - tagország.
Tehát ilyen értelemben véve, azt gondolom, nem feltétlenül tekinthető szociológiai értelemben - még egyszer hangsúlyozom, gazdaságszociológiai értelemben - nem feltétlenül tekinthető egy mindenek felett álló és teljesen semleges véleménynek az Unió véleménye. Gazdaságszociológiailag az Unió véleménye ugyanúgy egy érdektagolt világban létezik, mint bármiféle más vélemény ezen a világon.
Tehát úgy gondolom, hogy nem doktrinér módon kellene kezelni ezeket a kérdéseket, hanem sokkal inkább... - valóban nem tagadva ennek a kérdésnek az ideológiai érdekkötöttségét, hiszen, ahogy mondtam, egy szociológiailag tagolt térben azért a szabadság nagy valószínűséggel elsősorban a legerősebbek szabadságát jelenti. Márpedig nem feltétlenül az a cél - azt hiszem, ebben egyetértünk az ellenzéki képviselő urakkal is -, hogy a közbeszerzési törvény minden körülmények között a legerősebbek szabadságát biztosítsa.
Most már valóban befejezem, még néhány mondat arról, hogy valóban szükség volna a törvény módosítására. Azt gondolom, okulva azokból a tapasztalatokból, amelyek részben azokban az összecsapásokban és konfliktusokban is érzékelhetők, amelyek ezen kérdéskörök kapcsán előjöttek, azt hiszem, kísérletet kellene tenni arra, hogy megpróbáljuk mégis áthidalni ezeket az ellentéteket. Én nem látom ezt lehetetlennek, noha nem akarok hurráoptimista sem lenni. Kétségtelen, vannak súlyos és nehezen áthidalható ellentétek is az álláspontjainkban, de azt gondolom, hogy nem lehetetlen. Azt kérem a tisztelt ellenzéki képviselő uraktól, hogy adjunk esélyt és lehetőséget annak, hogy közösen kezdjünk el gondolkodni a közbeszerzési törvény módosításán.
Elnézést kérek, hogy mégiscsak túlléptem azt a bizonyos tizenöt percet, és köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)