Francesco Maria Schiaffino

Már a XI. században számontartott ünnep. Mária születésének gazdag apokrif hagyományai vannak, amelyek a kódexirodalmunkba is bekerültek. Kultusza a barokk időkben káprázatos gazdagságban bontakozott ki. A középkori templomok egy részének eredetileg Mária-titulusa lehetett, a barokk időkben aztán a Kisasszony-búcsúnapot választották hozzá. Néphagyomány Egy középkori eredetű legenda szerint Kisasszony hajnalán angyalok zengenek a mennyekben. E régi hiedelemnek jellegzetes népi hajtásai is vannak. Tápén a jámbor hagyománynak hódolva még napjainkban is sok asszony megy ki Kisasszony hajnalán a Tisza partjára napköltét várni - írja Bálint Sándor. Azt mondják, akinek „érdeme van rá”, az a fölkelő napban megláthatja Máriát, sugarai rózsát szórnak. Kisasszony napjára a jámborabb asszonynép másfelé is virrasztással készül. Ősi pogány őszkezdő nap. A fecskék is összesereglettek, hogy melegebb égtájak felé repüljenek, ezért nevezikezt a napot „fecskehajtó Kisasszonynak". Dologtiltó nap lévén, az asszonyok sem dolgoznak, különösen a fonás tilos.

Megkezdődik a termények betakarítása. Leverik a diót is, de a vetésre is kell gondolni, hogy „Szent Mihálko má fődbe kerüjjön a mag”. Az időjárást is figyelik a gazdák, mert ha esik, nem lesz jó idő a vetésre. A Balaton vidékén és Göcsejben volt szokás az, hogy a vetőmagot Kisasszony napjára virradó éjszaka, illetve kora hajnalban kiteszik a harmatra, hogy az Úristen szentelése fogja meg. Napkeltekor már be is viszik. Az a hiedelem, hogy az ilyen búza nem üszkösödik meg, és bőven terem.

Ez a nap volt sokfelé a cselédek szolgálatba lépésének az ideje is.

S születésnapi köszöntőül egy vers:

Szent-Gály Kata: Kisboldogasszony

Vissza a kezdőlapra