Előzetes a vajdasági Képes Ifjúság 2001. december 5-i számából

 
“Néha meg kell büntetni a parlamentet”
Interjú Momčilo Grubačcal, Jugoszlávia Alkotmánybíróságának bírájával

Momčilo Grubač az Újvidéki Egyetem Jogi Karának tanára. Alig nyolc hónapig, ez év júliusáig a szövetségi kormány igazságügyi tárcáját vezette, jelenleg pedig a szövetségi alkotmánybíróság bírája. A miniszteri tisztségtől Slobodan Milosevic Hágának történő kiadatása után vált meg; az akkori kormányfő lemondása ugyanis szükségessé tette az egész kabinet átalakítását, s az új kormányban számára nem jutott hely. Grubač úr ezt azonban nem tartja egy tragikus dolognak. Mi több, amikor kinevezték alkotmánybíróvá, a vajdasági parlamentben betöltött képviselői posztjáról is lemondott, mondván; összeegyeztethetelen a két tisztség egymással. Meg aztán az idejével is tudnia kell gazdálkodni: tekintettel arra, hogy olyan országban élünk, melyben az elmúlt évtizedben a parlament nem igazán törődött azzal, hogy az elfogadott törvények legalább köszönőviszonyban legyenek az alkotmánnyal, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Grubač úrnak -- és az alkotmánybíróság többi tagjának -- bőven lesz munkája a közeljövőben. Ennek ő is tudatában van:

– Jugoszlávia Alkotmánybírósága egy rendkívül fontos intézmény, s azt, hogy ennek bírája lettem, semmiféleképpen sem nevezném kevésbé fontos dolognak, mint a miniszteri tárca vezetését. Nagyon nehéz és felelősségteljes tisztség ez, mely csak minőségében különbözik a tárcavezetéstől. Az alkotmánybíróság esetében --csakúgy, mint más állami szerv és intézmény esetében -- jelenleg a konszolidálódás, a személyi megújítás van folyamatban. Végre eljutottunk odáig, hogy a szövetségi alkotmánybíróságot sikerült feltöltenünk a megfelelő számú bíróval, s most a bírák számát és személyiségét tekintve egyaránt megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy ez a szerv végre valóban úgy végezze munkáját, ahogyan egy alkotmánybíróságnak működni kell. A jugoszláviai alkotmánybíróságok -- akárcsak az autoritáris rezsimek alkotmánybíróságai általában -- nem a megfelelő módon dolgoztak az elmúlt időszakban: túlságosan gyakran figyeltek oda arra, hogy mit mondanak a politikai központok, úgy ítélkeztek, ahogyan az a politikai vezetőknek megfelelt. Most végre megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy ezen változtassunk. Az alkotmánybíróság alapvető feladata a parlament munkájának ellenőrzése. A parlament összetétele ugyanis bizonyos időszakokban bizonyos okok miatt olyan, hogy tevékenységét nem a megfelelő módon végzi. A képviselőház alapvető feladata a törvények kidolgozása és elfogadása. Magától érthetődő, hogy ezek a törvények jók és legitimek. Azonban a parlament esetenként (és ezt a mi tapasztalatunk ékesen bizonyítja) rossz törvényeket fogad el. Az alkotmánybíróságnak pedig az a feladata, hogy ezt megakadályozza, hogy megbüntesse a parlamentet, ha így dolgozik, s hogy rákényszerítse a legitim, a társadalom valós követelményeinek megfelelő törvények elfogadására.

A polgárok érdekeit is szem előtt kell tartani

Grubač úr emlékeztet arra is, hogy az alkotmánybíróságnak nemcsak a parlament munkáját kell felügyelnie, de a polgárokkal is törődnie kell:

– Az alkotmánybíróság másik fontos tisztsége az egyének, a polgárok jogainak és szabadságjogainak védelme. A polgárok alkotmányos panaszokat nyújthatnak be az alkotmánybíróságnak azokban az esetekben, amikor jogaiknak más állami szervek révén nem tudnak érvényt szerezni. Ez az utolsó instanica a polgárok jogainak és szabadságjogainak védelmében. Ez nagyon fontos, ám az utóbbi években nagyon elhanyagolt feladata az alkotmánybíróságnak, amely (ugyancsak politikai okok miatt) eddig folyamatosan elvetette a polgárok panaszait, vagy csak olyan esetben vette azokat figyelembe, amikor bizonyos politikai háttérrel bírtak. Az alkotmánybíróságnak ismét fel kell vállalnia ezt a feladatkörét is -- különösen addig, amíg nem jönnek létre más intézmények, melyeknek ugyancsak az emberi jogok védelme a feladatuk. Ilyen lesz például az ombudsman intézménye, melynek létrehozását a szövetségi állam és a köztársaságok is tervezik.

– Ön képviselő volt a vajdasági képviselőházban. Félretéve a jogi kérdéseket, Ön szerint hogyan lehetne megfelelő módon rendezni Vajdaság helyzetét?

-- Véleményem szerint nemcsak itt, Vajdaságban, hanem az egész országban (így Belgrádban is) tudatosult az emberekben, hogy az autonómia szükségszerű és igen hasznos dolog. Az autonómia demokratikus vívmány, az állami hatalomgyakorlás igen hasznos formája. Az autonómia nemcsak a tartományban élő emberek számára jó, hanem azok számára is, akik a tartományon kívül élnek, s nemcsak Újvidék számára lesz hasznos, hanem Belgrád számára is. Egy olyan országban, melyben nem egy központban kell mindenről dönteni, sokkal kevesebb a hiba, a visszaélés, sokkal könnyebben lehet megoldani állami ügyeket. Az új demokratikus hatalom elkötelezte magát az általános decentralizáció mellett. Ha nem így lenne, ha igyekezne megőrizni azt a kemény központosítást, melyek az utóbbi évtizedben vezetett be a miloševići rezsim, nem nevezhetnénk demokratikusnak. A decentralizáció, a tartományi hatáskörök visszaszármaztatása, a helyi önkormányzatok erősítése (ami az autonómia elkerülhetetlen velejárója) megváltoztatja majd az új hatalom jellegét is és hozzájárul az állami intézmények demokratizálódásához is. A helyi önkormányzatok erősítése nélkül azonban az autonómia nem sokat jelent; abban az esetben csak az egyik központnak a másikkal való felcseréléséről van szó. Ilyen autonómiát nem is kell szorgalmazni. Az autonómiát a jól szervezett helyi önkormányzatnak kell követni, mert csak így lesz igazán hasznos a belgrádi központi hatalom felosztása.
 
 

Meddig lesz Szubotica Szabadka? – Visszatérve az alkotmánybírói tisztséghez: a szövetségi alkotmánybíróság már a tavaly október 5-i hatalomváltás után mondott véleményt a nyelvhasználati törvényről, s azt az alkotmánnyal összhangban lévőnek minősítette. E törvény szerint a nemzeti kisebbségek a földrajzi megnevezések használatakor azoknak csak a szerb nevét használhatják. Ön szerint az alkotmánybíróság döntése ez esetben módosítható? – Igen. Véleményem szerint a törvényhozás reformja ez esetben is elkerülhetetlen. A nyelvhasználati törvény általában tekintve egyébként nem olyan rossz, de van néhány szinte érthetetlen részlete. Ezek egyike, hogy a földrajzi neveket csak szerbül, illetve a kisebbségi nyelvek betűinek felhasználásával lehet hivatalos szövegben, helységnévtáblákon feltüntetni. Ez a megoldás teljességgel logikátlan, elfogadhatatlan, s kész csoda, hogy fennmaradhatott tíz éven át. Azt hiszem, ez a gond nagyon gyorsan megoldódik, a nyelvhasználati törvény ezen rendelkezéseit mihamarabb törölni kell. Ráadásul ez a törvény önmagában is aktualitását veszti, amikor hamarosan életbe lép a kisebbségi jogokat szabályzó törvény. A szövetségi kisebbségügyi minisztérium most készíti elő ezt a törvényt, mely többek között tartalmazni fogja a kisebbségi nyevhasználatra vonatkozó rendelkezéseket is. A törvénytervezet véglegesítése a napokban várható, s akkor parlamenti eljárásba kerül. Nagyon fontos törvény ez, mert elfogadása az egyik feltétele annak, hogy Jugoszlávia az Európa Tanács tagjává válhasson. Mihájlovits Klára

– Az idén az általános és középiskolák első osztályaiban a szerbiai kormány rendelete értelmében megkezdődött a hitoktatás, illetve a polgári erkölcstan oktatása. Mindkét tárgy választható, azokban a politikai hatalmi központokból érkező jelzések arra utalnak, hogy jövőre a hittant kötelező tantárggyá válik. Alkotmányosnak tekinthető-e ez a rendelkezés? – Erről a kérdésről nem nyilatkozhatok bővebben, ugyanis éppen most van az alkotmánybíróság előtt egy kérvény, mely követeli a köztársasági kormányrendelet alkotmányosságának felülvizsgálatát. A napokban véleményt is mondunk arról, hogy alkotmányos-e a hitoktatás bevezetése az iskolákba. Annyit elmondhatok, hogy a jelenlegi megoldás, mely választható tárgyként határozza meg mind a hitoktatást, mind a polgári erkölcstant, elfogadható. Egyértelmű, hogy alkotmányellenes lenne minden olyan előírás, mely kötelező tárgynak minősítené a hittant. A vallási meggyőződés nem alakítható erőszakkal, márpedig, ha kötelező tárgy lenne, éppen erről lenne szó. Ezért nem hiszem, hogy ez a kérdés a jelenlegitől eltérő módon megoldható, s nem hiszem, hogy a hitoktatás kötelező tantárggyá válhat iskoláinkban. E kérdéskör más aspektusai azonban vizsgálhatóak. Vitatható például, hogy a hitoktatásnak --- még ha fakultatív tárgy is -- közvetlen kapcsolatban kell-e lenni az iskolával mint állami intézménnyel, vagy inkább attól elválasztva, más helyszínen, az állami intézménytől fizikailag elkülönítve kellene tanítani. Erről kell az alkotmánybíróságnak véleményt mondani.

Vissza a kezdőlapra