Tisztelt Ünneplő Magyarok!

     Minden nemzetnek szüksége van igazodási pontokra. Olyan pillanatokra a történelem folyamában, melyekről nem lehet kétféleképpen gondolkodni. 1956 ilyen pillanata a magyar történelemnek. Mert hogyan lehetne kétféleképpen gondolkodni az elnyomásról, a zsarnokságról, idegen megszállókról, a diktatúráról és a nyomorúságról? És hogyan lehetne kétféleképpen gondolkodni a legtisztább forradalomról? Egy nemzet szabadságharcáról...

    Honfitársaim, határon innen, a Kárpát-medencében és szerte a világban!

     Legtitkosabb ünnepünket, 1956. október 23-át szabadon ünnepelhetjük, immár 11 esztendeje. Nem éltük meg mindannyian ezt a pillanatot. A forradalom hősei és túlélői közül sokan elmentek, mielőtt 1956 álmai beteljesülhettek volna. De a szabadság hősei tudják, ők talán nem élhetik meg azt, amiért harcoltak. De tudják azt is, az álmok előbb-utóbb valóra válnak. Csak akarnunk kell, akarnunk nagyon, soha el nem múló reménységgel.

     Ma együtt ünnepelhetünk. Együtt ünnepelhetjük 1956 hőseinek álmát, a beteljesült álmot: a szabadságot, a függetlenséget, egy emelkedő nemzet minden reménységét. Ünnepünk egyben főhajtás is apáink és nagyapáink előtt, akik 45 esztendővel ezelőtt ezen a napon bebizonyították, hogy nincs olyan zsarnokság, amely össze ne omlana egy nemzet közös akaratától. Az ő példájuk volt évtizedeken át a remény. S mi, az utódok, hálatelt szívvel köszönjük meg a hősiességet, az akaratot. Köszönjük, hogy a némaság évtizedei alatt is volt mire emlékeznünk.

     A Jóisten adjon boldog, békés ünnepet, erőt a bocsánatkéréshez, erőt a kiengesztelődéshez! Kívánok 1956. október huszonharmadikának napjához hasonló hitet és reménységet, hogy eddig be nem teljesült álmaink is valósággá váljanak!

Vissza a kezdőlapra