Az Istvánköszöntés, istvánolás szokása  a bibliai István vértanú hajdani kultuszát, a Szent István pohara néven emlegetett szentelményt idézi. Korunkra a szakrális mozzanatok jórészt kihullottak belőle, de névnapköszöntő szokásként Erdély több vidékén  gyakorolták (Mezőség, Kalotaszeg, Székelyföld, Dél-Erdély). Marosszék jellegzetesen istvánozó vidék, alig volt olyan faluja, ahol valamilyen formában ne élt volna a szokás.

A Felső-Nyárádmente, szűkebben a Bekecsalja egyik végfalujában,  Nyárádselyében az istvánozás napjainkban is a közösség kiemelkedő,  várvavárt eseménye. Szervezetten, csoportosan itt a legények istványoznak.

Az első csapatot a katonaság előtti fiúk, a "kicsik" alkotják, a másodikat  a berukkoló "nagyok", a harmadikat a leszereltek, az "öregek". Karácsony másod napjára virradó éjszaka mindhárom csapat végigjárja a falut, de úgy, hogy ne találkozzanak. Felköszöntenek minden Istvánt és minden leányt
illetve leányos házat. Karácsony előtt hetekkel a "tanító bácsival" - egy hogyományismerő és jóhangú pásztoremberrel - tanulni kezdik az istvánozó énekeket és köszöntőverseket. Ezek többsége a diákköltészettel mutat rokonságot, kántori-tanítói szerzemény lehet, de van közöttük
folklorizálódott Petőfi vers is (Ej van .). A legjobb hangú legény kezdi az éneket, ő az énekvezér. A leányos házaknál az a legény mondja a köszöntőt, aki "oda" udvarol. Az Istvánok borral, a leányok
virágbokrétával viszonozzák a felköszöntést. Reggelre a legények sapkája és melle tele virágbokrétával. Elhangzik több is egy-egy háznál, áldáskéréssel, jókívánsággal és mindenik után inni kell, de reggelre nem szabad megittasodni. Istvánozás után a legények csapatostul a templomba mennek, felekezete szerint ki a reformátusba, ki a római katolikusba.

Vissza a kezdőlapra