Németországban 54 év elteltével ismét pénzreform áll a házhoz: az 1948-ban bevezetett német márkát (Deutsche Mark) 2002. január elsejével felváltja az euró.

    A németek a kezdeti berzenkedés után kezdenek megbarátkozni a közös európai valutával: decemberi fölmérés szerint immár 52 százalékuk találja jónak, hogy pár nap múlva euróval lehet fizetni Európa számos országában. Mindössze 31 százalék véli úgy, hogy kár volt lemondani a márkáról. Ez a tavaly óta folyamatosan zsugorodó arány azonban nem jelenti azt, hogy csak ennyien "gyászolnák" a kedves, megszokott német márkát.
     A gyászolóknak akar kedveskedni a német pénzverde, amikor különböző címletű márka emlékérméket bocsát ki. Szuvenírnek ezek is megteszik (akárcsak a hétköznapi forgalomban lévő, ám abból 2002. február 28-ával végleg kikerülő pfennig és márka érmék), értéknövelő befektetésnek azonban semmiképpen sem tekinthetők. Ehhez egyrészt túl magas a kibocsátási példányszám, másrészt a numizmatikai piac több mint telített. Szakértők adatai szerint az évente kibocsátott 3-4 különböző motívumú ezüst tízmárkás emlékérméből túl sok van forgalomban, így azok csak névértéken adhatók el. Mérhető hozamra csupán az 1969 előtt kibocsátott ezüst márkák tulajdonosai számíthatnak.
     Jobban járnak azok a gyűjtők, akik márka bankjegyekben "utaznak". Ezek közül is persze azok érik a legtöbbet, amelyek a hőskorban, a 40-es évek végén kerültek ki a bankóprés alól. Ma egy 1948-as évjáratú 5, 10 vagy 20 márkás bankjegy legalább száz márkát (azaz csaknem 50 eurót) ér. A 60-as évektől forgalomba került, Albrecht Dürer klasszikus festményeinek alakjait megörökítő bankók, valamint az őket 1989-től kezdve felváltó, ma ismert márka bankjegyek csak akkor bírnak különleges értékkel, ha sorozatszámuk előtt Y vagy Z betű olvasható. Ezek ugyanis a friss pénzjegyek minőségi ellenőrzése során selejtesnek talált példányok pótlásaként kerültek ki a nyomdából, ezért viszonylag kevés készült belőlük.
     Kedvezőbb a helyzet a hétköznapi márka és pfennig érmék terén: itt néhány évjárat és eredetjelzés (a pénzverdék "névjegyét" képező betűjel) akár a névleges értéke ezerszeresére is feltornászhatja az adott aprópénz gyűjtői értékét. Kiemelkedik közülük az 1950-ben vert, G betűjelzésű 50 pfenniges, valamint az 1967-ben és 1969-ben vert, G és J betűjelű 2 pfenniges érme. Szépen fénylő, nem kopott példányokért a kereskedők 460, illetve 1320 eurót hajlandók fizetni.
     Nincs igazán értékük a egykori NDK bankóinak: egy 1971-től forgalomba került példányokat (5-től 100 márkáig) tartalmazó sorozat 40 márkáért kelleti magát a kereskedőknél. Ha valaki 1990 nyarán legálisan beváltott egy 185 keleti márkát érő sorozatot, annak 92,50 (nyugat)német márka ütötte a markát. Jóval nagyobb az értékük a 200 és 500 keleti márkás bankóknak: párjukért 150 márkát kérnek a kereskedők. Mivel ezek az 1985-ben nyomott pénzek soha nem kerültek forgalomba, tulajdonosaik csakis illegális úton juthattak hozzájuk, így bármennyit kapnak is értük, már jól jártak.
     A legjobban egy szakállas, szemüveges férfi járt december 6-án a türingiai Arnstadtban. A reggeli órákban belépett a helyi takarékpénztár ajtaján, felmutatott egy bűnügyi rendőrségi (BKA) igazolványt, majd ellenőrzés címszóval a trezorhoz vezettette magát két alkalmazottal. Itt nemes egyszerűséggel pisztolyt szögezett rájuk, aktatáskáját megtömte félmillió eurónyi bankjeggyel, a bankos dolgozókra rázárta a helyiséget, és feltűnés nélkül kisétált a takarékpénztárból. Bár a biztonsági kamera megörökítette az arcát, feltehető, hogy álszakállt és hamis szemüveget viselt: a rendőrség azóta is bottal üti a nyomát.

MTI

Vissza a kezdőlapra