Kéziratokat árvereznek, számol be már előre a nagy szenzációról a sajtó.

A mai költők, írók után marad-e "kézirat"? Lehet-e majd böngészni a betűk formálását, nyomon lehet-e követni a fogalmazás változásait? Ez utóbbira már képesek a számító gépek, az előbbi azonban könnyen eltűnhet, mint a papirusz tekercs vagy a kutyabőr.

Baj ez? Talán igen. A mai konzervatív író régi írógépére büszke, azt veri évtizedek óta, s öntudatosan nem vált át a számítógépre. Ahogy engem nem engedtek golyóstollal írni, de még töltőtollal sem kisiskolás koromban. Később a mártogatósat felváltotta a töltőtoll, előbb tartályos, később patronos formában. Tollnak hívjuk, de csak a tudálékosok tudják, hogy a libának valami köze van a dologhoz.

A világ változik és mi is változunk benne, mondták már a régi latinok is, pedig az akkori változások hol voltak a mai tempóhoz képest. De változunk-e valójában? Természetünk, a jóra vágyó és rosszra hajló, mintha örök lenne. A jó és rossz mezsgyéjén botorkálunk, írjunk lúdtollal, vagy acéllal, töltővel vagy golyóssal, író- vagy számító-géppel, emberek vagyunk. Ha sikerül embernek maradnunk, az embertelenségben.

Surján László

Vissza a kezdőlapra