Előzetes a vajdasági Képes Ifjúság 2001. december 5-i számából

LÁTSZAT-AUTONÓMIA?

Vajdasági magyar politikusaink kereken tizenegy éve, azaz a történelmi VMDK megalakulása óta ígérik/ígérgetik nekünk az önrendelkezés ilyen-olyan formáját. Azóta természetesen – elvégre magyarokról van szó! – az első magyar politikai és érdekvédelmi szervezet több részre szakadt, majd újabbnál újabb szervezetek/pártok jöttek létre (amelyek fülig belemerültek a jobbára csak kispályás és tét nélküli pártpolitikai csatározásokba), mindeközben a végső cél, az autonómia kiharcolása csak utópia maradt. Elnapolták, szebb időkre várva…

Miért nem lehetett megvalósítani mindeddig a vajdasági magyarok autonómiáját? Eleve rossz taktikát választottak a kezdeményezők, és tíz évig egyfolytában tévúton jártak, vakvágányon haladtak? Netán épp maga a nagyszerb (köztársasági és tartományi) politikai vezetés volt immunis a tartományi kisebbségiek követeléseivel szemben, és az tartotta mindvégig a féken a lábát? Esetleg az autonómia-koncepció kidolgozói sem vették a feladatot halálkomolyan, és esetleg az ő lelkükön is szárad ez az egy évtizedes mulasztás? Ki tudja…

Az utóbbi hetekben azonban mintha egy kis mozgolódás támadt volna az autonómia-követelők háza táján. A vajdasági pártok és politikai szervezetek képviselői egy asztalhoz ültek, és olyan határozatot hoztak, hogy kidolgozzák Vajdaság alkotmányát, és visszakövetelik a tartomány korábbi – az 1974-es alkotmány által szavatolt – autonómiáját. Ennek gazdasági szempontból nyilván meg is lesznek a maga előnyei, bár ha jobban belegondolunk, csak annyi változik, hogy Belgrád helyett majd Újvidék söpri be feneketlen kasszájába az itteni emberek pénzét. A kisebbségek jogai tekintetében aligha történik érdemi változás, ugyanis a perszonális autonómia elfogadtatásáról ez esetben nincsen szó.

A témával kapcsolatban rövid értékelést kértünk Sepsey Csabától, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt egyik alelnökétől.

– Valahányszor cserélődött a csúcsvezetés, azaz új miniszterelnököt, kormányfőt kaptunk, minden esetben elküldtük neki a mi autonómia-koncepciónkat, tájékoztattuk az elképzeléseinkről. Visszajelzés persze nemigen érkezett. Végső ideje levonni a tanulságot: a mindenkori szerb hatalomnak esze ágában sincs az országban élő kisebbségek önrendelkezési jogát elismerni. Hallani sem akarnak az ilyenfajta, a perszonális autonómiáról. Ez tény. Egyébként is akik eddig abban bíztak, hogy a nemzeti kisebbségek idővel majd kivívhatják, megszerezhetik ezt az “előnyüket”, azoknak most már be kell látniuk, hogy az autonómiát elsősorban a többségi, azaz a szerb nemzetnek kell kiharcolnia. Hozzá lehet ugyan kezdeni a tartomány alkotmányának a kidolgozásához, de hogy a gyakorlatban mennyi valósul(hat) meg belőle, az úgyis a szövetségi alkotmányban foglaltaktól függ – aligha lehet annál liberálisabb. Tehát elsősorban Szerbia alkotmánya kell, hogy a mi kisebbségi jogainkat szavatolja. Az pedig, hogy népszavazást kell kezdeményezni Vajdaság autonómiájával kapcsolatban, az szinte újdonságnak számít, hiszen a vezető szerepet játszó magyar politikai pártból eddig nemigen hallatszottak ilyen konkrét vélemények. A referendum kiírása viszont úgyis csak felemás eredményt hozhat, nem kéne tőle csodát várni. A velünk együtt élő kisebbségek (szlovákok, ruszinok, románok) nyilván ugyanúgy igennel szavaznának, mint mi, és talán a mérsékeltebb, a józanabb szerbek egy része is, de mégiscsak azok a szerbek vannak ebben a tartományban is többségben, akik kezdettől fogva elleneznek minden autonómia-törekvést. Ők kizárólag Nagy-Szerbiában gondolkodnak. Még a Miodrag Mile Isakov-féle Vajdasági Reformpárt és Nenad Čanak Szociáldemokrata Ligája sem számít az autonómia lelkes pártolójának. Régebben jugoszlávokat csináltak volna a magyarokból, most viszont legfeljebb valamiféle multietnikus közösségként szeretnének bennünket látni… Ha az én jóslatomra kíváncsi, én úgy látom, hogy a kisebbségekről szóló törvényt teljesen félretették, az autonómiából pedig nem lesz semmi.

Ugyancsak Vajdaság autonómiája kapcsán nyilatkozik lapunknak Terezsák Zoltán, a Vajdasági Magyar Ifjúsági Rádiósok Szövetségének vezetője.

– Én általában a B-92 Rádió híreit hallgatom, onnan értesülök az eseményekről. Ott pedig eddig annyi hangzott el erről a témáról, hogy a vajdaságiak majd népszavazás útján döntenek arról, hogy milyen autonómiát szeretnének. Leglogikusabbnak az tűnik, hogy legalább azt állítsák vissza, amit korábban megszüntettek. Ez a minimum. Úgy tudom, hogy a Tartományi Képviselőház elnöke már nem is éri be az egykor volt autonómia visszaállításával, hanem köztársaságot emleget.

– Véleményed szerint miért pont most került sor ennek a megvitatására?

– Mert most jött el az ideje. A pártok vezetői, a politikusok nyilván úgy érzik, hogy most már elő lehet rukkolni ezekkel az úgymond kényes témákkal is. Tavaly még elképzelhetetlennek tűnt volna Vajdaság alkotmányának a kidolgozásáról tárgyalni, hiszen jóformán még szólásszabadság sem volt. Ilyesmire legfeljebb csak gondolni lehetett. Ez csak most, a rendszerváltást követően lett időszerű.

– Mit tapasztalsz, a fiatalok hogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez?

– Szerintem a fiatalok támogatják. Ez a mi érdekünk is. A jövőnk függ tőle. Azonban az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem minden fiatalt érdekel a politika. Az én ismerőseim között is sokan vannak ilyenek. Egyszerűen elegük van a politikából, hallani sem akarnak róla. Végső soron érthető az ő hozzáállásuk is, hiszen a politikusaink egymás után adták a hangzatos nyilatkozataikat, aztán pedig az égvilágon semmi nem történt.

– A hátunk mögött négy-öt háború keserű tapasztalataival, bízhatunk-e abban, hogy az északi tartomány bármiféle önállósulási törekvése nem vezet egy újabb – kizárólag nemzetiségi alapon történő – leszámoláshoz?

– Elképzelhető, hogy lesz itt még buli. Ez benne van a pakliban.

– Mintha az utóbbi időben egy kicsit felforrósodott volna a légkör…

– Ha a vörös sapkások akciójára, az útlezárásokra gondolok, én is úgy érzem. Amit tettek, az teljes egészében antidemokratikus volt. Nem is értem, hogy a tavalyi októberi események után miért nem oszlatták fel őket. És a tetejében még Đinđić kormányfő leült velük tárgyalni. Ez egyszerűen minősíthetetlen. Visszatérve a kérdésedre, erős érzelmi megnyilvánulások, kirohanások, megfélemlítés, fenyegető levelek meg hasonlók mindig is voltak. Ezzel már évek óta együtt kell élnünk, ezt már úgy-ahogy meg is szoktuk. Azt viszont, hogy pár száz ember szembe szálljon a nép akaratával, elképzelhetetlennek tartom.

Szabó Angéla

Vissza a kezdőlapra