Előzetes a vajdasági Képes Ifjúság 2001. november 7-i számából

Miloš Latinović
Radak úr kincsesbányája

Benyitott a Cirill és Metód szent apostolokhoz címzett könyvkereskedésbe.

Immár közönséges rőfösbolt. A polcokon és a pulton konfekciós és méteráru hevert a töméntelen bölcselettel, szép történetekkel vagy meglepő kalandok leírásával teli, bőrbe kötött kötetek vagy szerény füzetek, illetve tarka újságok, különféle, kövér betűkkel hitvány minőségű papírra nyomott heti- és napilapok helyett.

Ő azonban – bár a Radak-féle üzletet 77 esztendős folyamatos működését megszakítva 1941-ben bezárták – a Rohammunkás márkájú harisnya, az Ivanjicán gyártott ing és a kínai nyakkendő helyett a polcokon ezeket a könyveket és újságokat látta, akárhányszor csak betolta a tölgyfaajtót.

– A Radak-féle könyvkereskedés valóságos varázsdoboz volt könyvtárnyi könyvállománnyal, külföldi játékszerekkel, lapokkal és folyóiratokkal, amelyek a politikától a tudományig, a divattól a sportig a legkülönfélébb területekről kínáltak tudnivalókat. Kiváló hely, amelyre ma is emlékezem – mesélte el neki egyszer Jovan Ćirilov, egy kikindai a dekorativizmus, az Uránia filmszínházban vetített fekete-fehér filmek, a Dunai Bánság Színházának vendégszereplése korából, egy olyan szórakoztató és laza korból, amelynek szeretettel és dzsessz-akkordokkal telt gondtalansága végérvényesen elkallódott a második világháború mészárszék-hangulatában.

Azóta járt el a Radak-féle könyvesboltba.

Az eladók, ez a két, ráncokkal és súlyfelesleggel küszködő kedves asszonyság hagyta, hogy nyugton szemügyre vehesse a kínálatot, tudták, hogy mint az előző este, ma sem vásárol semmit.

– Öröm az, ha belép egy vásárló, még akkor is – és ez első pillantásra látszik –, ha esze ágában sincs vásárolni – mondta az egyikük, aki mintha tudná, hogy ő a tarka mintás bokszergatya helyett Danica Bandić könyvét, a Tetka Danina knjigát, s a pamuttrikó helyett Uroš Toponarski fordításában Jókai Mór Mire megvénülünkjét, vagy Verne Gyula regényét, a Sztrogoff Mihályt tartja a kezében...

És nem csupán ennyiről volt szó. Radak a könyvek mellett az irodalom és a szellem e meleg kis zugába, mely párját ritkította a vitézséggel és vereséggel ábrázolt bánsági térségben, behozta Ljubomir Lotićot, a tanítót, a Szerb Matica irodalmi szakosztályainak tagját, Mileta Jakšić esperes atyát, a politikust és az írót, valamint Djoka Radakot, az ügyvédet, aki diákként 1848-ban a várost fellázította.

Emersont fogadta, aki a könyvkereskedő orosz örökösét, az eladósodott és megcsömörlött Arandarenkót bátorította: könyvtár vagy könyvkereskedés, oly mindegy, szent hely az, amely az emberiség legjobb elméit zárta magába – csak egy szavunkra várnak, hogy előlépjenek a semmiből.

Ide járt Kosztolányi Dezső, később apjával, Sammal Danilo Kiš is megjelent, majd Garcia Marques és két jó barátja, Carlos Fuentes és Julio Cortázar, és késő éjjeleken Vargas Llosa, Vlado Bajac és Raša Šajtinac. Pirkadat előtt érkeztek valahonnan verőfénytől és izgalomtól elcsigázottan Hemingway, Bukowski, Hamvas és Alekszandr Genisz.

Amikorra minden elcsendesedik – a lombsusogás és a madárdal is –, dél körül, vagy amikor a napfordulót, az élők és holtak idejének átlépését is jelezve éjfélt üt az óra, jelenik meg Jerome David Salinger. A New Hamshire-i dombot, ahová 1953-ban visszavonult, egyedül csak J. R. kincsesbányája kedvéért hagyta néha el.

Jöttek sokan mások is, fiatalok is, meg hajlottkorúak is, sikeresek is, meg olyanok is, akik sikertelenségüket kötetek métereivel mérték.

Mindegyiket jól ismerte.

Különbséget azonban már egyre kevésbé tudott közöttük tenni.

Fordította: B. I.

Vissza a kezdőlapra