A lánykori nevén: státustörvény
Nem kell félni a schengeni határoktól, állítja az Európa Tanács alelnöke
Surján László politikus, országgyűlési képviselő a magyar parlamentben a Fidesz -- Magyar Polgári Párt színeiben, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség tagja, s az MKDSZ Magyar-Hon-Lap című internetes napilapjának szerkesztője. Az Európa Tanácsban a magyar küldötség vezetője és a Tanács alelnöke. A felsoroltakból is látszik, hogy meglehetősen elfogalt ember. Mégis szakított időt arra, hogy interjút adjon a Képes Ifjúságnak.
-- Az MKDSZ
hogyan viszonyul a státustörvény kérdéséhez?
-- Természetszerűleg
az MKDSZ minden képviselője megszavazta a törvényt, ami jelzi, hogy 
teljes
mértékben támogatjuk. Mi nagyon féltünk attól a kalandor politikától, ami
az értelmetlenül és fölöslegesen előhúzott állampolgársági kérdést állította
előtérbe. Úgy gondoljuk, az túlértékeli a határon túli magyarság a schengeni
egyezmény számára hátrányos elemeit. Mi az osztrák határon azt tapasztaljuk,
amikor Nyugatra megyünk, hogy különösebb problémánk nincs abból, hogy Ausztria
Schengenen belül, mi meg Schengenen kívül vagyunk. Nehézséget jelenthet
persze a vízummentség megszüntetése, ennek enyhítésére azonban a világon
számos technikát dolgoztak ki, amit lehet üzemeltetni és működtetni Schengen
után is. Másodszor pedig, egy nemzet ne csak néhány éves, vagy akár ne
csak néhány évtizedes távlatból nézze a dolgokat, hanem sokkal távlatosabban:
reális esély van arra, hogy Európának az a térsége, amelyben élünk, mind
része legyen az Európai Uniónak. Hogy ez két, három, öt, tíz, tizenöt,
vagy húsz év múlva valósul-e meg, az valójában lényegtelen. Az a fontos,
hogy milyen irányban mennek a dolgok. Lehet, hogy valakinek az élete még
húsz évig tart, és akkor számára ez a húsz év gondokkal telinek tűnik,
de éppen az osztrák-magyar határon szerzett tapasztalatok alapján el lehet
hinni, hogy ez nem katasztrófa. Tehát az MKDSZ azt gondolta, hogy túl kell
lépni azon az elvi deklaráción, hogy a Magyar Köztársaság alkotmánya a
határon túli magyarokról való gondoskodást alkotmányos kötelezettséggé
teszi, de ennek nincs törvénybe foglalt megvalósulása. Vannak gyakorlati
megvalósulásai, működnek alapítványok, tehát nem mondhatjuk azt, hogy ezen
alkotmányos tétel tíz éves élete folyamán a gyakorlatban nem történt --
de a törvényhozás világában tényleg nem történt -- semmi. A státustörvény
az első, amely az alkotmánynak ezt a passzusát valóra váltja. Hivatalosan
nem helyes persze státustörvényről beszélni, de viccesen úgy szoktuk mondani,
hogy ez a lánykori nevén státustörvénynek nevezett kedvezménytörvény, amely
megpróbálja törvénybe foglalni azokat a kedvezményeket, amelyeket a Magyar
Köztársaság a határain kívül élő -- sőt ezt még pontosítanunk kell: --,
a trianoni szerződés miatt határain kívülre került embereknek nyújt. Lehet,
hogy egyszer lesz törvényünk, amelyik a világban szétszórt magyarságról
is gondoskodik, ez azonban jogilag annyira más, hogy egy törvénybe nem
lehetett belefoglalni. Ebbe az irányba mi nem is szerettünk volna elmenni.
Magyarország lehetne a csatlakozásokat gyorsító mágnes
----
A határon túli magyarok alapvetően azért félnek a schengeni határok kitolódásától,
mert elképzelhető, hogy napokig kell majd sorbaállni vízumért ha át akarnak
menni Szegedre bevásárolni... Hogyan lehet ezt kiküszöbölni?
-- Ez a
törvény nem foglalkozik érdemben a vízumkérdésekkel, s ez egyben válasz
azoknak is, akik más oldalról emiatt támadják a törvényt. Azonban, mint
említettem, van megoldás erre a kérdésre. Mi szeretnénk minnél több konzulátust
fölállítani a Kárpát-medencében, hogy ne kelljen adott esetben messzi fővárosokba
utazgani vízumért. Ott szívesen fogunk kiadni az Európai Unió által megengedett
leghosszabb időtartamra és többszöri utazásra szóló vízumokat. Nekem magamnak
tíz évre szóló amerikai vízumom van, amit egy nem hivatalos út alkalmával
szereztem be, és hivatalos útjaimon is ezt használom. Tehát úgy gondolom,
hogy vannak a világban megoldások, amelyeket Magyarországnak is módja lesz
alkalmazni. Ez pedig meg fogja könnyíteni a napi kapcsolattartást. Magyarország,
mint az Európai Unió tagja, nem elkülönült bástya akar lenni az Unió keleti
végein, hanem egy olyan mágnes, mely felgyorsítja a környező országoknak
az Unióhoz való csatlakozását. Az ég szerelmére, 1920 óta nincs megoldásunk
azokra a problémákra, amelyek feszítenek mindannyiunkat. Most végre kínálkozik
egy megoldás. Ez a szülési fájdalmakhoz nem is hasonlítható, kisebb-nagyobb
problémákat okozhat. Hát örüljünk ezeknek a problémáknak!
Az Európa Tanács a kisebbségvédelem fóruma
-- Hogyan
lehet enyhíteni ezeket a szülési fájdalmakat pl. az Európa Tanács szervei
által?
-- Az Európa
Tanács egy nagyon érdekes szervezet. Semmi jelentősége sincs és végtelenül
nagy jelentősége van. Ez a kettő együtt igaz. Talán, mint a szervezet alelnökének,
jogom van kimondani, hogy nincs olyan súlya, mint amilyennek lennie kellene.
Ezt részben magának köszönheti, részben annak, hogy a XX. század végére
Európában, az emberek gondolkodásában azok az értékek, amelyekre az Európa
Tanács összejött, egy kicsit már megkoptak. Tehát sokszor érezzük úgy Strassbourgban,
hogy ellenszélben vitorlázunk, mégis meg vagyunk győződve arról, hogy azok
az általános emberi jogi gondolatok olyan lényegesek, hogy nélkülük az
államok közötti kapcsolatok sem tudnak üzemképesen működni. Ha egy állam
megsérti ezeket, akkor a saját polgáraival kerül szembe, és ha szabad így
mondani, destabilizáció következik be. Az Európa Tanács alkalmas arra,
hogy a kisebbségvédelemnek egy nemzetközileg elismert fóruma legyen, hiszen
a legtöbb nemzetközi megegyezés, egyezmény, aminek közvelenül, vagy közvetett
módon ilyen hatása van, mind az Európa Tanácshoz fűződik. Gondolok most
egy aktuális kérdésre, s ezzel bővítem is a kört. Az önkormányzatiság elve:
ha egy ország aláírja az önkormányzati chartát, és meg is valósítja azt,
akkor viszonylag kevés gondja lesz a kisebbségeknek. Pár évvel ezelőtt
Szlovákiában a kormány nevezte ki az iskolaigazgatókat. Ám ha azokat a
polgármester nevezi ki, akkor a német lakosságú szlovákiai településen
föltehetően a németséggel együttműködni képes, vagy esetleg abból származó,
de mindenesetre a nyelvét beszélő iskolaigazgató lesz. Mondhattam volna
magyart is. Tehát nemcsak a nyelvi charta, nemcsak a kisebbségvédelmi egyezmények,
hanem több más, általánosabb egyezmény van, amely mind-mind szolgálja azt,
hogy az egyén szabadon választhassa meg identitását, az lehessen kisebbségi
identitás, és találja meg a maga önazonosságának kifejtésére alkalmas kereteket.
Ezenknek a biztosítása a többségi nemzet feladata. A státustörvény kapcsán
-- hadd kanyarodjak vissza --, egy érdekes helyzet van. Romániában elég
élesen megfogalmazták, hogy a kisebbségvédelem az ő dolguk. Hát persze!
A státustörvény nem akarja elvenni tőlük ezt a kötelezettséget. Csakhogy,
ha egymás mellé teszem Németország és Dánia gazdasági erejét, akkor nem
okozok meglepetést, ha azt mondom, hogy Németország valamivel erősebb.
Egy hajszálnyival. Mégis: a német kormáy nem szégyelli megengedni, elfogadni,
tűrni, netán megköszönni azt, hogy a Dániától délre fekvő területeken a
dán nyelvű oktatást Dánia anyagilag segíti. Miért? Ezek kis létszámú iskolák,
mivel kisebbségi népességről van szó, és hiába kapják meg ugyanazt az állami
fejkvótát, amit a német iskola is megkap, azt a kis számú gyerekert nem
tudják ebből a pénzből ugyanolyan szinten ellátni, olyan minőségű tanárokat
alkalmazni, hogy ne szorulnának rá egy extra támogatásra. Ha ezt
a támogatást az anyanemzet (az adott példában Dánia) megadja, Németország
csak megköszönheti. Mondhatnánk, hogy ő is megadhatná, és Uram bocsá',
Némeország még meg is tehetné... Arról azonban nem vagyok meggyőződve,
hogy Románia, Jugoszlávia, Szlovákia megtehetné, hogy az egyenlő elbánáson
túl a nemzetiségeknek még többet ad az említett nehézség miatt. Mert nincs
egyik ország sem abban az anyagi helyzetben, hogy ezt tisztességgel megtehetné.
Vissza a kezdőlapra