Akkor döbbenünk rá, milyen értékes a tiszta levegő, amikor megszennyezzük. Akkor döbbenünk rá, milyen értékes a szabad sajtó, amikor nem szabad a véleménynyilvánítás. Magyarországon és az Egyesült Államokban szabad a sajtó, még akkor is, ha nem gondolunk erre minden pillanatban, hisz ott van, vagy ott lehet, feketén-fehéren a papíron, vagy az interneten bárki szabadon alkotott véleménye. Az újságíróknak nem kell mosókonyhákban titokban dolgozniuk, az olvasóknak sem kell a szamizdatirodalmat dugdosniuk, mint ahogy ez olyan sokszor megtörtént Magyarországon a múltban.

A szabad sajtó vívmány. A szó ereje hatalmas, ha kimondható. Nem mondható ki mindenütt. Milyen is az?  Elképzelni sem lehet már, ugye? Akárcsak az életet levegő nélkül.

 „A szabadság bátorságon alapuló rendszer” – írta Charles Péguy francia katolikus költő a 19. század végén, aki az első világháborúban harcolva vesztette el az életét. Az alábbi történetek hozzá hasonló bátor emberekről szólnak, akik szabadságvágya legyőzi még a halálfélelmet is.
 Kolumbiában az elmúlt tíz év alatt 51 újságírót gyilkoltak meg félkatonai vagy gerillacsoportosulások -– csak azért, mert a munkájukat végezték. Szomorú litavezető ezzel Kolumbia nemcsak a latin-amerikai országok tekintetében, hanem az egész világon. Jineth Bedoya Lima, a bogotai El Espectador napilap tudósítónője megdöbbentő bátorsággal ír a kormány és a paramilitáns csoportok közötti konfliktusokról. Tavaly májusban a La Modelo börtönbe készült, hogy interjút készítsen az egyik ilyen csoport vezetőjével. Arról is szerette volna meggyőzni, hogy vegye le őt a „legkeresetebbek listájáról”, hisz rendszeresen az életére törnek fenyegető levelekkel és zaklatásokkal. Soha nem érte el a börtönt; elrabolták, megverték és megerőszakolták. Egy sofőr talált rá összekötözött állapotban, az út szélére vetve. Több száz kolumbiai újságíró visszavonult hasonló fenyegetések hatására; ő két héttel később már dolgozott. „Befoghatják a szám, megölhetnek és megkínozhatnak, de mindig lesz valaki, aki feltárja az igazságot. Mindenkit úgysem ölhetnek meg.” – Mondta, és mintha távoli időkből, a föld más részéről csengtek volna vissza ezek a kemény mondatok. Jineth ma páncélozott autóval jár, és állandó biztonsági kíséret mellett dolgozik. Mert írni pedig kell.
Amal Abbas egész Szudánban az egyetlen olyan újságíró és nő, aki magas beosztást ért el: egy lap szerkesztője lehetett 1999-ben. A független napilap (Al-Rai Al-Akher – „Új kilátások”) kritikus hangon ír Omar Hasszan al-Bashir elnök tizenkétéves uralmáról. Mint szerkesztő azonnal a „most megfizetsz” kategóriába került. Az elnök újra és újra betiltotta a lap megjelenését azoknak az írásoknak a publikálása miatt, amelyek vallási csoportok és fegyveres erők panaszairól, a közpénzek magas állami tisztségviselők általi megdézsmálásáról adtak hírt. A szudáni vezetés korruptságának leleplezése miatt többször bebörtönözték és pénzbüntetésre ítélték, legutóbb 400 ezer dollárra, aminek nagyságrendje példa nélküli Szudánban. „Eltökélt vagyok és folytatom, még akkor is, ha további fenyegetésekkel és nehézségekkel kell szembenéznem” – jelentette ki ő is.
 Az El Mundo madridi napilap riportere, Carmen Gurruchaga rendszeresen ír az ETA terrorista akcióiról. A baszk szeparatista csoportosulás 1984 óta kampányszerűen üldözi az újságírónőt, aki szinte állandóan úton van a sok költözködés miatt. 1997-ben az egyik cikkében egy ETA szélsőséges tartózkodási helyét azonosította. A megjelenés után az egész élete felfordult: egy éjszaka Molotov-koktélt dobtak a házába, ahol két kisfiával élt. El kellett hagynia a szülőföldjét (maga is baszk származású) és a családját. Madridban két fegyveres testőr kíséri minden lépését, mégis, továbbra is írja tudósításait. Az elmúlt hónapban jelent meg az újabb könyve „Az ETA főnökei” címmel. Valaki nemrégiben megkérdezte a fiatal özvegyasszonytól, hogy - a gyermekei érdekében - mikor hagyja abba az írást. „Éppen a gyermekeim érdekében nem hagyhatom abba. Azt akarom, hogy szabad társadalomban éljenek. És én azért harcolok” – válaszolta.

 A „Nők a Sajtóban Nemzetközi Alapítvány” (International Women’s Media Foundation) ünnepélyes keretek között az idén 12. alkalommal október 16-án adta át a „Bátor újságírás”-díjat New Yorkban e három újságírónak.
 
 Ezekben a nehéz New York-i időkben rendkívül nagy szükség van a bátorság visszahódítására. „A bátorság a legértékesebb emberi tulajdonság, mert ... garantálja az összes többit” – mondta Churchill is. Az odaadás, a segítőkészség ezernyi megnyilvánulásával találkozunk minden nap. Odaadó viszonyulás azokhoz, akik családtagjai ártatlanul haltak meg, jeltelen sírban vannak, ha egyáltalán még testben vannak; és állampolgári segítőkészség az amerikai kormányzat felé. Közös a gyarló emberi félelmünk, és közös az attól való menekülési vágyunk. Az igazságban való hit bátorságot ad, mint a fenti történetek bizonyítják, pozitív energiával látnak el mindannyiunkat. Megtudjuk belőlük, hogy a sajtó szabadsága nem kapott ajándék, hanem megszerzett kiváltság.

Niemetz Ágnes
NEW YORK
 
 
 

Vissza a kezdőlapra