A felnőttképzésről
• DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási miniszter, a napirendi pont előadója
• SÁGI JÓZSEF (Fidesz)
• CSIZMÁR GÁBOR (MSZP)


ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a felnőttképzésről szóló törvényjavaslat általános vitája. Az előterjesztést T/4979. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/4979/1-5. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Pálinkás József oktatási miniszter úrnak, a napirendi ajánlás szerint 20 perces időkeretben.

DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tanulás az egész világon a figyelem középpontjába került, és ez így van a felnőttek esetében is, ez a figyelem a felnőttek képzésére is kiterjed. A fejlett gazdaságban felértékelődik az új ismeretek és készségek megszerzésének és alkalmazásának képessége. A felgyorsult technológiai fejlődés eredményeként az életpálya során többször is pályamódosításra, szakmaváltásra kerülhet sor. Ehhez alapvető feltétel a szakmai tudás és a képességek állandó fejlesztése. A társadalom demokratizálódása, a gazdaság átalakulása a felnőttek számára Magyarországon is olyan kihívásokat fogalmazott meg, amelyekre a tanulás adhat választ.

A röviden csak felnőttképzésről szóló törvényjavaslat bemutatása során három kérdéskört szeretnék kiemelni. Először a törvény általános céljairól szólok röviden, majd a törvény szerkezetéről és legfontosabb javaslatairól, végül pedig a törvény hatásáról mondok néhány szót.

A törvény célja elsősorban az, hogy az alkotmányban biztosított tanuláshoz való jog a polgárok egész élete során érvényesüljön az iskolarendszerben és az iskolarendszeren kívül. Célja persze az is a törvénynek, hogy a felnőttkori tanuláshoz és képzéshez való hozzáférés szabályozott lehetőségei a társadalom minden tagja számára bővüljenek, vagyis az állam teremtse meg a felnőttképzés jogszabályi kereteit, működtesse annak intézményrendszerét, és teremtse meg annak finanszírozási hátterét. Célja továbbá, hogy bizonyos és eddig munkához nem jutott vagy éppen pályát változtató felnőttek eredményesen tudjanak újra bekapcsolódni a munkába. Célja végül a törvénynek, hogy a felnőttkori tanulás és képzés révén az életvitel minősége javuljon, hiszen a modern társadalom kihívásaitól kezdve az egészséges életmódon át a gyermekek neveléséig számos olyan terület van, ahol a képzés eredményeként egészségesebben, magasabb életszínvonalon és jobb életminőségben élhetnek az emberek.

Az elmúlt tíz év alatt az úgynevezett élethosszig való tanulás szükségessége világosan megfogalmazódott egész Európában. A törvény szorosan kapcsolódik az Európai Unió e témakörben kiadott memorandumaihoz. A felnőttképzés szabályozására más országokban lényegében két modellt látunk. Néhány országban kerettörvényként vezették be a felnőttképzésről szóló jogszabályt, amely így bizonyos tekintetben az oktatás valamennyi területét érinti. Másutt ilyen törvényt csak az iskolarendszeren kívüli képzés szabályozására vezettek be.

Hosszú viták során érlelődött ki az a koncepció, amelynek alapján kerettörvény megalkotására teszünk javaslatot. A törvény lehetővé teszi a felnőttképzés rendszerének szabályozott működését, és biztosítja az állampolgárok számára a fogyasztóvédelmet. Így a jogszabályi struktúrában az Országgyűlés a már megalkotott oktatási szaktörvények mellett, azokkal összhangban alkothatja meg a felnőttképzésről szóló törvényt.

Tisztelt Ház! A felnőttképzésről szóló törvényben négy fő részt kell megkülönböztetnünk. A törvényjavaslat meghatározza a felnőttképzéssel összefüggő fogalmakat, meghatározza a felnőttek mint a képzési szolgáltatást igénybe vevők fogyasztóvédelmi garanciáit, létrehozza annak akkreditációs rendszerét, megteremti a felnőttképzés finanszírozási formáit és lehetőségeit, végül kialakítja a felnőttképzés működtetéséhez szükséges szakmai hátteret.

A törvényjavaslat szerint a tankötelezettségüket teljesített felnőttek vehetnek részt a felnőttképzésben, a képzés lehet iskolarendszeren kívül, rendszeresen, egy éven belül ismétlődően vagy legalább 30 napon keresztül folyamatosan végzett szakmai, nyelvi vagy éppen általános képzés, amelyet bárki végezhet - már úgy értem, a képzést -, aki nyilvántartási kötelezettségének eleget tett. Mindezek alapján a törvény hatálya alá tartoznak a szakközépiskolában iskolarendszeren kívül végzett, Országos Képzési Jegyzékben szereplő képzések, a nyelviskolák által tartott tanfolyamok, a népfőiskolák általános képzései, a felnőttképzési vállalkozások tanfolyamai, a civil kezdeményezésű életvitel-tanfolyamok és a felsőoktatási intézményekben nem hallgatói jogviszonyban végzett képzések is.

A törvény - éppen igen széles körű hatása alapján - alkalmas arra, hogy a képzési szolgáltatások területén a fogyasztóvédelem meghatározó eszközének minősítsük. A törvény az állampolgárok számára biztosítja, hogy a képzési rendszer minden pontján tudható legyen, hogy az adott képzés milyen szakmai tartalommal, milyen minőségben, milyen finanszírozási konstrukció mellett a munkaerőpiacon milyen lehetőségeket biztosító képzést nyújt a felnőttek számára.

A törvény egyik legjelentősebb pontja az, hogy létrehozza a képzési szerződést. E polgárjogi szerződés biztosítja azt, hogy mind a szolgáltatást nyújtó, mind az azt igénybe vevő világosan lássa, mit vállal, vagyis mit köteles nyújtani a felnőtteknek, a felnőtt pedig tudja, mit várhat az adott képzéstől, szolgáltatástól. További fogyasztóvédelmi elem a képző intézményekről és a képzésekről való információ nyilvánossága.

A kötelező nyilvántartási rendszerből - mint ahogyan ez a cégnyilvántartásban is megvan - információkat kaphatunk a képzésekről, az állami elismerésekről, az intézmény jogosítványairól.

Az intézményakkreditáció a képzésben részt vevők számára biztosíthatja azt, hogy az akkreditált intézmény megfelelő háttérrel, megfelelő infrastruktúrával és oktatói állománnyal rendelkezik az adott képzés végzéséhez. A programakkreditáció biztosítja, hogy az adott képzés - egy általános szakmai szűrőrendszeren megvizsgálva - a programban lefektetett ígéreteket teljesíti, vagyis például a program alkalmas egy adott vizsgára való felkészítésre.

A felnőtt kérheti a szolgáltatótól azt, hogy előzetes tudásszintfelmérés alapján állapítsák meg, milyen képzési szintre kell őt beiskolázni. Ez azért nagyon jelentős újítás, mert mind a polgár, mind a társadalom számára hatékonyabbá és olcsóbbá teszi a képzést, hiszen lehetővé teszi az előzetes tudásának a figyelembevételét.

A szolgáltatók esetében a törvény lehetővé teszi szakmai tanácsadó testület működését, amely biztosítja a képzőintézmény és a munkaerőpiac közötti közvetlen kapcsolattartást és a képzés szakmai tartalmának fejlesztését.

A felnőttképzés területén az állam egyre szélesebb körű finanszírozó szerepet vállal. Az eddigi rendszerek mellett - mint a munkaerő-piaci képzések finanszírozása, a szakképzési hozzájárulás, a saját munkavállaló képzésének támogatása - új elemként jelenik meg a rendszerben a felnőttképzés normatív finanszírozása és e területen személyi jövedelmadó-kedvezmény biztosítása. Normatív finanszírozást olyan területeken érdemes bevezetni, ahol világosan meghatározható a jogosultság és az intézményi kör, amely azt igénybe veheti. Így a törvényjavaslat két jól körülhatárolható társadalmi csoportba javasolja a normatív finanszírozást, ezek a szakképzettséggel még nem rendelkező és a fogyatékos felnőttek csoportjai, amelyek igen jelentős hátránnyal indulnak a munkaerőpiacon, és képzésük alapvető társadalmi érdek.

A normatív támogatás keretszámait a mindenkori költségvetési törvény biztosította keretek között az oktatási miniszter határozza meg. A személyi jövedelemadó-kedvezmény esetében az erről szóló törvény fog rendelkezni arról, hogy pontosan mely képzések és mely személyi kör részesülhet adókedvezményben. Nyilvánvaló, hogy a polgárok által befizetett adók felhasználását az állam csak olyan képzésekben teheti meg, amelyek minősége biztosított. A törvény előírja, hogy ezen források felhasználása csak akkreditált intézményekben legyen lehetséges.

A törvényjavaslat leírja a felnőttképzés működtetésének, minőségbiztosításának rendszerét, szakmai hátterét. A felnőttképzés rendszerének szakmai irányítása az oktatási miniszter feladata. A miniszter tanácsadó testülete az országos felnőttképzési tanács, amely szakmai döntés-előkészítő testület, tagjai a felnőttképzésben érdekelt szervezetek képviselői. A felnőttképzéssel kapcsolatos szakmai fejlesztést, a programok összehangolását a nemzeti felnőttképzési intézet végzi majd. A kötelező nyilvántartás rendszerét az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont mint hatóság működteti, az OKÉV végzi a hatósági ellenőrzési feladatokat is. A felnőttképzési akkreditációs testület feladata az intézményi programakkreditáció lefolytatása és a szakmai ellenőrzés rendszerének működtetése. A rendszer egyes szereplői világosan elkülönülő feladatokat látnak el. Törekedtünk arra, hogy mind a testületek, mint a hivatali feladatokat ellátó szervezetek a lehető legkisebb létszámmal jöjjenek létre, és a törvény által biztosítottak legyenek a hatékony működés feltételei.

Tisztelt Ház! A felnőttképzésről szóló törvény elfogadása, úgy gondolom, jelentős hatással lesz a magyar képzési rendszer alakulására, a polgárok mint a képzési szolgáltatást igénybe vevők jogbiztonságának javítására. A törvény jelentősen hozzájárul továbbá ahhoz is, hogy a magyar képzési rendszer az európai folyamatok irányban megfelelően fejlődjön, így várható az, hogy egyre többen tudnak dolgozni azok közül, akik vagy fogyatékosságuk, vagy a képzettségük hiánya miatt nem dolgozhattak. A törvény garantálja, hogy az állampolgárok saját pénze és az adó formájában befizetett, de a képzési rendszerbe visszaforgatott források felhasználása minőségileg megfelelő képzések esetében történjen meg. Az élethosszig tartó tanulás keretében támogatjuk az állampolgárok tudásának folyamatos megújítását, ezzel Magyarország eléri azt, hogy az iskolarendszerben magas színvonalon és egyre nagyobb arányban kiképzett szakemberek tudása ne avuljon el, és mind a hazai, mind az európai munkaerőpiacon biztosított legyen a munkához jutás lehetősége.

A törvény ösztönzi a különböző képzések egymásra épülését, hangsúlyozva, hogy az élethosszig tartó tanulásnak nem csupán időbeli vetülete van, hanem amit tanulunk, az mindig a korábbi ismeretekre épül. Az a cél, hogy a korábban megszerzett tudás minél nagyobb mértékben legyen beszámítható, beépíthető a későbbi tanulmányok során. Ehhez már a programok kidolgozása és az akkreditáció során meg kell találni a kapcsolódási pontokat, ezért is írja elő a javaslat, hogy a felnőttképzési programok akkreditációját végző szervezet működjék együtt a felsőoktatási programok tartalmát és minőségét kontrolláló Magyar Akkreditációs Bizottsággal.

A törvény ösztönzi azt, hogy a felnőttképzési programok a már meglévő felsőoktatási és szakképzési, illetve regionális átképzőközpontok kapacitásainak kihasználásával történjenek, ezért nem hozunk létre új, párhuzamos képzési struktúrát.
Ez jó hatással lehet az intézményekben zajló képzések piacérzékenységére, másrészt támogatja az infrastrukturális fejlesztések célszerű és ésszerű koncentrációját.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat előkészítése során széles körű társadalmi és szakmai egyeztetést folytatott a kormány. Az Országos Munkaügyi Tanács, a Munkaerő-piaci Alap irányító testülete, az Országos Szakképzési Tanács, a Felnőttképzési Vállalkozások Szövetsége és számos más fórum véleményezte a javaslatot. A szakmai javaslatok jelentős része beépítésre került a törvénybe. A parlament öt bizottsága tárgyalta meg a törvényjavaslatot, és mind az öt bizottság alkalmasnak találta arra, hogy általános vitára bocsássuk.

Mindezek alapján tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy a kormány által benyújtott törvényjavaslatot fogadja el.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)


---

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először az 1998-ban elfogadott kormányprogramból idézzem az idevágó bekezdést. Ez így szólt: "A kormány kezdeményezi, hogy széles körű szakmai, társadalmi egyeztetésre alapozva, az állampolgárok munkaerő-piaci pozíciójának folyamatos javítása, versenyképességük erősítése, és ezáltal a gazdaság fejlődése érdekében induljon el a felnőttek oktatását, szakképzését jogi garanciákkal is biztosító felnőttképzési törvény koncepcionális előkészítése, s már e ciklusban mint önálló törvény kerüljön elfogadásra." Képviselőtársaim! Kormánypárti képviselőként jelenthetem, ez a feladat folyamatban van, a feladatot elvégezzük, végrehajtjuk, a kormány szavatartó.

Egyébként a magyar felnőttképzési törvény megalkotását az OECD-országok humánerőforrás-politikájának elmúlt évtizedbeli tapasztalatai, valamint a felnőttképzéssel foglalkozó jogszabályai is indokolják. Az egész életen át tartó tanulás olyan általános követelménnyé vált mindenütt, amely beépült az Európai Unió, sőt már a csatlakozásra váró országok némelyikének oktatás- és foglalkoztatáspolitikájába egyaránt. Persze, nem árt tisztáznunk, hogy mi is ez előtt állunk most, és nagyon komoly kihívásokkal kell szembenéznünk, amely átfogó humánerőforrás-fejlesztő stratégiának a kialakítását vonja maga után.

A cél - sokszor elmondtuk már, én is elmondtam ezen a helyen - a tudás folyamatos fejlesztése, amelynek alapja a megfelelő általános műveltség, az alapvető iskolázottság, valamint készség, affinitás a társadalom és a legkülönbözőbb szakmák problémái iránt. Az oktatás, a szakképzés szervezetével, tartalmával kapcsolatos kérdéseket az 1999-ben hatályba lépett amszterdami szerződés a tagállamok kizárólagos hatáskörébe utalta, amivel explicite kizárták a jogharmonizációt. Ugyanakkor a közösségi programokban való részvétel mind jogi, mind politikai értelemben a tagságból fakadó kötelezettség.

Tudjuk azt is, hogy a 2000. évtől a strukturális alapok által támogatott három fő célkitűzés egyike a humánerőforrás-fejlesztés, amelyre a következő öt évben mintegy 60 milliárd eurót szán az Európai Szociális Alap. Azt is jó tudni persze - és ezt ellenzéki képviselőtársaimnak is mondom, ők is mondják mindig ezt nekünk -, hogy az Európai Bizottság által kiadott országjelentések évről évre visszatérő fordulata az a figyelmeztetés, amely szerint az oktatásügy egészének a színvonalát csupán a szektor tartós alulfinanszírozottsága, a pedagógusok kirívóan alacsony bérezése veszélyezteti.

Örömmel jegyzem meg, hogy az idei, tavalyi országjelentés is már komoly előrelépéssel számol e területen Magyarország esetében (Horn Gábor közbeszól.), komoly előrelépéssel, el kell olvasni az országjelentést. (Horn Gábor: Tavaly éppen csökkent a jövedelmünk, de ez nem olyan nagy baj!) Az országjelentést ettől függetlenül el kell olvasni, és az országjelentés azt mondja, hogy előrelépés történt. (Horn Gábor: Attól még csökkent a jövedelem! - Dr. Pálinkás József: Nem csökkent, Gábor!)

A hazai hatályos szabályozás alapelvei, fő rendelkezései összhangban vannak az Európai Unió idevágó állásfoglalásával. Az 1993-ban elfogadott törvények - a szakképzési, a közoktatási és a felsőoktatási törvény - szinkronban vannak az európai uniós kívánalmakkal. Viszont még mindig van egy olyan törvény, egy olyan szektor, amit nem szabályozott az oktatásügy, ez pedig a felnőttképzés. Ennek a szerepe nagyon fontos, hiszen a magyar lakosság csatlakozásra történő felkészítésében ennek a törvénynek nagyon komoly szerepe lesz.

Nézzük csak, hogy milyen szerepet szánunk ebben a törvényben néhány terület képzésében! Mindenekelőtt nagyon fontos lenne az idegennyelv-oktatás színvonalának emelése - senki sem vitatja; az európai ismeretek oktatása, európai és magyarországi identitástudat megalkotása; az oktatás és a munka világa közötti kapcsolat erősítése, a lifelong learning, sokat idézett angol kifejezés felemlítésével; az esélyteremtés irányába mutató formák széles örű meghonosítása, valamint a társadalmilag, fizikailag és szellemileg hátrányos helyzetű fiatalok képzését célzó speciális programok elindítása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd idézzek fel egy 15 éves történetet most! A korábban meglehetősen monolitikus felnőttoktatási rendszer a nyolcvanas évek elejétől-közepétől több szektorúvá vált. Jelenleg Magyarországon mintegy két és fél ezer felnőttképzési szervezet, vállalkozás működik, amelyek egy része iskolarendszerű formában, nagyobb része viszont azon kívül folytatja tevékenységét. Látható, hogy bár az elmúlt időszak története a szakképzés, az átképzés, a szakképző magánvállalkozások sikertörténete, azért a magyar felnőttoktatás elmúlt 12 évi fejlődésének képe meglehetősen féloldalasra sikeredett.

Például a nonprofit szektor szerepét nehezíti, hogy még nem fejlődött ki egy olyan tőkeerős polgári réteg az országban, amely a civil szférát hatékonyabban tudná támogatni. Vagy felhozhatnánk példaként a minél nagyobb szerepet betöltő nonformális szektort, s azon belül különösen az úgynevezett történelmi egyházakat - a római katolikus, az evangélikus és a református egyházakat -, valamint azok kulturális és közművelődési egyesületeit, amelyek eddig bizony mintegy pályán kívül rekedve, nem részesültek a forrásokból.

Az elmúlt 10-15 évben tehát a társadalomban öngerjesztő módon olyan folyamatok indultak el, amelyek az oktatási rendszerben - ezt nehéz kimondani, de mégis így van - szervetlen jelenségeket eredményeztek. A most előttünk lévő törvény ezt a kaotikusnak tűnő helyzetet próbálja rendezni. Azt hiszem, hogy ez minden párt, minden társadalmi réteg közös érdeke. Ebben egyébként a bizottsági vita során sem volt közöttünk véleménykülönbség. Véleménykülönbség máshol volt.

A törvényt szerintem nyugodtan írhatná akár a Gazdasági Minisztérium, de írhatná a Szociális és Családügyi Minisztérium is, hiszen a megoldandó problémakör részterületei őket is érintik, mivel a társadalom döntő többsége - nem is fogalmazok pontosan -, a társadalom jelentős része hátrányos helyzetben van, főleg a nyugati normák szerint, és olyan alacsony iskolázottsággal rendelkezik, hogy nem tud kapcsolódni a jelenlegi európai intézményrendszerhez, ezért a felnőttképzésnek hozzájuk kell alkalmazkodnia.

Hogyan is történjen ez? A XXI. századi Magyarországnak, magyar felnőttképzésnek alapvetően két jelentős kihívással kell számolnia, szembenéznie.
Az egyik a foglalkoztatási, a szociális gondok mentén szerveződő, míg a másik a helyi, a regionális, a nemzeti, valamint a globális társadalmi problémák mentén szerveződő kihívás. Fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy az eddigi oly dinamikus fejlődés megakad, mert a bevonandók körének szélesítésekor folyamatosan szembetalálkoznak az általános műveltség hiányával. Egy érdekes adatsor ezt mutatja, hogy például ahogy az iskolai végzettség emelkedik a lakosság körében, annak megfelelően emelkedik a felnőttképzésben részt vevők száma is. A felnőttképzésben mindinkább az iskolázottabb társadalmi csoportok vesznek részt, az iskolázatlanabbak pedig egyre kevésbé. A felnőttképzés így tehát nem pótolja, nem helyettesíti az iskolázottság hiányát, hanem folytatja és kiegészíti.

A felsőoktatás tömegessé válásával egy újabb szakasz szerveződik az oktatásban. Ezért szoktam azt mondogatni mindig, hogy a polgári kormány minden hiedelem ellenére sokkal hívebben vallja, vállalja és gyakorolja azokat az eszméket és gondolatokat, amelyeket annak idején még - lehet, hogy jó szándékból, lehet most más okból - a Szocialista Párt hirdetett meg a választási kampányában - végignéztem annak idején a programokat. (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

Ezt a szociális törvénykezést most a Fidesz-MDF-kormányzat teljes mértékben fel is vállalta. Felvállalja, mert fel kell vállalni ezt a fajta felzárkóztató tevékenységet, amellyel egyszerre tudunk válaszolni a Nyugattal szembeni 30-40 éves lemaradásunkra, és választ tudunk adni a globalizáció okozta válságjelenségekre is. Miért? Mert a kettészakadt társadalom nem pusztán a társadalmi kohéziót veszélyezteti, de szorult helyzetbe hozza nemzetközi gazdasági versenyképességünket is. Egészen újfajta tudáselemek jelentek meg a társadalomban, amelyekre újfajta válaszokat is kell adni.

Az új törvény, a felnőttképzési törvény szakít a sematikus beidegződésekkel; bátran megfogalmazza, hogy paradigmaváltás történt a társadalomban. Ez azt jelenti, hogy olyan szerepre kell felkészíteni a családokat, ha tetszik: a mikroközösségeket, amely segítségével kötelesség- és jogtudó emberekként önmaguk fogják felismerni a biztos jövőjükhöz vezető utakat is. Ezeket elöljáróban mindenképpen elmondtam volna, hogy mindenki lássa, a törvény milyen erővonalak mentén épül fel.

És most lássuk, hogy mit tartok én a legfontosabb tartalmi elemeknek a törvényben! Mindenekelőtt azt, hogy a törvény pontosan szabályozza az intézményhálózatot. Ezt az intézményhálózatot, amelyet a törvény szabályoz, többszintű intézményrendszerrel képzeli el. Ennek az intézményrendszernek megvan a maga kutató háttérintézete - a Nemzeti Szakképzési Intézet. Létrehozza a regisztráció rendszerét; létrehozza, nagyon komoly szándékkal, az akkreditáció rendszerét; létrehozza a minőségbiztosítás rendszerét. Természetesen olyan módon hozza létre ezt a minőségbiztosítási rendszert, hogy a meglévő közoktatási minőségbiztosítási rendszerhez próbálja ezt alkalmazni, ami a legtöbb esetben bevált, jól működő rendszer.

A törvény ezenkívül olyan testületeket hoz létre, amelyek hiánya eddig is fájóan gyenge pontja volt a felnőttoktatásnak. Létrehozza a felnőttképzési akkreditáló testületet, tanácsot. Ennek a testületnek a feladatait nagyon pontosan szabályozza, méghozzá rendeletek útján. Itt kell elmondani, képviselőtársaim - és ezt elmondtuk a vita során is -, a törvény nem azért készült, hogy minden egyes sorával pontosan szabályozza az egész szektort, erre képtelen lenne. A törvény tudomásom szerint már az 1993-as, '94-es, '95-ös, legelső írott változatában is keret jellegűként próbálja meg szabályozni a szektort.

A törvény szabályozza a támogatási rendszert is, a felnőttképzés ugyanis véleményünk szerint semmiképpen sem képes eltartani magát, hanem állami, közhatalmi támogatásra szorul. Ahhoz azonban, hogy ez a támogatás a legnagyobb hatásfokú legyen, szükséges bizonyos normatív rendszer alkalmazása. Ezt a törvény, nagyon helyesen, a regisztrálás és akkreditálás folyamatának végén, a minőségbiztosítási rendszer kiépítéséhez kötve, szakaszosan, tehát elnyújtva, 2003. január 1-jével lépteti életbe, tehát végre megoldja az évtizedes problémákat.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény nagyon fontos; véleményünk szerint annyira fontos a törvény, hogy minden eszközt meg kell ragadjunk ahhoz, hogy a kormánypártok és az ellenzéki pártok konszenzusra jussanak. Annak érdekében tehát, hogy egy általános, remélhetőleg legalább egy-két évtizedig hatályos, hosszú hatályú törvény szülessen, sok olyan kérdésben próbálunk egyezkedni az ellenzéki pártokkal, amelyekben megtalálhatjuk a közös nevezőt. Úgy hisszük, hogy egy ilyen közösen megalkotott törvény híven szolgálja mind az ellenzéki pártok, mind a kormánypártok, mind az egész társadalom érdekét. Ezért, még egyszer mondom, igyekszünk konszenzust teremteni a felek között.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Meglehetősen méltatlan körülmények között tárgyalja az Országgyűlés ezt a törvényt. Szerda este, 6-7 óra magasságában kezdeni egy általános vitát, lényegében a nyilvánosság kizárásával, meglehetősen nagy érdektelenség mellett, azt gondolom, ez azt mutatja, hogy maga a kormány is pontosan tudja: ez a törvény nem alkalmas a nyilvános tárgyalásra; nem alkalmas arra, hogy annak az elvárásnak megfeleljen, hogy a következő évtizedekre meghatározó szakmai törvény szülessék. Nyilván a kormánynak is érdeke volt, hogy így valahogy, csendesen, szerda este tárgyalja ezt az Országgyűlés, a legnagyobb érdektelenség közben.

Meglehetősen hosszú munka végén vagyunk, már csak azért is, mert a kormány az elmúlt három évben lényegében minden évben jelezte a törvényalkotási programban, hogy elő kívánja terjeszteni ezt a törvényt. Eddig egyetlenegyszer sem nyújtotta be ezt - épp ideje volt, hogy az Országgyűlés elé kerüljön, hogy a ciklus végére megszülessen. Az az aggályunk ugyanakkor - és erről részletesen fogok szólni -, hogy itt inkább a feladat kipipálásáról van szó, semmint érdemi, valóban átfogó és valóban a felnőttképzést előrelendítő törvényről. Kizárólag a felnőttképzési állami intézményrendszer felállításáról szól a törvény, a törvény hatálya alá tartozókról rendelkezik, és nem biztosított komolyabb financiális hátteret a megvalósításához.

Úgyhogy úgy tűnik, Sági képviselő úrral más törvényszöveget olvastunk; ő az előző hozzászólásában egy csomó olyan elvárást fogalmazott meg, amiknek ez a törvényjavaslat nem felel meg - bizonyára egy másik törvényjavaslat van a kezében. Úgy gondolom, mindazoknak a kívánalmaknak, amiket ő a hozzászólásában megfogalmazott, ez a törvényjavaslat sajnálatos módon nem felel meg.

Egy valóban meglehetősen bonyolult rendszerről van szó a felnőttképzés esetében, ha csak olyan nagyobb csoportokat említünk, mint az iskolarendszerű képzés, az iskolarendszeren kívüli, de államilag elismert végzettséget adó képzés, az iskolarendszeren kívüli, de államilag nem elismert képzések, a vizsgára felkészítő képzések, a tanfolyam jellegű, a népfőiskola jellegű képzések; nem utolsósorban ezek külön-külön kategóriák, külön-külön típusokként vagy csoportokként is értelmezhetők és értelmezendők. Éppen ezért meglehetősen érzékeny szabályozásra lenne szükség, ez a törvényjavaslat azonban ennek az igénynek nem tud megfelelni. Nem felel meg ennek a sokféleségnek; sajnálatos módon leginkább csak az államilag támogatott, az államilag elfogadott képzésre, és azon belül is főleg a szakképzési területre koncentrál.

Sok vita volt a bizottsági ülésen is a definíciók kérdéséről. Néhány példát szeretnék említeni arra, hogy mennyire zavarosak azok a definíciók, amelyeket a törvényjavaslat használ.

A törvényjavaslat szerint például nem tartozik a felnőttképzés rendszerébe egyetlen iskolarendszerű felnőttképzési forma sem. Ugyanakkor tessék megnézni a 3. § (3) bekezdését, ott tetszik látni, hogy a nem nappali jellegű iskolarendszerű felnőttképzés a definíció szerint nem tartozik a törvény hatálya alá; ugyanakkor ugyanezen paragrafus (4) bekezdése szerint például a nappali költségtérítéses egyetemi, főiskolai oktatás beletartozik a rendszerbe a minisztérium által javasolt definíció szerint. Azt gondolom, képtelenség, hogy olyan definíciót állítsunk fel, amely lényegében kizár a felnőttképzésből létező felnőttképzéseket, és bevon olyan nappali képzést, ami egyébként a hagyományos fogalmak szerint nem tartozik a felnőttképzés kategóriájába.

A törvényjavaslat például előír képző szervezeteknek éves képzési terv névre hallgató feladatot, csak azt nem mondja meg, hogy ez az éves naptári éves vagy tanéves képzési terv - hogy a definíciók pontosságára utaljak.

Egy másik definícióban említi, hogy hátrányos helyzetű felnőtt az olyan felnőtt, akinek valamely szociális életviteli vagy egyéb okból a képzési lehetőségekhez való hozzáférése állami támogatás nélkül az átlagosnál nehezebben megvalósítható. Ha ilyen definíciót írunk le, hogy az átlagosnál nehezebben megvalósítható, akkor valami számszerű átlagot is kellene ismerni, vagy legalább definiálni kellene, hogy ez az átlag miképpen alakul ki.

Azt mondja a törvényjavaslat, hogy rendszeresen végzett képzésnek minősül a legalább 30 napon keresztül folyamatosan nyújtott képzés, illetve az egy éven belül ismétlődően nyújtott képzés. 30 napon keresztül folyamatosan lehet napi 15 percben is képzést szervezni, meg lehet egész nap is. Az évente ismétlődő lehet kétszer egynapos képzés is, meg lehet kétszer hat hónapos képzés is. Ez tehát megint egy olyan zavaros definíció, amely a törvény végrehajtását meglehetősen nehézzé teszi.

Nem pontosan definiált, hogy a munkavállalókat milyen kedvezmények illetik meg. Ami a törvényjavaslatban szerepel, az lényegében nagy újdonságokat nem jelent, ami nem lép életbe, az ígérvényként jelenik meg. Nem szól munkaügyi természetű kedvezményekről a törvény, és nem szól például társadalombiztosítási kedvezményekről.

A javaslat jelen állapotában igencsak forráshiányos, a finanszírozás új elemei a javaslat szerint csak 2003. január 1-jén lépnek hatályba.

Összességében úgy tűnik, mintha a törvényjavaslat elsősorban a meglévő felnőttképzési rendszer megregulázására törekedne. Ha felsorolom, hogy milyen új típusú kötelezettségek lépnek be a törvényjavaslat szerint, akkor ez talán érthető is lesz: az intézmények kétévenként beszámolási kötelezettséggel lesznek terheltek, amellyel kapcsolatban igazán nem is látszik érthetőnek, hogy aztán ezekkel a jelentésekkel mi lesz; éves képzési tervet kell benyújtaniuk; egyszerre vezeti be a törvényjavaslat az intézmény- és programakkreditációt; tanácsadó testületek és képzési szerződések létrehozására kötelezi az intézményeket. Azt gondolom, hogy ez az új tehercsomag, ráadásul ennek minden költségét is a képző intézményekre hárítva, meglehetősen lelassítja a felnőttképzés fejlődését, lényegében csak annak megregulázására szolgál, és ráadásul a hallgatók számára közvetett módon költségnövekedéssel fog járni; megítélésünk szerint tehát nem ösztönöz, hanem inkább adminisztratív akadályokat állít.

Ki kell térnem néhány mondat erejéig az akkreditáció kérdésére. A javaslat egyszerre vezeti be az intézmény- és programakkreditációt - ez megítélésünk szerint megbénítja a rendszert. Korai és indokolatlan az intézményakkreditáció, megítélésünk szerint bőségesen elegendő a nyilvántartásba-vétel. A programakkreditáció ugyanakkor szükséges, mert védi a hallgatókat, a fogyasztókat.

Hogy összehasonlításként mondjak néhány érvet erre: lényegében a mai középiskolai rendszer gyönyörűen működik anélkül, hogy a középfokon lenne intézményakkreditáció. Mégis működik, mégis elismert, elfogadott, mert a kimeneti oldalon pontosan szabályozott a végzettségek által. Másrészről: nem az dönt a képzési piacon - már a középfokú intézmények esetén se, de egyébként a felnőttképzésnél se -, hogy most ez egy akkreditált vagy nem akkreditált intézmény, hanem hogy az a tudás, amit biztosít a képzéssel, és az a bizonyítvány mit ér a piacon. Tudjuk, hogy ma is vannak olyan képzések, tanfolyamok, intézmények, amelyek elismertek a munkaerőpiacon, függetlenül attól, hogy államilag akkreditált intézményről vagy programról van-e szó, és vannak olyanok, amelyek semmit se érnek, pedig államilag elfogadott vagy akkreditált programok lebonyolítását jelentik. Lényegében tehát azt gondolom, hogy a programakkreditációra szükség van, és az intézményakkreditáció a jelen állapotban nem szükséges a felnőttképzésben.

Két testület is van, amit létre kíván hozni a törvényjavaslat: a felnőttképzési akkreditációs testület és az országos felnőttképzési tanács. Mind a két testületre vonatkozó javaslat belesimul abba a kormányzati magatartásba, amit az elmúlt három évben tapasztaltunk, amelynek az a lényege, hogy ezeknek a testületeknek lehetőség szerint ne legyen komoly hatásköre, csak valamifajta tanácsadó jelleggel működjenek, másfelől pedig olyan legyen az összetételük, hogy a miniszter maga döntse el, kik legyenek abban benne. Ha nem az érintettek dönthetik el, hogy kik ülnek képviseletükben az ilyen típusú testületekben, akkor, azt gondolom, csak játék folyik a demokráciával, úgy csinálunk, mintha létezne e tekintetben társadalmi nyilvánosság, de ha ennek a szereplőiről a miniszter maga dönthet, akkor ez lényegében egy álca. Arról már nem is beszélve, hogy a felhasználói oldal, a munkavállalói, munkaadói oldal, mondjuk, az akkreditációs testületben nincs jelen a javaslat szerint, amit eléggé képtelenségnek tartok, de megjelennek az egyházak az akkreditációs testületben, ami e tekintetben szintén szerepzavarosnak jellemezhető.

Meglehetősen furcsának tűnik, hogy a felnőttképzés szakmai felügyeletét ez a törvényjavaslat az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpontra hárítja, miközben egyébként létrehozza a szakmai intézményt, a felnőttképzési intézetet. Furcsa és ellentmondásos, hiszen az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont szakmailag alkalmatlan a felnőttképzés ellenőrzésére, nem is erre a célra hozta létre annak idején a kormányzat.

Sajnálatosnak tartom, hogy lényegi kérdésekben a kormány maga kívánja szabályozni a felnőttképzés rendszerét, nem a törvényjavaslat. Ezek a felhatalmazások arról szólnak, hogy mik legyenek az akkreditáció szempontjai és hogyan alakuljon a finanszírozás. Lényegében ez a két legfontosabb kérdés van a felnőttképzésben, és a kormány erről a két legfontosabb kérdésről gondolja úgy, hogy ezt majd ő maga szabályozza és ne a törvény.

Számos dolog hiányzik ebből a törvényjavaslatból. Ha valóban annak a kívánalomnak akar megfelelni ez a törvény, ami a társadalmi elvárás vagy ami a gazdasági szükséglet, akkor egy teljesen más szemléletű és más tartalmú törvényre van szükség. Valamennyien jól tudjuk, hogy ma már egy életpálya alatt négyszer-ötször-hatszor-hétszer, esetleg nyolcszor váltunk foglalkozást, ehhez kapcsolódóan mindig belépnek képzési szükségletek. Ebből következően a ma 400-450 ezres legtágabban számolt felnőttképzési kör nagyon rövid időn belül mintegy duplájára kellene hogy növekedjen. Ehhez képest egyetlenegy ösztönöző elem nem szerepel ebben a törvényjavaslatban.

Néhány példát mondanék annak illusztrálására, hogy mi az, amit még meg lehetne tenni, ami valóban az ösztönzés és nem a regulázás felé vinné el a törvényjavaslatot. Mondjuk, el lehetne törölni a felvételi vizsgát a felsőoktatásban az esti, a levelező és a távoktatási szakokon; vagy lehetne távoktatási szakokon ugyanolyan normatív támogatást biztosítani a felsőoktatásban, mint a levelező szakokon. Ezek egyébként korábban benyújtott módosító indítványaink, amelyeket más törvényekhez nyújtottunk be; meg kell mondanom, hogy eddig süket fülekre találtak.

Meg lehetne gondolni - a minisztérium szakmai háttéranyagaiban is szerepelnek ilyen gondolatok - a tandíjhitel intézményének bevezetését a felnőttoktatásban.

Ami a személyi jövedelemadóval kapcsolatosan szerepel a törvényjavaslatban, az csak egy ígérvény. Hasonlóképpen ígérvény a normatív támogatás is. Ugyanakkor lett volna módja a kormánynak, hogy a felnőttképzési törvénnyel párhuzamosan benyújtsa az erre vonatkozó javaslatait, hiszen most tárgyalja az Országgyűlés az adótörvények módosítását, hiszen most módosítja a költségvetést a zárszámadási törvény kapcsán. Meg lehetett volna tenni ezeket a lépéseket.

Nem szerepelnek olyan típusú javaslatok, amelyek munkaügyi, társadalombiztosítási kedvezmények bevezetését jelentenék a foglalkoztatottak esetében, ahol például munkaidő melletti tanulás történik. Ilyen típusú kísérleteket éppen az Országos Foglalkoztatási Alapítvány támogatásával végeztek az elmúlt esztendőkben - a transzfer foglalkoztatási programokra gondolok. Érdekes módon ennek tapasztalatai nem jelennek meg a törvényjavaslatban. Nem jelenik meg, hogy, mondjuk, biztosítani kellene Magyarország egész területén a távoktatásba való bekapcsolódás feltételrendszerét.

Sorolhatnám a további javaslatokat: ide tartozik a felnőttképzésű szakemberek képzése, amiről szintén nem szólt a törvényjavaslat. Ide tartozik, hogy milyen költségvetési támogatások lennének arra, hogy az új felnőttképzési formák és tananyagok fejlesztésre kerüljenek, mert az az évi 60 millió forint, ami jelenleg erre a költségvetési törvényben 2002-ben szerepel, azt gondolom, hogy meglehetősen kevés.

Nem szerepel olyan javaslat, hogy a felnőttképzéssel foglalkozó költségvetési intézmények az így szerzett bevételeiket száz százalékban felhasználhassák, mert az például ösztönző lenne, ha nem kellene a költségvetésnek átadni bizonyos hányadot. Nem folytatom a felsorolást, pusztán érzékeltetni szerettem volna, hogy számos más megoldás is lehetne a törvényjavaslat szövegén és beterjesztett változatain kívül arra, hogy a felnőttképzésnek nagyobb lendületet biztosítsunk törvényi keretekkel.

A szocialista párti képviselők ilyen formájában nem tartják általános vitára a törvényjavaslatot alkalmasnak. Módosító indítványainkkal jelezni kívánjuk, hogy egy teljesen más felfogású felnőttképzési törvény megalkotását tartjuk kívánatosnak. Sajnálatos, hogy a kormány nem vette figyelembe a szakmai szervezetek javaslatait, az Európai Unió normáit, a jó külföldi gyakorlatot. Ez a törvény nem a fejlődést szolgálja, hanem a szokásos állami rátelepedést, túlszabályozást és a felnőttképzési piac politikai szempontú lenyúlását teszi lehetővé. Az lenne a legjobb megoldás, ha a kormány visszavonná, és a jövő évtizedek igényeihez méltó törvényjavaslatot terjesztene be a Ház elé.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Vissza a kezdőlapra